Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-24 / 251. szám
Túl sok és túl kevés Nagyra becsült kollégám, aki hétről hétre kitartó buzgalommal dicséri, bírálja csipkedi, vitatja, avagy elismeri — a nem kívánt törlendő — a televízió egyes műsorszámait, ezúttal más irányú elfoglaltsága miatt, rám hagyta ezt a csöppet sem népszerű feladatot. Áttekintettem hát a kínálatot. amely azon nyomban két megállapításhoz vezetett: nem kell sokat ülnöm a tv előtt — ez az egyik —. a másik már kevésbé szubjektív: a szóban forgó műsor bizonyára örömet szerez a népművelőknek. Mármint a hivatását szerető, féltő népművelőknek. akik — olvastam a Népművelés című folyóiratban — olykor bizony haragosan kikelnek az embereket a lakásukhoz kötő. a közö««égi élet lehetőségétől elzáró, úgvnevezett ..tévé- kultúra” ellen. Tapasztalataim szerint ugyan még egy ilyen gyenge kínálattal is nehéz versenyezniük a művelődési hátaknak, nem beszélve arról, hogy nem is kell, mert mégiscsak gyümölcsözőbb, ha igyekeznek felhasználni a televízió műsorait. Egy azonban bizo. nyos : az elmúlt héten nem lehet a tévé számlájára írni egyik-másik klubprogram vagy más rendezvény sikertelenségét. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy még a gyakorló tévénézőt is érhetik meglepetések, mert ahogyan a puding próbája az, hogy megeszik, egy műsor nagyszerűsége, vagy gyengesége, izgalmas volta, avagy unalma is csupán a megtekintés után derül ki. Nem mondom, hogy semmi jót, dicsérnivalót nem találtam az elmúlt hét műsorában. Sőt. már a tévéhét is jól kezdődött, hiszen végéhez ért, befejeződött Donna Juanita hét kalandja. Ez már önmagában jó hír. A négyrészes NDK-tévéfilmsoroza- tot bizonyára gyorsan elfeledjük, csupán néhány alakítás és röpke epizód marad emlékezetünkben. Baló György és Neumann László Indiába kalauzoló filmje viszont lenyűgöző alkotás volt. Csupán a késői, a majd este tízórai vetítését sajnálhatják mindazok, akiknek bizony korán kell kelniük. Még mindig a hét elején tartok. Ezen az estén a második műsor nyújtotta az igazi élményt, az Alba Regia kül zajlik a Röpülj, páva! döntője. A hét vége a krimi jegyében telt. Az élethez túl sok... ez volt a címe az izgalmas olasz—francia bűnügyi filmnek, míg vasárnap este a lengyel filmsorozat, a 07 jelentkezz! soron következő epizódja szolgáltatta a Jelenet a Gyilkos szenvedély című román filmből című, 1961-ben készült magyar filmet sugározta a televízió. Maga a történet, Szemes Mihály rendezése ma is izgalmas, a színészek játéka pedig élvezetes. A híradóslányt megszemélyesítő Tatjana Szamojlovára, valamint a hazaiak közül Gábor Miklós, Rádai Imre, Váradi Hédi. Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc és Bodrogi Gyula alakítására szívesen emlékeznek a nézők. Bárcsak egy mai magyar film büszkélkedhetne ilyen rangos szereposztással. (Gábor Miklóst például már évek óta nem láthattuk új filmben.) A szerdai műsorból a Kötekedő című tetszett, amely ezúttal a hazai javító-karbantartó szolgálat munkájának jobbításáért „kötekedett” Szálkái Sándor rendezésében. remélem, hosszabb távon sikerrel. Csütörtökön és pénteken estéinket nyugodtan tölthettük a művelődési házakban, ahol ha jó programot kínáltak, csupán azt sajnálhattuk, hogy megyénk csapata nélhajszát és a nyomozás rejtélyeit. Bonyodalmak egy nagyszabású ékszerrablás körül, másnap, egy ámokfu- tó a volán mögött, nem beszélve a hazai Kék fényről, amely csütörtökön este