Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

Legfőbb partner: a Szovjetunió

S HÁBORÚ NYOMAIT

! még nem törölték el a béke i első hónapjai. A gépektől I megfosztott, lebombázott te- I fejű műhelyek, üzemek seb- I zetten várták az újjáépítő- | két — ám az elszántság, az I akarat kevés volt. Az embernek ahhoz, hogy újrakezdhesse életét, szerszámokra, anyagokra, élelemre volt szüksége 1945-ben ... Több, vagy kevesebb pátosz- szál így kezdődik a vala- : mennyiünknek szóló történet i az akkori időkből. És így folytatódik: 1945 -augusztusában Magyarország és a Szovjetunió árucsere-forgalmi j megállapodást köt, s ennek I alapján megérkeznek a nél- i külözhetetlen anyagok, szer- | számok, élelmiszerek. Az el- | ső szerződést újabb követi i Í947-ben: az általános ke- ! reskedelmi és hajózási egyez, j mény, amely nagy lendület- | tel viszi előre a megkezdett ! folyamatot. 1948. február 18.

I Moszkvában aláírják a 20 i évre szóló magyar—szovjet ! barátsági, együttműködési és j kölcsönös segítségnyújtási ! egyezményt. (Ezt Budapesten ! 1967. szeptember 7-én újít- í juk meg.)

Az idők folyamán Magyar, ország és a Szovjetunió baráti, az élet minden területét felölelő szövetségre lépett.. S nem csupán az állami, politikai, gazdasági, kulturális területeken, hanem a tudomány, az egészségügy, a turizmus, a sport — s a magánemberek személyes kapcsolataiban. E kapcsolat- rendszer korunkban szerteágazó, társadalmunkat szinte minden részében átszövő, minden területen fontos kötelék lett. A világpiaci hullámverés. éveiben kiváltképpen kitűnik: a baráti együttműködés egyik meghatározó területe, a gazdaságé. Ma, csakúgy, mint a történelmi emlékű első szerződéskötés idején. Érthető éppen ezért, hogy a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok témája köteteket tölthetne meg. Most csupán néhány jellemző vonását kívánjuk megvilágítani e sokoldalú kapcsolatrendszernek — talán azokat, amelyek jelenünk és közelebbi jövőnk szempontjából kiemelkedőek.

MA A SZOVJETUNIÓ 41 minisztériuma és országos hatáskörű szerve tart fenn szoros kapcsolatokat 13 magyar minisztériummal, és országos hatáskörű szervvel; ebben gyakorlatilag a népgazdaság minden ágazata ér. dekelt és érintett. Az együtt, működést az 1964-ben létrehozott műszaki-tudományos és együttműködési kormánybizottság irányítja. E bizottságnak van dolga bőven, hiszen a két ország közötti termelési, szakosítási, kereskedelmi munka évről évre dinamikusan bővül. Erre utal, hogy jelenlegi rubelelszámolású exportunknak jóval több, mint 50 százalé- | ka a Szovjetunióba irányul, | s Magyarország gazdasági f partnerei között legelső a 1 Szovjetunió.

J Érdemes alaposabban is | megvizsgálni e helyzet ki- j alakulását, hiszen a tények I puszta felsorolása is eligazí- S tó erejű. '

| 1947-ben, a magyar—szov] jet árucsere-forgalom értéke I 25 millió rubel volt — ez 1 1950-ig tízszeresére emelkedett. (1950-re behozatalunk

24,5 százalékát szovjet áruk képviselték, kivitelünknek 28,9 százaléka irányult a Szovjetunióba.) Erre az i időszakra a magyar ipar megteremtése, az új gazdasá. gi szerkezet kialakítása a I jellemző — a Szovjetunióból szállított berendezések, gépek, nyersanyagok e nagyon nehéz feladat megoldását se. gítették — könnyítették számunkra. Kialakultak azok a termékcsoportok mindkét oldalon, amelyeknek szállítá- sa mind a Szovjetuniónak. ! mind hazánknak előnyös l volt, s ma is előnyös. Mindez hozzájárult az új utat nyitó magyar gazdaság szer. kezeiének átformálásához, az erősáramú ipar, a híradás- j technika, a műszeripar meg- ' L alapozásáho* és gyorsított

k

fejlesztéséhez. A korszerűsítés lendítőerejének bizonyult például a Szovjetunióból származó mind több szén- hidrogén — elsősorban kőolaj. De ugyanígy az, hogy a könnyű- és vegyipari fejlesztésünk, gépiparunk, műszeriparunk termékei azonnal nagy felvevőpiacot találtak a Szovjetunióban: 1960

után a Szovjetunió részesedése Magyarország külkereskedelmi • forgalmában meghaladta a 34 százalékot.

