Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-21 / 43. szám
* m 1979. február 31.,' szerda A Nap kel 6.41 — nyugszik 17.16 órakor A Hold kel 1.56 — nyugszik 11.36 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat! Legrégibb alakját az angol irodalom középkori emlékei között találjuk, Elinor formában, a mai angol nyelv az „Éllen” formát használja, o o o Hetvenöt évvel ezelőtt született Weiszbrunn György fűtésszerelő, a magyar és a nemzetközt munkásmozgalom kiváló harcosa. Szüleivel a hazai nyomorgás elöl külföldre költözött, s 1015-ben Franciaországban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. A billancourt-i magyar vasmunkások között hasznos szakszervezeti és kulturális munkát végzett. Néhány esztendő múltán — 1052-ben felvették a Francia Kommunista Párt tagjai sorába. Vezetője volt az esztergályosok szak- szervezetéből kivált baloldali frakciónak, 1935-ben pedig a spanyolországi kultúrfrontnak. Ö maga is részt vett a spanyol polgárháborúban, s a madridi harcokban súlyosan megsebesült. Gyógyulása után Párizsban szervezte a spanyol nép támogatására indított akciót, majd visszatért a frontra, s a magyar zászlóalj politikai megbízottja lett. Az önfeláldozó, nagyszerű kommunista harcos a Teruel környékén folyó harcokban vesztette életét. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, csapadék nélkül. A helyenként még élénk keleti, délkeleti szél csak lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között. Kovácsok lesznek Brigádvezetők tanácskozása a húsiparnál (Tudósítónktól) A múlt évi munkáról és az idei tervfeladatokról tanácskoztak a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat gazdasági, tömegszervezeti és szocialista brigádjainak a vezetői. Ez alkalommal értékelték a 41 szocialista brigád 622 dolgozójának tavalyi munkáját. Az értékelés során megállapították, hogy a brigádok tevékeny munkájukkal hozzájárultak Heves megye húsellátásának javításához, a vállalati, illetve az exporttervek teljesítéséhez. Arról is szóltak, hogy év közben akadtak nehézségek a brigádvállalások teljesítésében. Különösen a lakóhely és a város szépítésében tett vállalásokhoz nem mindenkor kaptak megfelelő támogatást. Az értékelő munka után odaítélték a vállalat kiváló brigádja címet, ezenkívül tíz ' arany-, hat ezüst-, két bronz-, tíz szocialista brigádérmet, egy szocialista brigád, öt kiváló munkabrigád és hat munkabrigád címet adtak át. Ezután az idei feladatokról, a főbb teendőkről tárgyaltak. Felhívták a brigádok figyelmét, hogy az idei vállalásokban kapjon fokozott hangsúlyt a hatékonyság és, a minőség. A szocialista brigádok tegyenek meg mindent, hogy a minőség mellett érvényesüljön a munkaidő teljes kihasználása is. Gyencs István A Heves megyei Múzeumi Szervezet nagy gondot fordít arra. hogy gyűjtse, óvja és bemutassa az elődök értékes hagyatékát. Épp ezért kiállítóhelyeket, népi műemlék házakat létesít. Ebben az esztendőben az abasáriak vehetik birtokba — előreláthatólag a múzeumi és műemléki hónap rendezvénysorozatának keretében — azt az épületet, amelyben a község történetére vonatkozó anyagot teszik közszemlére. A szilvásvárad! Orbán-ház műszaki felújítása folytatódik. Az elképzelések szerint itt a természettudományi, a helytörténeti és az etnográfiai kuriózumokban gyönyörködhetnek azok. akiket vonz a régmúlt időszakok krónikája. A nagyrédei leendő műemlék épületben a szegényparaszti életmód sajátos kellékei várják majd 1980-tól a kíváncsiakat A megyei idegenforgalmi hivatallal közösen varázsoljak újjá a szépasszony völgyi műemlék pincékét. Amint végeznek a renoválással, a közművesítéssel, a muzeológusok elhelyezhetik a borkultúra és a szőlőművelés különböző eszközeit, amelyek bizonyára sok külföldi ás hazai turistát csalogatnak majd ide. EG KI voltos CSILLAG (Telefon: 11-883) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakorí Ivet pont között 4* legrövidebb görbe Színes magyar film EGRI BTÍÖDY (Telefon: 11-773) Du. fél 4, fél 6 cs fél 8 órakort Mindenkinek a maga keresztje Színes, szinkronizált francia bűnügyi film C Yö NGYÖST PUSKIN li]gy különleges nap GYÖNGYÖST SZABADSÁG B. Ü. É. K! HATVANI VÖRÖS CSILLAG Filmklub HATVANI KOSSUTH | Pcter cár cs a szerecsen ALFÖLD - TISZÁNTÚL ORVOSI ÜGYELET 3 r-w mm Mik m miB mm Egerben: felnöubetegek részére Bajcsy-Zsllinszgy utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640) Mindkét ügyelet este 10 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 10 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- tö! 