Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-14 / 61. szám
Színházi levél Mégha láthatatlan is séges. Az ilyen dnamatizá- lós csak egyfajta tükör: megeleveníti a betűk szürke sorait. Nem keli olvasnom a szöveget, csak látnom és hallanom mindazt, amit a színpadon elém adnak Egyfajta kényelem ez. De egyfajta megfosztás is. Olyan, mintha ellopnák a fantáziám csodálatos pegazusát. Ezért pedig: mintha a legvalódibb énemet lopnák el. Kényre-kedvre ká vagyok szolgáltatva ott, a színházban mindennek és midenkinek. Még csak azt sem kiálthatom oda. emberek, ezt én egészen másnak láttam, amikor a könyvet a kezemben tartottam. Ez így, ahogy itt, a színpadion mutatjátok, egyszerűen: nem igaz. Becsaptok, kifosztotok, tönkretesztek, elnyomorítotok, megbékily óztok, lesújtotok elszegényítetek. Az ilyesfajta dramatizá- lásban azért sem hiszek, mert egymás ellen feszülő szándékok, az ezeket hordozó személyek összecsapása nélkül nincs igazi színház, még akkor sem, ha már sok mindent kitaláltunk és modernnek minősítünk azért, hogy a színpadi leegyszerűsítést korszerű elméletbe próbáljuk öltöztetni. A divatot nem vitatom, de éppen múlandósága miatt nem tartom törvényinek. Sőt! Azt azonban köszönöm a Népszínház művészednek és mindazoknak, akiknek közük volt a szövegkönyv megjelenítéséhez, hogy nagy becsvággyal tették kötelességüket, mindenféle igaz és egy kicsit már mímelit módon is — olykor-olykor. A jelzéseket értettem, némelyiket na ;yon szellemesnek tartottam, másokat viszont erősen verejtékszagúnak, tehát sajnálhatónak. Zéta világát annak idején én másnak álmodtam meg. G. Molnár Ferenc Egy kérdéssel hadd kezdjem: van-e a felnőttek között olyan személy, aki ne olvasta volna el serdülő korában szívesen Gárdonyi Géza regényét, A láthatatlan embert? Én annak idején valósággal belebújtam a könyvbe. Jól emlékszem, még pofonokat is kaptam érte. mert nem hallottam meg. amikor jó anyám azt mondta, hogy hozzak be fát a kamrából. Nem ezen a világon éltem addig, amíg a nagy hun király szálláshelyét jártam Zétával, vagy a harcok mezején véres ütközetben a csatakiáltásokra és a halálhörgésre nyílt ki a fülem. Akkor tanultam meg, hogv két ember él bennem is. az egyik olyan, amit mindenki láthat, de amelyikről nem szabad azt hinni. hogy az igazi és egy másik. amelyet gyakran nehezebb felfedezni, mint a világmindenség bármelyik titkát. Zétát nagyon megértettem. mert kamaszkori sejtéseim, gyötrődéseim, vágyaim aiz övével nagyon azonos, vagy teljesen hasonló hullámhosszon rezdültek. Mintha én lettem volna ő, vagy ő lett volna az én legsajátosabb magam. Teljesen mindegy. Ma már csak irigykedni tudok arra a régi naivitásra, amelyet az élet fosztott meg párás körvonalatlamságától, ráta1981 szeptemberétől — a jelenlegi gyakorlattól eltérően — már az általános iskolák 4. osztályában megkezdik az orosz nyelv tanítását. Az új tantervi intézkedés nyomán a , gyerekek egy évvel korábban, akikor kezdik meg a nyelv- tanulást, miikor még fogékonyabbak a szóbeli közlések befogadáséira és alkalmazására. A változásra a hazai 30 éves nyelvoktatás történetében példa nélkül álló módon készülnek fel az iskolában. Az Országos Pedagógiai Intézet megbízásából már a múlt év nyarára elkészült a kísérleti negyedikes orosz tankönyv két változata. Szeptemberben pedig országszerte több mint féilszáz negyedik osztályban megkezdődött a tankönyvek ki próbálása. A kísér letben részt vevő pedagógusok — orosz nyelvtanárok és orosz nyelvi szaktanítók — egy része párhuzamosan két negyedik osztályban foglalkozik a gyerekekkel. Az egyik osztályban az egyik tankönyv, a másik osztályban pedig a másik