Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-18 / 89. szám
KÉPERNYŐ ELŐTT A ZcLegényiek Mesterházi Lajos tévéfilmjéről nem lehet megindulás nélkül írni. A bemondó bevezetőjében szinte nekrológot mond. hogy az író egyéniségét, sokszínű alkotói munkáját felidézze. Az ÉS-ben pedig olvastam Faragó Vilmos találó jellemzését: „egy világtörténelmi kísérlet első nemzedékbeli reprezentánsa, mert szocialista író a hatalmi helyzetét próbálgató szocializmusban”. A Zebegényiekhez, annak ismertető és inkább figyelemfelhívó méltatásához nem is lehetne jobb kiindulópontom, mint ez a fenti tömör mondat. Mesterházi bemutat egy nem mindennapi családot, ahol nemcsak az a rendkívüli, hogy egy kitűnő tudós a szellemi és a családi szapo- raság, termékenység kettős nyűgében él, hiszen ez a János emberi tartásban és gyermekekben az átlagnál nagyobb ütemben szaporodik, egészen a gondok közötti sarjadó unokáig, hanem az is hogy a, történelmi rostán egyszer átesett máshová, innen messze, a másik Zebegé- nyi .fiú, a szellemiekben ugyancsak soványka Zoárd, aki számolni sem tud. de kalkulálni igen. Ennek a családnak a sorsa azért egység, hogy a különösséget felmutathassa az író. Mesterházi nagy-nagy monológot mondat el a képernyő előtt, és amíg az ironikus csevegés, a szellemes jellemzés folyik, életképszerűen előbukkannak azok, akikről szó van. Sőt, nemcsak belenéznek a lencsébe, bele is szólnak a vitába, mert a játékká átpártolt családi sors ezt megengedi, itt-ott meg is kívánja.------------------------------------------Szép versek 1978 Nyilvános rádióielvélel Egerben Évek óta hagyomány, hogy tavasszal a költészet napjára jelenik meg a Szép versek című antológia. Ma este 7 órai kezdettel ugyanezzel a címmel kerül sor a Magyar Rádió nyilvános hangfelvételére Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban, ahol is ez alkalommal a kötetben közreadott költemények legjavát mutatják be neves előadó- művészeink. A Dorogi Zsigmondi szerkesztette és rendezte irodalmi összeállításban Avar István, Bálint András, Bessenyei Ferenc, Csernus Mariann, Dévai Nagy Kamilla, Kozák András, G. Mezei Mária, illetve Mór Mariann működik közre. A műsort a rádió irodalmi magazinjában. a Gondolatban sugározzák majd. 1979. április 18* szerda - . Ha Mesterházi csak egy „színdarabot”, csak egy „tévésztorit” akart volna írni, bizonyára megmaradt volna az alapötletnél, a Mercedes- gyártmányú szippantókocsá- nál és tartozékainál. Úgy érezte, hogy az abszurd ötlet hiteléből vesz el valamit, ha nem járja körül az erkölcsi és gazdasági kényszereket, a Zebegényi-képlettől, a Kos- suth-díjon át. a Nobel-díjig, közben nem feledkezve meg az ország legtávolabbi csücskében élő papucsos maszekról, aki a telefonba belelicitál százezreket az általa elképzelt Merced esért. Az író tarka világot vázol fel. A jellemeken mindenütt igazít egy kicsinyt, hogy az irónia, a szatíra simább válfaja kikerekedjék. Lent is látja a gondokat, fenn is észreveszi a hibákat. Ki is .mondja. A kimondáson túl elviszi a gondokat és a megindított cselekvéseket a végkifejletig, ahol mindenkinek meg kell vallania önmagát. A képsor még mintha olyat is mondana: attól, hogy a Zebegényi-képlet vi-V lághírű, attól hogy a Zebegényi-képlet kiötlőjével nem tudunk érdeme szerint bánni, nem is adunk neki méltó ellenértéket, azért még nem dől össze a világ! Akiben megvan az erkölcsi erő a tetthez, erő'az élethez, az mindenütt feltalálja magát. Nemcsak számolni tanul meg, ami a képlethez szükséges, de megtanul kalkulálni is, ami az élethez elengedhetetlen. 