ILYEN ARÁNYOK már

nem „fértek el” a hagyományos munkamegosztás keretei között. Aligha lehetett az együttműködés e szélesen terjedő folyamatát a külkereskedelmi, árucsere-egyezmények körébe foglalni — a két gazdaság mindinkább a magasabbrendű integráció felé törekedett. Ebben a KGST-gyakorlatnak is megfelelő megoldásban —, külön súlyt kapott a hosszú távra szóló tervek egyeztetése, a tudatos előre meghatározott gyártás- és gyártmányszakosítás, a kooperáció. Mindezeket kétoldalú, hosszú lejáratú kormányközi egyezményekbe foglaltuk. Rendszeressé váltak a magas szintű találkozások, eszmecserék a jobb összhang érdekében; a megállapodások sora született meg a magyar —szovjet integráció elmélyítése ügyében.

Történelmi sorrendben: 1957. évi megállapodás — a Szovjetunió műszaki segítséget és hitelt nyújtott 1958— 1963 között új üzemek építéséhez, műszaki rekonstrukcióhoz. Egyebek mellett így kerülhetett sor a Dunai Vasmű prés- és hengermű-fejlesztésére, a Székesfehérvári Könnyűfémmű műszaki rekonstrukciójára, a műszer és erősáramú al ágazat korszerűsítésére. 1962: timföldalumínium egyezmény, amely az első igazán integrációs megállapodás. Segítségével egy teljes iparágat tudtunk

— hosszabb távra a mai

kor igényei szerint kiépíteni. 1964: zöldség-gyümölcsszállítási egyezmény, amely megújítva 1990-ig érvényes! Ez a megállapodás példája lehet a mindkét partner számára hasznos nemzetközi munkamegosztásnak. Arra, hogy adottságaikat a szocialista gazdálkodás szabályai szerint nemcsak saját maguk számára, hanem partnereiknek is legteljesebben érvényesítik: a magyar zöldség-gyümölcs fejében „kemény” cikkeket szállít a Szovjetunió. Ugyanebben az esztendőben indul útjára — hasonló célokkal és előnyökkel — a Zsiguli-kooperáció, az olefinprbgram, az egységes számítástechnikai rendszer kiépítésének programja, stb. Külön súlyt képvisel a nyersanyag-kitermelésre irányuló több oldalú egyezmény, ezekről magyar—szovjet megállapodások is intézkednek. Jellemzőjük a hosszú távra való gondoskodás: a

villamosenergia-, a szénhidrogén , a nyersanyagimportot szinte kivétel nélkül 1985—1990ig szabályozzák. A példák közismertek, rangjuk, hoz illően: a Barátság, a

Testvériség, a Szövetség vezetékek működnek, s nagy jelentőségű a tavaly átadott 750 k,y-os villamos távvezeték-rendszer üzembe helyezése, amely a KGST-orszá- gok villamosenergia-ellátá. sának színvonalát, biztonságát növeli.

FELSOROLHATATLAN,

mivel oldalakat tenne ki, az ágazatok és vállalatok kereteiben működő valamennyi együttműködési megállapo. dás. De néhányra érdemes e helyütt is utalni. Nehézipar: az olefinkémiai egyezmény alapján Leninvárosban felépült olefinüzemben a magyar termékekért (etilén, propilén) polisztirollal, ak- rilnitrillel, etilénglikollal „fizet” a szovjet partner. A magyar üzem technológiai „köldökzsinórral” kapcsolódik kallusi testvérüzeméhez

— eleve egymásra utaltak, s csak együtt létezhetnek. De a gyártásszakosítás alapján csupán a nehézipar teriüeFŰBB TERMÉKEK BEHOZATALA A BZOVJETÜRIŐBÍH,

í I

s

j_

■SSL

i

I

TP*

)"

1 '

i

A

w

")

SSL

!

s|

■SU

(Gyapot (war i)\ Vafctor (<JW1

V

3L

U7J »171

»177

#r* ujj m

im »«ti im un t«ti

tén a Szovjetunió 73, Magyarország 23 vegyi termék készítésére szakosodott.

Olyan fontos termékekre, amelyeket egyáltalán nem, illetve nehezen és jóval drágábban lehetne csak beszerezni a világpiacon, összes kőolaj-szükségletünknek 75 százalékát a Szovjetunió elégíti ki 1980-ig. A 750 kV-os összeköttetést biztosító távvezetékről már szóltunk, e témakörben kell - említeni, hogy Magyarország jelentős mennyiségű elektromos

energiát importál a Szovjetunióból. Sőt: a villamosenergetikai bázisunk kiépítésében jelentős a szovjet részvétel. A Dunántúli Hőerőmű 1500 MW-os teljesítményű II. üteméhez a Szovjetunió szál. lítja ‘ a fő berendezéseket, csakúgy, mint az 1760 MW teljesítményre készülő Paksi Atomerőműhöz is. Ez utóbbi a VI. ötéves tervben kezd villamos energiát szolgáltatni.

