Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-10 / 58. szám

Vadászati kiállítás Váraszón A Tarnavölgye Vadásztár. saság váraszói és pétervásá- ri tagjai közös összefogással vadászati kiállítást rendeztek a váraszói művelődési ház­ban, melynek megnyitóját 1979. március 3-án tartották. A kiállításon a környék la­kossága megtekintheti a leg­szebb trófeákat, melyeket a brigád tagjai a váraszói, biikkszenterzsébeti és a hin- tósi völgyön ejtettek el az el­múlt években. A táj jellegzetes madárvi­lága a kiállításon elhelye­zett két odvas, molyhos tölgyfán látható. A sásos és nádas sarokban jelen van­nak a tájtól idegen vízima­darak, Paravánokra kerültek a vadászok legszebb gerez­nagyűjteményei. A kiállítás hűen tükrözi a brigád vadgazdálkodásban elért eredményeit, bemutatja a természet, az erdő, a me­ző csodálatos világát. Jól szolgálja a kiállítás a kör­nyék lakosságának szórakoz­tatását azáltal, hogy egy hé­ten át a brigád tagjai kalau­zolják az érdeklődőket a kiállításon, amely 1979. már­cius 12-ig tekinthető meg. Molnár Pál Pétervdsára IGAZ lehet ez? Hány millió az egymillió,,,? Hová tűnt 22 százalék.,,? Olvashattunk az óceánok olajszennyezettségéről (NU 70, 11. 22., 5. old.), hogy „... Az USA-ban végzett legújabb becslések szerint minden hat évben 1 millió tonna olaj kerül az óceánok­ba. .Nem vagyok olaj­becsüs, de emlékszem, hogy tavaly az Amaco Cadiz ne­vű óriás tankhajó darabok­ra tört a viharban és 230 000 tonna olajrakománya a ten­IV. 15.). .. Ez már maga gerbe folyt (Dr. Szemes, 78. csaknem negyedmillió, egyet­len alkalommal. A mostani 1 millióból ........ csak 5 szá­z alékkal, azaz kereken 300 000 tonnával részesülnek a tankhajó-katasztrófák.. De hát milyen 1 millió az, amelyiknek 5'%-a 300 ezer? Eddig ez 50 ezer volt... A többi százalékból — úgy be­csülik a tengerentúliak — 11% a kikötőkből és a ten­ger alatti olajkitörésekből, 18% a tankhajók tartály- mosogatásából kerül a ten­gerbe. De „...a legnagyobb mennyiség azonban 44%, azaz 2,6 millió tonna, a szá­razföldről származik,.." Kérdem én újból, mekkora egymillió az. amelyiknek 44%-a 2,6 millió?? Eddig nálunk ez csak 440 000 volt...! Miután így összebe­csültem az USA'-hecsl$sek összegét, a következők derül­tek ki: A 300 000 nem egy, hanem h a tmilliónak az 5 százaléka. A 2,6 millió nem egy-, hanem ki). 5,9 millió­nak a 44 százaléka. ■ ■ Tehát nfffl egy-, hanem hat-mil­lió tonna olaj juthatott a tengerekbe, De ez sem biz­tos'addig, míg meg nem tud­juk. hogy hová tűnt 22%?-,. Mert az eddigi 5+11+18+ 44% összesen csak 78%,., Vagy az olaj eleve 1 320 000 tonna vízzel volt hamisítva? ... Ezt még ki kell kutatni. És azt is megtudni, hogy a Bizományi felvenne-e olyan becsüsöket, akik hatszoro­san tévednének?- ■ ■ Kiknek a cetryzájá csú- szótt el vajón T- ás olajon? <BR. SZEMES—VARC4) A címzett ismeretlen Kedves .'""Hí; népfrontbizottsági tag! Őszintén szólva, ritkán írok olyan levelét, amelynek címzettjét nem ismerem. Ezúttal is szívesen szólítanám önt a nevén, de ez nem rajtam múlik; levelében ugyanis csak a társadalmi funkcióját jelölte meg. így. „. • .egy magát megnevezni nem akaró népfrontbizottsági tag.. Feltehetően Eger Csebokszári-lakótelepén lakik, mert (újra idézem) „.. .sok ezer csebokszári lakos nevében” írta sorait. Közügyben emelt szót tehát, amikor funkciójával szignált levelét a Volán 4-es számú Vállalathoz megírta. Kérte benne, hogy a csúcsforgalmi időn túl is legyen sűrűbb a helyijárat a lakótelepre, ne maradjon ki olyan sok (nem írta: mikor, melyik időpontban nem ment busz), ellenőrizzék jobban a bliccelőket. Körülbelül ez szerepelt a levelében. No, meg az, hogy a választ az intézkedésekről a Népújság hasábjain kéri az illetékesektől. Ez utóbbi kérését igyekszem ezúttal