sza- tírnail, betörőkkel, rablókkal, gyilkosokkal borzongatott — nos, így együtt, bizony s o k. És egyben túl kevés is a művészethez, több millió néző kultúrált szórakoztatásához. Márkus? Uwlé Á rajzszéntől a szövőszékig Egy este a „FIAK”-ban Délután hat óra. Erősen sötétedik. Az egri Dobó térre, a turistaélet nappali középpontjára az alkonyattal együtt lassan rátelepszik a csönd is. A zeneiskola alatti boltíves kaput leggyakrabban ekkortájt nyitják ki. Vonzó világ tárul föl a két boltíves pincehelyiségben. Fél hat tájban még csak hárman üldögélünk odalenn, lassacskán azonban egyre többen szállingóznak le fiúk, lányok vegyest. Van, aki éppen csak bekukkant, — mi újság — mások üzenetet hagynak ismerőseiknek. Van aki azonnal dolgozni kezd, s közben arról beszélgetünk, mit is takar a szó, FIÁK. Tóth Ági — ma már főiskolás — egyike a legrégebb; tagoknak. — Több mint tíz évve! ezelőtt alakult meg a Fiatal Alkotók Klubja Egerben. Akkor még olyan formában, hogy azok a fiatalok, akik otthon valamelyik művészeti ággal foglalkoztak, rendszeresen összegyűltek a Megyei Művelődési Központban, s megbeszélték egymás munkáit. Előadásokat, vitákat tartottak. Körülbelül 1971-ben új vezetőt kaptunk, a főiskola ra '"'tanszéke tanárának, Katona Zoltánnak a személyében. Akkorra már eléggé benne volt a levegőben, hogy ne csak beszélgessünk, hanem dolgozzunk is együtt. A klub lassan képzőművészeti szakkörré alakult át. A kimustrált fotelek, kopott hokedlik mész. és fes- tékfoltos parkettán állnak. Körülöttük festőbakok, házilag barkácsolt dobogó, beállított csendélettel, a fali polcokon agyagból formált és gipszbe öntött fejek, és mindenütt rengeteg festékes- tubus, pasztallknéta, rajzeszköz, oldószer. Na és persze Három tv-film A Magyar Televízió horizont szerkesztőségének három saját készítésű műsorát láthatják még az idén a nézők. ,,Hogy megértsük egymást” címmel október 24-én színes dokumentumfilmet mutatnak be a bulgáriai Blagoevgrad megye és Fejér megye kapcsolatáról. Október 31-én „Veszély II.” címmel sugározzák az.t a környezetvédelemről szóló filmet, amely a Német Demokratikus Köztársaságban Cottbus megyében készült. A „Vendégünk a tudósító” című sorozat utolsó adását november 14-én közvetítik. A forgatócsoport — Moszkva, Varsó, Prága, Szófia és Havanna után — ezúttal Berlinben dolgozott. A tudósító többek között ismerteti az NDK és az NSZK viszonyát a helsinki konferenciát követő időszakban. (MTI) a legutóbbi büszkeség, a Bo. donyból kenteit szövőszék, ameiy mostanában a legtöbb kellemes gondot okozza. A szövőszék Hips Gyöngyinek kellene, aki szintén főiskolás mint Ági, de a rajzot nem földrajzzal párosította mint ő, hanem „matekkal”. — Azt hiszem, mind a ketten elsősorban a FIÁK- nak köszönhetjük, hogy bejutottunk — meséli. — Én már gimnazista koromban is idejártam. Mindenképpen vagy iparművész, vagy rajz- szakos pedagógus szerettem volna lenni. A gimnáziumi felkészítés azonban valószí. nűleg kevés lett volna a felvételihez. Itt nemcsak egy csomó érdekes új eszközt találtam, szakmai segítséget is. Katona tanár úr folyamatosan korrigálta, javítgatta hibáimat. Ági közgazdasági szakközépiskolába járt, tehát még kevesebb indítást kapott. Egy év alatt, munka mellett sajátította el aztán a legfontosabbakat nálunk. Ahogy beszél Ágiról, érezni, hogy az idejáró tizenöt, húsz fiatal nemcsak felületesen ismeri egymást. A szakkörbe „bejutók” nemcsak hasonló érdeklődésűeket, de barátokat is találnak. Időközben megérkezik