Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
ÜNNEP ES TNRSIDIILOM A7. EMBERISÉG ünnepei sokfélék. Társadalmi emlékezetünk határáig nyomon követhetjük jelenlétüket, hiszen ahol emberi kultúra sarjadt, ott az ünnep napja is felvirradt. Mégpedig hányféle és micsoda ünnepeké! A primitív népek rituális szertartásaiban például a közösség és a természet intim kapcsolata, a természeti erőkhöz fűződő viszony és a felnőtté válás közösségi képzettársításai tükröződnek. Hatásai pedig á civilizáció késői időszakáig nyúlnak: a népi ünne- pelésii alkalmaik mindmáig megőrizték a természet fordulóihoz, a munka nagy eseményeihez való kötődést, . s a népi-közösségi ösztönzők intenzív, sokszor pajzán vagy éppen vaskosan érzéki formáit. A XX. század emberét ámulatba ejtheti és gondolkodásra késztetheti az az intenzitás és őszinte önmegnyilatkozás, az a tartalmasság, amely kulturális és közösségfenntartó jelentőségűvé emelte az emberi közösségek mindenkori ünnepeit. a múltban. Mert ahogy : a Világosság című folyóirat ünnepekről szóló augusztusi—szeptemberi számában Ancsel Éva írja: „A történelmi fejlődés során csak a népi ünnepeket jellemzi, hogy az emberek ilyenkor, — ha átmenetileg is, — azzá válnak, ami. ■vé válhatnának, ha a tár. sadalmi antagonizmusok nem, állnák útját az elvont lehetőségek realizálásának. Miként a héroszok antik kultuszai módot adtak arra, hogy sorsuk és szenvedésük újraélése révén megszűnjön a formátumukból következő különállásuk, s az emberek hozzájuk, vagyis ön. nőn lehetőségeikhez felnőjenek — ez történik másmás tartalommal és formában minden későbbi közösségi, népi ünnepen... A ■ plebejus ünnepeken ezért ,bmindig jelen van a lázadás -ta fennálló ellen és a nősz. otalgia egy másfajta élet után: éppen ennek időleges realizálásából fakad a kivételes öröm- és szabad, ságélmény”. ★ ÄM ÉPPEN az energiákat felszabadító és közösségi egységbe kötő népi ünnep kulturális jelentőségének felismerése vezetett oda, hogy a közösségek mindenkori tevékenységéből szervesen és spontánul kibontakozó ünnepre felépítsék a hivatalos ünnepek szféráját. ,.A régi királyok — írja Konfucius — óvatosak vol. tak azokat a dolgokat, illetően, amelyek az elmére hatnak. És ezért szertartásokat vezettek be, hogy az emberek céljait helye, sen irányítsák; zenét, vagy harmóniát adjanak hangjuknak; törvényeket, hogy ér. vényesítsék viselkedésüket; és büntetéseket, hogy megóvják őket a rosszra való hajlamtól. A cél, amelyet a szertartások, zene, büntetések és törvények szolgálnak, ugyanaz; ezek eszközök, amelyekkel az emberek elméjét hasonlóvá teszik, és jó rendet teremte, nek a kormányzásban”. Mihelyt odáig jutnak a dolgok, a közösségi teremtőerőt reprezentáló ünnep mellé odalép az intézményes szándékosság, a számító akarat, s megteremtődik ezzel látszat ünnep lehetősége. A lehetősége, mert a kétfajta ünnepben rejlő antagoniisztikus feszültség csak a modem elidegenedés és atomizálódás világában fokozódik megsemmisítő erővé. Az ókor és a középkor még inkább keretet biztosít a népi ünneplésnek: a hivatalosságot, a kihirdetett és megrendezett ünnepet elárasztja és elfedi a. spontán ünnep népi tar. kasága. A konfliktusok ugyan keserűek és barbár módon törnek a felszínre, 1978. december 31. vasárnap mint például a kiírthatait- lannak bizonyuló babona- ság, s az ellene nemcsak a liturgiái és egyéb előírásokkal és szabályokkáI. védekező egyház esetében; de a természetadta közösség maga is a szokások és a hagyományok rabja, s az ellentétes törekvések még beleolvadnak a hit, a pompa és Látványosság mindenkinek élményt és eseményt