Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-06 / 236. szám

Meggyőzőbb készséget esz tizem- és munkesszerif esésre ! Tapasztalatok, feladatok a hevesi járásban AKTUÁLIS ÉS fontos té­mát tűzött napirendre a he­vesi járást partbizottság a közelmúltban, amikor a tes­tület kibővített ülésén, alap­szervezeti titkárok, gazdasági vezetők részvétele mellett az üzem., és munkaszervezés helyt tapasztalataival foglal- kozqtt. E tevékenység nél­kül ugyanis ma már lehetet­len eleget tenni a szüntele­nül növekvő követelmények­nek, pótolni a hiányzó mun­kaerőt. A termelés, a gaz­dálkodás korszerűsítése elen­gedhetetlen feltétel a hala­dásnál. Nos, mint kiderült: szeren­csére egyre inkább így lát­ják már ezt a járás üzemei­ben is. Vitathatatlan a buz­galom, az igyekezet. Két­ségtelen, azon vannak, hogy mind jobban kamatoztassák a legmodernebb technikát, technológiákat, s gyümölcsö­zőbben hasznosítsák a régeb­bieket is. A mezőgazdaságban kiala­kították az optimális terü­letnagyságúikat, amelyek az eddiginél sokkal hatéko­nyabb munkára adnak mó­dot. Nemcsak a gépesítés . fokozódott, hanem megnöve­kedett a szakmunkások szá­ma is, a nagyobb tudást fel­tételező munkakörökbe spe­ciális felkészültségű szakem­berek kerültek. A növényvé­dő, az üzemgazdász, vagy éppen az üzemszervezö ma már a hevesi járásban sem éppen ismeretlen. A tsz-ek többségében az eddigi üzem- egységi irányítási rendszert felváltották a sokkal megfe­lelőbb ágazati termelésirá­nyítással. A GAZDASÁGOK adott­ságaik, lehetőségeik alapján iparkodnak a népgazdaság igényeinek is legmegfelelőb­ben szakosodni. A szövetke­zetek mindegyike tagja már valamelyik iparszerű terme­lési rendszernek, sőt vannak olyanok is, amelyek többhöz tartoznak. Ennek során a hevesi mezőgazdasági nagy­üzemek és az erdőtelki „Sza­badság” Tsz például modell- szervezetekké váltak a zöld­ségtermesztésben. Több helyütt felismerték a megszokott, de napjaink­ban már kevésbé célravezető munkafolyamat átszervezésé­nek fontosságát, a szerelő- műhelyekben és kint a föl­deken bevezették a több mű­szakot. A drága gépek folya­matosabb munkáját, jobb ki­használását mozgó üzem­anyagtankokkal, hibák ese­tén gyorsan a helyszínre ve­zényelhető műhelykocsikkal biztosítják. A feladatok meg­oldásában próbálják a ko­rábbinál több eredménnyel kiaknázni az újítómozgalom tartalékait. A tarnamérai „Lenin” Tsz-ben — ahol az egyik legsikeresebb az üzem- és munkaszervezés — tavaly óta már újítási bizottság is működik számottevő haszon­nal. Ugyanekkor nyugtalanító, hogy az egyes gazdálkodó szervezetek között ma is — egyik, vagy másik esetben egészen kirívó — különbsé­gek vannak. Amíg például Erdőtelken tavaly az egy tagra jutó termelési érték 220 ezer forint volt, Kiskö­rén mindössze 66 ezer. S ha jobban feszegetjük a helyzetet, nem nehéz észre­venni, hogy a kisebb telje­sítmények szorosan össze­függnek a gazdaságok szak­ember-ellátottságával. Ahol több a hozzáértő fő, s ezek segítségét kellően igénybe is veszik, ott sokkal jobban ha­ladnak, tovább jutnak, mint ahol ilyenekben szűkölköd­nek. Bizony hiba, hogy még ma sem igénylik mindenütt egy­formán a nagyobb tudást, egyik-másik helyről való­sággal menekülnek az ambi­ciózus emberek. Megfeled­keznek arról, - hogy a fizikai munkást pótló nagy értékű berendezések kezeléséhez megfelelő felkészültségű