1. Amikor szokásos értekezleteim egyikéről visszatérvén, titkárnőm átadta az üzenetet, észrevettem, hogy fölkeltette a kíváncsiságát az üzenetet hagyó személy. Mások is telefonáltak távollétem alatt, sorba olvasta föl az asztalán fekvő jegyzettömbből kitépett lapokról a neveket a hozzájuk tartozó intézménnyel, hivatali beosztással és a hívás időpontjával, ez után a női név után azonban nem következett se intézmény, se hivatali beosztás. Titkárnőm pillanatnyi szünetet tartott, tekintetét kövér betűin nyugtatva, majd fölolvasta a telefonszámot és a hívás időpontját. Mivel ez futott be utoljára, elhallgatott, kedveskedve félrebillentette a fejét és nézett rám. — Rendben van — mondtam. — Majd hívjuk őket. Mielőtt becsuktam volna egy tínmepesti szórakozás, kemény következtetésre adnak okot a pontosan jellemzett figurák: ezért a monológot, a tüskéket és az éleket néhol lecsiszolandó egy kellemes lányhanggal mondatta el. és így a vaskosabb kitételek is lágyabbá simultak, a nevelő nyomaték a hangsúlyban is megszelídült. Ügy hiszem, így is értették fenn is, lenn is: a társadalomban, itt, nálunk a tehetetlenségi nyomaték nemcsak a fizikában érvényes törvény, de — és ez az igazmondás értéke ebben a darabban! — a társadalomban is, lenn is, fenn is. A papucsos nincs, ha ..., a szippantáshoz nincs engedély, ha ..., Mercedes sincs, ha... És a sok-sok haból kikerekedik ez a játék. Azért, hogy elgondolkozzunk rajta. Pedig abszurd. A HÓ nap Komlós János szombat este új szatirikus folyóiratot indított a tévében. Terjedelmét tekintve harminc perc, tehát körülbelül, nagyjából annyi, mint amikor az ember nekiesik és végigolvassa a Ludast. Mintha a robogó idő autójából, annak visszapillantó tükréből tekintene hátrafelé, az elmúlt eseményekre Komlós és azt mondaná: Emberek, figyeljünk már ide egy kicsit, ennyi furcsaság megesik manapság nálunk és a világban! És a néző nemcsak nevet, amikor a képek peregnek, gondolkozik is, netán érintve érezve magát, mérgelődik is. Hogy mást ne mondjak: itt van ez a parkolási história. Apró, de bosszantó jelenség annak, aki valahová menni akar, és épp ott állítja meg, tessékeli el egy emberke. Azt mondja: ezt kell tennie. Azt már nem adja hozzá, mert csak az én agyamban kalimpál ez a mondat és ez a méreg: olykor bosszantóan nagyvonalúan vannak szabályozva a dolgok, olykor meg úgy túl vannak szabályozva, hogy az embernek ketté áll a füle tőle. Ez az első harminc perc tarkának tűnt, a szándékot érzékelteti. Komló® esetleg most nem a harmadik oldalát mutatja meg a dolgoknak, de hiszen nem is a sorszám számít, hanem az igazmondás. Ha ezt teszi, mindnyájunknak haszna lesz belőle. az ajtót magam mögött, visszaszóltam: — Köszönöm. Szobám magányában percekig nem tűnt el a szemem elől titkárnőm arca. Nem sze. retem azt az anyáskodó, bizalmas hangot, ahogyan beszél velem, azt a tolakodó készséget, amellyel ügyeimet intézi. Igaz, korát tekintve, anyám lehetne ez az asszony, de gyakran fölmerül bennem a gyanú, hogy anyáskodás-e ez, vagy egészen másról van szó? Hogy miről, azt pontosan nem tud. nám megmondani. A magasabb beosztású