biztosító általánosságába, meket is fel kell használnia. A POLGÁRI forradalom tobzódásaiban még ott ünnepli a nép is, vélt és valóságos felszabadulását. A pátosz és az illúziók múlásával azonban felszínre bukkan az ünnepek formalitása. „A polgári világ tipikus egyéne — olvashatjuk ugyancsak a Világosságban —. ez a minden közösségből kihulott lény már nem képes ünnepelni. Ott. ahol — a Kommunista Kiáltvány szavaival — minden személyes méltóság csereértékké oldódott fel. már csak a falakat lehet díszítem, az asztalokat ezüsttel megteríteni. — ünnepi érzelmeket felszabadítani már nem lehet. Akik se társulni, se a maguk ácsolta korlátok közül ki. lépni nem tudnak. — azok nem ismerhetnek ünnepet". ★ Az ünnepek kapitalizmus- beli holdfogyatkozásét a kiverekedtek eszmélésének közösségteremtő mozgalmai tudják csak megszüntetni. Az elidegenedés elleni tiltakozásban, a kizsákmányolás anyagi és szellemi formái elleni harcban az emberi szolidaritás, és az ember vPágjavító. új világot teremtő erőfeszítése teremtheti csak úiiá a valóságalakítás és életformálás ember- léptékű pátoszát, s formálhatja ezzel újiá az emberiség tartalmas ünneneit. Világunk csak úgy úiulhat meg, ha az emberi bátorság és . crkö'esi tartás méh7 közegéből táplálkozik a társadalmi célkitűzések és cselekedetek mindennapi világa: ha a „kizökkent idő” érzetét összekapcsoljuk az emberi küldetés elodázhatatlan felelősségével. A történelem üzenete: ünnepeinknek feltételei vannak. Csak az az ember, nép, nemzet és mozgalom ünnepel, aki és amely életének és sorsának körét munkájával és szellemével kiszakítja a mindennapi és pillanatnyi lét puszta vegetációjából és eltűnésre ítéltségéből, hogy a múlt és a jövő dimenzióiba építve bele, megteremtve a folytonosságot, az önmagát tételezés és megőrzés lehetőségét. A múlt és a jövő idősíkjaiba belehelyezett jelen így mindenkor egy állomás is: mert valahonnan jöttünk és valahová tartunk. Csak azért vagyunk itt, mert valahonnan ide érkeztünk, mert eddig küzdöttük magunkat, s egyúttal csak azért vagyunk itt. hogy tovább mehessünk. Mert az ember úton levő lénynek bizonyul. Csak így őrizheti meg önmagát, őrizheti meg és építheti tovább kultúráját és ünnepeit. A kultúrába beépülő múlt- és jövőtudat, s a kultúrához tartozó egyének mindennapi létküzdWlme újra és újra szimbolikus jelekkel és értelemmel tölti meg a születés, a megújulás, a nagy történelmi események és sorsfordulók időpontjait. S ezért lehetséges, hogy az olyan sok ágból kialakult, ősi, mágikus és vallásos vonásokat hordozó ünnep, mint a karácsony és az újév is megőrizheti folytonosságát akkor is, amikor a mögötte levő hagyomány és valóságkép veszít értékéből, vagy éppenséggel már felidézhetetlennek bizonyul. Az ember újra és újra magára vonatkoztatja életének történéseit, felismeri bennük saját maga fontosságát. Mert nem arról van-e szó még a vallásban is, ahol az ember a teremtés koronájává, a Föld pedig a Kozmosz kitüntetett helyévé fokozódik? VÉGÜL IS MINDIG az alkotó és küzdő ember ünhe- pel. Mert. megtett valamit, mert őrzi és újjáépíti kis és nagyobb közösségeit és önmagát. S így valóban méltó az ünneplésre. S ha nem is tudja, de érzi: ünnep nélkül nincs kultúra. Kultúra nélkül pedig nincs emberi létezés ... Hülvely István 39. Benézett a gobelinkr- állításra is, de zaklatott szétszórtsága megakadályozta abban, Ihogy kapcsolatot találjon a faliszőnyegek zárt szépségével. Napszálltakor Dankát hazaűzte a magánya. Pocsék állapota ellenére semmi elesettség nem látszott rajta. Rugalmasan lépdelt a juharfák alatt, hátnakanyarított zakóját egy ujja