Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-28 / 304. szám
j omós adminisztrátorok Kalló dé szellemi erők tévéztünk — Mit csináltatok karó. csontkor? — Tévéztünk .. . — Neztetek a televíziót karácsonykor? — Hogy néztük-e? Azt hiszem, meg éjjel is be volt kapcsolva a készülék ... Nem kiagyalt párbeszédek ezek, tanúsíthatja rnajc mindenki, mit sem törődv. azzal, nogy szociológusok pszichológusok, pedagógusok irodalmárok azon mór. gólodnak, hogy a televízió eiveszi minden szvabad ide. iét az embereknek hogy r televízió leszoktatja az igazi tarsas életről őket, hogy a televízió jóvoltából lassan már elfelejtünk beszélgetni is, hogy ... Minek folytassam? Így igaz, mindez igaz és mégis. Tudomásul sell vennünk, hogy az ország egy jelentős hánya, da számára az ünnep elválaszthatatlan a televíziótól — nemcsak azért. mert ilyenkor érnek rá — és őmaguk is „leválaszhatat- lanok" az ünnepeken a képernyőtől. Lehet ezen — sőt kell is! — tűnődni, menynyiben helyes és mennyiben túlzás, csak egyet nem lehet: figyelmen’ kívül hagyni ezt a tényt. Végtére is a magyar televízió műsorait nézni nem kárba veszett fáradság, még akkor sem az, ha műsorának egyike-másika a mi megítélésünk szerint gyengének színvonaltalannak minősíttetik. De ártalmas, nak sohasem. Hogy a háromnapos ünnep ideje alatt, csalódott-e vagy sem a tévénéző. — kritikus legyen a talpán az, aki ítészként nyilatkozni merne ebben a kérdésben. Hiszen elsősorban is azt kellene tisztáznia: melyik tévénéző a csalódott és me. l.yik a nem az? Az ország televíziós korfája még csak arra adna választ — ha egyáltalán felállítanánk ilyen „fácskát” —, hogy ki. nek tetszett a mese és kinek Kálmán Imre estje, (nekem például az utóbbi egyáltalán nem tetszett), kinek Tarzan és kinek a Nyomorultak — már ami a kor. osztályokat illeti. Am arra már aligha kapnánk érdemi választ, csak egy alapos fel. mérés után, hogy mely ré_ 36. Először rúgta mellbe a nyugdíjas kőművest a teljes bizonyosság, hogy csatáját végképp elvesztette. Félixet kikergeihette volna, de mire megy vele? Tusájában csakis az számított, hogy a családja győzte le. A sérthetetlen hiteben megbántott ember vádoló panaszával pö- rölte igazát: , — De hiszen én neveltelek benneteket! A múltam szerint neveltelek!... Ebben a városban mindenki úgy néz rátok, hogy Burján Péter gyerekei vagytok. Ma még rátok nézhetnek. Senki meg nem botránkozhat. De holnap is Burján Péter gyermekei maradtok! És én mit mondjak holnaptól?! Mondjam azt, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy csak az anyakönyvi adatok szerint vagvtok a gyermekeim?! Gond nélkül nyitott a szobába Zoltán. Olyan apróságokra, hogy előre engedte volna a feleségét, vagy, hogy komolyan vegye apja kétségbeesését, egyáltalán nem figyelt. Menetközben intette le az öreget. — Felelnék, papa, de most fontosabb dolgunk van. gmmm '978. december 2&> csütörtök tegek számára, milyen érdeklődési körű emberek ré. szére nyújtott sokat, vagy keveset a karácsonyi ünnepek alatt a magyar televí. dó. Annyit persze meg lehet állapítani és le is lehet ezt írni, hogy vegyes volt és bőséges a választék és hangsúlyozottan gondoltak a szerkesztők a gyerekekre, az óvodásoktól a kisdobosokon keresztül egészen a kamaszokig. És ez feltétlenül elismerésre méltó. Ugyanakkor az az érzése e sorok írójának, aki néha kényszerűségből kénytelen azt is bámulni a képér, nyőn, amit legszívesebben háttal se nézne, hogy a felnőttekre most