Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
Ba'jyan zenél az angol múlt? Mell, Kit és Richard A moziban a Ritkaságok boltja címen láthatja a közönség Charles Dickens Az ódon ritkaságok boltja című regényének bájos, romantikus hőseit. Opálos zöldben és napfényben fürdő táj és London a színhelye ennek a mesének, amelyben mindenki, a jók, a gonoszok, az áldozatok és üldözőik is helyükön vannak, összetartoz-- nak, küzdenek egymás ellen: a pénzért is. olykor a • börtön árnyékában, de mindenesetre az életért, a boldogságért. Nem tudjuk, olvasnak-e a mai magyar regényeket Dick- ens-regényeket, élvezik-e azokat igazán, túl a regényíró kitűnő stílusán és emberbaráti érzésein felfigyelnek-e, mennyire tisztán és egyértelműen két részre osztja a világot, jókra és gonoszokra. Azaz, hogy mégsem egészen. Mert bár a két véglet csap össze, a közbülső térben, az erkölcsi és az érdek által meghúzott határvonalak között vannak ide- és odahajlók, hogy aztán akár így, akár úgy kerek egésszé alakuljon az áhítattal szőtt mese. Mint az életben. A kis Nell tragédiája és boldogság utáni vágya a maga érintetlenségében és romlatlanságában jelenik meg előttünk. A testi szerelem csak az egymást szemmel habzsoló rokonszenvig jut el, érezve és éreztetve mindazt az értéket és ideAz a szip, az a szip, akinek a szeme kik — énekelték a lengyelkék Egy óra megállás a mindennapi élet forgataga-fer- getege között. Itt vannak a lengyelkék. Odaát, ahol most nagy havak fedik be Polonia tájait, eltakarván véres harcok nyomát, most van a téli iskolai szünet, s vagy négyszáz elemi iskolás eljött Magyarországra népet ismerni, országlátni. Tíztől tizennégy éves korig, apraja- nagyja itt üldögél az egri úttörőház nagytermében, két sor széken és csendesen énekelgetnek. Világosabb, söté- tebb gesztenyebarna hajuk közt csak kettőnek van igazi „lengyelszőke”, majdnem fehér baja, egy kisdiáknak, meg a vezetőjüknek, Hanna Mária Jerczynskajának, aki az Orbis lengyel idegenforgalmi iroda krakkói hivatalának dolgozója. Nem kis gond ennyi gyermekre ügyelni s egy hevesebb vérű nép fiaival bizonyára több baj volna, de ezek a lányok— fiúk jól neveltek, szelíd em- berségűek. Persze van velük egy idősebb s egy fiatalabb tanárnő is. Külön szerencséjük, hogy Egerben él Kiss Árpádné Magdalena Grabowska, aki előbb a wroczlawi opera tagja volt s anyanyelvként beszél lengyelül. Elhunyt férje: Zbig- niew Grabowsky a varsói „Spilky” szatirikus folyóirat szerkesztője volt. így aztán könnyen megy az ismerkedés, városnézés: történelem, műemlékek, fürdőzés. Utóbbit különösen élvezték, mert az ő vizeik hidegek, itt kedvükre kilubickolhatták magukat. Az egri szállodaipar a Szarvas téri Motelban dajkálta őket, éhségüket a Vadászkürt csillapította, olyan konyhával, hogy egyenként és összesen nem győzték dicsérni. Cieczhanow vajdaság, vármegye lakosai ők, öt Krakkó környéki városból. A kirándulást az Orbis rendezte, fejenként öt és fél ezer zlotyért, ami nem kis pénz, de felét a vállalatok fizetik, ahol a szülők dolgoznak. összesen tíz csoport jött most Magyarországra, Aggtelek, Miskolc, Tata a többiek szálláshelye és az apró Szarvaskő. Két hét múlva hazamennek az elemi iskolások, helyüket a gimnáziumok tanulói veszik át. Eger nevezetességeinek megtekintésén kívül országos kirándulásokat is tett a csoport. így megfordultak Budapesten, Miskolcon is. Éppen az esős heteken érkeztek, s ilyenkor még nehezebb napirendet összeállítani ilyen korú emberkéknek. Az úttörőház vezetősége szívesen látta őket muzsikáló, táncoló délutánra. Először az úttörő fotószakkörbe csodálkoztak be, ahol Pilisy Elemér tájékoztatta őket a szakkör tevékenységéről és eredményeiről (a falakon díjnyertes képek), aztán felcsendült a