Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

Á nagy lehetőség

Beszélgetés Tasnádi Emillel, az Országos Találmányi Hivatal elnökével

Hosszú és meglehetősen éles hangú viták, már-már az egesz újítómozgalmat elpa- rentáló aggályoskodások és egy valóban aggodalomra okot adó mélypont után némileg megnyugodtak a kedélyek, évről évre emelkedik a benyújtott és hasznosított újítások száma. Egyszóval, úgy látszik, rendbe jöttek a dolgok. De: valóban rendbe jöttek? így indult a beszélgetésünk Tasnádi Emillel, az Országos Találmányi Hivatal elnökével.

— Való ' igaz, évről évre körülbelül 3—4 százalékkal több a benyújtott és elfogadott, illetve hasznosított újítások száma. Két éve az újításokból származó gazdasági haszon — a tiszta haszon —

5 százalékkal növelte a vállalatok nyereségét, s hasonló adat várható 1978-ra is. S maradva még néhány mondat erejéig a számoknál: minden 10Ö munkavállaló közül nyolcán, kilencen valamilyen módon részt vesznek az újítómozgalomban; ezen belül a műszakiak aránya 30 százalékra tehető. A fizikai munkások aránya kedvezőtlenebb, mindössze 7 százalék. S , még egy örvendetes adat: az újítómozgalomban tevékenykedők 60—70 százaléka szocialista brigád tagja.

—Száz munkavállaló közül nyolcán, kilencen ... Nem kevés ez?

— A tulajdonképpeni kérdésre majd még térjünk visz- sza. Az adat átlagos arányt jelez, ágazatonként persze jelentős a differencia. A kohó- és gépiparban ugyanez a szám 20 százalék, de például a belkereskedelemben hiába is remélnénk a jelenlegi 3—4 százaléknál lényegesen magasabb arányt; az ágazat technikai felszereltsége, és sok egyéb körülmény érthetővé teszi, hogy itt nincs olyan sok lehetőség az újításra .. . Ami viszont elgondolkodtató: az egyre inkább

iparosodó mezőgazdaságban, jelesül a tsz-ekben, az állami gazdaságokban bizony nagyon alacsony színvonalú az újítómozgalom.

— Aligha kell külön és hosszasan bizonygatni, hogy az újítói tevékenységnek milyen fontos szerepe , van a népgazdaságban; különösen manapság, amikor a gazdaságfejlesztés legfontosabb hatóereje . . . mondjuk így: lenne... a racionalizálás, a lehetőség monstre beruházások nélküli, műszaki, technológiai fejlesztés, a létszámnövelés nélküli termelésbővítés, egyszóval a lehetséges tartalékok felkutatása és hasznosítása.

hetnek kielégítve, ha a vállalatok határozottan, fegyelmezetten végrehajtják a számukra megszabott feladatokat, és fordulat történik az újítómozgalmat segítő munkájukban.

— ... s egyáltalán abban, hogy komolyan veszik-e az újítómozgalmat, gazdasági, sőt: gazdaságossági tényezőként értékelik-e az újítók munkáját.

— Pontosan! Az újítómozgalom jelenlegi fejlődési üteme még nem mutat arra, hogy a vállalatoknál az újítómozgalom értékelése, kezelése tekintetében végbement volna a szükséges szemléletbeli változás. Számítunk arra, hogy már ez évben, jelentősebb mértékben pedig jövőre kedvező fordulat történik.

—Jelenleg mik a legsúlyosabb gondok?

— A beruházási újítások száma — az itt alkalmazott rendkívül nehézkes és merev szabályok miatt — évek óta stagnál, s ez is késlelteti a beruházások megvalósítását, továbbá: megoldatlan a bevált újítások széles körű hasznosítása. A vállalatoknak nincs érezhető érdekük abban, hogy egy-egy jó megoldást elterjesszenek. Régi javaslat, hogy szükség lenne az újításokat kivitelező és „árusító” vállalatra, vagy vállalatokra, ám ez mind máig csak javaslat maradt, jószerével senki sem veszi komolyan. Azzal, hogy a Tudománypolitikai Bizottság erről is határozott, most ismét megcsillant a remény. Változatlanul nem veszik komolyan az újítási feladattervek készítését és ismertetését a vállalatoknál.

Lehetőség van arra, hogy egy-egy különösen fontos műszaki feladat megoldására pályázatokat írjanak ki a vállalatok, ám ezzel a lehetőséggel is csak elvétve élnek. Pedig a pályázatok esetében nem okozhat gondot az egyébként sok vitára okot adó „munkaköri kötelesség” megítélése.

