Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-23 / 276. szám
Bérfeszültség és egyenlösdi % MINAP HALLOTTAM, fcarati társaságban, egy kisebb, alig negyven embert foglalkoztató munkahely vezetőjének keserű kifakadá- #át: „Most mondjátok meg, mit tegyek?I Kaptam ősz- jszese* 4000, azaz négyezer forintot, negyven emberre, a november 7-i jutalmazásra, fiát pénz ez? Mit kezdjek ezzel az összeggel? Adjak mindenkinek egy százast, vagy százötvenet? Imádom, amikor a differenciálásról beszélnek, csak, azt nem értem, miért nem adnak hozná pénzt is?í” Eddig a kesergés, amit a többiek — maguk is 'munkahelyi vezetők, — helyeslő ícjbólogatással nyugtáztak, s ki-ki hozzá is toldta a saját történetét, aminek csattanója lényegében ugyanez volt: csak beszélnek a differenciálásról, de pénzt nem adnak hozzá. Aztán úgy adódott, hogy Véletlenségből megtudtam: ama bizonyos, alig negyven embert foglalkoztató munkahelyen, egyetlen embernek jutott 3000 forint jutalom, s már fogalmaztam is magamban a vezető bátorságát elismerő mondatokat, amikor az is kiderült, hogy az a bizonyos 4000 forint, csak az igazgatói alapból kihasított plusz pénz volt; kiegészítése a munkahely dolgozóinak jutalmazására megszavazott 24 ezer forintnak, igaz viszont, hogy az alapösszegről a főnök később szerzett tudomást, mint a pótlékról. Ezek után nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem: hogy osztották szét az összesen 28 ezer forintot? Kiderült: a több gyermekesek kaptak 2—3 ezret, válogatás és differenciálás nélkül, a maradékot nagyjából egyenlő arányban osztották szét a többiek között. Kérdezem a főnököt, aki olyan nagy nekikesere- déssel panaszkodott: hát a 28 ezer forint is kevés, alig negyven embernek? Mire a Válasz: „Mit tehettem? Akinek alacsony a bére, azt azért kell jutalmaznom, akinek nagy a családja, azt ezért, s a maradékot testvériesen kell elosztanom, ha nem akarok hetekig haragba lenni a munkatársaimmal. . S ebből a válaszból kiderült, hogy alkalmanként nem is annyira a pénz kevés, hanem a bátorság és a józan ész. Nem arról van szó, hogy nincs miből differenciálni, hanem arról, hogy nem merünk differenciálni, s az ebbéli magatartást még a rosszul és torzan értelmezett politikai megfontolások is erősítik. Hogy tudniillik: annak adjunk, akinek amúgy is kevés van... Meg annak, akinek nagy a családja... és annak, aki a legutóbbi béremeléskor valami miatt kevesebbet kapott. NYUGATI KÖZGAZDADohánytermelők találkozója Egefbei A műszaki hetek újabb rendezvényére került sor szerdán délelőtt. Egerben a dohánygyárban. Az ország legnagyobb dohánytermelő állami gazdaságainak, termelőszövetkezeteinek beváltó és fermentáló üzemeinek, illetve a cigarettagyáraknak vezető szakemberei, csaknem százan ültek össze tanácskozásra, hogy értékeljék az idei dohánytermelés tapasztalatait. A megjelenteket dr. Dömén László, az Egri Dohánygyár igazgatója köszöntötte, majd dr. Móger János, a Dohányipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója tartott előadást, ösz- szegezíe a hazai termelés helyzetét, annak gazdaságos- sági összefüggéseit, a minőségjavító feladatokat ' a fogyasztói igények figyelembevételével. Az előadást követően vitára került sor, melyet délután kerekasztal-beszélgeté- sen folytattak a résztvevők. Az érdeklődő szakemberek a talákozó zárásaként Husz- ti Ferenc főmérnök kalauzolásával megtekintették