Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

VTLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI 7ANÄOS NAPILAPJA XXX. évfolyam,^!* szám 3^ ÄRA: 1.20 FORINT 1979. február 10., szombat Vizsgálat Moro-ügyben Az OKP nem tartja megfelelőnek Andreotti javaslatait Giulio Andreotti, kijelölt olasz miniszterelnök, pénte­ken befejezte tanácskozásait a pártok vezetőivel az új kormány megalakításáról. Utoljára saját pártjának, a kereszténydemokrata párt­nak a képviselőivel tanácsko­zott. Az Olasz KP vezetősége nem tartja megfelelőnek Andreotti kijelölt kormányfő eddigi javaslatait a kormány- válság megoldására és to­vábbra is' azt tartaná cél­szerűnek, ha a kommunistá­kat közvetlen kormánysze­rephez juttatnák. Ezt Chia- romonte szenátor és Natta, az OKP vezetőségi tagjai je­lentették ki a párt vezető­ségének ülése után. Rögtönzött sajtóértekezle­tén a két kommunista vezető közölte, hogy az OKP kész megvizsgálni minden építő javaslatot. Mindketten meg­erősítették: eddig sem And­reotti, sem a többi párt nem tárt fel olyan megoldást, amellyel rábírhatták volna az OKP-t, hogy visszalépjen abba a parlamenti többség­be, amelyikből kilépett. Ér­tésre adták, hogy az OKP ellenzékbe vonulna, ha to­vábbra is elutasítanák bevo­nását a kormányba. „Nem kényszerükéinek bennünket dyan kormányok támogatá­g" .. ----------------------­sara, amelyeknek politikáját nem tartjuk meggyőzőnek” — mondotta Natta. Az OKP szenátusi csoport­ja — az OKP vezetőségének határozatával összhangban — törvénytervezetet terjesztett elő egy 30 tagú parlamenti vizsgálóbizottság felállításá­ra, amely a Moro-ügy kivizs­gálását kapná feladatául. A tervezet szerint a bizottság­nak meg kellene állapítania, milyen esetleges felelősség terheli azokat az állami szer­veket, amelyek még Moro el­rablása előtt birtokába jut­hattak a tervezett terrorak­ciókra vonatkozó informáci­óknak, de nem vették őket komolyan. Az OKP javaslata szerint, a parlamenti bizottságot szé­les jogkörrel kellene felru­házni, hogy végre kideríthes­sék az igazságot. Megemlékezés a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa megalakulá­sának 30. évfordulója alkal­mából, péntek délután, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában ünnepi megemléke­zést tartottak. Papp László, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese, országaink fejlődésének, összefogásának eredményeit érzékeltetve el­mondotta, hogy a három év­tized alatt a KGST-tagálla- mok nemzeti jövedelme tíz­szeresére, ipari termelése ti­zenhétszeresére emelkedett. A világ ipari termelésének körülbelül egyharmadát ma már a KGST-országokban ál­lítják elő, a harminc évvel ezelőtti 17 százalékkal szem­ben. A KGST-n belüli, köl­csönös áruforgalom értéke elérte az évi 100 milliárd transzferábilis rubelt, s mélyreható együttműködés alakult ki a tudomány és a technika legkülönbözőbb te­rületein. Magyarország a KGST munkájában az alapítás óta aktívan részt vesz. Az együtt­működés módot ad anyagi és szellemi erőforrásaik haté­kony felhasználására, segíti a termelési szerkezet átala­kítását és a hosszú távú ter­melési kapcsolatok megalapo­zását. Együttműködésünk a Szovjetuhióval és a többi KGST-országgal, hazai építő­munkánk szilárd nemzetközi támasza. A KGST-ben a gyakorlal­ban valósult meg a partne­rek igazi egyenjogúsága, ér­vényesül a szervezet demok­ratizmusa. A harminc év eredményei méltán növelték közös szervezetünk nemzet­közi tekintélyét. A megemlé­kező ünnepi beszéd után, a kijevi polgári repülési főis­kola művészegyüttese adott nagy sikerű műsort. Jéielrító szolgálat Hevesben ? Az Állami Biztosító