ke­zelők is kellenek. Nagyon hiányzanak a képzett közép­irányítók: az ágazat-, telep- és brigádvezetők. Pélyen —. hogy csak egyet említsünk a UHUf állattartó gazdaságok közül — például nincs ál­lattenyésztő s hiába keres­nénk a szintén nélkülözhe­tetlen gépészmérnököt is. Mindössze egyetlen tsz fog- - lalkoztat önálló üzemszerve- zöt — jóllehet, éppen a me­gyében, a gyöngyösi főisko­lán is folyik ilyen képzés — s a mezőgazdasági termelő­szövetkezeti főkönyvelők negyven százalékának ma sincs magasabb végzettsége. EZÉRT AZTÁN nem is csoda, ha akadozik az infor­mációáramlás, olykor szinte a legalapvetőbb szervezési, ügyviteli intézkedések is el­maradnak. Sorozatosan meg­feledkeznek a gazdálkodás év közi részletesebb elemzé­séről, a következtetések idő­ben történő levonásáról, és az elengedhetetlen reagálá­sokról. Jó, ha az év végén folytatnak valamiféle alapo­sabb vizsgálódást, s néha még az ekkor szerzett ta­pasztalatokat sem veszik fi­gyelembe a következő esz­tendei tervezésnél. Sajnos, gondot okoz a szakemberhiány az iparban is. Mást ne említsünk: még a Finomszerelvénygyár iga­zán korszerűnek nevezhető hevesi gyáregységében is akadt példa arra, hogy a ter­melés fejlesztésére beszer­zett több millió forint érté­kű gépeket jó ideig képtele­nek voltak üzembe helyezni, mert egyszerűen nem volt olyan, aki vállalkozhatott vol­na a feladatra. Egyébként —, hogy most már az iparnál maradjunk —, a szervezőmunka, az in­tézkedési tervek eredményes végrehajtásának következté­ben ,az előbbi helyen az em­lített rossz példa ellenére is a legszembetűnőbben javult a termelékenység az utóbbi két évben: 33 százalékos lét­számnövekedés mellett nem kevesebb mint 85 százalék­kal nőtt a termelés. A ME- ZÖGÉP-nél elérték, hogy ma már a korábbinál logiku- sabban és gazdaságosabban illeszkednek egymáshoz a műveletek. A munkadarab egyetlen csarnokban kerül darabolásra, egyengetésre, hegesztésre, csiszolásra, fú­rásra. Gépesítették az anyag- mozgatást is, az egész tele­pen megvalósították a kon­téneres szállítást és tárolást. Mindkét gyáregységben, il­letve a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnél is számottevően csökkent, egyre szűkül a gazdaságtalan termékek száma, megnőtt az exportképes cikkek aránya. Biztatóak a változások a Dél-Heves megyei Építőipa­ri Szövetkezetnél, de az igyekezet ellenére is — lassú a fejlődés a BUDAGANT- náL ÖSSZESSÉGÉBEN: a he­vesi járás területén a ked­vező tapasztalatok ellenére is még nagyobb erőfeszíté­sekre, még komolyabb és kö­vetkezetesebb iparkodás­ra van szükség az üzem- munkaszervezés­ben. Sehol sem szabad vala­miféle kampánynak tekinte­ni a feladatot, hanem ennek mindenütt a középtávú, az éves, a mindennapi munka részévé kell válnia. A párt­ós szakszervezeti szervek, az üzemi demokrácia fórumai, az ifjúsági mozgalom nem utolsósorban pedig a tsz-szö- vetség meg nagyobb segítsé­gével minden bizonnyal sok­kal kedvezőbbé válhat a helyzet. Megvalósítható, hogy az eddiginél merészeb­ben szakítsanak mindenütt a visszahúzó hagyományokkal, szemlélettel, sehol sem ide­genkedjenek az úitóL a iohb- tól. Elérhető, hogy a szak­emberek módot kapjanak tudásuk, képessegeik legtel­jesebb kibontakoztatására, érdekeltté váljanak a legki­tűnőbb ötletek, javaslatok valóra váltásában, a legtöb­bet nyújtsák munkahelyei­ken. S a vezetők is