Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

5P‘í%ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄíïSÄÂÄÄÂÄÄÄÄÂÄÄÄ£ÄÄÄÄÄÄÄÄÂÄÍ■ PÊNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: A kapcsolatok fejlesztése Jegyében .. Lázár György magyar kormányfő NDK-beli ba- ; $ ráti látogatása újabb alkalmat adott az országaink, ; népeink közti kapcsolatok áttekintésére, elemzésére, • a tanulságok, következtetések levonására, feladatok, kijelölésére. Berlinben, az NDK fővárosában a látó- ! gatás alkalmából a legtöbb lap magyar vonatkozású ; cikket, hazánkról szóló tudósítást, képes riportot kö­zölt, s különösen a Német Szocialista Egységpárt köz­ponti lapja, a Neues Deutschland részletes elemzése 1 kiemelkedő. A kétnapos magyar—NDK kormányfői tárgyalá- ; sok középpontjában elsősorban gazdasági kapcsola- • taink fejlesztésének lehetőségei, módozatai, teendői, álltak. Ezeket hangsúlyozza a 10-én délelőtt ugyan­ott aláírt emlékeztető is. Magyar szakemberek közreműködésével épül- < << nek erőművek, vegyi kombinát, kerámiagyár, < számos középület a kórháztól a szállodá-, ig. Ugyanígy természetes, hogy — konkrét példát ! említve — az Ózdi Kohászati Művek NDK együtt­működéssel olyan dúsítóeljárást vezet be, amelynek ' « segítségéve] az eddigi évi 1,1 millió tonna helyett, <' majdnem egyharmaddal több, 1,4 millió tonna acélt ! $> termel. A szakosodás és a kooperáció kedvező eredmé- ' nyeit ugyancsak kézzel fogható példákon szemléljük és' szemléltetjük, legyen szó a magyar Ikarus buszok ' NDK-beli elterjedtségéről vagy a Trabant és Wart-! burg személykocsik iránti magyar keresletről, az IFA! teherautók, vagy a hazai vasútvonalakon futó NDK j háló- és étkezőkocsik alkalmazásának tapasztalatairól. ■ Gazdasági kapcsolataink példáit úgyszólván tet­szés szerint, s egyszerre több területen folytathat­nánk. Ezekkel kapcsolatban most a további bővítés, ! a szakosodás lehetőségeinek és a kölcsönös erőforrá­sok eddiginél is alaposabb kihasználása foglalkoztatta: a Berlin-niederschoenhauseni tárgyalások résztvevőit. A megbeszélések — mint Willi Stoph, az NDK Mi- • nisztertanácsának elnöke pohárköszön tőjében említet­te — azon a napon kezdődtek, amelyen a német ! munkásság novemberi forradalmának 60. évforduló- ] ját ünnepelték, s a KMP megalakulásának és a Ta- ; nácsköztársaság kikiáltásának közelgő évfordulóira hi­vatkozva mindkét részről hangsúlyozták, hogy a szó- ! cialista országok együttműködése keretében újabb ! lendületet kaphatnak a magyar—NDK kapcsolatok. ; Ez országaink, népeink érdeke, s elmélyülő barátsá- 1 gunk értékes tartalma is. Bertalan Lajos « Pénz beszél, kutya ugat — tartja a közmondás. És a szaúdi vezetőknek sok, na­gyon sok pénzük van, ami­ből hajlandók másoknak is adni, ha azok cserében tel­jesítik politikai elképzelései­ket. Mindezt természetese,; nagyon diszkréten csinálják, „bőkezűségük” pontos meg­oszlását szigorúan titokban tartják, de hitelt érdemlő források szerint a világ mint­egy ötven országa ’’észesedik valamilyen arányban az 'évi tízmilliárd dolláros szaúdi „segélyből”. Nyílt titok: Egvintom és Szomália több milliárd dollárt kapott azért, hogy elfordult a ,-zocialista országoktól. Ugyanígy Aszak- Jemen. Jordánia, Szudán, és még ki tudja, hány arab, af­rikai. ázsiai és nyugat-euró­pai ország — hasonló vagy más okokból. Talán meglepő: Riiadban manapság többen fordulnak meg, mint Wa­shingtonban. és sok látogató csak azért megy oda. hogy a markát tartsa — Szaúd-Ará- bia pedig bőkezű. Külföldi segélyprogramja ma már majdnem olyan nagy. mint az Egyesült Államoké. © A szaúdi királyi család az arab és a mohamedán világ „megbízható közvetítőjének” szerepében tetszeleg általá­ban, azonban