Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
I^WAA/WA/VWWVAAAAAAWNAM^WWVWWWWiVWWWWWVAA/VVVA Intenzív kultúra — Miért, van extenzív kultúra is? — teheti fel jogosan a kérdést a cím olvastán bárki, hiszen ezeket a kategóriákat ugyancsak jól ismerjük, az átlagolvasó szintjén is jól, de eleddig a közgazdasági helyzetünkről szólva, írva használtuk csak ezeket a kifejezéseket: extenzív, intenzív. Ma már jóformán mindenki tudja és szinte sztereotípiaként használja is: túljutottunk gazdasági növekedésünk extenzív szakaszán, most már az intenzív szakaszban vagyunk. Egyszerűsítve a dolgot, ma már nincs munkaerő, akit, illetőleg, amelyet be lehetne állítani a termelésbe, hogy amiből kell, abból több és jobb, amiből pedig most már csak jobb kell, az jobban termeltessék. Most már a dolgozó ember, a legfőbb termelőerő hatékonysága került az előtérbe: az intenzivitás. , Világos? Természetesen. Mégha átérezni nem is tudja mindenki világosan, de érteni és akár leckeként is felmondani ezt, már mind többen. Ez sem kevés, csak a sikerhez az. Ám, hogy kerül a csizma az asztalra, az intenzivitás, az extenzivitás fogalma, mint közgazdasági kategória, a kultúra asztalára?. Hogyan lehet kulturálódni és kultúrát szervezni, irányítani, terjeszteni akár intenzív, akár extenzív módon? A kultúrát terjeszteni az arra kiépített intézményrendszereken keresztül kell és az arra kiképzett szakemberek segítségével, és nem szópárba állítani kell á termelést, a gazdaságot kifejező fogalmakkal. És egyáltalán, — teheti fel a témára még mindig kíváncsi — miért baj, ha a kultúra extenzív és miért kell az intenzív még ebben is. Az eltelt évek, évtizedek alatt történt egy s más dolog ebben az országban a kultúra érdekében. Minden; tervjelentésben. megszámlálhatatlan brosúrában, ,minden ünnepi beszédben ott citáltatnak az egyébként teljes joggal és okkal büszkélkedésre alkalmat adó számok, hogy: ... iskola, könyvtár, múzeumhálózat, analfabétizmus fel- ; számolása, a kötetek száma a könyvtárakban, az újságok példányszámai, a könyvkiadás, a rádió és a televízió nézőszáma. .. Milliók és milliárdok beruházva, beiskolázva, bepolcozva, felépítve, diplomát kapva: forintok és emberek, kötetek és épületek. Megteremtve mintegy a kultúra gyakorlásához az alapot, az anyagit. Övodarendszerünk, minden statisztikailag kimutatható gond ellenére a fejlett tőkés országokkal összevetve is kiállja a próbát, sőt... A nemzeti jövedelem eleddig kultúrára fordított százaléka ; imponálóan magas volt, és ha csak egyetlen évtizedet, a legutóbbit is vesszük alapul: felmérhetetlen a fejlődés, ami a kultúra anyagi oldalát illeti. A statisztikait. A ki- mutathatót. — Hogyan dolgozik a művelődési ház? — A művelődési házban jelenleg hat szakkör dolgozik, valamint a hatezer kötetes könyvtár... — és jön a ; válasz, repkednek a számok, az adatok, amelyek az egyik helyen lehetnek szerényebbek, a másikhoz képest, vagy éppen imponálóbbak. de tényszerűségük vitathatatlan. Lezárult egy történelmi időszak: a magyar dolgozó nép bent van a tudás várában. Legalábbis döntő többsége bent van a „megvívott” erős falak között, egy olyan várban, amelynek fillérre tudjuk minden téglája árát, lélekszámát, a várban tartózkodókét. Még azt is, mibe került felépíteni és mibe kerül fenntartani, s ha valahol valóban szükséges, bővíteni is, erősíteni is akár ezt a várat. Mindent tudunk. Mindent? Tudjuk-e azt vajon, hogy a kultúrára fordított anyagi javak óriási mennyisége : milyen „mennyiségű”, azazhogy minőségű változást hozott az emberi tudatban. Mert hiába a statisztika, hogy