Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-06 / 236. szám

Felnőtt fejjel az iskolapadban Toncsi Az embereknek „értékük” van. Minden ember külön­böző érték. Az ismerős és a baráti körökben előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy ki mennyit ér. kit mire, meny­nyire tartanak. Az értékmérő több mindenből tevődik össze. Egyik ilyen fontos láncszeme az adott 6zó. Kinek mennyit ér a szava. — Hallottad? A Jancsiból főmérnököt csinálnak­— Ne beszélj! Rendes fiú a Jancsi, meg is érdemli. De kitől hallottad? Óriási hahota, kézcsapkodás. — Micsoda? Még hogy a Toncsi! Akkor biztos, hogy nem igaz. A Toncsi szavára nem adok semmit. Ismer­heted már diákkorából, akkor is mindig csak a nagy süket duma, a hatalmas szöveg, minden lényeg nélküL Toncsinak minden századik szava igaz... Toncsi egyébként üzemben dolgozik, nem is rossz beosztásban. Jószívű, lelkes fiú. ha valaki bajba kevere­dik, ő az első, aki szót emel mellette. Csak éppen.. • — Adj egy százast kölcsön! — Minek az, Toncsi? — Szükségem van rá. — Mikor adod meg? — Becsszó, hogy holnapután hozom! Eltelik egy hét. két hét, három is. — Toncsi, mi van a százassal? Amit egy napra kér­tél kölcsön. Toncsi néz. azután pojácát játszva nevet. — Na, ne marháskodj! Csak nem gondoltad komo­lyan, hogy másnap... Pedig Toncsi alapjában véve rendes gyerek, csak éppen. •. Hárman beszélgetünk, Toncsi fülel, figyel, szinte isz- sza a szót. A harmadik diszkréten közöl valamit, bár Toncsit erről az oldaláról nem ismeri. — Gyerekek, de egy szót sem! Kellemetlen lenne, ha Éva megtudná. Másnap telefon. — Te! Milyen ember ez a Toncsi? Miré hazaér .„.a; már mindent tudott a feleségem. Azt mondja, a virág­árusnál véletlenül összefutott Toncsival, aki mindent elmesélt neki. Ilyen ember Toncsi. Három gyereke van. Nem keres rosszul, iparkodó a munkában, pedáns, ad a külsejére is. Csak éppen a szó nem áll meg benne. Az adott szava pedig — mint mondani szokás —, nem ér egy lyukas garast sem. •. Szalay István Magyar könyvek a frankfurti könyvvásáron számvetés az egri DOLGOZÓK GIMNÁZIUMÁBÓL Az intézmény 1963-ban nyitotta meg kapuit, s azóta ezrek szereztek itt bizonyít­ványt. Felnőttek, akik vál­lalták azt, hogy munkaidő után a padokba ülnek, s oly­kor igen nehezen, de csak el­sajátítják az egyes tárgyak fortélyait. Az utóbbi esztendők során fokozatosan csökkent az ér­deklődés. Most, ősz elején jelentkeztek a legkeveseb­ben. Épp ezért érdemes azt kutatni, hogy mi a kedvsze­gő, a visszahúzó erő. Annál is inkább, mert az iskola évtől évre többet nyújt: a nevelői gárda jól képzett, gazdag gyakorlati tapasz­talatokban bővelkedik. A be­mutatóteremből nem hiá­nyoznak a legkorszerűbb szemléltetőeszközök. Am az emberek mégsem jönnek. Vajon miért húzó­doznak? NINCS KÉPESÍTÉS Régebben elsősorban azok kopogtattak, akiknek beosz­tásukhoz kellett a középfo­kú végzettség. Ez a gárda már rég végzett. Nekik kel­lett az általános gimnázium, ők nem sajnálták az isme­retgyarapításra szánt négy esztendőt. A mai ifiak és idő­sebbek azonban másképp vé­lekednek. Ezt az időt túl sok­nak tartják. A nyolcadik osz­tály befejezése után majd mindenki továbbtanul. Ott­hon csak néhányan marad­nak, s közülük később is csak egy-kettő szánja magát arra. hogy a könyvekkel bí­belődjön. Ha mégis így dönt, akkor oda pályázik, ahol va­lamiféle képesítést is kap. A szakmunkásképző inté­zetekből távozók számára több lehetőség adott. Ha bi­ológiából és földrajzból kü­lönbözeti vizsgát tesznek, úgy mindjárt a harmadik osztályba léphetnek. Tehetik, mivel emelt szintű oktatás­ban részesültek. Ezenkívül ott a kizárólag részükre meghirdetett változat: a szakmunkások szakközépis­kolája. Itt kétfajta levelező és egy esti tagozat között