Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
VWWAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAZ ed Száz pillanat Íróasztalom sarkán gyarapodnak a borítékok: lám vannak még azért, akik tisztelnek, szeretnek. De legalábbis eszükben tartanak. Gyarapodnak a borítékok, bennük a kisebb-nagyobb kártyák, lapok, névjegyek: boldog új esztendőt kívánnak a címzettnek. Nekem. Be_ vallom, hiú ember vagyok, annyira legalábbis az. mint mások. így hát felettébb jólesik, hogy többeknek is eszébe jut a nevem, címem az új esztendő alkalmából. Gyűjtöm is a borítékokat, az üdvözlőlapokat, mint vadász a trófeákat, dehogyis dobnék el belőlük egyet is, utóvégre mindegyik én vagyok és mindegyik ő: akinek küldték és aki küldte. Két ember közötti híd egy- egy ilyen lap, amelynek hátán átmasírozik tőle hozzám a jókívánság. És most gyűjtöm ezeket a hidaesikákat, amelyeknek traverzei a betűk, pillérei pedig azok a megemlékező pillanatok, amelyek megíratják, megcí- meztetik őket. Mondom is, hogy milyen jólesik, hogy így megemlékeznek rólam. — Te valóban csinálod ezt a lelkesedési rohamot, vagy valami veled született bajod van? — Miért? — hökkenek meg, amint barátom kajánfanyar, vagyhogy inkább cinikusan vigyorgó arcába nézek. __ Még, hogy miért? Te valóban nem a földem, jársz, v agy pedig saját magad eteted... Tudod, hogyan készülnek, íródnak meg ezek a buék-lapok? Ne mondd, hogy nem tudod... Ügy fiacskám, hogy a titkárnő veszi a telefonkönyvet, meg a protokoll-listát, aztán címez, borítékoz és a postázó meg postáz... Lehet... — dőlt hátra fölényesen a széken, hogy legszívesebben belerúgtam volna — ... lehet, hogy aki neked jó új évet kívánt, az legszívesebben azt irta volna, hogy dögölj meg, ha egyáltalán irt volna... Csak, hogy fogalma sem volt, hogy te is rajta voltál a listán.. — .. .nem mondom ez elképzelhető egyik-másik... — Lári.fárí, egyik-másik... Minden esetben így van fiam. Minden esetben. Viszi a posta a személyes jókívánságot. Amit titkárnő gépelt, a postázó címezett és állami pénzen kézbesítették. Ügy bizony... — tette hozzá nyomatékül és jóindulatúan megveregette a vál- larnat. Szemmel látható volt, hogy eljutott a boldogság és megelégedettség csúcsára, mert sikerült megingatnia a pilléreket, meglazítania a traverzeket, nevetségessé tenni az én... a nekem küldött üdvözlő lapjaimat. Voltaképpen ez az ember nem is a barátom, hanem lelkem és hitem alantas gyilkosa, büszkeségem liliomának tiprója, emberi és ezért ápolni méltó hiúságom gúnyt űzője. Jönnek a lapok, borítékok, bennük az üdvözlő sorok és nincs kedvem az új évhez. Milyen új és milyen év az, amit voltaképpen egy írógép ír nekem és az állam postázott a számomra? Elképzelem magam előtt amint óriási boríték- és kártyahalom között, vastag füstbe bur_ kolódzva dolgoznak a gépírónők, egyik kezükkel a borítékhalmazt forgatva mind magasabbra és magasabbra fejük fölé, a másikkal a cím- és protokolltárban lapozgatva, a harmadikkal az írógép billentyűit verve, a negyedikkel... Igen, a negyedikkel, az ötödikkel, s a, kilencvenkilence- dikkel is, mert a titkárnők, gépírónők most úgy jelennek' meg előttem mint százkarú Buddha, csak poszta- mens helyett forgószéken ülnek egyre jobban elmerevedő derékkal. Nagyot sóhajtok és leseprem az íróasztalomról a hamis köszöntőket. Igaza volt a barátomnak és mégis csak a barátom, mert rányitotta a szemem az igazságra. Köszönet érte néki! Hát ez