mennyi például a bérletes a moziban, vagy a színházban, mennyi a könyvkiadás darabszám, ha az olvasók, a nézők, a mi mindvalamennyiünk „társadalmi” tudata mit sem változott, vagy alig a vár megvívása óta. Mert, hogy most már — ha lenne bőven pénzünk, akkor is, vagy akkor sem — a kultúra forintjainak a hatékonysága a döntő, az „intenzív kultúra”, amelynek, mint nem éppen túl költői és eredeti példánknál maradva, megteremtettük a várét. Terjesszük a kultúrát az újság és a televízió, a könyv és a szakkörök formájában, esti iskolán és nappalin persze, a múzeumokban és a kulturális élet ezernyi más területén. Terjesszük, de tudjuk-e, hogy milyen hatékonysággal tesszük ezt? A szellem „színvonalában” hogyan tükröződnek az anyagi befektetések? . S aki fintorogva olvassa a szellem és az anyagiak nászára való hivatkozást, az nyugodtan tegye le az újságot, mert most a kultúra és a forint, a „szellem” világának és a rút anyagiak világának elválaszthatatlanságáról nincs helyem itt velük disputálni. Majd máskor, más téma kapcsán. Nem szólván arról, hogy már eredendően az is hibás alapállás, hogy a kultúrát csak könyv alakjában tudjuk elképzelni. Egy jól, pontosan, kulturáltan dolgozó munkás alakjában már nem; színház formájában igen,'de a közlekedés kulturáltságának formájában már aligha; a múzeumok csendes áhítatában igen, de egy termelési tanácskozás vita-kultúrájának, a szocialista demokráciával való élésnek formájában már zavartan hunyorgunk, hogy jól látunk-e? Pedig jól kellene látnunk. Igaz, lényegesen könnyebb egy új művelődési házért instaneiázni, mint a meglevő lehetőségek jobb kihasználásáért tenni. A kulturális életben való részvételt nem f' ■/.<•1ővendég-szolgálatnak, hanem az aktív közreműködés íőbérlőjének tekinteni, valóban sokkal nehezebb feladat. Nyilvánvaló, hogy olyan egzakt mérési lehetőség soha nem lesz, még a szociológia „mélyfúrásai” segítségével sem, hogy a könyvek példányszámaihoz, a beiskolázott ! tanulók számarányához hasonlóan mérni tudjuk az egyéni, a társadalmi tudat változásait. De a társadalmi közismeret, a társadalmi magatartás és megítélés, a szocialista értékminták elfogadása és elfogadtatása, az élet ezernyi kisebb és nagyobb rezdülése valamiképpen mégis „egzakt” módon méri: hatékony-e a kulturális mynka? Mert annak kell lennie: intenzívnek. Kevesebb pénzzel, többet ésszel, célravezetőbb módszerekkel. Az emberi szellemet, kedvet, szívet és értelmet jól megcélozva kell hatékonyan felhasználni mindazt, amit már intézményekben, szervezetekben, felhalmozott gyakorlatban, elméleti tudásban, extenzív módon megteremtettünk. Eljött végérvényesen az idő, hogy ne azt kérdezzük, mennyit olvasol, hanem, hogy mit és hogyan? ^VVvWWsAAAAZsAAA/W\AAAAAAAA.^AAA<^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/t PflQäfoM/tt 0 ntal János volt a legelső ember Magyarországon, aki földet kapott. A sánta vitézt tolták, vezették, ölelgetve vitték fel az emelvényre, mindenki megsimogatta a szegény katonát. — Hány gyermeke van, Antal János? — kérdezte az elnök. — öt gyerekem, beteg feleségem van. — És földje? — Egy csepp se. (Krúdy: A kápolnai földosztás). ★ Kál, Bajcsy-Zsilinzsky utca 45. szám, 1979. február. Antal János, 75 esztendős, nyugdíjas tsz-fogatos a ház gazdája. — Hogyan telt a mai nap? — Hatkor keltem, mint mindig. Megetettem a tyúkokat, kacsákat, utána kihord- tam a húgyot a malacok alól.» Vizet húztam, szenet pakoltam. Kocsonya i és tea volt az ebéd. Délben bementem a tsz-irodára, mert be kellett jelenteni, hogy mit akarok a földdel. Délután aludtam, mert csak az egyik vesém ép már és sokat kell pihenni. Mire felébredtem, megjött az unoka és vele számolgattuk a leckét. Este televízió és korai lefekvés. — Mi lett a földdel, amit édesapja 19-ben kapott? — Negyven évig műveltük, aztán édesapám beadta a közösbe. 