Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
Hogyan alakul a zöldségpiac? Kiszírják vagy felszedik...? A több termés érdekében A téli és a kora tavaszi hónapokra tárolt cikkekből még most is jelentős készletek vannak a Zöldért-válla- latok raktáraiban. Kérdés, hogyan készültek fel az idén a felvásárlásra és az ellátásra. Erről beszélgettünk P,anák Lászlóval, a Zöldség- Gyümölcs Kereskedelmi Központ vezérigazgatójával. — Tavaly még a szezonidőszakban sem volt mindig egyenletes a lakosság ellátása: néhány cikkből a szokásosnál is kevesebb, másokból viszont a kellettnél is több került a piacokra, majd a tárolókba. Mi volt ennek az oka és az idén vajon milyen ellátásra számíthatunk? — A kora tavaszi fagyok, majd a hűvös nyár következtében jó néhány cikkből a vártnál lényegesen kisebb volt a termés — állapította meg Panák László. — A vállalataink tavaly kevesebb zöldséget és gyümölcsöt tudtak felvásárolni, mint 1977- ben. Egyebek között paradicsomból 1500 vagonnal, zöldpaprikából 3200 vagonnal, uborkából pedig 950 vagonnal kevesebbet vásároltunk fel és hoztunk forgalomba, mint az előző évben. A gyümölcsfélék közül cseresznyéből, meggyből és kajszibarackból nem volt elegendő. Az 1977. évihez viszonyítva, tavaly csupán 60 százalékos volt az ország almatermése. Ezekből a cikkekből tehát nem minden esetben elégíthettük ki a keresletet és az exportkötelezettségeinknek is csak részben tehettünk eleget. Az idén, a kereslettel összhangban, a terv azzal számol, hogy növekszik a zöldség- és a gyümölcstermelés. A burgonyatermesztésnél pedig — a színvonal általános fejlődését is figyelembe véve —, a termőterület némi csökkentése mellett is ki lehet majd elégíteni az igényeket. Ezek figyelembevételével, összesen 122 ezer vagon áru felvásárlását irányoztuk elő. Ez a mennyiség is lényegesen több, mint a várható kereslet. Viszont éppen a biztonságos ellátás érdekében szükséges, hogy nagyobb árumennyiség felvásárlására szerződjünk. A vállalataink eddig leszerződtek 29 ezer vagon burgonya, 49 ezer zöldség és 50 ezer vagon gyümölcs, együttesen tehát 128 ezer i vagon áru átvételére. 1 — Az ellátás megjavításának 1 alapfeltétele, hogy a gazdaságok valóban olyan cikkeket termeljenek, amelyek értékesítésének megvannak az előfeltételei. De az is szükséges. ' hogy megszilárduljon a szerződéses fegyelem. Mit tesznek ennek érdekében? A burgonya, a zöldség és a gyümölcs az alapvető élel- ' miszerek közé tartozik. A lakosság összfogyasztásához viszonyítva ez 5,5—6 százalékos, az élelmiszer-fogyasztásban pedig megközelíti a 11 százalékos részarányt. Érthető tehát, hogy a piacokon kialakult ellátási helyzetre, a minőségre és az árakra a fogyasztók rendkívülien érzékenyek. Az elmúlt években a Zöldért-vállalatok — a szerződéskötések alkalmával — gazdaságokkal nem minden esetben tisztázták egyértelműen az átvételre kerülő áru mennyiségét, minőségét, az átvétel helyét, időpontját stb. Ennek azután az lett a következménye, hogy ha valamilyen cikkből kisebb volt a termés, akkor azt is átvették, amelyik nem felelt meg a minőségi előírásoknak. Ha viszont valamilyen cikkből sok volt, úgy még az érvényben levő szabványok előírásait is igyekeztek szigorúbban értelmezni. Mindez a vállalataink és a gazdaságok között sok vitára adott okot, amelyeknek végül is a fogyasztók látták a kárát. A múlt ősszel megindult szerződéskötések előtt azonban sikerült szót értenünk a gazdaságok vezetőivel: néhány esettől eltekintve