sokkal kevesebb friss energia jutott. Ismétlések, filmek váltogatták egymást — még a fii. mek jó része is ismétlés volt —, de igazán emlékezetes, önálló televíziós produkció most nem került a képernyőre. Pedig de szívesen megnéztünk volna egy háromrészes új magyar tévéfilmet, olyat mint volt artnak idején — mikor is már?! — a Fekete város. Félix úr, maga következik. Mindent, úgy- ahogy megbeszéltük. — Igenis — hajlott ( meg Zoltán felé a készenlétben álló fémdíszműves. Dezső elismerő álmélkodás- sal vette ki a pipát a szájából. — Isten bizony, az öcskös olyan jól beszél, hogy kezdek rá féltékeny lenni. Több dumát nem akarok hallani. Lássunk hozzá. A fontoskodó Paula szükségesnek érezte közbevetni : — Remélem, Félix úr, pontosan emlékezik minden feltételünkre. Szándékos tétovasággal nyert időt a szomszéd arra, hogy fölmérje a jelenlévők viselkedését. Mindenekelőtt Burján Péterre volt kíváncsi. Előnyösnek ítélte meg a helyzetet- mert az öreg ma- gábaroskadva várakozott a háttérben, semmi jelét nem adta annak, hogy ismét közbe kívánna avatkozni. Félix Élek tehát biztonsággal folyamodott régről bevált, udvariasan tárgyilagos üzleti modorához. — Szíves engedelmükkel úgy gondolnám, hogy megveszek három lakást. Egyenként négyszázezerért. Burján bácsit pedig ne sürgessük. Ha majd jónak látja a iáját sérthetetlen szabad akaratából, neki is kifizetem a négyszázezret. Ha nincs hozzá kedve, itt élhet hábovagy a Beszterce ostroma, — például. Mert azon lehet — vagy kell? — vitatkozni, hogy kinek milyen az ízlése, milyen ..ízlés.viszonyokat” kell figyelembe vennie a műsor.- szerkesztésnek, melyik program milyen időpontban és melyik*- csatornán sugároz. tassék a nagyérdemű tévé. közönségnek, de azon már viszont nem. hogy kelbe önálló produkció, vagy sem az ünnepi műsorba. Mert kell! Mert, ha az ünnep manapság már elképzelhetetlen a televízió nélkül, akkor az ünnepi televíziózás meg elképzelhetetlen az ünnepi bemutató nélkül. Így aztán bár az ország háromnegyed része is tán. ott ült az ünnepek alatt a képernyő előtt, s talán olyan is akadt, aki valóban ki sem kapcsolta a készüléket. s bár a műsor váltó, zatos volt. mám«; erős hiányérzet maradt bennem. — nem volt ez igazi ünnep a te’evízi ósoknál. Mert remélem, hosrv a Kálmán Imre-«»st»t nem tekintik a televíziósok „az" rítatlanul, tiszteletünk és figyelmességünk légkörében. Azt hiszem, ennél korrektebb már nem lehetnék. Dezsőt ez nem hatotta meg. Sőt olyan mozdulatot tett, mintha legyet hajtana el az orra elől. — Azért ne képzelje magát jótékony kodénak. Mennyit óhajt most fizetni? — Lakásonként százötven- ezer forint előleget. Szent borzongással, ugyanakkor a csodát hallók ámulatával kérdezte Paula: — Lehetséges, hogy csak úgy... négyzázötvenezer forintot áthozott a táskájában ? !... Inkább mentegetőzve, semmint a dicsekvés szándékával próbált humorizálni a milliomos szomszéd. — Pillanatnyilag csak ennyi, késznénz áll rendelkezésemre. Vasárnapra elég. A többi bankban van. Már nem hessegette Dezső az orra elől a képzeletbeli legyet. Nagy teste előbbre görnyed a siettetéstől: — Ne lamentáljunk már annyit. Ideje a tettek mezejére lépni. Edit akarattal vonta ki magát a nyüzsgésből. Figyelt. Beérte annyival, hogy szótlanul nyomon kövesse, elképzelése szerint alakulnak-e a dolgok. Félix kérdésére minden beszéd nélkül ajtót nyitott a baloldali szobába, amelynek közepén régimódi, testes asztal állt, amilyennél hajdan a jómódú