sokkal meggyőzőbben mutassák készségüket, mint az említett kibővített pártbizottsági ülés egyébként meglehetősen sze­rény aktivitásából erre kö­vetkeztetni lehetett! Gyóni Gyula Pénzügyi és számviteli fő­iskolai levelező tagozat nyí­lik október közepén a Deb­receni Agrártudományi Egye­tem szarvasi mez'őgazdasági karán. Az új tagozat meg­szervezését az tette indo­kolttá, hogy a Tiszántúl me­zőgazdasági üzemeiben az agrármérnökök mellett köz- gazdasági, illetve pénzügyi szakemberekre is nagy szük­ség van. Bútorok — házgyári lakásokba A Székesfehérvári Bútoripari Vállalat az idén háromszáz­harmincmillió forint értékben gyárt szekrényfalakat. Ter­mékeik tizenöt százalékát Csehszlovákiába. Lengyelország­ba, Szovjetunióba exportálják. A vállalat a házgyári laká­sok lakószobáinak bútorozására szakosodott. Ott készülnek — egyebek között — a Garzon típusú garnitúrák. A képen: a bútorlap-megmunkáló gépnél. (MTI fotó — Tóth Gyula felv. — KS) Árad, 1849. Tizenhárom csillag lehullt ­,,Most tél va-n és csend és hó és halál”. — A négy. vennyolcas szabadságharc bukása utáni fegyvertelen, ki- $ szolgáltatott Magyarország tragikus állapotát idézi Vörös- ; marty verssora. A gyászos korszak emlékét, mely 129 év 1 óta, október 6-án újra és újra feleleveníti Haynau tá- ' bornagy rémuralmát, aki így vallott magáról: „Én a rend ! embere vagyok, és nyugodt lelkiismerettel lövetek szá- ' zakat főbe, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az zgyet-\ len eszköz minden jövendő forradalomnak elejét venni." < Magyarországon is ezzel kezdte: 1849. október 6-án. ! Aradon a vár árkánál kivégeztetett 13 hős honvédtábor.< nokot. Tizenhárom katonatiszt sorakozott a bitó alá. a ! kivégző osztag fegyverei elé. Köztük olyanok, akik talán < bízva az ellenség nagylelkűségében, vagy mert nem tud- J talc megválni a hazai földtől a világosi fegyverletétel < után — megadták magukat. De nem tagadták meg a for. radalom eszméit, inkább feláldozták életüket a nemzet, < a szabadság egyetemes ügyéért. Ugyancsak aznap lőtték,Î főbe a pesti Újépületben (a tv mai épülete helyén állóit kaszárnyában) gróf Batthyány Lajost, az első felelős A kormány miniszterelnökét és a forradalom több vezetői politikusát■ Jelképesein — nevüket akasztófára tűzve —< kivégezték a külföldre menekülteket is. Az évforduló gyászt ébreszt gondolatainkban, az ■ aradi mártírok — Aulich Lajos. Damjanich János, Des- ! sewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly. Lahner < György, Lázár Vilmos, Leiningcn-Westerburg Károly. ‘ Nagh-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, < Török Ignác. Vécsey Károly — neve mindörökre belerög-] ződött a nemzet emlékezetébe. Arad azonban nem csu- < pán a kegyelet jelképe maradt a magyarságnak; a tizen­hármak a forradalom jelképeivé magasodtak. Pedig kü­lönböző útról indultak el: régi nemesi családból szárma- ‘ zott főurak, hivatásos katonatisztek, akik meggyőződés­sel forradalmi eszméket vallottak, vagy ösztönösen a ' haladás oldalára álltak. Egyesek közülük korábban, a J szabadságharc előtt különbözőképpen cselekedtek, a gyá­szos napon mégis a tizenhármak képviselték a nemzeti, szabadságharcot, az európai haladást. Sorsuk tanulságos. < hazafias magatartásuk példát adó. emlékük megbecsülen- ] dö. Az 1849 utáni esztendőkben példájuk hitet és erőt • adott