megértették, hogy javítanunk kell a termékszerkezeten. Vagyis azt kell termelni, amire a lakosságnak és a tartósítóiparnak szüksége van, illetve amiből kedvezőek az * exportlehetőségeink, öt ' termékre, őszi termésű burgonyára, vöröshagymára, őszi fejes káposztára, petrezselyemgyökérre és sárgarépára azt is meghatároztuk, hogy melyik Zöldért-vállalat milyen mennyiség átvételére köthet szerződést. — A zöldséget és gyümölcsöt nem elég csak megtermelni. Gyorsan romló termékekről lévén szó, az is szükséges, hogy mielőbb és legrövidebb úton jusson el a fogyasztókhoz. Mit lehet tenni ennek érdekében? Ismételten rögzítettük a szerződéses fegyelem megszilárdításával kapcsolatos tennivalóinkat. Ezek szerint a továbbiak során is kötelesek vagyunk a nagyüzemektől átvenni mindazt a terméket, amelyre szerződést kötöttünk. A kistermelőktől pedig még a szerződésen felül is átveszünk minden olyan árut, amely megfelel a szabványok előírásainak. Ugyanakkor a nagyüzemeknek figyelembe kell venniük, hogy a leszerződött burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt csakis a szerződés előírásainak megfelelően adhatják át. Abban az esetben pedig, ha akár az áru átadója, akár az átvevője a szerződéses kötelezettségeknek nem tenne eleget, úgy helye van a kötbérigények érvényesítésének is. A termékforgalmazási rend szerint az áru válogatását, osztályozását a termelőknek kellene elvégezni. Ennek azonban jó néhány termelőgazdaság nem mindig tud eleget tenni. Pedig a válogatott és jobb minőségű termékért lényegesen nagyobb lenne az árbevételük. így azután a vállalataink a zöldség és a gyümölcs egy részét kénytelenek válogatás nélkül átvenni. Utasítottuk a vállalatainkat arra, hogy a gazdaságokkal közösen készítsék el az árubecsléseket: együtt állapodjanak meg a várható teljesítés mennyiségében és a hetenkénti ütem szerinti szállításokban. Nemcsak a Zöldért-vállalatoknak, hanem a gazdaságoknak is érdekük, hogy előre ismerjék a piaci keresletet: mennyi árut vásárolhatnak fel, illetve a gazdaságok mikor, milyen árucikkből mennyit és milyen áron szállíthatnak. Mindezen túl, azt is fontosnak tartjuk, hogy az eddigieknél is jobban kihasználják a meglevő technikai felszereléseinket és a lehetőségeinkhez képest folytatni kívánjuk az átvételi kapacitást szolgáló eszközeink műszaki fejlesztését. Idén mintegy 30 millió forintot fordítunk az anyagmozgatás gépesítésére és csomagológépek beszerzésére. A szezonidőszakban pedig ha erre szükség lesz, a munkaerő átcsoportosításával is elősegítjük, hogy a \ felvásárolt zöldséget és gyümölcsöt mielőbb eljuttassuk a fogyasztókhoz. Az ellátást pedig úgy igyekszünk megszervezni, hogy az üzleteinkben a fogyasztók igényeit friss áruval folyamatosan kielégíthessük. Mindezeken túl, felkészülünk arra is, hogy — az önkiszolgáló rendszer szélesedésével —, a tavalyinál legalább 10 százalékkal több előre csomagolt, tisztított zöldségfélét hozzunk forgalomba. Cs. F. Laboratóriumból a földbe Hegyvidéken jársz — és annyira szép a hegyek ébredése, hogy kész vagy készséges esküre: márpedig ennél szebb nem lehet! S meglehet, így igaz ez, lenyűgöző márciusban a hegyek világa, mert ott minden a legszebb, a legjobb, a legnagyszerűbb, ahová lépsz, ahova nézel, az mind éppen a legcsodálatosabb; a kövek, kavicsok, kis vízfolyások szépsége, hegyi házak, bokrok, fák, az önmaga életére, szépségére felébredt, s szüntelenül önmagát csodáló és csodáitató világ, völgyek kék köde, felhők közeile, a kristályos