Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
WM*AAAAAAAArfVSAAAAAAAAAAAAAAAiAAAAAAAA*A^AAAAA*M***M**WM^AAA* ed John Deere Mibe kerül egy villany írógép? Tízezer forint. Mibe kerül egy John Deere traktor? Egymillió forint! Az, hogy a villanyírógép, magyarázni sem kell, olyannyira közismert az Optima név, hogy a szakmában nem járatosak jó része is tudja, milyen gépről van szó. Ám az, hogy mi a Jonh Deere, még ha hozzátesszük is, hogy traktor, akkor 6em mond az sokat a nem mezőgazdaságban dolgozók számára. Sőt, talán még a mezőgazdaságban dolgozók egy részének sem. Az árak is „körülbelüliik”, egy-két ezer forint ide vagy oda egy villanyírógépnél már se nem oszt, se nem szoroz vállalati szinten, egy-két százezer forint a furcsa nevű mezőgazdasági gép áránál nemkülönben- Már önmagában az a tény, mármint hogy az egyik oldalon egy-két ezer. a másik oldalon, a John Deere oldalán egy-két százezret tekint e sorok írója e cikk témáját Illetően elhanyagolhatónak —, az jelent valamit. Mert nem véletlenül kerül egymás mellé, egymás kontrájaként egy voltaképpen egyszerű, bár nagyszerű kis, asztalra helyezhető, villanyerővel működő gép, meg egy fotocellával is felszerelt óriás gép a maga másfél száz ; lóerejével, amint nemegyszer száz ember munkáját végzi az asztalsimaságú táblákon. Igaz, a villanyírógép, az Optima szobai gép. irodai technika, míg a John Deere ! üzemcsarnoka a magas égbolt. De egyvalami mégis összeköti őket: az, ami szétválasztja. Az ember tudása. Alkalmassága. Hozzáértése. Melyikhez mennyi kell és milyen. Aszerint. Ha most feltenném a kívülálló laikusnak a kérdést, a csak ennyi alapján is megismert két gépezetet illetően, hogy melyikhez, hová kell a nagyobb szakértelem, egyből rávágná, már csak az értékük összegét is hallván: a John Deere-hez. Természetesen. Mert laikus, azért ez természetes a számára. Mert az élet mindennapi gyakorlatában manapság érettségit tenni és utána íróasztalon egy Opti- mát választani munka — sőt élettársul, az karriert jelentőbb, de legalábbis a tisztes révet jelentő dolog, mint ! traktoristának lenni. Különben is. mezőgazdasági szak- ! munkásnak lenni, ahhoz elegendő a nyolc osztály, néha még annyi sem, de manapság már északi fény ritkaság. : hogy érettségi nélkül bízzanak valakire egy olyan drága gépet, mint az Optima. Hiszen tízezer forint az ára. A traktorista az: traktorista- Lehet hős, mint hogy volt az is, még sematikus és nem sematikus filmek, re- ; gények hőse is, de mégiscsak földet túró. vágó, ázó, fázó ! ember ő. Traktorista. Aki ugyan kereshet háromszor annyit, mint az irodista a maga Optimája mögött, de : mégiscsak traktorista. Nem vonzó szakma. Ki hallott volna bárkit is felsóhajtani így, istenem, vagy űrhajós leszek, vagy traktorista? Igaz, azt sem, hogy vagy szülész leszek, vagy adókönyvelő, de a világért se semmi más. A minap gondosan megnéztem egy ilyen John Deere traktort kívül is, belül is, munka közben is. Nem titok, rendelkezem érettségivel, sőt még magasabb diplomákkal is, de kötve hinném, hogy el merném vállalni ennek a milliós értékű masinának a vezetését. Rossz a kifejezés! - Az irányítását: így a helyes. Aki tudja — ők tudják, akik vele dolgoznak — hányfajta műveletre alkalmas, fűthető, kényelmes, a repülőgéphez hasonló belső berendezésű mezőgazdasági gépre olyannak ráülni, aki „ugatja” a technikát, aki nem rendelkezik a papírokon kívül kellő intelligenciával, szakmaszeretettel, hivatástudattal, az károkozó tett. Nemcsak a gép ára. hanem nagy teljesítménye folytán a vele és általa elkövethető károk ára is ; horribilis. De elegánsabb, népszerűbb az irodában ülni. Az esztergagép numerikus vezérlésű. Ara tízmillió forint körül van. Vagy volt eredeti példánknál maradva, éppen ezer Optima ára egy