Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

(Fotó: Tóth Gizella)

„Á tehén például nem ingatlan..."

Miről mesél a

Több mint százhúszezer ingatlant tart nyilván az Egri Járási-Városi Földhivatal. Ebből húszezer a megyeszékhelyen található. A bíróság épületében kapott helyet a mindenki által csak „telekkönyv-”nek becézett részleg. Hát ha ez könyv, akkor bizony eléggé vaskos, annyi papírt tartalmaz. Csak győzze valaki elolvasni, miként tartják nyilván az ingatlanokat. Mindegyiknek külön dossziéja van, s ha jön az ügyfél, Nahóczki Emilné főelőadó és munkatársai pillanatokon belül előkerítik a megfelelőt. Aztán — kezdődhet az ügyintézés.

— Ez idő tájt — kapom a

felvilágosítást — főképpen a társasházépítésekkel kapcsolatban dolgoztatnak bennünket az ügyfelek. Jönnek igazolásért az építési engedélyhez, amelyben kijelentjük — a szemle után —, hogy valóban övé a telek ...

— És akkor már építkezhet is.

— Azért nem olyan egyszerű a dolog. Előbb el kell menni az építési hatósághoz az engedélyért, az engedély birtokában az OTF-hez, ahová ugyancsak mi adunk még egy igazolást, s ha minden egyezik, akkor kezdődhet az építkezés.

Gondolom, ez a „hercehurca” vidám élmény lehet magához az építkezéshez képest. De visszatérve a nyilvántartáshoz, itt kell bejelenteni a változásokat is, akár házról, akár földterületről, telekről van szó.

— Telek? Ügy hallottam, főképpen emiatt veszekednek a legtöbbet az emberek.

— Sajnos így van. Köpések néha fél méter miatt késhegyig menő vitába bonyolódni, pereskedni éveken keresztül. S ez többe kerül, mint maga a vitatott, zsebtelekkönyv?

kendőnyi terület... Sírokban már embert is öltek emiatt.

A földhivatal határozatai ellen természetesen lehet föllebbezni. Mesélik, hogy egyszer bejött reklamálni egy bácsi.

— Mit kifogásol a határozatunkban? — kérdezték tőle.

— Csak azt — mondta komoran az ügyfél —, hogy a készen vett házamban rossz a bojler!

Nehéz volt megmagyarázni, hogy a hivatal azzal nem foglalkozik, ami „inog”. Egyszer meg egy néni írt levelet, amelyben mindenkit csókoltat, s egyben kéri, ha bejönne a veje, ne adjanak ki neki semmit az ingatlanról. Indoklás: a vő el akarja tőle venni a házat, s ezért állandóan leönti a moslékosvö- dörrel... Mondanunk sem kell, hogy a családi béke megteremtése nem tartozik a földhivatal szorosan vett tevékenységi körébe.

Akadt valaki, a tehenét akarta nyilvántartásba vétetni ...

De komolyra fordítva a szót, az utóbbi időben alaposan megnőtt az ingatlanforgalom. Adás-vétel, ajándékozás, örökség-.., s bizony nehéz néha megmagyarázni nekik, mi a legjobb, a legmegfelelőbb eljárás.

— Zömmel idegesen, pattogva, esetleg ellenségesen, vagy némi szorongással érkeznek, s ha sikerül megértetni velük a jogszabályokat, ha megfelelően „intéződik” ügyük, legközelebb már mosolyogva, szinte barátként jönnek.

Valóban: kell ennél nagyobb sikerélmény annak, aki lelkiismeretesen dolgozik — másokért?

Aknamély Hőkkel az egri pincefahlrlnlusban

Fejünk felett a székesegyház...

Botladozunk a keskeny sínpár talpfái között. A bá- nyászlámpa imbolygó fényénél feltűnnek a pincefal repedései, a boltozatról lepe- dőnyi nagyságban zuhantak alá a szétmállott tufadarabok. Ebben a pincében bányafa tart mindent, a hatalmas súlytól meg-meg- reccsen időnként az ácsolat. Nem valami mennyei érzés ezekben az üregekben sétálniCsorba Tibor, az aknamélyítők brigádvezetője hirtelen megáll az egyik pinceágnál, s mutatja, hogy itt dolgoznak pillanatnyilag. A fordulóban ekkor tűnik fel egy csille, amelyben a törmeléket tolják ki a megerősített pincebejárathoz, ahol csörlőre akasztva a felszínre húzzák.