A legnagyobb gondot azonban az újítások anyagi elismerése, az újítási díjak megállapítása és kifizetése körül látom. 1977-ben 26 százalékkal emelkedett az újításokból származó gazdasági haszon az előző évhez képest, ám a kifizetett újítási díjak összege csak 2 százalékkal emelkedett. 1978-ban hasonló aránypárok várhatók és szomorú tapasztalatunk, hogy a gazdasági haszon és a« újítási díjak közötti „olló” évről évre nagyobbra

nyílik. Ez mindennek nevezhető, csak ésszerű takarékosságnak és hatékony ösztönzésnek nem ... Ráadásul sokasodnak az olyan kísérletek, hogy miként lehetne nem fizetni az újítónak, vagy csak minimális összeggel honorálni a fáradozásait. Az utóbbira kedvelt módszer az úgynevezett eszmei díjazás. Valaki benyújt egy újítást, jónak találják, alkalmazzák is, s az újítónak felajánlanak mondjuk 1500 forint eszmei díjat. S mert ezt az összeget viszonylag gyorsan és különösebb bonyodalmak nélkül kifizethetik, a legtöbb újító elfogadja az ajánlatot, akkor is, ha újításának kimutatható gazdasági eredménye alapján e díj többszörösét kaphatná. Ezután legfeljebb elhatározza, hogy ezért a pénzért aligha fogja újabb és jobb megoldásokon törni a fejét.

Nem volt szerencsés a közreműködői díjazás gyakorlati megszüntetése sem. Igaz: a jogszabály nem zárja ki ennek lehetőségét, de nem is foglal egyértelműen állást mellette. így aztán a közreműködők díjazása lényegé- ban megszűnt, illetve illegálissá vált: az újítóit az esetek nagy részében zsebből fizetik a közreműködőket.

S végül: az egész újítómozgalom irányítása is aggodalomra ad okot. Az Országos Találmányi Hivatalban összesen nyolc munkatárs foglalkozik — egyéb feladataik ellátása mellett — az egész ország újítási ügyeivel, mindenféle hatósági jogkör nélkül, szinte csak agitátorként. Központi irányítás tehát nincs, a tárcairányítás, jelenlegi formájában és módszereiben hatástalan, lényegében tehát a vállalatok vezetőinek magatartásától, lelkiismeretétől függ, hogy az újítók milyen körülmények között dolgoznak és milyen eredményeket produkálnak. Alighanem a jelenlegi gondok megoldásút a központi irányítás problémáinak tisztázásával és rendezésével kellene kezdeni.

— Mi tagadás, ez a helyzet- megítélés reális és bizakodással együtt is elégedetlenséget tükröz. Feltehetően azért, mert a szakembereket az évről évre tisztes szerénységgel növekvő eredmények nem nyugtatják meg. Jól tudják, hogy a mai eredményeket nem a néhány évvel ezelőtti mélyponthoz kell viszonyítani, hanem a újitómozgalom- ban rejlő lehetőségekhez; mely lehetőségek jó kihasználása — e beszélgetés alapján is úgy tűnik — még várat magára.

Vértes Csaba

Ösztönző hitelek

A bank segít, de követel és büntet is

Rég elmúlt az az idő, amikor üzemeink, vállalataink, szövetkezeteink feneketlen pénzeszsáknak, vagy a mindig jótékonykodó nagybácsinak tekinthették a Magyar Nemzeti Bankot. És korántsem azért, mert bankunknak esetleg most kevesebb pénze lenne, vagy a nevezett intézmény mai vezetői zsugoribbak lennének elődeiktől.

Akkor hát mi az oka a változásoknak, a korábbinál összehasonlíthatatlanul szigorúbb hitelnyújtási feltételek bevezetésének? Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közelmúltban tartott sajtóértekezletén — lapunkban is beszámoltunk róla — a következőkkel válaszolt a fenti kérdésre.

— 1979. évben a bank a népgazdasági tervvel összhangban a nemzeti jövedelem és a belső felhasználás közötti feszültségek mérséklését, külkereskedelmünk egyensúlyának javítását, tartja fő feladatának. A különböző pénzügyi megszorítások — szigorúbb hitelfeltételek, a nyereségadó megemelése, a teljesítménynövekedés nélküli bérfejlesztés felfüggesztése, a gazdaságtalan termékek korlátozása, illetve megszüntetése stb. — eredményeként aura számítunk', hogy a gazdálkodó szervek termelésüket hatékonyabbá teszik, fokozottabb figyelmet fordítanak a belső és a külső piac igényeire, növelik termékeik export- képességét, megfontoltabban szeni k be i mpurtszükségle- teiket, s mindez együttesen a népgazdasági terv teljesítését, az egyensúly,! helyzet javulását eredményezi...

