Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

Az utasítás rádión érkezik Portyán az URH-s Egy délutánt és egy estét töltöttünk az URH-járőrrel a megyeszékhelyen. Csendes szolgálatnak ígérkezett, de az indulás hangulata csalóka is lehet. Jártam már úgy, hogy a járőrözók a végén majdnem sajánlkozásukat fejezték ki, amiért szolgálatuk alatt nem történt semmi említésre méltó, bár ők a maguk részéről ennek örültek a legjobban. Az új­ságíró ilyenkor nyel egyet, aztán mint törvénytisztelő állam­polgár, még sóhajt is. Tulajdonképpen igazuk van... Erre gondoltam, amikor elindult útjára a kék gépkocsi. Az eligazításnak megfelelő útvonalon haladunk, fotós kollegámmal egy ideig azon szórakozunk, mennyivel másképpen is néznek ki a járókelők így a rendőrautó­ból nézve. — Szerintem semmi külö­nös nem látszik rajtuk — jegyzi meg a járőrvezető. — Ha igy meg tudnánk külön­böztetni az embereket egy­mástól, talán könnyebb len­ne a dolgunk. De hát — sen­ki sem, köti az orrunkra, hogy mire készül... Megszólal a'rádió. Utasítás a központi ügyelettől, hogy ebben és ebben az utcában ittasnak látszó férfi motor­kerékpározik, körülbelül er­re és erre járhat. Nosza, a „lovak közé”, hát­ha sikerül megakadályozni valami esetleges jóvátehetet­len dolgot. Nemsokára, be­fordulva egy sarkon valóban megpillantjuk a segédmotor­kerékpáros férfit. Lehet, hogy a bejelentés hatására, de mintha „gyanúsnak lát­szana” az illető. Leállítják, s amíg az egyik rendőr ellen­őrzi az okmányokat, a másik előkészíti a szondát. — Látták, hogy a kocsmá­ból jövök? — kérdezi a fér­fi. — Valóban ott voltam, de a sört hazaviszem, nem it­tam semmit. Azért csak nem árt kipró­bálni azt a szondát. Volt már rá eset, hogy a^ gépko­csivezető képtelen volt ki­szállni a volán mellől, s egyre azt énekelte, hogy „egy kortyot se”... A szonda azonban csak nem változtatja meg a szí­nét A bejelentő túlzottan szorgalmasnak bizonyult, így jó útat kívánva elválunk. Űjabb rádióüzenet, hogy a 3978. szeptember 3., vasárnap Csebokszári-lakótelep egyik lakásába nézzünk el, mert családi perpatvar van. Ami a legfurcsább, hogy a férj telefonált! — Nocsak! — köszönti a járőrvezető ismerősként a férfit. — Mi történt már megint? Az asszony és a férj egy­szerre beszélnek: — ... mert összeszűri a le­vet ... — !.. csak addig kellettem neki, amíg a lakást megka­pom .., — ... itt szúrta meg a te­nyeremet .., És így tovább... A férj régi ismerőse a rendőröknek. Többször büntették már, de az asszony sem az a kimon­dott családanya típus. Pa­pírjaik egyébként rendben vannak, s ezúttal megúszták a perpatvart a figyelmezte­téssel. — Hogy miért nem válnak el az ilyenek — sóhajt fel a rendőr a kocsiban, amikor folytatjuk utunkat. Elkanyarodunk a Szép­asszony-völgy felé : csendes hétfő estefelé, még a cigá­nyok is csak bóbiskolnak egy-egy vendégre tá- tott pince előtt. Betérünk a Ködmön csárdába, ott is ha­sonló a kép. Egy nagyobb társaság vacsorázik, s egyéb­ként is már igen régóta tör­tént itt rendzavarás. Az üz­letvezető barátságosan int utánunk, mint jó munka­társhoz illik. Hiszea rajtuk is sok múlik, hogy rend le­gyen a szórakozóhelyen! A Dobó téren néhányan billegnek a borkóstoló köze­lében, s egy kissé hangosan, bár kevésbé érthetően vitat­koznak. A kocsi és a rend­őrök jelenléte elég ahhoz, hogy ki-ki útjára induljon. — Ezt nevezik megelőzés­nek? — kérdezem. . Mit mutat a szonda? Szolgálat előtti eligazítás kocsival — Ezt is. Sokszor elég, ha „előfordulunk" ilyen helye­ken. Aztán beesteledett, közele­dett a szolgálat vége. A jár­őrparancsnok a papírjait né­zegeti, s talán már arra gon­dol, hogy erről a napról elég lesz egy rövidebb jelentést is írnia, amikor újra megszólal a rádió. Az ügyelet megint a Csebok- szári-lakótelepre küldi a jár­őrt: egy külföldi turista be­zárkózott az egyik lakásba, és nem akar kijönni... A kocsi megjelenésére a szomszédok már szállingóz­nak is közelebb, hátha lesz