Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-18 / 272. szám

JlreLÆinÈyeLliIreLmmènyeLliIrek. 1978. november 18., szombat Nap kél 6.53 — nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 19.17 — nyugszik 9.47 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat! Jenő ősi magyar név. Már Konstantinosz Porphyro- gennetosz „Genach" formában — a mai Jenő őseként — említi. o o o Száztizenöt évvel ezelőtt született Richard Dehmel német költő, író. Eleinte természettudományokkal, filozófiával, nemzetgazdaságtannal foglalkozott, s nyolc éven át egy biztosító cég titkára volt Berlinben miközben már csak az Irodalomnak élt. Nagy hatással volt írói indulására Nietzsche felfogása ,,a szép vad virágról”, majd st.rindberggel való megismerkedése és a strindbergi társádalombirálat. Az első világháborúba nacionalista eszméktől elvakítottan indult, hogy az­után — háborús naplójának tanúsága szerint — az átélt borzalmak hatására nézeteit gyökeresen megvál­toztassa, s a frontról már a háború ellenfeleként tér­jen haza. Életműve a naturalizmusból az expresszio- nizmus irányába fejlődött. Irodalmi tekintélyét mér első verseskötetei (Megváltások. Asszony és világ stb.) megalapozták. Fő müve egy verses regény, az 1903- ban írt Két ember. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: az ország északi, észak­nyugat! részén időnként kissé felszakadozik a felhőzet, máshol borult, párás marad az idő. Az esli-éjszakai óráktól sokfelé köd, helyenként ködszitálással. ónos- szitálással. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt északnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. Heves: „Minta­nagyközség” Ülésezett a tanács jogi és igazgatási bizottsága egyel Tanács jizottsága (színház MERKUR-tél jelentjük Egerben este 7 órakori . , .TAVOLLÉTÉBEN Katona bérlet À gépkocsisorszámok állása pénteken: EGRI VÖRÖS CSILLAG (Téléion: U-B88) Du. fél 4, fél 6 és 8 óralton Egér és macska Színes, szinkronizált francia bűnügyi fű™ Este 10 órakor: • Máté evangéliuma Olasz film EGRI BRÔDY (Telefont 11-773) Du. fél 4 és fél 6 órakort Tappancsok, mancsok, állkapcsok Színes amerikai ülm Este fél 8 órakor: Csak egy asszony Színes, szinkronizált francia film Pttörömozi Du. 3 órakort A mesék birodalmában GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Csizmás kandúr a világ körül Este háromnegyed < és 8 órakor: A ménesgazda jPYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Keménykalap és krumpliorf Este fél 6 és fél 8 órakori Tankcsata HATVANI VÖRÖS CSILLAG Hét mesterlövész HATVANI KOSSUTH Galiba az állatkertbeil FÜZESABONY Pokoli torony I—n. fcÖRINCI Dübörgő csend PétervAsAra Veres föld Trabant Hycomat 7 529 Skoda 120 L. Db. 1 593 Trabant Lim. 15 050 Zsiguli 2101 Bp. 96 966 Trabant Special 22 518 Zsiguli 2101 Db. 48 226 Trabant Combi 3 666 Zsiguli 21011 Bp. 11005 Wartburg de Luxe 12 555 Zsiguli 21011 Db. 6 253 Wartburg Lim. 11 087 Zsiguli 2103 18 885 Wartburg de Luxe to. 4 021 Zsiguli Combi 12 800 Wartburg Lim. to. 2 546 Polski 126 13 248 Wartburg Tourist 3 839 Polski 1500 13 768 Skoda 105 S. Bp. 1197 Dácia 10 803 Skoda 105 S. Db. 140 Zaporozsec 27 263 Skoda 120. L. Bp. 4 095 Moszkvics 3 425 Szegedi kísérletek 1#­+ ORVOSI Ä kőolajbányászaiban vi­lágszerte arra törekszenek, hogy a tárolórétegek kész­leteiből az eddigi huszonöt- huszonhét százaléknál na­gyobb arányban hozzák a .felszínre az értékes ener­giahordozót. Soikféle mód­szerrel kísérleteznek, hogy a szivacsos kőzetekben meg­tapadt többi olajat is elő­varázsolják. A szeged-algyői szénhidrogén medencében is kísérletsorozatba kezdtek, hogy a gyakorlatban kipró­bálják hazad tudományos NEB-tanácskozás a közérdekű bejelentésekből A Heves megyej jogi és igazgatási soron következő ülését dr. Pápay Gyula elnökletével Heves nagyközségben tartot­ta. A napirenden a bizott­ság