nagyteremben az énekszó. Először az újat, a magyart halljuk, így: Az a szip, az a szip, akinek a szeme kik. Az autóbuszban tanulták meg Eger és Miskolc között. Ragyogó szemmel éneklik, mert nagy mulatság ez. Csak az é hanggal van egy kis hiba. Aztán mindegyiküknek eszébe jut egy-egy hazai ének, lágy szláv dallamok kelnek útra, úgy együvé tartoznak, meg- bonthatatlanul, mint egy fészekalja kismadár. Holnap Debrecen következik. Dr. K. E. ált, amit a múlt század elején, csaknem kétszáz évvel ezelőtt Londonban > és Angliában tisztelendőnek tartottak. Kit ugyancsak tiszta és nyílt fiatalember, aki bölcsen és meghitten búcsúztatja Nellt a halálba. Csak annyira hatódunk meg a jelenettől, amennyire a zene és a fiú éneke felébreszti bennünk az együttérzést, mert ez a romantikus érzelem- és hangulatvilág napjainkban szinte ismeretlen. Vagy nagyon eltakarjuk. Michael Tuchner, a film rendezője talán nem is véletlenül fordult a dickensi témakör felé. A filmesek megérzik azt, mikor .kell új szelek elé fogni a vitorlákat. Elképzelhető, hogy a mai filmközönség már kezdi unni a sok-sok krimit, a szexet, sőt a szexen túli, rafinált témaköröket és csendesebb, békésebb hangulatokat, érzéseket szeretne kapni, moziban ülve is. Dickens regénye és hősei kiváló alkalom egy ilyen zenés filmnek, a szemnek is, fülnek is gyönyörködtető meséiéinek a megvalósítására. S a nézőnek is jólesik kiszabadulni másfél órára a mai élet technikai csörömpöléséből, s a kedélyes ritmusú múltba belecsöppenve együtt vándorolni London és Kö- zép-Anglia békésebb térségein, ahol csodabogarak és rettentő jellemek ‘találhatók. És ez a film — a sok bájosra fogalmazott jelenet mellett lehetőséget kínált Anthony Newleynek Daniel Quilp jó megformálására. S ha alakításához még azt is hozzászámítjuk, hogy a zenét és a dalszövegeket is ő írta, mindaképpen dicsérnünk kell művészi teljesítményét. Farkas András Mint például Egerbaktán... Téli álmunkat alvó dombok között téli életét éli a kis falu: Egerbakta. Utcáján a Mátra, vagy Eger. felé igyekvő gépkocsik zúgnak el. Várakozók toporognak a buszmegállóban, s most a kútnál nincs értelme a hosz- szas tereferének, de nem baj, be lehet pótolni a tavaszon majd, meg a nyáron. A tanácsra igyekszünk, ahol a „per pillanat” 1675 lelkes község ügyeit intézik. (Azért pillanatnyilag, mert több családban is gyermek- áldásra várnak!) A borús idő nem szegi a kedvét a tanács dolgozóinak, nincs idő frontátvonuláson merengeni, mert gyakorta nyílik ez, vagy az az ajtó. Mi is bekopogtunk. Szálkái Lajosné az adóügyekkel foglalkozik; nagy halom nyomtatvány hever előtte, azokat töltögeti ki. — Éppen a fizetési értesítéseket írom az első félévi egyenes adóról, hogy ne várják ki/az utolsó pillanatot. Március 15-ig adópótlékmentesen, utána már pótlékkal kell fizetni. — Nem unalmas így egyedül? — Nem hagynak engem magamra — mosolyog a fiatal asszonyka. — Ma már eddig három ügyfelem volt. Egyikük például kérte a boradója eltörlését, mivel az idén nem kapott háztáji földet. Természetesen ilyenkor nem kell fizetnie. Hogy hányféle adó van? Akad „hálistennek” elég, de persze nem nagy összegekről van szó; községfejlesztési hozzájárulástól a jövedelem- adón át az ebadóig. Az utóbbival kapcsolatban megtudtuk, hogy a községben pontosan kettőszázhúsz kutya „dolgozik”. Igen, mert a szaknyelv a házőrző ebeket „munkakutyának” nevezi! Benézünk Mélypataki Istvánná tanácselnök-asszonyhoz. — Egy ilyen egyszerű hétköznapon is, mint a mai, tíz- tizennégy ügyfél keres föl valamiért bennünket — magyarázza. — Persze a legváltozatosabb témákban a házhely-kijelöléstől a nyugdíj- kérdésekig. S mintegy igazolva a fentieket, kopogtatnak. Tóth László, a helyi termelőszövetkezet agronómusa az ügyfél. Házhely-kijelölés