ilyen korszerű gép, amely szinte mindent tud, ami a feladatköre. Természetesen egy ember dolgozik vele, egy ember kezel „tízmilliót” és állít elő újabb milliókat. Nem kell, hogy érettségije legyen, nyolc általánossal is. sőt annál kevesebbel is mögé lehet állni, igaz. csak annak; akinek van rátermettsége, hozzá való intelligenciája és megfelelő szakmunkásképzettsége. ; Még mindig nem ismerjük, mi magunk, felnőttek sem. hogy mit jelent a technika, a tudományos-technikai forradalom, hogy mit jelent, ha a tudomány termelőerővé ! válik, ha az ember, mint a legfőbb termelőerő a birtoko- • sa. az ura és irányítója lehet ennek a technikának. Mi magunk is régi kategóriákban gondolkodunk, de legalábbis érzünk, számunkra is valahol és valahogyan még mindig ; kormos Hofferon ül az, aki traktorista és reszelővei, satu- \ pádon dolgozik az, aki munkás. Még akkor is így van ez — s ezért csodálatos (?) az ember —. ha éppen munkás, vagy mezőgazdasági szakember az. akiről szó van. Evti- ! zedek teltek el ím azóta, hogy hazánkban leszerelték a transzmissziókat, hogy e pókhálótól nemcsak jelképesen, j hanem a valóságban, és nemcsak valóságban, de jelképesen is megszabadultunk. Valójában lám még most sem igazán. .A transzmissziók pókhálói — leszerelten bár — még gyakran most is gúzsba kötik ítéleteinket, nézetein- ; két, álmaihkat és vágyainkat egyaránt. ' így aztán fiaink, lányaink országot építő jó tulajdonságainkkal együtt megöröklik az építést béklyózó konzervativizmusunk pókhálóit is: az előítéleteket. Így aztán egy Optima gép mögé ülni. egy íróasztalt kifogni, vagy uram eg, bármilyen egyetemi kapun belépni, többet jelent, mint milliós és tízmilliós technikával egyetemi fokon bánni. Alkotni. Mert minek nevezzük másnak, ha nem alkotásnak, hogy nem utolsósorban a korszerű technikával korszerűen bánni tudó ..traktoristák” jóvoltából is emelkedett éppen kétszeresére a búza hozama lényegében egy évtized alatt? Hogy a számító- gépes eszterga munkásának is köszönhető a magyar ipar ; számos ágának világhíre? Félreértés ne essék. írógépen ; is lehet ,,alkotni” — és nemcsak regényt. De az írógép is; csak egy a gépek közül, és nem is a legbonyolultabbak közül. Most jut eszembe, mit is mondott szakértő kollégám a minap: a magyar Rába-Steiger traktor már jobb is. mint az amerikai John Deere. Gondolom, numerikus vezérlésű esztergagéppel készültek hozzá az alkatrészek a magyar szakmunkások munkája nyomán. Igaz. mindehhez 1 a bérüket, a technológiai folyamatokat, a terveket Optima géppel írták le a fürge ujjú gépírók. ásfél évszázad. Ha piciny kis ember-vilá- g nkra fordítom át, negborzongatóan hosszú idő. Pedig az is, mintha csak tegnap történt volna, amikor mi, az első li- cisták elbúcsúztunk az öreg Líceumtól harmincöt évvel ezelőtt, tanítói oklevéllel a kezünkben, hogy néptanítói munkánkhoz lássunk. És most egy ilyen jubileumi évforduló kellett ahhoz, hogy olyan sokan eljöjjünk újra a régi intézetbe, emlékezni és emlékeztetni, szembenézni régi önmagunkkal és feltenni az elkerülhetetlen kérdést : — Mondd, mi lett azokból az elhatározásokból, amikkel teletömted ballagási tarisznyádat? Szabad-e a régi álmokat büntetlenül megidézni? ★ Az első emeleti díszterem előtere csupa mozgás, zsivaj- gás, csoszogó léptek és fiatalos cikázás. Rég látott társak, barátok örülnek meg hangos szóval egymásnak, borulnak össze, fényesedik ki a tekintetük és mustrálják egymást. — Te mikor végeztél? — kérdi egy ősz hajú, nyárfa méretű, vidám tekintetű öregdiák a másiktól. — Én 1920-ban. És te? — Akkor te még fiatalember vagy, mert én 1918-ban kaptam meg az oklevelem. Fogják, markolják egymás vállát, kutatják egymás tekintetét, mintha az életbe akarnának belekapaszkodni. Itt nem azzal illik dicsekedni. hogy ki