a „tanár úr” is. Gyorsan kör- bekérdez, ki merre járt a nyáron, most ki miért hiányzik, és ki várható még, egy pillantást vet a készülő szén- portréra, homlokráncolással véleményt mond végigsimít egy megkezdett madzagalkotáson. aztán bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Furcsa dolog ez — mondja Katona Zoltán. — Én — persze csak tréfából — majd minden évben azzal kezdtem, hogy lemondok, biztos rosszul csinálom, ha szeptemberben olyan kevés a régi arc. Persze nem meglepő dolog ez, hiszen ide körülbelül tizennégy évestől harmincig járnak, tehát éppen a legmozgalmasabb időszakban. Ki katonának megy el, ki másik városba iskolába, persze olyan is akad, aki kikopik. Na. de a régiek helyett mindig jönnek újak, akik néhány hét alatt teljesen beilleszkednek a társaságba. Egy „új”, Balogh Beáta. aki még mindössze kéthetes FIAK-os. — A nővéremnek voltak itt haverjai, akikhez gyakran bekukkantott. Egyszer én is elkísértem, s nagyon megtol- szett itt minden. A többiek, mikor látták, hogy komolyan érdeklődöm, megfogtak, leültettek és lerajzoltak. Legközelebb már én is szenet fogtam a kezembe. Miközben mesél, kitör a nevetés, hiszen nem ő voit az egyedüli érdeklődő, akit megfogtak és lerajzoltak. Legutóbb két kíváncsiskodó német turistalány járt így. Hiába, modellhiány van ... Beáta a pincegazdaságnál dolgozik, de nem ő az egyedüli, aki nem a „szakmában” van. — Nem célunk itt mű. vészeket ki tenyészteni — mondja a vezető. — Ez itt nem versenyistálló, ami csak arra jó, hogy egy-egy felvételi előtt minden lehetségest belepumpáljon a tagokba. Bár természetesen, ha valaki ilyen segítséget kér, megkapja. Ám azok sincsenek semmiképpen sem hátrányban, akik minden különösebb cél nélkül, a maguk örömére dolgozgatnak. Numan István, az Agria Bútorgyár faszobrásza. — Négy éve járok le rajzolni csak azért, hogy a kezem ügyesedjék. A munkámhoz, — ami egy csodálatos szakma lenne, ha nem kellene az unalmas sorozatokat gyártani — ez nagyon szükséges. Persze otthon is fejleszthetném magam, de otthon nincs korrektor, nincsenek szakmai viták, nemcsak kezet, de szellemet, világlátást is fejlesztő beszélgetések, jó bulik- kirándulások, szóval remek társasági.. A szőke fiatalember elhallgat, más veszi föl a fonalat. _ Arról beszélgetnek, hogy jó lenne Bélapátfalván egy kiállításit csinálná, hosz- szú idő után ismét „kint’ is bemutatkozni. Felvetődik, hogy a miskolci, vagy a gyöngyösi amatőr képzőművész klubbal jó lenne kapcsolatot találni, aztán, hogy kellene már egy kirándulás... Évadkezdés van. természetesek ezek a témák. Közben az egyik fiú odaül a korong, hoz, ujjai közt formálódni kezd egy köcsög. Kialakulóban a korábban megkezdett rajz is. Egy másik fiú a pasztellkrétákat kezdi rákos - gabni. „Alkotni” kezdenek a fiatalok. Ügy nézem, ma is együtt maradnak éjfélig. Németi Zsuzsa A béke forradalma 2. Előzmények : háború és összeomlás „Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt. amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük.” Rengeteg vérrel kevert víz folyt le Európa folyóin addig, amíg 1918. október 17-én Tisza István gróf, a dualista rezsim legfőbb megtestesítője, többszörös miniszterelnök, az Ady-ostorozta geszti nagyúr beismerte azt, amit a közvélemény jelentős része még mindig csak neki volt hajlandó elhinni. De pergessük vissza az eseményeket, és nézzük meg. hogyan került a Monarchia az öngyilkos háborúba? A századfordulóra — az iskolai tananyagból is