Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-25 / 95. szám
Jubilál a zeneiskola Húsz éve ... Már húsz éve annak, hogy Gyöngyösön önálló intézménnyé szerveződött a zeneoktatás? Milyen más a két megállapítás hangulati töltése! A rá- csodálkozásnak az is oka, hogy annak idején nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel annak a néhány „megszállottnak” az ötletét, akik azzal álltak elő: itt az ideje, hogy a gyöngyösi lányok és fiúk „komolyan” foglalkozzanak a hangszeres zene ismereteivel. A lelke- sedők és az ellenkezők tábora eléggé éles összecsapásokban igyekezett megvédeni a saját véleményét. Mint minden más esetben, most is a gyakorlat, az élet bizonyított. — Húsz év alatt mintegy ötezer fiatal fejezte be tanulmányait városunk zeneiskolájában — mondta töbPillanatkép a jubileumi hangversenyről (Fotó: Szabó Sándor) A jubileum jó alkalmat nyújtott ahhoz is, hogy muzsikával fejezzék ki érzéseiket az iskola tanárai, valamint a környező megyék és Katona Istvánná, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott köszöntőt bek között ünnepi beszédében Katona Istvánné, a művelődésügyi osztály vezetője. — A végzett tanulók közül többen továbbhaladtak a zenei pályán. Ma a volt diákok egy részének művészete az egyetemes magyar zenekultúra élő értéke, másik részének zene- pedagógiai ismerete városi közoktatásunk és közművelődésünk termő lehetősége az újabb ifjú nemzedékek zenei nevelésében itthon, a városunkban és máshol, ahová hivatásuk szólította őket zenetanári tevékenységükben. Ezek a szavak érzékeltetik annak az elismerését, amit a zeneiskola tevékenységéről kialakítottak a hivatalos szervez és mellettük mindazok « nem hivatalos személyek, akik figyelemmel kísérik ént ek az intézménynek a működését. a kaposvári zeneiskola zenész-tanár kis együttesei. A mi évszázadunk kamarazenéjét szólaltatták meg azon a három részből álló hangversenysorozaton, amely betöltötte az elmúlt hét végét. Ezen az ünnepi hangversenyen részt vett Búzás Zoltán, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának tanulmányi felügyelője is. A zsűriben ott láttuk Banda Ede Kossuth-díjas gordonkaművészt, aki gyakorta koncertezett ebben a mátra- alji városban az elmúlt évek során. Ő tehát régi, jó ismerősként, mindig örömmel látott vendégként tért vissza most, hogy jelenlétével hangsúlyozza az évforduló jelentőségét és a hangversenysorozat súlyát Muzsikáló zenetanárok léptek fel a pódiumra és szólaltatták meg azokat a kamaradarabokat, amelyek Múzeumbarátok A közelmúltban alakult leg Gyöngyösön az Ifjú lúzeumbarátok Köre, ímelynek tagjai főleg a Ber- e Nagy János Gimnázium s a 214. számú Ipari Szak- lunkásképző Intézet tanúQMrnMM 1979. ápriUs 25., szerda lóiból verbuválódtak. Az ifjú muzeológusok azóta hasznos munkatársai lettek a Mátrai Múzeumnak. Az „Egy napot a múzeumért”-akció mellett néprajzi gyűjtőmunkára, preparációk készítésére is vállalkoztak a csoport tagjai. A fiatalok jelentősen hozzájárultak a ..Színek és formák az állatvilágban” című kiállítás rendezéséhez, amely jelenleg is megtekinthető az intézményben. szívüknek oly kedvesek. Hadd említsük meg, hogy az első koncerten nagyon örültünk a hevesi zeneiskola tanára, Szabó István fuvolajátékának. Főként a Bihari román táncok nyújtottak kellemes élményt. A nagybáto- nyi zeneiskola tanára, Szabó János trombitájával magas technikai készséggel szólaltatta meg Kurpinszki Cava- tináját. A házigazdák közül Baghy Emília és Kovács Belőné kétzongorás játéka zárta az első koncertet. Miihaud Scaramouche című művével őszinte tetszésnyilvánításra késztették a közönséget — megérdemelten. A jubileumi hangverseny- sorozat további értékeket is felvonultatott, reprezentálva, hogy a zenetanárok nemcsak jó pedagógusai a hangszeres játékok művészetének, hanem maguk is értői ennek a művészetnek. Lehet-e egy ilyen ünnepi alkalomkor valamiféle mérleget készíteni a gyorsan elszállt két évtized hasznáról, jelentőségéről? Szabad-e ezzel a profánnak tetsző gondolattal megtörni az ünnepi hangulat varázsát? Valljuk: lehet, szabad, sőt: kell is. Ezért írjuk le, hogy a gyöngyösi zeneiskola eddigi működésének legfőbb érdeme az, hogy ezreket vitt közelebb a zenéhez, ajándékozta meg őket azzal a semmihez sem hasonlítható varázsos élménnyel, ami birtoka