Szándékosan sem lehet félreérteni a bank elnökének véleményét, gondolatait. Pártunkkal, kormányunkkal együtt központi pénzintézetünk is fel mérte gazdasági munkánk fogyatékosságait, s a maga eszközeivel tenni is kíván annak érdekében, hogy a munka hatékonyabbá, igényesebbé váljon, hogy a megváltozott, a bonyolultabb hazai és külgazdasági körülmények, nehézségek között is mielőbb túljussunk a korábbinál tar- tósabbnak ígérkező nehézségeken.

Szigorúbb feltételek

Aligha kell bárkinek is magyarázni: a termelés korszerűsítéséhez, a jobb minőségű termékek előállításához az esetek többségében milliókat, vagy milliárdokat igénylő fejlesztésekre is szükség van. Jól tudja ezt a bank is, és ha a különböző hitelkérelmeket indokoltnak, megalapozottnak tartja, akkor szívesen nyúl bele abba a bizonyos pénzeszsákba. Annál is inkább, mert ilyen célok segítéséhez van pénze — természetesen nem korlátlan mennyiségben — bankunknak.

S mennyi? Beruházásokra például 26 milliárd forint hitelt nyújt az idén, és az exportfejlesztésre szánt 45 milliárdos ’ hitelkeretet — amelyből különben az egri Finomszerelvénygyár, a

Mátravidéki Fémművek és az Agria Bútorgyár is jelentős támogatásban részesült — a jövő év végéig 6—10 milliárd forinttal emeli meg.

Van tehát miből adni, s kérni egyaránt. Ez utóbbit, mármint a hiteligénylést azonban igencsak meg kell fontolniuk üzemeinknek, szövetkezeteinknek. Két tekintetben ugyanis alapvetően módosította a hitelnyújtás, illetve a visszatérítés feltételeit a bank.

Az egyik: az exportbővítésre fordítható keretből csak akkor nyújt támogatást ezután a bank, ha a tervezett fejlesztéseket legkésőbb 1980 végéig üzembe helyezik és 1981-től már többlet- árualapot szolgáltatnak exportra. A határidők rendkívül rövidsége miatt elsősorban a kisebb és a közepes nagyságú vállalatoknak, üzemeknek, gyáraknak és szövetkezeteknek érdemes tehát ilyen biteleket felvenni. Nagyobb építkezésekre, hosszadalmasabb fejlesztésekre ugyanis nincs idő. A meglevő gépparkot kell mielőbb olyan új berendezésekkel bővíteni, amelyek gyorsan és viszonylag olcsón üzembe helyezhetők, és képesek a minden piacon gazdaságosan értékesíthető áruk termelésére.

A másik: a vállalati befektetésnek a tiszta deviza- bevételből a korábbi öt év helyett 3 év alatt kell megtérülnie. Az idő megint csak pénzt jelent tehát. Kivétel nincs, rossz üzlet esetén még csak a jóindulatára sem számíthatnak a banknak. Hasonlóan szankciókra számíthatnak azok a vállalatok is, amelyek nem használták fel időben az export- fejlesztésre felvett hiteleket, s így nem is tudják exportjukat a megígért határidőre bővíteni. Sajnos megyénkben is az a jellemző — ahogyan a közelmúltban tartott ülésen a megyei párt-végrehajtóbizottság is megállapította —, hogy a tervezett többletexportot még nem sikerült vállalatainknak, üzemeinknek, szövetkezeteinknek teljesíteniük.

A bizalom halárai

Nem csinálnak abból sem titkot bankszerveink vezetői, hogy az eddiginél rendszeresebben figyelemmel kísérik a nem kizárólag export- növelő fejlesztésekre adott összegek, illetve a vállalati erőforrások felhasználását is. Az indokolatlanul megnövekedett készletek mielőbbi értékesítését a forgóeszköz- hitelek szigorításával kívánja ösztönözni a bank. Mégpedig úgy, hogy a hitelnyújtás egyik feltétele a felhalmozódott készletek felszámolása lesz. A hitelek elbírálásakor figyelembe veszi végezetül a bank azt is, hogy az érintett vállalatok, szövetkezetek hogyan tettek, illetve hogyan tesznek eleget a kölcsönös fizetési — sajnos ezzel kapcsolatosan is nagyon sok negatív példa van megyénkben — fegyelemnek. A notórius

tartozók, késve fizetők nem sok eséllyel indulhatnak a hitelpályázatokon.