imer- jük — kialakult az egymással szemben álló imperialista hatalmak két tömbje: az antant (Anglia és Franciaország) és a központi hatalmak (Németország. Ausztria—Magyarország). A világ fel- és újrafelosztására, a „gazdátlan területek” megkaparintó - sára. piacok vagy nyersanyagellátó övezetek megszerzésére szövetkeztek egymással és egymás ellen, s csak az alkalomra vártak, £\NpniHfiifí i»78. október sí,, kedd mikor tehetik a másik torkára a kést. Ez az alkalom 1914-ben jött el. Miért? Téves számítások A kiindulópont a forrongó Balkán volt Európa régóta „beteg emberé”-nek, a korszerűsödni nem tudó török birodalomnak fokozatos kivonulásával az osztrák—magyar külpolitika gazdátlan területnek és saját érdekszférájának tekintette a térséget. Törekvéseiben nemcsak a hasonló dinasztikus hatalmi érdekpolitikát folytató. meleg tengerekre és Konstantinápolyra vágyó Oroszországgal, hanem a térség újonnan alakuló és fokozatosan konszolidálódó nemzeti államaival is ellentétbe került. Ráadásul ez utóbbiak egyre határozottabban kacsingattak a Monarchia területén élő saját etnikumukra is, s mondanunk sem kell, hogy a rokonszenv kölcsönös volt. A dualista kormányzat nem volt hajlandó tudomásul venni az átrendeződő Balkán nemzeti realitásait, a térségben való jelenlétéből — valószínűleg joggal — élethalál kérdést csinált. Nagyhatalmi státuszának sorsát a Balkán feletti ellenőrzéshez kötötte. így amikor 1912—13- ban az egymást követő két Balkán-háború ei'edménye- képpen úgy tűnt, hogy az ottani kis nemzetek maguk oldják meg problémáikat, s ezzel kiszorul a térségből, dinasztikus presztízsszempontból csak egy kiutat látott: a háborút. Szerencsétlenségére a kor nagyhatalmai mind elérkezettnek tudták az időt a döntésre. így közös erővel sikerült az emberiséget addigi legpusztítóbb kataklizmájába sódorni. Nem kívánom az olvasót a világháború eseményeivel terhelni. Voltaképpeni tárgyunktól túlságosan messzire vezetne. Elég legyen annyi, hogy a vérzivataros világégés több mint négy éve alatt előtűnt a Monarchia minden szerkezeti gyengesége, nemhogy hosszú, de rövid háborút vívni is teljes képtelensége. A birodalom nemzetközi státusza (elsőrendű nagyhatalom) és funkciója (keleteurópai ütközőállam) csakúgy, mint belső erőviszonyai, gyökeresen megváltoztak. így a háborús vereség a felbomlás régtől érlelődő tendenciája előtt nyitott utat. Szociális forradalom felé Az elhúzódó háborúban a népesség teljesen kimerült. A kezdet mesterséges harci szelleme teljesen tovatűnt, a hátország forrongott. A férfi- lakosság hatalmas tömegei élték át a gyengén ellátott és rosszul felszerelt frontkatonák sorsát, estek el, rokkantak meg vagy kerültek fogságba a szövetséges német hadsereghez viszonyítva hatalmas arányokban. Nem különben megváltozott a hátországban élők sorsa is. Nőtt a munkaidő, általánossá vált a női és gyermekmunka, a megélhetési költségek pedig ugrásszerűen emelkedtek. Egyben súlyos áruhiány lépett fel, s a beszerezhető is selejtes vagy pótlékáru volt. A munkásság katonai felügyelet alatt dolgozott és nem alkalmazhatta hagyományos fegyvereit helyzete javítására. Ugyan néhány hadiszállító milliós vagyon ura lett, ezzel szemben széles munkás- és alkalmazotti rétegek éltek majdnem nyomorszinten. Hatalmas volt a tömegek békevágya — és erősödő felháborodása. A háború utolsó évére mind a harctereken, mind pedig az országban elviselhetetlenné vált a helyzet, Az oroszországi forradalmak példája egyre inkább