teljesíteni. Szíves tájékoztatásul elmondom, hogy levele minden intézkedésre köteles vezetőhöz eljutott, utasítások, aláírások tömege bizo­nyítja ezt. Én már csak azt firtathatom: vajon miért ma­radt ön meg a névtelenség homályában? Félt? Kitől? Mi­től? A közérdekű bejelentőt törvény védi, még, ha „oka” volna is a félelemre. Meg aztán, aki „sok ezer” ember ne­vében szól, az nem félhet. Vagy talán titkon úgy érzi, hogy nincsenek ön mögött „sok ezren”?... Tisztelettel (a magát megnevezni akaró): Hckeli Sándor (Tudósítónktól): A MÁV épületfenntartó főnöksége Hatvanban tar­totta az ország keleti felé­ben dolgozó építésvezetősé­gek szocialista brigádvezetői tanácskozását. Turóezi Ist­ván az épületfenntartó fő­nökség, a brigádok egyre jobb munkájáról adott szá­mot, s szólt az idei intézke­dési tervekről. Korszerűbb edzőtábor Mátraházán Mátraházáról Kékéstetőre kanyarodva azt tapasztalja az ember, hogy azon a he­lyen, ahol az utóbbi években már megszokott, nyugodt éle­tét élte a Népstadion edző­tábora, — zajos a környék. Építömunkósok, akik a Mát- ravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet dolgozói, alakít­ják, bővítik a tábort. — Múlt év áprilisától fo­lyik itt a munka — mondja Csendc Gusztáv, az intéz­mény vezetője — csak ép­pen nem olyan ütemben, mint ahogyan azt szeret­nénk. Komoly átalakítások vannak tervezve; megszűn­nek az emeletes ágyak, a több ágyas szobák helyett kétszemélyes szobák lesz­nek, azok ellátva zuhanyzó- fülkével. A sportpálya mel­lett a főépülettől alig 200 méterre épül egy kétszintes épület, melynek földszintjén kondicionálóterem, orvosi rendelő, szauna, gyúróhelyi­ség és szociális létesítmé­nyek lesznek. Itt oldják meg Falugyűlés Mátraszentimrén A napokban tartottuk az egész község közéletét meg­mozgató falugyűlésünket. Alaphangját a községi veze­tés beszámolója adta meg, amely kiemelte, hogy az ed­digi nagy értékű beruházá­sainkat őrizzük, óvjuk és működőképességüket fejlesz- szük, — hiszen ezzel állandó lakosságunk, és községünk, mint országos jelentőségű magaslati üdülőhely érdeké­ben dolgozunk. Az elmúlt évi fejlesztés­ben a legnagyobb jelentő­ségű a hat település központ­jában átadott új tanácsház. Nagy érdeklődéssel hall­gatták az 1979. évi tervek ismertetését. Nagy megelé­gedést váltott ki, hogy az idén elkészül a közáégi gáz- cséfetéléÉ. folytatódd a ve­helyi hozzájárulásként — a já­tékterek kiépítéséhez, felsze­reléséhez a KIOSZ helyi cso­portjának felajánlása. Az iskola zsibogójénak kiépíté­séhez fizikai munkát és tég­lajegyek vásárlását ajánlot­ták fel a községbeliek. Jelentős a fejlesztésben a Heves megyei Kiskereskedel­mi Vállalat beruházása, egy falatozó építése. A beszámolóból is kitűnt, hogy a. helyi tanács igyekszik képviselni az itt lakók érde­keit, s szívén viseli az ide­genforgalommal kapcsolatos teendőket is. Id. Zakupszky László Mátraszentimre Á fejet is szeretjük... A jó munkát végzők kö­zött is a legjobb elmúlt évi munkája alapján a hatvani Ybl Miklós szocialista bri­gád lett, ez a kollektíva kapta egyedül az idén az arany fokozatú brigádkitün­tetést. Tevékenységéről el­ismerően szóltak a Pest, Nóg- rád és Szolnok megyét kép­viselő brigádvezetők is. Szűcs Ferenc Ki gondolná, hogy a tej Wteszerzése időnként gondot okoz, s ha valaki megszív­leli a propaganda tanítását, hogy a tej üdít, frissít, nem tudja megvásárolni reggeli italát? Mert van ilyen is. Balogh Jenő a bélapátfalvi építkezésen dolgozók nevé­ben tette szóvá ezt. Mint ír­ja, előfordul, — legutóbb február 27-én — hogy vár­nak reggel a tejre, kakaóra a korszerű új bolt előtt, de az egészséges ital helyett csak sajnálkozással szolgál­hatnak a bolt dolgozói, mert a tejeskocsi nem érkezik meg időben. Noha telefonon is sürgették, végül