tiszta, hűs levegő... ! Megkezdődött megyénkben is a cukorrépa vetése. A fontos növényt két és fél ezer hektáron termesztik idén gazdaságaink. A jó minőségű és szemenkénti vetésre alkalmas, úgynevezett drazsírozott magvakat — ez teszi lehetővé többek között a fárasztó egyelés mellőzését — gondosan ellenőrzik a laboratóriumokban, mielőtt kiszállítanák a nagyüzemekbe. ■' • , (MTI fotó — Matusz Károly felvétele) Mindezzel összevetve bizony, az Alföld csak afféle csúf, szürke és lapos kis mostohafivér, s akár százat teheszt az egy ellenében, hogy azé a siker, emezé a sikertelenség. S mindez mi- nálunk, Heves megyében, ha úgy tetszik, tenyérnyi helyen, családi közösségben megtalálható: miénk a csúcs, van Kékesünk, Mátraházánk és Csolyánk, s ha a helyekről dél irányában leereszkedünk, máris elénk simul a síkság végtelenje, rajtuk szétszórva a testvérfalvak, s köztük egyike — nem dísze-éke e hevesi világnak — a 2100 lelkes Pély. Még jó szerencse, hogy március van, az a fajta kikelet, amikor az ember kevésbé morog, ha hajnalban kell felkelnie, amikor olyanokat lehet szippantani a soha-még-egyszer-ilyen- friss-nem-lesz levegőből, hogy attól nemcsak a tüdőd, de egész lényedet megtisztulni érzed ... Jobb vagy mint tegnap voltál s mint amilyen holnap leszel, így megbocsátod a busznak, hogy bukdácsol veled a pé- lyi rossz úton, s a szinte szikrázó napsütésben köny- nyed jókedvvel indulsz falu- felit-nezőbe. Az első „felfedezés';; jár a toronyóra. A AZ ELMÜLT HETEKBEN az idei tervek készítésekor mezőgazdasági üzemeinkben igen sok szó esett "a műtrágya- és a növényvédőszer- felhasznélásról. Mindenütt felmérték a lehetőségeket, hogy miből, mennyit vásároljanak a nagyobb hozamok eléréséért. Mind a műtrágya-, mind pedig a növény- védőszer-beszerzés ugyanis zsebbe nyúló dolog. Ésszerű felhasználásuk tehát kellő szervezettséget igényel és messzemenően kihat az üze'- mek költséggazdálkodására. Nem véletlen tehát, hogy a közelmúltban a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is megvizsgálta a műtrágya- és a növényvédő- szer-felhaszná-lást, valamint a tárolás helyzetét a megyében. A népi ellenőrök 15 gazdaságban jártak és felmérték, hogy az V. ötéves terv utóbbi három évében a terméshozamok növelése összhangban volt-e a műtrágya- és a növényvédőszer -felhasználással. A vizsgált nagyüzemek, amelyek az egri, a gyöngyösi, a füzesabonyi és a hevesi járásban tevékenykednek, Heves megye mezőgazdaságilag művelt területének csaknem 30 százalékát teszik ki. Ezek a gazdaságok tavaly 85 millió forint értékű műtrágyát és 20 millió forint értékű növényvédő szert használtak fel. A növénytermelésben jelenleg alkalmazott agrotechnikával a talaj termőképességének fenntartásához döntő szerep jut a műtrágyázásnak. A 15 GAZDASÁGBAN az utóbbi három esztendőben 23 százalékkal emelkedett a műtrágya hatóanyag felhasználósa, ami hektáranként 261 kiló volt. Ez mindössze 29—39 kilóval kevesebb, mint amennyit az V. ötéves terv végéig előirányoztak. Legjelentősebb a káli műtrágyák növekedése, ami főleg Heves megye történelmi borvidékein a szőlőültetvények nagyobb adagú műtrágyázásával magyarázható. Annak ellenére, hogy növekedett a hektárankénti műtrágya hatóanyag felhasználása, a gazdaságok között még mindig nagy az eltérés a kiszórt mennyiséget illetően. Ez részben azzal magyarázható, hogy Heves megye mezőgazdasági művelés alatt levő területének domborzati viszonyai, valamint a talajok elég változatosak. Ebben mégsem