az iWM Pnháflyfiyáral: SZÓK, amikor a magyar gazdaságot vizsgálják, elemzik, mindig és feltétlen elismeréssel beszélnek a bérek és jövedelmek szabályozásának rendjéről. Az angol Wiles például, „The controll of inflation in Hungary” című munkájában kereken kijelenti, hogy eredményes gazdasági fejlődésünk „technikai” titkát éppen a bérszabályozásban, a bérezési gyakorlatban látja. Szerinte ez a fajta szabályozás „rendkívül ügyes eszköz, mert az állam ily módon kikapcsol egy jelentős költséginflációs forrást”. Szegény Wiles, ha tudná — meglehet: nagyon jól tudja —, hogy miközben éberen figyelünk és vigyázzuk a vásárlóerő kiáramlását, egyre inkább megfeledkezünk egyéb szempontokról. Például arról, hogy a kiemelkedő teljesítményeket kiemelkedően magas fizetséggel kellene honorálni, ha csak nem akarunk lemondani a gazdaságfejlesztés egyik lényeges hajtóerejéről. Megfeledkezünk erről olyannyira, hogy riasztó mumusként kezeljük a bérfeszültséget, mindenekelőtti követelményként hangoztatjuk a szociális megfontolásokat, s hovatovább az egész bérezési és jutalmazási rendszert valamiféle karitativ intézményként kezeljük (vajon nem ez fedezhető fel a prémiumösszegek tömeges alapbéresítése mögött?) Mi több: fennen hangoztatjuk, hogy a társadalmi közhangulat ellene van az erőteljes differenciálásnak, az emberek egyszerűen nem tűrik el, ha a másik lényegesen többet keres. Minden magas fizetés, minden kiugró jövedelem eleve gyanús; a nagy összegek mögött elsőként soha nem a nagy teljesítményt, hanem a manipulációkat, a szabálytalanságot keressük. Aligha kell hosszasan bizonygatni, hogy a helyzet megváltoztatásának kulcsa nem a „még több pénzt!” követelésének érvényesítésében rejlik. Nem is a bér- és jövedelemszabályozás rendjének gyökeres megváltoztatásában. Sokkal inkább néhány tévhit, — ha szabad így fogalmazni; néhány társadalompolitikai babona — felszámolásában. Példáulabban, hogy az életszínvonal növelésével kapcsolatban meghatározott átlagszámok nem azt jelentik, hogy mindenkinek, minden körülmények között, s minden feltétel nélkül ilyen és ilyen mértékben kell, hogy növekedjék az életszínvonala. Nem kell! S legfőképpen nem a meghatározott feltételek teljesítése nélkül. Tudomásul kell venni azt is, hogy más dolog az állami, vagy vállalati szociálpolitika és szociális gyakorlat, és egészen más a bérpolitika és bérezési gyakorlat. Az előbbi a társadalom segítőakciója, a másik pedig a végzett munkáért járó fizetség. A kettő összekeveréséből csak nehezen kibogozható — napjainkban már-már kibogozhatatlan — társadalmi bonyodalmak származnak. S persze azt is tudomásul kell venni, hogy a munkahelyek vezetőit nem azért nevezik ki és nem azért fizetik, hogy a lehetőség szerinti csendesbékés hangulat megteremtői és ápolói legyenek a munkahelyükön, hanem többek között azért is, hogy a reálisan megszabott teljesítményeket végrehajtassák, és beosztottaikat a valóságos teljesítmények szerint fizessék és jutalmazzák. PERSZE LEHET másfajta magatartás is. Lehet azt is, hogy az erőteljesen differenciált anyagi ösztönzés helyett a kockázatmentes ni- vellálást szorgalmazzuk. Ez- esetben pillanatnyilag nyu- godtabban élhetünk és több időnk és energiánk marad egyébre. Például kollektív bölcselkedésekre, vég nélküli vitákra arról, hogy ugyan miért hajszolják az emberek a pénzt abban a bizonyos második gazdaságban, miért