tankönyv alapján tanítanak, így egy év után módjuk lesz a két egymástól lényegesen eltérő könyv összevetésére. A pedagógusok tapasztalataikat folyamatosan feljegyzik, és időnként megvitatják. A Pedagógusok Szak- szervezete rendezésében a héten, március 15-én Tatabányán tartanak ankétet, amelyen a gyakorló pedagógusokon kívül jelen lesznek a tantervkészítők és a tankönyvírók is, akik szintén gyakorló pedagógusok. A tanév végén a nevelők írásban és szóban is nyilatkoznak : jók-e a tanköny-. vek, illetve milyen esetleges módosításokat javasolnak. Az új tanterv nagy teret enged a legjobbnak ítélt módszerek alkalmazására is. A módszertani megújulás igénye már a kísérleti tankönyvekben is tükröződik. Minden eddiginél nagyobb szerephez jut például a nyelvtanításban a játékosság. A kísérletbe bevont osztályok tanulói például úgy ismerkednek meg OiäMMä 1979. március 14., szerda nítva arra, hogy ml a tényszerű valóság, és mi a furcsa álmok csodálatos világa közötti óriási különbség. Azt hiszem, anélkül a kamaszkori párás iencséjű szemüveg nélkül mai' felnőtt korom sokkal szegényesebb lenne. Miért jutott mindez az eszembe, amikor a Népszínház legutóbbi gyöngyösi előadását akarom úgy- ahogy elmesélni? Mert meghatározó körülménynek vélem a valamikori regényélmény és a színészi játék keltette varázslat összevetését. Azt-hiszem, ez a fajta szembesítés elkerülhetetlen minden olyan esetben, amikor regényből, elbeszélésből, vagy bármiféle prózai alapanyagból nő ki a színpadi jelenetek szövegkönyve. Annak eldöntésére semmiképp . sem vállalkozom, hogy az ilyen átírásnak a szöveghűség alapján kell- e megtörténnie, vagy a feldolgozó saját elképzelései szerint bánhat a „nyersanyaggal”. Ez a vita nem mai keletű, feltehetően a közeljövőben nem is zárható még le. Ami azonban vissza-visz- szatér minden prózai, epikus írás színpadra módosításával kapcsolatban bennem: vajon lehet-e egy epikus anyagból színjátékot elővarázsolni? Az eredeti írás alapján ez aligha lehetaz orosz nyelvvel, hogy két hónapig egy betűt le nem írtak, el nem olvastak, — képek segítségével „csupán” beszéltek. (MTI) — Ügy látom, ezek gyümölcsfák. — Azok. Mind az. Ez itt mind gyümölcs. Évek óta én metszem ezeket, ö már nem tudott ilyesmivel törődni... az öregasszony. Szóval, hát akié ez a ház volt. Tavaly ősz eleje óta már fel sem kelt. Én segítettem itt mindig. Azért is bíztak meg az eladással. Persze csak úgy szívességből csinálom... hogy ne legyen préda. Már csak a régi emlékek miatt is. Mert régóta ismertem én ezeket. Az asszonyt... meg az urát is. Pedig az már húsz éve meghalt. Húsz éve élt itt egyedül ez a szegény asszony, dolgozott ám eleget, csak az utolsó időkben kellett neki a segítség ... gyereke nem volt, soha nem lett gyerekük, de jól megvolt, amíg a lába bírta, hanem amikor öregedni kezdett, úgy nyolcvan fölött... — Nyolcvan fölött?! — nevetett fel halkan a nő. — Az őszijn, amikor meghalt, nyolcvanhat éves volt. — Érzed ezt a jó levegőt? — kérdezte a férfi. — A levegő az itt nagyon jó — mondta gyorsan az öregember. — A víznek van ilyen erős szaga, nem? — Hát a víznek is, meg az erdő is itt van, meg minden, amit csak akar. Csend van. Megéri, azt mondom ... — Az öreg köhintett, látta, hogy a férfi már megnyerhető. — Azt mondom, tárgyaljunk, elintézem magának, hogy engedjenek az árból. — Sokat kell engedni, ha azt akarják, hogy tárgyaljak — pillantott rá rosszkedvűen a férfi. Tudta, mit jelent ez, az öreg vár tőle egy kis jutalékot. — Érdekel a dolog, komolyan érdeklődöm, de... szóval ennyi pénzünk nincs. — A feleségére nézett. — Igaz? , — Nem adunk azonnal választ — mondta a