Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-06 / 30. szám
Amerikai komédia X NAGYON HELYESEN és nagyon óvatosan mesét alkalmazott televízióra Juhász István. A mese tulajdonképpeni írója Aszlányi Károly, aki harmincévesen lett egy autóbaleset áldozata, s így örökre megoldhatatlan titok maradt: a polgári Magyar- ország polgárt szórakoztató, kétségkívül jó szakmunkása, vagy a derű, a szatíra polgárt pukkasztó művésze halt-e meg véle a száguldás áldozataként. Am, ha ismert és egy-két időt tűrő, ha időt nem is álló művét vesszük a szempontból figyelembe, akár csak a Sok hűhó Em- miért-et is, nem tűnik cly megoldhatatlannak e i'toks szellemes, jó tollú, szórakoztatni akaró és tudó, de a művészet igazi mélységeit bejárni nem képes, jó írómesteremberről van inkább szó. Természetesen: becsüljük meg a jó mestereket, mert mindig többet érnek a rossz művészeknél. A művészke- dőknél különösen. Aszlányi Károly különben rosszul „született” a lexikonok szempontjából, a Révai még nem, az Űj Magyar már nem említi a nevét, s bár az elsőnek jogos a mentsége, hiszen kiadatása évében hároméves volt a szerző, az Űj Magyar szempontjából egyértelmű a szerzői megítélés: nem ítéltetik meg címszónak. Hogy mindezek után mi indokolta az Amerikai komédia, pontosabban e „mesén” keresztül Aszlányi bemutatását és bemutatkozását a képernyőn —voltaképpen ez az oka annak, hogy a bugyuta-hepiendes történet, ez a mesének is csacskaság témája lett a héten e rovatnak. Tudnillik az a legkisebb baj, sőt a lehető legjobb ok is lehet, hogy üj és új értékeket derít fel, bányász ki a televízió dramarturgiája akár a közelmúlt, akár a távolabbi múlt vélt, Jelenet az Amerikai komédia című Aszlányi-„meséből” vagy igaz kincseiből. Tennie ezt nemcsak egyértelműen azért kötelessége, hogy segítsen az önmaga krónikus — és törvényszerűen örökös — tévéjáték-igényén, de még inkább azért is, hogy . köz-i kinccsé tegye a kincsre méltót, megőrizze az őrizni valót, felfedezze a felfedezésre és az utókorra hagyni méltót. Aszlányi Károly eme „meséje”, még ha idézőjel nélkül is használjuk a fogalmat, mintegy mentege- tődzésként, nehogy még véletlenül is komolyan vegye valaki — nem tartozik a kincsre, a megőrzésre valók AMI MÉGIS VITÁN felül indokolta a bemutatását, hogy: kevés a mai jó, s még Győrli Sándor szobrai Kiállítás a Hatvani Galériában KÉPERNYŐ ELŐTT kevesebb a mai jobb. És egyáltalán kevés a derűt fakasztó, az időt édesítő — a „szórakoztató” szót nem használom, nehogy úgy tűnjék, mintha ami klasszikus érték, az egyben már nem Is szórakoztató — egy el is mesélhető történetet tartalmazó vígjáték a képernyőn. A fizika törvénye a képernyőre is érvényes: az üres helyet kitölti más. És azon a helyen, ahol a magyar tévéjátéknak kellene 'éteznie, ott bizony meglehetősen nagy űr található, mintha a televízió szerzőinek derogálna a vidámság. A hét közepén bemutatott Művészet, óh! — most nem akarok sem Páskándi Géza, sem Száraz György rutinos, de ismert témákat újra fogalmazó szatíráival foglalkozni — is inkább egy bizonyos „bennfentességre” épített, s a dolgok érdekessége, hogy valóbon szükség is volt mindkét műhöz a bennfen- tességhez. Ám az ilyen témák vígjátéki feldolgozása is ritka, mint a fehér holló, olyasmire pedig évekre visz- szaemlékezünk, nemcsak értékük, de ritkaságuk miatt is, mint például a Fej című tévészatíra, Szabó Gyulával a főszerepben. De talán messzire is kalandoztunk — vagy nem is? — az Amerikai komédia kapcsán. Karinthy