Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-24 / 46. szám

Kortársait!, üirgi Vera Elfogult vagyok Angi Ve­rával Ismertem ezt a riadt, az életre rácsodálkozó lányt, akit a nagy nekirugaszkodá­sok idején szinte felkapott s új röppályára ültetett a fé­nyes szelek sodrása. S né­hány évtizednyi távolságból mint hajdani ismerősö’-ít vélem felismerni társait is. Az ellenállásban edződött szigorú Annát, a szép Mári­át, aki a mozgalmi munka mellett is nő tudott marad­ni, Neubauert, a nehézfejű bányászt, akiből a pártisko­lán tört fel a banális vallo­más: „Az a nagy baj, hogy először választ asszonyt az ember, és utóbb kezd ájön- ni, hogy mi a szép.. Jól ismerem Gábor Pál új filmjének világát, azt a zárt iskolai rendet, és belső, oly­kor túllihegett fegyelmet, • amelyet a kor szelleme is su- gallt 194H-ban. S ha az idő­ben visszanézve most mégis több szépet, közösségformá­ló őszinteséget és kevesebb félelmet őrzök emlékeimben mint amennyit Gábor Pál filmje ábrázol, annak egy­szerű a magyarázata: a fiá- talság élménye megszépíti az eseményeket, kicsit a tör­ténelmet is. 0 1948-ra, közelmúltunk tör­ténelmének e mozgalmas, s a jövőt illetően is meghatá­rozó esztendejére irányítja figyelmünket a film, amely Vészi Endre remek kisregé­nye alapján készült. Miként a Fordulat címmel vetített korabeli híradócsokor is igazolja, ' bizony többarcú volt az 1948-as esztendő; be­érett, kiterebélyesedett ugyan a felszabadulás eredményez­te átalakulási folyamat, óm csírájában már fellelhetők voltak azok a torzulások, amelyek néhány év múltával a személyi kultuszhoz vezet­tek. Tetszett az Angi Vera, amely fő vonalaiban hitele­sen idézi fel a kor levegő­jét, az időszak Jánus-arcát, Még inkább rokonszenves a film, mert szépen, okosan és mához ívelő szándékkal ku­tatja egy majdnem tipikus karriercsinálós motívumait, keresi annak emberi feltéte­leit. Milyen ember valójában i film ifjú hőse? Akinek, mint a mesében, három próbát kell tennie. Mégpedig em­berségből. Az első még sikerül. Egy taggyűlésen, legyőzve gát­lásait. őszintén, tisztán és ki­csit naivan kimondja a töb­biek sérelmét. Amit mások csak gondolni mernek: hogy az új korban még a régi szellem uralkodik a kórház­ban. Ez a bátor kiállás biz­tosítja azt a kezdősebessé­get, amely szinte felröppenti a pályára. Kiemelik, pártis­kolára küldik, ahol a külön­böző hatásoknak, elvárások­nak engedve fokozatosan el­veszti őszinteségét, igazság- érzetét, természetes ösztönét. Amikor az iskolagyűlés el'-t a bányász mellé áll. már kissé hamisan csengenek szavai, s a második próbán bizony rosszul vizsgázik. Nem érti, vagy nem akarja megérteni az idős munkás döbbenetes panaszait, elhall­gatja a nyilvánvaló igazság­talanságot, s Traján Anna biztatására aláírja a felje­lentést. A harmadik próbát sem állja, ismét morális vétsé­get követ el. Mégpedig kü­lönösebb kényszer, vagy biz­tatás nélkül, mintegy önnön sugallatának engedelmesked­ve, „gyónja meg” bűnét: legszemélyesebb emberi ér­zelmeit megcsúfolva feladja, elárulja, s valóban tönkre is teszi a szeretett férfiú szemináriumvezetőjét, aki­nek hálószobájába korábban besomfordált. Mi történt Verával? Hol es mikór hajlott el ez a fel­felé