nő. Elsétált mellőlük, átment a verandára, unottan turkált a sublóton heverő holmik között. Vastag, kockás füzet akadt a kezébe. Belelapozott. Régies kézírást látott, kusza, görbe sorokat, öreges betűivel valaki teleírta az oldalakat. Le akarta tenni, de egy fél mondatot találomra kisi- labizált ot látam előzsör csicsókát — nem értette, újra elolvasta ot látam előzsör csicsókát — ott láttam először csicsókát! jött rá végre az értelemre; aztán hirtelen rádöbbent, hogy illetlenséget művel, becsukta és letette a füzetet az asztalra. Fényképeket látott a falon. Ovális fakeretben voltak — egy bajuszos férfi kalappal, mellényben; fejkendős parasztasszony; fess, fiatal nő a huszas évek divatja szerint szűkre szabott, hosszú ruhában. Nézte az idegen arcokat, közben hallotta, hogy a férje odaát magyaráz valamit az embernek; a félig nyitott ajtón át látta a férje hátát; mit akarunk itt, gondolta, amint elnézte az urát az elegáns, halszálkás télikabátban, mit akarunk itt ebben a házban? — .. negyvenet — hallotta az öregember hangját. — Negyvenet biztosan elengednek, ezt megsúghatom, ha én azt móndoto, hogy önök komolyan gondolják. Ha „Első oroszkönyvem" negyedikeseknek Kísérlet az 1981-es bevezetésre A hangszóró melleit A Rajk László születésének 70. évfordulóján elhangzott dokumentumműsor több volt mint egy rendkívüli egyéniség életútjának tükre, mert fejezeteiből egy történelmi korszak kiindulópontjait, az új Magyarország megteremtésének első pillanatait ismerhette meg a hallgató. Életének állomásai: az egyetemen eltöltött évek, a Valóságban megjelent tanulmánya, kiutasítása az országból, spanyol polgárháború, illegális hazatérés, Margit körút, Sopronkőhida, Mauthausen, 1945. májusától munka a pártközpontban és a kormányban. Nevéhez fűződik az 1944 őszén Hor- thynak átadott memorandum, amelyben széles nemzeti összefogást és azonnali fegyverszünetet követelt, utóbb a Függetlenségi Front új feladatainak megvalósítása, a népi államhatalom megszervezése. Kommunista tanár volt, így kötelessége iá, hogy tanítsa népét, ezúttal az új politikára és az új világ megismerésére. Alig volt az országnak olyan része, ahol nem járt. Nyugodt, szép beszéde, világos mondatai vonzották az embereket. Most lenne hetven éves. Harminc évvel ezelőtt a koncepciós perek során kivégezték, s alakját megidézve, ma is kérdések tömege lepi meg az emlékezőt. Hogyan volt lehetséges, hogy egy rögeszme — az ellenséget nem kinn, hanem a párt soraiban kell keresni — áldozatává válhatott? Hogyan történhetett meg, hogy amikor jól mentek dolgaink, az élesedő osztályharc nevében és jelszava mögül a gyanú és bizalmatlanság liánját fonhatta köré egy láthatatlan erő? Az volt tán a bűne, hogy a két munkáspárt egyesülése mellett az meglátják az előleget, garantálom, hogy engedni fognak ... — Mikor épült ez a ház? — kérdezte váratlanul az asszony. — Ügy tudom, harmincban. Igen, akkoriban. A férje kijött a szobából a verandára. Az öreg készségesen kísérgette, már sejtette, hogy innen is leesik egy ötös, ahogy a családtól is. Csak meg ne gondolják magukat. — Felírnám a címüket — mondta, s körülnézett, hol találhatna papírt. Meglátta a füzetet az asztal sarkán. — Ez a maguké? — Nem — mondta a férfi. — Itt hevert — mondta a nő. — Nem fogják megbánni, és azt is meg kell mondanom, hogy van néhány jelentkező. Egy-kettőre elkel, de én maguknak akarom ... Ne sokat töprengjenek, itt leszek, mindent megcsinálok tavaszig. Meg lesznek elégedve. Akkor hát szabad a címét, uram? — Kinyitotta a füzetet, s kitépett belőle egy lapot. Üres oldal volt, de az asszony észrevette a másik felén a kusza betűs írást. — Van