Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-22 / 44. szám
\ yiLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ” Mffiníiirnn //P*-#***#J fü#7 AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS ÄÄPÜÄWA XXX. évfolyam. 44. szám ARA: 1,20 FORINT BÄ február 22- csütörtök Vietnam kisebb egységeket vet be, nagyobb erővel üt Nemzetközi sajtóértekezlet Hanoiban Győri Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Hanoiban szerdán nagy érdeklődést keltő nemzetközi sajtóértekezletet tartott Nguyen Co Thach, a VKP KB tagja, külügyminiszterhelyettes. Nguyen Co Thach elmondotta, hogy a kínai agresszió három fő irányt követ: Lang Són, Cao Bán és Lao Cai tartományi székhelyek ellen irányul. A kínai inváziós hadsereg mind a három várost el akarta foglalni, de a vietnami néphadsereg erős ellenállása miatt csak Lao Cai megszállását tudta elérni. « A védelmi erők rendkívül érős ellencsapása a másik két körzetben megállásra, majd visszavonulásra kényszerítette a kínai egységeket. A kínai agresszióval szemben alkalmazott vietnami taktikát elemezve a külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Hanoi kisebb egységeket vet be, nagyobb erővel üt”, — más megoldásra nincs is módunk — mondotta a miniszterhelyettes — hisz egy 50 milliós lélekszámú nemzet áll szemben egy csaknem egymilliárd főt számláló hatalommal. Arra a kérdésre válaszolva, mit tesz Vietnam, ha megváltozik a kínai támadás iránya és jellege, Nguyen Co Thach így felelt: országa készen áll arra^ hogy a kínai agresszió irányának és jellegének megváltozásával is szembenézzen. Jelenleg azonban ugyanebben az irányban folytatódik a kínai egységek támadása. Erősítik az invá- zíós egységeket. Nguyen Co Thach a továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a konfliktus kialakulásának folyamatában Kína elzárkózott a tárgyalások gondolatától. A kemény vietnami ellenállás hatására Pekingből most olyan hangok hallatszanak, hogy Kína hajlandó állítólag tárgyalóasztalhoz ülni. (Folytatás a 2. oldalon) Losonezi Pál látogatása Losonczi Pád, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán Fejér megyébe látogatott. Székesfehérváron a megyei pártbizottság székházában Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára és Závodi Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke fogadta és tájékoztatta a megye gazdasági és társadalmi fejlődéséről. A tájékoztató után Loson- czi Pál a városiasodó Mór nagyközségbe, majd a móri állami gazdaságba látogatott. Falurégi Lajos hazaérkezel! amerikai óljáról A MÉM és a SZÖVOSZ közös feladatairól i A lakosság zöldség-gyümölcs ellátásában jelentős helyet foglal el a szövetkezeti kereskedelem. Az áfészek élelmiszer-forgalma évről évre fejlődik, élelmiszer-feldolgozó tevékenységük bővül. A fogyasztási szövetkezetek ez irányú munkájának tapasztalatairól, az aigrárgazdaság- f gal összefüggő közös felada-. tokról és az együttműködés' továbbfejlesztéséről tanácskoztak szerdán Romány Pál miniszter és Szlameniczky István elnök vezetésével a MÉM és a SZÖVOSZ vezetői. Megállapították, hogy az elmúlt időszakban mind szélesebb körű az együttműködés az ágazati minisztérium és a SZÖVOSZ, valamint szerveik között. További közös erőfeszítéseket igényel az agrártermelés minden ágában — különös tekintettel a termékszerkezet-változásra — a mezőgazdasági nagyüzemek, valamint a háztáji és kisegítő gazdaságok közötti helyes munkamegosztás kialakítása. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter hazaérkezett amerikai útjáról. Fogadásánál a Ferihegyi repülőtéren Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is jelen volt Pénzügyminiszterünk a kettős adóztatást kizáró egyezmény aláírásához kapcsolódóan házigazdájával, Michael Blumenthal amerikai pénzügyminiszterrel, á magyar—amerikai gazdasági és pénzügyi együttműködés, valamint a két pénzügyminisztérium közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyait. Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára Gyöngyösre látogatott Két ipari üzemet keresett fel tegnap Gyöngyösön Vaskó Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, aki Ambrus Józsefnek, a megyei pártbizottság munkatársának kíséretében érkezett a mátraalji városba. A reggeli időszakban a városi pártbizottságra vitt az útja először, ahol Kónya Lajos első titkár és Tir Dezső, a városi tanács elnöke fogadta a vendéget és adott tájékoztatót a legfrissebb eseményekről. A MEZŐGÉP gyöngyösi gyáregységében a helybeli pánt- és gazdasági vezetőkön kívül részt vett a megbeszélésen Sziráki András, a szolnoki székhellyel működő vállalat igazgatója, valamint a gyáregység két szocialista brigádjának, a Kossuth és a Nemecz brigádnak két vezetője. Molnár Tibor és Gál István. A tanácskozás középpontjában a gyáregység önállóságának kérdése állt. Főként azt taglalták, milyen lehetőségük van a helybeli vezeMi lesz a Grassalkovich-kastéllyal? Dr. Zsögon Éva államtiikár a hatvani kórház gondjairól tőknek a múlt év decemberében hozott párthatározat végrehajtására. Megállapították, hogy a termelés gazda-' ságossága a meghatározó tényező, amelynek alakulását maguk befolyásolhatják, és ennek minden következményeit vállalják is. Nagy figyelmet szenteltek még a differenciált bérezés gyakorlati megvalósítására, amire jó módszereket találtak a gyöngyösi gyáregységben. A gyöngyösiek tavaly 22 milliós nyereséget értek el. A termeléshez semmilyen dotációt, anyagi segítséget sem kapnak. A bérfejlesztésre az átlagon felüli mértékben tudtak az eredményeik birtokában pénzt felhasználni. A jól szervezett és fegyelmezett munka az alapja a gyáregység sikereinek — állapították meg. Délután a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat központjában Molnár Gábor igazgató adott tájékoztatást a vállalat múlt évi tevékenységéről és idei terveiről. A politikai szervezetek vezetőin kívül a tanácskozáson részt vett Meskál Kálmánná, az Aranybárd és Palkovics László, a Tyitov szocialista brigád vezetője is. A legnagyobb súllyal a tröszti irányítási rendszer kérdéseivel foglalkoztak a megyei pártbizottság első titkárának érdeklődése nyomán. Arról adott tájékoztatást még a vállalat vezetősége, hogy az 1960- ban korszerűsített vágóhíd napjainkra máf nagyon elavulttá vált. A munka folyamatosságát és biztonságát csak a legnagyobb erőfeszítésekkel tudják fenntartani. A megfelelő termelési feltételek megteremtése tehát sürgető feladattá lépett elő. Vaskó Mihál v tegnapi gyöngyösi látogatásának új vonása volt a korábbi gyakorlatokhoz képest, hogy a tanácskozásokban mindvégig . részt vettek a szocialista bei— - ’a.a - ■»»-«•i «■ " ~r Mint korábban hírül adtuk, január utolsó napjaiban életveszélyessé nyilvánították a hatvani Grassalkovich- kastélyt, amelynek földszintjén a rendelőintézet, emeleti traktusán pedig kórházi belosztály és baleseti sebészet működött. Az 1750-es években emelt épület, amelyet a két háború között a Hatvány család birtokolt, a felszabadulást követően került köztulajdonba, s mint a különböző felrepedések, süly- lyedések nyomán elrendelt gyors műszaki vizsgálat megállapította, födémszerkezete, tetőgerendázata az idők múlásával elporlott, beszakadással fenyeget. A traumatológiai