tagjai véleményezték a tanácsi szervek működésé-, nek törvényességéről, a ha­tósági munka ellenőrzéséről, illetve á tanácsi szervek ha­tósági tevékenységéről szóló jelentést, amely a közeljö­vőben a megyei tanács ülé­se elé kerül. Ezután dr. Grúz János nagyközségi ta­nácselnök tájékoztatta a résztvevőket a „Mintanagy­község” létrehozására vonat­kozó megyei tanácsi vb-ha. tározat teljesítésének hely­zetéről, majd a jogalkalma­zás jogpolitikai elvének, il­letve a vonatkozó feladatok értékelésének szentelt fi­gyelmet a bizottság, megha­tározva a jövő évi felada­tokat is. A Heves megyei Népi El­lenőrzési Bizottság pénteken délután tartotta ülését Eger­ben Csepelyi Károlynak, a bizottság elnökének vezeté­sével. A testület tagjai meg­vitatták a dr. Szalóczy György vizsgálatvezető által előterjesztett jelentést, amely a közérdekű bejelen­tésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény végrehajtásának megyei ta­pasztalataival foglalkozott, majd a népi ellenérzés szer­veihez érkezett bejelentések és panaszok sorsáról kaptak tájékoztatást a bizottság tag­jai. Az ülésen szó esett azok­ról az intézkedésekről, ame­lyeket a megyei építőipari kapacitás érdekében tettek. Erről a testületet Pálinkás József, a megyei tanács épí­tési, közlekedési és vízügyi osztályának vezetője tájékoz­tatta. Író-olvasó találkozón Gyerekek a könyvi tárban Találkoztatok már eleven íróval? — kérdezte a gyere­keket Varga Domokos,-A-, tarnaleleszi könyvtárban a kisiskolások — úgy hatva- nan-hetvenen — megilletőd- ve kucorogtak székeiken. Életükben talán először vet­tek részt, író-olvasó találko­zón. Ilyesfajta „komoly”, és „felnőttes” elnevezésű prog­ramon a szülőkhöz mért tar­tózkodással illik viselkedni, mégha a vendég ifjúsági könyveket ír is. Csütörtök délután, tanítás után sereglettek össze a kis­diákok a hűvös könyvtárhe­lyiségben. Még egy magyar­óra? — ódzkodtak, de az író, kiváló pedagógiai érzékkel, rövidke történetekkel, kérdé­sekkel, s még egy népdal megtanításával is, feloldotta a gyerekek tartózkodását. Mesélt szülőföldjéről, az ot­tani emberekről, a kiskunsá­gi életről, s amikor meghal­lotta, hogy egy kisfiú kedves, palócos tájszólással beszél, felidézte a kiskunsági őzést Mindjárt melegebb lett a _ hangulat. A nagyobbak már bátrabban válaszolgattak, s az addig ölükben szoronga­tott köteteket is felmutatták: Lám, mi olvastuk a Kutya- fülűeket vagy a Képes törté­nelem sorozat egy-egy kiadá­sát. — Jóleső érzés, amikor fel­idézik hőseim kalandjait, rá-rá kérdeznek a történe­tekre, s azok hátterére — mondta az író, aki néhány napja megyénk vendége. — Legtöbbször gyerekekkel ta­lálkozom iskolákban, könyv­tárakban, s nagyon fontos­nak tartom, hogy jó kapcso­lat alakuljon ki ezeken a be­szélgetéseken. A kisdiákok tartózkodását hamar fel lehet oldani, s aztán csali győzze az ember válaszokkal. Varga Domokos vendég­ként érkezett Tamaleleszre, s az író-olvasó találkozó után már kis barátaitól bú­csúzhatott eL Hét végi piaci jelentés Olcsóbb a kelkáposzta ./ Intézményeknek a másodla­gos olajtermelésre kidolgo­zott új eljárásait. A szegedi kísérletek során ötös kútcsoportokait alakíta­nak ki: nagy kútba besaj­tolják a kísérleti anyagot* a közepén levő ötödik pe­dig a termelőkút, amelynek hozamméréseiből állapítják meg az eredményt. A vá­rakozás szerint így mint egy tíz százalékkal növelhe­tő, tehát körülbelül har­minchét százalékra is fokoz­ható a kitermelt szénhidro­gének aránya. November közepén az év­szakhoz képest hidegebb, té­lies az idő. A határban már kevesen dolgoznak, hiszen szánté teljesen befejeződött az őszi betakarítás. A hideg idő miatt kevesebb a felho­zatal és már kevés a para­dicsom, kilója 14, a papri­ka 16 forint. Két forinttal olcsóbb a kelkáposzta, me­lyet 8 forintért árulnak.' EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján a tojás 2,20, a burgonya 5, a sárgarépa 8, a petrezselyem 12, a vörös káposzta 6, a fejes káposzta 5, a kelkáposzta 8 forint volt. A paradicsom 14, a pap­rika 16, a fokhagyma 30, a sóska 20, az akna kilója 14, FtiGVELET I Egerben: szombaton délután S Órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő: ben. (Telefon: 11-000.) Gyermekorvosi ügyelet helyei Eger, Kossuth Lajos u. 6 szám Alatt. (Telefon: 11-640.) Az ügyelet igénybe vehetőt hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától hétfő, illetve az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton Ti Órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 12. szám alatt' (Telefont 11-669.) *1-669.) . , . Gyöngyösön: szombaton 14 őra- tól hétfő reggel 7 óráig. (Tele­fon: 11-727.) Fogorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Mindkét ügyelet ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Pus­kin utcai gyermekrendelő. Va­sárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. (Telefon: 11-727.) Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Nyomdászbúcsúztató Kimondhatatlan szomorú- ságot éreztünk akkor, azon a reggelen, amikor szerkesztő­ségi íróasztalainkon a friss, a nyomdafesték szagát még őrző újság id. Acs Ferenc halálát az írott szó hitelével is megerősítette. Szomorú já­téka az életnek; az a Népúj­ság tudatta velünk, hogy nincs többé, ami hosszú éve­ken keresztül Feri bácsi keze munkáját is magán hordta. A szerkesztőségünkben meg­tervezett újságoldalak kivi­telezője, a nyomdai laprész­leg vezetője volt. Közöttünk is élt, munkatársunknak, bará­tunknak tekinthettük, mert nem egyszerű végrehajtója volt a szerkesztőségi elgon­dolásoknak, hiszen nem tud­ta mechanikusan helyükre rakni az ólomsorokat, a ri­portok, tudósítások, útijegy­zetek címsorait, hanem hoz- . zátette mindig azt a sokat csodált széplátását, amelyet még Veszprémben apjától — ő is nyomdász volt — és jó hírű mestereitől tanult és amelyre fiatal beosztottait, későbbi utódait is oly nagy türelemmel, szeretettel tudta tanítani. Alkotó módon segí­tette munkánkat, nagyszerű társunk volt abban, hogy az újság külső megjelenésével is jól szolgálja az olvasók in­formálását, széles körű és pontos tájékoztatását. A leg­váratlanabb nehézségeken is úrrá tudott lenni, üzemzavar miatt nem egy esetben Mis­kolcon tett pontot az újság végére. Igazi nyomdász volt, aki egyaránt értett a gépi sze­déshez és a tördeléshez, aki­re felnézhettek munkatársai és barátai, akik közé — büsz­kén tarthattuk magunkat is. Az ólombetű végigkísérte egész életén. Már legyengí­tette rakoncátlankodó szíve, de kijárt lakásától messzire költözött egykori munkahe­lyére, s nem volt nap, hogy ne kopogtasson szerkesztőségi ajtónkon. Ha csak néhány percig is tartott kedves lá­togatása, nem mulasztotta el­mondani észrevételeit a meg­jelent lapról és tanácsaival, hasznos meglátásaival segí­teni a készülő újságot. Id. Acs Ferenc nyomdász­tól tegnap délután az egri városi temetőben vettek bú­csút hozzátartozói, barátai, munkatársai. Halála érzékeny veszteség. iZ-élt 58 évet a szőlő 22—26 és a sava­nyú káposzta 12 forint. GYÖNGYÖSÖN À pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya kiló­ja 4—5, a sárgarépa 4, a petrezselyem 8, a vörös­hagyma 5, a fejes káposzta 3, a kelkáposzta 6, a fejes saláta 3, a karalábé 5, a karfiol 12 forint volt. , A paradicsom 10, a zöld­paprika 14—18, a retek cso­mója 5, a paraj 12, a piros alma 10—12, a fehér alma 6—8, a körte 15, a szőlő 16, a dió 30, a száraz bab 25, a lencse 40, a savanyú ká­poszta 8, a mák 38 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a burgonya 4—5, a sárgarépa 4—5, a petrezselyem 8—10, a vörös­hagyma 4—5, a fejes káposz­ta 3, a kelkáposzta 3—5, a karfiol 15 forint volt. A zöldpaprika 10—22, a paradicsom 6—10, a kara­lábé, saláta 3, az alma 8— 12, a körte 12—20, a szőlő 18-—20, a dió 25—30, a szá­raz bab 20—30, a savanyú káposzta 10—12 és a mák 40—50 forint. Á lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Péten megtartott 46. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 35, 59,62,66,72 ■ IFJÚSÁGI SZABADJ EGYETEM. Dr. Egri KárolyJ a megyei bíróság munkatár« sa tart előadást november 22-én a felsőtárkányi párt- luizban a Magyar NépközJ társaság Alkotmányáról. O SIKERES VERSENYÉ#.; \ AD. Sikeres versenyévaöot tudhat maga mögött az Egri Spartacus SE tájékozódási- futó-szakosztálya. Az ered­mények és a szakmai munka értékelését ma. szombat este 7 órakor tartják a szakosz­tály tagjai a Vörös Meteor SE bükk-fennsíki síházában.' O A BÜKK B ARAT AI. Hétfőn este öt órakor tartja alakuló közgyűlését Egerben, a Megyei Művelődési Köz­pont nagytermében a Bükki Nemzeti Park Baráti Köre. Szeretettel várnak és hívnak mindenkit, aki a természe­tet szereti s a Bükknek ba­rátja. Az alakuló közgyűlés előadója Sztregova Sándor, a [lenyieti park igazgatója. 1ÁLINT ANDRÁS ELŐ. 'ADÖESTJE. Magyarország messze van címmel kerül sor Bálint András színmű­vész előadóestjére vasárnap délután hat órakor Egerben« a Megyei Művelődési Köz. pont színháztermében. O JÓ HÍR VADÁSZOKNAK? A fűzfői Nitrokémiai Vegyi­művek (NIKÉ) új technoló­giát vezetett be a vadásztöl- tények gyártására, s így most már megszűnt a vadászok lőszerellátási gondja. Az egri áfész vadászboltjában is a sörétes töltényekből több mint 100 ezer darabos a rak­tári készlet, s nincs hiány golyós töltényekből sem. O PALÓC HÍMZÉS. Heves megye népművészetéről tart előadást vasárnap délelőtt fél tíz órai kezdettel Eger­ben, a Megyei Művelődési Központban Löffler Erzsé­bet, az egri vármúzeum munkatársa. Az érdeklődök gyakorlati foglalkozáson is megismerkedhetnek a palóc hímzés öltéstechnikájával* mintáival, ■ BÁNYÁSZEMLÉKMÜ; Emlékmű készül Pilisvörös- váron az 1928-as bányász, sztrájk emlékére. A bányá­szok helytállására emlékez­tető emlékmű felavatására november 23-án kerül sor. O MAGYAR FILMEK Spa­nyolországban. Négy magyar játékfilm vetítési jogát vette meg a spanyol Federacion Nációnál de Cine Clubs. A Fedőneve Lukács, az Ötödik pecsét, a Tűzoltó utca 25. és az Örökbefogadás című film kerül a spanyol mozik műso­rára. O A SZÁZEGYEDIK. A 101'. születésnapját ünnepelte az acsádi szociális otthonban özvegy Bokor Pálné. A jő egészségnek örvendő matróz nát az otthon dolgozói, ve­zetői, gondozottjai, valamint falubelijei köszöntötték. ■ OLIMPIAI SPORTLOTTÖ. A nemzetközi olimpiai sportlottószelvényck között öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot tizenkét, ten értek el. nyereményük egyenként 176 139 forint. Há­rom találatot 1467 fogadó ért . el, nyereményük egyenként 720 forint. A kéttalálalng szelvényekre 27 forintot fi­zetnek. O PISZTRÁNGTENYÉSZJ TÉS. A Balatoni Halgazda.; ság Ódörögd-pusztai telepén megkezdődött a pisztráng- fejes. Először az ikráit leg­korábban érlelő kanadai faj-' Iákat fejik le. Az ikrákat a hímek tejével összekeverve helyezik el a keltetőbe. Á kis ivadékok húsz nap múl­va kelnek ki. Az idén há- rommillió ikrára számíthat-; nak, aminek hetven százaié-’ kából lesz hal. .Neműm É A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadd Vállalat Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (PL: 23) Telefon: 13-644: Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200 Telefon 11-697; Hatvan« Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-21. Kiaflóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (PL: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 29«— Ft Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Index; 20052 — Révai Nyomda egri gyáregysége. Eger, Vincéi» tetteiről* «, fc «8. ttugátő» HE DS ISTVÁN. HS ISSN «33—OTO*.

Next

/
Thumbnails
Contents