Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-21 / 92. szám

\ Meséjén láttam— itthoni is szívesen venném Nagyon sok faluban jár­tam már, és éppen eleget bosszankodtam a sár miatt. De nem is kell falura utaz­ni, itt. az egri Csebokszári- lakótelepen is jócskán van a bosszantó sárból. Sokszor találgatom, hogyan is jut­hatnék át az utca másik fe­lére anélkül, hogy térdig sá­ros legyek. S ilyenkor arra a kis Győr-Sopron megyei falura gondolok, ahol nem­régen jártam. A falu, Mecsér, alig 2000 lelket számlál. És ami fel­tűnt, ebben a kis községben nincs sár. Lencse Rudolf ta­nácselnök vendégei voltunk, aki elvitt bennünket egy kis „falunézésre”. Eső után volt, sárcipőt akartam felvenni, de az elnök leintett, mond­ván, felesleges. Útnak indultunk. Mondha­tom, csodálatomat nem tud­tam. nem is akartam leplez­ni. Még a falu szélén levő utcákban is betonjárda, be­tonút volt. Rend és tisztaság minde­nütt. A tanácselnök, aki iga­zán „apja” a községnek, már évtizedek óta, szerényen je­gyezte meg: ez itt természe. tes, közös munka eredmé­nye. Arra gondoltam, de jó lenne faluszépítő receptjét itthon is alkalmazni. Beke Jánosné, Eger =Igaz^. lehet ez? nz ékezetek és a márványtáblák... Kitűnő nyelvészünk fejte­getéseiben olvastam az éke­zetről (NÜ. 79. IV. 15. 9. old.), hogy e helyesírási mű­szót ritkán olvashatjuk, és hogy több betűnket ékezet­tel látjuk el, hogy a jelölt hang hosszúságát kifejezzük. Ezen írásból tanultam meg, hogy az ékezet szóalak sajá­tos költői szerepet is játszik a versekben. De a vers- olvasó csak akkor értheti meg jól, ha tisztában van a szó szerepével és az ékeze­tek szerepével. Milyen igaz­ság ez!... De nemcsak a versolvasó, hanem a már­vány t ábl o-o Iv a s óis ta. lálkozik e problémával. Én is találkoztam vele a kórház főlépcsőházában, dupla már­ványtáblán, csupa nagybe­tűvel vésve ... Elmondom a tisztelt újságolvasónak, hogy mi található ott rövid l-vel vésve hosszú t helyett, éke­zet nélkül: GYÓGYÍTOTTA, ALAPÍTOTTA, ,ÉPÍTESZ, MEGNAGYOBBÍTOTTÁK, ELPUSZTÍTOTTA, ÚJJÁ­ÉPÍTETTÉK, ÉPÍTŐIPARI, ALAPÍTOTTA... Ez össze­sen tíz ékezethiány az t- betűkön és még három hi­ány az Ű-betűkön és még egy Ü-bctün a SZŰNT MEG szó­ban... Viszont MARKHÚT FERENC nevét rövid O-val írjuk és hosszú Ű-val vés­ték ... Bizony mondom, Mózes nem engedélyezett volna eny- nyi hibát vésni a márvány­tábláiba ... Pedig az ő táb­láit magas helyen vésték ... Bizony mondom, a mi már­nán ytábláinkat is javította már egy vállalat! A felso­rolt ékezethibák — és 2 kö­tőjelhiba — a javítás után maradt a kőtáblákban ... Bi­zony. (Pardon! Majdnem elfelej­tettem mondani, hogy a fent említett újságcikk címét éke­zet nélkül nyomtatták, így lett az Ékezet helyett Ékezet,., Nálunk is vannak még hibák, illetőleg ékezet­hibák. .) (Dr. szemes Varga Béla) 'MttmílTóttG mPMTájáBóí^m Köszönjük, hogy velünk vannak... Megkaptuk a mozgássé­rültek egri egyesülete helyi­ségének kulcsát. Helyiségün­ket speciális adottságainknak megfelelően képezték ki, s nagyon sokan segítettek eb­ben. Számos intézmény, vál­lalat szocialista brigádja mellénk állt, segítettek min­denben, amit kértünk, s ami­ben csak tudtak. Az Agria Bútorgyár szocialista brigád­jai anyagi