kispolgári családok szoktak étkezni. Félix Eleknek elegendő volt megpillantania az ebédlő- asztalt, tálkájával odasietett és minden ceremónia nélkül kezdte kirakni belőle a horgolt abroszra a pénzköte- geket. Kilenc halványlila tömböt, csupa ötszáz forin- . tost markolt elő- de semmivel sem izgatottabban. mint ahogy a háziasszonyok szokták kiszedni — vásárlásból hazatérve — szatyruk tarKlárira naponta legalább laromszor rászól a főnöke, hogy munkaidő alatt ne ol. vassa a Közgazdasági Szemlét. Csak éppen azt nem mondja az akkurátus vezető, hogy mit csináljon szegény lány üres óráiban. A történet előzményeihez tartozik, hogy a huszonegyné- hány esztendős Klári, mini a nagyvállalat ösztöndíjasa elvégezte a hároméve;. számviteli főiskola vállalat- szervezési szakát, s azutár került a vidéki gyáregységbe — alighanem káderfejlesztési célból — könyvelőnek. Mondhatni, a példa távolról sem egyedi : ki ne tudna felemlíteni hasonlót. Éppen a napokban olvastam friss diptomás mérnökökről akik betanított munkásnak szegődtek el, mivel a kezdőfizetéssel nem jutnának ötről hatra. Hasonlóan nem újdonság a pedagógusok elvándorlása: én magam közvetlen szolgáltatóim között számon tartok zöldségest, bezinkutast, gelkást. „Pályamódosítás” — mondják a szociológusok. Csakhogy egy_egy diplomás ember startra való előkészítése évente csaknem százezer forintjába kerül a népgaz. daságnak. Arról nem beszélve, hogy a diplomájukat sutba dobók helyére több ambiciózus fiatal nem jutott be. Nemrégiben az egyik nagyvállalata á 1 fel térképezték a diplomások tevékeny, ségét. Kiderült, hogy jó néhány mérnök lényegesen a kvalitása alatti munkát végez: technikusként, technológusként, vagy éppenséggel művezetőként. Máshol meg lasszóval sem tudnak mérnököt keríteni maguknak. Hasonlóan van iskola, nem is egy, ahol százszáza, lékos a szakellátottság, még a napköziben is szaktanárok foglalkoznak a nebulókkal, máshol meg a képesítés nélküliek vannak többségben a tantestületben. A kiegyenlítődésre vajmi kevés talmát. Amikor ott halmozódott az asztal közepén a tekintélyes pénzgúla, Félix a legcsekélyebb ihletettség nélkül, ahogy a sokszor ismétlődő, egészen hétköznapi teendőkre szokás utalni, felszólította a jelenlevőket: — Szíveskedjenek megszámolni. Paula a száját harapdálta. Gyomrában görcsös fájdalom állt. Tovább nem volt képes türtőztetni magát, Rózsi és Zoltán között az asztalhoz préselte fonnyadó testét. — Majd én!... — rikácsolta, és amolyan macskapofon mozdulattal elkapta a pénzhalom tetején lévő köte- get. Kezében tudva a pénzt, némiképp megnyugodott, s türtőztetni tudta magát, míg le nem ült. Ezt is megcsele- kedte. Végre hozzáláthatott a számoláshoz. Eksztázisa senkinek nem tűnt fel, csupán Félixnek, a nyugodtnak. Azt is egyedül ő vette észre, hogy az öreg kint maradt a középső szobában. Legyőzötten. hátrahagyot- tan nézte Burján Péter a tárt ajtón át, hogy mi történik a csődületes szobában. Már Dezső is, Zoltán is a pénzes asztal mellett ült, s pergették ujjaik között a bankókötegek sarkát. Az egész oly valószínűtlen olv lidércesen idegen volt. S épp ilyen volt az az erő is, amely akarata ellenére lökte a belső szobába az öreget és ellenállhatatlanul a megaláz' kodé rimánkodásra kényszerítette: — Könyörgöm ne tegyetek csúffá. Szeretném megtartani a barátaimat. (Folytatjuk; J a remény, hiszen a jó helyek a jövőben is csábítóbbak lesznek. Folytathatnám a sort, ám akkor sem lyukadnék ki máshol : jobban gazdálkod. hatnánk szellemi kincseinkkel. Nemrégiben a vasasszakszervezet központi vezetősége három ágazat értelmiségi dolgozóinak élet- és munkakörülményeit vizsgálva megállapította: „Az értelmiségi dolgozók felkészültségét nem mindenhol használják ki megfelelően Például a műszaki dolgozók munkájuk 30 százalékét, a? intézeti kutatók pedig s munkafeladataik 35—40 százalékát alacsonyabb szintű tevékenységnek ítélik meg. Mindez az iránvító munka belső gyengeségére és bizonyos szemléleti elmaradásra vezethető vissza. Sok vállalatnál az egyes munkakörök közöt* nem alakultak ki megfelelő határvonalak”. A cél világos: minél többen találják meg számításukat, szakmai elképzelésüket munkahelyükön. A Ganz MAVAG-ban a fiatal diplo. mások három hónappal a debütálásuk után kérdőíveken vallanak arról, hogy mit várnak pályájuktól. Majd egy év elteltével következik a kontrollvizsgálat. Ezen már arról adnak számot a fiatalok, hogy mi vált valóra elképzeléseikből, s tapasztalataik alapján milyen változásokat ajánlanának. Az adatok tanulsága egyértelmű : szívesen csak ott maradnak meg, ahol alkotó munkát végeznek, s onnan mennek el, ahol a feladatok egyhangúak, vagy a megszerzett tudásra — legalábbis úgy tűnik — nincs szüksége a vállalatnak. Nem kevésbé követendő példa az Egyesült Izzóban létrehozott úgynevezett — „mérnökóvoda” melynek célja a pályakezdő szakemberek akklimatizálódása — azaz a vállalat alapos megismerése. Több hó. napos tanfolyamon. kiadós gyárlátogatásokon talál rá mindenki a képességemen legjobban megfelelő területre, s erről konkrét feladatokra épülő „kisdiplomával" ad számot. Nyilvánvaló, hogy az egyetemről magukkal hozott potenciális energiájuk így azonnal mozgási energiává alakulhat azzal, hogy kezdettől komolyan veszik őket, s feladatot kapnak. Az ilyen pályakezdő szakembereket a legügyesebb munkaközvetítők sem tudják elcsábítani, számukra mindennél többet jelent az, hogy alkotó légkörben dolgoznak, élnek. Diplomás zöldséges, benzinkutas, gelkás ismerőseink aligha részesültek hasonló bánásmódban első munkahelyükön- s anyagilag bár. mennyire is megtalálták számításukat, örök kielé- gületlenséggel a szívükben élik le egész életüket. A szellemi energiával való pazarlás — mégha elképzelésünk sincs ennek nagyságrendjéről — semmivel sem kevésbé veszedelmes jelenség, mint a konkrétan felismerhető. mérhe;5 pocsékolás. Múltkoriban egy magas szintű értekezleten hallottam: mi lenne akkori ha a vállalatok, intézméJ nyék, a kihasználatlan szellemi kapacitásuk után ..eszközlekötési” járulékot fizetnének? Ugyanúgy, min1 a naponta néhány órát üzemelő értékes automata gépsorok, daruk, s a raktárakban évek óta heverő anyagok után? Hát bizony szép summa összejönne. Előbb mindenhol pontosan fel kellene térképezni, hogy valójában mekkorák ’s ezek a „készletek” — csak így lehetne megállapítani, hogy mennyi használódik fel, s mennyi minősíthető elfekvőnek, vagy mondjuk szebben: rejtett szellemi tartaléknak. Amit megfelelő kihasználás híján — nem úgy, mint eg.y pihenésre kárhoztatott gépet, vagy bármilyen hasznosítható i<e. resett anyagot — egv idő után már csak érték datt, csak nehezen lehel mozgósítani. Kertész ' 1er Egri lépc (Fotó: Szabó Fándot) ünnepi prod-'k-eió-'iV Gyurkó Géza A gyerekek nem panaszkodhattak, gazdag és igényes programot nyújtott számukra a televízió. E program egyik sikeres tévé''téka volt a Snuki. Képünkön Huszár László és Pásztor Erzsi.