Időben és nyíltan szó

esett róla: a szabályozó

rendszer szigorítása átmeneti finanszírozási problémákat is előidézhet majd egyes

vállalatoknál. Számíthatnak-e majd ilyen esetben a bank segítségére a bajbajutott üzemek, vállalatok?

Amennyiben átmeneti esetről van szó és az érintett vállalat reális, konkrét intézkedési tervvel rendelkezik a gondok megoldásához, akkor igen. Sőt! Meghatározott garanciák mellett akkor is meghitelezi majd a bank a veszteséget, ha azt a vállalat csak egy, vagy két év ajatt tudja kigazdálkodni.

A bank Bizalmának azonban igen pontos határai vannak. Ezzel kapcsolatosan így nyilatkozott a Magyar Nemzeti Bank elnöke: „Azokra a vállalatokra azonban, amelyek nem tudnak gyorsan alkalmazkodni az új helyzethez, ahol a megoldást csak alapos változtatásokkal, például a kapacitások átalakításával, vagy kiiktatásával lehet elérni, ott a szanálási eljárás szabályait kell alkalmazni.”

A bank segít, de követel és büntet is tehát. Segít, ha kell, ha érdemes, ha megéri, de időben benyújtja a tartozások, a megalapozatlan vállalkozások, az igénytelen munka, a felelőtlenség számláit is.

Koős József

Tudunk-e demokráciául?

— Lehetőségeink érzékeltetésére mondom: az NDK- ban, figyelembe véve az ország lakosságát, a foglalkoztatottak számát, az ország gazdasági fejlettségét, a gazdasági egységek számát, s egy sor egyéb jellemzőt, s mindezt egybevetve a Magyarországon jelenleg ismert mutatókkal, évente körülbelül 300 ezer körül kellene mozognia a benyújtott újítások számának, tehát kb. háromszor annyinak, mint nálunk. De az NDK-ban évente 900 ezer újítást dolgoznak ki és nyújtanak be, s ennek megfelelően lényegesen magasabb — mintegy 600 ezer — az elfogadott és hasznosított újítások száma is. Ez a hazánkban hasznosított 70 ezer újításhoz képest lényegesen nagyobb és jobb eredmény. A példával csak azt akartam jelezni, hogy az említett 3— 4 százalékos növekedés ellenére sincs semmi okunk az elégedettségre, mert a lehetőségeink ennél sokkal nagyobbak. A népgazdaság, ha úgy tetszik az államvezetés igen magas igényeket állított az újítómozgalom elé. Ezek az igények, konkrét módon az ismert gazdasági tennivalókban fogalmazódnak meg: technikai fejlesztés, a termékszerkezet átalakítása, a versenyképesség és hadd ne soroljam tovább. Ezek az igények azonban csak akkor leA GYÁREGYSÉGVEZETÖ

panaszkodik. Elmondja, hogy náluk szinte mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók kifejthessék véleményüket a termelést érintő kérdésekről, a prémiumrendszerről, a vezetési módszerekről, egyszóval mindenről, ami a munkával, a munkahellyel kapcsolatos. Jó dolognak tartja ezt, sőt a társadalmi szervek vezetőivel közösen arra törekszenek, hogy a munkahelyi demokráciát még tovább fejlesszék’. Ugyanakkor — kesereg — őtőle bizony alig kérdeznek valamit a „vezérkarban”. Év elején megkapják a terveket, az útmutatásokat, s egy feladata van: a célkitűzéseket végrehajtani. Pedig hát ő is, és a többi vezető is tudna ötleteket. tippeket adni egyrészt a saját munkájukkal, de a többi gyáregység munkájával kapcsolatban is. Ha lenne rá lehetőség. De csak rendszertelenül, hébe-hóba kérik a véleményüket.

Hivatali dolgozó ismerősöm szerint ebben az országban a legszerencsésebb helyzete — mármint a demokráciát illetően — a fizikai dolgozónak van. Mi baja történhet egy esztergályosnak? — teszi fel a kérdést —, és rögtön meg is válaszol rá: semmi. Elmondhatja,

hogy gyenge a vezetés, felelősségre vonhatja a közvetlen főnökét, hogy nincs anyag, akadozik az alkatrész- ellátás, rossz az üzemszervezés és kevés a fizetés. Egyszóval mindenről és mindenkiről véleményt nyilváníthat. Mert mi történik, ha megharagszanak rá? Fogja magát és arrébb áll egy házzal, és ráadásul még emelt órabérrel. Én viszont? — kérdezi inkább saját magától —, nem vehetek egy ceruzát sem a főnök engedélye nélkül. Nálunk a demokrácia — a főnök. Ha megengedi, akkor szólhatunk, ha nem engedi, akkor mindenki befogja a száját. Mert ha nem, akkor nincs jutalom, nincs fizetésemelés, nincs semmi.