Kohó- és gépipar: Magyarország Szovjetunióba irányuló exportjából 50 szá~ zalékkal részesedik ez az ágazat; a magyar szállítások 65, a szovjet szállítások 45

százaléka szakosítás eredménye. A tárca területén több mint 45 kormány — illetve tárca szintű egyezmény van érvényben, öt gépipari nagyvállalat, a Magyar Hajó- és Darugyár, a Hajtómű- és Festőberendezések Gyár^, a Csepel Autógyár, a Ganz-MÁVAG Mozdony-Vagon és Gépgyár, illetve a Budapesti Híradás- technikai Vállalat, a BHG termékszerkezetének hosszú távú korszerűsítése a szovjet igények ismeretében, szovjet közreműködéssel megy végbe. Továbbra is meghatározó az Ikarus életében a szovjet kapcsolat, hiszen termékeinek többségét exportálja a Szovjetunióba, az V. ötéves tervben 32—34 ezer autóbuszt.

MEZŐGAZDASÁG és élelmiszeripar: 1976. március

26-án fontos egyezmény született. Magyarország

1980-ig gabona, vágómarha és marhahús ellenében különféle nyersanyagokat kap kontingensen felül a Szovjetunióból. A tárca széleskörűen együttműködik partnerével az agrokémiai szolgálat, a növényegészségügy, a vetőmag-termeltetés, a

szarvasmarha- és juhtenyésztés területén. A már említett zöldség-gyümölcs szállítási egyezmény keretében 1990-ig friss és tartósított zöldség-gyümölcsféléket, bort szállítunk a Szovjetuniónak, létfontosságú termékekért cserében. Az egyik legújabb jelentős egyezmény a baromfitenyésztést érinti: a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát több mint 500 komplett baromfiüzemet szállít és helyez üzembe a Szovjetunióban.

Könnyűipar: 1960 óta kétoldalú, részletes egyezmények rögzítik az ágazat kapcsolatait szovjet partnereivel. A magyar kivitel tekintélyes része — 13—14

százaléka könnyűipari eredetű, ezért az együttműködésnek és tervkoordinációinak nagy a szerepe: szovjet szállítások fedezik cellulózigényünk felét, faforgács, fenyő-fűrészáru, papírszükségletünk kielégítését; a magyar textilipar szövő- és más gépek ezreit vásárolja legfőbb partnerétől, a Szovjetuniótól. Exportja évente átlagosan viszont 40 millió négyzetméter szövet, 80 millió rubel értékű konfekcióruha, 50 millió rubel értékű kötöttáru, 12 millió pár cipő, 7 millió rubel értékű bútor.

Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből ? Nos, legelőször a legfontosabbat: a magyar—szovjet

gazdasági kapcsolatok uralkodó eleme a kölcsönösen előnyös integráció lett. Az olyan integráció, amely mindkét félnek a biztonságot nyújtja a tervezés, a termelés és a fejlesztés-beruházás folyamataiban. Másodszor: mivel a kapcsolatok időhorizontja kitágult és hosszú távú egyeztetések rendszeresen garantálják a rugalmas igazítás lehetőségét — mind hazánknak, mind a Szovjetuniónak módja van a munkamegosztást a lehető legkedvezőbb tartalommal meg’ tölteni.

Szabad-e a szabad idő?

ELSŐ HALLÁSRA talán szónokinak tűnik a kérdés, ám ha alaposabban beleve- sézünk, akkor bizony csakugyan támadhatnak kétségeink. Hiszen fájront után, műszak végeztével legtöbbünknek távolról sem veszi kezdetét ama bizonyos ki- kapcsolódás.

A nőknek rendületlenül ott a második műszak: bevásárlás, főzés, meg ami éppen akad a ház körül. A férfiak tisztelet a kivételnek — keveset vállalnak magukra, legfeljebb a gyerekért hajlandók — „elveik fenntartásával” — elmenni olykor-olykor. „Tartózkodásuk” oka nem feltétlenül a hagyományos férfigőg, a családfőnek járó előjog, hanem javarészt valós elfoglaltság: túlóra, fusizás, s egyéb „a család érdekében” végzett foglalatoskodás. Az indokolatlanul sokat hajrázó munkahelyek is biztosítják ehhez a lehetőséget. A vállalatok igyekeznek olyan színben feltüntetni a szervezési, bonyolítási, vezetési fogyatékosságaikat, hogy a túlórák révén nagylelkűen többletjövedelemhez juttatják doHozógcatl Akik a vas;

tagabb borítékkal azonban fáradságukat is hazaviszik a családjukhoz. Nem foglalkoznak úgy a gyerekkel, mint kellene, vagy ha igen, akkor ingerülten. Nem jut idő beszélgetésre, emberi kapcsolatokra, egyszóval az életre...

