Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-21 / 223. szám
Jirek.MemènyeLMek..mmèii)/ek.JiFeL. 1978. szeptember 21., csütörtök v A Nap kél 5.29 — nyugszik 17.45 órakor A Hold kél 20.33 — nyugszik 10.31 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MATÉ nevű kedves olvasóinkat! Máté az 6si arameus névből, a ,,Mattitjahu”-ból származik. Jelentése: „isten ajándéka”, o o o Százhuszonöt évvel ezelőtt született Heike Kamer- Ungh-Onnes Nobel-dijas holland fizikus, az alacsony hőmérsékletek fizikájának legkiemelkedőbb művelője. Doktori értekezése még teljesen a newtoni fizika körébe tartozott, de kísérletező munkásságának nagyszerű eredményei a XX. század modem fizikájában értek be. 1882-ben a leideni egyetemen a kísérleti fizika professzorává nevezték ki; ott alapította meg azt a laboratóriumot, amely Leident a hidegkutatások híre? központjává tette. Nevéhez fűződik a szupravezetés jelenségének felfedezése, amelyet a tudós számos fémen kimutatott; ő fedezte fel azt is, hogy a szupravezetés változatlan hőmérséklet mellett mágneses térrel megszüntethető. A szupravezetés jelenségének első tudományos értelmezését egyébként J. Bardeen, L. N. Cooper és I. R. Schrieffer adta meg 1957-ben. Kamer- lingh-Onnest 1913-ban tüntették ki a fizikai Nobel- dljjal „az alacsony hőmérsékletű anyagokra vonatkozó vizsgálataiért, melyek többek között a folyékony hélium előállításához vezettek”. Időjárás: Várható időjárás ma estig: napos, száraz idő lesz. időnként kissé megnövekszik a gomolyfelhőzet. Az északnyugati, északi szél csak lassan mérséklődik, éjszakára átmenetileg gyengül, hideg lesz az éjszaka, hajnalra 3—8 fokig csökken a hőmérséklet, néhány szélvédett helyen gyenge talajmenti fagy is várható. Hisz éve alakéi! az énekkar Jubileumi hangversei Kálban Két évtizeddel ezelőtt fogott össze néhány jó hangú ember Kálban, hogy társás énekléssel adják közzé a hazai és a külföldi kórusirodalom legszebb darabjait. Ez a lelkes kis társaság volt a magja a mai Szövetkezetek Káli Bartók Béla Férfikarának, amely húsz év alatt jelentős sikereket ért el a megye kórusmozgalmában. Az évforduló alkalmából jubileumi hangversenyt rendez a községben az együttes. Az ünnepi bemutatóra — amelyet szeptember 24-én, vasárnap tartanak — meghívták a környékbeli énekkarokat, így fellép majd a káliak hangversenyén a füzesabonyi áfész Tinódi Kamarakórusa, valamint a MEDOSZ kompolti Hámán Kató hői kara is. A jubileumi eseményen emlékérmeket adnak át az alapító tagoknak, a testvér- énekkarok képviselői pedig szalagot kötnek a Bartók Béla férfikar zászlójára. Új bölcsődék, óvodák, tantermek, iskolák \ Fontos, közérdekű témáról tanácskozott szerda délután az egri szakszervezeti székházban az SZMT mellett működő nőbizottság. Részt vett az ülésen Besenyei Jánosné, a megyei pártbizottság nőfelelőse, Horváthné Újházi Erika, a SZOT nőbizottságának képviselője, valamint Farkas Sándor, az SZMT titkára. Vass Petemé nőbizottsági titkár megnyitója után Molnár Miklósné, a megyei, tanács tervosztályának helyettes vezetője számolt be a gyermekintézményi ellátottság helyzetéről és az V. ötéves len/ fejlesztési programjának megvalósításáról. A bölcsődei ellátás javítására 585 férőhely létesítését tervezték, ez kevés híján kétszerese az előző öteves terv feladatának. Míg 1975-ben csak 7 apróságot tudtak elhelyezni 100 bölcsődés korú gyermekből, addig 1980-ban már 12 gyermeket vehetnek fel a bölcsődékbe. A városokban ez a szám ,24 gyermekre növekszik. Az urbanizációs folyamat felgyorsulásával sajnos továbbra is zsúfoltságra lehet számítani. Az* óvodafejlesztési program igen jelentős bővítést ígér. A várható fejlesztések csaknem kétharmada lesz új létesítmény. A városokban és Heves nagyközségben például 150 fős óvodákat építenek. Az új általános iskolai tantermek tervezett száma 132. Itt a befejezéseknél már előre lemaradásra számítanak, 40 tanterem megépítése csak 1980 után . lehetséges, mivel gondot jelent, az építési kapacitás hiánya. A tervidőszak végén a szakrendszerű oktatásban részesülők aránya megközelíti a 100 százalékot (99,8 százalék). S egy előzetes adat a VI. ötéves terv elgondolásainak sorából; az országos átlag szintjének elérésére további 111 általános iskolai tanterem