Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-14 / 268. szám
HHEÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! / Nppújság AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Befejeződött XXIX. évfolyam, 268. szám íiRA: 80 FILLÉR. 1978. november 14., kedd Véget értek a magyar — japán külügyminiszteri tárgyalások V Púja Frigye« külügyminiszter és a meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Szonoda Szunao japán külügyminiszter vasárnap hivatalos tárgyalásokat folytatott. A Külügyminisztérium épületében lezajlott megbeszélésen részt vett Házi Vencel külügyminiszter-helyettes és Shinichi Sugihara Japán budapesti nagykövete. A hivatalos tárgyalásokon áttekintették a nemzetközi, élet főbb kérdéseit, megvitatták Magyarország és Japán kétoldalú kapcsolatainak alakulását, számba vették az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. I HivatalOß magyarországi látogatását befejezve, Szonoda Szunao hétfőn Budapestről Csehszlovákiába utazott. A japán külügyminisztert a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes és Házi Vencel búcsúztatta. Jelen volt Shinichi Sugihara és dr. I Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság i budapesti nagykövete, f Szonoda Szunao. Japán külügyminisztere Púja Frigyes- I nek. a Magyar Népköztárea- ! ság külügyminiszterének I meghívására november 11. ée 13. között hivatalos látoga- ! tást tett Magyarországon. A ] japán külügyminisztert fo- I gadta Losonczi Pál, a MarLázár György fogadta Szonoda Szunao japán külügyml. nisztert, aki hivatalos látogatást tett hazánkban. (Népújság telefotó — MTI—KS) gyár NépküzflSrsaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke A külügyminiszterek hivatalos tárgyalásaikon megvizsgálták a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit, és megvitatták a kölcsönösen érdeklődésre számot tartő időszerű nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket Szonoda Szunao Japánba teendő hivatalos látogatásra hívta meg Púja Frigyest, aki a meghívást örömmel elfogadta. Á sah megnyerte az utcai harcot? Riadákészültségben a hadsereg F" srfí —■ ■ jeJék sBeriwt •— megnyerte az utcai harcot, legalábbis, ami a pillanatnyi helyzetet illeti” — állította egy külföldi dáploI mata a hét végi teheráni helyzetet értékelve. Noha nzámos kormánytisztviselő vasárnap, az új hét első munkanapján sem vette fel a munkát, megindult a közlekedés, s a háromnapos vallási ünnepet követően kinyitott a legtöbb üzlet. A teheráni egyetemet továbbra is felfegyverzett katonai egységek veszik körül, s egyelőre semmi jele annak, hogy megnyitnák az iskolákat. I Némileg eltérő a kép a tartományi városokban, ahol az elmúlt három napban a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban jelentések szerint huszonhárom személy halt meg. Köziben a katonai kormány ultimátumot intézett az olajmunkásokhoz, követelve, hogy haladéktalanul álljanak ismét munkáiba, ellenkező esetben elbocsátják őket. Egyes források szerint ugyanakkor a munkásoknak — legalábbis a teheráni olajfinomító dolgozóinak — 22 százalékos béremelést ígértek. Abadanban, az ország legfontosabb olajfinomítójában viszont a sztrájkolok azzal fenyegetőztek, hogy továbbra is távolma- radnak munkahelyükről. A i hatesaaok. gtemátona — mint a Heater hírügynökség írja — jelzi a kormány növekvő aggodalmát a sztrájk miatt, amely a világ második legnagyobb olajexportáló országának eddig mintegy 800 millió dolláros veszteséget okozott. Továbbra sines hír Karim Szandzsabiról, az öt partot tömörítő ellenzéki nemzeti front szombaton letartóztatott vezetőjéről . Családja hiába próbált kapcsolatot létesíteni a politikussal, akit a hatóságok azzal vádoltak, hogy „az állam biztonságát veszélyeztette”. A front nyilatkozatban ítélte el vezetőjének letartóztatását, és közölte, hogy folytatja a harcot, a nyilatkozat hangoztatta, hogy a nemzeti front nem ismeri el „az önkényuralmi hatalmi rendszert”. Reza Pahlavi sah nyilatkozatát közölte vasárnapi számában a Newsweek című amerikai magazin. A lap szerint az iráni uralkodó annak „veszélyes” következményeit ecsetelte, mi történne, ha a monarchiát az ellenzéki vallási vezető, Khomeini Ayatollah által szorgalmazott „iszlám köztársaság” váltaná fel. A