A tényleges szabad idő hétköznap úgy a Tv-híradó táján kezdődik. Vitathatatlan, hogy a televízión számos információ érkezik még a legkimerültebb ember tudatának küszöbére, amelyek véleményalkotásra késztethetik befogadójukat, mégis azt kell mondani: az esti televíziózás ma már állandó elfoglaltságaink kategóriájába tartozik s mint ilyen, nem sorolható az annyit emlegetett szabad idő fogalmába!

Akkor hát mi sorolható oda? Nyilván a hétvége, no meg a rendkívüli alkalmak, események: valamilyen vállalati rendezvény, esetleg kiállítás, mozi, színház. Hangsúlyozni kell azonban ezek esetlegességét, hozzátéve, hogy jó lenne, ha ebből mindenki rendszert csinálna.

Mindé? persze nem jelenti iat» faagy-niacs több szabad

időnk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt: sokkal több van. Jobban is gazdálkodunk vele, elég ennek igazolására a számokra támaszkodni — gondoljunk csak az üzemekben eladott színházbérietekre, a könyvtárak látogatottságára. Évente csaknem húszmillióan (!) járunk múzeumba, holott feleennyien

Van olyan ember, aki havonta 200 forintot költ könyvre, műhelyszomszédja meg tíz éve volt utoljára színházban, s akkor is az operettben. „Lakásra gyűjt, vagy építkezik, jól megnézi minden fillér helyét”. Csakhogy a folyamat nem ér véget a ház felépítésével, de még a gyerek kitaníttatásával sem. A szellemi igénytelenség, az elődök sorsának ilyetén vállalása feledésbe száműz egykor nyugtalanító kíváncsiságokat.

A SZABAD IDŐT a tevékeny emiper éppen a munkájával érdemli ki, nap-nap után. Ha nem él vele, nem hasznosítja, saját magának okoz jóvátehetetlen kárt!

K. P.

MAGYARORSZÁG esetében ez döntő fontosságú, hiszen a termékszerkezet-átalakítás, a hatékonyságjavítás feladatait biztos támponthoz kötheti. Gondoljunk csak azokra ,a hosszú távú egyezményekre, amelyek a magyar gépipar súlypontjait jelentő vállalatok konkrét lehetőségeit meghatározták, vagy az energetikai együttműködésre. Érdemes leszögezni: ma is nagyrészt az határozza meg termelési — tehát külkereskedelmi — lehetőségeinket, céljainkat, hogy a Szovjetuniónak mikor, milyen igénye van különféle feldolgozóipari és élelmiszeripari termékekre, illetve hogy fejlesztési elképzeléseinkhez milyen

mennyiségű és jellegű anyagokra — energiahordozókra illetve berendezésre van szükségünk. Azaz: a magyar- szovjet gazdasági kapcsolatoknak 1945 óta mindig alapvető hatása volt a magyar, gazdaságra, annak fejlődésére — s ez a tendencia a jövőben sem változik. Elég összehasonlítani a kezdő sorokban említett évi 25 millió rubeles magyar—szovjet forgalmat, valamint azt, hogy ennek értéke 1978-ban 4,3

milliárd rubelt tett ki, az 1978. december 21-én aláirt árucsere'forgalmi jegyzőkönyv 4,8 milliárdos értéket rögzít — tehát a fejlődés dinamizmusa hűséges kísérő marad. (Exportunk 60 százaléka gép és berendezés, a fenmaradó 40 százalékon a könnyűipar, az élelmiszer- ipar, a nehézipar-, gyógyszeripar osztozik. Importunk 75 százaléka energia, energiahordozó, a fennmaradó részt a gépek, berendezések és a nyersanyagok képviselik.)

A STABIL, évekre megalapozott áruszerkezet azonban nem jelenthet megmerevedést. A világpiaci árrobbanás a hetvenes, évek.. második felében a főbb áru- szerkezeten belül változásokat hozott az arányokban — nőtt az energiaimport és az anyag jellegű termékek aránya szovjet szállításokban, míg a magyar exportban az agrártermékeké, fogyasztási cikkeké. Bár ezek a módosulások nem változtatták meg gazdasági kapcsolat- rendszerünk, munkamegosztásunk alapvonásait — de felszínre hozták azokat a feladatokat, új jelenségeket is, amelyeket az elkövetkező években meg kell oldani, válaszolni, hogy még teljesebben kiaknázhassuk a magyar—szovjet gazdasági

múnkamegosztás előnyeit. Történelmünk már bizonyította : gazdasági kapcsolataink, mélyen gyökerező barátságunk — a világpiaci változás közepette is — nem csupán állták a próbát, hanem magukban hordozták a szakadatlan fejlődés, megújulás lendítőerőit.

Matkó István

1979. április 15., vasárnap -