Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-28 / 304. szám
Munkások ás érdekek AZ ÉRDEKVISZONYOKKAL kapcsolatban hazánkban sokáig az a nézet uralkodott, hogy szocialista viszonyok között az emberek érdekei automatikusan egybeesnek és megegyeznek a társadalmi fejlődés általános érdekeivel. Ebből már egyenesen következett, hogy a gazdasági szervezetek — vállalatok, szövetkezetek — érdekei egymással és a népgazdaság érdekeivel meg- egyezőek. Ugyancsak a fenti kiindulópont, vezetett el ahhoz ,*a nézethez, hogy a gazdasági szervezeteken belül az egyes rétegek érdekei automatikusan összhangban vannak, ami egyik vállalatnak jó. jó a másiknak is, ami a vezetőknek jó, az jó a munkásoknak is. Ma már tudjuk, hogy az érdekellentétek nem attól szűnnek meg, ha összemossuk őket. ha nem beszélünk róluk. A valóságos társadalmi folyamatok ettől még bonyolódnak, ütköznek tovább a maguk útján. Ráadásul a konfliktusok tagadásával, el nem ismerésével a társadalom irányítását is megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy megfelelő ismeretek birtokában oldhassa meg az érdekek egyeztetését, ellentéteik feloldását. Héthy Lajos és Makó Csaba 1972-ben Munkásmaga- 1 artások és a gazdasági szervezet című könyvükben közreadták ez irányú kutatásaik első összefoglaló eredményeit. Egy nagy nyugatmagyarországi gyár egyengető lakatosainak „munkásmagatartásait” vizsgálták. A vizsgált gyáregységben a teljesítménymutató — a vezetők minden erőfeszítése ellenére — nagyarányú kilengésbe kezdett. Az okok : a vállalati vezetés — mint minden cv elején — „szűk marokra fogta a pénzt”, a rosszul fizető munkákat helyezte előtérbe, takarékosabban bánt a jutalmak, prémiumok kezelésével és — ami leginkább érzékelhető volt —, nem engedélyezte a túlórákat. A teljesítmények rohamosan csökkentek, pedig az emberek látszólag szorgalmasan, „nyugodt igyekezettel” dolgoztak. A gyár szállítási kötelezettségei miatt is nehéz helyzetbe került. A teljesítményesés következtében az órabérek is alaposan lecsökkenlek. s az idősebb munkások ennyiért a már ismét felajánlott túlórát nem vállalták el. A helyzet egyre inl; -'b elmérgesedett, 'míg vél ■ a vállalat vezetősége, felismerve az így kialakult viszonyok tarthatatlanságát, radikálisan beavatkozott: célprémiumokat tűzött ki, „jól fizető" munkákat adott a munkásoknak. Az egyengető lakatosoknál szinte varázsütésre helyreállt minden: ismét emelkedtek a teljesítmények és ezzel együtt a bérek; állandósult a túlórázás. A munkások tehát „győztek”, érvényesítették érdekeiket. ★ A SZERZŐK MOST megjelent könyvükben — Munkások, érdekek, érdekegyeztetés — egy lakásépítő vállalat üzemeltető villanyszerelőinek példáját használják fel annak a kérdésnek a vizsgálatára hogy szervezeteinkben, szocialista vállalatainkon belül hogyan mozdítható elő — vezetők és beosztottak együttműködése, hogyan erősíthető ezáltal az üzemi demokrácia. A példában szereplő lakásépítő vállalatnál a termelési eredmények ugyanis évről évre elmaradtak a termelőirányzatoktól. sőt, abszolút mértékben is csökkentek. Üj igazgató került a vállalat élére, aki „rendcsinálás” közben hamarosan felfigyelt egy munkacsoportra. az üzemeltető villanyszerelőkre, pontosabban kiugróan magas keresetükre, melyet többletmunkával és rendszeres túlórázással értek el. Anélkül, hogy alaposabban mérlegelte volna az okokat, a villanyszerelők helyét és szerepét a vállalat tevékenységében, új munkarend bevezetését készítette elő. Olyat, amely anyagilag hátrányosan érintette a villanyszerelőket. A következmények kezdetben hasonlítottak az előző példában említettekhez: romlott a munkafegyelem, többen elmentek a vállalattól, míg mások, éppen a szabályok igen precíz betartásával hátráltatták, lassították a munkát. A vár-fo vezetői és a munkások képviselői az úgynevezett „bérvitán” tanácskozták meg a kérdést. A főnökség úgy tüntette fel a tervezett intézkedéseket, mint amelyek