Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

KÉPERNYŐ EL0TT Mastroianni MARCELLO MASTROIAN­NI hétről hétre vendégünk volt a magyar képernyőn. Két évtized, húsz esztendő művészi pályafutásának ha nem is a teljes keresztmet­szetét, de fő vonalait, a mű­vész alkotómunkájának leg­alábbis jellegzetes csomó­pont iáit megismerhettük a Mastroianni-sorozatból. Szándékosan használtam a „megismerni" szót. mert bár a tévénézők nagy többsége ismerősként üdvözölte nem­csak az olasz filmszí­nészt, de filmjeinek je­lentős részét is, mégis így, egvütt, néhány hétbe sűrítve a több mint két évtizedet, érde­kesebb, izgalmasabb, sokat mondóbb és ugyanakkor ta­nulságosabb is volt az él­mény,- mint emlékeink eset­leges puszta felidézése Mast- roiannival kapcsolatban. A világhírű olasz filmszí­nész élete és művészi pályája delelőjén, a filmjeit megnéző, a színészi kvalitásait nagyra becsülő nézőkkel együtt ím nálunk, Magyarországon is szembesíthette volna jelenét és művészi munkájának film­történelemmé alakuló törté­netét. Mert az aligha lehet két­séges, hogy Mastroianni mű­vészete, a buktatókkal, a gyengébben sikerűitekkel ve­gyest is elválaszthatatlan nemcsak az olasz, hanem az egyetemes filmművészet utóbbi két évtizedének tör­ténetétől. A FILM IZMUSAINAK változásai, a témák sokszí­nűsége, a színészi eszközök nivelláltsága és természete­sen a színész művészi fejlő­dése már önmagában is tör­Tízen jutottak az orszá­gos döntőbe a Magyar Ta­nácsköztársaság 60. évfordu­lójának tiszteletére meghir­detett harmadik országos szövetkezeti szavalóverseny szekszárdi területi döntőjé­ből. Baranya, Fejér, Pest, Somogy és Tolna megye mintegy ötven legjobb szö­ténet és nemcsak film-, de kortörténet is egyben. Érde­kes volt nemcsak a saját, egykori élményeinkről meg­maradt emlékképeinket szembesíteni a jelen friss ha­tásával az újratalálkozás al­kalmából, de érdekes volt ki­olvasni ezekből a filmekből mintegy az elmúlt évek, év­tizedek politikai krónikáját is. És ez az a pont, amiért tulajdonképpen kissé részle­tesebben foglalkoztam a Mastroianni-sorozattal. Jelesen az, hogy mint min­den művészet, így a film művészete is — tudom, ez itt és most is közhely — tükre a valóságnak. Olyan tükre, amelyből nemcsak az alkotót környező világ társadalma, valósága, de az alkotó világ­képe, művészi szándéka, ál­lásfoglalása is visszatükröző­dik. Nos, ez közhely, és ép­pen ezért igaz. Ám ezzel az igazsággal, nevezetesen en­nek az igazságnak egy mű­vész és egy műfaj fejlődésén keresztül ható érvényén jó módot adott eltűnődni e filmsorozat. A Magyar Televízió, ami­kor ilyen és hasonló soroza­tokat tűz a műsorára, kettős célt igyekszik és jól szolgálni. A szórakoztatás, a szép és kellemes emlékek felidézése, egy-egy érdekesnek és figye­lemre méltónak is ítélt film­alkotás repríze az egyik cél. vetkezeti versmondójának vasárnap befejeződött ver­sengéséből a Fejér megyei Németh Jud.it került ki győz­tesen, s vehette át a fődíjat, egy magnetofont. A szek­szárdi Mezei Lászlóné má­sodik, a Pest megyei Hra- chovina Lajos harmadik lett. És ez önmagában sem lebe­csülendő vállalkozás. De leg­alább ezzel egyenértékű, ha nem fontosabb, hogy egy-egy művész, illetőleg műfaj ilyen nagyobb lélegzetű áttekinté­sével — és áttekintetésé- vel (!) —, a művészet sajá­tos eszközeinek segítségével egyben történelmi, politikai áttekintést is nyújt, ha in­direkt módon is — bár ez sem bizonyos így mindig — egy nagyobb és jelentős korszakáról társadalmunk­nak, — társadalmainknak. Az ilyen sorozatok nem­csak egyszerűen felidéznek, emlékeztetnek, summáznak, de a szellem kontinuitását is szolgálják, hidat építenek bennünk, az emlékeinkben volt valóság és a jelen között, amely utóbbi nincs is, mert mire kimondjuk, leírom, hogy jelen, már a jövőben járok. Amikor Mastroianni okán és jóvoltából ezen