miatt jött. Ez lesz a legjobb... Tóth Lás zlő és Mélypataki Istvánná tanácselnök (Perl Márton felvételei) Szálkái lajosné a fizetési értesítéseket tölti ki — Amíg az építési hatóság nem hagyja jóvá — kapja a tájékoztatást —, addig nem vihetjük a végrehajtó bizottság elé. De jó, hogy bejött, mert ki is választhatja a megfelelő területet, aztán a besorolásról majd értesítést küldünk. Ismét kopogtatnak. Hófehér hajú, munkaruhás, idős ember érkezik, Becsei Elemér. Panaszkodik, hogy nem messze a pincéjétől építkeztek, s olyan „eredménnyel”, hogy az ereszről lefolyó csaQjtémtöt lám. leorufer 3., szombat Mister MacArecK üzletel p • 9 v't, ;mir Jerzy 5M w % 24. — Éppen Vancouverben? — Igen. Nagy kikötő, nagy kereskedelmi központ. Az én két tisztelt „tanító mesterem” elhatározta, hogy bankot alapít. — Bankot? — Igen. Volt elég össze- kuporgatott pénzük, így hát bankot alapítottak, amely arra specializálta magát, hogy a Kínába és a Távol- Keletre szállítandó kanadai gabonaexportot finanszírozza. Állítólag belemártották ujjacskáikat a titkos fegyverkereskedelembe is, de ezt már nem ellenőriztem. Nekem elegendő volt az, hogy ezek az urak élnek és egészségesek, a bankjuk szépen fejlődik. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kötök velük egy üzletet. — Mint leendő társ jelentkeztél náluk? — Ne szakíts félbe, mert sohasem fejezem be — He- nio ismét a pohár után nyúlt. — Ti, európaiak, általában nem ismeritek Észak-Amerika földrajzát Megengedem magamnak, hogy megmagyarázzam: Vancouver város, mert van egy ilyen nevű sziget is, körülbelül 800 ezer lakosú, a Puget Sound öbölben fekszik, tizenegynéhány kilométernyire az Egyesült Államok határától. Ugyanennek az öbölnek a partján, úgy 250 kilométernyire Vancouvertől, de már az USA- ban, fekszik a hatszázezer lakosú Seattle kikötő. Kissé furcsa volt számomra ez a földrajzi előadás, de nem szakítottam fébe Heni- ót, aki folytatta tovább: — Egy napon Seattle-ben egy rendkívüli „racket” történt. Ismét meg kell magyaráznom, hogy a „racket” pénzszállítmány elleni banditatámadás. Az effajta bűntény kezdetben az amerikai gengszterek specialitása volt, de ma már egyre népszerűbb lesz Nyugat- Európa nagyobb városaiban is. Akkor még a „racket” az Egyesült Államókban is újdonság volt. Egy nagy építőipari cég pénztárosára, ki a bérfizetéshez vette fel az összeget, a szó legszorosabb értelmében a bank épületének lépcsőjén támadtak rá. A bűnöző elnémította áldozatát, elvette tőle a nagy, barna táskát, és a közelben rá várakozó fehér Forddal eltűnt. — Nem próbálták meg elkapni? — A bank bejáratánál álló őr még csak meg sem rebbent. Mindez legfeljebb tizenöt másodpercig tartott. Mielőtt ráeszmélt volna, hogy ez támadás, a. banditáknak már nyomuk veszett. A délutáni lap közölte, hogy százhúszezer dollárt raboltak el. Rövid személyleírást is adtak a támadóról: magas, szőke hajú. Fehér Ford kocsin szökött meg. A kocsinak Oregon állambeli jele volt, de a számát senki sem jegyezte fel. A támadás áldozatának állapota súlyos. A pénz jellegzetes pénzszállító bőrtáskában volt. A bankjegyek egy részének számát feljegyezték a bankban. Amint látod, a támadás majdnem százszázalékosan sikerült és kevés remény volt arra, hogy a banditát elkapják.. Éppen ezért a biztosító társaság, mely kénytelen volt a cég veszteségét kifizetni, rögtön hirdetést tett közzé, és jelentős ösz- szeget, húszezer dollárt ígért a nyomravezetőnek, a kézre- kerítés segítőjének. Nem dicsekedtem azzal, hogy Varsóban két merész „racket” is volt, amelynek a tetteseit a mai napig nem találták meg. — A támadást követő napon, korán reggel, Vancouverben a Nyugat-kanadai Bank előtt — így nevezték el az én régi „tanítóim” — megállt egy fehér, elég