mindenkinek, aki magához közel tudja engedni a muzsikát. Zenét kedvelő tömegeket neveltek az itteni pedagógusok. Lelkileg tették gazdagabbá növendékeiket, tehát telje, sebb emberré formálták őket. Tegyék ezt továbbra is. G. Molnár Ferenc A Mese született című dokumentumjáték szerzője — Maráz László — a filológus és népművelő gondosságával követte azt az utat, hogyan válnak a mindennapok boldog vagy drámai pillanatai tarka szőttessé, népmesévé. Emma néni egyszerű parasztasszony, aki nemcsak arról híres, a Bodrogközben, hogy szépen mond nép. meséket, hanem azért, mert maga is alkot hasonló történeteket. Meséit szívesen hallgatják felnőttek és gyerekek, mert azokban önmagukra ismernek. Ezt a mesét is — húga történetét — a falu óvodájában mondta el. Egy szép fiatalasszonyt 1956-ban elhagyott a férje. Utána csak a szegénység és fiúcskája maradt. De nehéz a magányos asszony élete olyan faluban, ami „elfér egy gomba alatt”, ezért világgá ment. Az erdőben hatalmas felhőszakadás érte utói. Itt találkozott a medvével, énnek talpából kihúzta a tüskét, itt találkozott a sündisznócskával, ezt magával vitta a vadászházba. Pátyolgatta, majd amikor felerősödött, kettőt-hármat bukfencezett és gyönyörű lány lett belőle. A medve királyfivá változott, tartottak nagy lakodalmat, s igen nagy boldogságban éltek. Mindez Hetedhétországon innen és Hetedhétországon túl, Bodrogköz egy falujában, annak is az óvodájában történik a gyerekek okulására, hiszen az elhagyott szegényasszony és gyermekei boldogságáról, bajba jutott állatok megsegítéséről szól. A mese varázsát azonban megtörte a valóságos történet, mert Emma néni húga meghalt és a gyerekek magukra maradtak, de megtörték a közbevetett kérdések is, „féltek-e az égi háborútól, gyerekek?”, „szeretitek-e a teát, gyerekek?” „melyek beleillettek ugyan az óvodai élet napirendjébe, de nehezen egy balsorssal viaskodó fiatalasszony életébe. Bizonyos, hogy a szerző elérte célját, mert a mesekutató gondosságával párhuzamosságokat mutatott ki a mese és a valóság között, de szegényebbé tette a gyerekeket egy élménnyel, akik a mesében nem a legkisebb fiú vagy lány szerencséjét, a királyfivá változó erdei vadat keresik és csodálják, hanem évszázados vágyak beteljesedését, a szegénység megszűnését, az ember boldoggá válását, a becsület diadalát és a gonosz bűnhő- dését.' 0 — 0 A reggeli és kora délutáni hírek előtt és mögött szerényen húzódnak meg a különböző kommentá. rok, széljegyzetek, apró szösszenetek. Az elmúlt években nálunk is felvirágzott egy jellegzetes rádiós glosszairodalom — nem is rendkívüli eseményekről, nem is didaktikus célzatossággal —, amelyekből a szór. galmas dokumentátor akár éveink enciklopédiáját is összeállíthatná. Nem tudtam a kísértésnek ellenállni, hogy az elmúlt hét néhány címszavát fel ne jegyezzem. Fehér Klára jegyzete a túlzsúfolt metrókocsiban jókedvűen terpeszkedő középiskolás lányokról és fiúkról szólt. Nem messze tőlük botra támaszkodó öregasszony. Eszük ágában sem volt a helyüket átadni. A Batthyány térnél a társaság egy része kiszállt, csak egy fiú maradt közülük a kocsiban. Amikor a szerelvény tovább haladt, ez a fiú felállt és átadta helyét az öregasszonynak. Miért nem előbb? „Nem állhattam fel előbb, mert a többiek kiröhögtek volna” — mondta. A másik történet arról a fiatalemberről szólt, aki a Körúton a csomagokkal megpakolt és cipőfűzőjével bajlódó asszonyon segített. A nézősereg megtapsolta a fiatalembert. Nem volt „nemzetközi nőnap”, sem „tiszteld az öregeket” akció. Köszönt és már rohant is a buszmegállóba. „Biztatással és reménységgel tanti el ez enfl bért, amikor nem azt röhö-' gik ki, aki tisztességes és udvarias, hanem az válils nevetségessé, aki nem segít mindig és mindenütt”. (Ne keressen az olvas4 semmiféle kapcsolatot Emu ma néni meséje és a pesti történet között, de a rádió széles műsorfolyamában oly„ kor egymás mellé kerülnek hétköznapi esetek, amelyek legalább annyira kísérői életünknek, mint a hírek a tavaszi mezőgazdasági munkákról, egy szép vers vagy, egy Chopin-szonáta.) 0 — 0 Az Azt beszélik,.'.