Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
Dr. Silver Nasaba, dr. Kalmár Edit és Tina Jó munkahely. Elfogadható fizetés. Bármilyen lakás ... A pályakezdők gondjai többé-kevésbé mindig és mindenütt egyformák. És persze nemcsak a gondok, de az az izgalmas, várakozással teli kérdés is, hogy vajon hogyan sikerül az új környezetbe beilleszkedni, hogy sikerül az első napokban, hetekben, hónapokban helytállni. A hatvani Horváth Mihály úti rendelő nem túl nagy, most is mindössze hárman várakoznak. Az ajtón még egészen friss a felirat, dr. Kalmár Edit, rendel délelőtt 9—11-ig... Bent aggódó kismama, hóna alatt lázmérővel. A vizsgálat és néhány kedves szó után hamar megnyugszik. A filigrán doktornő — akit első pillanatra diáklánynak nézne bárki, ha nem lennének körülötte a tiszteletet parancsoló műszerei — szakszerűen, gyorsan mozog, magabiztosan beszél. Pedig még alig három hónapja, hogy dolgozni kezdett itt, — Debrecenben végeztünk mind a ketten... — meséli már jóval később, amikor kissé fáradtan, de otthon az egész család. Megérkezett a kórházból férje, dr. Silver Masaba és vele a bölcsődéből a nyolchónapos kis Tina is. — Elég messziről keveredtünk ide, különösen, ha számításba vesszük, hogy Silver Ugandából jött Magyarországra ... — Kicsit talán a véletlenen múlott. — veszi át a szót az orvos. — Egy barátommal még a középiskolában határoztuk el, hogy orvosok leszünk. Mikor befejeztük a tanulmányainkat, megtudtuk, hogy különböző állami ösztöndíjakkal lehet menni külföldre egyetemre. Nos, nyugati országokba nem nagyon volt kedvünk menni, mert ahogyan hallottuk, elég sok minden zavarja ott a diákéletet. Mondjuk „beüt” valamilyen sztrájk, és akár félévet is lehet veszíteni... A szocialista országok közül Magyarország azért ' volt szimpatikus, mert azt mondták, hogy nem oroszul, hanem angolul oktatnak, amit anyanyelvi szinten beszélek. A nyelvtanulástól pedig eléggé féltem. Amikor aztán kiderült, hogy itt mégiscsak meg kell birkóznom a magyarral, már késő volt... Nos, ez a birkózás — úgy tűnik — igen jól sikerült. Dr. Silver Masaba szófűzésén és a kiejtésén már alíg-alig érezni az idegenes ízt. — öten jöttünk abban az évben Ugandából. Én Debrecenbe kerültem, és hát nemcsak a nyelvvel, meg a szakmámmal barátkoztam meg — tekint feleségére —, hanem az emberekkel, az életformával is. olyannyira, hogy itt is ragadtam. Magyarország nagyon jó hely. Nyugodt hely. Lehet dolgozni. Szerencsénk volt azzal is, hogy végzés után itt, Pesttől nem messze Családi idill Masabáéknál (Fotó: Szabó Sándor) sikerült jól elhelyezkedni. A legfontosabb — Tina miatt is —, hogy lakást kaptunk, de a szakma szempontjából is többé-kevésbé jól jártunk. — Elsősorban én — mondja Edit, aki csak imitt-amott kapcsolódik a beszélgetésbe, mert a kislánynak közben vacsoráznia kell, és ez nem megy minden további nélkül... — Én mindig is körzeti orvos akartam lenni, mert úgy éreztem, így lehet legközelebb kerülni az emberekhez. Ezen a pályán nemcsak szervi bajokon, de akár a lelkieken is lehet szükség esetén segíteni. Elkoptatott szólam ugyan, de igaz, hogy a jó körzeti orvos kissé családtagnak számít. Én persze még elég