Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
ist Avf^cif^Tf Vallomások a jövőről Irány Mexikó! A nemzetközi gyermekév alkalmából homokszobrászati világbajnokságot rendeznek április 28-án a mexikói Acapul- cóban. A versenyen részt vevő magyar úttörőket és kisdobosokat a Xll. kerületi Lékai János Üttöröház versenyén választották ki. A gyerekek „hazai pályán" homok helyett agyagból készítettek szobrokat. A képen: készülnek az agyagszobrok. (MTI fotó — KS) Verseny a minőségért Tanácskoztak a szocialista brigádvezetők az állami 18 évesek. Érettségi előtt állnak, amellyel úgy érzik, belépőjüket váltják meg éppen az ÉLET-re. Tervekről. elképzelésekről vallanak. És arról, mi lesz, ha egy forró nyári napon a postás azzal a levéllel kopogtat, hogy nem nyílik meg előttük a főiskolák, egyetemek kapuja. Mert egyébként két-három gyereket leszámítva mindenki jelentkezett továbbtanulásra. De mi lesz, ha valóban nem sikerül, ha pályamódosításra kerül sor. ★ — Gyógypedagógus akarok lenni! Ha az idén nem sikerül, elmegyek dolgozni a süketnémák intézetébe, vagy a gyógypedagógiai iskolába. És jövőre újra jelentkezem. Ha akkor sem sikerül, harmadszor is próbálkozom. Ha másképp nem. levelező tagozaton tanulok. Tudom, hogy munka mellett sokkal nehezebb, azt viszont még nem tudom, ha háromszor sem sikerül, nekivágok-e negyedszer is. De egy biztos, legalábbis hasonló helyen akarok dolgozni. Ha nem vesznek fel a főiskolára. elmegyek képesítés nélkül tanítani, valamelyik kis faluba. Azután egy év múlva újra próbálkozom. De az is lehet, hogy ott kint elmegy a kedvem a tanítástól. Akkor majd valami mást keresek ! Ha nem sikerül a felvételim, anyuék jobban el lesznek keseredve, mint én. És nem félek akkor sem. Beköltözöm a városba, elhelyezkedem valahol, ebben biztos segítenek anyuék. Hogy másodszor jelentkezem-e, az egyáltalán nem biztos. Lehet hogy megszeretem majd azt a munkát, amit végzek. Számoltam már hogy jövök ki, ha dolgozni megyek. Gimnáziumi érettségivel, szakma nélkül nem lesz valami nagy fizetésem: 1800 Ft körül számolok. Ebből hatszáz az albérlet. A reggelire mondjuk elköltők 5 forintot, az ebédre húszat, a vacsorára megint húszat. Ha moziba vagy színházba akarok menni, megspórolom a vacsorán. Ruházkodni már nem lehet ennyi pénzből. Pedig, amit hazulról magammal hozok, elkopik. Hacsak nem segítenek anyuék, nem tudom hogy lesz... Miért ne segítenének a szülők? Ok igénylik is, hogy mindig segítsenek. Az állást is ők tudják megszerezni. Nekem már minden el van intézve. Ha nem vesznek fel a főiskolára, akkor felmegyek Budapestre. Sportolni fogok. Kapok érte havonta háromezer forintot. A többi sportoló is kap. Közben majd valamit tanulok, mert nem akarok bunkó maradni. Különben is, mire kiöregszem a sportolásból, kell valami foglalkozás. Ha nem sikerül a felvételim, elmegyek dolgozni. És nem próbálkozom többször. Anyuék mindig azt mondták, ha nem tanulok, mehetek a dohánygyárba. Nekem ez egyáltalán nem büntetés. Jól érzem ott magam. Szeretek dolgozni. Nem tartom istencsapásnak, ha fizikai munkát kell végeznem. Én nem megyek üzembe dolgozni. Nyáron ott voltam. Állandóan egyforma, monoton a munka. Lelkileg sem tudtam megszokni. És mindig olyan fáradtan mentem haza, hogy két napot is átaludtam volna legszívesebben. Még a strandra sem volt erőm kimenni. Nem a munkától fáradtam el, a környezettől. Meg ahogy és amiről beszélgettek... Látod, én nagyon is el tudom képzelni, hogy ott dolgozzam. Szerintem ez alkati kérdés. Én is végigdolgoztam a nyolc órát, délután háromkor hazamentem, ettem, aztán strandoltam. Egyáltalán nem voltam fáradt. Én nagyon is jól éreztem magam. Szerintem minden munkát meg lehet szokni. Az én szüléimét nagyon letörné, ha nem tanulnék tovább. Szégyen az falun, ha egy lány az érettségi után nem tanul tovább, vagy nem íróasztal mellett dolgozik. Akkor már mindjárt megszólják az egész családot. Azt mondják, minek kellett az érettségi. Kapálni