Márton tisztesen, ügyesen és szokványosán rendezte meg a díszletek között úszó luxus- óceánjárós történetet. Igaza volt, a történet maga nem érdemelt volna meg valódi képbevágásokat, „hitelesebb” környezetet. Lukács Sándor igyekezett charme-osan, franciás bohózati stílusban megjátszani az eljátszhatat- lant, s néhány mefisztói kacagását leszámítva, ez még majdnem sikerült is neki. Bencze Ilonában azonban már több volt a komolyság, sőt komorság szerepe értelmezését illetően, mint ahogyan az egyáltalán illendő lett volna a habkönnyű darab kereteihez. Szabó Gyula, Máthé Erzsi, Ínke László, Benedek Miklós voltak még azok elsősorban, akik szapora igyekezettel szolgálták, hogy az Amerikai komédia nehogy amerikai tragédia legyen a képernyőn. Nem az lett. VALÓBAN KOMÉDIÁT láttunk, amelynek természetszerűleg semmiféle tanulsága sincs. Csak tanúsága arra, hogy változatlanul nagy az éhség a derű, a jó mulatság és a vele párhuzamos igényesebb mondandóra a tévé nézőinek körében is. Gyurkó Géza A kiállítás látogatói Győrfi Sándor Anya című szobra előtt Vasárnap délelőtt Veréb József, a Karcagi városi Tanács művelődésügyi osztályvezetője nyitotta meg a Hatvani Galériában Győrfi Sándor szobrászművész kiállítását. A fiatal képzőművészt a Kunság, Karcag városa küldte hat esztendeje a Képző- művészeti Főiskolára, s tanulmányai végeztével ide is tért vissza, hiszen benne erős az érzelmi és tudati kötődés a szülőföld szelleméhez, tárgyi emlékeihez. Első kiállításának műveiben azok előtt tiszteleg, akiknek pá19*9. február 3., kedd (Fotó: Szabó Sándor) lyaindulását köszönheti. Kimunkált kisplasztikái, érmei, plakettjei magukon viselik Somogyi József és Mi- kus Sándor, a két szeretve tisztelt mester tanítását, a nép iránti elkötelezettséget. A Hatvani Galéria kezdettől fogva nagy figyelmet tanúsít a fiatal képzőművészek iránt. Szorgalmazzák pályakezdő festők, szobrászok művészetének megismertetését, országos tárlatokon díjakkal méltányolják képességüket, így Győrfi Sándor immáron a hatodik abban a sorban, amelyben fiatalok mutatkoznak be műveikkel Hatvan városában. A tárlatot február 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Hatvani Művelődési Központban. „Prófétaként” odahaza Élmény minden óra. A füzesabonyi I. számú általános iskola egyik tantermének katedráján szőke, vékony fiatalasszony magyaráz arról, hogy mi is az a halmazállapot-változás. A tanári asztalon vízmelegítő, írásvetítő. Ma komoly kísérletet végeztek a gyerekék, s az eredményeket a füzetekben is rögzítették. „Jég, víz, gőz... az átalakulást otthon is meg lehet figyelni...” A szavakat elsősök hallgatják odaadóan, szinte! isszák a tanító néni mondatait, akinek mozgásán, határozottságán észre sem lehet venni, hogy még csak hat hónapja áll a nebulók előtt. — Néhány éve még nem sok reményem volt rá, hogy eljutok idáig — kezdi val- lomásszerűen a beszélgetést Telekes Lászlóné az óra végén. — Csendes, jó tanuló voltam mindig, különösebben semmiből sem kiváló. Tanáraim nem hitték, hogy képes leszek akkora erőfeszítésre, amit egy főiskolai felvételi jelent. Pedig nekem kicsi korom óta csak az volt a vágyam, hogy taníthassak. Így hát nem is sikerült lebeszélni. Aztán pedig, hogy bejutottam Jászberénybe, már megváltozott minden. Megváltozott minden, mert a jászberényi főiskola oktatói szinte azonnal látták és mondogatták is, hogy az erős akaratú, kitartó, szorgalmas és lelkes kislányból, Erzsiből jó pedagógus lesz. És igazuk lehetett. Érzi