tartotta a vállán. Aki látta a karcsú, hullámos hajú fiatalembert, azon se csodálkozott volna, ha fütyörészni hallja. A szembejövő nők rajta felejtették a szemüket. Pedig zsibbadt volt a rettegéstől. Van-e még otthona? — ez a kérdés dobolta tele a mellkasát. Kapujuknál csend és mozdulatlanság fogadta. Békés nyári árnyékok bugyolálták körbe a házat A diófák langyos lombjai között már az este hallgatott. Danka Károly szorongó kíváncsisággal nyitott be a lépcsőházba. Megszokott helyén, a jobb sarokban látta a hosszú lábú asztalkát, amelyre apósa árnyéktűrő dísznövényt készült szerezni. Papírlap fehérlett rajta. Önkéntelenül érte nyúlt, de a homály miatt nehezen tudta kibetűzni, hogy mi áll rajta. Csak Burján Péter keze írását ismerte fel azonnal. Villanyt gyújtott, hogy jobban lásson. Nem tudta mire vélni a rejtelmes szöveget. Átjárta valami forró gyengeség, ennek ellenére hajszoltan robogott fel a lépcsőn. Odafent aztán megtorpant. Tétova, puha léptekkel érkezett lakásukba. A belső szobában, a nagy asztal körül javában beszélgettek. Az asztal közepén ott látta a rengeteg papírpénzt, családtagjai között Félix Eleket Mindent értett. — Szervusz, Karcsikám! — fogadta Edit felragyogó örömmel. Dezső flegma dörmögéssel, ám teljes jó szándékkal bosz- szantotta: — Hazajött a készre a sógor. A maga bajába zárt. ember közönyével reagált Danka a kétféle fogadtatásra. Mivel nyugtalanságát csak növelte a homály, itt is villanyt gyújtott. Á könyörtelen fénytől meghökkentek a többiek, s egy pillanatra sértőnek érezték. Kérdőn meredtek Danka Károlyra, akt szintén kérdőn, merengő tanácstalansággal mutatta Nem hobbi Emberformáló amatőrök Akár hobbinak is mondhatjuk, ha valaki szeret énekelni, zenélni, táncolni, avagy verset mondani. Ám az emberek rendszerint nem önmaguknak szólóanak, mint egy közösség cselekvő résztvevői fejtik ki tevékenységüket. önmaguk és mások, embertársaik, közönségük művelődésére és szórakoztatására. Ez már nem hobby. több, sokkalta több az egyéni kedvtelésnél : emberformáló, közösségteremtő mozgalom. E mozgalom — az amatőr művészeti mozgalom — jelenlétét, eredményeit és gondjait vette számba a megyei közművelődési bizottság. Elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy országosan mintegy 10 ezer amatőr művészeti csoportot tartanak számon, amelyekben több mint 300 ezer fiatal és felnőtt tevékenykedik. Heves megyében majd 300 csoport dolgozik a közművelődés különböző intézményeiben, s a tagok száma eléri a nyolcezret. Ezek a számok persze közel sem adnak teljes képet, hiszen számos iskolai művészeti csoport helyezkedik el e sokoldalú mozgalom palettáján. Fogalmazhatunk így is: alig van olyan iskola, amelyben ne lenne valamilyen csoport tánc-, báb- kórus, vagy színjátszó. A mozgalom terjeszkedését, magát a számszerűséget nem szabad ugyan lebecsülni — túlbecsülni sem kell! —, ám mégis fontosabb az a vitathatatlan minőségi és szemléletbeli változás, amely az amatőrök megítélésében tapasztalható. Jelentősen növekedett a mozgalom tekintélye, ma már természetes, hogy az amatőröket is megilleti a művészeti elnevezés. Előrelépett, rangot kapott, nem .is kapott, inkább . rangot szerzett, vívott ki az amatőr művészeti mozgalom. Amelynek csoportjai, együttesei rendszeres kapcsolatot tartanak közönségükkel. Növeli ezt a kapcsolatot, s erősíti a művészeti mozgalom hatását az a körülmény, hogy a tanácsok, az üzemek, a vállalatok, a szövetkezetek, vagyis a munkahelyi kollektívák is felismerték az amatőr együttesek jelentőségét, .s ily módon fokozódott az igény a szolgáltatás jellegű műsorok iránt. Nehéz