Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-17 / 40. szám
Túlbuzgó enysgbesz©riők Kusza készletek A hatvani cipőgyárban Visszatértek a kismamák A kismamái!zeniben: Tóth Fcrcncnó Ä készletek alakulása a népgazdaság működésének egyik fontos jellemzője — következtetni lehet belőle a struktúrára vagy a tervszerűségre éppúgy, mint az érdekeltség esetenkénti ellentmondásaira. A fokozott figyelmet hazánkban az is indokolja, hogy a készletek évek óta egészségtelenül nőnek. Okok és okozatok A múlt év végén 450 milliárd forintnyi készletet őriztek a vállalatok és ipari szövetkezetek raktáraiba. Ez az adat akkor mond sokat, ha figyelembe vesszük, hogy értéke csaknem eléri az egyévi nemzeti jövedelem nagyságát. A Magyar Nemzeti Bank becsült adatai szerint tavaly a készletek hozzávetőlegesen 35 milliárd forinttal nőttek. Bizonyos tartalékok minden gazdaságban nélkülözhetetlenek. A termelés biztonsága, folyamatossága, az észszerűség kívánja így. De a szükségnél nagyobb készletek csak a népgazdaság tehertételeit növelik. „Eladok piaca” — így jellemzik a nálunk kialakult helyzetet, ami azt jelenti, hogy a vevők, felhasználók — némi túlzással élve — mindent felvásárolnak, amit kapni lehet. E „készletezési mánia” érdekeltségi problémákra és a vállalatok közötti kapcsolatok zavaraira vezethető vissza. A vevő nem bízik az eladóban, nem hiszi, hogy igényeit időben és a kellő mennyiségben valóban kielégítik. Ezért korábban és az indokoltnál többet rendel, számítva a szállítási határidők csúszására és a kértnél kisebb tételekre. S előfordul az is, hogy a készletet vásárolni akaró vállalat — biztonsági okokból — több szállítóhoz is fordul: valamelyik majd csak kielégíti igényeit. S ha esetleg többen is szállítanak neki? Inkább több legyen, mint kevesebb! Lehetséges persze, hogy másutt éppen ez a túlbiztosítás okoz hiányt. A túlbiztosító, óvatoskodó vállalatok így sokszor maguk állítják elő a hiányhelyzetet, hozzájárulva ezzel is a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlásához. Kcszlctarányok A készletek nagyságát a lekötött készletnapok számával is nyilvántartják. A magyar iparban — az élelmiszeripar adatai nélkül — ez 12 év átlagában 80 nap, ami azt jelenti, hogy átlagosan ennyi időre elegendő készletet tárolnak a vállalatok. Ez persze hatalmas — készletezési, raktározási — többletköltséget jelent. Csak összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy a fejlett tőkés országokban óriási ipari üzemek dolgoznak egyhetes (!) készletekkel. Megtehetik, hiszen tudják, hogy ha feladnak egy megrendelést, azonnal, s a kívánt mennyiségben, minőségben megkapják a kért árut. A vállalatok és szövetkezetek készleteit három fő csoportra szokás osztani. Az elsőbe a termeléshez szükséges alap- és segédanyagok tartoznak, a második a befejezetlen félkész termékeket foglalja magában, míg az utolsó csoport az eladásra szánt késztermékeké. E három csoport aránya a magyar iparban — megint csak az élelmiszeripar nélkül — az utóbbi 15 évben szinte semmit nem változott. Míg ez idő alatt a készletek állománya két és félszeresére növekedett, az alap- és segédanyag 70, a befejezetlen termék 18, az eladatlan késztermék változatlanul 12 százaléka az összes készletnek. Ismét csak összehasonlításként: az Egyesült Államokban