59-ben még aláírta a belépési nyilatkozatot. 84 éves volt akkor és súlyos beteg. Egy évre rá .eltemettük. A nagyúti két hold persze kevés volt a megélhetéshez, így mindig vállaltunk még földeket felesbe, vagy harmadába. — Boldog ember volt idős Antal János? — Józan életű, rendes ember volt. Gyakran emlegette Károlyit. Nagyon pártolta. — Magának van valamilyen emléke a földosztás napjáról? — Otthon voltam, apám bezárt minket a testvéreimmel együtt. Hallotta, hogy Erdőtelken a csendőrök szétzavarták a gyűlést és attól tartott, hogy Kápolnán sem mennek majd simán a dolgok. — Mennyi nyugdíjat hoz a postás? — Keveset. Ha hamarabb alakult volna meg a tsz, akkor többet kapnák. 1733 forint a nyugdíjam, a pótlékkal együtt. — Szeretném megnézni édesapja fényképét, — Nem maradt kép róla. Mikor meghalt, az igazolványt is le kellett adni a tanácsnál. Antalék konyhafiókjában böngésszük a régi papírokat. Három irat őrzi idős Antal János kézjegyét. 1927-ben büntetőparancsot adott ki ellene az egri járás főszolgabírója, mert „a község csendjét háborította”. Díszes okirat tanúsítja, hogy Antal János 1828-ban hat pengővel részvényese lett a Hangya szövetkezetnek. Az utolsó papíros egy árverési hirdetmény, melyen a lefoglalt ingóságokat 10 mázsa búza és egy darab pejló jelenti. A dátum: 1936. X. hó 7. napja. ★ „Az 1979. évi gazdálkodásunkról megállapítható, hogy több területen nem a tervezett és a kívánt eredményt hozta. A munkafegyelem és a szövetkezeti vagyonvédelem nem javult a termelőszövetkezetben. Egész éven keresztül nem tudtuk megszüntetni a vezetők közötti ellentéteket, ami kihatott a tsz-tagság munkavégzésére is." Az önkritikus megállapításokat a kál-kápolnai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet zárszámadási beszámolójában olvasom. Inklovics Józseffel beszélgetek, aki egy héttel ezelőtt még elnöke volt Kál, Kompolt és Kápolna közös gazdaságának. Most elnökhelyettes. Kápolna hatvan évvel később — Milyen földeken gazdálkodnak, mi terem az egykori Károlyi-birtokon? — A szövetkezet területe 6200 hektár. Ebből körülbelül 800 hektár volt valamikor Károlyié. A futóhomoktól az agyagos kötött talajig mindenféle földjeink vannak. Tavaly 42,7 q volt a búza és 24 q a kukorica átlagtermése. 1157 tagunk van, közülük 475 aktív, 4050 forint volt az átlagos havi munkabér. — Miért nem sikerült a tavalyi esztendő? — Sok volt az eső, rossz volt az idő. Emellett pedig rossz volt a Szervezés. 77- ben 106 millió forint összbevétel mellett 14 millió volt a nyereség; tavaly 114 millió forint bevétel mellett csak 196 000 forint nyereséget sikerült elérnünk. Szomorú zárszámadás volt a mostani. Senki sem kapott prémiumot. 1979-ben szeretnénk gazdaságosabbá tenni a termelést és csökkenteni a költségeket. Talán az időjárás is jobban besegít majd. ★ A káli vasútállomásról Kompokon át jut az utazó Kápolnára. Káltól Párádig húzódott a Károlyi-birtok 38'000 hold földje. Áz egykori riporterek — köztük Krúdy és Móricz is — szemérmesen elhallgatták, hogy Kápolnán soha nem volt egy talpalatnyi földje sem Károlyinak, mert ez a község már az egri érsekséghez tartozott. Kelemen Gyulával, Kápolna község tanácselnökével a földosztás helyszínére igyekszünk. — Kápolna központi fekvése és a kápolnai csata kerek évfordulója miatt választotta Károlyi Kápolnát a földosztás