ívelő egyéniség? Ezekre a kérdésekre keres választ a film. A történet csak látszólag egyszerű, valójában nagyon is összetett, bonyolult, mint maga a kor, amelyet ábrá­zol. Vera ugyanis nem kar­rierista. Legalábbis nem tu­datos karrierista. Érzékeny, ösztönös, könnyen formálha­tó személyiség, olyan nő, akinek nemcsak kedves ar­ca, csinos alakja van, ha­nem kiválóan érzékelő ..an­tennái” is, amelyek szinte felfogják, mit várnak tőle azok, akiknek oly sokat kö­szönhet, s akik előre lendít­hetik életútját. Az a típus ő, aki pontosan megérzi, mit kell mondania, vagy elhall­gatnia, mikor kire kell mo­solyognia, hogyan kell vi­selkednie egy-egy adott szi­tuációban. Túlzottan céltu­datos ez az Angi Vera, mondhatnám azt is: számí­tó. S ez a magatartás, amely­hez olykor még a véletlen is társul, magasba viszi a lány Gábor Pál színvonalas, jó ritmusú rendezésével hangu­latteremtő erővel, látványo­san harmonizálnak Koltai Lajos színeiben kissé vissza­fogott képsorai. A felszaba­dult légkört és életörömet kifejező fürdés, a játékos táncverseny, a bizalmatlan­ságot víziószerűen sugalló kritika-önkritika bemutatása és nem utolsósorban a befe­jező gépkocsi-kerékpár je­lenetsör igazi rendezési és operatőri remeklés. ■ A szereplők játékáért, az egységes színészvezetésért is elismerés illeti a rendezőt. Angyali ártatlanság, számí­tás. és némi bűntudat — ezeket a moe»fartásokat öt­vözi a *t ..»„tói epet alakító Lakás, öltöiködés, pályaválasztás Előadássorozat a gyerekekről Ki ne szeretne gyermeké­nek minél többet adni azért, hogy képességeit minél tel­jesebben kibontakoztathas­sa? Melyik szülő ne szeretné okosan szeretni csemetéjét? Nos, azok számára, akiket érdekel, hogy a szakembe­rek szerint hogyan a leghe­lyesebb nevelni, előadássoro­zatot indított a nemzetközi 1979. február 24., szombat gyermekév alkalmából a Megyei Művelődési Központ, a Heves megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet és az egri 9. számú iskola. A témák között szerepel a játék fontossága, a helyes táplálkozás, az öltözködés mikéntje és a megfelelő pá­lyaválasztás is. A programok színhelye a Megyei Művelődési Központ, havonta egy alkalommal. A csütörtökön indított programsorozat legközelebbi előadására, amelynek címe A gyermek és a lakás, már­cius ?r-An kerül sor, délután 5 órakor. Pap Veronika érzelmeket és indulatokat kavaró játéka. Pásztor Erzsi fájdalmas és lelkesítő emlékeket cip.»ő Annája, a gyanakvást túl­zottan hangsúlyozva is kife­jező jó alakítás, mint aho­gyan kitűnő az ellentétét, a Máriát megszemélyesítő Sza­bó Éva játéka is. Dunai Ta­más szerelmes szeminárium- vezetője lelkes, félszeg és tanár, A pattogó, fontoskodó tanfolyamvezető karikatu- risztikus figuráját Halász László keltette életre. A fentiekből is kiderül, hogy a film alkotói nem eszményesítik ugyan Angi Verát, csak rokonSzenvvel és megértéssel kísérik sorsát. Miközben felmutatnak egy másik sorsot, egy sokkal igazabb, emberibb jellemet, Muskát Máriát, aki a film befejező képsoraiban tovább­ra is az ócska kerékpár pe­dálját tapossa, míg a ké­nyelmes autó melegében Angi Vera épp Anna társa­ságában utazik kiemeltxmeg- bízatása, a „sajtóvonal” felé. A remekül fényképezett