— Napi hat-nyolc köbméter törmeléket „bányászunk’’ ki — mondja a brigádvezető, majd hozzáteszi: — Ha jó körülmények között dolgozunk. .. Mert volt már olyan rész is, ahol naponta csak egy méternyit haladtunk előre, annyira elha~ nyagolt, veszélyes szakaszt találtunk.

A veszély itt is megvan.

Legalábbis, ahogy körülnézek, semmi biztató nincs ebben a megrepedezett, boltíves üregben.

— Dolgoztunk már sokkal veszélyesebb helyeken is — folytatja a kalauzom, mintha olvasott volna a gondolataimban. — Van itt olyan pince is, ahová csak hason fekve lehetett bemenni. Ez még a jobbak közé tartozik, látszik, hogy valaha gondozták, használták.

Mellettünk újra eltolják a csellét. Balogh Tibor és '"meze István lapátolja bele törmeléket. Később még v.ik három bányász a

;i pinceágba, vállukon ’astag bányafákat cipelnek. Itt folytatódik az ácsolás. Szabó József, Tóth Bertalan és Molnár László fog hozzá a nagy szakértelmet kívánó munkához. Amikor elkészülnek a boltozat alá- dúcolásával, kinyújtózhat a keskeny sínpár is, hogy behálózza a sötét üreget.

Három és fél méter mélyen hűvös, nyirkos a levegő. A vágányok talpfái között lassan csordogál a viz, időnként bekapcsolják _ az elszivóberendezést, de újra és újra megtelik a mélyebben fekvő rész- Pedig odafenn nem esik, szép idő van. Ahogy végigjárjuk a'pince- labirintus kisebb-nagyobb ágait, elvesztem a tájékozódóképességem. Egyszerűen már nem tudom, hogy hol vagyunk. A tapasztalt bányász igazít el:

— Fejünk felett a székes- egyház. ..

o o o o

Az egri pincerendszer több mint 120 kilométer hosszan

húzódik a város alatt. Pontosabban: ennyiről már tudnak, mert újabb és újabb üregek „jelentkeznek”, itt is, ott is megreped egy házfal, beomlik egy pince, le kell bontani egy épületet.

Fekete Mihály, a városi tanács műszaki osztálya mellett működő mérnökgeológiai csoport vezetője úgy ismeri ezeket a helyeket, mint a tenyerét. A pincevágatban mondja el, hogy mennyibe kerül nekünk ez a labirintus.

— Az elmúlt évben 167 millió 826 ezer forintot költöttünk a pincerendszerre. És 1976 óta dolgozunk a megerősítésén, a veszélyhelyzet elhárításán.

Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy utánaszámoljunk, mennyi pénzt „nyelt” már el azóta az egykoron vájt pincesor. Az elmúlt három esztendőben 20,5 kilométer hosszú üreget tömtek be a föld alatt dolgozó aknamélyítők, bányászok, tanácsépítős szakemberek. Ahol lehetett, ott megmentették a pincét, hiszen van mire használni: 8,2 kilométer hosszú az a rész, amely ma már biztonságos.

Az idén 123,4 millió forint áll rendelkezésre, ez még mindig nem lesz elég a háralevő munkálatokra. Sok az eszkimó, kevés a fó~

ka — tartja a közmondás, s ezt, sájnos, az egri pince- rendszer helyzete is igazoljao o o o

„Pincelátogatás” közben kaptuk a hírt, hogy egy újabb épületből kell kilakoltatni az ott élő családot, mert a ház közvetlen közelében beomlott egy üreg.

— Egy újabb munkahely — mondja Fekete Mihály. — Mintha nem lenne elég dolgunk, hiszen felsorolni is alig lehet már, hogy hol, merre vannak az embereinkValóban ezerfelé kell mennünk, hogy csak egy töredékét is lássuk a munkahelyeknek. Dolgoznak a székesegyháznál, a Telekessy utcában, ahol az úttest melletti cölöperdő jelzi a bányászok jelenlétét.

— A legégetőbb a helyzet a Dobó utcában, ahol a vár alatti pincesort erősítjük meg ezekben a hetekben. Dolgozunk a 25-ös út nyomvonala mentén is, a Ráckapu tér—Kisvölgy utca közötti részen — sorolja.