piszkos Ford, Oregon állami rendszámmal. Kiszállt belőle egy magas, szőke hajú férfi, kezében a barna színű kopott táska. Gyors léptekkel bement a bankba. Nagyon ideges volt. Kérte a pénztárost, hogy 120 ezer USA dollárt váltson át neki kanadaira. Az ügyfél megjegyezte, hogy nagyon siet, ezért kész a pari alapon való beváltásra, bár így dolláronként néhány centet veszít. . — A pénztáros biztosan rögtön tudta, hogy azzal a banditával van dolga, aki tegnap Seattlenben végrehajtotta a támadást — szakítottam félbe Henio elbeszélését. MacAreck szánakozva nézett rám és folytatta elbeszélését: — A pénztáros elnézést kért az ügyféltől, hogy nincs ilyen nagy összeg a kézi kasszában, és kénytelen felvenni a pincében levő páncélteremből, aztán becsukta a kisablakot és bement a bank igazgatójához. Eközben az ügyfél idegesen várakozott a bank kényelmesen berendezett várótermében. Egy pillanat múlva odalépett hozzá a portás és megkérte, fáradjon be az igazgató szobájába. A férfi nem akart menni. Közölte, hogy nincs ideje. Felállt és el akart menni. Ám a portás, és az őr visszatartotta és erőszakkal betuszkolták egy szobába. A férfi ellenállt, ahogy tudott és segítségért kiáltott. — A bank tele volt ügyfelekkel? (Folytatjuk) padék elönti a pincét. Ott tartja a zöldséget, s annak nem tesz jót a túlzott nedvesség! — Igaza van, Elemér bácsi — mondja az elnökasz- szony. — Azt tanácsolom, hogy írja meg ezt kérvényben, András Lajosné, az adminisztrátorunk segít magának, s a tanács megépíti a vízelvezető csatornát. Meg tudjuk oldani, mert a főút mellett van, az meg úgye, a tanácsé. Körülbelül egy hónap türelmet kérünk, hogy mindezt a tanácsülés is jóváhagyja. — Köszönöm szépen — mondja a bácsi. — Mert tudják, van úgy, hogy évekig nem jön be a víz, de mostanában annyi a csapadék ... Kis lélegzetvételnyi szünet, amíg újra ránk nyitják az ajtót. Kihasználom az alkalmat, bekukkantok Varga Ferenc vb-titkárhoz. Fiatal ember, tavaly januártól dolgozik Egerbaktán, korábban a bátori tanácson volt csoport- vezető. Ketten vannak még a szobájában: Vágó József pedagógus, a kultúrház, pontosabban a klubkönyvtár vezetője, akivel a kulturális munkatervet beszélték meg, aztán ott volt Mata Ferenc mezőőr is, aki a szolgálati naplóját hozta magával. — Szombaton jönnek a legtöbben, s ez érthető is, hiszen zömmel akkor érnek rá. — Nincs meghatározott időpont az ügyfélfogadásra? — Dehogy nincs. Ettől függetlenül nem akarunk senkit elküldeni azzal, hogy olvassa el a „hivatalos” kiírást. Azt tartjuk, hogy a tanács az állampolgárokért, az ő szolgálatukért van, s nem forditva! így aztán munkaidőben bárki bekopoghat hozzánk. Még egy ügyfelet megvárunk, mielőtt elbúcsúzunk. Bujáki Pál, a borgazdasági kombinát egerbaktai üzemegységénél dolgozik. Annak idején kapott a tanácstól úgynevezett hobbitelket, de most tartós használatra szeretné megszerezni. Ez ötven esztendőt ölel át, s meg is lehet hosszabbítani. Eladni ■ természetesen nem, viszont örökölhető. Nincs akadálya a szerződés megkötésének, így aztán — ahogy mondani szokás — a felek kölcsönös megelégedéssel köszöntek el egymástól. Persze Egerbaktán, s nyilvánvalóan másütt is, nemcsak ez az egyetlen módja, ahogy a tanács a lakossággal tartja a kapcsolatot. Hiszen ott vannak például a rendszeres falugyűlések, a tanácstagi beszámolók, s a közérdekű bejelentések és javaslatok sem kerülnek „ad acta”. Ennek köszönhető például, hogy a közeljövőben megalakul a víztársulás, sínen van az új Óvoda ügye, s remélhetőleg a közvilágítás korszerűsítésére sem kell már sokáig várni. Kis község?... A gondok akkor sem kicsik, de eny- híthetőek,. ha az emberközpontúnak hirdetett közigazgatás valóban emberközpontú. Mint például Egerbaktán. Kátai Gábor