ugyanez az arány 40:20:40. Igaz, ott más a társadalmi-gazdasági berendezkedés, de a jelentős hazai arányeltolódást ez nem indokolja. Az alap- és segédanyagok vásárlásának alakulásáról már volt szó, a befejezetlen termelésé nagyjából megfelel a „normális üzletmenetnek”. De a raktárban álló késztermékek — csak látszólag alacsony — aránya a többi között arra is enged következtetni, hogy sok helyütt nem jól mérték fel az értékesítési lehetőségeket. E termékek egy része kifejezetten eladhatatlan, vagy nehezen eladható. 5—15 százalékra becsülik a „bedöglött készletek” arányát; ami — az abszolút számot figyelembe véve — 20—60 milliárd forint körüli érték. Valódi készletgazdálkodási! A szakemberek úgy fogalmaznak, hogy a készletek elhelyezkedésén kell javítani; jelenleg ugyanis túlnyomó részük nem az eladók, hanem a felhasználók raktáraiban áll. Vannak ugyan Magyarországon termelőeszköz- kereskedelmi vállalatok, amelyeket éppen a már említett gondok, feszültségek megszüntetésére hoztak létre. A TEK-vállalatok raktáraiban azonban az összes' készleteknek csak mintegy 9— 10 százaléka található. Ennek is több oka van. A magas eszközterhek miatt nem érdekük a készletezés — igaz, raktárkapacitásuk sem lenne elegendő — márpedig a valódi kereskedelmi tevékenységnek ez elengedhetetlen feltétele. De talán ennél is súlyosabb ok, hogy a TEK-vállalatok készleteik beszerzésénél ugyanolyan helyzetben vannak mint a többiek. .. A kialakult gyakorlat tehát az, hogy a TEK- vállalat begyűjti a megrendeléseket, s ezek birtokában rendel ő is — gyakran meghosszabbítva ezzel az amúgy sem rövid beszerzési folyamatot. ; Az idén — előzetes becslések szerint — várhatóan 35— 40 milliárd forinttal nőnek a készletek. A kedvezőtlen tendencia megállapításának egyik — jóllehet „külső” — eszköze a hitelezési feltételek szigorítása. Az új rendelkezések szerint a bank a hitelkérelem elbírálásánál „készletleépítési terv” készítését írhatja elő. Ugyancsak jó irányú változásokat hozhat a vállalati készletgazdálkodás javítása, ha ezen a területen is valóban erre a „szakmára” képzett emberek dolgoznak. S nyilvánvaló az is, hogy a vállalati anyagbeszerzők túlbuzgósága és vásárlási kedve is jelentősen lecsökken, ha kedvező változásokat sikerül elérni a szállítási fegyelemben. Mindehhez azonban a gazdaság egész területén szükség lenne a vevők pozíciójának, biztonságának erősítésére, s arra, hogy a tényleges, valódi szükségletekre termeljenek. Föld S. Péter Százféle fazonban 923 ezer párt cipőt, szandált, csizmát készített, tavaly a Duna Cipőgyár hatvani üzeme, s az előállított késztermékek ára elérte a 185 millió forintot. E néhány számadat önmagában sokat mond! A fiatal gyártelep felfelé ívelő munkájáról azonban egyebek is tanúskodnak. Szimpatikus például, hogy nemcsak a tervezett mennyiségű cikket szállították le a kereskedelmnek, hanem tokozott figyelem folytán 92 százalékról 94-re növelték az első osztályú termékek arányát, a szovjet export mellett sikerült betörniük a tókés piacra, továbbá megszilárdult az ötszáz munkást számláló létszám. Nincs fluktuáció, folyik viszont házon belül és a szakmunkás- képző intézetben az utánpótlás tervszerű nevelése. Bérfejlesztés? Azzal sem maradt adós a gyáregység gazdasági vezetése. Pontosan teljesítette a