merülhet ki a magyarázat. Az elmúlt három évben ugyanis az országoshoz hasonlóan megyénkben sem volt egységes a tápanyagvizsgálat és a talajerő-gazdálkodás. Ennek hiányában más szaktanácsokat adtak az intézmények, a vállalatok, a termelési rendszerek, aminek káros következményei még mindig tapasztalhatók. Így csak szokás alapján és nem tudományos igénnyel állapították meg a műtrágyamennyiséget. A népi ellenőrök csak a szőlős gazdaságokban tapasztaltak szakszerű műtrágyázást. Megállapították, hogy a szőlőtelepítések előtt a földeket talajvizsgálattal ellenőrzik. Így választ kapnak arra, hogy mennyi szerves és műtrágyát kell a talajba juttatni az előírt tápanyagszint biztosítására. A termőszőlőknél pedig laboratóriumban levélelemzéssel győződnek meg arról, hogy a termeléssel kivont tápanyagok pótlására milyen összetételű és mennyiségű műtrágyára van szükség. A vizsgálat során meggyőződtek arról, hogy a növekvő műtrágya-felhasználás hatására az elmúlt három évben a növények hozama is növekedett. Az őszi búza termése például hektáranként 7,3, a kukoricáé pedig 13,3 mázsával. Az is bebizonyosodott, hogy a legkevesebb műtrágyát gazdaságaink a rét- és legelő- művelésre alkalmazzák. AZ ELMÜLT HÁROM évben műtrágya-ellátási gond nem volt az üzemekben. A felhasználás idényszerűsége miatt azonban továbbra is gondok vannak a tárolással. Ezeket a drága anyagokat üzemeink többségében még mindig nem helyezik el fedett tárolókban, hanem fóliával takarják, így az időjárás viszontagságai miatt nagy a hatóanyag-veszteség. A szabadban tárolt műtrágya hátránya az is, hogy tömbökbe összetapad és így alkalmatlanná válik a kiszórásra. A vizsgált 15 nagyüzemben kivétel nélkül hiányzik a műtrágyakeverő gép. E- miatt a keverést kézi szerszámokkal végzik, ami lassú és költséges. Az üzemekben használt műtrágyaszóró gépek teljesítménye ugyan megfelelő, de a velük végzett munka minősége kifogásolható! A szórás ugyanis nem egyenletes, különösen az ömlesztett és a szabadban tárolt műtrágyákból. A népi ellenőrök arra is kíváncsiak voltak, hogy az üzemekben mennyit emelkedett a növényvédőszer-fel- használás. Megállapították, hogy míg 1976-ban 15,9 millió forintot költöttek gazdaságaink növényvédő szerekre, tavaly ez már 20 millióra növekedett. Gazdaságaink általában az igényelt szereket használták fel, illetve vásárolták meg. A keresettekből azonban nem mindig kaptak eleget. A gazdaságok ugyan jól el vannak látva növényvédő gépekkel, a kertészetekben és a szőlőkben azonban nem megfelelőek az alkalmazott gépek. Ehhez tartoznak az AGROPLAN légi gépei is, melyek működtetésével különösen tavaly gondok voltak. így rendszeresen nem tudtak bekapcsolódni a szőlők permetezésébe, ami nehezítette a védekezést. A HEVES MEGYEI Néoi Ellenőrzési Bizottság ezért felhívja a figyelmet arra, hogy gazdaságaink javítsák tovább a műtrágyák szakszerű tárolásának és felhasználásának feltételeit. A nagyüzemek terjesszék ki valamennyi művelési ágra a talajvizsgálatokon alapuló műtrágyázása szaktanács- adást. A gyáraknak pedig javasolják, hogy a jövőben a minőségi követelményekhez igazodva készítsék : a műtrágyaszóró gépeket. I Mentusz Károly Pélyi séta — márciusban málladozó vakolatú, rövid tornyú templom órája pontos időt mutat, márpedig, az az igazság, ritka dolog, hogy efféle kis helyen ilyen pontosan járjon a toronyóra. A FURIK MEG AZ EMBER Közben persze nem áll meg az ember, közeledünk a központhoz. (Nem kell hozzá sok séta, a buszmegállótól