a vállalat, a hatékony termelés és a munkások érdekeit szolgálják, hiszen ezáltal megszabadulnak a fárasztó túlmunkától. A villanyszerelők pedig azzal érvellek, hogy túlmunkájukra szükség van, mert jelenlétüket a biztonságtechnikai előírások is megkövetelik. Érdemes felfigyelni a bérvita Tnertettfre: pénzről, keresetről alig esett szó. a munkások — tudatosan — nem ezzel, hanem a váüalak által hozott rendszabályokkal érveltek. Ez a magatartás, mármint hogy a pénzről, illetve arról nem szabad beszélni, amit el akarunk érni, megfelelt a társadalmi várakozásoknak és értékeknek, melyek azt a követelményt állították az „öntudatos” dolgozóval szemben, hogy viselje szívén a vállalat sorsát, egyéni érdekét ne helyezze a vállalati kollektíva és ezzel együtt a társadalmi érdek elé. A villanyszerelők — vagy érdekeik — itt is győztek. Még a pénzhez legjobban ragaszkodó, leg- racionálisabban gondolkodó emberről is túlzás lenne azt feltételezni, hogy minden idejét, szellemi energiáját lekötné érdekeinek megfogalmazása és az érvényesítésükhöz szükséges cselekvés kidolgozása Az érdekek többnyire kritikus helyzetekben kerülnek előtérbe, akkor, amikor az emberek rákényszerülnek, hogy érdekeiket véggigondolják, s a szükséges következtetéseket levonják. A vállalat számára kitűzött célok — hogy az ötéves tervben évi 3 ezer lakást kell felépíteni — a társadalom egészének elvárásait fejezték ki a kollektívával szemben. A szervezetek elé tűzött célok azonban csak akkor válhatnak közös érdekké, ha e célokat az egyének is magukénak vallják. Az adott esetben például nyilvánvalóan mindenki egyetértett az évi 3 ezer lakás felépítésének szükségességével, ám ennek a célnak meghirdetése önmagában nem válhatott a kollektíva érdekévé! Az emberek nem a lakások felépítésének célkitűzésével mentek a vállalathoz dolgozni, hanem, hogy munkájukkal szerzett jövedelmeik hozzásegítsék őket szükségleteik kielégítéséhez. AZ ÜZEMELTETŐ villanyszerelők esetének helyenkénti riportszerű leírása számos gyakorlati probléma megértéséhez segít hozzá — miért laza a munkafegyelem, miért és hogyan nyilvánul meg a szervezetlenség, miért drágulnak a lakások, stb. De talán még ennél is fontosabb az, hogy a konkrét események elemzése jó lehetőséget teremt az érdekek tartalmának és mozgásának vizsgálatára. Cs. Gy. Te 'ezheto szolgáltatások? Mindig szem előtt vannak... Tény hogy az életszínvonal egyik igen fontos mulatója a szolgáltatások színvonala. Az is tény, hogy a szolgáltatások iránti igény gyorsabb ütemben nő. mint mondjuk a fogyasztási cikkek iránti kereslet. Ez az az ágazat, amelyről munkaerő-ínséges időben is azt mondjuk: szükséges növelni a munkáslétszámot a munkahelyeken támogatást kell adni a fejlesztő beruházásokhoz. Mindezeket a támogatásokat á megye szolgáltató szövetkezetei. vállalatai rendre megkapják. Mutatja, ezt az is, hogy az elmúlt öt év- alatt a lakossági szolgáltatások teljesítményértéke több mint 30 százalékkal nőtt. Ma már az országos vidéki átlagnál magasabb is az az ősz- szeg, amely egy lakosra a szolgáltatások értékéből jut Heves megyében. Az illető lakos persze tudomásul veszi ezeket a tényeket, aztán, ha vízcsapját meg akarja javíttatni, gázkészülékét szabályoztál, ni. .akkor keres valakit az ismerősök közül, és ha talál, ..haveri” alapon máris megtörtént a szolgáltatás. Ha nem talál. várakozik, s ha jó idő után megjelennek nála a szakemberek elvégzik a munkát, szívhatja a fogát, a számla miatt. Gépkocsijához nincs alkatrész, magánkereskedők. zugárusok után kutat időt és pénzt nem kímélve. A szolgáltatások fejlesztése fontos politikai kérdés, a kiszolgálás színvonala befolyásolja a lakosság hangulatát— hangzik el igen gyakran ez a megállapítás. Azt pedig még hozzá kell tenni ehhez: a megrendelőnek akkor is rossz véleménye lesz a szolgáltatásokról, ha húsz eset közül csak egyszer tapasztal hanyagságot, visszaélést. rossz munkát. A szolgáltatók