tízszázalékos előirányzatot. S ennek eredményeként, műszakpótlékkal persze, 2870 forintra jött ki a különböző munkahelyen dolgozók hatvi átlagjövedelme. Nem rossz ez az iparágban! . Anyagi érdekeltség Az új. .esztendő tervszámai mennyiség dolgában nem irányoznak elő többet a tavalyinál. Sőt! Pár ezer lábbelivel talán kevesebbet készítenek az idén a műhelyek dolgozói, akik tizenhat szocialista brigádba tömörültek. Ebben az évben inkább a minőségre, a gazdaságosabb termelésre helyeznek súlyt, éspedig mind szélesebb körben érvényesítve az anyagi érdekeltséget, a jobb munka ösztönző megbecsülését. A módszert jórészt már kidolgozták, s januártól több területen bevezették. Eszerint a tervezett minőségi szint minden tizedszázalé- kos túlteljesítése automatikusan prémiumlöbblethez juttatja a cipőgyári munkásokat. Él már ez a premizálás az aljaösszeszerelő műhelyekben, ahonnan a készáru kikerül, s él a tervszerű megelőző karbantartás dolgozóinak körében. Utóbbiakon sok múlik! Különösen ha arra gondolunk, hogy a közelmúlt esztendőkben meghibásodás, gondatlan előkészítés miatt gyakori volt a gépállás, a munkások, munkásnők kényszerű tétlenkedése. Az anyagi ösztönzés e formája természetesen nemsokára az egész gyártelepre kiterjed. Bizonyos területeken már csak finomítás szükséges. import nélkül A gazdaságos termeléshez sokféle út vezet. Közéjük tartozik a drága importanyag felhasználásának csökkentése, hazaival való helyettesítése. s az ehhez járuló terméklista kialakítása. Nos, e törekvések már az elmúlt esztendő második felében feltűntek az üzemvezetés munkájában, az idén pedig még hatványozottabban jelentkeznek. Sikerült úgy alakítani a piacot, sikerült olyan lábbelikkel porondra lépni, amelyek tetszetősek, igényesek, érdeklik a vevőt, importvonzatuk azonban minimális! A műbőrből előállítható női szandálokról és gyermekcipőkről van szó elsősorban, amelyekhez csupán a ragasztóért kell dollárt fizetniük. A női holminak volt már keletje évek óta, a Szovjetunióba .tavaly 190 ezer párat szállítottak Hatvanból. Örvendetes a vevőkör gyarapodása. 1979 első félévében már Lengyelországnak is gyártanak 40 ezer pár szandált, Líbiának, Angolának pedig százezer pár gyermekcipő készül. Érdekes megjegyeznünk ugyanekkor, hogy a nagyon ízléses, tucatnyi fazonban gyártott kis lábbelik, amelyeket a Duna Cipőgyár extra minőségben állít elő, belkereskedelmünket nem érdekli. Egyébként az idézetthez hasonló premizálást. vezetnek be anyagtakarékosság terén is, továbbá széleskörűen alkalmazzák a gyártásközi ellenőrzést, ami a selejtet csökkenti. Szabó Illés a Líbiába készülő gyermekcipők meózásal végzi Seefeö Sándor) Kismamák a szalagnál Látogatásunk hasznos tapasztalataihoz írható az úji- tómozgalom ébredése, valamint a technikai fejlesztés. Két műszaki dolgozó talpbélésberagasztó kisgépét a vállalati központ már el is fogadta, mi, több: alkalmazása negyedére csökkentette a ragasztószer-felhasználást, s megháromszorozta a munkateljesítményt. Ilyen vonatkozásban növeli a hatvani gyártelep „hozamát” tizenhat új, legkorszerűbb varró, szélbehajtó és talpragasztó masina, amire az év elején csaknem kétmillió forintot költöttek. És a kismamák! Hangsúllyal kell szólnunk az ötletről, hangsúllyal a megértésről, amely végül egy speciális műhely berendezéséhez