valamilyen, legalább kétna­pos beszédtéma. A telefonáló fiatalember már vár ránk. Közli, hogy jóbarátja rábízta a lakást, amíg üdülni van, ő meg egy külföldi ismerősé­nek odaadta a kulcsot. Most lett volna a búcsúest, mert másnap utaznia kell, azon­ban amikor becsöngetett ér­te, csak valami morgást hal­lott, ajtót azonban nem nyitott A házmester kulcsmásola­tot keres, de hasztalan pró­bálgatjuk: az illető odabent a zárban hagyta a másikat. Kopogásra, felszólításra csak a csend a válasz. A járőrve­zető dönt: be kell törni az ajtót. A csend, ha lehet, még nagyobb, hogy megborzong tőle az ember. A nagyszoba üres, a kisszobáét nehéz nyitni, csupán egy résnyire sikerül először. Belül eltor­laszolták. Zseblámpa villan, aztán : *— Gyorsan, egy kést! Azonnal előkerül egy bics­ka, a rendőr benyúl a résen, aztán nehéz test puffanása hallatszik. — Felakasztotta magát... próbáljuk benyomni az aj­tót. Nagynehezen sikerül any- nyira, hogy az élettelennek tűnő testet kicipeljük. De nem: — A keze még meleg! Mesterséges lélegeztetés, aztán szakadozott sóhaj tör fel a mellkasból. A kisszoba fenekestül felforgatva, szét­szórt gyógyszerek... Szólok a mentőknek — siet ki a lakásból a járőr­társ. Közben értesíti a köz­pontot is, mert itt alaposabb vizsgálatra lesz szükség. Már régen elvitték az öngyilkos­jelöltet, amikor az ügyeletes nyomozó lezárja az első jegyzőkönyvet. (A fiatalem­ber sok gyógyszert is bevett, de az időben tett intézkedés, és a gyors orvosi beavatko­zás megmentette az életnek.) Ekkor már több, mint egy órája letelt volna a szolgá­lati idő. — Ilyenkor nem az órát nézzük — jegyzi meg a gép­kocsivezető, amint magunk mögött hagyjuk az épületet » kapuban még mindig iz­gatottan tárgyaló csoportosu­lással. Kátai Gábor Van, de minek...? Beszélnünk kell a hatvani jelzőlámparendszerről, meri tetzmes költséggel megépí­tették ugyan, s mái jó fél esztendeje, de eddig inkább csak bosszúságot ->kozott mind a járókelőknek, min l a járművezetőknek. Hogy miért méltatlankor dunk? Közlekedésbiztonsági szempontból hasznos, fontos ez a forgalomirányító rend­szer, csak éppen rendszerte­lenül viselkedik. Hol az egyik, hol a másik átkelőhe­lyen hunynak ki a zöld, sárga, piros lámpaszemek, hol „vak” az egész lámpa­sor, vagy éppen a legforgal­masabb, legkritikusabb idő­szakban kezd sárgán, szag. gatottan pislogni az egész füzér. A lámparendszer ilyenkor inkább veszély forrásává, mintsem megelőzőjévé vá­lik. Ugyanis hozzászoktak már valamelyest a városbe­liek, hogy betartsák a lám­pák utasításait, próbálnak is fegyelmezetten közlekedni, ám a sok és gyakori hiba elbizonytalanítja őket. Lát­tam több veszélyhelyzetet ebből eredően. A gyalogát­kelőhely szemközti piros égője színét vesztette, sza­badot jelzett viszont a gén- járműveknek az út fölött függő lámpa, s a zebrára lépve csupán a szerencse mentette meg egyszer a ko­saras, gyermekét vezető asz- szony életét. Valószínűleg mind cr*-e magyarázattal szolgálhat a kivitelező vállalat. Mér s úgy vélem, az lenne az iga­zi. ha az okos, bizonnyal in. dokolt felvilágosítás helyeit a hatvani közlekedésirányí­tó rendszer lámpái világíta­nának szabályosan, annak zz őrző szemei gyúlnának ki szükségszerűen, a forgalom­nak megfelelő ritmusban! Mindaddig jogos a hatvani­ak kérdése: van elektromos közlekedésirányító rendsze­rünk, de minek... ? (moldvay) Á pletyka nyomában Nem eltemetett pénz ... a munka folyik tovább Egerben már napok óta körbejár a hír, hogy hiába erősítették meg a majdani ifjúsági ház — a volt szak- szervezeti székház — alap­jait, a legutóbbi vizsgálatok végül mégis lebontásra ítél­ték a több száz éves épüle­tet. Természetesen minket is érdekelt az igazság, ezért is fordultunk az építtető, az Eg­ri Városi Tanács, illetve a beruházó, a Heves megyei Beruházási Vállalat szakéra- j‘ hereihez. A lebontás ellen — Nem fogják lebontani az épületet — mondja Molnár István, a tanács tervcsoport