kontraszt, a Vera arcán' el­suhanó gondolat mintha ar­ról is beszélne, hogy az élet bizony rosszul választott. S ha késve is, ezt Vera is fel­ismerte. Ezért vallom kortársam­nak Angi Verát. Még inkább Muskát Máriát! Mert cselekedeteinket be­folyásolja ugyan a korszel­lem, olykor irányítják is mások akaratai, de mindezek nem menthetik fel az egyént a döntés személyes felelős­sége alól. Erről is szól ez a szép és kicsengésében feltétlenül igaz film. Márkusz T-ásztó Hevek - „igen “-ek - „nem“-ek... Anyakönyvi hétköznap Egerben Egyszerűnek tűnő hétköz­napon igyekeztem amolyan pótszilvesztert forszírozni az egri anyakönyvi hivatalban, összefoglalandó az elmúlt esztendő ide vonatkozó dol­gait. Persze kisebb határok között, azaz: a születéstől a házasságkötésig. Esetleg a válásig, mert ez az aktus is meg az élők dolga... Mon­dom, szürkének tűnő hét­köznap volt ez, de csak a kívülálló és tájékozatlan ri­porternek, nem pedig Bimbó Károlyné Csabai Emöné és Zvara Tibor anyakönyvveze­tőknek. Zvara Tibor például ép­pen ott Ült az előszobára nyíló ablaknál, kívülről néz­ve mérsékelt várakozóan, belülről nézve azonban — amit az ügyfelek nem lát­hatnak — elöntve papírok, bejelentőlapok áradatával. Ezzel el is árultuk, hogy ép­pen a ki- és bejelentkezé­sekkel foglalkozott (ideigle­nes, vagy jjllandó „célzat­tal”), amelyhez nagy türe­lem szükségeltetik, hiszen az ilyen ki- és bejelentőlapok­nál a pontosság nagyon fon­tos kívánalom. Türelem?.. Akadt, hogy egy izgatott ügy­fél vélt igazában betörte mérgében az ablakot. A ta­nácsi dolgozónak azonban mindenkor türelmesnek kell lennie. (Olcsó manapság a nyugtató gyógyszer... !) Kuriózumokat gyűjtök, s Zvara Tibor segít. Mert h.iz- zá futnak be a kórházi pa­pucs. a szülészet’.cl, ahol — ugye — már a nevek is megszületnek a babával együtt. — Csúcsidőben naponta átlag 7—10 jelentés érkezik a kórházból (egri, egri járá­si és füzesabonyi járási „il­letékességgel”), a legritkább, ha ennél kevesebb újszülöt­tet kell anyakönyveznünk egy nap. A nevek? Eléggé változatosak, bár akadnak „divat”-nevek is, mint — elnézést — Gábor, Krisztián, Péter, vagy a lányoknál az utóbbi időben a Tímea, Mó­nika, Éva, Georgina... Az­tán a magyar utónevek könyvében is találhatók vá­lasztani való nevek, mint a Keresztély. az Álba, Loréna, Minea, Fabricius, Zéta, vagy éppen a Gyoma. Rendkívüli kívánság esetén az Akadé­mia dönt. Az elmúlt évben egyébként 2572 gyerek szü­letett az egri kórházban. Tehát felcseperedünk s mire meggondoljuk magun­kat. itt állunk megint az anyakönyvvezető előtt. Azon a napon, amikor ott jártam, tizenöt ifjú pár jelentette be elhatározását. Az elmúlt év­ben 576 pár kötött itt házas­ságot, s csak kb. húsz száza­lékuknál fordítt. elő, hogy a menyasszony es a vőlegény is az egri anyakönyvi kerü­let „fi b:<. grerületéhez” tarto­zott Külföldi ara (vagy vő­legény) is mondott igen-t ta­valy. tíz esküvő során. —■ És a válások? Hiszen azt is itt írják be... — Muszáj erről beszélni? — kérdezi Csabai Emőné, jelezve, hogy sem ő, sem kollégái nem beszélnek szí­vesen erről. — Utólagos be­jegyzésnek nevezzük, és ta­valy sajnos ilyen legalább kétszáz volt. S ha ez egyál­talán „vigasztaló”, akadnak, akik