választhatnak. Maradnak a harminc­negyven évesek, akik egy csoportja — szerencsére nem nagy számú — a divat csá­bításának enged, s nem a Tudás birodalmában óhajt eligazodni, nem szélesebb látókörre óhajt szert tenni, hanem valamiféle státusz­szimbólumként kezeli az érettséget igazoló okmánvt. olyannak, amit illik megsze­rezni. Valljuk meg: az igények megváltoztak, a régi kínálat nem megfelelő, az utánpót­lás fogyatkozik. Fájlaljuk? Felesleges lenne, végtére is nem baj az, ha mindenki a neki leginkább tetsző meg­oldásra szavaz. RÁNTÓ ELLENTMONDÁSOK Azt se kendőzzük, hogy a gyakorlatban — s ez nem­csak helyi, hapem országos jelenség is, — egyéb gondok is felbukkannak. Az ifjú ács, kőműves gya­nútlanul beiratkozik, s há­rom esztendőn át tisztesség­gel helyt is áll. Az eredmény böldoggá teszi, tervez, s ró­zsásnak tekinti jövőjét. Ügy gondolja: semmi akadálya annak, hogy technikus le- gven belőle. Am, amikor tá­jékozódik. közük vele: a szakmai tárgyakból külön­bözetit kell tennie. Magya­rán fogalmazva: jelentkezhet — néhol a vállalat meg is szervezi, s nem kell a dolgo­zónak máshová járnia — egy-két esztendős tanfolyam­ra, s csak ezután próbálkoz­hat meg a magasabb szint elérésével. 1978. október 6., péntek Ez az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium állás­pontja, s ebből semmiképp nem enged. Ügy tűnik, a Me­zőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium sokkal megértőbb, mert megelégszik a bizonyítvánnyal, hivata­losnak tekinti azt. Valószí­nűleg azzal az indokkal hogy ezt az oktatási formát nem véletlenül nevezik a szakmunkások szakközépis­kolájának. egy délután kevés A rendezetlen kérdéseket minél hamarabb meg kelle­ne vitatni, ugyanis, ha elma­rad az egyértelmű tisztázás, akkor ha lassan is, de min­denképp csődbe juthat a hajdan szép reményű kezde­ményezés. Mi történik majd? Köny- nyű megjósolni: az ifjúság átpártol véglegesen a szak- középiskolákhoz. Végtére: ezekben is van esti ég leve­lező tagozat. Más kérdés, hogy mindenütt felkészül­nek-e majd fogadásukra. Egy elv, egy elképzelés he­lyességét a mindennapok gyakorlata hitelesíti. Erről nem szabad megfeledkezni, s a megvalósítást ehhez kell méretezni. A tanárok a heti három­napos foglalkozások előnye­it emlegetik, s arra hivat­koznak, hogy ezeken a délu­tánokon van idő magyará­zatra, számonkérésre, gya­korlásra egyaránt. Az itt hal­lottakat otthon könnyű el­mélyíteni. Igazuk van, mégis kevesen tehetik meg azt, hogy erre szavazzanak. Nem­csak a követelem sok — minden órán felkészülten kell részt venni —, hanem a vállalatok sem adják meg — a három, vagy két műsza­kosok esetében — ezt a ked­vezményt. HOL A SEGÍTSÉG? A legnagyobb az érdeklő­dés az egynapos változat iránt. Ide csak akkor jön el valaki, ha kedve tartia. Más kérdés viszont az, hogy így az anyagot szinte lehetetlen rögzíteni. Említsük meg azt, hogy az iskolai tanulmányi átlag mindössze 2,6 s egyes tárgyakból — például mate­matikából és a magyarból — ennél jóval alacsonyabb. Egyszóval: nem kiváló ké­pességűek és szörgalmúak versengése folyik. Ezekkel a túlontúl szerény jegyekkel az itt végzők nem sokra mennek. Ezért szükséges, — s úgy hírlik, sor is kerül majd rá — a heti kétszeri levelezést választani. Ezt kell elfogad­ni, s akkor — ez nem biza­kodó, hanem tényekre épülő megállapítás — jóval rango­sabb eredmények születhet­nek. Felnőttoktatásunk komoly sikereket ért el. Talán ez az oka, hogy árnyoldalairól alig szólunk. Sajnos az elmúlt három évtized alatt nem fej­lődött olyan mértékben, ahogy kellett volna. Meg­hökkentő, de igaz: máig sincs gondosan összeállított módszertana. Felnőttnevelési tanszék működik az Orszá­gos Pedagógiai Intézetben, gondozásában egy-két tanul­mány napvilágot