is a tej­re szomjas embereknek mun­kába kellett menniük, az az­napra tervezett reggeli ital nélkül. Szeretnénk, ha folyamato­san volna tej, — írja a le­vélben Balogh Jenő és úgy véljük, kérése jogos. Annál is inkább, mert arról még soha sem érkezett panasz, hogy az italszállítmány ké­sett volna valahonnan. Le­het, hogy a tejszállítás aka­dozása csak véletlen, s nem rendszer, de úgy véljük, az ott dolgozókkal együtt, hogy ennek még véletlenül sem szabad előfordulnia. Igére! van, megoldás nincs az emeleti részen a szémély­zeti munkásszállást, éllátva ugyancsak szociális helyisé­gekkel. — A munkát felgyorsítot­ták ugyan az építők, de még mindig sok van hátra. Á tervezett átadás idejét, amely részleges, remélhetően be­tartják. A csaknem egyéves átala­kítás zavarja ugyan a tábor belső életét, de az edzőcsar- nök ez alatt az Idő alatt is zavartalanul rendelkezésre áll. A sportolók szállodai el­helyezését a sportegyesületek az Avar Szállóban és a kör­nyék turistaházaiban oldják meg. Bízunk abban, hogy be­tartva az átadás) határidő­ket, rövidesen újra birtok­ba vehetik sportolóink a mér megszokott nyugodt életritmusú edzőtábort, amely hazánk legmagasabban fek­vő ilyen intézménye. Cyenés István Gyöngyös Kiss Istvánná Kápolnáról nem csupán egyéni bosszú­ságáról írt a napokban. A kápolnai bisztrónál a régi 3-as útból mintegy ötven méternyi megmaradt. Mivel nincs kitéve a zsákutca meg­jelölés, a teherkocsik behii- tanak. Addig ugyan nincs hiba, amíg csak befelé tar­tanák, dé a visszaút annál néhézebb. Szűk a hely és a kócsik a fordulónál állandó­an megrongálják a kerité- sékét, kitördelik a fákat, ká­rokat okoznak az ott lakók­nak. összegázolják a virág­ágyakat, az is előfordult már, hogy nagyobb méretű rako­mánnyal érkező kocsik a ház falát is lehorzsolták. Az utcagyűléseken már többször is szóvá tették pana­szukat, ígéret is hangzott el, de sajnos a helyzet azóta is változatlan. Valóban bosszantó. Hátha még arra gondol az ember, mindössze egy „Behajtani tilos!” tábla kellene, s meg­szűnne az évek óta tartó bosszúság. —d.— VáldSZOl az illetékes: AAAAAAAAAAAA. /VWWWVWWVN. Nem a postán múlott zetékes vízhálózat bővítése, lehetőséget adva a lakossági vízbekötésekre is. Szó esett a lakosság és az üdülővendégek valamint a hétvéglház-tulajdonosok fe­lelősségéről is a Mátra ter­mészetvédelmi, valamint környezetvédelmi teendői, ért. A tanács igyekezett biz­tosítani az intézményes sze­méttárolást — és szemét­szállítást. Így méltán vár­hatjuk el egymástól és a te­rületeinken levő idegenfor­galmi intézményektől, — tu­ristáktól —, hogy segítsék a közös tájvédelmi céljainkat. A hozzászólásokat a léhe- tőségek ismerete és az egyet­értés jellemezte. A javasla­tokat azonnal követte az ön­kéntes társadalmi munka felajánlása. Elsők kntott sze­repét — a gyermekévbe* Január lfl-án szóvá tet­tük, hogy az egri új sport- csarnokban hiánycikk volt a telefon. A cikkre a miskolci postaigazgatóság képviselője közölte, hogy a beszerelés nem rajtuk múlott. A Heves megyei Beruházó Vállalat 1978. júl. 21-én rendelte meg a távbeszélő-állomást. Háló- zát hiányában erre akkor nem volt lehetőség. 1978. déc. 5-ig a távközlési üzem 600 méter kábel kiépítését ^aóron kívül végezte el. A körcsarnok átadásakor jegy­zőkönyvben is rögzítve lett, hogy a bekapcsoláshoz szük­séges belső szerelést a beru­házási vállalat végzi. Január 27-én a beruházási vállalat képviselője ismételten ígé­retet tett, hogy a munkákat soron kívül elvégzik, végül ia január 19-én fejezték be a belső szerelési munkát A posta a távbeszélő-állomást február 27-én helyezte üzem­be. S tűk ség van a segít légre Kürtösi Károly gyöngyösi olvasónk levele alapján tet­tük szóvá, hogy meglehető­sen elhanyagolt a váltógyári megálló