Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

bán PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Brown útja j ÜGY TŰNIK, Iránnal kapcsolatban egyre inkább? kapkodás váltja föl a megfontolt lépéseket az USA-! bán. A közép-keleti ország belső helyzetét rosszul mér- ? ték föl Washingtonban, s a térség fejleményei mind! nagyobb aggodalmat váltanak ki a Fehér Házban és 5 a Pentagonban. ! Nyilvánvaló, hogy Harold Brown hadügyminisz-? tér és néhány magas beosztású tábornok, pénteken i megkezdett közel-keleti útja is a teheráni USA-pozi-! dók gyöngülésével függ össze. Elegendő egy pillan-j tást vetni a térképre, máris világossá válik az össze-? függés: az Egyesült Államok szeretné megerősíteni| Szaúd-Arábia katonai befolyását, ezzel egyszersmind! ellensúlyozni az Iránban elszenvedett kudarcát. Egyes 5 amerikai szemleírók joggal föltételezik, hogy Brown í úticéljai közül nem hiányzik az újfajta együttműkö-j dés kialakítása Szaúd-Arábia, Egyiptom, IzraeL és Jor-< dánia között. Irán kilépési szándéka a CENTO-ból, ér- S zékeny veszteséget jelent az amerikai katonapolitika! számára, s ezt Washington mindenképpen ellensúlyoz-? ni szeretné. < A NÉGY ORSZÁG ma még sok tekintetben vo-j nakodik attól, hogy átvegye Irán szerepét — értsd:! az amerikai érdekek feltétel nélküli politikai és kato-j nai védelmét — a térségben. ? Jordániában sem lesz könnyű dolga. Husszein ki-1 rály eddig sem mutatott hajlandóságot, hogy csatla-1 kozzék a különalkuhoz. Kérdés, most milyen állás-! pontra helyezkedik, ha egyszer Iránban is megingott^ Washington pozíciója. A legnehezebb dolga mégis Ri-< jadban lesz Brownnak: a szaúdi vezetés újabban mo-1 dern amerikai felszereléssel gyarapította haderejét,! de kétséges, hogy ennek fejében átveszi-e Teherán 5 szerepét Ománban a dnofari felkelők leverésében. ? Közel- és Közép-Kelet forrópontja az amerikai í stratégiának. Irán esetleges elvesztése — márpedig a! jelek nem sok jóval kecsegtetnek Washington számá-j ra — katonailag és gazdaságilag egyaránt beláthatat-? lan következményekkel járhat. Nem is szólva a presz- ( tízsveszteségről, amit aligha ellensúlyozhat az ameri- \ kai hadügyminiszter tíznapos körútja. ! BROWN ES A TÁBORNOKOK most a diploma­tákkal cseréltek szerepet. Akár jelképnek is tekinthe­tő, hogy a külügyminiszter és az utazó nagykövet he-í lyébe a katonák léptek, bizonyságául annak, hogy azj Egyesült Államok nemcsak politikai, hanem akár ka-! tonai eszközökkel is fenn kívánja tartani befolyását? a zaklatott térségben. Gyapay Dénes , Tito Damaszkuszban Bazargan ismertette kormánya programját Százezer résztvevője volt annak a nagygyűlésnek, amelyet a teheráni egyetem területén tartottak. Képünkön: a nagy­gyűlés szónoka Mchdi Bazargan, a Khomeini által kineve­zett ideiglenes kormány elnöke beszél. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) A Damaszkuszban tartóz­kodó Joszip Broz Tito, jugo­szláv államfő, csütörtökön be­szédet mondott azon a va­csorán, amelyet Asszad Szí­riái elnök adott tiszteletére. Ebben a jugoszláv elnök sík- raszállt a közel-keleti kérdés átfogó és igazságos rendezése mellett. Diplomáciai megfigyelők szerint, a két vezető kijelen­tései szemmel láthatólag ki­zárják az opportunista poli­tikát folytató Egyiptom és a Szíria vezette, elutasítási front közötti, esetleges jugo­szláv közvetítést. Akasztások Rhodesiában SALISBURY: A rhodesiai hatóságok to­vábbi drákói ítéletekkel pró­bálják fenntartani a rendet, amely felborulással fenyeget az országban. A rögtönítélő bíróságokon meghatározatlan vádak alap­ján bűnösnek ítélt személye­ket továbbra is felakasztják — ismerte