Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

Amot5r

helytörténész

Füzesabonyban

Könyvet

szeretnék

írni

Azt hiszem, minden embernek vannak dédelgetett nagy álmai, de cáak kevesen merik, vagy tudják azokat megvalósítani. Hallottam olyan emberről, aki a cigányok ősi kultúráját szerette volna felderíteni. Volt olyan ismerősöm is, aki felállított egy elméletet az indiánok és az ázsiai emberek rokonságáról, s azt akarta bebizonyítani, de egyiküknek sem sikerült még csak belekezdeniük sem a munkába. Persze, ellenpéldák is vannak. Nem akartam Lord Carnarvon és a füzesabonyi Sziklai Józsi bácsi nevét együtt említeni, de valahogy mégis így sikerült ök nemcsak abban hasonlítanak egymásra, hogy hatalmas és költséges munkába kezdtek, hiszen Carnar- von volt az, aki annyi kudarc után megtalálta Tut- Anch-Amon sírját, hanem abban is, hogy ragaszkodnak az elképzeléseikhez.

Ennyi bevezető után térjünk a tárgyra.

— Először is azzal kezdeném, s szerintem ennyi elég is, hogy nem vagyok füzesabonyi születésű — mondja Sziklai bácsi. — A munkámról azonban szívesen beszélek. Úgy 48— 49-ben fogtam hozzá, s most összeg zem. rendszerezem az összegyűjtött anyagot szeretném, ha megjelenne a füzesabonyi hely- történeti könyvem. A termelőszövetkezetben dolgoztam, s brigádvezetőként mentem nyugdíjba. Amikor még aktívan dolgoztam a tsz-ben, akkor is úgy próbáltam beosztani az időmet hogy mindennap egy-két órát olvashassak. A

Ki a gyil

AZ ÉN LACIM reggel, az első tanítási óráimon nagyokat ásított, sápadt volt. Betegnek láttam. Le is küldtem az orvosi rendelőbe. A doktornő egészségesnek találta. Aggasztott a dolog, de csak a nagyszünetig, mert akkor fény derült mindenre.

Tízóraizás közben nagy kupac gyerek vonult a sarokba és élénken vitatkoztak azon: vajon ki volt a gyilkos. Az én sápadt, álmos Lacim vitte a prímet, de olyam élénken, hogy alig ismertem rá. Ott volt a vitázák között Józsika, akinek az édesanyja nemrég panaszolta, hogy a kisfiú egyszer-egy- szer bizony még „elfelejt” kimenni éjjel, és Bea, aki akadozva, idegesen, kapkodva beszél. Szóval — gondoltam magamban — ezek a 6—7 évesek mind látták tegnap este azt a vérfagyasztó, hátborzongató krimit.

Vajon elmondta-e Józsi édesanyja az ideggyógyásznak, akihez elvitte a kisfiút és Bea édesanyja a pszichológusnak, akitől tanácsot kért, hogy a napi 10—11 óra alvás helyett csak 7—8 órát alszik a gyermek és azt is zaklatottan nyugtalanul, hiszen a felnőttek idegeit is felborzoló krimik után kerül csak ágyba?

Minden szülői értekezleten kértem a szülőket, hogy az esti mese és a torna legyen az utolsó műsor, legkésőbb 8 órára legyenek ágyban a 10 éven aluli gyermekek.

Egyik papa azzal érvelt, hogy a bűnügyi filmek megtekintését azért tartja helyesnek, mert gondolkozásra, összefüggések keresésére jó megfigyelésre nevel. Szerinte megtanulja a gyermek, hogyha egyetlen mozzanatot figyelmen kívül hagy, elveszti a fonalat, nem érti az egész történetet.

Az apának tulajdonképpen igaza is van, de mindez nem vonatkozik 14 éven aluliakra, különösen nem a 7—8 évesekre, akiknek lényegesen többet árt a borzalom látványa, mint amennyit használ a figyelem összpontosítására szoktatás.