messzi vagyok ettől — teszi hozzá —, de már elkezdtem a hozzám tartozók alapos föltérképezését, hogy alkalomadtán ne csak tüneteket tudjak majd kezelni. Szerencsém van, egyelőre elég kicsi a körzetem, meg nyár is volt, hát kevesebben kopogtatnak a szokásosnál, így elég sokat tudok a hozzám fordulókkal foglalkozni. — Nos, én viszont amikor Magyarországra érkeztem, elsősorban a belgyógyászathoz vonzódtam — veszi át a szót férje. De erről le kellett mondanom, mert itt egész más az éghajlat, mások a betegségek, csupa olyan dologra specializálódhattam volna, aminek otthon kevés hasznát venném. Intenzívebben hát a traumatológiát — a sebészetet — kezdtem tanulni. A hatvani kórházban azonban most csak a röntgenosztályon volt hely. Természetesen nagy érdeklődéssel csinálom ezt is, hiszen a traumatológiai tudáshoz ez is hozzá tartozik. Izgalmas dolgokkal lehet ezen a területen is foglalkozni, hiszen a röntgengéppel nagyon sok rejtett betegséget, folyamatot lehet földeríteni. És meg van arra is a remény, hogy a későbbiekben átkerülhetek a sebészetre. Bár még csak pár napja léptem munkába — OöÉKo és Hatvm szövetsége Tegnap délelőtt dr- Czakó József tanszékvezető egyetemi tanárral az élen népes küldöttség tárgyalt a hatvani Lenin Termelőszövetkezet vezetőivel A Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek már korábban volt alkalom- szerű kapcsolata a közös gazdasággal, a jövőben ezt kívánják rendszeressé, folyamatossá tenni. Az egyetem diákjai szaktanáraik irá nyitásával Hatvanba járnak maid üzemi gyakorlatra s elsődleges céljuk az lesz. hogy a szövetkezeti termelési forma és vezetés módszerével megismerkedjenek, 1978. szeptember 7., csütörtök úgy vélem — jól fogom érezni magam ezen az osztályon. A kollégák nagyon segítőkészen, barátsággal fogadtak. Ügy gondolom, így nem lesz nehéz leküzdeni némelyik beteg idegenkedését sem. — Ez akkor azt is jelenti, hogy nem lesz nehéz megszokni az új várost, nem lesz nehéz megbarátkozni az itt élő emberekkel sem — egészíteném ki, de megrázza a fejét. — Ez már több dologtól függ. Ott kezdődik talán, hogy először is a magunk életrendjét kell kialakítani. Eny- nyi idő kevés volt ahhoz, hogy jól meg tudjuk magunkat osztani a munkahely, a gyerek és egymás közt. Estefelé például legtöbbször szakmai vitákat folytatunk, megbeszéljük Edit eseteit. Ez persze elkerülhetetlen, de a későbbiekben majd időt kell hagyni a szórakozásra, ismerkedésre, vendégfogadásra is. — Ezzel azt hiszem nem lesz hiba — mosolyog Edit — Tina megszerezte már az első ismerősöket. A napokban vagy tíz gyerek állított be hozzánk, hogy szeretnének vele játszani. De jött már egy kedves betegem, egy óvó néni is látogatóba a kislányhoz. És biztosan kopogtatnak majd mások is. Németi Zsuzsa Félévente étszáz mozielőadás fiúiéval tárják a falvakat Hagyományápolás vagy akadékoskodás? Még egyszer a kápolnai hársakról Megyénk tíz községében — s a tanyaközpontokban — nincs állandó filmszínház, s jelenleg tizenegy faluban végeznek felújítási munkálatokat a moziépületeken. A Heves megyei Moziüzemi Vállalat három autója járja ezeket a településeket. Viszik a vetítőgépet, a filmet. A lakosok körülbelül