a kényes missziók, amelyeket magára vállal, egyértelműen az Egye­sült Államok érdekeit szol­gálják a térségben. „Kor­mányzatunk számára — mon­dotta az amerikai külügymi­nisztérium egy tisztviselője — „az energiakérdés, és” ez egyenlő Szaúd-Arábiával, a közel-keleti rendezés alfája és ómegája.” Míg a múlt amerikai vezetői alig szentel­tek figyelmet ennek az or­szágnak, addig ma az USA külpolitikai céljainak és szá­mításainak központi kérdé­seként kezelik. Washington legfontosabb szövetségesei sorában csak az NSZK, Ja­pán és némiképpen Izrael előzi meg. Carter elnököt még meg sem választották, már elküldte megbízottját Rijad- ba. A hercegek hallgatóla­gosan támogatják Washing­ton ..békpkezdeményezéseit” a Közel-Keleten, de a nyílt kiállással még várnak, ne­hogy kompromittálják magu­kat. Álláspontjuk a válság rendezésével kapcsolatban : lehetséges a „mérsékelt” or­szágok megegyezése Izrael­lel. de csakis az elfoglalt arab területek kiürítéséért és Jeruzsálemért cserében. A? Izraellel különtárgyalásokat folytató Egyiptomot ugyan­nemzeti ünnepén Ángoia Függetlenségének harma­dik évfordulóját, ünnepli no­vember 11-én Angola: 1975- ben ezen a napon kiáltották ki Luandában a népi köz­társaságot. E lépés majd 500 éves gyarmati elnyomásnak vetett véget, megváltozott helyzetet teremtve egész Dél-Afrika szempontjából: új, a szocialista típusú fejlő­dés útjára lépett ország je­lent meg a kontinensen. A társadalmi-gazdasági építés helyett hosszú ideig Angolának fő erejét másra kellett koncentrálnia: saját függetlenségének megvédé­sére, az imperialista beavat­kozás leküzdésére. A felsza­badító küzdelmek vezetője, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) nemcsak a Nyugat által támogatott szakadár csoportokkal ke­rült szembe, hanem vissza kellett vernie a dél-afrikai hadsereg nyílt intervenció­ját is. A polgárháborús helyzetben a több fronton fenyegetett fiatal állam segít­ségért fordult a szocialista országokhoz. Ez az interna­cionalista gazdasági és kato­nai támogatás — elsősorban a Szovjetunió és Kuba részé­ről — jelentősen hozzájá­rult ahhoz, hogy Angolát si­került megtisztítani az ellen­séges csapatoktól — előtér­be kerülhettek a belpolitikai és gazdasági problémák. E küzdelmet számos feltétel ( nehezíti napjainkban is. A portugál kolonializmus év­századai rendkívül alacsony életszínvonalat, a termelő­erők fejletlenségét, torz és aránytalan gazdasági szerke­zetet hoztak létre. (A függet­lenség elnyerésekor a népes­ség 90 százaléka írástudat­lan, s a lakosság átlagéletkd- ra 35—40 esztendő körül volt.) Ráadásul — a harcok rombolásain túl — súlyos gondot okoz az országnak a szakképzett munkaerő hiá­nya. A portugál szakértők többsége ugyanis elhagyta Angolát. Ennek ellenére szá­mos területen sikerült ered­ményeket elérni az elmúlt 3 évben: a termelőeszközök egy része és a gazdag természeti vagyon köztulajdonba került, kiépült a népi hatalom rend­szere és új pénzt vezettek be. Megalakultak az első termelőszövetkezetek — az 1978-as „mezőgazdasági év” céliául a pusztán saját szük­ségletre termelő rsnládi gaz­dálkodás fertőit os felszá­molását tűzték ki. Óriási erő­feszítéseket tesznek az alap­fokú oktatás általánossá téte­lére, s ingyenessé tették az orvosi ellátást is. A fejlődési-átalakulási fo­lyamat legfontosabb ténye­zője az MPLA. A múlt év decemberében megtartott el­ső kongresszuson a forradal­mi tömegszervezet a mun­kásosztály marxista—leninis­ta élcsapat pártjává alakult át, nevét MPLA-Munkapárt- ra változtatta, s meghatároz­ták egyben a 80-as évek ele­jéig a legfontosabb politikai és gazdasági feladatokat is. Ugyanakkor Angola to­vábbra is részt vesz az el nem kötelezett országok moz­galmában. s — a békés fej­lődés feltételeinek biztosítá­sára — összes szomszédjával igyekszik kapcsolatait ren­dezni. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években meg­szilárdult a néphatalom, s napjainkban javuló gazdasági helyzetben dolgozhatnak a gyarmati múlt elmaradottsá­gának felszámolásán. E mun­kában a szocialista országok továbbra is Angola termé­szetes szövetségesei marad­nak. Szegő Gábor Elutazott Budapestről a lengyel főváros pártküldöttsége Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára pénteken fo­gadta Alojzy Karkoszkát. a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának titkárát, a varsói pártbizott­ság első titkárát, a Budapes­ten tartózkodó varsói párt­küldöttség vezetőjét. A szí­vélyes, elvtársi légkörben le­akkor nem kívánják elszige­telni az arab világban, mert — mint mondják — az csak tovább erősítené a balrato- lódást a térségben. Persze, a „felhőtlen kap­csolatok” legfőbb magyará­zata az USA részéről mégis­csak az olaj. E tekintetben szorul ugyanis a legjobban Szaúd-Arábiára: ma szük­séglete mintegy 25 százalé­kát fedezi onnan, és ez az arány a következő években csak tovább fog nőni. Majd­nem ugyanilyen fontos, hogy a tőkés világgazdaság válsá­gának felszámolásában — egy titkos megállapodás alap­ján — Szaúd-Arábiára hárul az olajáremelés fékezése a Kőolajexportáló Országok Szervezetében, az OPEC-ben. Ezekért cserében valamiféle számára elfogadható megol­dást sürget a Közel-Keleten a királyi család, és az első amerikai elnök, aki erre ha­tározott ígéretet tette, maga Carter volt. Továbbá kéri, hogy az Egyesült Államok védje meg hatalmát, ha az veszélybe kerülne. o „Én mondom, csinálhatjuk a helyet az istenverte 51. ál­lamnak” — fortyant fel egy amerikai diplomata, amikor országa és Szaúd-Arábia kaocsolatairól faggatták. Mégha van is némi túlzás ebben a megállapításban, nem minden ok nélkül hang­zott el. Az amerikaiakat egv- re joKban idegesítik a sza­údi tőkebefektetések az USA- ban, az, hogy nem tudhat­ják pontosan, mely vállala­tok. s milyen mértékben ke­rültek szaúdi tulajdonba az utóbbi években. Egyes for­rások szerint csak az Egye­sült Államokban 35—40 mil­liárd dollárt helyeztek el a hercegek, és majdnem ugyan­ennyire tehetők beruházása­ik más. főleg nyugat-európai országokban. „Ez a tőke­mennyiség pedig potenciális pénzfegyver” — aggódik az amerikai Newsweek maga­zajlott megbeszélésen jelen volt Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A lengyel főváros pártbi­zottságának delegációja ellá­togatott a budapesti Műszaki zin. „Ha a hercegek meg­gondolják magukat, a tőkés világgazdaság válsága csak tovább fog mélyülni.” A hatalmát betegesen fél­tő Szaűd-dinasztia tagjai ma már nagyon is tisztában vannak gazdasági erejükkel. És ami még elképesztőbb : zsarolásra is képesek. Ezért idegesek időnként a fejlett tőkés országok vezetői, nedig hát ők emelték arra a „csúcsra” a szaúdi királyi családot, ahonnan már bele­szólni is képes dolgaikba. A hercegek közül nem egy újabban azon a véleményen van, hogy ha szövetségeseik, mindenekelőtt az Egyesült Államok folytatja az olaj pazarlását, hagyja esni a dollár árfolyamát, változtat­ni kell Rijad politikáján, kü­lönben gazdaságuk előbb- utóbb elszáll a levegőben. o De ma még gazdagok —és ennek számos látványos je­lével lepik meg a világot. Fahd herceg például egy éj­szaka kétmillió dollárt vesz­Egyetemre, és a Fővárosi Ta­nácshoz. Az Alojzy Karkoszka ve­zette varsói pártküldöttség programja befejeztével pén­teken elutazott Budapestről. A delegációt a Ferihegyi re­pülőtéren Méhes Lajos bú­csúztatta. Ott volt Tadeusz Pietrzak is. tett a Monte Carlo-i játék- kaszinóban. A közelmúltban, amikor Cleveland-ben