mi? Várjunk csak egy pillanatra azzal a nagy söpréssel, hiszen ez alá van írva. Ez is. Az is. Mind. Kézzel. Tintával van aláírva és sajátkezűleg. Aki küldte tollat fogott, hogy odakanyarintsa a nevét a szokványszöveg, alá s ettől a kanyarintástól a személytelen szöveg megszűnik szokványosnak lenni, ettől a kanyarintástól életre kél a titkárnők lelkes fáradsággal gyártott üdvözlő lapja: aki küldte, míg aláírt, egy pillanatig, rám gondolt. Akinek küldi. - Száz üdvözlet, száz pillanat. És rohanó, néha bizony lélektelennek tű. nő világunkban száz egész pillanatot kapni, az nagyszerű dolog. Van aki egész életét egyetlen igaz pillanatért, egy emberi pillanatért feláldozná, és nekem meg ím száz is jutott. Dúskálkodhatom a pillanatokban. Ezek a pillanatok fognak kézen és vezetnek át az egyik esztendőből a másikba, amely lehet, hagy nem lesz könnyebb, talán szebb sem, mint volt az idei, de minden gondjával együtt is szép és elbírható év lesz, bármilyen is lesz, mert száz emberi pillanat kíséri lépteim. És osztozik, ha lesz, és bizton lesz, osztozik örömeimben is. És nem is csak állami pénzen érkeznek e borítékok és az sem baj, hogy az állam is áldoz értem, utóvégre — és ezt hencegés nélkül írhatom — én is áldoztam az 'államért. Most törleszt valamit nékem az állami boldog új év. íróasztalom sarkán gyarapodnak a borítékok: boldog új évet kívánnak nekem. Nem leszek hát társtalan sem az újban, sem a boldogságban. Mert hisz mit ér egy év, ha új is, ha magányos és lehet-e egy új esztendő boldog, ha magányos. Új esztendőt, vígságszerzőt hát mindenkinek. Te pedig pukkadj meg barátom. /kAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAŐWíAAAAAAáiMMMÍ R obley professzorról nemcsak hallgatói körében terjedtek el enyhén szólva is hóbortos természetét igazolandó történetek, hanem a kormányhivatalban is. A hatvanas éveiben járó — farmernadrágot és csokor- nyakkendőt viselő — elméleti fizikus, aki számtalan bizottság alelnöki, elnöki, valamint titkári és főtitkári tisztjét töltötte be, s ezenkívül tagja volt a szenátusnak is, csaknem minden héten szolgáltatott , a high societynak — a magas társaságnak, köznyelven az előkelőségnek — valami rettenetes történetet. Egyszer a Madison Squar Gardenben rendezett hivatásos félnehézsúlyú kihívásos világbajnoki döntőn kicsa. varia a műsorvezető kezéből a mikrofont és előre bejelentette a nagyérdemű közönségnek, hogy mi lesz a mérkőzés vége, ki nyer kiütéssel és hányadik menetben. Tette mindezt azért — mondta 5 —, hogy rádöbbentse az amerikai át. lagpolgárt, mennyire ki van szolgáltatva a manipuláció- nak, s hogy még a sportban sincs Igazság, nemhogy a politikai életben lenne. A legnagyobb tetszést az egyetemi hallgatók körében akkor aratta, amikor tizenhat anyaszült pucér lánnyal illusztrálta az auditóriumban az elméleti fizika esvik nehezen elképzelhető tételét, az úgynevezett erős és gyenge kölcsönhatásokat. Állítólag az eset után a nemzetbiztonsági hivatalba is behívatták — mivel lejáratta, mint elnöke a számtalan bizottságok legtitko. sabbíát a Nemzetközi Atomcsapás Kutató Központot. Robley — legalábbis így hírlik — felhívta a nem. zetbiztonsági hivatalt és megkérdezte, hogy meghallgatása során számíthat-e arra. hogv több ízben meg. kínálják G. H. Mumm pezsgővel. Az elképedt kormányhivatalnok dadogva nemmel válaszolt, mire Robley udvariasan közölte, hogy akkor nem áll módjában látogatást tennie a