„Úgysem érti’’ igyekezett megmagyarázni egy másik szülő, hogy miért engedi a kis elsősnek korlátlanul nézni az esti adasokat. Lehet, hogy az összefüggéseket valójában nem érti, (ez elég baj, mert megszokja, hogy így is lehet tv-t nézni), de akkor is látja a gázolást, a vért, hallja a lövést., a sikolyokat, s más, hátborzongató és idegeket felborzoló jeleneteket.

Vizsgálódásaink azt mutatják, hogy az 1—11. osztályosok 60—70 százaléka nézi a 8 óra utáni adásokat is. így volt ez a tv kezdeti éveiben, de sajnos — így van még ma is.

Évekkel ezelőtt történt. Szakfelügyelőt vártunk, s hogy a látogatás ne érje váratlanul tanulóimat megmondtam, nekik: „Gyerekek, valamelyik nap eljön hozzánk a felügyelő bácsi!” Kórusban hangzott az izgatott kérdés: „A Megré?”

Mit tanácsolunk mi?

Mint azt a szülői értekezleten is kértem: 8 óra utáni műsorokat 10 éves kor alatt semmiképpen se nézzenek a gyermekek. Legkésőbb 9 órakor aludniuk kell a 10—12 éveseknek. és a 12—14 éveseknek is 10 órakor már ágyban van a helyük, hiszen a legtöbb család 6 óra körül kel fel

A fentiekből következik, hogy a korhatár megjelölése nélküli adásokat 9, illetve 10 óráig nézhetik a 10—14. éves gyermekek.

Sajnos, nagyon sok a tv előtt óraszám ülő, bámészkodó, de nem figyelő gyermek. Egyik leggyengébb tanulómról — akinek kifejezőkészsége, szókincse, ismeretanyaga rendkívül szegényes volt — kiderült, hogy 3 éves kora óta „nézi” rendszeresen a tv-t. Szülei azt hitték, hogy amit ott látott hallott, az mind fel is fogta és tudássá vált benne. Iskoláskorban döbbentek rá, hogy a beszélgetés, a foglalkozás hiányzott, a tv azt nem pótolta.

Sok családban az a probléma, hogy egyszobás a lakás. tehát amíg a tv szól, ébren van a gyermek. Ez is szoktatás kérdése.

Több tanítványomnál láttám, hogy spanyolfallal, szekrénysorral elválasztották a gyerekágy sarkát is a kicsinek, a halkabbra fogott híradó alatt el kellett aludnia.

Megoldható a tv-hallgatás a készülékbe kapcsolható fülhallgatóval is. Így teljes csend van a szobában és a gyermek nyugodtan aludhat.

AZ IDŐBEN AGYBA KERÜLŐ GYERMEK, nyugodtan mélyen alszik, reggel frissen ébred, könnyen kel fel,1 az iskolában nem álmos, figyel, koncentrál és nem azon töri a fejét, hogy vajon ki is volt a gyilkos?

(Dr. Gergely Károlynál

kultúrházba is eljártam minden tanfolyamra, aztán elkezdtem helytörténettel foglalkozni. Először csak az olvasottak keltették fel érdeklődésemet, később járni kezdtem a falut, és sok érdekes régi családdal, idős em- •merrel találkoztam. A Csörsz-árka • régészeti ásatásainál is ott lábatlankodtam. A régészeknek megmutattam az általam gyűjtött cserepeket, edényeket.

Egyébként ezek már az egri vármúzeumban vannak.

A felmérést ie. 1300— —1500-tól kezdve az 1960- as évek végéig készítettem eL Az anyag nagy részét a meglevő források rendszerezésével. felhasználásával, kiegészítésével, más részét pedig saját gyűjtésem alapján állítottam össze. Részletesen kiterjed minden lé- nveges dologra, az itt élt, elvándorolt, betelepült népek leírása, a növény- és állatvilág, a domborzat változásai. s minden, ami be- folvásolta az életformát. A tanáccsal szerződést kötöttem, hogy a begyűjtött anvaeot rendszerezik, lektorál iák és le nyomtatják. Szeptember körül befejezem a munkát, de utána még nem tudom mennyi időbe teTik. amíg metgielenhef.