nálam névjegy — mondta a férfi. Kivett egyet a tárcájából. — Tessék. Ha netán telefonálna, akkor csak este ... — Csak a postáról tudnék. — Ja, igen. Hát írjon. De mi úgyis jelentkezünk. Amíg egyezkedtek, az asszony felvette a kitépett füzetlapot. Ha már így semminek tekintik, gondolta, megnézheti alaposabban. A világosság felé tartva böngészte a sorokat. mép nem jártam iskolába és sok szép példabeszédeket mondott a nyári estéken üldögélve sok szép mindenre megtanított, hiszen most is fülembe csengnek szavai, pedig régen volt, Édesanyám. Esténként ahogy magam előtt látom, elém tárulnak kint a holdfénynél a magy óriás nagy diófa, alatta a kicsi gémeskút és az a szép nagy rózsahnknr .,. amikor a pompás illatát a csendben . . utána volt egy magas eperfa. amikor érett a szeder a lelkemre kötötték, egész magyar nép összefogását sürgette? Vagy talán az, hogy az imperialista erőkkel szemben a Szovjetunió és a szocializmus útjára lépő országok szövetségének szükségességét hirdette? így; „Az erőforrások, népeink közötti barátság szilárd alapokra helyezése, boldog jövőnk építése érdekében az együttműködés elmélyítése és békés alkotómunkánk zavartalanságának biztosítására egymás kölcsönös megsegítése. A szerződés olyan határkő, ahonnan új fejezet kezdődik népeink életében”. Barát Apollónia jó érzékkel és mértéktartóan azokat a beszéd- és jegyzőkönyv-részleteket, barátok vallomásait állította, elénk, amelyekből egy elveihez hű, értelmes, az ösz- szefüggéseket ismerő politikus alakja bontakozott ki. Élete példa volt, tragédiája intelem. Minden élet befejezetlen élet, legyen az három évnyi vagy hetvenhárom, de nincs szomorúbb a végig nem járt utaknál, a harcmezőn elesett katona sorsánál, aki egyik pillanatban még virágba borult fákat lát maga előtt, de a következőben már hályogos tekintet zárja el előle az értelem, a világ és az élet szépségeit. Ezt éreztem, amikor a műsor mondatait hallgattam és még valamit, azt, hogy, mai eredményeinkben benne van két évtizedes állhatatos küzdelme, hűsége az osztályhoz és a néphez, az egyéni utak elvetése és bizalma a közösség sodró erejében. Szép mementó volt, egyike azoknak a dokumentumműsoroknak, amelyekben a múlt képei a jelent is magyarázzák, tükröt tartanak a hallgató és szemlélő elé, hogy a maga módján okuljon a múltból, amelyben hogy seperjem össze nyírfaseprűvel, ez nehezemre esett, mert így keveset tudtam játszani... — Hát akkor mehetünk is — fogta meg a könyökét a férje. — Mi ez? — Semmi — mondta a nő, s az asztalra ejtette a papírt. — Ha nem veszik rossz néven, még maradnék .— mondta az ember. — Bezárok itt.., Kitalálnak. A kocsinál az asszony vlsz- szanézett a házra, a kertre. — Tetszik? — kérdezte a férje. — Olyan érzésem volt, mintha valaki még lett volna ott, benn, rajtunk kívül. A férfi felnevezett: — Ne beszélj butaságot!... Hidd el, megéri. Átalakítjuk, rá sem fogsz ismerni. — Indított; bekapcsolta a világítást. Már szürküilött. A házban az öregember becsukta az ablakot, onnan nézte, hogyan kanyarodnak ki az útra. Átment a verandán, kabátja szárával lesodorta a füzetet az asztalról. A füzet a hátára esett és szétnyílt. Az öreg észre sem vette. — Ha megveszik, tavaszra lesz egy kis pénzecském — gondolta, amint bezárta az ajtót. Átvágott a kerten, becsukta a vaskaput is. Csend lett. Később egy kis esti szél támadt, befutt az ajtó alatti résen a házba, a léghuzat végigsöpört a veranda padlóján. Halk neszszel peregtek a padlón heverő füzet lapjai; peregtek; aztán az áramlat elnyugodott, az írás ott feküdt mozdulatlanul a gyerekek ették, azt mondták finom, jó, a belseje nagyon szép fehér volt, én