anélkül is lehet... Hogy lehet szégyellni a munkát? Szerintem azon semmi restellnivaló nincs. Az a fontos, hogy szeresse az ember azt, amit csinál. Miért volna az szégyen, hogy valaki fizikai munkás. Többet érhet egy jó esztergályos, mint egy rossz hivatalnok. Van az embernek jó szakmája, szereti csinálni, de nem mindegy, mennyit keres vele. Az hogy az ember szereti a szakmáját, még nem minden. A férfi a családfő. Még ha a feleség dolgozik is, csak ő marad a család feje. Az asszony szül két-há- rom gyereket, elmegy gyesre, a férfinak kell eltartania a családot... Én azt hiszem, csak az a munka nehéz, amit nem szeret az ember. A gimnáziumba négy évig csak ábrándoztunk a lehetőségről. A valóság nem biztos, hogy olyan lesz. És ha el is határozzuk, hogy majd munka mellett tanulunk, nagyon nagy akaraterő kell ahhoz. Most már reálisan kellene felmérni a lehetőségeinket. A szülő mindig többet akar a gyerekéből. Diplomás embert. Biztosan mi is ilyenek leszünk húsz év múlva, amikor a mi gyerekünk áll az érettségi előtt. Szégyellni fogjuk, ha nem iskolázik... A pályaválasztásnál sokszor az a hiba, hogy a szülők nagyon is beleszólnak. Azt szeretnék, ha megvalósítanánk, amit ők akartak és nem sikerült nekik. Nem jó az, ha a szülő ragaszkodik a saját elképzeléséhez, de az sem jó, ami nálunk van. Tőlem sokszor megkérdezték, mit is akarok, de nem szóltak bele. Pedig nagyon jó lett volna, ha tanácsot adnak, s nem bízzák egészen rám a választást, így aztán magam sem tudom, végül is jól döntöt- tem-e? Az is baj, hogy a szüléink sem ismernek minden lehetőséget. Pláne falun. Mit tud az ember, ismer egy-két szakmát, meg egy-két főiskolát. Nekünk különben is nagyon nehéz dolgunk lesz. Humán érdeklődésű gyeré- kek vagyunk. Lehet, hogy ha most kezdeném, nem így választottam volna. Hová mehetünk? Képesítés nélküli tanító sem lehet mindenkiből. Csak a mi iskolánkban kétszázötvenen érettségiznek. .. Jó lenne továbbtanulni, de én elítélem a protekciót. Nem tudom, hogy felnőtt fejjel is ez lesz-e a véleményem. de most nem tetszik. Nem tudom, miért kell elkeseredni, ha nem sikerül a főiskola, vagy valaki nem akar tanulni. Csak hogy a diplomás szülik szégyellik a fizikai munkás gyereküket. Nemcsak falun van ez, hanem a városban is... ★ 18 évesek. Ambícióval telve, vagy már eleve lemondanak létező lehetőségeikről is? Van, aki nagyon egyszerűnek érzi a folytatást, még akkor is. ha nem sikerül egyből a felvételi. Van. aki úgy érzi, becsapja az élet, ha nem úgy megy minden, ahogy szeretné. De akár így vélekednek, akár úgy, szavaik mögött ott érződik a szülők jó vagy rossz értékrendje, még akkor is, ha már nem egészen értenek egyet vele, ha ők maguk azt vallják is, nem rabjai a régi szokásoknak, ítéleteknek. Lesz, aki egy-kettőre feltalálja magát, lesz, aki egy életen át siratja csalódását. 18 évesek vallottak elképzeléseikről. A tanulságot kiki levonhatja magának. (Tudósítónktól) A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat munkaversenybe benevezett brigádjai teljesítették mennyiségi vállalásaikat, javították munkájuk minőségét. Ezt állapították meg a vállalat vezetői a szocialista brigádvezetők tanácskozásán. Mint Rakusz József igazgató, a közösségek tavalyi évben végzett munkáját értékelve elmondta: a hetvennyolc versenyző brigádnak is köszönhető, hogy a vállalat építőknél túlteljesítette termelési tervét. Eredményesen dolgoztak a kollektívák az új megyei kórház és a kékesi tévétorony építésénél. Gyöngyösön az A/12 jelű tízszintes épületet négy hónappal a szerződéses határidő előtt adták át a brigádok. Ugyanakkor nem a szükséges mértékben javultak a minőségi mutatók. Nemegyszer előfordult a munkahelyen, hogy megrongálódott az első osztályú minőségben elkészített munka... A szocialista brigádok feladata — hangsúlyozta az igazgató , hogy egymást segítő, egymás munkáját megbecsülni tudó, egymásra tekintettel levő közösségi szellemet teremtsenek a vállalatnál. Megváltozott