állampolgárok körmönfont ellenőrzések eszköze lenne ez a lassú mozgású, testes nő? Kinek a megbízásából? Munkámat helyettesemen keresztül ellenőrizhetik, s meg is teszik bizonyára. Különben, maga az ügymenet megbízható képet ad mindegyikünk munkájáról, nem beszélve a kapcsolódó osztályok vezetőinek A Funny girl két főszereplője Zsurzs Éva jól érezte, hogy ezekben a megfilmesítendő gondolatokban több van, mint Farkas András Csapiár Vilmos: Bodor Hajnalka Törlesztülik egy régi adósságot... Reform az idegenny elv-oktatásban Senki sem vitatja, hogy 1945 óta igen sokat fejlődött oktatásügyünk. A terjedelmes sikerlista tény, ám az is igaz, hogy néhány fontos kérdés megoldása elmaradt. Ezek sorában a leglényegesebb az idegennyelv-oktatás. Ennek helyzete mindennek nevezhető, csak rózsásnak nem. A gondok régi keletűek, s mivel érdemben nem foglalkoztunk velük, egyre súlyosabbakká váltak. Nemcsak az általános és a középiskolákban, hanem a felsőoktatási intézményekben is. Szembesítés a valósággal Mi az oka annak, hogy a vészjelzésekre — egyáltalán nem túlzás ez a kifejezés — mindeddig nem figyeltünk fel? Valószínűleg az, hogy csodákat vártunk a korszerű szemléltetőeszközök tárházától, a lemezektől, a magnó- kazettáktól, a nyelvi laboratóriumok felszereléseitől. Reménykedtünk, s jókorát csalódtunk, mert ma is egy helyben toporgunk, elmaradt a technika varázslata. Némi eredményt elértünk ugyan, de ez meglehetősen sovány előrelépés, s egyáltalán nem garancia a gyors ütemű haladásra. Hol tartunk most? Valljuk meg: nincs mivel büszkélkednünk. Diákjaink sem az orosszal, sem más idegen nyelvvel nem boldogulnak. A nyolc esztendei tanulás során mindössze öt órát fordítanak aktív beszédre. Ez a meghökkentő adat arra utal, hogy az alkalmazott módszerekkel is baj van. Méghozzá nem is akármilyen. Kifogásolhatók a tankönyvek, hiszen nem szolgálják a gyakorlati igényeket, ráadásul rosszul tálalják az ismereteket. Az is elszomorító, hogy a tanárok egy része se szerzett — a főiskolákon, illetve az egyetemeken — kellő tájékozottságot, így aztán előfordul az, hogy ha tolmácsolni hívják őket, inkább beteget jelentenek. Ezért nem elsősorban ők a felelősek — bár az egyéni szorgalom is számít —,. hanem a képzés hibáztatható. Így aztán nem csoda, hogy az összkép igen kedvezőtlen. Köztudomású, hogy hazánk külgazdasági kapcsolatai folyvást erősödnek: a küldöttségek jönnek és mennek. Ez örvendetes, az viszont szegénységi bizonyítvány, hogy honfitársaink más országokban képtelenek eligazodni egyedül. Nemzetközi konferenciák sorát rendezzük, ugyanakkor egyre kevesebb a szaktolmács. A különböző tudományágak művelői, s az iparban tevékenykedő lehetőségeiről és a szokásos ellenőrzésekről. Ilyesmire ez az érzelmes feleség és anya alkalmatlan, bármennyire is igyekezne. A személyemmel kapcsolatban pedig ugyan mi lenne érdekes és kinek? Ha erre gondolok, mindig a miniszter jelenik meg előttem: kissé hajlott háta, mosolya, buzdítóan fénylő szemei, s érzem a tenyeremben" puha, meleg kezének érintését. Alkalmankénti kézfogásaink kollegiális és emberi közvetlensége utólag is megdobogtatja a szívem. A vele való viszonyomban, bármennyire tudom, hogy ez egyoldalú, hiszen keveset érintkezünk, nem ismerjük eléggé egymást, van valami apai-fiúi. Azt hiszem, ő is szeret engem: neki köszönhetem, hogy