havonta két előadást láthatnak. A vándormozi „kultúrmisz- sziójáról” nemcsak a megtett sok ezer kilométer tanúskodik, hanem az is, hogy például az év első hat hónapjában közel száz filmet játszottak, s a majd 500 előadást több mint 35 ezren tekintették meg. A mikrobuszokat már egyaránt jól ismerik Ludastól Tófaluig, Bátortól Bükkszentmárton- ig, vagy Kisfüzestől Szentdomonkosig. Lóczy Endre, a vállalat forgalmazási osztályán dolgozik, ő a vándorautók gazdája: — Munkánkhoz nemcsak a kistelepülések ellátása tartozik. Viszünk filmeket munkásszállókba, szociális otthonokba. Tartunk vetítéseket a mónosbéli gyermekotthonban, a gyöngyösoroszi óvodában és a bányászlakótelepen, vagy Hevesen, a kollégiumban. Autóink nyáron megfordulnak az építőtáborokban is. A bélapátfalvi nagyberuházáson dolgozók számára hetente vetítünk új filmeket. A vándormozi műsorában havonta hat filmet mutatnak be, igaz, ezek legtöbbször nem a legújabbak. Többféle igényt próbálnak kielégíteni, mert például a szeptemberi előadások között találhatunk három magyar filmet, a Húsz órát, a Halottlátót, az Egy erkölcsös éjszakát, de gondoltak a köny- nyebbműfaj kedvelőire is, játsszák a Vigyázat, vadnyugatot és az Alcsó regényt is. -------------------------Lapunk hasábjain nem először foglalkozunk a nevezetes kápolnai három hárs ügyével. Két esztendővel ezelőtt lelkes lokálpatrióták keresték fel szerkesztőségünket, s elpanaszolták, hogy a több mint másfél száz esztendős fákat veszély fenyegeti. Környékükre takarékszövetkezetet terveztek, s hamarosan meg is kezdik a munkálatokat. Azon keseregtek — méghozzá joggal! — hogy a durva beavatkozás következtében a híres fák elhalnak. Históriai adatokra hivatkoztak, az 1849. február 26—27-1 csatát emlegették, amely ezen a környéken zajlott. A néphagyományra utaltak, amely szerint nemcsak Dembinszky vezényelte Innen az ütközetet, hanem Kossuth is Itt imádkozott, tisztelegve az elesett honvédek emléke előtt. Gyors segítséget kertek, s jó néhány fórumnál kopogtattak. Szabad Idejüket áldozva, önzetlen buzgalommal ügyködve. Cikkünkben igazukat hangoztattuk, s az arra hivatott szervek intézkedtek is. Megindult a védetté nyilvánítás, megálljt parancsoltak az építkezésnek — az engedélyt a helyi tanácsnak nem lett volna szabad kiadnia —, s pénzt is biztosítottak a környék rendezésére, parkosítására. Elkészült a jó érzékkel összeállított terv. Ez a területet két részre osztotta, s megszabta a legfontosabb tennivalókat, amelyekkel akkor mindenki egyetértett. Ügy tűnt: véglegesen rendeződött a téma... Sajnos, nem ez történt, mert ismét SOS jelzés érkezett. A kivitelezés ugyanis akadozik, s mindmáig alig történt valami. Odahordtak néhány rakomány földet, leraktak kevésnyi cementlapot, s felhúztak egy ízlés, télén, ormótlan vaskerítést. Ez volt az eddigi tevékenység, más szóval a csigalassúság rekordja! Ez viszont arra is módot adott, hogy az egyik szektorra magánszemély építkezhessen. A napokban már hozzá is fogott. Miért ne. ha engedélyt szerzett? Azzal már senki sem törődött, hogy így módosul az eredeti, a szerintünk igen jó elképzelés. Az is kiderült, hogy a megyei természetvédelmi bizottság