a kiutat jelentette Európa meggyötört lakosságának. A fronton erősödött a szembenállók barátkozása, az úgynevezett fraternizálás, idehaza sztrájkhullám öntötte el az országot. A breszt—litovszki béketárgyalások hírére 1918 januárjában Szovjet-Orosz- országot támogató politikai tömegsztrájk robbant ki a Monarchia területén. Munkástanácsok alakultak, de a szociáldemokrata pártvezetőség a kormányzat első gesztusára mindenhol leszerelte a mozgalmakat. Mégis, a munkásmozgalom erre az időre már túlfeszítette a hagyományos, az általános választójog elérését abszolutizáló politikai kereteket és kikicsapott a szociáldemokrata párt kereteiből is. A forradalmi hullám tovább rombolta az ancien regime, a régi rend düledezö épületét. A júniusi újabb általános sztrájk pedig már az érlelődő szociális forradalom előszele volt. A hadseregnél szaporodtak a szökések. Különösen a nemzetiségi katonák tömegesen adták meg magukat. Februárban a flottánál (Cat- taro), májusban Pécsett volt jelentős zendülés. A breszti béke után Oroszországból hazatérői hadifoglyok tovább erjesztették, tették egyértelműbbé a helyzetet: a hazainál tudatosabb forradalmi szellemet terjesztettek és egy jelentős részük gyakorlati forradalmi tapasztalatokkal is rendelkezett. A nemzetiségek szaki ása A Monarchia nemzetiségeinek vezetői az összeomlás láttán csatlakoztak azokhoz az antantországokban tevékenykedő emigráns politikusokhoz, (ilyen volt például a későbbi csehszlovák köztársasági elnök, Masaryk), akik a közép-európai nemzeti kérdést a Habsburg-monarchiától való elszakadással, a történelmi képződmény felbomlásával kívánták megoldani. Az egyes nemzeti burzsoáziák erre az időre már úgy vélték, hogy az utódállamok kereteiben nemcsak korlátozott szociális és nemzeti-függetlenségi céljaikat érhetik el teljesebben, de hatásosabban szerelhetik le a belső osztályharcot, az érlelődő szociális forradalmat is. Mindebben felfogásuk találkozott az antant vezető köreinek álláspontjával. A párizsi „antant-nagyok” a széteső Monarchia újbóli összetá- kolása helyett Németországgal és Szovjet-Oroszországgal szemben hatásosabb ellensúlyt éreztek fiatal, dinamikus nemzetállamok kilakítá- sában. A helyzetet Magyar- ország szempontjából még súlyosbította, hogy a végzetesen vak hazai uralkodó- csoportok folytatták az addigi politikát: semmi engedmény a nemzetiségeknek ! S ha 1917 folyamán még lehetőség volt különbékére, tárgyalásokra, 1918-ra az amerikaiak tényleges és tömeges háborús részévételével az antant is a katonai megoldás mellett döntött, A bolgár front. 1918 szeptember végi összeomlása és Bulgária kapitulációja utón felgyorsultak az események. A vég nyilvánvalóvá lett. Az október 16-1 elkésett császári manifesztum már csupán az események után kullogott Ausztriának szóló föderációs ígéreteivel. A magyar uralkodórétegek azonban még erről sem akartak hallani. Októberben sorra alakultait az egyes nemzeti tanácsok — Zágrábban a délszláv, Krakkóban a lengyel — a már korábban működő Csehszlovák és Román Egység Nemzeti Tanácsai mellé. Ezeket a nemzeti tanácsokat az antant önálló hadviselő félként ismerte el — ezzel az Osztrák —Magyar Monarchia megszűnt létezni... Hogyan reagált a magyar politika a fejleményekre? Voltak-e olyan erők, amelyek alkalmasnak bizonyulhattak arra, hogy az ország szekerét a kátyúból kivezessék? A következőkben erre igyekszünk választ adni. 'v:rer Miklós (Folytatjuk) Következik: l3. Őszirózsás katonasapkák/