mindig szem előtt vannak. Nagyon sokat. tízmilliókat költünk a hálózat fejlesztéséi’^. Fontos helyen szerepel terveinkben a szolgáltatás, igen körültekintően mérjük fel az igényeket — mégis az a tapasztalat, hogy ezek az igények mindegyik ötéves tervünkben rendre megelőzik a szolgáltai ások fejlődését. Hogyan állunk az V.. ötéves terv hajrája előtt megyénkben ezzel a harmadik ágazattal? Kétségtelenül a híradás- technikai, elektroakusztikai cikkek javítására szervezett kiszolgáló egységek érték el a legmagasabb színvonala t. Ebben a GELKA és a megyei szolgáltató szövetkezetté nőtt Uniszerv szerepe érdemel különösebb figyelmei; ez utóbbi szövetkezeté már csak azért is, mert egyedülálló az a törekvése hogy tiszta profilú szolgáltató legyen. S ráadásul még nyereségesen is dolgozik. Az ágazat leggyengébb oldala viszorít az építőipar. Sokszor leírtuk már, ma sincs másként, hogy kevésbé termelékeny az építőipar javító-karbantartó szolgáltatása, ugyanakkor ott van szükség leginkább a jól képzett, ügyes kezű szakemberekre. A megyei szolgáltatásfejlesztési alapból az elmúlt ötéves tervben milliókat áldoztak az ilyen profilú szövetkezetek munkájának gépesítésére, az egyesülések is az erők összevonását igyekeztek szolgálni. Nőtt, is a teljesítmény, de az igények még jobban. A jól képzett szakemberek nem lettek többen, s különösen a városoktól távol eső településeken egyre alacso- 1 nvabb az ellátás színvonala. A kisiparnak jelentős a szere, pe. nagyobb értéket is képvisel, mint a szocialista szektor. Azt kell támogatni, amely többet, tud viszonozni ebből a támogatásból; de mintha hiányoznának a megoldást kereső ötletek. Biztosan sokan részt vennének például a „Csináld magad” mozgalomban, ha kis műhelyben kölcsönözhető kisgépek, megvásárolható anyagok állnának rendelkezésre. A gazdaságosságot valóban nehéz elérni. Elemzőbb ármunkával a jövőben válA milliomos téesx Libafarmok és szervezés Itt még a pecsenyelibák várják az elszállítást. Karácsonyra 30 ezer került belőlük piacra. (Fotó: Perl Márton) úgy, hogy a rakományt szállító teherautó előtt ö motorozott, járták a falvakat, s hangosbemondón hirdették az eladandó portékát. Ma már minden részében jól szervezett kereskedelmi hálózat szerves része a szóiét! libatenyésztés. Jellemző, hogy csupán a lúdtollak exportjából hatmillió forint értékű devizabevétel származott ebben az esztendőben. Az idei év azonban nemcsak eredményeket, hanem gondokat is hozott. Dér József, a termelőszö vet keze1 elnöke, aki mi tagadás, szí vesen emlegeti az eredmr nyékét, most mégis gondol rol beszel. Az idei észtének kitűzött programot. És ha egy kis termelőszövetkezet, az egerszóláti meg tudná csinálni a libaprogramot — úgy, hogy ma már Ázsiában is tőlünk kérnek segítséget libafarmok létrehozására — akkor hat tsz együtt, a mi tapasztalatai nkat hasznosítva rövid idő alatt el kell, hogy érje az iparszerű szintet. Sz. A. • december 28. csütörtök toztatni kell ezen a helyzeten is. és néhány szolgáltatás ára az elemzéseket követően bizonyára megemelkedik. De az is biztos, hogy ezért magasabb színvonalat vár el a lakosság. Mert egyébként jobb minőséghez, szei-vezettebb munkához nem kellenek feltétlenül a magasabb árak. Viszont-annál inkább a nagyobb munkafegyelem. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter fogalmazott így a műszaki heteken Egerben tartott előadásában: „A szolgáltató ágazatnak egyre nagyobb munkáslétszámra van szüksége, de nem szabad elfeledkezni itt sem a nagyobb hatékonyságról, s a termelékenyebb munkáról.” Azt pedig különösen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a különböző szolgáltatásfej lesztés- re adott támogatásokból ki- sebb-nagyobb árutermelő egységek alakuljanak ki. Van szolgáltató szövetkezetünk. amelynek már csak a neve szolgáltató, ezzel a tevékenységgel színié nem, is foglalkozik. Sokáig hallgatólagosan tudomásul vette a felügyelet, hogy miután