hivatalban. Ez azonban szerény előjátéknak számított ahhoz képest, amikor egy díszvacsorán a társaságban levő uralkodó hercegnővel, akit fontos államérdekek miatt hívtak meg az Egyesült Államokba. egyszerűen és lakonikusan ezt közölte' Asz_ szonyom, maga reménytelenül hülye. Tette mindezt azért, mert az uralkodó hercegnő az elemi részecskék fizikájáról faggatva a professzort. nem értette me" hogy léteznek nlvan a""""' résnek. amelyeknek már nincs tömegük. A botrány azonban még ekkor sem tört ki. Az ese. SZIGETHY ANDRÁS: RÉ'ey szenátor rasiboldogi- íásának igaz története tét betudták annak, hogy a professzor nem is csinál titkot alkohol utáni vonzódásából, s a butaság elleni mérhetetlen utálkozásábóL A bomba akkor robbant, amikor Robley kihallgatást kért magától a nemzetbiztonsági főtanácsadótól. A nemzetbiztonsági főtanácsadó természeteden ismerte a diplomácia rejtett, de szigorú szabályait. Először munkatársaival konzultált, majd az elnök szemé, lyi titkárával, később az elnökkel beszélt. Nehezítette az ügyet, hogy Robley nem jelölte meg, még legtágabb értelemben sem a kihallgatás témakörét. Hosszas vita után úgy döntöttek, hogy sor kerülhet a találkozóra, amelyet — érthető okok mi. att — teljesen elhallgattak a sajtó elől, és a lehető legnagyobb titokban tartottak. A nemzetbiztonsági főtanácsadó hosszasan tanácskozott arról is, hogy hiivata. Iában, vagy az úgynevezett nyári rezidenciában fogadja Robleyt. Végül is a hivatali fogadást elvetette, provokációtól tartva. így tehát a nagy jelentőségű találkozóra. az elméleti fizika ma élő koronázatlan királya és a hivatali hatalom képviselője között, úgynevezett laza diplomácia rendben, félhivatalos körülmények között került sor. A nemzetbiztonsági hivatal vezetője már az első pillanatban is jóleső érzéssel nyugtázta magában, hogy helyesen (döntött — mármint a fogadás helyszínét és félhivatalos jellegét illetően — mivel Rob. leyből dőlt a whiskyfelhő. és enyhén szólva is tökéletes részeg volt. Miután egy könnyed mozdulattal félresöpörte a ka- viáros szendvicseket az asz. tálról, közölte, hogy roppant kevés ideie van. Ugyanis beláthatatlan következményekkel járó kísérletsorozat végkifejlete előtt áll a vezetése alatt álló intézetben munkacsoportja, amely a mágneses mononóhisok előállításával foglalkozik. A nemzetbiztonsági hivatal mindig energikus és erélyes vezetője a tévéri- portokban sugárzott rósz. szállással - felvonta ritkás szemöldökét és felszólította a professzort, hogy térjen a tárgyra. — Igen — mondta Robley — magam is így gondoltam. Csupán az aggaszt, hogy az ön felfogása kissé nehézkes, és így nem tudja majd első hallásra felmérni javaslatom korszakalkotó jellegét. No de mindegy — legyintett és közben bal kezével szórakozottan bö- kögette a parányi fekete halikragömböket, s néha alig hallhatóan felkuncogott: „Szavamra, felnagyított protonok”. Nos, szóval javaslatom lényege: csináljunk az oroszokkal közösen mester, séges kémholdakat. A nemzetbiztonsági tanácsadó először azt fontolgatta, hogy azonnal kivezetteti a professzort, maid felhívja az elnököt, hogy intézkedjék Robley minden tisztségéről történő leváltásáról. Nagy nehezen azonban úrrá lett indulatain, és vér. télén ajkai közül kipréselte a rövid szót. — Ismételje! — Tudtam, hogy nehéz felfogású. Eddig ugyan még csak televízióban láttam, de már onnan is sejtettem. Nos, megismétlem. Csináljunk az oroszokkal közösen mesterséges