vállalnak erejükön felül is munkát némi mellékkereset reményében, vagy, hogy ugyan mi az oka annak, hogy tehetséges emberek tíz- és százezreiből nem sikerült kicsiholni azt a teljesítményt, amire egyébként képesek lennének. S ebbéli töprengéseik közben csak nagyon kevesen jutnak el a kérdéshez: vajon mi történne, ha az igazán tehetségeseket, az átlagnál lényegesen többet produkálókat tehetségük, teljesítményük szerint fizetnénk? Vértes Csaba Adós, ! Szerződés — tekintély nélkül Banális igazság, hogy az építkezéshez pénz kell. De legalábbis garancia, hogy az építőmesternek, az építőipari vállalatnak ki tudja fizetni a majdani háztulajdonos a számláját. A kezes ilyen esetekben magánépítkezésnél az OTP, nagyobb beruházásnál a nemzeti bank, de persze csak akkor. ha valamilyen formában e két szervezet biztosítottnak látja, hogy az adós majdan fizetni tud. Normális körülmények közt az építési szerződés megkötését ezeknek az igazolásoknak a beszerzése előzi meg. Nem tud fizetni — (de épít) Normális esetben. A tanácsi építőknél ugyanis több oldalas listát kell negyedévenként összeállítani, hogy vagy a bankon, vagy pedig a bíróságon keresztül be tudják hajtani az adósok pénzét. Persze sokszor a költségek körüli viták miatt húzódik el a számlák kiegyenlítése, de bizony az sem ritka, hogy az építkezést, tatarozást megrendelő egyszerűen nem tud fizetni. És szerződés ide, szerződés oda, csak a törvény kényszere tudja végül ren- deztetni az adósságot. Más. A termelők szerződést kötnek a ZÖLDÉRT-tel, hogy bizonyos menyiségű megtermelt zöldséget, gyümölcsöt átadnak a vállalatnak, a másik fél pedig vállalja, hogy ezt bármilyen körülmények között felvásárolja a gazdaságtól. Mindkét cég vezetője aláírásával szentesíti és visszavonhatatlanná teszi a megállapodást. Ez történik januárban. És ha beérett a termés? Az attól függ. Ha ugyanis a tavalyihoz hasonlóan bőven termett mindenből, a ZÖLDÉRT nem tudja azonnal átvenni a termelő áruját, akkor szaladgálnak fűhöz-fához, verik az asztalt, lobogtatják a szerződést a termelőszövetkezet vezetői. Amennyiben viszont a szerződött termékekből kicsi a kfnálat. megindul a partizán, harc. Tucatjával állnak a tsz-autók a Bosnyák téri szabadpiacon, a nagyvásárte- lepen, s a legtöbbet ígérő strandján pakolják le a ládákat. A ZÖLDÉRT ilyenkor hiába emlékezteti a termelőt az aláírt szerződésre, semmilyen eszközzel nem tudja érvényesíteni az egyezségben vállaltakat. Megint más. Nézem a tévéhíradóban az Alföldi Nyomda átadásáról szóló tudósítást. A műszaki igazgató- helyettes csendben panaszolja, hogy a beruházás megkezdése előtt szerződést kötöttek néhány hazai vállalattal is, különböző berendezések szállítására. A gyártók végül 25 nappal a szerződés lejárata előtt közölték, hogy a gépeket mégsem tudják elkészíteni. Végül devizáért kellett a hiányzó berendezéseket beszereznie a nyomdának. Példák kicsiben, nagyban Nem kellett különösebben kutatni a példák után: lenne még bőven kicsiben-nagy- ban egyaránt. Ugyanis nem egyébről, mint jogrendszerünk egy érzékeny pontjáról van szó, s a tényleges megoldást sem az igazságügy, sem pedig gazdaságirányításunk nem találta meg. A szerződésekről ugyancsak márciusban a polgári törvénykönyv módosításakor eddig hiányzó, vagy korszerűsített pont is bekerült a paragrafusok közé. de mint azt a törvényalkotók is elismerik: „ma a szerződési