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlct Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) Míg Európa keleti és északi részén az elmúlt héten havazások, hófúvások kíséretében ismét téliesre fordult az idő, addig a Kárpát-medencében a napi középhő- mérséklet 2,7 fokkal meghaladta az évszaknak megfelelő értéket. Ezek az értékek március közepén szokásosak, sőt, az elmúlt hét közepén mért hajnali minimumok április első felére jellemzőek. Az Európa északkeleti része felett felépült magas nyoCsepelen, a Bajáki Ferenc Szakmunkásképző és Szakközép- iskolában kovácsokat is képeznek. „Egy kovács nem kovács” tartják a szakmabeliek, de az iskola három évfolyamán tanuló tíz kovácsjelölt is nagyon kevés. Az iskola korszerű, jól felszerelt tanműhelyében a jelenlegi létszám háromszorosát is tudnák tanítani erre a szép és az iparban még ma is nélkülözhetetlen szakmára. A képen: a kovácstanműhelyben. (MTI fotó — Fehér József felvétele — KS) Mohácsi készülődés Mohácson megtartották haditanácsukat a busók, a Duna-parti város híres farsangi ünnepélyének főszereplői, akik a következő vasárnap kifordított subában, ijesztő alarcban, lármázva vonulnak utcára a nyomukba szegődő, viháncoló jelmezes fiatalokkal. A népszokásait híven őrző, ápoló több nemzetiségű városban jayában készülnek a népi mulatságra, amelynek neve a sokácok körében „pokládé”. Tizenöt éve idegenforgalmi látványosság a sok évezredes hiedelemgyökerekből táplálkozó busójárás. Vasárnapra másfél tucat magyar és nemzetiségi táncegyüttes, zenekar jelezte részvételét, szereplését. Ezenkívül Jugoszláviából is érkezik két táncegyüttes a farsangi ünnepélyre. Heti időjárás-előrejelzés Eleinte száraz idő! másű légköri képződmény áramlási rendszerében érkező hideg levegő lassan körülfogta a Kárpátok vonulatát. A magas nyomású rendszer közelebb kerülésével a leszálló, felihőoszliató légmozgások jutnak uralomra. Az elkövetkező napokban eleinte kevés felhő várható, számottevő csapadék nélkül. A hajnali lehűlés erősödik, általában fagypont alatti m<i- rairniuimok várhatók. Megnövekszik a felhőzet és elszórtan esők. lesznek. A hajnali lehűlés mérséklődik. Előrejelzés a mezőgazdaságiak Az elmúlt hét időjárása meglehetősen enyhe volt. Az időszak középhőmérséklete 2,6—5,4 fok között alakult, s ez 2—4 fokkal magasabb, mint a sokévi átlag. Az Alföld területére 8—30 mm csapadék hullott, míg az Észak i - Ik ozéph egy ségbe n 28—52 mm-t tett ki a heti csapadékösszeg. Az 50 mm körüli értékeket a Börzsöny térségében mérték. Ennek megfelelően a talajnedvesség a felső rétegekben növekedett, néhány megyében a telítettséghez igen közel áll. A következő napok időjárása sem hoz jelentős változást, bár a hőmérséklet kicsit csokikén. A nappali fel- melegedés plusz 2. plusz 7 fok között alakul, míg a legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek —1, —6 fok között várhatók. A hét végén, a jövő hét elején ismét a hőmérséklet emelkedésére számíthatunk, többfelé lehet eső. Megye Pest Nögrád Heves Borsod-A.-Z. Szolnok Talajnedvesség (%) 0—50 cm 50—700 cm 75—80 45—50 90—95 55—00 80—85 ÍJO—65 90—95 60—85 90—95 50—55 Irány — a középiskola Az általános iskolák nyolcadikos tanulói számára izgalmas hetek következnek. Megyénkben 4000 gyerek dönti el. hogy melyik gimnáziumban, szakközépiskolában vagy szakmunkásképző intézetben óhajtja folytatni tanulmányait. A továbbtanulási lapoknak március 20-ig keli megérkezniük az első sorban megjelölt oktatási intézményhez. Ezt követően bírálják el a kérelmeket. Ahol túl sok a pályázó, felvételi beszélgetést rendeznek. Ennek célja az, hogy az arra legérdemesebbek nyerjenek belépőt. Az eredményről a döntés után 8—10 nappal értesülnek a diákok. Az elutasítottak iratait a második helyen megjelölt ' iskolához továbbítják. Természetesen fellebbezésre is lehetőség adódik. Ezt