el többek között a rhodesiai ..belső rendezéssel” létrejött átmeneti kormány egyik feketebőrű társminisz­tere pénteken, egy képviselő kérdésére válaszolva. Egyházi források szerint, az elmúlt hetekben két fe­ketebőrű polgári személyt akasztottak fel, mert állító­lag támogatták a hazafias front gerilláit. Decemberben ugyancsak két személyt vé­geztek ki, hasonló okokból. Jelenleg pedig 9 halálraítélt várja a büntetés végrehajtá­sát. 1979. február M* exombat Tito jugoszláv államfő va­sárnap továbbutazik Amman- ba. A KÍNAI miniszterelnök­helyettes amerikai útját fi­gyelemmel kísérte a szovjet sajtó. A Novosztyi Sajtóügy­nökség kommentátora aláhúz­za: az amerikai—kínai kap­csolatok normalizálásának fo­lyamata nem tette szükséges­sé ezt a hirtelen látogatást, amelyet a kínai fél nemcsak és nem annyira az amerikai —kínai kapcsolatok további normalizálását célzó lépés­ként agyait ki, mint inkább e kapcsolatok „szovjetellenes tartalmát” erősítő kísérlet­ként. Noha a felek által meg­vitatott problémák köre elég tág volt. mégis, mint ahogy ezt a Reuter hírügynökség írja, ..a gyújtópontban Teng­nek a Szovjetunióra vonat­kozó kijelentései, a Szovjet­unió elleni világméretű szö­vetkezésre szóló felhívások álltak”. Az új „szent szövet­ség” kínai építésze — írja az APN — abban az időpontban sietett látogatást tenni az Egyesült Államokban, ami­kor ott kibontakozott a po­litikai harc a SALT—2 szer­ződés körül, s a vendég neo­fita buzgógággal kapcsolódott bele ebbe a harcba. Ellenérvként egyebek közt arra az amerikai lapokban megjelent, fizetett hirdetésre hivatkozott, amelyben a nyu­galmazott tábornokok és ten­gernagyok igyekeznek meg­torpedózni a fontos megálla­podást azzal, hogy a Szovjet­unió ..katonai fölényre” tö­rekszik. Ha figyelembe vesz- szük, hogy az említett fize­tett hirdetést az egyezmény mellett kiálló kormányzat po­zícióinak aláásására szöva- gezték meg, akkor Teng MADRID: A munkásbizottságok és az UGT, Spanyolország két leg­nagyobb szakszervezete fel­hívására ismét sztrájkba lép­tek az aszturiai Hunosa szénbányászati vállalat dol­gozói. Legutóbb január 8-án tartottak 24 órás sztrájkot, a most megkezdett sztrájk azonban meghatározatlan időtartamú. A bányászok azért hagyták abba a mun­kát, mert az igazgatóság a kollektív szerződésről folyó tárgyalásokon minden köve­telésüket elutasította. VILLA SAN GIOVANNI: I A dél-olaszországi Reggio di Calabria tartomány egyik kisvárosában, Villa San Giovanniban két férfi elra­bolta Giovanna Barresi ti­zenhét éves diáklányt a há­zuk előtti buszmegállóból. Húga az ablakból figyelte, mi történik a buszmegálló­ban és azonnal értesítette a rendőröket, akik szinte per­ceken belül ellenőrző ponto­kat állítottak föl a környé­ken. A kocsi azonban el­tűnt. Giovanna Barresi idén a tizenötödik elrabolt ember Olaszországban. BELGRAD: Jugoszlávia ellenzi a hábo­rús bűncselekmények elévü­lését. A belgrádi lapok pén­teki számukban, az európai parlament e kérdésről foly­tatott vitája kapcsán, ismer­tették a jugoszláv külügy­minisztérium állásfoglalá­sát, amely szerint a háborús bűnök elévültnek nyilvánítá­sa ellentétes a nemzetközi joggal. BOMBAY: Legkevesebb 31 ember vesztette életét, amikor pén­teken Bombay közelében egy busz összeütközött egy üzem­anyagszállító teherautóval, és az árokba zuhant. A busz utasai közül 29-en, a teher­autón utazók közül pedig- ketten haltak meg. NYU GAT-BERLIN: Nyolc és fél évi börtönre ítélte egy nyugat-berlini bí­róság azt a rendőrt, aki ta­valy két ízben is — augusz­tusban és decemberben — kirabolta ugyanazt a bankot. Hsziao-ping állásfoglalása a vitába való beavatkozás volt