A MUNKÁS PERSZE más

oldalról közelíti meg a kérdést. Éppen egy esztergályos mondta nekem *a minap, hogy olyan szempontból nincs probléma náluk, hogy valaki nem mondhatja el a véleményét. Dehogynem. Kialakult a demokrácia fórumainak rendszere, van termelési tanácskozás, van brigádgyűlés, van ilyen ülés, van amolyan értekezlet, talán több is, mint amennyi kellene. Nem is jelent gondot, hogy valaki szót kaphasson ezeken a tanácskozásokon. Csakhogy valahogy mégis hiányérzetük van. Ügy érzik, hogy nem a fontos kérdésekre irányul a figyelem, meg aztán néha azt látják, hogy a vezetésnek terhesnek tűnik a demokrácia. Egyes vezetők úgy érzik, hogy amíg a fórumok rendszerén keresztülviszik a kérdéseket, ’ akkorra a kérdések már nem időszerűek. Egyszóval a demokrácia késlelteti az érdemi döntéseket, s ezzel kárt okoz a termelésben.

A művezető szerint az a gond, hogy a munkásoknak, de még a termelés közvetlen irányítóinak sincs túl nagy tájékozottságuk a „nagy dolgokat” illetően. Bele tudnak szólni és bele is szólnak azokba a dolgokba, amelyek előttük is jól ismertek, de mit tudjanak szólni olyan témához, hof*y egy bizonyos terméket hová u legcélszerűbb exportálni. Nem ismerik a külső piacok helyzetét,

nem ismerik az árviszonyokat, de sokszor még azt sem, hogy a termék, amelyet éppen gyártanak, nemzetközi viszonylatban jó, gyenge, vagy közepes. Hogyan tudnának akkor beleszólni abba, hogy a termékszerkezetet miként lehetne korszerűsíteni? Így aztán a demokrácia csak féloldalas: a lehetőség megvan a beleszólásra, csak éppen nem tudnak vele élni.

A ZÁRSZÁMADÁSOK idején gyakori eset: a termelő- szövetkezet gazdálkodásáról szóló beszámolót csak félig, vagy alig értik a szövetkezet tagjai. A bruttó termelés, a szűkített önköltség és a többi közgazdasági kategória csak úgy röpköd a levegőben, a szövetkezeti gazda meg azon töri a fejét, hogy vajon eredményesen, vagy veszteségesen gazdálkodtak-e. S utána, mármint a beszámoló után, ha hozzászól, akkor csak olyan „egyszerű” dolgokat tud mondani, hogy bizony a kukoricát előbb kellett volna betakárítani, meg a gépeket eszi a rozsda, mert nincs gépszín.

A szövetkezeti főkönyvelő viszont úgy érzi, hogy az igényeket, a hozzáértés színvonalát kell emelni, nem pedig a mércét kell leszállítani. Mert csak akkor tud a szövetkezeti gazda valójában beleszólni a közős gaztluüiodásba, ha látja-a gazdálkodás egész menetét, tisztában van a költségekkel, stb. Bele kell tehát avatni a dolgokba, hadd tanulja csak meg, hogy rhi az az önköltség.

A községi tanácselnök azt meséli, hogy a múltkor bement hozzá egy kapatos cigány férfi. Szociális segélyt kért, mert hát a fizetéséből egy hét után nem maradt semmi. Amikor az elnök megtagadta a kérést, veszekedni kezdett, hogy mi az, a cigányokra nem vonatkozik a demokrácia, csak a „magyarokra”? A cigány nem kaphat segélyt, mert cigány? Az elnök meg azon kesergett, hogy milyen demokrácia az, amikor a tanácselnököt minden részeg zaklathatja azért, mert neki hivatalból kötelessége a lakosság ügyeinek intézése?

E SZÉLSŐSÉGES példák kapcsán sokszor felmerül bennünk a kérdés: vajon valóban érvényesül és hogyan érvényesül a demokrácia. Általában jól. Csak éppen ezek az esetek is jelzik, hogy nem mindenki tanult még meg igazán — demokráciául, Kaposi Levente

1979.-február 1&, vasárnap ^