a nemzeti ellenállásnak, nem hagyva elaludni a ] szabadság gondolatát. Az eszmék ébren tartásában nagy , szerepet vállaltak a legkiválóbb írók, művészek. Arany János a 48-as emlékeket. Petőfi szellemét idézte, s meg­énekelte a vérszomjas hódítóval is szembeszálló walesi1 bárdokat. Vajda János a nemzet „virrasztóiról” írt. Szó. kely Bertalan, Madarász Viktor festményeiken történel­münk hősi jeleneteivel fejezték ki, hogy á cselekvő ha- zafiság hívei. Kossuth Zsuzsa. Leöwey Klára és Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörői sem maradiak ki az [ ellenállás szervezéséből. Folytatták a küzdelmet az or­szág határain túl, az emigrációban élők is. Arad ma szimbólum — a szabadság egéről lehullt tizenhárom csillagnak jelképe, annak a tizenhárom, hősnek, akiket a magyar nép kegyelettel és tisztelettel örökre megőriz emlékezetében. H. A. A tizennegyedik tábornok Aradon, 1849. október 6-án tizenhárom tábornokot végez­tek ki. A tizennegyedik — Lenkey János —, akinek a halál megváltás lett volna, kegyelmet kapott Az osztrák hadseregben Lenkey életének első része röviden elmondható. Heves­ben született 1810-ben. 16 éves kora óta szolgált az osztrák hadseregben. A már­ciusi forradalom idejében Galíciában a Wüttenberg huszárok egyik századának volt a parancsnoka. Haladó szellemű hazafias gondolko­dását sikerült a császári had­seregben is megőriznie. Erre 1848 áprilisában mutatott pé/dát. Állomáshelyén, Sta- nislauban a lengyel fiatalság tüntetett a bécsi reakció el­len. A tüntetőket a katonaság oszlatta szét, és rendcsinálás közben lelőttek egy lengyel fiút. Az áldozat temetésén Lenkey is megjelent, huszárai pedig gyertyákat vittek, sót egy ideig a koporsót is vál- lukra vették. A „rebellió” megtorlására a magyarokból álló századot azonnal áthelyezték, Lenkeyt parancsnoka becsmérlő sza­vakkal gyalázta és büntetést ígért. Az önérzetes százados rögtön beadta lemondását, és azonnali szabadságolását kér­te. Pár héttel később a galí­ciai Marianpolba ment, száza­da új állomáshelyére, hogy leszereljen. Megérkezésekor értesült, hogy a század pár órával azelőtt, lóra kapott, megszökött és megindult ha­za Magyarországra, hogy fel­ajánlja kardját és karját a magyar kormánynak. Kalliany tábornok, Galícia katonai parancsnuka jól is­merte Lenkeyt. Tudta, hogy alárendeltjei mennyire bíz­nak benne, mennyire szeretik. Ezért megbízta, hogy menjen a szökött század után és pró- báljá szép szóval, biztatással, a teljes kegyelem ígéretével visszacsalni. Lenkey valóban emberei után lovagolt, utol­érte őket és mint Petőfi írta: „Ment velők nem hátra, De szépen előre, És elértek édes Hazájok földére.” A huszárokat az egész or­szág ünnepelte, hiszen a leg­nagyobb veszélyt, a legsúlyo­sabb büntetést vállalták azért, hogy megvédhessek a szabadságot. Egy-egy város­ba való megérkezésük való­ságos diadalünnepnek számí­tott. A nemzetőrség, az elöl­járóság, a tanulók és az egész lakosság kivonult elé­jük, örömrivalgással, lengő zászlókkal fogadták őket, el­szállásolásukért jóformán ve­rekedtek. Petőfi a Lenkey százada című költeményében örökítette meg tettüket. Lenkey százada A délvidéki helyzet miatt nagy szükség volt bátor, ta­pasztalt katonákra, képzett tisztekre. Lenkey csak any- nyit kért: „állítsatok minket a legveszélyesebb helyre!” Kérését gyorsan teljesítették: a századot