nem azonnal, hanem például húsz év után vál­nak el... Aztán szóba kerülnek a névváltoztatások is. Eléggé gyakoriak! Előfordul, hogy ha a környéken túl sok Ko­vács, vagy éppen Szabó la­kik, akkor valaki kér egy új előnevet, hogy ne keverje össze a postás minduntalan valamelyik szomszéddal. Ennél érdekesebb az utó­név változtatása. Volt már olyan eset is, hogy egy Mar­git nevezetű hölgy, túljutván a tizennyolcadik életévén, kérte hogy ezentúl hivatalo­san Csilla legyen. De a nagykorúság előtt a szülők is kérhetik, hogy mégiscsak más nevet kapjon a gye­rek... Nemrégiben bejött egy atya. Körülbelül egy héttel ezelőtt született meg a kisfiúk, s közölte, hogy az Attilának bediktált név „hirtelen felindulásból” ke­rült a papírra, mert ők tu­lajdonképpen Gyulának sze­retnék hívni és hivatni a babát Es még sorolhatnánk, ml mindent kérhetnek és kap­hatnak az anyakönyweze- téstől az ügyfelek — persze méltányolható esetben. Erre csak érintőleges statisztikai példa, miszerint az idén ja­nuár hónapban 165 családi jogállással kapcsolatos ügy­ben kopogtak be, február el­ső hetében pedig már har­mincnégy hasonló ügyet in­téztek. Intéztek, s közben tájékoztattak, hogy például» bejelentőlaphoz mellékelni kell a tizennégy éven aluli gyerek bejelentőlapját is, szükséges mindenkor a né­pességnyilvántartó lap, s hogy mi kell az őszinte von­zalmon túl a házasságkötés­hez, vagy esetleg a névvál­toztatáshoz. .. Tehát gyorsan elbúcsúztam: egy ügyféllel mégiscsak kevesebb! Kátal Gábor Téma: a filozófiai szakosztály munkája Ülést tarioit a III Heves megyei Seervezetenek Ügyvezető elnöksége Tr.rf£>t»K^ar* A mryrrf o r*+rvf f ol rxnrl á ewlz- TP.*rf IrÄTrAf/ww« .« + Pénteken délután Egerben ülést tartott a TIT Heves megyei Szervezetének ügyve­zető elnöksége. A résztvevők először megvitatták a filo­zófiai szakosztály munkájáról készített beszámolót. Alapve­tő cél az volt, hogy a ma­ga sajátos eszközeivel hozzá­járuljon a tudat- és szemlé­letformálásihoz, a marxista világnézet terjesztéséhez. A tagság zöme ugyan a megyeszékhelyen él és dolgo­zik, mégis megoldották a ha­tékony vidéki ismeretterjesz­tést isi. A megtartott előadások elemzése azt igazolja, hogy főként a társadalomfilozófiai, mozgalmi és etikai kérdések iránt érdeklődtek az ember- rek. Szó esett az elkövetkező időszak tenni valóiról Is. Hangsúlyozták, hogy a szak­osztályi tevékenység hatókö­rét szélesíteni kell az üze­mekben, az ifjúsági klubok­ban, az oktatási intézmények­ben, s el kell jutni a szocia­lista brigádokhoz is. Ezt követően a tavalyi nyári egyetemi tagozatok ta­pasztalatait tárgyalták meg. Kiemelték: mind a műem­lékvédelmi, mind a filmmű­vészeti igen jól sikerült. A színvonalas előadásokat vál­tozatos közművelődési prog­ram egészítette ki. Az 1979. évi program már kész. Az idén a népi építé­szeti emlékek védelmével kapcsolatos témákat dolgoz­zák fel, illetve Jancsó Miklós filmrendező alkotói útjának állomásairól adnak Ízelítőt. \ • - . * • • • Mister MacAreck üzletei % «L „ * • ?. V > . »• •. » . • • . (Fordította: Bába Mihály) 42. — Tisztelt uram, különféle dolgok történnek. Minden­esetre figyelmeztetjük, hogy egy órával sem tudjuk meg­hosszabbítani az