Ez csak egy része a listának, mert láttunk megerősítésre váró pincéket a Felszabadul ás téren, a buszmegálló alatt. De dolgoznak a Széchenyi utcában is, a volt Kun Béla kollégium alatt, valamint a Bródy Sándor utcában. Ebben az évben hozzávetőlegesen újabb tíz kilométeres szakasszal lesz majd kevesebb az életveszélyt jelentő, súlyos károkat okozó pincelabirintus.

— Emellett természetesen más munkát is végzünk — mondja a mérnökgeológiai csoport vezetője. — Az idén megkezdjük az elmúlt időszakban életveszélyessé vált mintegy 25 lakás szanálását, megépítjük a Szala-árok Rákóczi út és a tsz-pince közötti szakaszát, ■ valamint a Bródy Sándor utcában levő régi városfalat.

O O O O

Ahol befejezzük a körutat, a leendő 25-ös út mentén, újabb ijesztő látvány tárul elénk. Az egyik, nemrég felfedezett pince boltozatáról mázsás kődarabok lógnak a mélybe. Itt már a fúrógépeket is leállították, s most azon tanakodnak a szakemberek, hogy miként lehetne „ártalmatlanná tenni” ezt a pincét, mert az emberekét nem lehet ide beengedni... Eszembe jut a bányászbrigéd vezetőjének a mondata: fejünk felett... Itt most fordított a helyzet, tudjuk, hogy mi van a fejünk felett, dé azt nem, hogy a lábunk alatt mi rejlik.

Ez még fehér folt a térképen. •,

Szilvás István

1979, március U„ vasárnap

S.O.S. egy kastélyért

Műemlékekben szegény ország vagyunk. Nem büszkélkedhetünk épen maradt várak regimentjével, nem mutogathatjuk a nálunk járó külföldi turistáknak az elmúlt századokról valló paloták sorát.

Csak néhány jelzés maradt, s azzal sem bántunk mindig gondos gazdaként.

Boconádon áll még a Sze- leczky Márton által 1760- ban építtetett egykor pompázatos, U alakú kastély. Áll, de már nem bírja a harcot az idővel. A tetőzet roskadozik, tartó gerendáinak egy részét házak emeléséhez hurcolták el. A külső vakolat omladozik, sebhelyei elsősegélynyújtást .várnának. Az egyik szárnyat úgy-ahogy rendbe hozták, mert el kellett valahová helyezni az óvodát, az alsó tagozatosok napközijét, _ a községi könyvtárat. A másik viszont folyvást pusztul, s a látogató rádöbben arra, hogy pár esztendő múlva már minden mentési kísérlet kudarccal járna.

A régente híres, gondozott parknak nyoma nincs, az udvaron gaz terjeng: úgy

tűnik, az enyészet vert itt véglegesen tanyát.

Lemondtak róla? Nem venné észre senki a vészjelzéseket?

községi plébánia is. Akadnak — nem is alaptalanul — kételkedők is. ök annak a Quadri Kristófnak tulajdonítják, aki a hevesveze- kényi és az egerszalóki kastélyokat építette.

Döntsék el ezt a vitát az arra hivatottak. Az viszont tény, hogy a freskókat Beller Jakab gyöngyösi festő álmodta a falakra. Legalább olyan igényességgel, mint azt Pétervásárán tette.

Mi marad belőlük? Szívszorító látvány. Annyira, hogy az is kétséges: újjá lehetne-e varázsolni őket.

Talán még most, a huszonnegyedik órában...

Könnyelműség volt eny- nyire elhanyagolni ezt az épületet. Nagy veszteség ez, hiszen így pusztul végérvényesen a tarnaörsi remekbe sikerült Orczy-kastély is. Arról már lemondtak, mert harminckétmillió kellene rendbehozatalához, s ennyi pénzt erre a célra képtelenség előkeríteni.

Vajon erre a sorsra jut Boconád egykori ékessége is... ?

Pedig feltehetően az a Mayerhoffer János építőmester hozta tető alá, akinek szakmai hozzáértését, művészi érzékét dicséri a

Megnyugtató, hogy a tanácsi vezetés nem szeretné. Sedon János elnök így utal a korábbi és a mostani kezdeményezésekre.