támogatást adtak a felszereléshez. Az állami építőipari vállalat egyik bri­gádja például a padlózatot hozta rendbe. A dohánygyá­riak pénzt küldtek és sok se­gítséget adtak a helyiség csi­nosításához a KIOSZ megyei és körzeti vezetői. A VILA- TI Jedlik Ányos brigádja a villanyszerelési munkákat végezte. Nagyon sokféle munkát végzett az Épület-karbantar­tó Szövetkezet is, öt másik vállalattal együtt alakította ki a helyiségeket úgy, hogy tolókocsival is be lehessen menni. A segítségnek sok más módját is megtalálták a vál­lalatoknál, intézményeknél. A tanács illetékes osztálya például a Hycomat gépko­csik részére a várakozni ti­los megjelölésű helyeken is megadta a parkírozási enge­délyt, figyelembe véve, hogy az ilyen gépkocsik tulajdo­nosai nem tudnak hosszú tá­von gyalogolni. A Full-szer- víz szocialista szerződést kö­tött egyesületünkkel Hyco- matjaink soron kívüli javí­tására. A GELKA Radnóti Miklós szocialista brigádja híradástechnikai készüléke­inket díjmentesen javítja és karbantartja. A gyöngyösi Agroméchanika Ktsz égyik gyöngyösi tagtársunk tolóko­csiját korszerűsítette. A Ma­gyar Posztógyártól számunkra rendkívül értékes csomagot kaptunk, az emberek foglal­koztatásához. A Miskolci Nemzeti Színház szórakozá­sunkat segíti, tagjaink min­den előadásra 10—12 jegyet kapnak. A Révai Nyomda dolgozói társadalmi munká­ban készítették el szá­munkra a szükséges nyom­tatványokat. Gondolnak ránk az egészségügyiek is. a rendelőintézet szemészeti osztályán, a tagsági igazol­ványt felmutatókat soron kí­vül fogadják. A rendelőin­tézetiek ezen túlmenően anyagi segítséget is adtak. Legelsőnek ajánlotta fel segítségét a Heves megyei Vízmű Vállalat, megértve, mennyire fontos számunkra a meleg víz, és mennyire kényelmetlen a nyilvános fürdőzés, hetenként egyszer hétfőn, az éjszakai nyitva tartás idején ingyen bocsát­ja a medencét rendelkezé­sünkre. Sok helyről érkezik az anyagi segítség, a Heves me­gyei ZÖLDÉRT Vállalat Ady Endre brigádja például egy kommunista szombat bevé­telét ajánlotta fel. De kap­tunk pénzt a ZÖLDÉRT szak- szervezeti bizottságától, a Fém, és Elektro Ktsz , vil­lanyszámláinkat fedezi. Az egész egyesület nevé­ben köszönjük, hogy megér­tették, milyen sokat jelent számunkra a segítség, s azt önzetlenül, sokszor kérés nél­kül is felkínálták. Dobrovics Mária Eger Napköziotthon bővítés — társadalmi összefogással A recski öregek napiközi otthonában 130 idős ember él. Nemrégen öregek napját rendezett részükre a helyi népfront nőbizottsága és a vöröskereszt. A szerető gon­doskodásért az öregek hálá­jukat fejezték ki a szerve­zőknek. Az idei községi tervekben szerepel a napközi ott­hon bővítése is, amely tár­sadalmi összefogással épül majd. Az idős emberekről való példamutató gondosko­dás híre eljutott a megye határain túl is. A szomszédos Nógrád megyei Homoktere- nye faluban működő PÁVA ruhagyár Béke szocialista brigádja is felajánlotta se­gítségét. Fejenként 4—4 óra társadalmi munka mellett vállalták, hogy elkészítik az ablakokra a függönyöket. Reméljük, hogy ez a dicsé­retre méltó segíteni akarás társadalmi munkára serken­ti majd a helyi szervek dol­gozóit és a lakosságot is. Maruzs János Recsk Levelek között