adatott meg tűnődnöm, tehettem ezt, mert a tűnődésre okot szol­gáltató művész igazán ihle- tője lehet az effajta gondo­latoknak, s tehettem, mert okos és egyben tiszteletre méltó művészeti, sőt művé­szetpolitikai elhatározás volt e sorozat képernyőre idézé­se. LOGIKUSAN KÖVETKE­ZIK mindebből: bízom ben­ne, hogy e sorozatok to­vábbra is hű kísérői lesznek tévénézős életemnek, éle­tünknek. Igaz, e sorozatok­ban nem egy család életét követjük nyomon, nem egy kis családét pontosabban, hanem egy nagyobbét, egy nagy családét: valamilyen formában az emberiség nagy családjáét. Melynek történe­tét történelemmé napjaink­ban rendezik a politikusok­nak nevezett művészek. És sajnos néha álművészek is. Gyurkó Géza ________________________________ ^ Tízen az országos intőben (Fordította: Bába Mihály) 38. — Csak dicsérni tudom a szándékát. Természetesen a saját lakás mindig kényel­mesebb. mint a legjobb apartmant a legdrágább szál­lodában. Teljesen érdek nél­kül mondom ezt, mert ha ön villát vesz, akkor elvesztem a vendégemet. Bizalmasan mondom önnek, hogy a Ri­viérán az ingatlanvásárlás jó tőkebefektetés. A hosszan tartó algériai háború és az állandóan bizonytalan belpo­litikai helyzet Franciaország­ban mélyen lenyomta a há­zak árait. Megjósolhatom, hogy a ma vásárolt ingatlan három-négy esztendő múlva legkevesebb ötven százalék­kal drágább lesz. — Látom, jól tettem, hogy önhöz fordultam, ön megért engem. Arról van szó, hogy egy megfelelő villát szeret­nék találni. Csák milyen mó­don találok? Mint külföldi, nem ismerem a területet, sem a? uralkodó viszonyokat. Ta­lán ön ismer olyat, amelyik megfelel nekem. — Az utóbbi időben nem foglalkoztam ingatlannal, de nyugodt lelkiismerettel java­MWL kedd solhatom önnek a Le Chaps testvérek cégét. Nagyon szo­lid cég, ingatlankereskede­lemmel és -közvetítéssel fog­lalkozik. Biztosan találnak valamit, amivel ön elégedett lesz, s meg kell jegyeznem, hogy nem ejtik át az embert. Nem emelik fel az árakat és nem használják ki azt, hogy ön nem ismeri a viszonyokat és az árakat. Ön csak a nor­mális százalékot fizeti. Íme, a címük. — A jó üzletért szívesen fizetek két vagy háromszoros províziót. Hála istennek, nem kell számolgatnom a fillére­ket, és minden frankért al­kudoznom. Csak azt akarom, hogy ízlésemnek megfelelőt találjak — mondta mister MacAreck és felírta a note­szába a „Le Chaps” cég cí­mét. — Még ma beszélek ve­lük. — Garantálom a becsüle-- tességüket és szolidságukat — mondta az Igazgató. — Ha ön ilyen kedves, ak­kor kérek egy, illetve két tanácsot. — Örömmel állok szolgála­tára. — Ha ingatlant veszek, és ha hosszabb időre Európába akarok költözni üzleti ügye­im miatt, szükségem lesz jó ügyvédre. Kire tudnám rá­bízni ügyeim védelmét? — Ön megtisztel a bizal­mával — az igazgatónak sgyre jobban tetszett ez az amerikai. — Úgy vélem, hogy a legjobb lesz Jean-Char­bonneau ügyvéd. Fiatal, nincs még nagy gyakorlata, de na­gyon tehetséges. Ha megkap­ja a jogi tanácsosi megbíza­tást, számára nagyszerű start lesz a jogi karrierjéhez. így tehát nagyobb lelkiismere­tességgel fogja vigyázni az ön üzleti ügyeit. — Teljesen egyetértek ön­nel. — Mister MacAreck fel­írta noteszébe a második cí­met is. A szálloda igazgató­ja szerényen elhallgatta, hogy a jövő jogászcsillaga a felesége testvére lesz. — Nem élek-e vissza ud­variasságával, ha megkérde­zem, hogy melyik bankot javasolja? Hiszen csekk-kon­tómnak kell lenni. — Nizzában van a nagy Crédit -Lyonnais Bank fiók­ja. Néhány lépésnyire a szál­lodámtól. Nekünk is ott van számlánk. Az amerikai udvariasan megköszönte a nagyon érté­kes tanácsokat, még egy ha­vannai szivarral megkínálta az igazgatót, és távozáskor még megkérdezte: — És hol lehet kölcsönöz­ni autót? Néhány nap múlva veszek magamnak, de ma sze­retnék szétnézni a Riviérán. Ferrari sportkocsit