Sokam kételkedve. sokan mosolvozva. sokan iritrvked- ve nézik, hájr az, emberek zöme inkább kíván««!. János bácsi nagy vállalkozása nemsokára befejeződik. Szeretnék tudni, milv«n eredménnvel? Fa eey valóban tartalmas, értékes munka kerül maid az olvasék kez*be. biznru-5-a a ké*°l- V«dők, az elnézően mosolv- yó arcok is büszkévé válnak...

Tóth Márta

Kf, hogyan »ve'hető?

MégysaeisifeSsi egy

nyughatc tlan igazgatóval

trjuk. mondjuk, hogy nincs szebb hivatás, mint az emberformálás. Ma már nevelő -oktató munkáról beszélünk hangsúlyozva az elsőkén! említett tevékenység fontosságát. Ezt az igazságot senki sem vitatja, ára a gyakorlatban korántsem teszünk mep mindent ennek érvényesítéséért.

A pedagógusok igen sokszor megelégszenek az általánosságokkal, a bevált, de kissé megkopott módszerek hadba vetésével. Szerencsére olyanok is akadnak, akik szenvedélyesen kutatják az új lehetőségeket. Közéjük tartozik Sebők Gyuláné, a si- roki általános iskola igazgatója, aki az általa irányított huszonegy , tagú tantestületbe is beplántálta ezt az egészséges nyughatatlansá- got, ezt a termelő töprengést. Kísérletező kedvben nem szűkölködnek az Itteni tanítók és tanárok, s a különböző felmérésekkel járó többletfeladattól sem húzódoznak.

— Valamennyien tudjuk, hogy csak úgy mehetünk valamire, ha pontosan feltérképezzük a pillanatnyi helyzetet. hiszen csak ennek ismeretében szabhatjuk meg a közelebbi és a távolabbi jövőre szóló tennivalókat. Arra törekszünk, hogy a különböző vizsgálódások tapasztalatait a mindennapok során kamatoztassuk. Nem vagyunk egyedül, nem maradunk magunkra, mert meglátásainkat a szülőkkel is megvitatjuk, s igyekszünk segítőtársnak megnyerni őket. Mindez nem szólam, hiszen nemegyszer együtt dolgozunk velük. Kíváncsiak voltunk például arra, hogy a gyerekek mivel töltik,' hogyan osztják be szabad idejüket. Az általunk összeállított kérdőíveket eljuttattuk az anyukáknak és apukáknak, s egy hétig náluk is maradtak. Ök töltötték ki az adatlapokat. Az összegezés ránk várt, ám az alposan átgondolt javaslatokat természetesen velük beszéltük meg.

Néha meglehetősen járatlan úton indulnak el, sejtve, hogy nem remélhetnek kalauzt.

Ezt történt akkor is, amikor elhatározták, hogy felmérik a tanulók neveltségi szintjét. Ebben a témakörben

számos részlet izgatta a kollektívát.

— Sajnos a szakirodalom eléggé mellőzi ezt a terüle- ct, pedig ennél lényegesebb ligha létezik. Nem kaphatunk útbaigazító tanácsokat, aiányoztak a kutatók által hitelesített tippek. Előre láttuk, hogy nem remélhetünk számokkal, statisztikai mutatókkal kifejezhető eredményeket. A felnövekvő nemzedék tudatának formálódását befolyásolják a családban szerzett élmények, az életben megfigyelt jelenségek, az osztálytársak, a barátok. A sok összetevő közül csak az egyik a mi szándékunk. A világnézeti tájékozottság kimutatható, az órákon fény derül, arra, hogy keresik a jelenségek közti összefüggéseket. A meggyőződés mértékéről, az érzelmi igenlésről azonban már sokkal nehezebben nyerhetünk hiteles képet. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondjunk ennek igényéről. A közösségi hangoltság se könnyen fogható fel. Az, hogy valaki szívesen vállal úttörő-megbi hatásokat, még egyáltalán nem bizonyítja igazi áldozatkészségét,

ugyanis a szerepjátszás készsége, a kétarcúság a már említett egyéb tényezők hatására hamar kialakul. Ezt azonban érzékelnünk kell, mert kizárólag így számolhatjuk fel. Felfedezhetjük a mindenkire vonatkozó összefüggéseket, s rábukkanunk az egyéni jegyekre is. A módszerek? Nem elég egyet alkalmazni, jóval többre van szükség, ugyanis így lehetőség adódik a kontrollra. Megfigyel a nevelő, a vizsgálódás résztvevői írásban válaszolnak a kérdésekre, az egyes témákról fogalmazásban fejtik ki nézeteiket.