vezetett. Nem tudni, ki kezdte. Nem is lényeges. Fontosabb ennél a tény, miszerint az egy műszakos tűzöd# szalagnál már tavaly 68 ezer pár felsőrészt állított elő harminc kismama. S ha 1979-es tervét teljesíteni akarja a gyár, változatlanul foglalkoztatni kell a gyermekeik mellett vissza-vissza- térő anyukákat. Család és üzem látja ennek hasznát. Továbbá erősödik az év során kialakult jó közösségi szellem, ami úgy ideköt ötszáz embert. Az iftámólláscrt A technikai és technológiai fejlődés, amelynek fázisjelenségeiről már szó esett, mind több szakszerűen képzett, felkészült munkást követel. S ez ugyancsak alapfeltétel a jobb minőség, a gazdaságosabb termelés frontján! Átgondoltság jellemzi ilyen vonatkozásban is a Duna Cipőgyár üzemegységének vezetőit, kialakított koncepciójukat. Érintettük korábban a két síkon futó képzést. De úgy véljük, a témát érdemes kicsit jobban kibontani. Mert e ponton sem fáradságot, sem anyagiakat nem néznek Hatvanban. Idén márciusban például 32 cipőgyári munkás jut szakmunkás-bizonyítványhoz az üzemben visszatérően szervezett egyéves tanfolyamon, s tízen végeznek a Damjanich Szamunkásképző Intézetben. A gyakorlati oktatást korszerűen fölszerelt gyári tanműhely segíti, vizsga után pedig olyan besorolást kapnak idősek, fiatalok, amely arányos az áldozattal. És ami döntő, mind a pártái apszervezet, mind a gazdasági, műszaki vezetés eleven folyamatnak tekinti a képzést. Céljuk az arányváltoztatás! Jelenleg ugyanis csak a dolgozók egyötöde képzett szamunkás az üzemben ... Moldvay Győző 1979. február 17., szombat Hiánnyal zár a mezöszemerei termelőszövetkezet Lehet-e tanulsága a veszteségnek? KEZDJÜK A TÉNYEKKEL. Heves megye 54 termelőszövetkezete közül az idén veszteséges is akad, s van olyan község, ahol milliós, sőt tízmilliós nagyság- rendű a tétel. A mezöszemerei Rimamente közös gazdaságban mintegy 17 millió forintos az alaphiány és a veszteség együttes összege. Az elmúlt esztendő gazdasági eseményeiről beszélgetve arra terelődik a szó, hogy milyen rendkívüli év van a termelőszövetkezet mögött. Az esőzések miatt nem tudtak idejében elvetni, s folytatódott a „vizes” gond az aratásnál is, ami nem csupán abban jelentkezett, hogy a gépek többszörös üzemanyag-felhasználással, magas alkatrész-felhasználási aránnyal dolgoztak a sáros táblákon, hanem abban is, hogy a learatott gabona víztartalma 29—30 százalékos volt. A szárítási költségek tovább növelték a már amúgy is magas önköltséget, s hogy mindez még ne legyen elég, egy éjszaka kigyulladt a szárító tornya. Lehetne és lehet is tovább sorolni a kedvezőtlen körülmények összejátszását. Igaz, hogy a hűvös időben a paprika és a paradicsom „elrúgta” magától a leendő termést, s valójában még sok olyan gond jelentkezett, amely tényleges objektív nehézségeket támasztott a gazdaságos termeléssel szemben. de mégsem ez a lényeg, s nem ebben az irányban kell, hogy keresse aa okokat a 20-án három faluban — Egerfarmoson, Szi- halmon, és Mezőszemerén — összeülő közgyűlés. A három 'község —, amely 1975- ben egyesült egy termelőszövetkezetté — szövetkezeti tagsága józanul kell, hogy mérlegelje saját munkáját, a vezetőségnek pedig nagy szigorral és következtetéssel kell szembenéznie a meglevő hiányosságokkal. Az ugyanis már nehezen vezethető