akarok venni... Ha találhatnék egyet... — Szállodánk szívesen ren­delkezésére bocsátja az au­tót. Vezetővel, vagy anélkül? Különben sok használtautó­kereskedő van itt. Viszonylag olcsón lehet kanni nagyszerű luxuskocsit. Nem tudom, hogy most talál-e Ferrarit. MacAreck úr ismét megkö­szönte az információt és ki­jelentette, hogy szívesen köl- esönvenné a szálloda kocsiját sofőr nélkül. Kéri, hogy egy óra múlva készítsék elő a kocsit. Az igazgató biztosí­totta, hogy az autó — világos Renault — várni fogja. Ez­után udvariasan elköszöntek egymástól. Az amerikai át­ment a halion, és megkérdez­te a bejáratnál álló pikoló- fiút: — Hol van Crédit Lyon­nais? — Ott kérem, tisztelettel — mutatott a fiú egy tetszetős -épületre. _j. A náthás hegedű Hatvani művelődési köz­pont. Balról zsongással teli nagyterem, szemközt egy szoborkiállítás ajtaja, mö­göttünk az előcsarnok, kései vendégekkel és büféillattal. Itt, a kis klubszobában pe­dig a koncert szereplői, akik Antal Imre konferálá- sát várják. Nem kifejezetten ideálisak a körülmények. De hát ott van értéke a mun­kának, ahol nehézségen kell diadalmaskodni. Érzik ezt a művészek, s mindent bele­adnak. A siker teljes. Pa" tócz Lászlót éppen úgy visz- szatapsolják virágénekei után, mint Fehérvári Már­tát, vagy a Bartók-műveket zongorázó Katona Ágnest. Jönnek-mennek a szereplők, közben valaki ablakot nyit. Hideg tör az éppen hango­ló Gyarmati Verára. A nép­szerű műsorvezető, kezében fecnivel, följajdul. — Jesszusom, Verácska, náthás lesz a hegedűje. Vi­gyázzon ... I Derültség. A művésznő azonban gyorsain tokba rej­ti hangszerét, nehogy meg­ereszkedjenek húrjai, mie­lőtt megszólaltatná Kodály kis remekét, az Adagiót. Antal Imre puszit zsebel be a figyelmességért. — És az a tenyérnyi pa­pír? — A műsorszámok. In­kább a rend kedvéért, mert a mondandó mindig a fe­jemben van. — Húsz éve zongoraver­senyt nyert Luganóban, ké­sőbb filmszerepeket játszott, most rádióban, televízióban, pódiumon műsorvezető. Mi­ért a vargabetű? — Kényszerből. Ha nem szenvedek idegsérülést an­nak idején, akkor most' én ütöm a billentyűket, s en­gem konferál be valaki. Egyébként múltam magya­rázza azt is, hogy főként zenei jellegű műsorokat, já­tékokat, vetélkedőket válla­Mister MacAreck a bank portásának átadta a névje­gyét és kérte, hogy jelentse be az igazgatónak. Néhány perc múlva a portás udva­riasan mutatta az utat, s bevezette az amerikait egy nagyon elegánsan berende­zett helyiségbe. Egy papí­rokkal zsúfolt íróasztal mel­lől felállt egy elegáns, ősz hajú férfi. — A Crédit itteni fiók­vállalatának vagyok az igaz­gatója. Velem óhajt beszél­ni? Mivel szolgálhatok? Ké­rem, hogy foglaljon helyet. A vendég leült a kényel­mes fotelbe, rágyújtott a kínált cigarettára és idege- nes kiejtéssel franciául be­szélni kezdett. — Ha önnek kényelme­sebb, beszéljen angolul — javasolta az igazgató kifo­gástalan oxfordi akcentus­sal. — Köszönöm, de inkább a francia mellett maradok. Szeretném a lehető legha­marabb megtanulni, és ez csak akkor lehetséges, ha állandóan használom ezt a szép nyelvet. Igazgató úr, van egy ügyem: amerikai gyáriparos vagyok, állandó lakásom New Yorkban van, de nagy üzleteket kötök Európában. Többek között Franciaországban. Ezért el­határoztam, hogy itt a Ri­viérán, Nizzában házat ve­szek. Villát, és innen aka­rom irányítani európai üz­leteimet. Természetesen bankszámlámnak is lennie kell. Az ön bankját java­solták. — Nagyon köszönöm a megtiszteltetést. Örömmel üdvözöljük önben kliensün­ket. Van önnek akkredití- vája, amelynek alapján csekkszámlát nyithatunk? — Sajnos nincs. Az Egye­sült Államokból elég gyor­san kellett elutaznom, és nincs akkreditívám. Szám­lám a The Chase Manhat­tan Bankban van. New Yorkban. A esekk-könvvem nálam, tehát egyszerűen át­adom önnek a csekk-köny­vemet. .