Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-14 / 61. szám

F Késik a természet órája Lassan halad a tavasziak vetése Elromlott az idő. Megállt a munka a Heves megyei termelőszövetkezetek földje­in. Míg február végén ked­vezett a száraz, szeles idő­járás a mezőgazdaságnak, * addig márciusban nem so­kat haladtak előre megyénk gazdaságai. A felszikkadt földekre az utóbbi 5—6 nap­ban bőségesen hullott a csa­padék. Sajnos, még fagyok is előfordultak, s volt olyan nap, amikor havazott is. Megyénk gazdaságaiban 10 ezer hektárnyi területen tervezik a tavaszi árpa ve­tését. Az eddigi kedvezőt­len ' időjárás hatásának kö­vetkeztében eddig csupán a tervezett terület felén sike­rült földbe juttatni e fontos gabonaféle magvait. A négy­ezer hektárnyi borsónak még egyharmada sincs a talaj­ban. Ez annyit jelent, hogy a megszokott menetrendhez, képest késik a természet órája. Tavaly ilyenkor már zöldelltek a határban a ta- vasziárpa-vetések. Az idei tél azonban nem­csak hogy hosszan elhúzó­dott, de a megszokottnál jó­val keményebb is volt. Ezt megérezték az őszi gabona­félék is. Az utóbbi eszten­dők telei után szinte termé­szetesnek tartották a szak­emberek, hogy a kalászosok károsodás nélkül vészelték át a decembert és a januárt. Az idén azonban más a helyzet. A 60 ezer hektáros őszi gabonákban mintegy 5 —6 százalékos a kipusztulás. Igen jó ütemben halad vi­szont a szőlők metszése a 12 ezer hektárnyi területet kitevő szőlőtáblákon: mint­egy 90 százalékban végeztek az időszerű munkákkal­A hatvani Lenin Terme­lőszövetkezetben — me­gyénk egyik legnagyobb kö­zös gazdaságában — is le­maradás tapasztalható a ta­vaszi munkákban. A terve­zett tavasziárpa-területnek eddig csak 20 százalékán kerültek földbe a magvak. A borsó vetését még el sem tudták kezdeni, • a mai nap lesz a borsóvetés kezdete. Nagy gondot okoz, hogy a tavaszi árpa és a borsó földbe juttatása is áthúzódik a jövő hétre, amikor pedig 600 hektáron kell nagyon pontos technológiát tartva a cukorrépavetést elkezdeni. Az időjárás egyelőre csak a repülőgépes műtrágyázás­ba nem tud beleszólni, 3 ezer hektárnyi kalászost lát­nak el megfelelő tápanyag­utánpótlással a repülőgépes mezőgazdasági szakemberek. A napokban végeztek a termelőszövetkezetben azzal a felméréssel is, hogy mi­lyen károk keletkeztek a tél folyamán. A belvízkár nem volt jelentős, az őszi búzá­ban ellenben mintegy 10 százalékos kifagyás tapasz­talható. Túl az egymilliárdon! Megyei küldöttközgyűlés a KISZÖV-nél Segít a gépi adat­feldolgozás Csaknem félmillió forintért ASCOTA típusú gépi adai feldolgozó rendszert vás; rolt a poroszlói Magyar— Szovjet Barátság Termelő- szövetkezet, megkönnyítve dolgozói részére a könyvelé­si munkákat. Képünkön Né­meth Károlyné és munka­társai az új irodagépekkel. (Fotó: Szabó Sándor) A biztonsági övezet határa 40 méter Rendelet a 750 kilovoltos villamos tövuezeték- hölözat biztonsági övezetéről Megyei küldöttközgyűlést tartottak az ipari szövetke­zetek kedden délelőtt Eger­ben. A tanácskozáson — amelyen részt vett Bencs Éva, a megyei tanács mun­katársa is — egyebek mel­lett az 1978-as év gazdasági és mozgalmi munkáját ér­tékelték s az idei feladatok­ról esett szó. Mint a beszámolóból és dr. Holló Béla KISZÖV-elnök szóbeli kiegészítéséből többi között kitűnt: a tagszövet­kezetek együttes termelési értéke tavaly 17,1 százalék­kal, 148 millió forinttal nö­vekedett s így jelentősen meghaladta már az egymil- liárdot is. A szocialista munkaverseny eredménye­ként az ipari ágazatban a legerőteljesebb az emelke­dés, miután valamennyi szervezet túlteljesítette ter­vét. Az építőipari szövetke­zeteknek ugyan nem mind­egyikénél mutatkozott ha­sonló, ám a termelésnöve­kedés összességében itt is nagyobb ütemű volt az or­szágos átlagnál. További kedvező tapasztalatokat