tallózva Munkád mellé add a neved A mozgalommal már ko­rábban is találkoztam a GELKÁ-nál. Lényege, hogy a javítást végző dolgozd mellékeli munkájához a névjegyét is. ezzel mintegy személyes garanciát adva, Rogy jó minőségű a thunka. Ha netán mégis lenne vala­mi hiba, akkor a javítást korábban végző dolgozó gyorsan és természetesen díjmentesen helyrehozza a hibát. Egerben tudomásom szerint a javító-szolgáltató vállalatok közül a GELKA kezdeményezte, dicséretükre válik, hogy tőlük vették át az ország más részein dol­gozó GELKA-szervizek is ezt a módszert. Amint mondják, egyre kevesebb a reklamáció. sőt. előfordul, ha újra hibás a készülék, a tulajdonos már kéri is. hogy név szerint ki végezze el a javítást, mert munkájával elégedett. Nyilván e mód­szer is hozzájárult ahhoz, hogy a mentiében mindnsz- sze ezrelékekben fejezhető ki a javítássá1 kapcsolatos reklamáció. Már ami a GPU,KA munkáiét, illeti. A min.no ismét taiét.-nztam a mnnnalofn entnk követőiéi vei Petróeiki József egri ol­vasónk írt róla. Nála. a KaL lómalom utci lakásán az in­gatlankezelő egyik dolgozó­ja, Kadlott Gábor végzett javításokat. Szakszerűen, pontosan, gyorsan. S mun­kája végeztével otthagyta névjegyét, személyes garan­ciát vállalva az általa vég­zett munkáért, s egyben fi­gyelmeztetve a lakás tulaj­donosát, hogy amennyiben valami hiba mégis akad. csak szóljon, természetes, ha a javítás nem volt megfele­lő, akkor ő gyorsan kijavít­ja újra. Olvasónk igazán elégedett volt Kadlott Gá­bor munkájával, s mint ír­ja. példaként lehetne állíta­ni a többiek elé is. Valóban dicséretre méltó törekvés, hogy a GELKA után most már az egri iu- gatlankezelönél is találko­zunk a saját munkájukért garanciát vállaló emberek­kel, Csak annyit tehetnénk hozzá, jó lenne, ha e moz­galom tovább terebélyesed­ve javítaná a szolgáltatáso­kat. Például a szervizeknél, az autójavításnál, a Patyo­latnál s még sorolhatnánk tovább is. A javításokat végző dolgozóknak nagyobb megbecsülést, a javíttatók- nak kevesebb bosszúságot jelentene. " *» —d----­V itai Ildikó, Koncz Gábor és Markos Zoltán gyermek- műsorával megkezdődött a TIT városi rendezvénysoro­zata a hatvani konzerv- és cukorgyár művelődési házá­ban. Május 9-ig sokrétű elő­adás, műsor várja majd a gyerekeket Hatvanban és a csatolt községekben, az isko­lákban, a kultúrházakban, a hatvani és az új-hatvani vá­rosi könyvtárban. így ápri­lis 20-án a Bajza gimnázium, ból jelentkezett a „Kíván­csiak klubja”. Csillagászati bemutatók lesznek a MÁV művelődési házban, 28-án pe. dig a boldogiak, megnézhe­tik a piszkéstetői csillagvizs­gálót. A Hámán Kató Álta­lános Iskolában 18-tól TIT- stúdió keretében fizikai je­lenségeket mutattak be. „Kincskeresö”-amket lesz Boldogon és az Ady Endre Könyvtárban, április 30-án. Vetélkedőt tartanak május 7-én a művelődési központ­ban az Elet és Irodalom kü* lönböző rovataiból és má­jus 8—9-én Kass János lesz a városi gyermekklub vendé­ge. A színes programok bi­zonyára sok-sok élménnyel, ismerettel gazdagítják az ér­deklődő pajtásokat. Küdmön Ferenc Hatvan Ezüstkoszorús villanyszerelő-brigád A Mátra vidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet hosz- szú éveken keresztül kima­gasló