az idei brigádvállalások tartalma. A munkaverseny középpontjában a minőség javítása, a termelés hatékonyságának növelése áll. Bőgős Sándor villanyszerelő javaslatára a brigádok elhatározták, hogy munkájukat garancialevéllel adják át, s a hibákat térítésmentesen kijavítják. A felszólalók ellenezték azt ai korábbi vállalati gyakorlatot, amely a brigádtagok nevelését kizárólag a kulturális vállalásokra szűkítette le. Állásfoglalásuk szerint, a termelési vállalások teljesítésének elemi feltételét a tagok növekvő szakmai tudása, általános műveltsége, s felelősségérzete határozhatja meg. A felajánlások többsége igazodik a gazdasági feladatokhoz, számításba veszi a brigádtagok képességeit, igényeit. A megyeszékhelyen dolgozó szocialista brigádok például az Egerben épülő 423 lakás átadására, valamint a kórház és a gyógyszertári központ határidőre és jó minőségben történő kivitelezésére tettek felajánlásokat. A gyöngyösi területen dolgozók a Vörös Hadsereg úti lakások, illetve a kékesi tévétorony építésének meggyorsítását tűzték ki célul. A vállalatnál 11 arany-, 4 ezüst-, 8 bronzkoszorús, továbbá 21 brigádzászlóval és okilevéllel rendelkező brigád működik. A vállalat kiváló ifjúsági brigádjai lettek: a Ferenczi György és Csuka Alajos vezette fűtésszerelők. A vállalat kiváló brigátjja cím birtokosa: Bőgős Sándor villanyszerelő gárdája, —I inamni •' Biika István j Deák Rózsi őfelsége, a gyermek Ügy vagyunk mi ezzel, hogy mindig csak másoknál vesszük észre, mennyire elkényeztetik a gyereküket. Arról is hosszasan tudunk mérgelődni, milyen fölösleges mértékben képesek mások a gyereküket teleaggatni mindenféle drága cuccal. És amikor a saját „szemünk fénye” közli, hogy neki pedig halaszthatatlanul szüksége van egy „rongyra”, vagy egy MZ-re? Akkor ...? Hát az más...! Persze, hogy egészen más. Valaki azt mondta: „Meg kellene tanulnunk okosan nevelni a gyerekünket”. Hmmm...! Elgondolkoztató megállapítás. EGYMÁSRA > MUTOGATUNK Gyöngyösön az egyik társadalmi szerv tanácskozásán hangzott el a következő mondat: — Sajnos, az iskolában nem tanítják meg a pedagógusok a gyerekeket a helyes viselkedésre. Ismerős ez a kissé ingerült kifakadás? Nincs talán olyan felnőtt, aki mástól ne hallotta volna ezt a panaszt. A városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Katona Istvánná így fogalmazott a tanács márciusi ülésén: — A szülők elháríthatatlan kötelessége a gyerek nevelése, a társadalmi szerveknek pedig átruházhatatlan kötelessége a fiatalok nevelésével foglalkozni. Egvszóval: nem jó az, ha a felnőttek egymásra muto- , gatnak, amikor a fiatalok &MwM 1818. március 85., vasárnap neveléséről kell véleményt mondaniuk. Könnyű volna a szülőknek az óvodára, később az iskolára testálni a gyermekük testi-lelki fejlesztését. Mi lenne, ha a pedagógusok a KISZ-nek, később a szakszervezetnek címeznék meg ugyanezt a feladatot? A bölcsebbek azt tartják, hogy a nevelés az állandó folyamat, még akkor is hat, amikor rá sem gondolunk. Mert a fiatalok mindig látnak, hallanak maguk körül „valamit”, olyankor is, ha a felnőttek éppen nem „viselkednek”. Gyakorlatilag tehát mindig, mindenki nevel, azzal is, amit tesz, azzal is, amit mond, illetve: amit nem tesz azzal is, és azzal is, amit nem mond. A felelősség tehát mindannyiunké. MÉG NINCS MEGOLDVA Most olyan szépen hangzana, ha elsorolnánk, Gyöngyösön is hányféle szervezet foglalkozik a legkülönbözőbb időközökben az ifjúság ügyeivel. Mert ez igaz. De az is igaz, hogy a tevékenységüket senki és semmi nem fogja össze. A tanács művelődésügyi osztályának sincs hatásköre mindenre, tehát nem tud intézkedni, utasítani, ellenőrizni. Nem az osztály tehet erről,. Pedig mennyi erőfeszítés tapasztalható városszerte a jó ügy szolgálatában. Még úgy is, hogy esetenként zsúfoltságot is vállalnak a gyermeknevelési intézményekben. A bölcsődékben ugyan minden jogosultat elhelyezek, de az óvodába az erőfeszítések ellenére sem jutott be háromszáz