a három krajcáros bicskával pucolgattam és ettem, de hiszen jobbat is ettem ennél, amikor a pesti rokonok narancsot hoztak, de már mint pici gyermek bennem volt, hogy össze kell rakni amit kaptam s rendszerint az történt, hogy megették előlem, persze sírásra állt a szám, no de édesanyám azt mondta, csend, miért nem etted meg, mit rakosgatod el... A légjárat később megtilt lapozgatta a füzetet egy társadalom erényeH <Mi mulasztásait is felismerheti! o o o o A Szenke-patab balladája egy jól előkészített általános iskolai énekóra eredményét foglalta össze. Fényt vetett arra a modern pedagógiai gyakorlatra, amelynek tartalma a tanár és tanítvány közös munkája. A gyerekek és öregek emlékezetében élő mondafoszlányok szálait kutatta fel a lelkes tanárnőj Kormány Margit, mígnem Simon bácsi, Erzsi néni, Bodnár néni emlékeiből osz- szeállt a kilenc penyigei kislány szomorú története és a népballada: „1905. évben kilenc kislány belehalt a vízbe, / Szenke vize száradj ki a partig,/De sok anya könnyét csaltad ki... Ea lehet egyik értelme az alapos néprajzgyűjtő munkának, amelynek során egyre több rejtett emlékünk kerül a felszínre és kristályosodik egységes folyamattá.’ Persze, nem tudom, hogy a népi emlékezet csak a tragikus eseményeket őrzi-e? A Rádiószínház egyik dai rabjaként hallhattuk, de didaktikus, oktató jellege miJ att inkább az ifjúsági műsorok valamelyikébe kívánkozott. Egerbényi Tibor Emlékezés Kodolányi Jánosra Kodoláinyi Jánosira, a Nyugat utáni írónemziedék kiemelkedő íróalakjára emlékeztek kedden, születésének 80. évfordulója alkalmából. A Kulturális Minisztérium-- naik, a Magyar Írók Szöveti ségének, és a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának képviselői, valamint a családtagok, tisztelőig megkoszorúzták sírját a Farkasréti temetőben, majd elhelyezték a kegyelet virágait a jeles író egykori lakóhelyén, a XII. kerület Böszörményi út 36. számú házán is. (MTI) .. .és maga a természet a fenséges pompájával... cl nagy örömtől a szívem ellágyult ... a harangszó kon- dulása... ha későn szaladtunk, istenem, de jó futó voltam meg fára is másztam eleget, de a madarak fészkét nem bántottam, mert tudtam, hogy bűn... a kötényem kilukadt... dolgoztak a létért, a mindennapi kenyérért, azt mondta, na lányok, gyerünk szántani, no, hogy én benne ne legyek, olyan nincsen, mert pénzről volt szó, emlékszem, nagy szarvú, fehér ökröket kaptam, de előzőleg, mielőtt szántani mentem már a szecskavágónál hajtottam ökröket, 25 krajcárt kaptam egy hétre, úgy örültem neki, sok volt, a keresetem .. 1 szekér takarmányt levágtunk és az emberek reggelizni mentek, én is ettem vajas kenyeret, a járom rúdjára ültem, s ott volt egy csukló, ami a szecskavágót hajtotta, az kapta el hátulról a szoknyámat, meg is halhattam volna, de én abban a pillanatban, hogy hó, he, Huszár, és az egyik ember, András bácsi szalad oda, látja a ruhát egészen összecsavarta rajtam az a rúd, így hát rögtön elhasította késsel. Már fulladoztam, de magamhoz tértem ... ölbe kapott ... félni, hogy a szememre megy, ha a szembogárra megy a vér, elveszítem a szemem világát. Jeges aludtejjel lett állandóan borogatva ... hogy megijedt drága Édesanyám,.. minden elmúlt, miért is múlik el minden, szomorú... de ahogy hozta a sors... ...Már mint asz- szony is ... nem akarta, hogy elmenjek, pedig ő a kórházban... Egy lap megemelkedett ... mert hiszen mindany- nyian... de a légáramlat visszaszorította a lapot ... nem akarta, hogy elmenjek, pedig ő a kórházban ... • A ház üres volt' és sötét. * A kert is beleveszett a sötétbe. A köd ráfagyott az ágakra meg a kerítés vasára. (VEGE) _____J,