„-^Folytai jak.) r* I lók. Bárhogy heccelődnek, a Repülj páva komoly televí­ziós tett a maga nemében. Széles körben hatott, sok embert visszavitt igazi zenei anyanyelvűnkhöz. — Humora közismert! — Hazulról hoztam. Egyébként apám is több hangszeren játszott, s ének­kart, zenekart vezetett Vá­sárhelyen, majd Budapes­ten, ahol nemrég hunyt el. — Honnan a gyors kap­csolat, különösen a zeneileg képzetlenebb rétegekkel? — Kerülöm a nagyképű­Fotó: Szabó Sándor séget, azonkívül a legkisebb eredményt is olyan lelkese­déssel fogadom, mintha a Kilencedik szimfóniát fejez­né be az illető Beethoven helyett. A közönség odaát vastaps­sal fogad egy székely nép­dalt, ünnepli Fehérvári Már­tát. A műsorvezető fakép­nél hagy, pontot kell tennie a koncert végére. Nehezen megy. Valaki fölkiált hozzá: Antal úr, nem jöhetne még egyszer a Csitári hegyek alatt...? Jön. (moldvay) BEFEJEZŐDÖTT A XI. JÁTÉKFILMSZEMLE A néző önmagára Szombaton a Kentaurok című film vetítésével befe­jeződött a XI. rríagyar já­tékfilmszemle, amelynek megrendezésére ezúttal má­sodízben Budapesten került sor. Az egy hétig tartó prog­ramsorozaton — amelyen huszonöt ország több mint száz filmes szakembere is részt vett — mintegy ötven­öt alkotás vetítésére, köztük tizenkét ősbemutatóra került sor. Az érdeklődők nemcsak az elmúlt esztendő filmter­mését láthatták egy csokor­ban, de megismerkedhettek szinte a magyar filmművé­szet egészével, hiszen a ko­rábban készült produkciókat is játszották a mozikban. A gazdag rendezvénysoro­zat hatalmas sikert aratott. Mégis, a szemléről a viták, előadások, beszélgetések so­rán a résztvevőkben ellent­mondásos kép alakulhatott ki. Hiszen bár e néhány nap során a közönség szinte ál­landó ostrom alatt tartotta a mozik jegypénztárát, nem tagadható, hogy a nézők és a magj’ar filmek között to­vábbra is áthidalhatatlan­nak látszik a szakadék. Pedig méltán kísérte ek­kora érdeklődés a bemuta­tókat. Mert olyan kitűnő produkciók kerültek vetítés­re többek közt, mint Jancsó Miklós Magyar rapszódiá­ja, amelyet Bajesy-Zsilinsz- k'y Endre izgalmas életútja ihletett, vagy a Csillag a máglyán, amit Sütő András nagy sikert aratott drámája nyomán rendezett Ádám Ot­tó, vagy Sándor Pál új filmje, a 44-ben játszódó Szabadíts meg a gonosztól... s lehetne tovább is sorolni az izgalmas problémákat masas művészi fokon fesze­gető alkotásokat — amelyek közül .azonhaa -- kevés - ke­ismerhet... csegtetett azzal a reményi nyel, hogy az egyszerűim ki­kapcsolódni, ’ szórakozni vá­gyó embereket a moziba vonzza majd. Nos, erről esett a legtöbb szó, a játékfilmszemlét záró konferencián is. Az imént vázolt ellentmondás okát persze sokan és sokszor ele­mezték már. (Nemrégiben lapunk hasábjain is foglal­koztunk e témával.) Ügy tű­nik azonban, a megoldás en­nek ellenére még sokáig késlekedik. Azaz... A programsorozat érde­kessége volt, hogy a közel­múltat kutató, feltáró alko­tások újabb hulláma mellett (Angi Vera, Ménesgazda, Magyarok, Szabadíts meg a gonosztól) határozottan ki­rajzolódott egy új filmes irányzat, a dokumentarista eszközökkel készült produk­cióé. A Cséplő Gyuri, a Jutalomutazás, a Halottlátó, a Filmregény, a Két elhatá­rozás, a Fagyöngyök, a Ki­lencedik emelet, a Családi tűzfészek rendezői bár el­térő módon dolgoztak, ám mégis hasonló módszerrel. A való élet fényeihez ragasz­kodva, a konkrét, megtör­tént eseményekből építkezve forgatták filmjeiket. A néző önmagára ismer­het a vetítővásznon, szem­besülhet jelenének minden­napi gondjaival... kérdés azonban, hogy akar-e? Bár az irányzatnak már ma is szá­mos számba vehető eredmé­nye van — többek közt az is, hogy termékenyítőén hat az úgynevezett fikciós fil­mekre is — a választ azon­ban mégiscsak a következő hónapok filmes sikerei vagy sikertelenségei adhatják meg. r . (Pémeüj ä

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents