Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
/ Trágyaszórás - robbantással Országszerte egyre inkább felváltja a hagyományos műtrágya, és szervestrágya-szórást a korszerűbb és gaz. daságosabb robbantásos módszer. Ennek előnye, hogy gyor. sabban, egyenletesebben keveri és teríti szét a földeken a növények fejlődéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokat. Ké. pünk a markazi Mátravölgye Termelőszövetkezet azon földjén készült, ahol jövőre kezdik meg a szőlőtelepítést. Meggyullad a gyújtózsinór, és elhangzik Szekrényes József robbantómester figyelmeztető kiáltása: Vigyázat, robbantás! (Fotó: Szabó Sándor) 0 AB-egyenleg Háromnegyed év - négymilliárd forint - jégverés 450000 hektáron r A népgazdaság különböző ágazatában keletkezett károkra és a lakossági biztosításokra háromnegyed év alatt 4 milliárd forint térítést — a tavalyinál 11 százalékkal többet — fizetett ki ez Állami Biztosító. A kártérítések növekedésében közrejátszik az is, hogy egyre több a biztosítás. Kilenc hónap alatt például 169 000 új tagja lett a csoportos élet- és balesetbiztosításnak, a CSÉB 80-nak. Ez alatt az idő alatt több mint százezer CASCÓT és 268 000 új lakásbiztosítást kötöttek. 1 A legnagyobb, egymilliárd forintra becsült veszteséget Szabolcs mezőgazdasága szenvedte. Bács megyében a fagy csaknem félmilliárd forint kárt okozott a szőlőkben és a gyümölcsösökben. A Pest megyei gazdaságokat szinte valamennyi elemi csapás sújtotta. A jég országosan 450 000 hektáron pusztított, még Vas megyében is — ahol pedig ritka a jégverés — 60 millió forintos kárt okozott. Az ár- és belvizek pusztításai 400 millió forintra tehetők. A lakossági biztosításokra kifizetett 1,2 milliárd - forint kártérítés 20 százalékkal haladja meg a múlt év azonos időszakáét, a kötelező gépjármű-biztosítások alapján nyújtott 603 millió forint, pedig 36 százalékkal több a tavalyinál. Jönnek majd e tàîîîicnrcik Utak, terek, városok Ma még senki sem tudja megmondani, hogy vajon milyen is lesz az idei tél. Korán beköszönt-e, vagy csak az új esztendővel érkezik? Tomboló hóviharokat hoz-e, vagy pedig olyan enyhe lesz, hogy a kamrában rozsdásodnak majd a gyerekek szánkói? Sportnyelven szólva: a kilátás többesélyes. A városgazdálkodási vállalatok szakemberei — Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban — nem tippelgetnek, ők a legrosszabbra, a havas, kemény télre készülnek ezekben a hetekben. Erről a télváró, -fogadó munkáról készítették munkatársaink az alábbi összeállítást. Két speciális gépre még szükség lenne Gyakorta látjuk, amint az ügyes utcaseprő gép lassan végighalad a megyeszékhely főutcáján, máshol a locsolóautó elől ugrunk el — dolgoznak a városgondozási üzem munkásai, gépei. Egerben ennek a vállalatnak — az évszaktól függetlenül — csaknem 350 ezer négyzetméter járda.-, út- és térfelületet kell tisztán tartania. — Ez a munka főként a téli hónapokban követel nagy erőfeszítéseket tőlünk, annak ellenére, hogy ilyenkor szinte minden dolgozónkat a hóeltakarításra, az úttisztításra vezényeljük — mondta a téli felkészülésről folytatott beszélgetés alkalmával Rozsnaki István, az egri városgondozási üzem vezetője. A tapasztalat azt mutatja, hogy a télre nehéz felkészülni. Bár mindent megtesznek az üzem vezetői és dolgozói, egy hirtelen hóvihar mégis ' órákra lelassít ja, olykor-olykor majdnem megbénítja a közlekedést. — összeállítottuk az ui- eatisztitás fontossági sorrendjét. A legfontosabb a MEZŐGÉP és a Finomsze- relvénygyár közötti szakasz megtisztítása a hótól, síkosságtól. Aztán azok az utak következnek, amelyeken a tömegközlekedés zajlik. Ezután kerülhet csak sor a többi, csaknem száz egri utca. tér letakarítására. Sokan nem ismerik ezt a fontossági sorrendet, többnyire ezért vádolnak bennünket lassúsággal, felkészületlenséggel ott, ahová csak később jutunk el... A sorrend az idén sem változik, ha lezúdul a hó. Szükség esetén egy speciális gép — sószóró, hótoló, hómaró is egyben — áll rendelkezésre, s egy Skoda gépkocsira, valamint négy, az útépítésnél használt gépre is percek alatt felszerelhetik a hóekét, a tolólapot. A hó elszállítására egyszerre 10—12 billenős kocsit tudnak küldeni, s 250—300 embert állíthatnak a gépek, a szállítójárművek mellé. — Az elmúlt télen 1600 tonna sót használtunk fel, most a készletünk 2200 tonna. Mintegy 60—70 köbméter sós homokot már elő is készítettek a dolgozóink, számítva az őszi, kora téli síkosságra. Ezt a mennyiséget főként a járdák, a terek mentén levő ládákba helyeztük el. 50—60 ilyen tárolóedényünk van, december végéig várhatóan kapunk még 15 műanyag táró. lót. A városgazdálkodási vállalatnál nem állítják, hogy a felkészülés ellenére nem jöhet közbe valami: egy, napokig tartó, nagyobb havazás óriási feladat elé állítaná az embert és a gépet egyaránt. Az egyik oka ennek az, hogy a szűk egri utcákban nehezen tudnak a jelenlegi gépekkel dolgozni, az ember teljesítőképessége viszont véges. A másik ok: hiányzik még egy speciális téli munkagép és egy hófelrakó berendezés. Ha ezek meglennének, bizonyára nyugodtabban alhatnának az üzem vezetői, akik a téli gondok enyhítésére kérik a város lakosságát és az intézményeket, vállalatokat: — Nem szeretünk arra hivatkozni, hogy mindenkinek, minden közintézménynek kötelessége lenne a saját portája előtt eltakarítani a havat, ezzel ugyanis a mi Páliunkról vennének le a teherből. És a város is szebb lenne, az utcái pedig kevésbé balesetveszélyesek, mint korábban... (-s) utak, nyúlós köd, fröccsenő latyak, kátyúsra fagyott utak, söpretlen járdák. Nem a dialektika kedvéért. de mondjuk úgy: a két ellentétes képsor egyetlen valósággá olvad a gyakorlatban. — Felkészültünk a télre — közli Majtényi Sándor, a gyöngyösi Városgondozási Üzem vezetője. — Reméljük, mint, eddig, az idén sem, lesz fennakadás a városi közlekedésben, bár...! Erre a befejezetlen mondatra oda kellett figyelni azonnal. Kíváncsiskodó kérdéseinkre aztán kikerekedett a teljes válasz. Mindenekelőtt a tény. hogy a városon átmenő főútvonalak karbantartásáról az üzem a KPM útépítőivel együtt gondoskodik. Ha úgy kívánja a helyzet, nem egymásra mutogatnak, hogy ez őrá tartózik és nem énrám, hanem küldik a gépeket havat felszedni, sózná. utat kiszabadítani. Gépek. Az üzem a két locsolóautót felszereli hóekével és így használja az út rendbe tételére. Traktor vontatja a sószórót és hét teherautó áll készen arra, hogy az eltakarításban segédkezzék. Só. Megtörtént már, hogy éppen akkor fogyott el, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Az idén ilyen nem fordulhat elő. Máris több mint ezerhatszáz mázsa só vari raktáron, de a teljes készlet eléri majd a háromezer mázsát. A homok sem lesz gond. mivel abból állandóan nagy mennyiség található az üzem telephelyén. Ha kell, az üzemnek mind a kétszázötven dolgozója a hó eltakarításában. szorgoskodik. Idegen munkásokra nem is szá. mitamak, mert ezt pénzügyi lehetőségünk sem enged! meg. Amikor a meteorológiai előrejelzés havat jósol, akkor elrendelik az ügyeleti szolgálatot. A készenlét is arra jó, hogy rövid idő alatt mozgósítani lehessen annyi embert, amennyi éppen kell a hó eltakarításához. Bizonyos fontossági sorrend szerint végzik ezt a munkát. A sor elején a mentők állnak, aztán a kórház, a rendőrség, a tanács, az iskolák következnek. A közterületek rendbetételéért az üzem a felelős, a járdák összekötő szakaszainak a tisztításáért is, de a járdák rendje már arra tartozik, aki a ház tulajdonosa, akár, magánszemély legyen, akár az Ingatlankezelő Vállalat a tanács megbízásából. Gyakran előfordul. hogy az utakat felszívja a fagy, kátyúk keletkeznek az asz. faltburkolaton és gödrök fenyegetik a közlekedőket a zord időjárás szakaszában.— A veszélyt adó kátyúkat azonnal eltüntetjük -r mondja a .Városgondozási Üzem vezetője. — A kisebb lyukakat pedig attól függően foltozzuk be, ahogy s pénzünk erre a rendelkezésünkre áll. Ügy is mondhatnám, csupán pénzkérdés az egész. Mi tanácsi felügyelettel dolgozunk, ez a feladatainkat is meghatározó tény. Az elmondottak alapján nyugodtan nézhetünk a tél elé. várhatjuk á pillengő hó- pihék bukdácsolását, táncát, és ha az is eszünkbe jut ugyanakkor, hogy ezekből a csillogó hőpelyhebből fröcskölő latyak is lesz. útakadály is lesz. bofeatörő vészé, delem is lehet, bizakodva emlékezhetünk az illetéke« szavaira. « ___.... (<mfí F ejlesztették a gépparkot Nem lesz fennakadás, bár... Műért van a» ha halljuk a szót: hó, mindjárt a karácsonyi fényes-havas estére gondolunk, a kacagva, sikoltozva ródlizó gyerekeikre, a porti óban. srflécrp és myésebb ilyenkor: —- Csúszós, surranva suhanó csak a legkeser- ember mondja járhatatlan Hatvanban megnövekedtek a költségvetési üzem téli gondjai. Ezzel fogadott bennünket Deák László részleg- vezető, s mindjárt hozzáfűzte indoklását. Amíg a korábbi években csak a város utcáira, tereire kellett gondolniuk, addig,az idén Pető- fibánya területére is kihat munkájuk. Ez összességében 350 ezer négyzetméternyi közút, illetve park tisztán tartásának, hő- és jégmente- sítésénék feléi meg:. — A megszaporodott feladatra úgy érzem, , kellően felkészültünk, ez,erre vonatkozó tervezet összefügg a A horti sikerek kovácsa T Megszállott embernek tartják, akinek mindene a munka, a termelés. Az agrotechnika, a szervezés, az új folytonos keresése tölti be életei. A G alga-völgyből indult lassan negyedszázada már a túrái parasztcsalád egyetlen gyermeke, és a közeli zöldségtermő vidéken érte el eddigi sikereinek legtöbbjét. r Sára Mihály, a horti Kos- isuth Termelőszövetkezet fő- mezőgazdásza, ma már igazán horfinak vallja magát, és gyökeret vert ebben a faluban. Sok buktató volt életében, amíg idáig eljutott. Az ötvenes évek derekán friss diplomával a kezében érkezett Poroszlóra, az akkori állami gazdaságba. A külvilágtól szinte elzártan, a két- útközi tanyán látott munkához. Két esztendeig volt gyakornok, kevés fizetéssel, nehéz körülmények között. — Ott a tanyán sokszor még víz sem volt. — kezdi emlékezését a főmezőgazdász. — Négy kemény telet éltem át az Alföldön., ahol a csikorgó hidegben havat olvasztottunk a reggeli mosdáshoz, mert a kút befagyott. Mozi. nem beszélve a színházról, szinte ismeretlen volt arra, pedig mint egyetemista. abhoz is hozzászoktam és nagyon hiányzott. Mégsem futamodtam meg, hanem maradtam, vállalva lit eeUesaeí^ket. Olyan nagyszerű igazgatóm volt, mint Góczán József, aki mindig az egyszerű emberek megbecsülésére tanított. Most utólag visszapillantva, hálás vagyok bölcs, intő szavaiért. Négy és fél évig voltam Poroszlón és már mint kerületvezető mentem el onnan. Ezután rövid időre a Hatvani Cukorgyár célgazdasága következett, ahol szerettem volna maradni. Ám életem egyik legnagyobb meglepetése ott ért, amikor áz ötvenes évek végén a termelőszövetkezeteket szervezték. Ebbe én is belecsöppentem. Egyik nap jöttek a szülőfalumból, Túráról, és kértek, hogy menjek haza, segítsek a szö- vetkeztet megalakításában. Nem mondtam nemet, bár tudtam, hogy nem lesz köny- nyű, hiszen senki sem próféta a saját hazájában. Ám szerencsésen történt, mert rögtön főmezőgazdász lettem az Üj Úton Termelőszövetkezetben. A főkönyvelő pedig szintén velem jött Hatvanból. azóta már ö az elnök az egyesült túrái és galgahé- vízi szövetkezetben. Sára Mihály egy évtizedig dolgozott szülőfalujában, és lassan egy évtizede már annak. hogy Horton, is megtalálta önmagát. — Újsághirdetés útján pályáztam meg a főmezőgazdászi állást — sorolja tovább, — és at kerül tern. Hortr.su.. A. hasonló adottág és Túra közelsége vonzott. Üj emberek közé kerültem. • Otthon, a Galga mentén megszoktam, hogy becse volt a paprikának, a