ezt az is, aki csak egy pár percet tölt el óráján. Mert a teremnek különös atmoszférája van, otthoniassággal és eréllyel teli. — Azt mondják, otthon senki sem lehet próféta — folytatja Erzsébet. — Én mégis visszajöttem Abonyba. Talán hogy bizonyítsak is, na de meg ide vártak szüleim és vőlegényem is. Amikor társadalmi ösztöndíjasként idehelyeztek, már csak azért is örültem, mert az igazgató megígérte, hogy ha „ragaszkodom” az első osztályhoz, hát teljesíti kérésemet. Kinyílik az arca, ahogy erről beszél. A csinos, de nem( feltűnő szépségű asz- szonykát kevesen láthatják ennyire vonzónak. Ezek csak az osztályteremben elleshető pillanatok. — Én mindig a legkisebbeket akartam tanítani. Úgy vélem, köztük lehet a legjobban érezni, hogy alkot az ember, a semmiből létrehoz valamit. Hiszen én vagyok az, aki az írás-olvasás csodájával megismertetem őket, aki bevezeti őket a tudás világába. És a hatévesek azok, akik ezt értékelik és képesek meg is hálálni mindezt. — Az első hónap persze A tanító ncni kedvéért még az ntolső percekben Is nagyon figyelnek (Fotó: Szabó SándorJl nem telt könnyen — ingatja a fejét. — Na nem azért, mintha nehezen szoktam volna bele a „munkáséletbe”. Régóta vártam én már azt, hogy a katedráról hallgathassam a becsöngetést... De a képzőben nem volt időnk megismerni a teljes tanítási folyamatot, mindig csak egy- egy óra levezetéséről kaptunk képet. Így aztán olyan egyszerű dolgok is gondot okoztak, mint a „beszokta- tás". Eleinte tíz óra után már nem tudtam fegyelmet tartani. A kollégák azonban segítettek az „új tanító néninek”. Biztatták: nem benne van a hiba, hanem a gyerekeknek egyszerűen nehéz át- állniuk az óvodai rendről... — Miután aztán túljutottam az első heteken —folytatja mosolyogva — csodálatos világ tárult ki előttem. Ezek a mai gyerekek hihetetlenül okosak és hihetetlenül kíváncsiak. Nekem, azt hiszem, szerencsém volt, hogy én már olyan módszereket tanultam, amikkel jóval többet lehet átadni a gyerekeknek, mint a hagyományosokkal. Mert azon már régen túl vagyunk, amit a tanterv előír számunkra. — Tessék, itt van — mutat, a táblára. — A halmazállapot-változás voltaképpen ötödikes anyag... de, hát kérdeznek ... Vagy az olvasás. Egyszerűen nem tudtunk megállni a kisbetűknél, mert mindent tpdni akartak. De így vagyok a többi tantárggyal is. Ez mi, az hogy van és miért? Folyton kérdezgetnek, nekem pedig muszáj válaszolni. Ez persze nem könnyű feladat. Otthon néha két-három órát is eltöltők a felkészüléssel és még csak utána jön a könyvtár. Búvárkodom, kutatok, hogy mit is lehetne még az ő szintjükön elmon-4 dani. S miközben jegyzetelek, már azt is tudom, hogy az óravázlatokat két év múlva aligha lehet használ-, ni, kezdhetek élőiről min-* dent. A fáradozás és a pluszmunka azonban kétszeresen is megtérül. Így ugyanis élménnyé, élvezetté válik számomra minden perc, amit az osztályban töltök. A kérdéseik révén, a viselkedésükből magam is rengeteget tanulok. A' másik öröm pedig —• egészíti ki —, amikor egy. egy szülőtől hallom vissza, hogy otthon elmesélik, mié vei is foglalkoztunk aznapi Na igen, a szülők. Megtudom, hogy kezdetben bizony volt, aki tamáskodott. Hogyan is lehet úgy olvasni^ ha előbb nem a betűkkel is. merkednek meg sorban. Meg miért folynak egymásba a különböző tantárgyak. Számolnak olvasásórán, vagy énekelnek amikor raja van... — Az eredményekkel, azt hiszem, sikerült őket meggyőznöm. — mondja Erzsébet meggyőződéssel. — Ab. ból látom, hogy egy jó ideje elfogadnak mindent, amit szülőértekezleten mondok nekik. Meg abból, ahogy az utcán üdvözölnek, összesúgnak a hátam mögött. Az új tanító néni, látod?