kb. két percre van a téesz, két és félre pedig — ha nem nagyon sietős — a tanács épülete.) A nagy tülekedésre nemigen lehet panaszkodni, a rövid úton mindössze egyetlen bácsika jön szemközt, furikot tol. Szóval jön szemben a furik- kal az öreg, én utat adok, 6 jó reggelt köszön, s egyben meg is tudokolja, ugyan mennyi lehet az idő. — Fél kilenc, bácsi. —1 Nocsak, még megy az idő ... Honnan tudja? — A toronyóra szerint. — Ha én ellátnék odáig.. I Na, isten megáldja. A téesziroda egy a többi ház közt, fürdik a reggeli napban. — Az elnök? — A határban. — Mikor jön vissza? — Csak kiugrik, azt mondta. Ez úgy egy fél órát jelent. Jobb kint ilyenkor mint odabent. Ez, ahova éppen most kanyarodsz el, ez már a Dobó utca. A házak körül nagyobbak az udvarok, hosz- szabb előttük a kerítés, s ebből már tudnivaló, hogy kifelé vezet a faluból. A betonkockákból rakott egysoros járda is erre utal, meg az, hogy itt tisztábban hangzik a kakaskukorékolás, tyúkká- rálás, csirkecsevegés ... A rossz makadám is átadta már a helyét a földesfüves útnak, aztán vet még egy jó kanyart s feltűnik a vége. De a kerítéseken belüli bokrokra, orgonafákra (?) érdemes odafigyelni. A vékony barna ágak már megmutatják a zsengezöld rügyeket, aprók, hogy alig látni őket, de feszesek. És a szél is erősebb itt, szinte téli erővel fúj a Tisza felől, egymáshoz veri a vékony ágakat, megzizegteti az udvarokon összehordott nádkupacokat. A FALU PEREMÉN Kicsi öregasszony ütött- kopott kék kannával. — A villany ügyében? — kérdezi s létezi lábához a kannát. — Nem egészen. 11 — Pedig már azt hittem, jön végre valaki. Mert itt olyan sötét van este... Tudja, nem égnek a lámpák. Csak két-három napig tart, ha kicserélik bennük az égőt, azzal vége, amott meg egy sem ég, abban az utcában. Az „abban” utca — stílusosan — József Attila nevét viseli, jóllehet nem a város, csak a falu pereme ez. Kérdem a tanácselnöktől, tud-e róla Tud igen. Tényleg úgy van, ahogy az öregasszony mondta, hiába cserélik az égőket, egy-kettőre végük, nem tudni, miért. A tanács noszogatja is érte a TI- TÁSZ-t, de az visszadobj - a labdát, hogy a felújítáSo kát a községnek kell állnia — Elég volt nekünk — azt mondja az elnök — a vízmű, az az utolsó vasat is elvitte, most meg ráadásul elhomokozódott a víz, tartalék kútra kellett állni, ez meg vasízű ... Ami meg a közúti Lámpák árát illeti: ők szedik be az áram díját, nem pedig mi, hát abból telne szerintem. NÉHA IGEN, NÉHA NEM Amíg itt megy a vita, addig a Dobó, meg a József Attila utca által határolt terület — benne két nagy kacsaúsztatóval — marad a sötétben. — Nem esett még bele senki? — kérdem az öregasszonyt. — Nem — azt mondja — nem, szerencsére. — De bárkivel megeshet. — Meg, de velem ugyan nem, én látok a sötétben ... Mert hogy nekem bent sincs villany. Még élt az uram, volt, de hogy odapusztult, nekem már nem kellett, így hát eligazodok ... A két tó széle zöldes- nyálkás, bentebb, ahol a kacsák úszkálnak, apró fodrokat vett a szélben, A tavaszi nap tükröt játszik velük, szerteszét vilióznak a fények a pélyi faluszélen. S mert az este messze még, látni a lapos, megmunkált földeket. Szikest és nem szikest, mely néha beváltja, néha nem váltja be a hozzá fűzött re-, menyeket. Most jónak mutatja magát az idő, s ha ilyen maradna, az sem lenne baj, hogy a. föld értéke itt — egy hektárra vetítve — tizenegy aranykorona. Ha szép is tehát — csak cr maga módján szép a péj lyi tavasz. B. Kun Tibor 1979. március 25., vasárnap