megépítése szükséges. Hatvanban: A technika vívmányai a gyógyítás szolgálatában Egészségügyi épületgépészeti és orvostechnikai konferencia Egerben Eger városa adott otthont az országban elsőként meg. rendezett egészségügyi épületgépészeti és orvostechnikai konferencia számára. A három napon át tartó tanácskozás védnöke az Építőipari Tudományos Egyesület, s közreműködött még a rendezésben a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Du. fél 4 és este 7 órakor: —- PokoU torony I—n. színes amerikai film Este 10 órakor: A régi nyár -7 Magyar film. Főszereplő: Honthy Halma EGRI BRÔDY (Telefon: 11-773) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor? Fogat fogért színes, szinkronizált francia film ' ”* ’ EGRI KERT Este fél 7 órakon Febér farkasok GYÖNGYÖSI PUSKIN FeSkavart víz GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Mr. Majestyk HATVANT VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és este 7 órakor: 80 huszár I—II. HEVES Kihajolni veszélyes FÜZESABONY Édes Anna LŐRINCI Már ez Is probléma? PETERVASARA Kenguru + ORVOSIlUBYEtlT I Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsllinszky utca 6. szám ; alatt. (Telefon : 11-000) Gyermekbetegek részére Kos- ! suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te- ; lefon: 11-640) Mindkét ügyelet ■ este 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától péntek ; reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende- I lések közötti napi ügyelet 12-től ; 14 óráig. (Telefon: 11-727) ; Hatvanban: 19 órától péntek ! reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. [ KÖ JAL-készenlét Egerben : ! délután 17 órától péntek reggel ! 7 óráig. Telefon: 10-004 és 13-380. 1 szervezete, Eger Város Tanácsa, a Heves megyei Tanács Kórháza, valamint a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat. A konferencia megnyitására szerda délelőtt a Technika Házában került sor. Helyet foglalt az elnökségben dr. Trautmann Rezső, az Építőipari Tudományos Egyesület elnöke, Jantner Antal, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, dr. Cse- hák Judit, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének titkára, Pálfy Lajos, a MEDICOR vezérigazgatóhelyettese, dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára, Schmidt Rezső, az Egri Városi Pártbizottság első titkára, Szalay István, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Varga János, Eger Város Tanácsának elnöke, dr. Csapó István, a megyei tanács kórházának főigazgató-főorvosa. Megnyitó beszédet dr. Trautmann Rezső mondott, majd dr. Csehák Judit üdvözölte a konferencia résztvevőit. A házigazdák nevében Szalay István kívánt eredményes tanácskozást a szakembereknek, majd levetítették „A kövek újra élnek" című Heves megye múltját és jelenét bemutató dokumentumfilmet. A konferencia első napján a két témacsoportban — épületgépészet a kórházépítésben, kórházi klíma és légtechnika — hangzottak el szakmai előadások. Szó esett a korszerű építészet és az egészségügyi épületgépészet kölcsönhatásáról, t egészség- ügyi létesítmények rekonstrukciós problémáiról, a műtők klimatizálásának hazai lehetőségeiről. A mai napon a kórházak elektromos és hőenergia-ellátásáról, valamint a kórházon belüli szolgáltatások technológiáiról tartanak előadásokat. Pénteken, a konferencia utolsó napján, az épületgépészet és az orvostechnika kölcsönhatásainak szakmai kérdéseiről tárgyalnak. Szakmai program keretében a résztvevők megtekintik az egri kórház és rendelőintézet rekonstrukciós munkálatait, s ezen belül a gépészeti berendezések szerelését. A konferenciával egyidő- ben „Kórházak gépészete’’ címmel kamarakiállítást is rendeztek, ahol a gazdag fotóanyag mellett különböző gyógyászati segédeszközöket láthatnak az érdeklődők. Ezzel a felhívással fordult a hatvaniakhoz a városi tanács és az illetékes szervek. Szeptember 16-tól 17-én, és 23-tól 24-én tisztasági napot szerveztek, melynek keretében mozgósították az úttörőket, a KISZ-eseket és a város lakóit. A hasznosítható hulladékért kapott pénzt gyermekintézményekre, járdajavításra fordítják. Céljuk a ..Tiszta, virágos vá. ros” cím megérdemelt elnyerése a gyakorlatban Is. Az űj-hatvani úttörők környezetüket szabadították