sah annak a nézetének adott hangot, hogy a Khomedm-féle iszlám köztársaság az egész térség — beleértve Pakisztánit és Szaúd-Arábiát — stabilitásának felborulásához Mefe- ^ rint — egy harmadik világháború ^kitörését vagy a nyugati világ „stratégiai be- hódolását” eredményezheti. Reza Pahlavi úgy vélekedett,- hogy az alkotmányos monarchia elkerülhetetlen, de nem azonnal. A Newsweek szerint a sah ügy nyilatkozott, hogy az országban — amint lehet — „szabad választásokat” tartanak, de az ellenzéknek előbb kompromisszumot kell elfogadnia. Összehívták a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülését Az előzetes megállapodásnak megfelelően 1978. november végén Moszkvában tartják meg a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének soron következő ülését. Elutazón az afgán gazdasági küldöttség Elutazott hazánkból az afgán gazdasági küldöttség, amely Abdul Ghorbandi kereskedelmi miniszter vezetésével megbeszéléseket folytatott Biró József külkereskedelmi miniszterrel a magyar—afgán kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről. A delegációt fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes és Púja Frigyes külügyminiszter. A Ferihegyi repülőtéren az afgán vendégeket Bíró József búcsúztatta. Új mesterséges holdat lőttek fel Egy Atlas-Centaur típusú rakétával mesterséges holdat bocsátottak fel hétfőn az amerikai Cape Canaveraltról. A műhold feladata a világűrben előforduló röntgen- sugárzások vizsgálata lesz. Négy nap múlva kezdj meg a közelmúltban a világűrben felfedezett röntgensugár- források — pulzárok, kvazárok. é«s „fekete lyukak” — részletes tanulmányozását. a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének kongresszusa A Magyarországi Szlovákok Országos Szövetsége VI. kongresszusának második napján, vasárnap folytatódott a vita. Az MSZMP Pest megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán összegyűlt küldöttek — megbízatásukhoz híven — beszámoltak a hazai szlovákok életéről, a helyi kezdeményezésekről, törekvéseikről. Örömmel állapítottak meg, hogy államunk gondoskodik a szlovák nyelvet oktató pedagógusok képzéséről is. A főiskolás hallgatók szlovák nyelvet is oktató iskolában gyakorolják a tanítást. De mint mondották, még mindig kevés a szakképzett szlovák pedagógus. Indokolt lenne megvizsgálni: hosszabb távon menynyi óvónő, tanítónő szükséges az anyanyelvi oktatáshoz. Az öntevékeny művészeti, a honismereti, a néprajzi mozgalom hatékonyan elősegíti a nemzetiségi kultúra ápolását, szükségesnek vélik azonban a közművelődés újabb formáinak meghonosítását. Javasolták többek között, hogy szervezzenek klubokat,, ahol a szlovák fiatalok és idősek egyaránt szlovákul beszélgethetnek, vitatkozhatnak, irodalmi estéken és más rendezvényeken vehetnek részt. Többen is hangoztatták: az anyanyelv, a nemzetiségi kultúra megőrzéséhez adottak a lehetőségek-, ezeket az eddigieknél jobban kell hasznosítaniuk. Ugyanakkor hozzáfűzték: fokozottabb igényt kell táplálni önmaguk iránt is. De szükség van a központi és a helyi irányítás összehangolására, az állami és társadalmi szervek további támogatására. A szlovákiai és magyarországi városok, iskolák együttműködését is javasolták. Such János főtitkár a vitában elhangzottakat, összegezve hangsúlyozta: A felszólalók és az élet egyaránt arra serkent bennünket, hogy továbbra is nagy szeretettel foglalkozzunk szlovák anyanyelvűnkkel, kultúránkkal , hagy ama ny a i n k k a 1, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy további sikereink kulcsa: a szocializmus építésének gyakorlata, a hétköznapi termelőmunka, A kongresszus küldöttei ..az MSZMP Központi Bizottságának, személyesen Kádár Jánosnak küldőit táviratban kifejezték a hazai szlovákok anyanyelvi lakosság ragaszkodását szocialista rendszerünkhöz. Biztosították pártunkat és kormányunkat/ hogy a szlovák ajkú lakosok a magyarokkal továbbá a más nemzetiségekkel együtt a jövőben is tevékenyen vesznek teszt szocialista tár. sadalmunk építésében a közéletben. A továbbiakban a kongresszus egyhangúan elfogadta a beszámolót és a határozati javaslatot, amely rögzíti a szövetségre váró főbb feladatokat. A küldettek egyetértettek, az alapokmányt módosító javaslatokkal, majd megválasztották a két kongresszus között tevékenykedő országos választmány 57 tagját. A választmány döntése szerint ismét Knyihár János az elnök, Such János a főtitkár* és Alt Gyula a titkár. A kongresszus az elnök zárszavával fejeződött be. Összekapcsolták az Adria kőolajvezetéket Hétfőn délben jelentős állomásához érkezett az Adria kőolajvezeték építése: Csurgó térségében, a magyar— jugoszláv határon, a két ország beruházó és kivitelező vállalatai képviselőinek jelenlétében összekapcsolták a vezeték jugoszláviai és magyarországi szakaszát. 