feltérképezni egy mozgalom munkáját, csaknem lehetetlen számba venni több száz művésze*» est» port, együttes egymásra, valamint a közönségre gyakorolt hatását. Fel lehet ugyan sorolni a rideg számadatokat — hogy többek között 36 színjátszó, ugyanannyi tánc-, 15 kórus, 50 képző-, díszítőművészeti, 25 báb-, ugyanennyi népdalkórus, 26 zenekari csoport munkálkodik a megyében —, ám az estébe nyúló, olykor bizony fáradságos próbák, előadások izgalmát, közösségi élményét, a bemutatott műsorok művészi értékét egyetlen beszámoló sem képes visszaadni. Méginkább nem a műsorok sokszínűségét, tartalmi gazdagságát. a közönségre gyakorolt hatását. Ám nyomon követhetjük a csoportok szakmai fejlődését, a felkészülés tervszerűségét, a repertoár gazdagodását, s mindezek eredményeként azt az örvendetes tapasztalatot, hogy egyre jobban kialakul az együttesek törzs- közönsége. Sőt: a ragaszkodó és hozzáértő törzsközönsége. Mindig jogos büszkeséggel szólunk kiemelkedő együtteseinkről, amelyekre nemcsak a megye, hanem az ország is figyel, s olykor külföldön is képviselik a mozgalmat. A gyöngyösi Vidróczki együttes, az Egri Szimfonikus Zenekar, az Építők Heves megyei Kórusa, a Harlekin Bábegyüttes, az egri főiskola női kara már évpk óta az élvonalban tevékenykedik. E csoportok nemcsak műsoraikkal hatnak, és nem is csak saját közönségükre, legjobb szakembereik módszertani segítséget nyújtva erősítik az amatőr művészeti mozgalmat. E népszerű mozgalom továbbfejlesztése most elsősorban attól függ, sikerül-e több szakembert bevonni, hogy segítségükkel a derékhad is jobban felzárkózzék az élvonalhoz, a kiemelkedő együttesek színvonalához. Emellett persze még főbb probléma vár megoldásra. A mozgalom egységes irányítását szolgálná például, valamennyi művészeti ágban kidolgoznák a minősítési rendszert, s nemcsak a produkciókat, hanem a csoportok belső életét is nagyobb figyelemmel kísérnék. A tanfolyamok tapasztalata is figyelmeztet néhány tennivalóra. Például arra, hogy rendezni kellene a képzést, a továbbképzést is. A Megyei Művelődési Központ igyekezettel szervezi ugyan — és nagy létszámmal — a működési engedélyt szerző tanfolyamoka/ ám u hároméves képzés során jelentős a lemorzsolódás. Nem beszélve arról a paradoxonról, amely a színjátszóknál tapasztalható: az elmúlt években tizennyolcán szereztek A-, B-, illetve C-kategóriás működési engedélyt, közülük azonban mindösze hárman vezetnek csoportot. Vajon miért csak hárman? És kik vezetik a többieket? Az is elgondolkodtató, hogy a pedagógusok idegenkednek a közművelődési tanfolyamoktól, bizonyára azért is, mert az iskola vezetése nem ismeri el szakmai továbbképzésnek ezeket a kurzusokat. Pedig a z ! Különösen, ha komolyan vesszük az oktatás és a közművelődés egymást segítő, egymásra ható tevékenységét. Sokrétű a megye amatőr művészeti mozgalma, így szerteágazóak az eredmények, gondok is. Az alapos összegzés, a helyes következtetés, a tennivalók megjelölése fejlődést ígér ugyan, mégis érdemes lenne külön- külön felmérni egy-egy művészeti ág helyzetét, s egyben meghatározni a továbbfejlesztés feladatait is. Figyelembe véve természetesen a műkedvelő művészeti mozgalmat körülvevő társadalmi igényt és a közművelődést, a csoportok reális lehetőségeit is. Mert a harmonikus összhang ma még inkább szükséges, mint volt tegnap. Márkusz László fel az irodai géppapírt, amely szárnyszegetten elhajlott ujjai között. — _A lépcsőházban találtam azon a hosszú lábú a sztalkán. Furcsa írás van rajta. Nem értem, mit jelent. — S olvasta, rejtélyt kutató halksággal: — Felakasztottam a kutyát, hogy ne