munkát végzett. így van ez ma is, A szövetkezet 130 tagot számlál. A múlt évben ötödször nyerték el a kiváló üzem címet. Az üzemben az építő sza­kaszon négy villanyszerelő­brigád dolgozik. Közülük a Ságvári Endre nevét viselő, hattagú kis kollektíva, amely 1974-ben a NOSZF tisztéleté­re alakult, nemrégen elnyer­te az ezüstkoszorts brigád címet. Az itt dolgozó fiata­lokról elmondhatjuk, hogy nagyon szorgalmasak és lel­kiismeretesek. Ezt bizonyítja az is, hogyl976-ban a szövet­kezetben a szocialista erkölcs kialakításában végzett tevé­kenységükért dicsérő okleve­let kaptak. Fontos megemlí­teni továbbá, hogy az épü- letszerelési, valamint a la­kásépítési feladatokat mindig határidőre befejezik, és még arra is marad idejük, hogy egy óvoda építésénél dolgoz­zanak. Rafael János Gyöngyös j Visszhang j LEGYÜNK OPTIMISTÁK! Végtére is; ha jól átgon­doljuk az egyes dolgokat, rájöhetünk arra, hogy több esetben nem kell pesszimis­tának lenni. Legyünk opti­misták, azaz derűlátók. — Hogy miért mondom ezeket most? Itt van mindjárt kéz­nél egy újságcikk. amely szinte feljogosít arra, hogy ilyen dolgokat fejtegessek: A Népújság 1979. április 11-i számának az első olda­lán olvashatjuk: „Mérlegen a vendéglátás”, alatta al­címként „Tájékoztató a Bel­kereskedelmi Minisztérium­ban”. — Ha ezt a cikket fi­gyelmesen elolvassuk, sok érdekes dolgot tudhatunk meg a vendéglátásról. Pél­dául: „A gyermek, és diák- étkeztetés kedvezően fejlő­dött. Három év alatt 103 ön- kiszolgáló étterem és ételbár létesült. Ezenkívül 210 új me­legkonyhás üzlet nyílt. A túlzott alkoholfogyasztás, a kultúrálatlan italozás elleni küzdelem jegyében viszont mintegy 300 italboltot vég­legesen megszüntettek." Ha rajtam múlna, ezt az utolsó mondatot kétszer húz­nám alá az újságban is. Ez a felsőbb döntés — szerin­tem — már nagyon régen megérett a radikális végre­hajtásra. Éveken keresztül magam is a vendéglátóiparban dolgozom. Bőségesen volt alkalmam látni sok-sok kúlturálatlan vendéglátó helyiséget és ezekben még több kultúrá­latlanul (ez a szó nagyon tapintatosan fejezi ki azt a bizonyos nem kívánatos fo­gyasztási módot) fogyasztó és viselkedő „kedves vendéget”. Csak helyeselni tudom hát az illetékesek intézkedését. Az ilyen rendelkezések bizo­nyosan még tovább csök­kentik az ilyen kultúrálatlan italfogyasztó-helyiségek szá­mát. L assan-lassan talán majd csak megszűnnek a rossz nevű és „illatú" kocs­mák. Nem. Egyáltalán nem arról van szó, hogy ezután már senki se igyék szeszes italt. Akinek jól esik, hát csak igyék, de mindenképpen módjával. És persze min­denkinek tudnia kell azt, hogy nála hol van a határ. Meddig lehet „elmenni”. Legyünk tehát optimisták! Bízzunk abban, hogy foko­zatosan teljesen megszűnnek a szóban forgó nem kívá­natos italmérések, s ezekkel együtt, a túlzott alkoholfo­gyasztás is remélhetőleg csökken. Gondolom, minden rendesen gondolkodó ember helyeslésére és örömére. Dávid József Gyöngyös Válaszol az illetékes Illem um építési osztályon múlott Lapunk március 31-1 szá­mában foglalkoztunk egyik olvasónk évek óta húzódó ügyével: „Anno 1979. Vala­hol mindig elakad az ügy” címmel. A cikkre a városi tanács műszaki osztályának vezetője, Zámbori Ferenc