sajtótájékoztatója Fagyra, jégre, vízre, tűzre, földrengésre, viharra, bal­esetre összesen 1,8 millió káresetre 8,4 milliárd forint Ismét ég a zscmai gázkút k Egész éjjel dolgoztak az Ismét égő zsanai gázkitörés víz­ellátásáért felelős csoportok, a honvédség és a határőrség, katonáinak közreműködésével. Az ügyeletes tűzoltók sem aludtak, vízágyúkkal hűtötték az aknát, s ez a délelőtti órákban is folytatódik. Az elfojtási kísérlet tapasztalatait, szovjet szakértők bevonásával, pénteken délelőtt újraérté­kelte a kitörésvédelmi parancsnokság és a láng-, illetve a gázelfojtás többféle módozatában állapodtak meg. A kútfe jen lévő összeégett alsó kitörésgatló eddig magacsul ellen­állt a leszerelési, illetve lerobbántási kísérleteknek. Eltávo­lításánál ügyelni kell arra, hogy a kút peremrésze ép ma­radjon, hogy csatlakoztatni tudják a nyílásra az új kitörés­gátlót. (Fotó; Szabó Sándor) térítést fizettek ki — össze­gezte számokban a múlt évi tevékenységet az Állami Biztosító pénteki sajtótájé­koztatóján Tar Jenő vezér­igazgató-helyettes s még egy érdekes adat is elhangzotta tájékoztatóban: míg 1975­ben az összes kárkifizetés ötmilliárd forint volt, addig az elmúlt évben csupán a mezőgazdasági nagyüze­meknek nyújtott kártérítés több volt, mint ötmilliárd. Megyénk mezőgazdasági üze­meiben is megnövekedtek a károk, főként a tavaszi fagy, a belvíz okozott gondot a közös gazdaságoknak. Jelen­tős volt a jégkár összege is: több mint százmilliót tett ki. Ez indokolta a sajtótájékoz­tatón részt vett munkatár­sunk, Szilvás István kérdé­sét: — Tervezi-e az Állami Biztosító Baranyához hat sonlóan, megyénkben is a jégelhárító szolgálat meg­szervezését? — A Baranya megyei rendszer jól sikerült, ered­ményesen működik. Ennek kapcsán, a jó tapasztalatok alapján több megye — pél­dául Heves, Szabolcs és Bács — jelentkezett igénnyel. A közeli napokban a Minisz­tertanács foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, ezután várhatóan lehetőség nyílik majd a jégelhárító rendszer anyagi, műszaki feltételeinek biztosítására, a bevált mód­szerek területi bővítésére — válaszolta Tar Jenő. Beszámolt arról is, hogy január 1-től néhány újfajta biztosítást — kétféle sertés­biztosítást, hitelfedezeti élet- biztosítást vezettek be, mindkét szülőre kiterjesztet­ték a gondoskodás nevű életbiztosítást, s további fi­nomításokat terveznek. Az Állami Biztosító idei mun­kájának középpontjában azonban a lakosság tájékoz­tatásának javítása, a kár­rendezés gyorsítása áll. Ter­veznek például együttműkö­dési megállapodásokat kisi­parosokkal is a sérült gép­kocsik gyors helyreállítása érdekében. A főváros kerü­letein kívül négy megye- székhelyen szerveztek auto­mata kárfelvevőt. Budapes­ten a központihoz hasonlóan néhány kerület legfontosabb csomópontján ügyfélszolgá­lati irodát létesítenek. A Mátra levegője is segít Gyógyítók és gyógyulok birodalma Festői környezetben, fenyvessel körülvéve, csaknem fél évszázada folytat gyógyító és megelőző tevékenységet a Mátraházi Állami Gyógyintézet. — Tulajdonképpen egy szakkórház és egy szanatóriuní keveréke, amely nemrégiben speciális traumatológiai osz­tállyal is bővült — mondja dr. Bállá József, az intézel igazgató-főorvosa. A több mint félezer légzöszervi és tbc-ben szenvedő beteg gyógyulását mintegy háromszázötven egészségügyi dolgozó segíti és a Mátra klímadús levegője. A gyógyító tevékenységről számolnak be felvételeink, lapunk 4. oldalán. Faíuvcii Lajos araiéi íía Pénteken az Egyesült Ál­lamokba utazott Faluvégi Lajos pénzügyminiszter. A Michael Blumenthal, ameri­kai pénzügyminiszter meg­hívására sorra kerülő láto­gatás idején