és belosztályt természetesen azonnal kiürítették, a rendelőintézet azonban egyelőre a kastély földszintjén működik. . Hogy meddig? S mit hoz a jövendő az évszázadok során majdnem Hatvan jelképévé vált épület sorsában? E témák kapcsán tegnap a városba látogatott dr. Zsögöv Fva egészségügyi államtitkár, Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke, valamint dr. Szabó Ferenc «aoegjet főorvos, Az épületrongálódás kapcsán előállott helyzetről Patkó Imre városi tanácséi-, nők tájékoztatta a vendégeket, akik később Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára, továbbá dr. No- vák Pálné városi főorvos társaságában megtekintették a.kiűi'ítctt kastélyt, illetve a kórházat és nővérszállást, ahová a betegeket a veszély- helyzet miatt áttelepítették. A szemlét követően dr. Zsö- gön Éva államtitkár nyilatkozott lapunknak. — A legteljesebb elismeréssel adózom mind a városi vezetőknek, mind az egészségügy dolgozóinak az időben, példás gyorsasággal és szakszerűen lebonyolított áttelepítéséért. Ennek köszönhető, hogy a betegek nem szenvedték meg a kényszer- helyzetet, s a kórházi ellátás minden lépcsője zavartalanul, szűkítés nélkül folyik. Természetesen az ápoltak türelme, megértése is szükséges az elkövetkező hetekben, hónapokban, mert mind az orvosok, mind az ápolók, asszisztensek nehezebb körülmények között végzik munkájukat. Ezért lenne nagy segítség, ha a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a kórház nyolcadik szintjén épülő új traumatológiai osztály munkálatait az áprilisi határidő előtt, a lehető leggyorsabban befejezné. A helyzet további normalizálása végett pedig a tárcának a városi, megyei vezetéssel közösen kell kialakítania a legcélravezetőbb koncepciót. A Grassalkovich-kastély sorsával kapcsolatban Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke mondott véleményt. — Elsőként meg kell vizsgáltatnunk, hogy szabad-e egyáltalán egészségügyi célokra hosszabb távon igénybe venni a 250 esztendős épületet. Amennyiben ez nem látszik hasznosnak, döntenünk kell a felhasználás módjáról, természetesén összhangban a helyi elképzelésekkel. A nap folyamán egyébként megyénk vezetői ismertették a hatodik ötéves tervre vonatkozó egészségügyi elgondolásaikat az államtitkárral, s az eszmecserében részt vett dr. Naizer Lajos, a minisztérium főosztályvezetője 1Sw ' riM- • ftat-esi íl Húsz éven ál az élvonalban A három alapító brigádtag: Kun József, Nagy János brigádvezető és Szarvas József, Az egri Finomszerelvény- gyár első szocialista brigádja a közeljövőben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Annak idején öten alapítottak gépjavító brigádot, és megkapták ugyanabban az évben a szocialista címet. Szarvas József, a gépjavító üzem szakmunkása volt 1959-ben a kezdeményező. •— A „passzus”-on a következő áll: .-.saját felelősségére. .; A ma már 24 tagú kollek^ tíva háromszor nyerte el a vállalat kiváló brigádja eri met és többször részesültek a KGM és a KISZ-kb dicsérő oklevelében. Alkotó tévé' kenységüket a húsz év alatd mintegy 200 újítás fémjelzi! Az 1978-as évben részt vet' tek a KMP 60. évfordulói aí tiszteletére rendezett újítási versenyben, ahol első helye' zést értek el. i Cscpcsányi Sándor a brigád fiatalabb generációjához tartó' zik. A brigád első helyezésének elérésiben nagy része voll az egyik újításának, amely a pneumatikus présre szereli ismétlőgátló volt. Az újítást főleg balesetvédelmi szempont tok miatt értékelték. Dobó Árpádot, a brigád legfiatalabb tagját, a forgácsológő^ pék egyik legjobb ismerőjének tartják '' (Peri Márton képriportjai ^ 4