kémholdakat. — Maga nem normális. — Na igen, Szegény apám is mondta. Talán négyéves lehettem, amikór feltűnt; hogy az alfasugárzás során a szétbomló... Pardon, Elfelejtettem, hogy ön teljesen műveletlen. Na, mindegy. Szóval, arról volna szó, hogy megegyeznénk az oroszokkal. À kémholdak ugyanis egyrészt rengeteg pénzbe kerülnek, másrészt viszont elengedhetetlenek, most már akárhogy nézzük is a föld lakosságának biztonsága szempontjából. Nagyon helyes az ellenőrzés, > ha már annyira ostobán felhalmoztuk ezt a rengeteg szupermicsodát, tudja, ezeket a nukleáris vacakokat Szóval, nagyon helyes, hogy ezeket ellenőrizzük. Természetesen mindkét részről kölcsönösen. De sokallom a kiadott mii. liárdokat A költségek rögtön a felére csökkennének, ha közösen felbocsátott műholdak felváltva adnának nekik és nekünk. Attól füg. gően, hogy melyik terület fölött repülnek. Így fele annyi műholdat kellene megtervezni, felszerelni és pályára juttatni. Ez annyira kézenfekvő, hogy el sem tudom képzelni, miért nem csináljuk már ígv régen. Persze az alapötletet később tovább kell fejleszteni. Abból kell kiindulni, hogy az erőegvensúlv elismerése és nem a ténvleges létezése a fontos. Érti ugye? — Attól tartok, ön gúnyt űz belőlem, s rajtam keresztül a kormányhivatalból — emelkedett fel a nemzetbiztonság első számú őre. — Nézze, kérem. Az most engem a legkevésbé érdekel, hogy ön személy szerint mitől tart. Logikus a felvetés vagy sem? Erre válaszoljon? — Na persze. Az, feltétlenül az — sziszegte a biztonsági főtanácsadó. — És ha már itt tartunk. hogy képzeli a megvalósítást? — Nagyon egyszerű. Beszélek valamelyik barátom, mai odaát, aki majd előterjeszti a kormányának, aztán maguk megcsinálják hivatalosan is az akármit, én ezekhez nem értek. — Tartok tőle, hogy még sole egyébhez sem És — még egyszer nagyon feltételes módban —, ha már itt tartunk, hogyan tárgyalna valamelyik barátjával odaátról ? — Angolul vagy oroszul, vagy németül. Teljésen mindegy. — Nem így értei tém. — Ha szabad kérdeznem, hogyan értette? — Mondjuk úgy, hogy hol? — Hol, hol? Valamelyik kocsmában, mondjuk. Sze. kaszin akadémikus például a spanyol borok nagy tisztelője ... — Engem sem Szekaszán, sem a spanyol borok nem érdekelnek. Legyen olyan kedves — és sajnálom, hogy erre figyelmeztetnem kell — tartsa tiszteletben a hivatalt, amelyet képviselek, s az államot, amelynek ön az állampolgára, sőt széná- tora. — Szentségés isten, hát hogyan tartsam jobban tiszteletiben, mikor a nemzeti jövedelmet terhelő költségeknek csaknem a felétől kívánom megszabadítani? Robleyt négy nafc múlva csukták be a zárt intézetbe. Az amerikai sajtó évek múlva adott csak hírt róla, amikor felkereste egy új típusú nukleáris tengeralattjárókkal kísérletező bízott, ság, amely nem tudott meg. birkózni egy rendkívül bonyolult fizikai-műszaki problémával. Akkor már nem lehetett titkolni- a tömegével szerencsétlenül végződött ten. geralatt járó-kísér I eteket. Robley — egyébként kényelmesen berendezett — magánzárkájában negyven perc alatt megoldotta a kérdést. a tervrajzok fölé hajolva. Elkészítette a korrigált dokumentációkat, maid könnyed mozdulattal széttépte a lapokat a papírkosár fölött. Utána szivarra gyújtott és lábát feltéve az asztalra, eldúdolt egy indi. • án dalt. amely a szerelemről és a gyermekáldás, vau lamánt a játék fontósságá. ról szólt. Villen Vastag Margot-Ja Boros Zsolt György illusztrációja