osztályvezető lettem ilyen fiatalon. Mire kellene itt a titkárnőm? Néha mégis úgy érzem, hogy ez a nő mindent tudni akar rólam. s tud is. Mit? Véleményemet, akármiről van szó. kifejtem bárkinek. Ezzel együtt fogadtak el, s neveztek ki, sőt egyenesen elvárják tőlem, a minisztérium legfiatalabb osztályvezetőjén tői a nyílt, óvatoskodások nélküli kritikát, a türelmetlen javító szándékot. Ezt nemegyszer értésemre admémökök általában csak magyarul tudnak, s így nem kísérhetik figyelemmel a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban, az Angliában, a Franciaországban megjelent, a gyakorlati életben hasznosítható szakcikkek regimentjét. Ez viszont mindannyiunk vesztesége. Ezek az adalékok is érzékeltetik. hogy mennyire szükség volt már a valósághű helyzetfelmérésre, s a legfontosabb tennivalók meghatározására. Két ütemben Kellő mérlegelés, előkészítés után, a Minisztertanács április 5-i ülésén az utóbbiakat foglalta határozatba. Ez két ütemre szólóan szabja meg a feladatokat és célokat. Jó ez a szakaszosság, mert több mint három évtized mulasztását képtelenség máról holnapra pótolni, hiszen a különböző intézkedések megvalósításához elő kell teremteni a pénzügyi alapot. Enélkül a tárgyi és a személyi feltételek javítása semmiképp sem képzelhető el. Középtávon — az 1980-as évek második feléig — az általános és a középiskolákban elsősorban az orosz, s emellett valamelyik második idegen nyelv tanítását szükséges az eddiginél jóval eredményesebbé formálni. A felsőoktatásban erre a többletre alapozva el kell érni, hogy a hallgatók egy nyelvet jól beszéljenek, a másikat legalább a szakmai szövegek megértésének szintjéig tegyék magukévá. A távlati elképzelések — a későbbi iskolareform idejére — ennél jóval magasabb szintet írnak elő. Ekkor már — s ez mindent kifejez — a középfokú végzettségetektől követelik meg azt, amit korábban a friss diplomások nyújtottak. Mondjuk meg mindjárt: nem túlzott óhaj ez. Akkor sem, ha ma annak tűnik, ugyanis csak így hozhatjuk be tetemes lemaradásunkat, kizárólag így kamatoztathatók a pillanatnyilag kiaknázatlan szellemi értékek. Változások — közelről Nézzük közelebbről az 1986-ig terjedő első szakaszt. Az oktatási intézményekben jó néhány alapvető változásra kerül majd sor. 1981-től már a negyedik elemiben bevezetik az orosz nyelv tanítását. Kísérleti adatok bizonyítják, hogy érdemes, mert a gyerekek már ebben a korban fogékonyak, s könnyen ták. Hát akkor mit akar tudni? Most is, mint annyiszor, ha idáig jutottam a gondolataimban, megálltam. Próbáltam higgadtan visszaidézni a történteket, jó az, ha az ember kívülről is látja magát. De hát nem történt semmi! Magánéletemben nincs semmi szabálytalan. Az viszont mindig idegesített, ha mások részéről érdeklődést tapasztaltam olyan események, körülmények iránt, amelyekről nem óhajtottam beszélni, bármilyen ügyesen leplezték. Márpedig titkárnőm többször okozott meglepetést nekem azzal, hogy valamikor elejtett félmondataimra, mellékes megjegyzéseimre, rejtőző jelentéktelen részletekre hónapokkal később is pontosan emlékezett. S nem tartotta magában. Ha bármi, amit mondtam, alkalmat adott arra, hogy egy valamikor elhangzott közlésemmel összefüggésbe hozza, nem mulasztotta el az alkalmat. Sokszor már én magam sem emlékeztem rá, mikor, mivel kapcsolatban lehetett szó a