a szolgáltatás veszteséges, engedni kell valamilyen kiegészítő. hasznot hozó profilt. De természetes: mindenütt az a fontosabb, azzal, törődnek többet, ami a hasznot hozza. A szolgáltatás pedig, ha nem nagyon foglalkoznak a minősége javításával, egyre inkább csak a ráfizetést termeli. Ez pedig gazdaságunk mostani helyzetében különösen elgondolkodtató. Uekeli Sándor Európa legnagyobb libafarmja az egri járás egyik kisközségében található. Az egerszóláti Ho Si Minh Termelőszövetkezetet nemigen kell bemutatni a Heves megyei olvasóknak, néhány szám azonban mindenképpen érdemes arra, hogy felemlítsük. Ebben az esztendőben például több mint félmillió liba bújt elő a tojásokból a szóláti közös gazdaság keltetőgépeiben. Jövőre 650—750 ezer liba a megcélzott mennyiség, 1980- ban pedig kereken egymillió a terv. Az évtized végére tehát valóban milliomos lesz az egerszóláti termelőszövetkezet. A felfutás 1964-től — az első ötven libatojás keltetésétől — merész ívű és nagy tempójú. Az igen mostoha domborzati és talajviszonyok közepette gazdálkodó termelőszövetkezet — mindössze 970 hektár szántó, amelynek aranykorona-értéke 5,7 — ma gazdaságilag az egyik legjobban megalapozott közös gazdaságnak számít HeA keltetőben a Hámán Kató vés megyében. Ezt az eredményt a libatenyésztésnek köszönhetik a szólátiak. Sokat elárul a belső stabilitás helyzetéről, ha egy pillantást vetünk a pénzügyi kimutatásokba. A libaágazat — nincs rá pontosabb kifejezés — 40—42 millió forintos termelési értékkel járult hozzá a gazdaság gyarapításához, s pz annyit jelent, hogy az összes termelésnek mintegy 70—75 százalékát ez az ágazat adja. Még kedvezőbb a kép, ha a termelés hatékonyságát vizsgáljuk. A keltetőben, a A1 sgerszóláv !!!>:>farín öen társuló alakult az pger- ’ZÓUti gaz ág vezetésevei. A bodonyi, a bélapátfalvi, verpeléti, a karácsondi, a hatvani közös gazdaságok tartoznak a társulásba, amely az első esztendőben 250 ezer pecsenyelibát értékesített. Ez meg is felel az előzetes tervnek. A minőséggel azonban — márpedig ez alapkövetelmény — nem elégedettek a társulás vezetői. A libánkénti 4 kilogrammos átlagsúlyt nem érték el, és sok helyütt gondot okozott az is, hogy nem tartották be az előírt technológiát. Ebben — mondja a gesztor termelőszövetkezet elnöke — mi is hibásak vagyunk. — Az év folyamán mindössze két ízben voltunk kint a társult termelőszövetkezetekben. Nem ellenőriztük kellően a technológiai fegyelmei: és a szak- tanácsadásra sem fordítottunk kellő gondol. Nem volt erre megfelelő szakemberünk sem. Itt már most előbbre léptünk, jól képzett szakirányító került termelő- szövetkezetünkbe, aki a társult gazdaságok tanácsadását is szervezni • fogja. Nem lehetünk elégedettek azzal sem, s mindenképpen változtatni kell a kialakult gyakorlaton, hogy a társgaztia- ságok egyenként adják le áruikat a baromfifeldolgozó vállalatnak, s külön-külön történik az. elszámolás is. Ez adminisztrációs többletet is jelent, de főleg a szervezés széttagoltsága, ami semmiképp nem megfelelő. Mindent összevetve az első évet. a társulásban tanulóévnek lehet minősíteni. Hogy lesz jobb és csak jobb lehet, azt hiszem, ezt .nem bizonygatni kell, hanem megvalósítani a hizlalóban, egyszóval a nagyipari módszerrel történő ,,li oatermelésben” összesen öt- venen dolgoznak. Az egy fizikai dolgozóra jutó terme lési érték itt több mint félmillió forint. Ezt a mutató’ szocialista brigád dolgozik bármelyik nagyobb ipari üzem is szívesen magáénak vallaná. Az eredmények imponálóak és mindenképpen arrói győzik meg a látogatót, hogy helyesen döntöttek annak idején a termelőszövetkezet vezetői, amikor a hagyományokat félretéve — felszámolták a szarvasmarhaágazatot — a helyi viszonyokat mérlegelve Valami újat kezdtek. Pedig az indulás évei nem biztattak sok jóval. Annak idején — így emlékszik vissza az elnökhelyettes — nem volt megszervezett felvevőpiac. A libákat egyenként árulták,