mennyire fiatal, hiszen a másfél százados jubileum mércét is jelent. Valaki rám szól, ahogy a díszterem előtt álló, volt osztálytársaim kis csoportjához igyekszem. A nevem hallatán megállók, nézem, kutatom az ismerősnek tetsző vonásokat. Aztán valahol, a mélyre zuhant ismerethalmazból felvillan egyetlenegy név: — Béla bácsi!... ö az," Almási Béla, annyi minden egykori esemény elindítója, aranyosan szigorús- kodó, zsörtölődve elégedetlenkedő egykori tanárom, nekünk csak Szokolovszky Béla. — Elnézést, Béla bácsi, de legalább huszonöt éve, hogy nem láttam. Igen. ez így ment: húsz éve. harminc éve vagy csak tíz éve. hoav nem láttak egymást mi. egykori egri Dréoák. Persze! Sóhajtunk fel, hová lett a képző, a patinás intézet. amelyre olyan büszkék voltunk annak idején és olyan büszkék vagyunk ma is. Az élet rendező ereje... Igen. ígv van. látjuk be ösz- szeszoruló szívvel. De jó, hogy .most mégis itt lehetünk, eljöhettünk, de jó. hogy ezt a jubileumot nem hagytuk elveszni. Egri prepák közön Díszterem. Hányszor álltam itt remegő térdekkel, amikor az évzáró ünnepséget tartottuk? Licistaként először, majd tanítóképzősként negyed- és ötödéves korunkban, hogy évekkel később ugyanitt vegyem át magyar—történelem szakos tanári diplomám, és mondjak köszönetét a többiek nevében is tanárainknak a fáradozásukért. És most megint itt vagyok. Megint itt vagyunk. Menynyien? Kétszázan, háromszázan? Hetven éven innen és nyolcvanon túliak? A sokwattos erősítőkből előkúsznak a Himnusz hangjai. Annak idején ez sem volt. Mi énekeltünk, a kórus szólaltatta meg, jó emlékű Bitter Dezső tanár úr vezényletével. De mi ez? Előbb a hátsó széksorokból indult el a hang, bátortalanul előre lopakodott, majd felerősödve eljutott a díszelnökség emelvényéig. Zengett a sokszólamú prepakórus, mindenki a maga szólamát énekelte. A hátam mögött egy nagy harang zúgásával intonálta a basszust valaki. A díszelnökség soraiból pedig kifénylett Sziklai Béla most is csengő tenorja. A megyei pártbizottság titkára is átvette a dallamot, vele együtt a többiek is az elnökségben. Ki vezényelte ezt a múltból feléledt kórust? A prepaszív. Az élet, amelynek egyik serpenyőjébe lázas magunkat tettük annak idején. Aztán Bon Tibor lépett a mikrofonhoz. Váci Mihály szavait idézte a mindig tenni akaró, a jóért buzgólkodó tanítóról. Hány, egykori szavalóversenyen vitte el a pálmát ez a bársonyos bariton hang, amely akkor is, ma is lenyűgözött? Hányszor próbáltam megközelíteni, a nyomába jutni? Próbáltuk annyian, hiszen ő volt a példaképünk. Hány balladát hallottam tőle annak idején olyan drámai erővel, hogy mint most is, akkor is beleborsózott a hátam. Aztán Szalag Pista ünnepi beszéde... Bizony, a megyei tanács mostani elnökhelyettese a vele egyívású volt prepáknak ma is Szalay Pista, aki annak idején az önképzőkörben próbálgatta tolla erejét. Később a szerkesztőségben találkoztunk össze. A hajdani önképzőkört írások engem elvezettek a mostani munkakörömhöz, de ő sem tudja a tollat letenni ma sem, bizonyság rá az újságunk minden pénteki száma. Micsoda viták is kerekedtek ki egy-egy önképzőkört ülésen az elhangzott mű értékét megítélendő, a szavalat minőségét, az énekszó vagy az orgonajáték átéltsé- gét vitatva. Somos Lajos bácsi. Abkarovits Bandi bácsi őrző tekintete kísérte minden csetlő-botló lépésünket. Milyen örömmel emlegette ezeket a vasárnap délelőtti foglalkozásokat a ma már nyugalmazott középiskolai igazgató. Rózsa József, aki annak idején egy csupa kéz és láb falusi gyerekként, néhány cincogó fillérrel a zsebében érkezett meg az egri képzőbe. Hogyan is volt később, öreg egri prepa? A jó szülék pengői elfogytak és neked kereső foglalkozás után kellett nézned, hogy előteremtsd az iskolázáshoz szükséges pénzt? Hogy még a