annál az intézménynél kell benyújtani, ahová nem vették fel a fiúkat és lányokat Innen jut el majd a megyei művelődésügyi osztályhoz. Az új tanévben rajtol a fakultatív oktatás. Ennek lényegéről, a választás lehetőségeiről a nevelők időben tájékoztatták a tanulókat. Néhány helyen — így például a Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában orosz nyelvből speciális tagozat indul. Ide a legtehetségesebb fiatalok kerülhetnek be. Ének—zenei osztály a Dobó István Gimnáziumban, testnevelési a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kereskedelmi Szak- középiskolában lesz. ■ TOVÁBBRA IS KÉSZÜLTSÉG. A Tisza Heves megyei szakaszán Űjlőríne- falvától lefele továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak, mivel a gátakon a hullámverés veszélye fokozódott. A folyó 24 óra alatt csak négy centimétert apadt. A Tárnán már megszüntették az ár- vízvédelmi készültséget. O FARKAS LAJOSNÉ SÍROKBAN. Kedden a Mátra-' vidéki Fémművekbe látogatott Farkas Lajosné, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének titkára. A szakszervezeti vezető a vállalat gazdasági és politikai életéről kapott tájékoztatást. O ZENE — TÁNC. Ma déH után fél háromtól vidám eszperantódélutánt rendeznek az egri Finomszerelz vénygyár „zöld csillagosai" a gyári lakótelep klubjában. A zenés, táncos rendezvényen bemutatkozik a Berva esz- permtista irodalmi színpada is. ■ IGAZSÁGÜGYI MINISZTERHELYETTES EGERBEN. Dr. Petrik Ferenc igazságügyi miniszterhelyettes kedden részt vett és felszólalt az Egri Megyei Bíróságon tartott összbírói értekezleten. Ezt követően dr. Petrik Ferencet — dr. Kovács Pál, a Megyei Bíróság elnökének kíséretében — fogadta a megyei pártbizottságon Vaskó Mihály, a KEB tagja, a megyei pártbizottság első titkára. O A KÖZHANGTTLATRÓtí: Kedden délután ülésezett Egerben a városi információs munkabizottság. A testület tagjai megismerkedtek az előttük álló feladatokkal, melyek során például felderítik a fiatalokat foglalkoztató témákat, s elkészítik az úgynevezett hangulatjelen- tést. t •*» *.-* ■ HÍRLAPÁRUS HALÁLA. A füzesabonyi vasútállomáson egy személyvonat elütötte Gyurcsó Rezső 64 éves budapesti postai hírlapárnst, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset kör rülmcnyeit vizsgálják. O DALOS KEDVŰ GYEREKEK. Kedden délután rendezték meg Egerben, a tanárképző főiskolán na éneklő rajok és az úttörő- zenekarok városi szemléjét. A versenyen részt vevők jutalomban részesültek, a legjobbak pedig részt vesznek a megyei, és az ottani siker . esetén, az országos döntőben is. a MERKUR-tól jelentjük Gépkocsi átvételi sorszámok 1979. február 19-én: 7 614 16 533 25 10« 4117 15 593 12 099 ) 4 716 2 770 4 332 3 935 1 343 4 751 1 846 99 016 50 671 11 385 7 091 19 780 12 910 14 94« 13 097 13 927 28 309 4 300 2 719 1 073 Trabant H. L. (Bp.) Trabant L. (Bp.) Trabant L. Sp. (Bp.) Trabant Combi (Bp.) Wartb. de Luxé (Bp.) Wartb. L. (Bp.) Wartb. de Luxé tol. (Bp. Wartb. L. tol. (Bp.) Wartb. Tourist (Bp.) Skoda 105 S (Bp.) Skoda 105 S (Db.) Skoda 120 L (Bp,) Skoda 120 L (Db.) Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (Db.) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (Db.) Lada 1500 (Bp.) Lada Combi (Bp.) Polski Fiat 136 (Bp.) Dacia (Bp.) Polski Fiat 1500 (Bp.) Zaporozsec (Bp.) Moszkvics (Bp.) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (Db.) rSéiwisia, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PÁPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadí Vállalat. S’elelős kiadó: DR. NOSZTICZTOS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3 3301. (Pt: 23) Telelőn; 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefont 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (város! tanács épületei. Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. 330L (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti » Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft. negyedévre 90,— Ft. egy évre 360.— Ft. Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél, — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola n. 3. sa. Igazgató: BEDE ISTVÁN. — HO ISSN 0123—0705. * « t Uj kiállítóhelyek, népi műemlék házak megyénkben