lát, de ez átmenetileg sem oldja meg a nehézségeket. Hatékony cselekvésre van szükség, mert egészen más­képp kell nevelni — oktatni a tizenéveseket, mint az ezernyi kisebb-nagyobb gonddal küszködő dolgozó­kat. Ezért örvendetes, hogy 1980-tól itt is bevezetik az új tanterveket. Ogy véljük: az előkészítés során pótolják az eddigi hiányosságokat. Szeptembertől már módosult a gimnáziumi „menetrend”. Két új tantárgy lépett be: a másodikban és a harmadik­ban a művészeti ismeretek, a negyedikben pedig a világ­nézetünk alapjai. Megjelen­tek a gonddal megírt, ízlé­ses kiállítású könyvek is, amelyek nemcsak taníthatók, de talán tanulhatók is. Mindez persze csak az el­ső. meglehetősen félénk lé­pés a rég várt intézkedések felé. Ne legyen ez mellékes, folyton mellőzött terület, mert ezután még sokan szán­ják rá magukat arra, hogy felnőtt fejjel ismét diákokká váljanak. A Dolgozók Gim­náziumában és a Szakmun­kások Szakközépiskolájában tanévkezdéskor így is majd ezren ültek padokba. Keve­sebben. mint egykor, ám ezért ez a létszám is tisztes. Nem csökkenne, sőt nőhet­ne — természetesen másutt is — ha mindenki azt kap­ná. amit vár, ha igazodhat­nának a mindennapok kö­vetelményeihez, ha országo­san megkönnyítenék — a szi­gorról persze nem mondva le — az eligazodást az isme­retek olykor labirintusnak tűnő világában. Reillynek nem kis fejtö­rést okozott, hogy vajon mi­ért nem tartóztatták le Dag- marát. Talán úgy gondolták, hogy rajta keresztül eljut­nak hozzá. S az angol ügy­nököt ezúttal sem hagyta el hagyományos szerencséje. A fiatal szovjet állambiztonsá­gi szervek hibáztak, amikor nem vették őrizetbe Dagma- rát, s nem figyelték lakását. Így történhetett, hogy Reilly elkerülte a leleplezést. Hiába volt azonban már tele rubellel a kém zsebe, korántsem volt biztonság­ban. Hol görög kereskedő­nek hol volt cári tisztnek, hol hivatalos szovjet sze­mélynek álcázta magát, né­ha pedig egyszerűen mun­kásnak maszkírozva rótta Moszkva utcáit. Meg kellett A Halottlátó a távé műsorán A mozik után, október 11­én a televízió is bemutatja a Halottlátó című filmet, amely országszerte nagy érdeklő­dést és vitákat váltott ki. A vita nyomán a televízió for­gatócsoportja elhatározta, hogy 40 perces műsorban összegezi az elhangzott véle­ményeket. A vitafilm egyik helyszíne a diósgyőri Vasas Művelődési Ház volt, ahol 1500-an nézték meg a filmet és mondták el róla vélemé­nyüket. Itt egyértelműen el­ítélték a halottlátó asszonyt. A másik helyszín a felső- tárkányi KISZ-tábor, ahol a fiatalok a gyászoló oldalá­ról próbálták megközelíteni a témát. Meghívottként Dö­mötör Tekla, Voigt Vilmos és Kunt Ernő néprajzi szak­ember, Ranschburg Jenő pszichológus és Örkény Ist­ván író vett részt a vitában, amely így kiszélesedett és nemcsak az élet-halál misz­tériumának kérdéseit taglal­ja, hanem a halottlátás 2000 éves történetét is felelevení­ti. A vitafilmet az eredeti le_ vetítése után láthatják a né­zők. (MTI) szerveznie menekülését. S erre egyedül nem volt képes, kapcsolatokat kellett talál­nia. Nem kis örömet okozott Reillynek, hogy meglelte kollégáját, George Hillt. Hillnek is sikerült elkerülni a letartóztatást. A kémfeje­delem nagy bosszúságára azonban Hill használhatat­lan állapotban volt. Pánik- hangulat vett rajta erőt, azt hajtogatta- minden elve­szett, egyetlen, amit tehet­nek. ha kihasználják a szov­jet és angol kormány között a foglyok kicserélésére létre­jött egyezményt, amelynek értelmében a szovjet ható­ságok szabadon bocsátják Lockhartot és a többi angol foglyot, az angolok viszont utat engedélyeznek az álta­Jövő csütörtökön kamion­ban útnak indulnak azok a könyvek, amelyek hazánk könyvkiadását képviselik a világ egyik legjelentősebb szakmai seregszemléjén, az