— Állandó téma volt ez évtizedeken át. Azzal mindenki egyetértett, hogy nem szobád veszni hagyni. Ezt hangoztatták a felsőbb szervek t v. Szavaknál tovább

azonban — s ez meglehetősen lehangoló — senki sem jutott. Tíz évvel ezelőtt sokkal könnyebben boldogultunk volna. Akkor fele vagy negyedannyi összegből megoldhatták volna a tatarozást és a helyreállítást. Mecénás azonban nem jelentkezett. Most újabb akciót indítottunk, úgy érzem: az utolsót, mert esztendők múlva már semmit sem lehet tenne. Valószínűleg nemhiába kardoskodunk, segélykérésünkre az Országos Műemléki Felügyelőség is felfigyelt. Tavaly júliusban itt is voltak nálunk, s felmérték a pillanatnyi helyzetet. Azt mondták: sürgős cselekvésre van szükség. Annak különösképp örültünk, hogy anyagi támogatást is ajánlottak: több mint két és fél millió forintot a tetőzet renoválására.

Ezek után érthető, hogy azt is mérlegelték: mire képes a település, mire futja a helyi bevételekből. Emellett megérdeklődték: hol

számíthatnak megértésre.

— Fejlesztési alapunk igen csekély, de néhány százezer forintot tartalékoltunk. Ügy értesültünk: a megye sem közömbös. Más szóval: ötz- szejönne az az öt-hatmillió, amire szükség lenne. Erre alapozva már kivitelezőt is találtunk. A Dél-hevesi Építő- és Szakipari Szövetkezet elkészítette az állagmegóvási tervet, A munkálatokhoz is hozzáfogna a tavasszal, ha rendelkeznénk a megígért pénzzel. A lakosság szintén

ezt kívánja, senki nem húzódna a társadalmi munkától. Így alakítanánk ki a parkot is.

Első hallásra azt mondhatná valaki: elismerésre

méltó törekvés ez, de hát nem bővelkedünk anyagiakban, s azokat a milliókat sokkál ésszerűbben, gyümölcsözőbben is kamatoztathatnánk.

Sarkított alapállás ez, hiszen múltunk emlékeinek óvása kötelességünk. Itt azonban más, még ennél is nyomósabb okok is közrejátszanak.

Ezeket sorolja Cseh Béla, az általános iskola igazgatója.

— Más oktatási intézményhez hasonlóan, nekünk sincs tornatermünk. Az épület egyik fogadótermét vettük ezért igénybe. Alsó tagozatos napközink se lenne, ha nem használjuk erre a célra az üresen álló helyiségeket. Korábban Itt nyithattuk meg az óvodát is. A könyvtár se kaphatott másutt otthont, csak itt. Ha az épület életveszélyessé válik, ha tovább pusztul, akkor hová mennek az apróságok, a tanulók, az olvasók? Üj létesítményekre sokkal többet kellene költeni. Erre még remény sincs. Ezért nem hagyhatjuk annyiban a kastély ügyét, ezért szorgalmazzuk, emiatt keresünk patró- nusokat.

A tanácselnök ennél la te(kátai)

vább megy, amikor a jövőre szóló elképzeléseket ismerteti.

— Szeretnénk minél többét nyújtani a helybelieknek, hiszen csak megfelelő körülmények esetén alakul ki az a kötőerő, amely megakadályozza az elvándorlást, összefogtunk az iskolával, a pedagógusokkal, s így hozhattuk létre a napközit. Ide azonban a felsősök is be óhajtanának jutni. A szülők számára ez biztonságot jelent. A bővítésre kizárólag a műemlék épületben van lehetőség. Az öregek egy rozzant, összeomlással fenyegető házban töltik napjaikat. Jövőre aligha maradhatnak itt. Róluk szintén a kastélyban gondoskodhatunk.

Ugyancsak itt alakítható ki a művelődési otthon. Azt is mondhatnám, hogy egy községi kulturális centrum, vagy divatos szóval élve, komplex közművelődési intézmény születhetne, ha megkapjuk a kért summát. Más megoldás nincs, ezt diktálja a kényszerhelyzet, az ésszerűség...

Ügy hisszük, az érvek hitelesek, megfontoltak.

Nemcsak egy régi adósságot kell törleszteni ebben a faluban, nemcsak egy ritka kincs megmentését sürgetik a lakosok és a vezetők, hanem — és ez nagyon lényeges, mert országosan támogatott törekvés! a szükségest összekötik a hasznossal.

Menteni akarnak úgy, hogy közben használnának a jé- lenek ét a jövőnek.

m Wart Wrta 1