gyerek. Büszkén említik, hogy a cigánygyerekek közül már tizenöt jár bölcsődébe és majdnem harminc óvodába. A számuk évről évre nő, ahogy egyre több cigány származású felnőtt vállal állandó munkát a város üzemeiben. Az általános iskolára előkészítik, majd a tanulmányaik során ruhával segítik őket, és kalóriadúsabb tízórait is kapnak. A megyei tanács évente hatvanezer forint támogatást nyújt erre a célra. KEVESEBB A DOLGA A RENDŐRSÉGNEK Évente átlagban negyven fiatalt kísér be a rendőrség azért, mert elszökött az otthonából vagy csavarog. Tavaly majdnem ugyanannyi serdülő került szembe a törvényekkel. Lehet szömyűlködni ezeken az adatokon, de azzal még nem érünk el semmit. Azokat a szülőket, akik nem látják el a kötelességüket a gyerekükkel szemben, a rendőrség figyelmezteti, ha szükséges, akkor pedig alkoholelvonó kezelésre késztetik. A statisztika azt is mutatja azonban, hogy az elmúlt évek során egyre kevesebb esetben kellett a hatóságoknak a fiatalkorú „eltévelve- dővel” szemben intézkedniük. Ez a tény szintén. jelez valmi biztató tendenciát. De hát nem mindig a gyerek tehet arról, ha sodródni kezd. A szülők elromlott kapcsolata, az elhanyagolt otthoni körnvezét, a még mindig létező rossz lakás károsan befolyásolja a fejlődő szervezetet testileg is, lelkileg is. Több mint hatszáz olyan fiatalt ismernek, aki személyiségében károsodott a rossz családi környezet miatt. Majdnem háromszáz olyan ifjú él Gyöngyösön, aki veszélyeztetett helyzetben van. Több mint ötvenen az alkohol miatt. A nevelési tanácsadó 120 —130 gyermeket vizsgál meg évente, hogy nevelésükhöz segítséget tudjon adni. Sajnos elég gyakoriak az ideg- rendszeri zavarok a fiatalok körében. A gyámhatóságok mintegy százharminc állami gondozottal foglalkoznak, akiknek nagyobbik hányada még általános iskolás. A képhez ezek a vonások is hozzátartoznak. A KÖZGONDOLKODÁS LAZASÁGA Általában nagyon szépen tudjuk mondani hivatalos helyeken is, egymás közötti beszélgetések során is, hogy a fiatalokkal való foglalkozás nálunk társadalmi ügy. Hivatkozunk az ifjúsági törvényre is, amire csakugyan büszkék lehetünk. De — tessék mondani — mi van olyankor, amikor a gyár, az üzem kiváló dolgozója nem nagyon töri magát, ha a gyerekéről van szó? Meg is mondja: „Ott vannak a pedagógusok!” Ha a gyárban valaki rossz munkát végez, azért felelősségre vonják. Elvileg minden munkahelyen így van ez a munka minőségének a megítélésekor. És aki „selejtes” szülői tevékenységet végez? Azzal mi lesz? Öt mikór ítéli el az a brigád, amelynek maga is — esetleg — aranykoszorús tagja? Törődnek-e egyáltalán ilyennel a munkahelyen, akár a brigádok értékelésekor is? Mert ha a mozilátogatás elmaradt, az lehet kizáró oka a szocialista cím odaítélésének, de aligha kell izgulnia a „kiváló” brigádtagnak a rossz szülői munkája miatt. Mert a család — az magánügy. mondják. Abba már nem illik belekukucskálni. Ez igaz is, amíg a családon belül minden a legnagyobb rendben van. De miért kell tíz kilométereket utaznia a brigádnak azért, hogy egy gyereket „patronáljon”, amikor talán karnyújtásnyira találhatna egy sokkal jobban rászorult ifjút is — az egyik társuk családjában? Bizarr ötlet? Elhiszem, ma még viszolyogva gondoljuk végig, mi lenne, ha így tennénk. NEMCSAK FEKETE Jól tudjuk, az élet színpalettáján rengeteg árnyalat található. Most szándékosan használtuk csak a komor szürkéket és a fájdalmasan sötét feketét. Mert a fény is csak az árnyék mellett érvényesül igazán, ragyog valójában. A „másik oldalról” azért nem szóltunk, mert a még meglevő nehézségekre akartuk irányítani a figyelmet, abban a reményben, hogy nyomában a cselekvőkészség is fokozódik majd. Mert csakugyan mindany- nyiunk szeme fénye a gyerek, egyikük-másikuk szinte trónol is a felnőttek feje fölött, pedig annak volt igaza, aki így fogalmazott: *— Meg kellene már tanulnunk okosan szeretni a gyerekeinket. Szeretni — okosan? Igen és százszor is: igen! ____ G. Molnár Ferenc ■