paradicsomnak, és ezt tapasztaltam itt Horton is. Szorgalmas, nyílt emberek közé jöttem. Nem ment könnyen a beilleszkedés, de az idő múlásával azért mégis, csak sikerült. Amit hiányoltam, amikor idejöttem, azt utólag fokozatosan, következetes munkával elértem. Tíz évvel ezelőtt fegyelemhez, rendhez, szokott gazdákra találtam, ám a tudomány új eredményei, az új fajták, a korszerű gépek nehezen terjedtek el. Például a lucernabetakarításhoz ugyan megvoltak a gépek, mégis kézzel kaszáltak, mert nem nagyon hitték, hogy azzal is lehet. Aztán amikor kipróbáltuk, sokan megmosolyogtak, hogy mit akarok én, megváltani a világot? Pedig nem ezt akartam. Neon volt könnyű meggyőzni az embereket, hogy szükség van például a vetőgépre, meg, hogy vessünk jugoszláv kukoricafajtákat is, ne csak a hagyományosakat. Azt mondták, megszállott vagyok! Ezt szívesen vállaltam akkor isi és vállalom ma is. Évek alatt eljutottam oda, , hogy az emberek már megértik, ha kell, akkor napi 14 órán át is vetik, a búzát, mert Mattes máskor nem lehet. Persze olyankor én is ott vagyok közöttük mert igénylik a fokozott törődést, hogy többet tud j ak gondjaikról, örömeikrőL A horti sikerek kovácsa szerencsésnek tartja magát, hiszen közel került azokhoz az emberekhez, akik nem könnyen fogadták be. — Tíz évvel ezelőtt még 14 növényt termeltünk — magyarázza határozottan —, ma öttel foglalkozunk. A fő, továbbra is a kertészet, a nagy hagyományokkal rendelkező paradicsomtermelés. Három termelési rendszerhez csatlakoztunk, aminek jelentős eredményei vannak. Üj gépek, korszerűbb műtrágyák és növényvédő szerek zást jelzik. Ott vannak például a kombájnosok, ezek javát tíz évvel ezelőtt toboroztuk, akkor 18—20 évesek voltak. Szívesen fogadták az új technikát, megtanulták a gépeket kezelni és szeretni. Sára Mihályt három éve a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki Azóta is megszállottja szakmájának, úgy mint régen: — Itt építettem házat. Horton, A három fiam közül kettő innen került egyetemre. A legkisebb még általános iskolás. Egy évtized távlatában most már minden ide köt, főleg a gazdaság, melynek jelenét építjük, s a jövőjét tervezzük. „ Meafruz Károly KPM gyöngyösi ssakmémSkségének irányelveivel — mondotta a részlegvezető. Hogy mire kell figyelmünket kiterjeszteni? Időben biztosítottunk és raktároztunk 900 mázsa ipari sót, amelyet homokkal kevertünk. Bővitettük gépparkunkat is. A meglevő két sószóró és egy hóeke mellé vettünk egy továbbit, valamint egy kistraktort, amellyel a közterületen levő parkokat, járdákat tisztítjuk a téli csapadéktól, hordaléktól. Ugyancsak sikerült megfelelő létszámú mtinkáscso- portokat kialakítanunk a különböző feladatok elvégzésere. Kampánymunka idején a köztisztasági részleg ötven dolgozóját tudjuk bevetni a hócsatába. S ha ez sem elég, ott a kertészet huszonöt alkalmazottja. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy kritikus, napokig tartó hóesésben, ólmos esőben elhárítunk minden közlekedési akadályt. Későbbiek során arról informált Deák László, hogy arid ó járási körülményektől függően november elején, de legkésőbb a hónap derekán megkezdik az éjjel-nappali ügyeletet, s készenlétbe állítanak négy teherautót is hószállítás, illetve az útakadályok leküzdésére. S miként az utóbbi esztendőkben, úgy az idén sem korlátozódik ez a ténykedésük a város, illetve Petőfibánya közigazgatási területére. A járművek, buszok mentésénél, a hóakadályok eltüntetésénél — együttműködve a KPM gyöngyösi ügyeletével, a mentőállomással, a helyi rendőrkapitánysággal és a Volánnal — a megye nyugati részén bárhol bevetik „különleges alakulataikat”. A „hírszerzésben” a rendőrkapitányság URH-vo. nala nyújt segítséget a köztisztasági embereknek. Végezetül jegyezzük let megtörtént a hóeltakarítás, ban részt vevő gépek műszaki szemléje, éspedig különösebb hibaforrás földerítése nélkül. (m. gy.)