megkezdésének helyéül. A «szabadságharc emlékének is ily módon akart tisztelegni, mert felesége könyvéből tudom, hogy az a gondolat is bántotta, hogy a Károlyi-birtokok nagy részét őse, Károlyi Sándor tábornok az osztrák császártól kapta jutalmul a szatmári békekötésért. A kápolnai emlékmű mellett azon a napon dombot emeltek a Károlyi-birtokról szekérrel ideszállított földekből. Egy szekérnyit hoztak Kom- poitról, másikkal az Erzsébet téri táblákról, aztán pedig Honvédhalmáról. Ebbe a földbe verte bele Károlyi a karót. ★ A krónikások feljegyezték, hogy azon az esős februári vasárnapon Károlyi körül forgolódott egy helyre tófalusi menyecske. Másodjára Károlyi neki adta kezébe az ütőszerszámot és a menyecske hármat ütött a cö- vekre. ö, özvegy Dajkóné, fgy emlékezett vissza: — Huszonhat éves voltam akkor, négv gyermek fogta a szoknyámat. Hogvne vertem volna rá arra a karóra... ★ Kelemen Gyula a mai Kápolnáról mesél: — 1800 lakosa és 540 háza van a községnek. A legtöbben helyben dolgoznak. 180 embert foglalkoztat a Tárná menti Ipari Szövetkezet üzeme 120 dolgozója van a Költségvetési Üzemnek, több mint IbO kápolnainak aa Kenyeret a dohánybeváltó. De működik itt ipari részlege az áfésznek; van autószervizünk és gabonafelvásárlónk. — 1938-ban 2200-an lakták Kápolnát... — Igen, csökkent a lakosság'száma. Bár Kápolna a legjobb fekvésű község, mégis Kompoltot fejlesztik. Valamikor majd egyesülni fog Kál, Kompolt és Kápolna — kompolti székhellyel. Ma még Kápolnát szeli át a 3- as főút, de már épül az autópálya és annak kompolti leágazása lesz. Szóval, kevés pénzt kapunk, de azért segítünk magunkon. Társadalmi munkában építettünk utakat, járdákat, iskolát, tornatermet. — Miről volt szó a legutóbbi tanácsülésen? — Az idei költségvetésről. Kétmillió 720 ezer forinttal gazdálkodunk. 1979. legfontosabb feladata számunkra a községi ivóvízhálózat kiépítésének folytatása. 81-re minden lakásban lesz víz. 1967- ben kezdtük el ezt a munkát. 1971. óta lelassult, mert a megyei tanács elvonja tőlünk a közületek által korábban a községnek átutalt községfejlesztési adót. — Hányán élnek segélyből Kápolnán? — 16-an. — Hány kápolnai lakos fizet gépjárműadót? — 187. — Két évtizedes tanácselnöki működése alatt mi volt a legemlékezetesebb esemény? — A 70-es árvíz, amikor megvadult a Tárná. — Miért itt a Károlyi-emlékpark és az emlékművek közvetlen szomszédságában jelölték ki a község szemét- gyűjtő helyét? — Urba’nizálódik a falu és egyre több a szemét. .Itt volt egy nagy gödör és azt legalább betemetik. Az évfordulóra csináltatunk ide egy kerítést és az úttörőkkel rendezzük a terepet. A kápolnai síkon három emlékmű emelkedik. A legdíszesebb — melynek talapzatánál Károlyi évszázados igazságtalanság jóvátételéhez kezdett hozzá — az 1849- es kápolnai csata emlékét hirdeti. A kápolnai csata jelentőségéről azóta is vitatkoznak a történészek. Vannak, akik szerint az osztrákok győzelmét: vannak, akik szerint a magyar honvédek dicsőségét hozta a több napos ütközet. Az mindenesetre tény, hogy Kossuth a kápolnai csata után ruházta át a főparancsnoki tisztet Dembinszkiről Görgey Artúrra. A kápolnaiak ápolják a szabadságharc emlékét, a község más részén védetté nyilvánítottak három hársat, melyek alatt — a hagyomány szerint — Kossuth megpihent. Kápolnai kőművesek keze munkáját dicséri a második emlékmű, amit a csata 100. évfordulóján emeltek. A földosztás fél évszázados jubileumára készült a legfrissebb emlékkő, melyen így .kezdődik a felirat: „Mi most egy új nagy hadjáratra indulunk ..." Ilyen csatái voltak Kápolnának. 