Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-06 / 287. szám
yiLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Nenmstui AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 287. szám ARA: 80 FILLÉR , 1978. december 6., szerda Ma ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését december 6-ra összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató és az 1979. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveire vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. (MTI) Befejeződtek a szovjet—afgán tárgyalások Moszkvában kedden véeet értek a szovjet—afgán tárgyalások. Mint a tárgyalásokról kedden Moszkvában közzétett rövid közlemény rámutat, a felek véleménycserét folytattak a szovjet—afgán kapcsolatok kérdéseiről, kijelölték a Szovjetunió és az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság közötti jószomszédi együttműködés további bővítésének és elmélyítésének fő irányait és konkrét intézkedésekben állapodtak meg. A nemzetközi problémák megvitatásakor mindkét fél egybehangzóan az enyhülési folyamat elmélyítéséért a vitás kérdések tárgyalások útján való rendezéséért Ázsia és a világ népei közötti együttműködés és barátság fejlesztéséért szállt síkra. A tárgyalásokról részletes közös közleményt tesznek közzé. A Kremlben ünnepélyes keretek között aláírták a Szovjetunió és az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződését. A szerződést szovjet részről Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, afganisztáni részről Nur Mohammed Taraki. az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke, állam- és kormányfő írta alá. Elutazott az etióp állam- és kormányfő Kedden elutazott Budapestről Mengisztu Hailé- Mariam alezredes, a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának elnöke, állam- és kormányfő. aki Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. Az etióp állam- és kormányfővel együtt elutazott a kíséretében levő Berhanu Bajeh alezredes. az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács állandó bizottságának tagja Cesszesz Volde Kidan hadnagy, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács állandó bizottságának tagja, Jehuala- set Germa korvettkapitány, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács tagja. Mengisztu Gemecsu főhadnagy, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács tagja, dr. Asagere Jigletu kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, Tefera Volde Sze- majet pénzügyminiszter, dr. Feleke Gedle Giorgisz ezredes. külügyminiszter, Ato Teszfaje Dinka iparügyi miniszter, Getacsev Kibret, a minisztertanács politikai tanácsadója és Teszfaje Volde Szelasszió ezredes. A Ferihegyi repülőtéren több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze az ünnepélyes búcsúztatásra. A betonon katonai díszzászlóalj sorakozott fej csapatzászlóval. A búcsúztatáson megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese. Púja Frigyes külügyminiszter. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Romány Pál, mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. Csémi Károly vezér- ezredes, honvédelmi államtitkár, Várkonyi József, hazánk Addisz Abeba-i nagykövete, s a politikai élet több más vezető személyisége. Mengisztu Hailé-Mariam Losonczi Pál társaságában ellépeü a díszzászlóalj előtt és köszöntötte a katonákat. A vendégek elhaladtak a fővárosiak hosszú sorai előtt, a budapesti dolgozók etióp és magyar zászlókkal integetve búcsúztak a szocialista Etiópia küldötteitől. Mengisztu Hailé-Mariam szívélyes búcsút vett a magyar közéleti vezetőktől és a diplomáciai testület tagjaitól. Az ünnepélyes aktus a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd az etióp vendégek repülőgépe a magasba emelkedett. Mengisztu Hailé-Mariam magyarországi látogatásáról közleményt adtak ki. Küldöttségünk hazaérkezett Jegyzőkönyv aláírásával kedden véget ért a magyar- szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság XV. ülése Moszkvában. Az ülésszakon részt vett magyar küldöttséget Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese vezette. A szovjet küldöttség vezetője Pjotr Gyemicsev, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió kulturális minisztere volt. Az ülésen széles körű véleménycsere folyt a kultúra és az oktatás területén megvalósuló kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről. A felek aláhúzták, hogy a dinamikusan fejlődő magyar— szovjet kulturális és tudományos kapcsolatok, valamint az oktatás területén folyó együttműködés mind aktívabban segíti elő terveink sikeres megvalósítását, az országaink és népeink közötti testvéri barátság erősítését. A felek állást foglaltak az együttműködés további fejlesztése és újabb formáinak feltárása mellett. amelyek hozzájárulnak a két ország közötti kulturális és tudományos kapcsolatok hatékonyságának növeléséhez. A bizottság egyhangúlag megállapította, hogy a kulturális és a tudományos együttműködés távlati terveinek sikeres teljesítése során jelentősen előreléptünk a magyar—szovjet kultúra, művészet—irodalom, színművészet művelői közötti alkotó együttműködés elmélyítésében és megszilárdításában. Üj, magasabb szintre emelkedtek a kapcsolatok az oktatás, a tudomány. 'a rádió, a tévé, valamint a könyvkiadás területén. A bizottság állást foglalt az új magyar—szovjet kulturális és tudományos együttműködési távlati terv kidolgozása mellett. A bizottság ülésén áttekintették a közművelődés területén folyó együttműködés hatékonysága további fokozásának feladatait, értékelték az együttműködést a felsőfokú szakember- képzés terén és a további fejlesztéssel kapcsolatos intézkedéseket, a kulturális és művészeti tudományos kuta- tóintézetek közötti együttműködés elmélyítésével kapcsolatos feladatokat, értékelték az 1976—1980. évre szóló kulturális és tudományos munkaterv végrehajtását, elfogadták a bizottság munkatervét az 1979—1980. évekre. Ezzel kapcsolatban ajánlásokat fogadtak el. Az SZKP Központi Bizottságában találkozóra került sor Aczél György és Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára között. A meleg, elvtársi légkörű megbeszélésen, amelyen részt vett Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete, az országaink közötti sokoldalú együttműködés további megszilárdításának kérdéseit vitatták meg. A magyar küldöttség Aczél György vezetésével kedden hazaérkezett Budapestre. Miről tárgyalnak üecemherben a megyei tanács tagjai? Fekete Győr Endrének, a megyei tanács elnökének vezetésével kedden ülést tartott Egerben a testület végrehajtó bizottsága. A napirenden a tanács december 22-i ülésének előkészítése szerepelt: egyebek között a jövő évi költségvetési és fejlesztési alapról szóló előterjesztés, illetve a tanácsi szervek működésének törvényességéről és a hatósági munka tapasztalatairól készült jelentés kerül a tanácstagok elé. A végrehajtó bizottság tagjai ezután elfogadták a megyei tanács és a vb jövő évi munkatervet, majd beszámoló hangzott el a szervezési és jogi osztály munkájáról. Az ülés további részében dr. Szabó Ferenc osztályvezető adott tájékoztatást a megye egészségügyi alapellátásáról, ezt követően pedig tájékoztatták a résztvevőket a megye településeinek vízellátásáról. A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése egyéb kérdések megvitatásával fejeződött be. Megemlékezés a magyar sa;ló napjáról Hatvan esztendővel ezelőtt jelent meg az első magyar legális kommunista lap, a Vörös Újság. Az évfordulón, amely egyben a magyar sajtó napja, kedden a MUOSZ székhazában ünnepi ülést tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségén _k választmánya. Pálfy József elnök köszöntötte az ülés résztvevőit és meghívottjait, majd Vadász Ferenc, a Népszabadság rovatvezetője mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi ülésen első alkalommal adták át az idén alapított Arany emléktolla- kat. Hars István, az újságírószövetség elnökségének tagja, a Magyar Rádió elnöke adta át az emléktoliakat, amelyekkel a MUOSZ választmánya a nyugdíjba vonult újságírók kiemelkedő tevékenységét, a szocialista újságírásban végzett munkájuk, életútját ismeri el. Ezután az újságíró-szövetség Rózsa Ferenc termében Komjáth Irén, a szövetség alelnöke ünnepi beszédben emlékezett meg az évfordulóról. Koszorúkat helyeztek el a Vörös Újság márvány emléktáblájánál, a forradalmár elődök emléke előtt tisztelegve, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, a Népszabadság, a Műszaki hetek Hatvan bemutatkozik Heves megyének Hatvan varos napja volt kedden az egri Technika Házában; a MTESZ megyei szervezete urbanisztikai bizottságának és az ÉTÉ megyei