október 18-án megnyíló frankfurti nemzetközi könyv­vásáron. A magyar könyv­szakma minden eddiginél gazdagabb válogatást mutat be a korábbiaknál nagyobb területen. Mintegy 2600 kö­tetet állítunk ki 240 négy­luk letartóztatott szovjet megbízottaknak, többek kö­zöt Litvinovnak is. — Megyek, és feladom magam! — jelentette ki Hill kapitány. — Akkor én is be­leesem a fogolycserébe és veszély nélkül visszajutha­tok Angliába. Reillynek azonban nem tetszett ez a megoldás. Het- venkedve kijelentette, hogy két hónap múlva London­ban, a Savoy Hotelban haj­landó találkozni Hill-lel. A fogadást megkötötték, s azt Reilly nyerte meg. Sikerült hamis útlevelet szereznie, amellyel Norvégiába jutott, onnan pedig Angliába hajó- zot. Amikor az Intelligence Service központjában beszá­molt akciójának sikertelen­ségéről, mégis azt állította, hogy a szovjet állam nem lesz hosszú életű. Most már nem a belső összeesküvéstől, hanem a fehérgárdista sere­gek erejétől várta a fordu­latot. Winston Churchill, aki akkor brit hadügyminiszter volt, erre visszaküldte Reil- lyt Oroszországba, Gyenyi- kin hadseregéhez, hogy se­gítsen megszervezni a fehér­gárdista tábornokok kém­szolgálatát. Reilly összekötő- tisztként is működött Gye- nyikin és a különböző euró­pai szovjetellenes csoportok között. Párizsban, Varsóban és Prágában kém- és szabo­tázsügynökséget szervezett meg. Közben tekintélyes ma- gánvagyont gyűjtött, s igaz­gatósági tagja lett egy egész sor olyan cégnek, amelyek azelőtt az orosz kapitaliz­mussal állottak kapcsolat­ban. Fontos nemzetközi ösz- szeköttetésekre tett szert, és személyes barátai közé szá­mította Winston Churchillt, Max Hoffmann tábornokot zetméteren: 18 könyvkiadó elmúlt kétévi kiadványainak legjavát mutatjuk be. A magyar tárlat újdonsá­gai a tavaly indult Corvina­könyvek sorozat eddig meg­jelent kötetei, amelyek ha­zánk társadalmi, kulturális, politikai életéről adnak ké­pet a külföldi olvasóknak. A frankfurti könyvvásárt ez alkalommal már a jövő évi nemzetközi gyermekév jegyében rendezik. és Wallentust, a finn vezér­kar főnökét is. Az angol kém fanatikus gyűlölete Szovjet-Oroszor- szág ellen nem csökkent. Nem tudta elfelejteni, hogy élete első kudarcát ott szen­vedte el. A bolsevizmus megsemmisítése életének fő célja lett. Szenvedélyes ér­deklődés ébredt fel benne Napóleon iránt, aki Oroszor­szágot majdnem- meghódí­totta, és ez az érdeklődés a világ leglelkesebb Nappleon- ereklye gyűjtőjévé tette. Gyűjteményének értéke sok tízezer dollárra emelkedett. A korzikai diktátor szemé­lyisége elbűvölte. — Egy korzikai tüzérhad. nagy kioltotta a francia for­radalom égő parazsát — mondogatta. — Miért ne válhatna egy angol kém, aki annyit erőt vonultathat fel maga mellett, Moszkva urá­vá? Berlinben is járt Reilly, az ottani fehér emigránsokat próbálta megszervezni. Ott ismerkedett meg 1922 de­cemberében a híres Pepita Bobadillával, más néven Mrs. Charmßersszel, egy si­keres angol drámaíró özve­gyével. A hölgy, londoni operettcsillag ,a berlini Ad­lon Szállóban szállt meg, ugyancsak ott vett ki lak­osztályt Reilly is. Az ope­rettprimadonna beleszeretett a kémbonvivánba, és az is­meretségnek házasság is lett a vége. 1923. május 18-án Londonban a Covent Garden kerület Henriette Sreet_i anyakönyvvezetői hivatalá­ban tartották az esküvőt. A házasságkötésnél George Hill kapitány, a vőlegény moszkvai cinkosa volt az egyik tanú. (Folytatjuk} Î Péçsi István A Népszínház Várszínháza szeptember 29-én mutatta be Bertolt Brecht „Egy fő az egy fő” című vígjátékét. Ren­dezte: Soubeyran m. v. (Volksbühne Berlin). A képen: Bősze György, Iglódi István, Hetényi Pál. Tolnai Miklós. (MTI fotó — Benkő Imre felv. — KS) 9. Sikeres szökés

Next

/
Thumbnails
Contents