Ezután jöhet a gondos áttanulmányozás. Ilyenkor nemcsak örömteli dolgok derülnek ki.

Egyszer negyedikesek feleltek arra, hogy mit tennének, ha boszorkányok, sárkányok vagy tündérek lennének. A legtöbben a jóságot emlegették, de néhanyan meghökkentő dolgokkal rukkoltak elő.

íme az elgondolkodtató példák:

... körülnéznék ... és kiválasztanám a táborhelyemet. Táplálékot keresnék! Először is azokat a lányokat keríteném elő, akik gyermekkoromban csúfoltak, utána a barátaimnak szereznék összkomfortos lakást és anyukának kétszeres fizetést.”

„... a rosszakat lelőném, az iskolát meg lebombáznám, hogy társaim ne tanuljanak, ne legyenek okosak.”

„Seprűnyélen lovagolnék. Minden gazdagot kirabolnék. A szegényeket elcsalnám minden rosszba... Mindig mindenben ott lennék. Ha valaki pedig nem hisz nekem, megátkoznám. Ha jönnének, hogy jósoljak nekik, mindig rosszat jósolnék. És minden kivégzésen ott örvendeznék.”

„... mindenkitől elvennék mindent. A pénzt, a ruhát, a cipőt, a házat."

— Az ilyen meglepetések előfordulnak. A tényekkel szembe kell néznünk, mert sokkal veszedelmesebbek, ha rejtve maradnak előttünk. Már a kicsikre is hat a környezet, s ennek befolyásoló ereje olykor igen erős. Rögződik bennük, amit a hozzájuk legközelebb állóktól hallanak, amit viselkedésükből észlelnek. Ügy is mondhatnám, hogy nem találkoznak elegendő igaz példamutatással. Ezért jó, ha beléjük látunk, mert legalább tudjuk, hol kell kezdenünk az orvoslást.

Ezután amolyan konzíliumé félére ülnek össze, s most már arról tárgyalnak, hogy mi lenne a leghatékonyabb íiyógyir. A tapasztalatokat feldolgozó értekezleteken szót kapnak a tanárok, az osztályfőnök, s a vélemények egyeztetése nyomán formálódik a „haditerv’, körvonalazódnak a taktikai és a stratégiai elképzelések. Eszerint dolgoznak nap mint nap. Sikerélmény?

— Az eredményt szintén nem lehet mértékegységekben egyértelműen kifejezni. Az viszont igaz, hogy a gyerekek magatartása dicséretes. Felelősséget éreznek egymásért, segítik a bizonytalankodókat. A nyolcadikból távozók megtalálják a helyűket az életben.

Tegyük hozzá: ez is érdem, méghozzá a javából...

Pécsi István

Mister

MacAreck üzletei y

(Fordította: Bába Mihály)

43.

Tizenkétezer dollárba került. Európában akart vele utazgatni, de ruletten elvesztette minden pénzét, sőt, féláron el kellett adnia a kocsiját is.

MacArec figyelmesen

megnézte a kocsit, bekapcsolta a motort is.

— Rendben van. Megveszem a kocsit Igaz, Ferrariről álmodoztam, de ez sem rossz gép.

Az amerikai elővette zsebéből a csekkfüzetet

— Hétezer dollár,, az harmincötezer új frank — mondta és kezdte kitölteni a csekket.

— Bocsánat. uram — mondta és kezdte kitölteni Elvből csak a régi ügyfeleinktől fogadunk el csekket.