ugasson... Rózsiból mozdonysípként jajgatott elő a cérna vékony sikoly: — Istenem, segíts’... A többiek egymásra meredtek eszelős rémülettel. —■ Mire vársz! — ordított Zoltán a kőfaragóra, teli torokból. Választ nem várva, kirohant törő-zúzó lendülettel. Dezső a nyomába hágott. Danka Károly fölfogta, mi történt. A padlóra ejtette zakóját, és a sógorai után rohant. Rózsi fogvacogva. szája körül hideg verejtékkel ráncosra kékült ajakkal mondogatta: — Éreztem... láttam a szemén... S mivel éppen Paulára nézett, a fonnyadó asszony fel- dúltan neki támadt: — Engem vádolsz?! Bomlottan, rángatózva mondogatta a lágy asszony: — Láttam a szemén... Edit csak állt, mint a gipszből öntött szobor. Tö- mörre fagyasztotta a bénaság. Szép arcának vonásai is hidegre dermedtek, s csillogó szeméből ömlött a könnv. Anélkül, hogy megmozdult volna, a félrebeszélők ré- vetegségével mondta: — Félix úr... hordja el magát... IA bizsus a bekerített üldözött rémületével hajol! hol erre, hol arra. de talpú mintha a padlóhoz ragadt volna. Végre el tudott mozdulni a kísérteties pontról. Lihegve az asztalhoz ugrott Míg rángó ujjaival a táska zárján babrált, különös vinnyogó és nyüszítő hangok szakadtak föl belőle. Kapkodva rakta vissza táskájába az ötszázasok kötegelt, s eközben érthető szavakká formálódott vinynyogása. — Kérném tisztelettel... én igazán... én igazán ártatlan vagyok. Abszolúte ártatlan vagyok... . semmiről nem tehetek... abszolúte semmiről... Most, hogy táskájában tudta pénzét, kapkodása is gyorsasággá rendeződött. Egyszerre az lett neki a legsürgősebb, hogy eltűnjön a helyszínről. A rágcsálók sebes illanásával osont ki a szobából. Paula nekivadultan rikácsolt; — Nem leszek bűnbak! Még mindig a bénaság jegébe dermedve állt Edit. Könnyei egyre hullottak s mint a szobor, amely képtelen mozdulni, egyenes tartással, suttogva könyörgött sógornőjének : — Hallgass ... De Paula nem akart beleszakadni a bűntudat terhébe. Rémült örömmel mutatott a mémöknőre. — Felelősek vagytok ! Igen! Ti vagytok a felelősek' A gyerekei. Ekkor leszakított magáról minden önfegyelmet Edit és fájdalmas, vad, fenyegető áltás süvöltött belőle: — Hallgaaaaass !... Kiáltása után ha'meresztő send támadt. Aztán összeomlott. elmerült a zokogásban. S mint aki önmagát vonszolja partra az örvényből, aléltan ocsúdott. Kitá- molygott a lakásból, letán- torgott a lépcsőn. Odakint már besötétedett. Annyi ereje már nem maradt, hogy az udvarra lépjen, megkapaszkodott a bejárati fal élében. Közel hozzá, valahol a földszinti terasz sarkánál, a fal tövében, földre kuporodva csúnyán sírt egy férfi. Zoltán volt. Keleti gyásszal verte a fejét a falhoz. Csak most látta meg á rettenettől kábult Edit, hogy sarkig tárva a garázsajtó mindkét szárnya. Arról közeledett feléje Dezső kibírhatatlanul lassú, csoszogó léptekkel. Odavánszorgott a közelébe a kőfaragó, ájult fordulattal a falnak dőlt- megtámasztotta a hátát. Félig eszméletlenül motyogta; — Ott van a garázsban.. Késő... Minden késő. .. Danka Károly a diófa alatt állt, szemben a nvitott garázzsal. Nézte a sötétet, hallgatta a csendet, érezte a halált. Elborzadt józansággal figyelte odaátról az életet. Szánalommal és haraggal, szeretettel és , megvetéssel nézte azokat, akik a falba kapaszkodva sírtak. A hozzájuk tartozás együttérző utálatával vágta a fejükhöz: — Megöltétek az apátokat! A boldog tárgyak — a Pannónia motor szétszeded darabjai, a bádogasztaí, a vesszőszékek ott derenetÆ körülötte a diófa lombén alatt. A boldogtalan Danka Károly kimozdult közülük, hogy visszatérve a túlsó partra, karjaiba vegye feleségét Vége