szervezetének rendezésében Hatvan mutatkozott be Heves megyének. A megye harmadik városának a környező, közigazgatásilag hozzá tartozó községekkel együtt mintegy harmincezer lakosa van. fontos vasúti csomóponttal, egyre jelentősebb élelmiszeriparral, iparral. Az üzemek, szövetkezetek munkájáról kis kiállításon is tájékozódhattak a keddi rendezvény vendégei: a Technika Háza előcsarnokában fotók mutatták be az új lakótelepeket, létesítményeket. s a termékbemutató pedig a város üzemeinek. gyárainak, szövetkezeteinek, kisiparosainak munkáját reprezentálta. A város „bemutatkozásán” dr. Kovács Jenő, a MTESZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, közöttük Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét. Kiss Sándort, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Köpf Lászlónét, a megyei KISZ-bizottság első titkárát és dr. Vagra Jánost, az egri városi tanács elnökét. Hatvan város nevében Szövődi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára és Patkó Imre, a városi tanács elnöke tartott tájékoztató előadást a város fejlődéséről Kiállítás Hatvan dinamikus fejlődéséről (Fotó : Szabó Sándor) nem hallgatva el természetesen a gondokat sem. A városban az első nagyobb üzem. a cukorgyár a műit század végén épült, a legfiatalabb munkahely, a jászberényi Aprítógépgyár üzeme pedig alig egy hónapja kezdte meg termelését. Még mindig jóval több az eljáró dolgozó mint a bejáró, s az egysíkú foglalkoztatási szerkezet megváltoztatása érdekében telepítették a vasasszakma üzemét is. Ami a jövőt illeti: mint a város vezetői elmondták, az ezredfordulón Is az úgynevezett kisvárosok közé tartozik majd Hatvan, mintegy 30—35 ezer lakossal, ám a jelenleginél sokkal városiasabb külsőt képzelnek el a tervek készítői. Az úthálózat, a csatornahálózat kialakítása, a korszem lakótelepek bővítése a mai legfontosabb feladatok közé tartozik s a tanács ebben elsősorban a helyiipari. mezőgazdasági üzemektől várhat segítséget. nyomda; a papíripar- és a sajtó dolgozóinak szakszervezete, a művészeti dolgozók szakszervezete, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviselői. A Vörös Újság megjelenésének 60. évfordulójáról bensőséges ünnepségen emlékeztek meg az MSZMP központi lapja, a Népszabadság székházéban. Az épület előcsarnokában Győri Imre. az MSZMP Központi Bizottságának titkára ünnepélyesen felavatta Vigh Tamás szobrászművész alkotását, a Vörös Újságot olvasó munkást ábrázoló bronz emlékművet. Beszédében méltatta a forradalmi újságírás hat évtizedes múltját. Ezután koszorúkat helyeztek el az emlékműnél, az MSZMP Központi Bizottsága nevében Győri Imre, valamint Grósz Károly és Katona István a KB osztályvezetői; a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala részéről Vár- konyi Péter államtitkár, elnök és Lengyel László elnökhelyettes; a Népszabadság szerkesztő bizottsága, párt- és KISZ-szervezete. nevében Rényi Péter főszerkesztő-helyettes, Vadász Ferenc, a pártbizottság titkára és Oláh Ágnes KÍSZ-titkár; a nyomda-, a papíripar- és a sajtó dolgozóinak szak- . szervezete képviseletében Lux János titkár és Szántó Jenő, az elnökség tagja koszorúzott, Elhelyezte a megemlékezés koszorúját a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Gyurlcá Géza alelnök és Pásztor János főtitkárhelyettes, valamint a Hírlapkiadó Vállalat képviseletében Csollány Ferenc igazgató. Kapitány Gyula, a pártbizottság titkára. és Losonczi Éva. a KIS-Z- szervezet titkára. Az ünnepségen részt vett Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Nép- szabadság főszerkesztője. Szakasits Árpád, a munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 90. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek kedden a Mező Imre pantheonjában, ahol az MSZMP Központi Bizottsága az Elnöki Tanács és az Országos Béketanács kénviseletében helyezték el koszorúkat. Kémikusok taláSkoz az egri főiskolán Az egri Ho Si nárképző Főiskola kémiai tanszékén nemzejfközi kémikustalálkozó volt kedden. Az NDK-beli Erfurtból és a csehszlovákiai Besztercebányáról jöttek el a partner főiskolák kémiatanárai, kutatói. A tanácskozáson megvitatták a három főiskola közös kutatási lehetőségeit az összehasonlító kémia szakmetodika területén. A találkozón csaknem egy évtizedre szóló közös kutatási Drog- romát fogadtak el a részt vevők.