rend nem tölti be megfelelően feladatát, s ez nemcsak a jogi szabályozás hibája, hanem a gazdasági környezet hiányosságait is jelzi.” A szerződés ugyanis egyenrangú feleket feltételez. Viszont nálunk sok esetben ez az egyenrangúság csak látszólagos, mivel az egyes vállalatok, szervezetek olyan monopolhelyzetet élveznél«, hogy valójában nem kell a partnerek elfordulásától tartaniuk: semilyen veszteség nem fenyegeti vállalatunkat. Mert mit tehet a ZÖLDÉRE, a csak saját érdekeit látó termelővel szemben ? Semmit hisz az legfeljebb máshol értékesíti — lehet, hogy jobb áron is — a termését. Az imént gazdasági környezetről volt szó. Tulajdon- Jiéppenjïgyfa^ melyből hiányzik a kő' >» zettségvállalás. ami n»'- 1 csoda, hisz semilyen Á következménnyel nen l számolnia egy vállala zetőjének. ha egyszerűen gyeimen kívül hagy akár egy egész szerződést. Az illetéke- sek előtt pedig némi magyarázkodással. rögtönzött .panasznappal” megúszhatja a felelősségre vonást Való a- ban — rendszerint a szerződésszegő cégeknél — hiánv- zik a gyakorlatban a terv- szerűség. olykor gazdaságtalan. ütemtelen. alacsony színvonalú a termelés, s egev: tevékenységükre jellemző hogy ad hoc módon szervezik. Igaz az is. hogy ma meg a termékszállítások j nagy ;c- sze is ötletszerű, mert nem tudnak a vállalatok építőn’ a már megkötött szerződésekre. Hiába van róla papír. az még nem jelenti azt. hogy a társ a megrendelt árut időben — vagy egyáltalán — leszállítja. A másik éleiébe, gazdálkodásába viszont nem avatkozhat, illetve nem aval- koztathat bele a vállala, i önállóság miatt. Saját háza táján sem Igazság szerint vezetési kérdés ez, mert az a termelésirányító, aki egy terméket nem tud időre előállítani, akit különösebben nem érdekel, hogy a másik meg- kapja-e a szerződésben megrendelt árut, az szinte biztos, hogy a saját háza tájén sem tud rendet, fegyelmet tartani. Viszont hallani kéne, hogy ugyanezek a vezetők hogyan tudnak akkor kiabálni, ha nem kapnak meg véletlenül valamilyen ugyancsak szerződés útján vásárolt gépet. Tisztább. egészségesebb gazdasági környezetet emlegetnek a jogászok. Ennék megteremtését azonban nem lehet kizárólag a szemléletváltozástól, vagy a gazdasági szabályozók reformjaitól várni. Igen is a jog, a törvény erejével kell megteremteni a szerződés igazi rangját, a hátrányos helyzetben lévők védelme pedig gazdasági életünk vezetőire vár. Cziráki Péter Nyolcuan eue született ItIBalínowszkii marsall Ragytem Malinovszkijnak, a Szovjetunió marsalljának neve hazánkban különösen ismerősen hangzik. Ö volt az a szovjet hadvezér, aki a 2. Ukrán Front élén felszabadította a Tiszántúlt, a Duna— Tisza közét, a Dunántúlt és Észak-Magyarország nagy részét; aki tehát kiűzte hazánk területének túlnyomó részéről a fasiszta megszálló csapatokat, s akire nemcsak a főhadiszállásának mozgásától érintett helyi lakosság, — például a hevesiek — hanem egész népünk nagyrabecsüléssel és hálával emlékezik. A marsall ölvén évet töltött fegyverben. Az I. világháborúban az orosz expedí- ciós hadsereg tagjaként Franciaországban teljesített szolgálatot. A februári forradalom után az élénk szociális érdeklődésű elkötelezett altisztet ezrede a katonatanács elnökévé választotta. Hazafelé törekedett, a fenyegetett Szovjet-Orosz- ország védelmére. A Távol- Keleten és Szibérián keresztül 1919-ben érkezett meg, s rögtön részt vállalt a Kol- csak elleni harcokban. A polgárháború után kiegészítette és továbf ej tesztelte katonai ismereteit. 