a Fehér Ház politikájának megváltoztatása céljából. Az amerikai sajtó kiemelte to­vábbá azt is, hogy a vendég minduntalan nehéz helyzetbe hozta a házigazdákat a Szov­jetunió elleni durva kiroha­násaival. Teng Hsziao-ping befeketítette az enyhülési po­litikát, olyan megengedhetet­len kifejezéseket használt, mint a „jegesmedvére” való utalások. S általában minden külön diplomáciai ügyeske­dés nélkül próbálta — mint ahogyan a Washington Post megjegyezte — „bekötni Wa­shingtont a szovjetellenesség fogatába”. A1 A KÖRÜLMÉNY, hogy a tárgyalások befejezté­vel nem adtak ki részletes, hivatalos közleményt, lehe­tőséget nyújt a felek számá­ra, hogy fenntartsák vélemé­nyüket azokban a kérdések­ben. ahol a vélemények el­térnek. A sajtó az enyhülés problémáit is idesorolja. Fel kell figyelni azonban arra, hogy a vendég kijelentéseit illetően, hiányoznak a hiva­talos amerikai magyaráza­tok. Sőt mi több, a felek „kö­zös stratégiai érdekeket” fe­deztek fel. Az amerikai fél kijelentet­te, hogy nem kívánja kiját­szani a „kínai kártyát”, azonban sajtójelentések sze­rint „egyes hivatalos szemé­lyek”, egyebek között Zbig- nieic Érzezinski, úgy vélik, hogy Teng .Hsziao-ping láto­gatásának eredményeként, az Egyesült Államok „sokkal erősebbé vij.lt az oroszokkal folytatandó tárgyalásokon”. TEHERAN, BEJRUT: — Az iráni forradalom fej­lődésének új szakaszába lé­pett — állapította meg Mehdi Bazargan, a teheráni egyete­men tartott, pénteki nagygyű­lésen, hatpontos kormány- programját ismertetve. Teheráni politikai körök­ben megjegyzik, hogy fel­gyorsult az ideiglenes kor­mány konszolidálódásának folyamata. Egyre több mi­nisztérium és kormányhiva­tal vállal szolidaritást a nemzeti demokratikus mozga­lommal. Az úgynevezett ré- genstanács gyakorlatilag nem működik, sajtójelentések sze­rint, a 268 parlamenti kép­viselő közül 70 visszaadta mandátumát.- Bazargan pénteki beszéde után, az illegálisnak minősí­tett kormány elnöke, Baktiar, újra megismételte korábbi álláspontját és újabb tárgya­lási ajánlatot tett az ideig­lenes kormány elnökének. Az iszlám kormány elnöke azonban délelőtti beszédében Ki kell emelnünk Teng Hsziao-ping látogatásának Vietnam-ellenes aspektusát is. A kínai vezető Washing­tonban azzal fenyegetőzött, hogy a vietnamiakat „kellő­képpen megleckéztetik”. Mindössze néhány évvel ez­előtt, hasonló fejtegetésekbe bocsátkoztak az amerikai tá­bornokok és politikusok. Igaz, az ügy azzal ért véget, hogy az USA kapott alapos lec­két Vietnamtól, de ezt Teng Hsziao-ping figyelmen kí­vül hagyja. A Newsweek cí­mű amerikai hetilap február 5-i számában ezért olyan amerikai megfigyelőre hivat­kozott, aki a Vietnamba va­ló, esetleges kínai benyomulás miatt aggodalmát fejezte ki, „mivel olyan vélekedés ala­kulhat ki, hogy mi adtunk nekik zöld utat”. MINT LATJUK, a kínai vendég kalandor kijelentései­ben csalétekként használta fel határtalan és feltétlen szovjetellenességét. A felelős személyiségek egy so­ra figyelmeztet erre az USA- ban is. Jellegzetes ebben a (tekintetben R. Kleinnek, a CIA volt magas rangú tiszt­viselőjének véleménye. Klein, aki jelenleg Washingtonban a Georgetown Egyetem Ha­dászati és Nemzetközi Kuta­tóközpontjának ügyvezető igazgatója, figyelmeztet arra, milyen veszélyes lenne az Egyesült Államok számára, ha Kína bevonná a Szovjet­unióval való konfliktusba. Emlékeztet rá: „Ez egyáltalán nem az az út, amelyen az amerikaiak többsége kíván haladni." ismét lemondásra szólította fel a kabinetet és a törvény- hozás tagjait. Talegani ajatollah, Tehe­rán vallási vezetője, a liba­noni An-Naharban megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy a Baktiar-kormányt az iráni nép egyáltalán nem tá­mogatja, és az kizárólag az Egyesült Államokra támasz­kodik. i Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint, az egyik te­heráni labdarúgó-stadionban 15 ezer ember tüntetett Bak­Eliás Béla, az MTI tudósí­tója jelenti: Sanghajban, Kína legna­gyobb városában, fiatalok ez­rei tüntetnek és ostromolják követeléseikkel a városi for­radalmi bizottságot és a párt- bizottságot. A tüntetők zöme olyan középiskolát vagy fő­iskolát végzett fiatal, akiket az elmúlt években vidékre küldtek, „átnevelési” céllal. Sokan közülük illegálisan visszatértek és munkanélkü­liként tengődnek Sanghajban. A hagyományos kínai hold­újévre szüleik és hozzátarto­zóik meglátogatására a vá­rosba érkezett fiatalok nem hajlandók ismét visszatérni vidéki kényszermunkahelyük­re. A tüntetők száma napról napra nő, mert az elégedet­len,- visszatelepítést, munkát és kenyeret követelő fiata­lokhoz csatlakoznak szüleik és hozzátartozóik is. tiar és a sah mellett. A Kho­meini híveiből álló ellentün­tetőket a hadsereg roham­osztagai űzték el a környék­ről. A katonai ellenőrzés alatt álló iráni rádió beszámolt arról, hogy az ország északi részén fekvő Rezaiyeh város­ban csütörtökön 25 ezer em­ber részvételével, Baktiar- párti tüntetés volt. Ugyan­csak a teheráni rádió jelen­tése szerint, az észak-iráni Gorgan városban összecsapá­sok robbantak ki egy Bazar- gan-párti tüntetés során. 12 ember meghalt, 45 megsebe­sült. Khomeini egyik munkatár­sa bejelentette: az ország középső részén fekvő Kam­bodzsán városban a rendőr­ség több embert megölt. LONDON: Az angol hadügyminiszté­rium két magas rangú fegy­verellátási tisztviselője Tehe­ránba utazott, hogy az iráni sah fegyverrendeléseinek sor­sáról tárgyaljon az új veze­tőkkel. A Baktiar-kormány a múlt héten már közölte Ang­liával, hogy módosítani vagy törölni kívánja a mintegy 1,3 milliárd font értékű angol rendeléseket, akárcsak az amerikai fegyverszállítások jó részét. A brit hadügyminisztérium szeretné elérni, hogy Irán ne mondja le teljesen az 1325 Chieftain páncélosra, a Ra­pier légvédelmi rakétákra és néhány hadihajóra vonatko­zó szerződését. Anglia vala­mivel jobb helyzetben van az Egyesült Államoknál, a sah már negyedmillió font előleget fizetett a megrende­lésekre. Szemtanúk és a sanghaji sajtó beszámolói szerint, a ti­zenegymilliós városban egy­re feszültebb a helyzet. A ha­tóságok elutasító magatartá­sára válaszul, a tüntetők kü­lönféle akciókhoz folyamod­tak: leállítják a vonatokat, akadályozzák a közúti for­galmat és megtámadják a közhivatalokat. Munkát köve­telő fiatalok blokád alá he­lyezték a sanghaji munka­ügyi hivatal épületét, s ami­kor illetékesek nem voltak hajlandók szóba állni velük, betörték a hivatal ajtaját, beverték ablakait és megaka­dályozták, hogy az ott dol­gozók elhagyják az épületet. A Zsiefang Zsipao, a sang­haji pártbizottság lapja, in­dokolatlannak és a kínai párt és kormány politikájá­val ellentétesnek minősíti a tüntető fiatalok követeléseit és tűrhetetlennek a tömeges felvonulásokat és egyéb ak­ciókat. ................. 1 ' w É rtesítjük T. Fogyasztóinkat, HOGY EGERBEN AZ ALABB KÖZÖLT IDŐPONTOKBAN ÉS UTCÁKBAN FENNTARTÁSI MUNKÁK VÉGZÉSE MIATT áramszünet lesz 1979. február 14-én 7,00—15,00 óráig: Szeszfőzde út, Raktár út. 1979. február 15-én és 16-án 7,00—16,00 óráig: Berzeviczy G. út, Vécsey-völgy út Bolyki út, Egri Csillagok utcákban. ÉMASZ vállalat EGRI KIRENDELTSÉGE Moszkvai vélemény Veszélyes kalandorpolitika Feszült a helyzet Sanghajban A fiatalok nem mennek vissza kényszermunkahelyükre « «S I r »

Next

/
Thumbnails
Contents