sem tart igényt erre a sávra. Ügy érezzük: kár volt lemondani róla. Ezt nehézményezik azok. akik egykor szót emeltek. Ok a valaha megalakult, de hozzáértő vezető híján azóta sem működő honismereti szakkör tagjai. A tanácsi vezetés egyáltalán nem örül ennek, s a jó szándékú, a közhasznú felvetést — az enyhébb kifejezést használjuk — ok- vetetlenkedésnek minősíti, s azt hangoztatja: felesleges ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nehezen értjük ezt a merev, ezt a segítőkészséget elutasító álláspontot. Nem hinnénk, hogy a tágasabb emlékpark elcsúfítaná ezt a községet. Mért nem lehet másutt családi házat emelni? Szabályszerű az eljárás? Nem vitatjuk, csak sajnáljuk, hogy így történt. Jo- gászkodás helyett csakakét- esztendővel ezelőtti huzavonára hívjuk fel a figyelmet, s azt is hangsúlyozzuk, hogy a hagyományok, a múlt haladó örökségének ápolása kötelesség, s akik ezt szorgalmazzák, nem akadékos- kodók, nem a kákán is csomót keresők, hanem olyan emberek, akikkel érdem «'s tárgyalni, akiket illendő meghallgatni, meggyőzni. Nemcsak másutt. Kápolnán is! Pécsi István Főiskolai küldöttség utazott Erfurtba A H\ Sí Minh Tanárképző Főiskola immár tizenötödik esztendeje tart baráti kapcsolatot az Erfurt-Muelhau- seni dr. Theodor Neubauer Pedagógiai Főiskolávali Az NDK e rangos felsőoktatási intézménye az idén szeptem. berben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az egy hétig tartó nagyszabású rendezvénysorozaton részt vesz_ nek az egri főiskola képviselői is. Dr. Szűcs László főigazgató vezetésével háromEr„tagú delegáció utazott furtba. / Az ünnepségek idején kerül sor a két főiskola elkövetkező évi kapcsolatainak, közös programjainak megbeszélésére is. továbbá a legújabb, a legkorszerűbb 1 technológiákat a tízezer hektáros gazdaságban kipróbálják, alkalmazzák. Mint Szűrszabó Gusztáv, a Lenin Termelőszövetkezet elnöke az eredményes megbeszélés kapcsán kifejtette. Gödöllőről olyan egyetemisták járnak majd 1979 januárjától üzemi gyakorlatra Hatvanba, akik iskoláztatásuk után szövetkezeti gazdaságban kívánnak elhelyez, kedni. Ez mindjárt sajátos hasznot is jelent a helyieknek ! Az egyetemi évek során a gazdaságban megismerkedhetnek a fiatal szakemberjelöltekkel s diDloma után soraikból biztosíthatják az utánpótlást. A szerdán létrejött megállapodás kiterjed mind a növénytermesztés. mind az állattenyésztés területére. Grigori; lablonszkij: Isten veled, Tf'Mfyyrayísil — Mondd, Tyutyunyin, van neked lelkiismereted? — De hiszen én nem ezt kérem, Eduard Paramonovics. — Akkor hát mi az ördög kell, Tyutyunyin? Emlékezz vissza, kérlek, hogyan jöttél ide tavaly. — Emberként, Eduard Pa- ramonovics. — No jó, majd emlékeztetlek, Tyutyunyin. Második osztály vezetőhely ettes-segédmunkatársként jöttél. À bélyegzőt nem ismerted, a páncélszekrényt összekeverted a papírkosárral. — De hisz magam is elismertem, hogy alkalmatlan vagyok a munkakör betöltésére. — Derék dolog, hogy elismerted. Ezért is neveztünk ki ideiglenesen megbízott osztály vezetőhelyettes-se. gédmunkatársnak még a próbaidő lejárta előtt. — Én nem kértem ezt a döntést! — Dicséretes dolog, Tyutyunyin, hogy van