— Furcsa szokás ez Európában. Nálunk, az Fgvesült ÄXlantokban mindent csekkfűzet segítségével veszünk és eladunk. Ez a csekk a Credit Lyonnais bankfiókjába szól, Nizzába. Elküld egy fiút, és az hozza a pénzt.

— önnek igaza vari, uram, csakhogy ma szombat van. Ilyenkor már minden bank zárva. Holnap vasárnap van, holnapután hétfő — a bankok ünnepnapja. Csak kedden tudnám beváltani a csekket.

— Komolyan mondom, nem tudom, hogy mit tegyek! — az eladó zavarban volt. Nem mindennap akad olyan vevőre, áld hidegvérrel, alkudozás nélkül fizeti ki az árat.

— Sajnálom, mert valóban tetszik a kocsi.

A kereskedő döntött.

— Kockáztatok — mondta. — Tessék ,a kocsi kulcsa és a papírok. Már ki van t/IHve, kérem. írja alá. És sok szerencsét hozzál

Az amerikai elővette a

csekket, áitadta, majd kivezette a kocsit az utcára, és elszáguldott. Nizza utcáin kerengett vele. Egy használtautó-kereskedő kirakata előtt állt meg, ahol szép, vörös színű kocsi volt a kirakatban, sport Ferrari. Mister McAreck megállt az üzlet előtt és bement.

— Eladó ez a nagyszerű Ferrari? — kérdezte.

— Egyetlen alkalom, talán egész Franciaországban — válaszolt a cég tulajdonosa. — Ilyen kocsi ritkán kerül piacra.

— Tudom, mert én is régen keresem. Meg lehet tekinteni?

— Tessék. Bekapcsoljam á motort?

— Kérem. Nagyszerű gép. Kíváncsi vagyok, hogy gyorsabb-e a Mercedesemnél? A kereskedő szemügyre

vette a bejárat előtt álló kocsit. Csodálkozó arcot vágott, de nyugodtan válaszolt.

— A Mercedesek, nem mondom, jó kocsik, de messze vannak a Ferraritől. Ez igazi sportautó. Ha akarja, órákig mehet egy sántikáló öregasszony mellett. aztán egy lábmozdulat kell csak, és kétszáz kilométerrel száguld.

— Menniri.be kerül? — kérdezte MacAreck.

— Negyvenötezer —

mondte a kereskedő.

— Végső ára? Ki lehet fizetni és nem elvinni?

— Negyvenkettőnél olcsóbban vem adom.

— Rendben van, — mond , ta MacAreck, — megveszem. Látig a Merced-* cm-t,? Memi- nyit ér önnek7 A kereskedő

egy pillantást vetett az autóra és azt mondta: Húszezer frank.

— Beszámolja a vételárba?

— Kérem — mondta az eladó. — Uram, adja a kocsit és huszonkét ezer frankot, s a Ferrari az öné.

— Rendben van — egye-1 zett bele MacAreck és kivette a csekkfüzetét

— Nem is ellenőrzi — a kocsit? — csodálkozott a kereskedő.

— Annyira tetszik nekem a kocsi, hogy el is felejtkeztem erről — nevetett Mae Areck. — Szívesen fordulok vele egyet, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet.

— Adok ön mellé egy sofőrt, aki ismeri a gépet. Ö ellenőrizte, hogy rendben van-e rajta minden.

— Nagyszerű — egyezett bele az amerikai. Amint kifordultak a garázsból, a kereskedő a telefonhoz rohant és tárcsázott. — Idehallgass, Pierre — mondta, amikor a vonal végén hangot hallott. — Eladtad a kocsidat egy amerikainak?

— Mit beszélsz? Egy órával ezelőtt? Harmincötezer frankért? Tudod, miért telefonálok?

— Itt van nálam ez az amerikai és megvette a Fér- rarimat. A Mercedessel iött és azt javasolta, hogy húszezerért vegyem át, a többit csekken fizeti. A Crédit Lyonnais Bankba szól a csekk.

e»«

(Folytatjuk}

(Fotó: Szabó Sándor)