Itt-tartózko- dását. Azt tanácsoljuk, ko­rábban utazzon el innen. Az itteni klíma nem mindenki számára egészséges. — Kérem, hagyjon békén, és ne legyen szemtelen. Elő van készítve a kocsi? — Sajnos, nem rendelke­zünk autóval. Elromlott a motor. — Taxival megyek. Kérem, hívjon egvet — mondta az amerikai, akinek nem vette el a kedvét a korábbi ellen­szegülés. Ellenkezőleg, telje­sen elégedett volt az ügvek ilyen fordulatával. Amikor végre megérkezett a megren­delt taxi, a kikötőbe vitette magát. Kibérelt egy motor­csónakot és a part mentén száguldozott, élvezte a nap- fényfürdöt. Pontosan egy órakor, ahogy megbeszélték, megjelent, a Le Chaps test­vérek irodájában. — Sajnos — mondta az üdvözlés után —, ma nincs autóm. A szálloda kocsija ál­lítólag elromlott, és a ked­venc Ferrarimat még min­dig nem vettem meg. Ügyeink elintézése után ké­szülök az autókereskedőkhöz, és remélem, hamar' tan mindkét ügyet tető alá ho­zom. — Mi is reméljük — mondta az egyik Le Chaps úr. — öt önnek való villát kerestünk ki. A kocsim itt áll, mehetünk? A két úr beült a Simcá- ba, és az amerikai három órán át nézegette a vételre javasolt villákat. Az egyik Különösein tetszett mister MacAreeknek. Szép, modern stílusban épült villa egy hosszanti fekvésű virágos kertben állt, mintegy három kilométerre Nizza központ­jától A tengertől alig két kilométer választotta el. — 0hl Ha a tengerparton lenne valami hasonló, vagy legalábbis közel a parthoz, gondolkodás nélkül meg­venném. Ez egy kissé távol van, én meg szeretném érezni a tenger illatát.. Mo­torcsónakot és vitorláshajót akarok venni, hogy minden pillanatban tengerre száll­hassak. Le Chaps úr hiába di­csérte a szép villát, az egész. Nizzára való kilátás­sal. Hiába magyarázta, hogy ha kocsija van. nincs jelen­tősége egv-két, kilométer­nek. Az amerikai makacs volt. és kérte, hogv más vil­lát keressenek számára. Ha nem talál, akkor majd gon­dolkozik ennek a megvéte­léről. Ellenben, amikor meg­hallotta a matass árat — Le Chaps úr valamit hoz­zátett, az eladási árhoz, hogy legven miből enged­nie — ez amen;vqí nem csodálkozott Kijelentette, hogy a vétellel kapcsolat­ban minden ügyet, beleérte ve az alkudozást is. a jogé tanácsosa, Jean Charbon­neau intézi. Búcsúzó síkor abban álla­podtak meg, hogy kedden reggel újabb villákat tekin­tenek meg. Az amerikai nem ment vissza a szállodába, a leg­közelebbi vendéglőben meg­ebédelt., aztán elment egy használtautó-kereskedő­höz. — Szeretnék sport Ferra­rit venni — közölte a cég vezetőjével. — Sajnos, ebben a pilla­natban nincs. — Es nem tudja vélet­lenül, hogy hol lehat ilyen típusút, venni? — Sajnálom, de ön a tengerparton nem talál Fer­rarit. Ezek a. kocsik nagyon ritkán kerülnek forgalom­ba, Néha szezon végén el lehet csípni egyet-egvet, de ritka az ilyen alkalom. Az amerikai kissé gond­terheltnek látszott.. — Ha, más gyártmányú kocsi érdekelné, tudnék, ja­vasolni egy rendkívüli al­kalmi vételt. Mercedes mo SE. Nagys-erü kocsi. Telje­sen új. Alig harmincezret futott. Egy gazdag argentin szarrasmnrhci'tenyésztö tu­lajdona. volt. A fickó sze­rette a kocsikat, a Merce- I les-rég azt moornnde létra készítette. (Folytatjuk) á

Next

/
Thumbnails
Contents