189 kilométeres magvar szakasz építése tavaly augusztusban kezdődött. A jugoszláv határtól Kára községig terjedő 85 kilométeres szakaszon a Siófoki Kőolajvezeték Építő Vállalat és mintegy száz kivitelező vállalat végezte a munkát, míg Kárától Százhalombattáig — 104 kilométer hosszúságban — a csehszlovák Plynostav Vállalat munkásai dolgoztak. A munka során sokszor igen mostoha körülmények között, rendkívül nehéz-terepen 900 ezer köbméter földet mozgattak meg és a vezetéken kívül 183 egyéb műtárgyat építettek. A csurgói szivattyúállomáson közvetlenül befejezés előtt állnak a munkák. Csurgó és Százhalombatta között a vezeték mentén mindenütt a földbe fektették a hírközlést biztosító kábeleket. Ezzel nemcsak külön információs rendszert hoztak létre a távvezeték üzemeltetését segítő átlomásök között, hanem távvezérléssel működtethetik az úgynevezett tolózárakat is. December közepére a magvar szakasz készen áll az ólai fogadására, illetve szállítáFelhívás a világ ifjúságához Támogassák a «‘hitei nép és ifjúság harcát Chile nincsen sem térdre kényszerítve, sem leverve — ezzel a jelszóval ért véget szombat este Madridban a Chilével való szolidaritás világértekezlete. A 'konferencia, amelyet a chilei demokratikus erőik, a spanyol politikai pártok és szakszervezetek közreműködésével szerveztek, csütörtökön kezdődött mintegy 80 országból érkezett küldöttség részvételével. Az értekezleten a Népfront, a SZOT, a KISZ, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a magyar katolikusok képviselőiből álló küldöttség vett részt, Szentistváhyi Gyulánénak, az MSZMP KB taaiäSäk-front Országos Tanácsa titkárának vezetésével. Az ünnepélyes záróülésen Alberto Iniesta madridi segédpüspök olvasta fel a Madridi felhívás Chile szabadságáért című okmányt. A dokumentum, amelyet az értekezlet résztvevői egyhangúlag jóváhagytak, rámutat: a halottak, az eltűntek és a politikai foglyok ezrei ellenére. a'harc növekszik mind tartalmában, mind kiterjedtségében Chile történelmének legsötétebb elnyomó és terrorgépezete ellen. Szükségesnek tartják, hogy továbbra is működjék az ENSZ ad hoc bizottsága, amely az emberi jogok chilei tiazfeletbe-n tartását kíséri figyelemmel, és azonnali felvilágosítást követelnek az 1973 szeptemberi fasiszta államcsíny óta Chilében eltűntek sorsáról. A záróülés előtt közzétették az értekezlet keretében megtartott ifjúsági fórumnak a világ ifjúságához intézett felhívását. A fórumon 48 országból 80 ifjúsági szervezet és 13 nemzetközi szervezet képviseletében megjelent küldöttek felszólították a világ ifjúságát: támogassák továbbra is a chilei nép és ifjúság harcát mindaddig, amíg meg nem döntik a fasiszta rendszert és ki nem vívjak a teljes szabadságot es a- demokráciák —-Korom Mihály fogadra Brahec altábornagyot Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hétfőn a. Köznonti Bizottság székhazában fogadta Antonin Brabec altábornagyot. a Csehszlovák Néphadsereg politikai főcsoportfőnökét, a CSKP Központi Bizottságának tagját, aki hivatalos, baráti látogatásra hétfőn érkezett hazánkba. A szívélyes elvtársi légkörű megbeszélésen jelen volt Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, miniszterhelyettes. Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságában az élelmezési problémák című napirendi pont vitájában hétfőn felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet a magyar küldöttség tagia. Rámutatott, arra. hogy az 1973 —74. évi mélypont után reális javulás tapasztalható a világ mezőgazdasági termelésében. Hangsúlyozta, hogy a fejlődő országok élelmezési problémáinak hosszú távú megoldása elsősorban ezeknek az országoknak a feladata, a nemzetközi együttműködés csak kiegészítő jellegi,