} műsorban, Bolgár György riportjai is azt igazolják, hogy a ma emberét mindennapjaiban is inkább foglalkoztatják a köy zösség problémái, mint egy éj ni kedvtelései. Elismerem, hogy a mendemondák, híresztelések, betartások, apró kis csapdák nem mentesek mindenkor a gonoszkodó kárörömtől, de ha megteszik, miért ne, viszont egy percig sem hittem el, hogy a lau kótelepi, elidegenedő ember magányosabb volna, mint akár egy vidéki udvarházban élő középnemes a múlt század végén. Az embert ma a különböző tömegkommuniká ^ ciós eszközök — sajtó, rádió, televízió — annyi szállal kö- • tik a nagyvilághoz, hogy so„ ha nem volt korszak, amikor ennyire eleven lett volna a közösségben történő gondolkodás, mint napjainkban. Mindenkit érdekel, mit hoznak a külföldön turnézó magyar zenekarok, összedől- e a Citadella, rejt-e veszélyt a környezet számára egy atomreaktorban keletkezett műszaki hiba? A párbeszédnek ez a formája egyrészt alkalmas arra, hogy közel hozza a hall. gatóhoz a nagyvilág egy-egy nyugtalanító jelenségét, de alkalmas arra is, hogy eloszlasson hiedelmeket és a tisztánlátásra ösztönözzön! Ez mindennél fontosabb. Ebergényi Tibor ' Gyermekváros Győrben A nemzetközi gyermekév egyebek mellett azt is hozza a győri gyerekek számára, hogy a nyári szabad időt a város határában épülő gyermekvárosban tölthetik. A gyermekváros különböző üzemi és más munkahelyi közösségek, szocialista brigádok összefogásával épül,' társadalmi munkában. Helyét a város határában. a sokoróalji dombvidék egyik festői helyén, s már több épületét is felhúzták. A győri gyermekváros a nyár elején nyitja meg kapuit, de fejlesztése, bővítése még évekig tart majd.- 2. Suselka úrnak tetszett a válasz. — Látod, ezt már szeretem! Igazán beszéltél. Elvégre mit tudod te, milyen a molnánság? Ezért, mielőtt megegyezünk, elmondok róla néhány dolgot: A molnárélet sok éjszakázással jár, mert ha van őrlős, éjjelnappal forog a kerék, jár a malom. Ilyenkor úgy al hatsz csak, mint a nyúl. Alszik, de fülel! Nem cseng-e a henger, nem szalad-e üresen a valszni, nem dobta-e le a triőr a szíjat, nem állt-e meg a szita? Számolná is tudni kell, érteni kell a mázsához! A kuncsaftokkal bánni kell tudni. Az őriőst nemcsak meg kell fogni, meg is kell tartani, azért, hogy máskor is ide jöjjön. Hét vízimalom van a völgyön, ezért nekünk nem mindegy, hogy hová viszi a búzáját az őriős. Fürgének kell lenned! Ha a feleségem, vagy én, a faluba küldünk, fertály óra múlva meg kell, hogy fordulj. Hazudni nem szabad, mert ezért a nyelved kitépetik... — Ezeket Suselka úr már nevetve mondta és barackot nyomott a legényke fejére. Az asszonynak tetszett az egyezség, különösen, amikor Suselka úr telente megígérte az egy pár csizmát is. Már menni készült, amikor Toncsi megkérdezte: — Haza mikor mehetek, Suselka úr? A molnár el nevette magát. — Amikor nincs őrlős! Mert ha jár a malom, akkor hiába van piros betűs ünnep a naptárban, nekünk dolgozni kell. Mi a mindennapi kenyémekvalót csináljuk, ezt pedig a jó Isten sem tiltja. A malomban gyorsan röp. pent az idő. Késő ősz volt, dugig volt őrlőssel a malom. Toncsi úgyszólván éjjelnappal talpon volt, és csak hét végén került le róla a ruha. —A molnárság nem piszkos munka, — biztatta Suselka úr. Mindig úgy nézel ki, mintha be lennél púde- rozva. A púderos képű molnárlegényeket pedig a lányok, meg a menyecskék is szeretik. Leesett az első hó. Fehér lett az egész kinti világ, éppen úgy, mint bent a lisztes malomban. Az országúton szánkók suhantak, nyugtalan, jóvérű lovak ficánkoltak a rudak mellett, amikor gazdájuk megsuhogtatta a fejük fölött az ostort. — Értesz-e a lóhoz? — kérdezte az egyik reggel Suselka úr. — Nekünk tehenünk van! — Akkor ezt is meg kell tanulnod! A jó molnárnak kocsiskodnia is kell. — És attól a naptól kezdve Toncsi kezelésbe vette Gerlicét, a jó öreg szürke lovat. Etette, itatta, maga hajtotta, ha valahová éppen mennie kellett. A falubeli hozzá hasonló legénykék egymásra bámultak: — Nézzétek! Édes Toncsi lovat hajt. Látjátok, milyen szép fehér a kalapja! .— Egyszer két pajtását fel is vette a csengő szánkóra, és Gerlice meg sem állt velük a malomig. — Nézzetek széjjel. — mutogatta nekik a malmot. — Ez itt a mázsa. Itt bemérem a búzát, kiveszem minden mázsából a fél véka vámot és felöntöm a tisztító garatjára. A tisztított életet átviszem a másik garatra, hogy a felvonók húzzák föl- leié, a henger garatjába. A korpa a szitákba kerül és kész a liszt... (Folytatjuk| (Fotó: Szabó Sándor)