ho­Évzárás a fogyasztási szövetkezetekben (Tudósítónktól) Ezekben a napokban ad­nak számot 1978 évben vég­zett munkájukról megyénk­ben az áfészek és a taka­rékszövetkezetek. A két szö­vetkezeti ágazat több mint 170 ezer főt számláló tagsá­gának képviselői küldöttér­tekezleten vitatják meg az éves munkát, a múlt évi nyereség , felosztását és hagyják jóvá az 1979. évi terv eket, célkitűzéseket. TARNALELESZ A takarékszövetkezet mű­ködésiről Eged István elnök számolt be a 120 küldött előtt. Ebben a szövetkezet­ben a lakosság által elhe­lyezett betétek össze a múlt évben 6,9 millió forinttal növekedett és év végére meghaladta az 56 milliót. Jelentős összegű támoga­tást kaptak a háztáji gaz­daságok, az új otthont épí­tők, bútort és lakásberende­zést vásárló ifjú házasok- Egy év alatt 11,3 millió fo­rint kölcsönt kértek és kap­tak a körzet kirendeltségei­ben. HATVAN Az áfész küldöttértekezle­tén részt vett dr. Kovák Pálné országgyűlési képvi­selő és dr. Sumi András, a MÉSZÖV általános titkára. A- közel 180 szövetkezeti képviselő előtt Bocsi I^ászlóh igazgatósági elnök tájékoz­Szovjet licenc alapján megkezdődött az új típusú szárazelemek gyártása a VBKM akkumulátor és szá­razelem gyárában. Egyelőre a másfél voltos bébielemeket készítik, kísérleti jelleggel. Ezek árusítását az elmúlt napokban már megkezdték néhány üzletben. Az új ele­mek két és fél, háromszor hosszabb ideig használha­tók, mint a hagyományos ti*««úf<ú, ennek megfelelően fagyasztói áruk körülbelül azok kétszerese. Az év vé­tatójában kiemelkedő ered­ményekről adott számot. A jelenlevők megtudhat­ták, hogy a hatvani áfész áruforgalmi munkáját 14,7 százalékkal teljesítette túl az előző évhez viszonyítva. A szövetkezet kereskedelmi hálózata tovább bővült és korszerűsödött. A szociális ellátottság ja­vítására az utóbbi három év alatt 6,3 millió forintot for­dítottak. A jelentős összegű beruházások, korszerűsítések és kiadások ellenére 17,4 millió forint nyereséget ér­tek el, amelyből jut a tag­ságnak visszatérítésre és az idei tervek megvalósításá­ra. A felszólaló küldöttek elé­gedetten beszéltek az egye­sülés utáni eredményekről. LŐRINCI A községi bisztróban meg­tartott tanácskozáson 116 küldött vett részt, hogy meghallgassa Varga András elnök beszámolóját a múlt évről. Az év közben jelent­kező problémák ellenére a szövetkezet 105 milliós ke­reskedelmi és 27 milliós vendéglátó forgalmat bo­nyolított le. A háztáji gaz­daságokból 4,1 millió forint értékű árut vásároltak fel, de sokat tettek a munkás­lakta települések ellátásá­nak javításáért is. Szabó Lajos géig forgalomba kerülő bé­bielemek fele már új típusú lesz, a ceruzaelemeknek pe­dig 20 százaléka készül a szovje^ licenc alapján. A vállalat tervei szerint a későbbiekben elkezdik a gó- liátelemek sorozatgyártását is. Kilenc voltos elemeket azonban továbbra sem állí­tanak elő, mert gyártásuk megszervezése nemcsak sok­kal költségesebb lenne, ha­nem újabb jelentős beruhá­zást is igényelne. zott a személyi szolgáltatás területén végrehajtott sze­lektív fejlesztés, a lakosság részére végzett munkák egy­ötödükkel haladták meg a korábbi értéket. A terme­lésnövekedés 71—100 száza­lékban a termelékenység ja­vulásának következménye, a megyei egész területén nye­reségesen dolgoztak. Kedve­zőtlen viszont a gazdálko­dásban, hogy indokolatlanul nőttek a készletek, a gyárt- mény fejlesztés még csak kezdeteinél tart, nem bővült a tőkés export, nem kielé- gítőek a megyén belüli ter­melési kapcsolatok. A szövetkezetek együtte­sen 124,4 millió forintot fizettek be a központi ala­pokba s ebből mindössze 6,9-et igényeltek támogatás­ként, ami arra vall, hogy az említett gazdálkodási hiá­nyosságok mellett is általá­ban jól szolgálták a nép- gazdasági érdekek érvénye­sülését. Az idén azonban feltétle­nül