szív­műtétet hajtottak végre Kha- led királyon, az amerikai vá­ros lakóit valósággal elkábí­totta a szaúdi uralkodó és 200 fős kísérete bőkezűsége. A hercegek kizárólag a lu­xuskocsikat kedvelik, s a ritkaságszámba menő vadász- solymokat. A Korán ugyan szigorúan tiltja, de nem ve­tik meg a drága italokat sem. Néhány éve a haditechnika is „érdekli” őket. Az elmúlt három esztendőben 5.8 mil­liárd dollárért -’■ásároltak fegyvereket az Egvesült Ál­lamoktól, s Washingtonban az idén újabb 2,5 milliárd dollár értékben 60 korszerű F—15-ös vadászbombázó gé­pet szavaztak meg számuk­ra. A fegyverek azonban nem a hercegi házi múzeumokat gazdagítják. Szaúd-Arábiát Rijadban már regionális nagyhatalomként látják. De könnyen meglehet, hogy ez csak álom — az ezeregyéj­szaka egy meséje. (VÉGE) Kocsi Margit Szaúd-Arábia tcrkcoc Külföldi Jelentések PEKING: Szili Géza, nehézipari ml« niszterhelyettes vezetésével pénteken délelőtt hattagú magyar küldöttség érkezett Pekingbe, hogy részt vegyen a Magyar—Kínai Műszaki­Tudományos Együttműkö­dési Bizottság november ló­tól 15-ig tartó tizenhetedik ülésszakán. A küldöttséget a repülőtéren Ma Ji, a kínai állami gazdasági bizottság elnökhelyettese, az együtt­működési bizottság elnöke, valamint Ribánszki Róbert, hazánk pekingi nagykövete fogadta. BUKAREST: Géta település nyomaira bukkantak az Olt alsó folyá­sának völgyében. A bukaresti régészeti intézet kutatói ál­tal végzett ásatás adatokat szolgáltatott az övezet géta közösségeinek életéről és kultúrájáról. A feltárások nyomán görög cserépedé­nyek, egykori háztartási esz­közök, római pénzérmék ke-, rüllek a felszínre. (MTI) PRÁGA: Csehszlovákia lakosságé-? nak a száma az ország fenn­állásának 60. évfordulóján; 1978. október 28-án, elérte a 15 172 000 főt — közölte a Csehszlovák Szövetségi Sta­tisztikai Hivatal. Ebből a cseh nemzetiségűek aránya 63,9 százalék, a szlovákoké pedig 30,4 százalék. VARSÓ: Előrejelzések szerint LenJ gyelország útjain 20 év múl­va több mint 10 millió ma­gántulajdonban levő gépko­csi fut majd. Ez gyakorlati­lag azt jelenti, hogy minden lengyel család rendelkezni fog saját gépkocsival. MOSZKVA: Szovjet tudósok rendkívül egyszerű és megbízható új módszert dolgoztak ki a máj­rák megállapítására. A ku­tatók felfigyeltek arra, hogy a májszövetek rákos megbe­tegedésekor ugyanolyan .fe­hérje — alfa-fetoprotein — szintetizálódik és kerül a vérbe, mint amilyet az embrió májszövetei termel­nek. Egészséges embereknél a születés után ez a folyamat megszakad. A felfedezés le­hetővé teszi, hogy néhány csepp vér vizsgálatával, vi­szonylag rövid idő alatt fel­tárják a betegséget. Az eddi­gi kutatások azt bizonyítják, hogy minden tíz olyan eset­ből, amikor ezt a fehérjét mutatták ki a vérben, 8 al­kalommal a májszövetek rá­kos megbetegedéséről volt szó. A módszer kidolgozá­sáért 1978-ban állami díjat kapott tudósok most azon dol­goznak, hogy egyéb szervek rákos megbetegedéseinek megállapítására is felhasz­nálható legyen ez az eljárás. NEW ORLEANS: New Orleansban, a ködö3 Mississippi folyón csütörtökön összeütközött két teherszállí­tó hajó. A szerencsétlenség következtében mintegy 7060 liter olaj a folyó vizébe öm­lött. SAN FRANCISCO: Életét vesztette a Himalá­ja Annapurna-csúcsának meghódítására vállalkozó, kizárólag nőkből álló hegy­mászócsoport két tagja. Az amerikai és a brit hegymá­szó 7900 méteres magasság­ban a sötétben megcsúszott, lezuhant és halálra zúzta magát. (Reuter) MILANO: Csütörtökön Milanóban el-' rabolták az ország három női zsokéjának egyikét, amint napi edzéséről tér* -ia- za. Néhány órával a spor­tolónő elrablása után három férfi elrabolta egy neves olasz üzletember 16 évas

Next

/
Thumbnails
Contents