vezetője. — Igaz, a korábbi hónapokban még maguk a szakértők is vitatkoztak az épület sorsáról. Nem is in­dokolatlanul, hiszen a föld­szinti rész már több mint kétszáz éve kereskedőháznak épült, a későbbi időkben pe­dig volt Kaszinó, iroda, szak- szervezeti székház, majd is­mét iroda, s közben állandó­an toldozták, toldozták, ki­egészítették az épületet. A falak, boltívek néhol olyan gyengék, hogy kérdéses volt, érdemes-e egyáltalán hozzá­fogni a megerősítéshez, a ta­tarozáshoz. Sokan mondták, hogy annyi pénzért újat, szebbet, korszerűbbet épít­hetnénk. A Földmérő és Ta­lajvizsgáló Intézet munka­társai évek óta vizsgálják épp ezért a falak szilárdsá­gát, állapotát, s a mérések végül a lebontás ellen szól­tak. Persze a felújítás lénye­gesen több energiát kíván majd a tervezőktől, s a ki­vitelezőtől a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat­tól is, de a viszonylag nagy méretű, eredeti formájában nagyon szép épület sokkal inkább beilleszkedik a műem­léki belváros képébe, ugyan­akkor képes funkcióját is megfelelően betölteni. Hat év ólán a nyolcadikra Hasonlóan egyértelmű vo& a beruházási vállalat műsza­ki ellenőrének, Madarász Gyulának a véleménye is: — A múlt év májusában kezdődött az épület alapjai­nak megerősítése, amit egy év alatt el is végeztek a ta­nácsi építők brigádjai. Idő­közben az alapfalakat szige­telték. a belső falakat meg­tisztították a vakolattól, hogy a statikusok feltárhassák a rejtett hibákat, megismerjék az épület valódi állapotát. Végül a legveszélyesebb ré­szeket lebontották, illetve le­bontják, a bizonytalanul ál­ló boltíveket pedig aládúcol­ták. Arról tehát szó sincs, hogy az egész épület lebon­tásra kerül. Az eddig felhasz­nált több mint hatmillió fo­rint amúgysem eltemetett pénz, mert a megerősített alapokra akár egy új épüle­tet is lehetett volna emelni. Most már ezen persze nem kell gondolkodnunk, hiszen október közepén már a tény­leges kivitelezéshez kezdhet­nek a tanácsi építők. A Köz­épület Tervező Vállalat ek­korra ígérte a tervek egy ré­szének elkészítését, s igye­keznünk is kell a munkákkal, hisz gyakorlatilag csaknem hat éve áll üresen az épület. Ha semmi váratlan nem jön közbe — amit egy ilyen ré­gi épület esetében sosem tudhat az ember — akkor várhatóan 1980 végére átad­juk a harmincmillió forint­ért megfiatalított épületet. Nagyon sok múlik majd a tervezőkön, akik egyéb­ként a budai vár rekonstruk­cióját is készítik, Így azután műemlékfelújításokban már megfelelő gyakorlatra tettek szert, s hogy a fantázia sem hiányzik azt a vár eddig el­készült részei is bizonyítják. Eddig az egyébként közis­mert tervezőkapacitás-hiány ellenére Is minden segítsé­get megadtak az egrieknek a Középület Tervező Vállalat mérnökei. Erről tanúskodik az a tanulmányterv is, amely már részletesen tartalmazza az épület majdani formáját. Ha elkészül méltán büszkék lesznek majd ifjúsági házuk­ra az egriek. És ml lesz, hol lesz? A földszinti részen az if­júsági önkiszolgáló étterem kap majd helyet, s mellette az üveggel lefedett belső ud­varban egy másik étterem, s hőzzá kapcsolódó színpad is lesz, ami nemcsak táncos rendezvények megtartásé a lesz alkalmas, hanem irodai* mi esteket, s egyéb műsoro. kát is rendezhetnek kisebb közönség előtt. Az első eme­leten kapnak helyet a külön­böző klubok, köztük a poli­tikai, közéleti, magnós, ide­gen nyelvi és irodalmi klub. de lesz itt kiállítóterem, s erre a szintre tervezték a nagy színháztermet is. A második emelet a szakkö­röknek ad majd otthont. • s itt lesz a könyvtár is, mely­hez egy olvasókért is kap­csolódik majd. A tetőteret is úgy alakítják ki, hogy na­gyobb teherbírású legyen, s itt további hobbiszobák megnyitására is lehetős-' » nyílik. Gondoltak a tervez í a sportolni vágyókra is. ezé-1 a földszinten tornaterem, kondicionáló szoba nyílik. . -i* .1— (cairóWi Sikerült micgménteni az öngyilkos,jelöltet (Fotó; Perl Márton)

Next

/
Thumbnails
Contents