dologról. Kottyantása nem egy esetben úgy hatott rám, mint rejtélyes célzás, figyelmeztetés: törhettem a fejemet, hogyan jutott az ixifonmácáÁ hicttikÁlaa. Üftv megjegyzik mind a szavakat, mind a nyelvtani szabályokat. Képesek lennének erre az óvodások is, de arra nincs mód, hiszen ha itt is általánossá tennék az oktatást, az olyan horribilis ösz- szegbe kerülne, amellyel sem most, sem később nem rendelkezünk. Annál is inkább, mert a jelenlegi tervek valóra váltása is komoly pénzügyi áldozatot igényel. Az iskolában felezik a csoportokat, vagyis a nyelvórákra kettéosztják az osztályokat. Ez persze nem egyszerre, hanem nyolc esztendő alatt fokozatosan történik majd. Csak ez a járható út, ugyanis a hiányzó tantermeket is meg kell építeni. Emellett tanár sincs elég — a mai létszámnál 1500-zal többre van szükség —, azaz megoldásra vár az utánpótlás képzése. Méghozzá úgy, hogy a leendő hallgatókat a mostaninál jóval alaposabban kell felkészíteni teendőik ellátására. A tapasztalatok azt igazolták — ez a szakemberek megfontolt véleménye —, hogy a már említett bontás hatékonyabb az óraszámok erőteljes növelésénél. Ez egyébként sem képzelhető el, hiszen az új tantervek által rögzített kereteket menet közben ésszerűtlen lenne felrúg, ni. Némi módosítás azért lesz.' Ennél sokkal fontosabb azonban az, hogy a hatásfokemelés érdekében alapvető tananyagbeli, móászertani módosításokat vezetnek be. Ezek nélkül ugyanis fordulatot jelentő gyakorlati eredményekre aligha számíthatnánk. Nem sarkítva fogalmazunk, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy ez a nagyszabású vállalkozás kulcskérdés. Épp ezért aggodalomra csak akkor nem lesz okunk, ha mindenütt maradéktalanul érvényesül. Hosszasan sorolhatnánk még az egyéb intézkedéseket, az iskolán kívüli nyelvoktatás szintnövelését célzó határozatokat. Ezekről azonban még többször esik szó. Most az a leglényegesebb, hogy az oktatási intézmények birkózzanak meg teendőikkel. Jó szándékban sehol sincs hiány. Társadalmunk széles rétegei értenek egyet ez alapelvekkel. A fogadtatás kedvező, ez azonban még nem minden. Ahhoz, hogy végre törlesszünk egy régi adósságot, a tervek kivitelezésében is következeteseknek kell lennünk. Valamennyi fórumon .. Pécsi István nézett rám ilyenkor, mint aki dicséretet vár. Vagy nagyon is másként! Nem lehetett ennek a házastársi és anyai érzelmekkel csordultig teli, lágyan, édeskésen szolgálat- kész asszonynak az arcából olvasni. Akkor került hozzánk, amikor az új miniszter megbolygatta a nyugalmat, s részben kívülről hozott emberekkel kezdte lecserélgetni a régi gárda tagjait. (Elődöm, kit beosztottjaim egy-egy megjegyzése, pillantása mögött még mindig ott sejtek, ekkor vált meg intézményünktől.) Tehát nem ismerhetett egyszerű előadó koromból. Ezt természetesen beszámítom. máskülönben bizalmaskodása elviselhetetlen lenne, s már régen véget vetettem volna ennek az állapotnak. Így viszont egy idő múlva rajtakaptam magam, hogy mind többet beszélek neki a házasságom előtti időkről, feleségemről, kislányomról, otthoni életünk apró eseményeiről, egyszóval csupa olyasmiről, ami iránt ez a furcsa, kitartó kíváncsiság mutatkozott. Segítettem sodorni a szálakat, melyekből sejtelmes hálóját körém fonta? Mi volt a célom vele? Kérdezhetném, csakhogy az efféle célóka/t nem magunk jelöljük ki. (Folytatjuk)