kisebb testvéred is tudtad segíteni a délutánonként oktatott magántanítványok után járó pénzből? Hadd vallják meg én is valamit kedves Abkarovits tanár úr. Annak idején nekem a házi dolgozatokból gurultak elő a pengők. Adyról, József Attiláról, Petőfiről, Móriczról számtalan dolgozatot írtam meg á társaim helyett. A várható érdemjegytől függően más és más árért Szégyellem, tanár úr, de lássa be, az én apám sem tudta számlálatlanul a markomba nyomni a pengőket. Számlálatlanul ?... A cipőmre is abból tellett, amit én kerestem meg. Mert ilyenek voltunk mi, akkori egri prepák. Korán megtanultuk, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni. Tessék csak széjjelnézni a most megjelentek között is. Mindnyájan ezt a tételt igazolják. Aztán jött az államosítás. Ezekről az időkről, a fényes szelek koráról már a nekünk annyira fiatal Patkó Imre szólt, akit a közösségért való állandó tettrekészség a hatvani városi tanács elnöki székéig vitt el. öt is az egri prepák szíve sarkallta, sarkallja ma is a mindig szebbért, a mindig jobbért. Hadd mondjunk meleg szóval köszönetét a főiskolás kamarakórusnak a szép hangú köszöntőért, és hadd büszkélkedjünk a füzesabonyi énekkarral, amelynek tagjai között is ott zengették a hangjukat a volt egri prepák, ahogy a szellemi vezetőjük is az egykori képzős, Köröskény i Lajos. ★ Mintha valamiféle kábulat lett volna az egész. Hallottunk az előző nap délutánján három előadást az eltelt százötven év ívének felrajzolását célozva. Mennyi minden szép és lelkesítő tett született ebben a másfél évszázadban! Az első magyar nyelvű tanítóképző. .. ! Kimondani is büszkeséget ad, És mindig ott járni, ahol a nemzet érdekében tevékenykedni kell, nemcsak a népoktatásban, hanem a nép sorsának a jobbra fordításában is, legyen az Habsburg-önkény, vagy gőgös úri pöffeszkedés. de akkor is a jelesek közé tartozni, amikor a szabadság védelmében dörögnek a fegyverek Kossuth szavára, vagy á nép, a proletariátus igaz éle-* téért 19-ben. Tudós elmék a szellem fegyverével is ezért tevékenykedtek a képzős tanárok soraiban. Műveiket, munkáikat számba venni is alig győzi a rendező tudat és szándék. Gyakorta felhangzik egy név: dr. Somos Lajos. Amikor szólásra emelkedik és szelíden könnyű alakja megjelenik az előadói emelvényen, a taps percekig tart. Az előadás befejeztével még tovább. Ez volt szombaton, a tudományos ülésen, amelyet a Hazafias Népfront hívott egybe. De azt hallani kellett, amikor a vasárnap délelőtti díszünnepségen Rózsa József így említette a volt képzős tanárt, a későbbi igazgatót: spiritus rector... ! Igen, az egykori uradalmi béres gyereke. aki a tanyai otthon falai között, mécses világánál, egymagára hagyatva készült fel gimnáziumi vizsgáira, soha nem felejtette el, honnan jött, mi a legnagyobb kötelessége annak, aki „merészelte” magát felküz- deni: tanítványaitól is ezt a töretlen akarást, ezt a felelősségtudatot várta el és formálta ki a serdülő emberkékben. Kötelességérzet: ez volt az egri képző legfőbb nevelési elve. ★ Egy márványtábla látható ma az öreg Líceum első emeleti folyosóján, azon a szárnyon, ahol valaha a képző elsőéves hallgatóit fogadta magába az osztályterem. Rajta a vésett betűk az 1828-as évszámot formázzák. Másfél század telt el azóta. Hogy mi minden történt a? intézettel, a volt egri prepákkal és mindannyiunkkal ez alatt a hosszú időszak alatt, felsorolni sem lehet. De emlékezni rá — érdemes. De emlékezni rá — szükséges, mert a mai kisebb- nagyobb, köznapi csatározásainkhoz ebből a termékenyítő múltból meríthetünk erőt. A forrás kiapadhatatlan. ... és nézzék el nekem, hogy egy ennyire személyes jellegű beszámolóban igyekeztem érzékeltetni egy évfordulóhoz kapcsolódó eseménysort. Hiszem, megértenek. , G. Molnár Ferenc 1