válaszolt. Az idevonatkozó építési rendelet alapján a kére­lemhez csatolni kell a te­lekkönyvi szemlét és a tér­képmásolatot. Miután az ügyfél a földhivatal i által készített hivatalos térkép­másolatot csatolta, az Eger város Tanácsa V. B. mű­szaki osztálya az építési en­gedélyt megadta. A valóságnak megfelelő terképmásolat elkészítése a városi-járási töldhivata' feladata, nem tartozik > műszaki osztály hatájkvr' be. MAI 1 MŰSÓROK: RÁDIÓ KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Friderika. 9.30 „Vár egy új világ...” 10.05 Brahms: g-moll zongora­négyes. 10.49 Versek Le­ninről. 10.59 Anday Piros­ka művészi pályája. 11.29 Rádiószínház. Hányás vagy? 12.20 Zenei anya­nyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Kadosa Pál: Hat kórusdal Arany János verseire. 13.00 Önarckép, befejezetlen. 13.54 Meg­győző érvek. 14.04 Régi hí­res énekesek műsorából. 14.30 Üzemi kár „veszte­ség nélkül”. 15.05 Űj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 A hegedű virtuózai. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Világszínház. 20.57 Sokféle. 22.20 XX. századi szerzők műveiből. PETŐFI 8.05 Dalok Leninről. 8.33 Műsorajánlat. 8.38 Népi zene. 9.00 Válaszokink hallgatóinknak. 9.15 Örök­zöld dallamok. 10.00 Szom­bat délelőtt... 12.00 Ma­gyar fúvószene. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 Éneklő ifjúság. 14.00 Har­minc perc rock. 14.35 Or­vosi tanácsok. 14.40 A ke­rítésre rajzolt törpe, avagy a mese születése. 15.15 Há­rom a kislány. 16.00 Slá­gerrandevú. 17.00 Körkap­csolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről és a sza­badfogású birkózó EB-ről. 18.05 Afrikai közhely. 18.33 Népi zene. 19.00 Lelátó. 20.00 Híres előadók albu­ma. 20.38 Dzsessz. 21.35 Népdalok. 22.20 Strauss- felvételek. 23.10 Slágermú­zeum. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. t MISKOLC 8.30 Hírek, időjárás, mű­sorismertetés, lapszemle — Visszapillantó — Informá­ciók, tudósítások, riportok — A hét fontosabb ese­ményeiből — 9.00 Észak­magyarországi krónika — Határszemle az andornak­tályai Eger-völgye Tsz-ben. A miskolci pedagógus képző- művészeti stúdió kiállítá­sán — Városszépítési hó­nap Kazincbarcikán — Ze­nés hétvége. Közben: Nap­jaink kérdései: Wirth La­jos jegyzete — 9.30 Mikro- lánc. Beszélgetés Körtvé- lyes Istvánnal, a Borsodi Vegyi Kombinát igazgató­jával — Hová menjünk, mit csináljunk. Zenés programjavaslat — Műsor­összefoglaló, előzetes... TEJ 8.00 Tévétorna (ism). 8.05 Kamera. 9.20 Világnézet. 10.00 Mese, mese, mátka... 10.30 Kék fény (ism.). 12.00 Játék a betűkkel. 15.10 Klasszikusok a képernyőn. Prakovszky, a siket kovács. 16.05 Csata fekete-fehér­ben. 16.25 Csavarhúzó. 17.00 Emberek a tanyákon. 17.25 Hétvégén a hétköznapok­ról. 18.15 Parabola. 18.55 Egymillió fontos hangjegy. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Gusztáv macskát farag (magyar film). 20.05 Illés Endre: Spanyol Izabella. 22.20 Tv- híradó 3. 22.30 Adalen 31 (svéd film). 2. MtrpOTI 15.55 Telesport. 20.20 Ze­nei arcképcsarnok. 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 A Belt- rafio szerzője (angol film). iJVd. április 21., szombat TIT-programok Hatvanban

Next

/
Thumbnails
Contents