erőltetett, menet­ben Üjverbászra vezényelték és rögtön harcba vetették. Lenkeyt még a déli harc­téren kinevezték alezredes­sé, majd decemberben ezre­dessé. Ekkor bízták meg a Hunyadi huszárezred szerve­zésével. Katonái tűzbe men­tek volna érte, úgy szerették. Mindig az első sorban küz­dött. A cibakházi csata után, 184,9. márefus i ■> -én lett tá­bornok. Kossuth olyan sokra becsülte. hogy a kinevezési okmányt, sajat kezűleg írta le. Erre az új tábornok külö­nösen büszke volt, Nem sok­kal ezután átvágott a Komá­romot ostromló osztrák gyű­rűn és Kossuth személyes megbízása alapján átvette a várparancsnokságot. Sajnos, ez volt az utolsó dicsőséges szereplése. Bete­geskedni kezdett. Hadtestét és ezzel együtt Komárom vé­delmét át kellett adnia Klap­kának. Ö maga pedig előbb Pesten, majd Szegeden ke­zeltette magát. Csak közvet­lenül a világosi fegyverleté­tel előtt csatlakozott Görgey - hez. Vele együtt tette le a fegyverét Paskievics előtt. Lenkey éppúgy császári tiszt volt, mint Damjanich, Leiningen-Westerburg. Nagy Sándor és a többi tábornok. Éppúgy elkövette a „lázadás és hazaárulás” vétségét, mint bajtársai. Nála még súlyo­sabb körülménynek számí­tott, hogy egész századdal szökött át a honvédséghez, így semmi reménye sem le­hetett a kegyelemre. Haynau pribékjeivel az ő nevét is a kötél által kivégzendők listá­jára tétette. De nem sokkal az első kihallgatás után az elmebaj .jelei törtek ki rajta. Szeptember . elejétől három hónapig állandó orvosi ellen­őrzés alatt állt. Barta Albert, az aradi vér­tanúk pőrének történetírója szerint a róla vezetett orvosi napló egyike a legborzalma­sabb olvasmányoknak, rette­netesebb, mint egy kivégzés. A hivatalos jelentést a követ­kezőképpen fogalmazták meg: „Lenkey János százados gyó­gyíthatatlan demonomániá- ban szenved, s ezért egyálta­lán nem lehet törvényszéki vizsgálat alanya; annál ke­vésbé, mert fizikailag is any- nyira.tönkrement, hogy. há~ a jelek nem csalnak, úgy szó-, morú vége küszöbén áll.” A beteg tábornok négy hó­nappal élte túl egészséges társait. 1850. február 9-éri halt meg. A várparancsnok­ság még halálában is meg akarta alázni. Sírját az októ­ber 6-án kivégzett vértanúk akasztófája mellett ásatta meg. Meztelenre vetkőztetett holttestét egy piszkos ládában szemeteskocsira tették. Kü­lönös kegy gyanánt csak azt engedték meg, hogy bátyja, az ugyancsak Aradon rabos­kodó Lenkey Károly huszár­ezredes kikísérhesse utolsó útjára testvérét. Természete­sen megbilincselt kézzel, há­rom szuronyos őr között. A temetésen azonban mégis so, kan vettek részt. Aradon A kivezényelt kocsis nem tudta, hogy hol ásták meg a sírt. Ezért állandóan kér­dezősködött az utcai járóke­lőktől, akik így megtudták, hogy kit visznek a szemetes­kocsin. A hír villámgyorsan terjedt el. Nagy tömeg gyűlt össze s ez a kocsit a temető felé irányította. Ott gyorsan egy rendes sírt ástak és egy minorita szerzetes beszentel­te a holttestet. Mire a pa­rancsnokság értesült a dolog­ról, a temetés véget ért, a gyászolók szétoszlottak. Aradon, 1849. október 6-án tizenhárom tábornokot vé­geztek ki. A tizennegyedik­nek, akinek a halál megvál­tás lett volna, kegyelmet ad­tak. Őrizzük meg emlékét szívünkben kegyelettel! Vértessy Miklós MéwisUfà 1978. október 6., ucntck Pénzügyi és számviteli főiskola Szarvason

Next

/
Thumbnails
Contents