1930-ban elvégezte a Frunze Akadémiát, majd különböző vezérkari beosztásokban és csapatoknál teljesített szolgálatot. 1936 után, a szovjet katonai segítség részeseként komoly szerepe volt a spanyol polgárháborúban, a köztársaságiak oldalán. Az 1941-es hitlerista támadáskor hadtestparancsnok Ukrajnában. Egysége bátran és » IfVW/WWWVW/WVVVWWWWWVVVWVWWWVVWVWWWWWWWWVVWVVWWNWVWVWA/WAWV Csoportúéi). készüli Hevesen. 1966-ban (Márkusz László felvétele) sokáig védekezik és a bekerítésből is kitör. Dnyepro- petrovszk védelméért Le- nin-renddel tüntetik ki. S a továbiakban is ott van a legveszélyesebb és legfontosabb helyeken. Sztálingrádnál hadseregparancsnok, szülővárosához, Ogyesszához már felszabadító frontpa- ranesnokként érkezik. 1944. szeptember 10-én lesz a Szovjetunió marsallja. A fasisztáknak a Szovjetunió területéről való kiűzése, a Nagy Honvédő Háború sikeres befejezése után még jelentős szerepet játszik négy európai ország, Románia, Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria felszabadításában. S az európai háború befejezése után mint a Bajkálon túli front parancsnoka sikerrel vezeti a japán kvantum hadsereg szétzúzásának hadműveleteit. A világháború után különböző fontos katonai beosztásokban' dolgozott, majd 1975- től 1967-ig. haláláig a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A róla szóló katonai irodalom úgy tartja, hogy had- vezérj képességei igazán hazánk felszabadításakor mutatkoztak meg. Menetből küzdötte le az ellenséges csoportosulásokat, igyekezett nem tartani hadműveleti szünetet, harc közben szervezte a következő hadászati csapást. Hadművészetének tipikus példája a debreceni páncélos csata megszervezése. amelynek eredményeként különben lehetővé vált hazánkban a deoic-krattkus politikai kibontakozás megindítása. A Budapestért vívott csatája, — amelyet a hevesi főhadiszállásról irányított — tapasztalatait később Berlin ostromakor is figyelembe vették. A széles arcvonalon, egy időben és több ország területén, eltérő terep- és politikai viszonyok között, szünet nélkül folytatott hadműveletek igazi mestere volt. ezek elméleti alapjait ő rakta le, s tovább fej» lesztve ma is megtalálhatók a varsói szerződés hadmü«. veleti koncepciójában. Malinovszkij marsall nagy szerepet játszott a. Szovjetunió fegyveres erőinek fejlesztésében, a ko» runkban megmutatkozó kai tonai erőegyensúly — aa enyhülési politika alapja — megvalósításában. Tuda- 1 tában volt a magasan fejlett technika és a stratégia jelentőségének, ám annak is, hogy az állandó technikai tökéletesedés mellett mindinkább nő az azokat hordozó és uralkodó emberek szerepe. Ezért hangsúlyozta a hadseregben folyó ideológiai nevelőmunka kiemelkedő jelentőségét. Az SZKP XXIII. kongresszusán mondotta: „A népek békéjének és biztonságának megóvása érdekében továbbra is tökéletesíteni fogjuk fegyveres erőinket, növelni fogjuk hatalmát és harckészségét... Nem szándékozunk reklámozni -:v. veres erőinket. Ezeket erőket nem támadás i- ból hoztuk létre, haner vizánk határainak megvéd re, népünk és a velünk v-a- ráti országok biztonságának oltalmazására.” Hamvai a Kreml falában, a szovjet állam legnagyobbjait megillető helyen nvug- szanak. Emléke a szovjet, a magyar és a többi felszabadított nepek szivében él. 0. ¥,