a pénzügymi­niszterek előreláthatólag alá­írják a két ország között a kettős adóztatást kizáró megállapodást, és vélemény- cserét folytatnak pénzügyi és gazdasági kapcsolataink ala­kulásáról, valamint időszerű nemzetközi pénzügyi kérdé­sekről. A telőzés a hét végére várható Továbbra is harmadfokú készültség vasi a Tiszán A Tisza Heves megyei szakaszán, a tiszafüredi víz­mércénél, pénteken délelőtt a víz szintje 788 centiméter volt. Az előrejelzések sze­rint péntekre várták a tető­zést, de az ismételt hóesés, eső miatt Polgárnál újabb három centimétert emelke­dett a víz szintje, s várha­tó, hogy nálunk is tovább emelkedik még. Ha az idő­járásban nagyobb változás nem következik be, akkor 1 IH-munkarendszer clterlesztóséröl Országos dohányipari konferencia Egerben Ä „Dolgozz Hibátlanul” munkarendszer a minőség és a hatékonyság javításának a rendszere. Ennek iparági be­indításáról tanácskoztak pén­teken délelőtt Egerben, a do­hánygyár nagytermében a tröszt és az iparághoz tarto­zó vállalatok vezető szakem­berei. A konferencián részt vett dr. Kanyó Gyula, a SZOT közgazdasági osztályának he­lyettes vezetője, Kulcsár Má­tyás, az ÉDOSZ titkára és Pccuer István, a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium képviselője is. Az ország nyolc dohánygyárából érkezett, mintegy 80 szakem­bert BorrP'ir.s István, a Do­hán) ipari Vállalatok Tröszt­jének vezérigazgató-helyette­se köszöntötte. Ezután dr. Domán László, az Egri Dohánygyár igazgató­ja tartott előadást a DH- munkarendszer lényegéről. Elmondta, hogy a hatékony­ság növelésének fontos fel­tétele a vezetés és az irányí­tás színvonalának javítása. A termelés érdekében mozgósí­tani keil a tartalékokat, eh­hez segít a „Dolgozz Hibát­lanul” munkarendszer beve­zetése, amely felöleli a do- . hány termelést, a -feldolgo­zást, és az -értékesítést. Elő­segíti a hozamok gazdaságos növelését és a minőség ja­vítását a fogyasztói igények jobb ellátására. Egyben hoz­zájárult a dohányipari export fokozásához is. A délelőtt során kapott szót Sándor András, az Egri Dohánygyár dokumentációs szolgálatának vezetője, aki a DH-munkarendszer beveze­tése óta eltelt időszak helyi tapasztalatait elemezte. Az előadásokat követően vitára került sor. A tanács­kozás ebéd után a DH-moz- galomról készült film vetíté­sével folytatódott. Ezt köve­tően az érdeklődő szakembe­rek az Egri Dohánygyár DH- akcióbizottsági tagjainak ka­lauzolásával, megtekintették a munkarendszerrel kapcso­latos dokumentumgyűjte­ményt. a hét végén tetőzik a Tisza, s jövő héten már az apa­dásról számolhatunk be. A megye területén eddig nem, s ezután sem várható, hogy lakott területet veszélyeztet­ne a víz. Ennek ellenére ál­landó ügyeletet és készenlé­tet tart, valamint a belvíz­károk elhárításán dolgozik mintegy kétszázötven ember, 23 gépjármű és két föld- munkagép. A belvizek visz- szaszivattyúzása az újlőrinc- falvi és a poroszlói szivaty- tyútelepen folyamatosam tör­ténik. Abrahám Kálmán Kanadába utazott Ábrahám Kálmán, építésügyi és városfejlesztési miniszter- vezetésével — André Ouellett városügyi miniszter meghívá­sára — pénteken magyar kül­döttség utazott Kanadába. A találkozón elsősorban a két­oldalú építő- és építőanyag­ipari kapcsolatok fejlesztésé­ről tárgyalnak. A megbeszé­léseken különösen nagy teret szentelnek az energiatakaré­kosságot segítő korszerű anya­gok, szerkezetek és építési technológiák alkalmazásában, valamint a településfejlesz­tésben kiterjeszthető együtt­működésnek. A tárgyalások alkalmat nyújtanak a magyar és a kanadai vállalatok kooperá­ciójának etósegfcesére is. t i i

Next

/
Thumbnails
Contents