1849 és 1919. kora tavaszi napjait is szomorú, véres és vészterhes nyár követte. ★ A 84 esztendős Ignácz Mátyásnak csak a hallását kezdte ki az idő, a memóriája ép... — Annyian voltunk kint a határban, mint egy nagy vásáron. Hát ami igaz is, hiszen ilyen vásárt még nem csinált földesúr, kit a parasztok kegyelmes szentatyámnak szólítottak. Mikor hírül vettük, hogy mire készül Károlyi, forrongott-bil- legett a nép a Tárná völgyében. Sokan voltak, akik nem hitték a hírt. Hát már csak azért is eljöttek, hogy a saját szemükkel lássák az osztást. Én szerettem Károlyit, mert jó programja volt. Ezért is mentem el, bár ón axKor főidet nem kaptam. Mikor Károlyi befejezte ä beszédét, akkor kihoztak egy nagy táblát a dohánybeváltóból és azon vittük be a köztársaság elnökét. Olyan bankettféle ünnepi ebéd volt a dohánybeváltó nagytermében. Pörköltöt meg baromfit főztek az asszonyok. Sokon hálálkodtak akkor ott a Károlyinak, hogy a nagy iga alól kivett minket. — Hatvan év után milyen emlékképe van Károlyiról? — Jó magas, derék férfi volt. Hegyes szája volt, azt beszélték, nyúlszájú. Én nem a száját figyeltem, hanem azt, amit mondott. Jól beszélt, nagyon megünnepeltük. — Milyen volt az időjárás 1919. február 23-án? — Jégtörő Mátyás előtt voltunk, ezért valaki jégtörő Károlyinak nevezte az elnököt, mert akkora melegséget hozott a szívünkbe. Ügy emlékszem, hogy sütött a napj ★ Járdán József, a község plébánosa szabad idejében tájképeket fest és helytörténetet ír: — Kápolna nevét 1271-ben említik először az oklevelek, amikor Kompolt Péter királyi adománylevelet kap V. Istvántól. Kápolna sorsa mindig szorosan összekapcsolódott Eger történetével, nemcsak a földrajzi közelség miatt, hanem azért is, mert egyházi birtok volt. Tatár, török, német rombolt és pusztított Kápolnán, de szívós és életerős emberek élnek itt, mert minden csapást kiheverve újra és újra benépesült, épült a falu. — Mi a plébábos úr véleménye a kápolnaiakról? — Ami talán egy kicsit jellemző az itteniekre, az a mesélőkedv, a legendacsiná- lás. Jól példázza ezt a három hárs esete. Egy élelmes kaposvári író, Roboz István kifantáziálta, hogy Kossuth milyen imát mondhatott a kápolnai csata után. Ügyes kiadók a kiegyezés után képet festettek ehhez a kitalált eseményhez. Ezen a képen láthatók hársfák. Hát ez a kápolnai védett hársak története... ★ Szabó Béla igazgató, a község párttitkára kalauzol. Kápolna frissen vakolt általános iskolájában. 170 tanulója van ebben a tanévben az iskolának, így az átlagos osztálylétszám 20 körül mozog. A 8. osztályban keresem a választ a kérdésre: mit tud Kápolna legifjabb nemzedéke Károlyi Mihály- ról és a földosztásról? — Régi óhajtása volt a magyar parasztnak, hogy földhöz jusson. Károlyi ezt teljesítette... — Károlyi miniszterelnök volt... — Károlyi Mihály szerette a parasztokat és a parasztok is szerették. Nagyapámtól hallottam... — Károlyi Mihályról nevezték el a termelőszövetkezetet. Igazságos úr volt... — Károlyi Mihály szociáU demokrata volt. Haladó gondolkodású ... — A felesége elsősegélyt nyújtott a sebesülteknek a háborúban és nagyon szerette a férjét... — ö volt az első, aki nemcsak beszélt, hanem ténylegesen tett is a szegényekért. Azt mesélték, hogy a parasztok annyira örültek a földnek, hogy sokan szájukba vették és úgy ízlelgették, kóstolgatták;.. „Gyakran töprengek rajta, ha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk, szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikeriilt-e valami értékeset alkotnunk.” (Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül) Erdős Ákos _ -