javítani kell az előfor­dult hibákon! A szövetkeze­tek 1979-es tervei erre re­ményt is adnak, de az elkép­zelések csak valóban terv­szerű, fegyelmezett munká­val sikerülhetnek, — álla­pították meg a küldöttköz­gyűlésen. Nem kirendeltség, nem fiók, hanem — központ. Ez az új neve a közismert har­sona jegyében tevékenykedő irodának: a Magyar Hirde­tő Heves megyei Központja. Alapvető feladata a szolgál­tatás: segít kínálni, amit el akarunk adni. Kínálni kor­szerűen, kedvcsinálóan. Olyasmi ez, mint a szépen terített ízléses asztal, amely mellett mondjuk a kömény­magos leves és a sárgarépa­főzelék is ínyencnek való eledelnek tűnik. A hirdető munkájáról Cserniczki Józsefné, a köz­pont vezetője ad tájékozta­tást. — Mindjárt az elején el­mondom, hogy nemcsak a sajtón keresztül hirdetünk; ez szolgáltatásunknak csu­pán a 20 százalékát jelenti. A forgalmat elsősorban a különböző vállalatok bizto­sítják, zömmel nálunk köl­tik el a propagandára szánt pénzüket. Mi pedig igyek­szünk, hogy az igény és az igényesség összhangja alap­ján megelégedésre végezzük a ránk bízott feladatot. Az elmúlt 15 év alatt az éves forgalom ötmillió 600 ezer forintra emelkedett, s azt hiszem, ez jól „reklámozza” a reklámozót. — Kik a leghűségesebb ügyfelek? Az ország villamosenergia­ellátásához szükséges nem­zeti vagyonunk biztonságát, elsősorban a nagy- és kis­feszültségű vezetékek, transzformátor-állomások és ezek környezetének védel­mét, az élet- és vagyonbiz­tonság megóvását szolgáló biztonsági övezetről egyszer­re két rendeletet adott ki a nehézipari miniszter. Kor­szerűsítette és egyszerűsí­tette a 400 voltostól 400 kilo­voltos feszültségig terjedő vezetékek és berendezések biztonsági övezetéről koráb­ban megjelent jogszabályt. Eszerint a viEamos energia feszültségétől függően a ve­zeték mindkét oldalán, táv­vezeték esetén a legszélső áramvezetőktől mérve 1—28 méterig terjed a biztonsági övezet határa. A nehézipari miniszter másik rendelete hasonló el­vek, de természetesen szi­gorúbb követelmények alap­ján meghatározta a KGST- országok közös beruházásá­ban épített 750 kilovoltos távvezeték magyar szakaszá­nak biztonsági övezetét, s ezzel összefüggésben a szük­— A sok közül említem az egri Finomszerei vény gyárat; számukra például több nyelvű, színes nyomású, jól illusztrált prospektusokat készítünk az olajszabályozó­tól a hűtőgépkompresszo­rig. Jó partnerünk a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, nekik többek között a PEVA alagútzsaluk vagy a műanyag ablakkeretek népszerűsítésében segítünk a legkülönbözőbb formában. Említhetném a Mátravidéki Fémműveket, vagy az áfészeket, de nem ritkán más megyéből is kapunk megrendeléseket. . Jó üzlet­fél a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat is. A központ vezetője — az idén vette át hivatalát — említette, hogy a legkülön­bözőbb formában segítik a propagandát. Valóban így van. A sajtóról meg a pros­pektusokról szó esett, de vállalnak reklámfilm-meg- rendeléseket, készíttetnek reklámtáskákat, különböző szóróanyagokat, kiadványo­kat, s általában mindent, ami segíti a jó reklámozást. Az, hogy „jó”, sok mindent takar. Szóltunk az igény és az igényesség összhangjáról. Mit jelent ez? — Jön a megrendelő — válaszolja Cserniczki József né — és elmondja elképze­léseit az eladnivalójával séges óvórendszabályokat. A 750 kilovoltos távvezeték két oldalán, ugyancsak a szélső áramvezetőtől számít­va 40 méterig terjed a biz­tonsági övezet határa. Ebben az övezetben tilos lakóházat, üdülőt, melléképületeket, műhelyt, játszóteret, magas­lest, kempinget, vásárteret, autóparkolót, valamint autó­busznak, vagy más tömeg- közlekedési eszközöknek megállóhelyet építeni, vagy bármilyen — az áramellá­táshoz nem tartozó — há­rom méternél magasabb ide­gen létesítményt