vissza kizárólag a kedvezőtlen körülmények összejátszására, hogy egyetlen ágazat sem zárta nyereséggel az évet. A kertészetben mintegy- négy-ötmillió forintos volt a kiesés, s ehhez a rossz idő mellett szakmai tévedések is hozzájárultak. Elgondolkodtató például, hogy a szarvasmarha-tenyésztésben visz- szaesés tapasztalható. A tejtermelés színvonala nem érte el az 1977. évi szintet, az egy tehénre eső átlagos évi tejhozam, — az 1,760 liter — elképesztően alacsony. A baromfitenyésztők az elavult technológiára hivatkoznak, hogy ez az oka a sok elhullásnak, de vajon mi az oka annak, hogy egy kilogramm hús előállításához tíz dekagramm híján három kilogramm abrakot, tápot kell felhasználni? MINDMEGANNYI SZAKMAI KÉRDÉS, amely beható elemzésre és válaszra vár. Való igaz, egyre többet hallani, a termelőszövetkezeti vezetőktől, hogy szigorodnak a közgaádasási körülmények, s egyre nehezebb állni a versenyt, úgy növelni a termelést, hogy a mező- gazdaságba beépülő ipari anyagok ára emelkedik. Mezőszemerén például hat mázsával emelkedett a búza termésátlaga és mégsem hozott nyereséget, mivel a ráfordítások nem álltak arányban a töblettermeléssel. Hogy a veszteség értékét milliós nagyságrendűén lehet mérni, az végső soron egy komulatív folyamat betetőzése, amelyet felszínre hozott a valóban szigorúbb közgazdasági környezet, konkrétan felmutatva, hogy nem lehet tovább folytatni az eddigi módon a gazdálkodást. HÁROM ESZTENDEJE rendszeresen a fejlesztési alapból fizette vissza a termelőszövetkezet a felvett hiteleket, éppen ezért jutott pénz a megfelelő erő- és munkagépekre, szállítóeszközökre s ez visszahatva a termelésre, tovább rontotta a gazdaságosságot. Erre azonban kétségtelenül nyomatékosan kellett volna felfigyelniük a felügyeleti szerveknek is. Most mintegy tízmillió forint értékű gép hiányzik a termelésből. A részközgyűléseken a fagok egyöntetű követelése volt a veztőséggel szemben, hogy szigorúbban, következetesebben kérje számon a középvezetőktől a munkát. Nagyon sok esetben a tervszerű, előrelátó döntéseket kapkodva tétova intézkedések helyettesítettek. A eossa munkaszervezés a tagok hangulatára, munkakedvére is kihatott, sokan — jól képzett műszaki szakemberek — hagyták ott a termelőszövetkezetet, mert úgy érezték, nem becsülik kellőképpen munkájukat. Jelentéktelennek tűnő, de mélyen elgondolkodtató példát mondott el egyik beszélgető partnerem. Az egyik traktorossal két napig javítottak egy gyűrűshengert a határban, aztán almikor készen lett, mást küldtek el vele dolgozni. A példa csak azért érdemes említésre és figyelemre méltónak, mert hamarosan szanálási eljárás kezdődik a Rimamente Terme- lőszövetkeztben. Ekkor pénzügyi, agrár- és közgazdasági szakemberek vizsgálják a kiutat, a megoldás lehetőségeit. A pénzügyi és hitellehetőségek mellett, a közgazdasági feltételek elemzése közepette azonban nem szabad megfeledkezni a személyi kapcsolarendszerek, a kialakult munkastílus7 felülvizsgálásáról sem. A HÁROM KÖZSÉG EGYESÜLÉSE UTÁN végre józanul és nyugodtan kellene a napokban sorra kerüld közgyűlésen tisztázni, hogy minden fizikai dolgozó és középvezető egyetlen termelőszövetkezetbe tartozik és csakis közös akarattal lehet felszámolni az évek óta lappangó, s most felszínre törő gondokat. Szísethy Amikié..