személyi etikád, ám a munkahelyi etikát is figyelembe kell venni. Nálunk az emberek általában nyolc évig ideiglenes megbízottak, téged pedig két hét múlva teljes jogú osztályvezetőhely ettes-segédmunkatársnak neveztünk ki. — Talán én akartam, Eduard Paramonovics? ! — Értem, nem ezt akartad, Tyutyunyin. Ám mondd csak, hány évig dolgozott Jolkin, hogy külön irodácskaban ülhessen? Nem számoltad? Nos, Jolkin tizennégy esztendeig várt erre... Mi azonban, Tyutyunyin, rögtön megértettük, hogy a számodra biztosított helyiség szűk lesz neked. Talán nem telepítettük át Jolkint? ... Hat és fél négyzetméter egyetlen osztály vezetőhely ettes-se- gédmunkatársnak ! — Azt hiszi, ez a boldogság, Eduard Paramonovics? — Ebben tökéletesen igazad van, Tyutyunyin. Kétfió- kos asztalt és karosszéket te kaptál legelsőnek. Heverőt nem adhattunk rögtön, értsd meg, ehhez ' a munkakörhöz nem jár. — Tudja, hogy nem érdekelnek sem a karosszékek, sem a munkakörök! Miért nem tud megérteni? Nem bírom a nyolcórás semmittevést. — Miért beszélsz így, Tyutyunyin? Bevezették hozzád a telefont is. — Aztán telefonálhattam valahová? Rám bíztak valami ügyet? — Ajjajjajjaj! Fiatal ember, duzzad az erőtől és az energiától! Meguntad, hogy különböző számokat tárcsázzál? Akkor miért kaptad meg a kétszobás lakást, amelyre, csak úgy magunk között szólva, Jolkin huszonhárom és fél évig várt?! — Éra kértem, hogy ne hozzanak ilyen helyzetbe! Kértem azt is, hogy váltsanak le! — Bocsáss meg, Tyutyunyin, hogy emlékeztettelek arra az első lakáskiutalásra, abban az időben azonban semmi egyébbel nem tudtunk jutalmazni. ' Nem volt rá törvényes lehetőségünk. De amikor megjött a nagynénéd Uzsinszkból... — Nem örökre jött, mondtam. Vendégségbe jött néhány napra. Jött és ment. — Tudod, Tyutyunyin, nem szeretjük, ha felelős osztályvezetőhelyettes-segéd- munkatársainknál vendégeskedve nagynénjeik rosz- szul érzik magukat. — Ugyan miért vagyok én felelős? — Ez már más kérdés, Tyutyunyin. Értsd meg azonban az én helyzetemet is: nem tudtam operatívan reagálni az utolsó beadványodra, sajnos, nem tudtam. Azt hiszed, a helyetteseket választják? Nekem ez az egész dolog, Tyutyunyin, bocsáss meg az őszinteségemért, a májamra ment... — ön is bocsásson meg, Eduard Paramonoviçs, de nem érte meg! — Hogyhogy, Tyutyunyin? En balga módon azt reméltem, hogy legalább Öreg napjaimra egy modern gondolkodású munkatárs mellett fogok ülni... — Meddig lehet a mi hivatalunkban ülni? Az agyvize- nyőig? — Kigyógyítunk, Tyutyunyin, kigyógyítunk! Hisz itt a munkahelyi torna egész komplexusa. Keress valami hobbit: nevelj kaktuszt, vagy tenyéssz sziámi macskákat. Az iroda meleg, tágas. .. — Éra nem tudók így élni, Eduard Paramonovics. És nem is akarok! — Hát akkor mit akarsz, Tyutyunyin? — Olvassa el végre, Eduard Paramonovics, a beadványomat! Már negyvennegyedszer írom le érthetőén: „Kérem. hogy saját kérésemre mentsenek fel.” Ment- se-nek fel! Érti, Eduard Paramonovics?! — Kikészítettél, Tyutyunyin. .. Isten neki, legyen a kívánságod szerint Foghatod a holmijaidat és holnaptól beköltözhetsz az irodámba. Isten veled, Tyutyunyin! ... Oroszból fordította: i Zahemszky László J