telepíteni. Szigorúan tilos, életveszé­lyes a 750 kilovoltos távve­zeték biztonsági övezetében a sárkányeresztéses játék, s hasonlóképpen megenged­hetetlen a szabadvezeték oszlopára vagy az állomás kerítésére felmászni vagy azokon idegen tárgyakat, például szemétgyűjtőt, zász­lót, hirdetést elhelyezni. A 750 kilovoltos távvezeték biztonsági övezetében tilos robbantást végezni, anyago­kat tárolni. A korlátozó intézkedések kiterjednek olyan munkála­kapcsolatban,. mi pedig ismerve hatalmas esz­köztárunkat, előkeressük számára a legmegfelelőbb­nek látszó formákat, módo­kat, s ezen elvitatkozgatunk egy kicsit. A vita közös megelégedéssel végződik, hi­szen az alapelv: ha a meg­rendelő „tengeri herkentyűt" kínáltat eladásra általunk, azt kérdezzük, hányféle színben parancsolja a pros­pektust. .. De komolyra for­dítva a szót: a reklámszak­ma a mi asztalunk, s min­den ismeretünkkel a meg­rendelőt szolgáljuk. Grafiku­sokat. fotósokat, jó nyomdá­kat foglalkoztatunk, s nyi­tott szemmel járva gazdagít­juk az ötlettárat. A húskom­binátot például rábeszéljük, hogy ne cigarettával reklá­mozzon, hanem esetleg a csomagolópapír nyújtotta számtalan lehetőséget hasz­nálja fel. Segítünk a szín- választásban is, mert például hogyan nézne ki a reklá­mozni szánt hűtőszekrény meleg színű propektuson. .. ? A kínálat tárházából még néhányat: öntapadós címkék, plasticolor plakátok, kártya- naptárak, reklámcigaretta dobozok, térítők és sorolhat­nánk. Két apró helyiség az egri Alkotmány utcában, ez je­lenleg a „harsona” megyei központja. Nagy az ügyfél­tokra, amelyek a biztonsági övezet határain kívülről is kárt okozhatnának a távve­zetékben és a villamos-be­rendezésekben. Így a 750 ki­lovoltos távvezetőktél számí­tott 10 kilométeren belül előzetes engedély nélkül nem szabad olyan üzemet vagy egyéb létesítményt építeni, amely károsan szennyezné a levegőt, s ennek folytán a távvezeték szigetelőit, mert a túlzott szennyeződés zár­latot, átütést okozhat. Ezért kell nagy figyelmet fordíta­ni a távvezeték térségében a robbantásokra is, amelyek a szigetelőket és az áram­vezetőket egyaránt megron­gálhatják. A repülőgép, az ejtőernyős vagy a sárkány- repülő függőlegesen legfel­jebb 20 méternyire, vízszin­tesen pedig csak 30 méter­nyire közelítheti meg a táv­vezeték legközelebbi áram­vezetőjét. A 750 kilovoltos távveze­ték biztonsági övezetében dolgozók munkájának biz­tonsági feltételeiről és sza­bályairól a Nehézipari Mi­nisztérium a SZOT egyetér­tésével tájékoztatót ad ki. (MTI) forgalom, s az „apró”-ról jut eszembe a lakossági szolgál­tatás. Vagyis az apróhirde­tések. meg a cédulák. Há­zasság, adás-vétel, lakáscse­re, albérlet... A jeligés le­velek egy egész szekrényt megtöltenek. — Volt már példa rá — mosolyog Cserniczki József­né —, hogy az eredményes hirdetés után az új házasok bejöttek köszönetét monda­ni. .. ! — Reklamáció a válóperes bíróságnál — teszem hozzá. — Na igen — kanyarodik vissza a főnőknő a témára —, lekopoghatjuk, hogy ügy­feleink eddig elégedettek voltak a munkánkkal, ezt jelzi a forgalom növekedése is. Nem maximálizmus, ha elmondom: azt szeretnénk, ha a megye vállalatai vala­mennyien itt költenék el -a propagandára szánt forinto­kat, hiszen közelebb vagyunk mint a főváros és a szolgál­tatás meg a színvonal ugyan­az, s árban sincs különbség. Az ország bármelyik nyom­dáját tudjuk foglalkoztatni, sőt, akár még külföldi nyom­dát is. Tehát ahogy monda­ni szokás: „Időt, pénzt, fá­radságot takaríthatnak meg” — fejezi be a gondolatot stílszerűen a reklámszakem­ber. Kátai Gábor 1979. március 14., szerda Szovjet licenc alapján Új típusú szárazelemeket gyártanak A HARSONA JEGYÉBEN — IGÉNY ÉS IGÉNYESSÉG — HOGYAN ZUNK? — KÖSZÖNET A HÁZASSÁGÉRT — NINCS KÜLÖNBSÉG! REKLÁMOZ­Látogatóban a hirdetőnél 0

Next

/
Thumbnails
Contents