környéke. Levelére a MÁV Miskolci Igazgatósá­gáról Hernádi István igaz­gatóhelyettes válaszolt. Kö­zölte, hogy intézkedtek a peron és a váróhelyiség tisztán tartásáról, festéséről, világításának megjavításáról. Az Intézkedés végrehajtását fólyamatósan ellenőrzik majd. Sajnos nem ilyen egy- nsrű a helyzet a tar világí­tásánál. Hetenként törik össze a lámpákat ismerétlen tettesek. Valóban össze kel­lene fogffiuk az arra járók­nak is, hogy megakadályoz­zák a rongálásokat. Csak egy kérdésen múlott,.. Kinek kell címmel arról írtunk, ml lesz a hatvani Münnich Ferenc úton létesí­tett, s most az építkezések miatt felszámolásra kerülő sportpálya felszerelésének sorsa. A hatvani testnevelési és spórtfelügyelőség tájékoz­tatott róla bennünket, hogy csupán egy kérdésen múlott a tájékozódás, mert kollé­gánknak már a cikk megje­lenése időpontjában elmond­hatták volna, hogy a felsze­relésnek van gazdája: az út­törő- és ifjúsági táborban helyezik el, csupán szállító­eszköz hiánya miatt nem történt még még az elszál­lítás. Az ügyintéző: Antal István Március l-én tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogyan és milyen formában lehet igény­be venni az egri városi ta­nács testnevelési és sport­felügyelősége tulajdonában levő várkúti menedékházat. A túristaházat a cikktől el­térően, a várkúti intéző bi­zottság elnökétől, Antal Istvántól kell elkérni, címe: Egér, Sertéfcapu u. 28. T'séer tóm JW-282. AI műsorok: I mi HÓ KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Schubert: Rosamunda. 10.05 Cimbalom-, citera- és tamburamuzsika. 10.16 Or­gonahangverseny. 11.24 A Szenke-patak balladája. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Madrigálok. 13.00 Bu­meráng. 14.00 Kisváros légköre. 14.10 Haydn: C­dúr zongoratrió. 14.39 A külkereskedelem és a me­zőgazdaság. 15.05 Űj zénei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Színes népi muzsika. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánla­tunk. 18.45 Rádiószínház. 20.06 Operaelőadások. 20.54 Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. 22.15 Magyar elő­adóművészek. 23.01 A Ko­dály vonósnégyes játszik. PETŐFI 8.38 Dalok a Fáklyavivők című hanglemezsorozatból. 8.50 A Magyar Rádió Ka- rinthy-színpada. 9.45 Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.01 Siklósi várfesztivál. 12.33 Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.30 Éneklő ifjúság. 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Könnyűzene. 14.51 Száz­szorszép színház. 15.25 Lab­darúgó-mérkőzések. 16.33 ötórai tea. 17.30 Szivár­vány. 19.30 Sportkrónika. 20.00 Sanzonok. 20.38 ...mint egy nagy család. 20.50 Né­pi zene. 21.45 A rádió dal­színháza. 23.10 Slágermú­zeum. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 17.30 Hírek, időjárás — 17.36 Képek községeinkből: Tálya. Riporter: G. Tóth Ferenc. 18.00 Észak-ma­gyarországi krónika —18.15 Zenés hétvége (közben: Napjaink kérdéséi. Wirth Lajos jegyzete) — 18.55 Hírösszefoglaló. — Lap- és műsorelőzetes.. i TEJ 8.00 Tévétorna. 8.05 Es igy tovább... 9.20 Világnézet. 10.00 Pusztul a Rajna. 10.45 Küszöbök. 11.40 Játék a betűkkel. 14.20 Indián sze­retnék lenni! 14.55 Zene a „B” stúdióból. 15.25 Belg­rádi fiúk. 16.10 Cimbora. 17.05 Parabola. 17.40 „Hogy nálam különb legyen” 18.20 Főzőcske — de okosan! 18.55 Egymillió fontos hangjegy. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gusz­táv és a gyűjtőszenvedély. Magyar rajzfilmsorozat. 20.05 Kojak (amerikai filmsorozat). 20.55 Casino de Paris. 21.50 Tv-hiradó 3. 22-00 Telesport. 2. MŰSOR 16.50 Lear király. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Virágnyílás. 20.35 Tv-híradó 2. 20.55 A békesség kora (olasz film). Smm® 1979. das 10-. szombat A legjobb: a hatvani

Next

/
Thumbnails
Contents