— Hát, ha próféta nem is vagyok — összegzi végül —, de úgy érzem, megérkeztem. Megállás persze nincsen. Az a tervem, hogy elvégzem a tanárképzőt is. De csak azért, hogy jobban taníthassak, mert a legkisebbeket, már most látom, soha nem tudom otthagyni. En leszek az örök elsős tanító néni. Es ennél talán nincs is szebb feladat! Németi Zsuzsa • • • i Mister MacAreck üzletei _ »V . C, *v • . ( Fordította: Bába Mihály) 26. — És a fehér Ford? — Az Egyesült Államok minden városában sok autó- kölcsönző vállalat működik. Olyan kocsit adnak, amilyet kérsz. Különben is a fehér kocsik Amerikában népszerűek. — Oregon állambeli rendszámmal is? Mert Seattle Washington államban van. Henio elmosolyodott. — Ismét csak úgy alakult, hogy a kocsimnak Orégon állambeli száma volt. Annak a reltem, mindkét államban cégnek, amelyiktől kocsit bé- van autókölcsönzője. És a kölcsönvett kocsit annál a fiókvállalatnál adhatja le, a kölcsönző, amelyik neki kényelmesebb. Nem akartam faggatni He- niót, mert tudtam, hogy nem kapom rajta semmiféle pontatlanságon, és az egész bankügyét a legapróbb részletekig kidolgozta... New Yorkban, a „Rocke-( feller-Center” felhőkarcoló hetvenedik emeletén a számos lakóáztélyt élfoglaló kereskedelmi irodák egyik ajtaján r téfete volt kifüggesztve: „Albert Stern, Harry Bracken, James Kané — kereskedelmi képviselete.” A tekintélyes cég képviselete két helyiséget foglalt el. Az első a titkárnő és a gépírónő, a másik a tulajdonosok és egy személyben igazgatók dolgozószobája volt. A három úr, „Stern, Bracken és Kané” néven hozták létre egyesületüket, a legkülönfélébb ügyletek lebonyolításával, mely már-már szinte a kriminalisztika határát súrolta, jelentős vagyonra tett szert. A „kereskedelmi képviselet” specialitása a különböző akciók lebonyolítása volt. Felkutatták a csőd szélén álló cégeket, aztán elindították akciójukat a tőzsdén, mesterségesen nyomták fel a részvények árát, aztán rábeszélték a kis betéttel rendelkezőket a vételre, ők pedig kivonták a jócskán megduplázott összegüket a bizonytalan üzletből.. Természetesen bekövetkezett a csőd és a naiv emberek elvesztették megtakarított fillérjeiket. Ezen kívül az urak híresek voltak arról is, hogy a legpiszkosabb üzlet lebonyolítását is elvállalják, ha keresni lehet rajta. A dolgozószobában éppen harci tanácskozás folyt. James Ka»p kért szót: — Valamit tenni kell végre az aranybányával. Minden hónap tízezer dollárunkba kerül. E régi romhalmaz üzemben tartási költségének még harmada sem térül meg. Az akciót olyan magasra tornásztuk fel, amilyenre csak lehet. Meddig fogunk még ráfizetni erre az üzletre? — Jó hírem van — szólalt meg Harry Bracken úr. — Van egy amatőröm erre a bányára. Egy naiv ember Alabamából, egy pénzeszsák. Nemrégen érkezett New Yorkba, hogy jó üzletet csináljon. Egy keveset játszott a tőzsdén. Küldtem neki néhány „biztos” ügyfelet, úgy hogy keresett a pók és most teljesen bizalommal van irántam. Elmondtam neki, hogy cégünk felkérést kapott, hogy a tőzsdén egy nagyobb mennyiségű aranybá- nyarésztvényt helyezzen el. Megemlítettem azt is, hogy a társaim ezt az akciót maguknak akarják fenntartania Elmondtam, hogy a bányában vizsgálatokat folytattak, és megállapították, hogy egy rész teljesen kimerült, de a mélvebb rétegekben gazdag lelőhelyek vannak. (Folytatjukl *