WWAAAAA/W\AAAAAAAAAAViAAAAAAAAAAAAAAAA^^AAAAAAAAAAA(VVVVVV^MAAVWAft/VAA(VVVVVVVVVVVVVVVVV7 (Fotó: Szabó Sándor) meg a felesleges vashulladékoktól. Képünkön Vásárhelyi János és diáktársai útban a gyűjtőhely felé. baleset — Üdvözlöm, Pista! Akár hiszi, akár nem, de ezt a kis kupaktanácsot ön miatt hivattam össze. — Énmiattam? Csak nem követtem el valamit... — Nyugalom, egészen másról van szó. — Éspedig? — Éspedig arról, hogy szeretnénk önt a szerszámüzembe diszpécsernek kinevezni. Fizetését megemeljük 400 forinttal, és csak egy műszakba kell járnia. Ezzel együtt természetesen müsza. ki állományba kerül. — Hűha! Ilyen zavarban sem voltam még. — Maga csak ne jöjjön zavarba! Köztiszteletnek örvend, mindenki ismeri, szereti a gyárban, évek óta egyebet sem hallok, mint. hogy maga itt a legjobb esztergályos. Persze a döntés kizárólag magára tartozik. Mfmm ■ ■ mm Köszönöm, de __ M i szeretnénk, ha elvállalná, de ha nem, hát akkor nem. Mondja meg őszintén. — Mindenekelőtt köszönöm a bizalmat, mi tagadás, örülök, hogy rám gondoltak. — Vagyis elvállalja? — Nem olyan egyszerű ez, igazgató elvtárs. Én ugyanis tényleg nagyon szeretek esz- tergályozni. A technikumot is csak azért végeztem el, hogy még jobban értsem a szakmát. Ezenkívül a brigádtól, a srácpktól sem vál. nék meg szívesen. Jól érezzük magunkat. De van még egy harmadik megjegyezni, valóm is. — Mondja csak nyűgöd- ' tan, ez nem kihallgatás, ha-' nem baráti beszélgetés. — Mint tudja az igazgató; elvtárs, nekünk még nines' lakásunk, az anyóséknál la-' kunk és tervezünk még egy\ második gyereket is. Nos, ; ha én műszaki leszek, azon- ' nal elvesztem mindazokat a] szociális és anyagi támogatásokat, amelyeket csak; munkások kaphatnak. Ez < pedig akárhogyan is számo-] lom, több mint százezer fo-' rint. Elnézést kérek, hogy\ az anyagiakat is szóba hoz-] tam, de hát a lakás igen; nagy dolog egy család életé-', ben. Egy munkás pedig ma] előbb tud lakáshoz jutni, mint] egy pályakezdő műszaki. ; Szóval még egyszer köszö-' nőm, de hadd maradjak', még néhány évig esztergá-j lyos... —feoós— A közlekedésrendészet járőreit két súlyos sérüléssel járó balesethez hívták az utóbbi 48 órában; Gyöngyös közelében és Hatvanban kellett helyszínelniük. A 3-as számú fő közlekedési úton közlekedett Trinka János budapesti lakos, aki a személy- gépkocsijával nem tartotta be a követési távolságot és egy óvatlan pillanatban nekirohant az előtte haladó tehergépkocsinak. Az ütközés következtében a személygépkocsi vezetője és két utasa súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egy kapuból tolatott ki Hatvanban az a csehszlovák rendszámú tehergépkocsi, amelyet Julius Oláh vezetett. A tolatást Tóth János hatvani lakos irányította a jármű mögül. Az autó az egyik pillanatban meglódult, s elgázolta a segédkező Tóth Jánost, akit a mentők súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A rendőrség mindkét ügyben folytatja a vizsgálatot. 9 ISKOLÁK és termelószM vetkezetek. Négy Gyöngyös környéki termelőszövetkezetbe látogatnak el pénteken a város általános iskoláinak igazgatói, csapatvezetői és tanárai, hogy egy üzemlátogatás során tárgyaljanak az iskolák és a termelőszövetkezetek kapcsolatáról. Külön értékelik a kihelyezett szakkörök munkáját, szom-' haton pedig az úttörők keresik föl ezeket a tsz-eket. hogy megismerjék a mező- gazdasági dolgozók munkáját. O KIRÁNDVLÁS a MÁTRÁBA. Szerdán egész napos túrán vettek részt a gyöngyösi diákok. A város általános iskoláinak szakkörösei részére szerveztek egy kora őszi mátrai kirándulást. A játékos természetjáráson mintegy harminc kisdiák vett részt. O KÁRTÉRÍTÉST KÖVETELNEK. Győrnél & Mosoni- Dunán szeptember 11-én es 12-én történt tömeges hal- pusztulással kapcsolatos vizs_ gáfat és a károk felmérése befejeződött.. Ä folyó Győr alatti 14 kilométeres szakaszának egész — együttesen 300 mázsányi — halállománya áldozatul esett a szeny- nyezésnek. A félmillió forintos kárt szenvedett halászati szervek kártérítési igénnyel lépnek fel a folyószakasz és a csatornát szennyező szeszgyár, valamint a városi vízművek ellen, a nagy tömegű szennyező anyag ugyanis e két vállalat vezetékein át került a folyóba. o ajAndékszobrok. Újabb 12 szobor gipszeredetijét. ajándékozta szülővárosának, Kapuvárnak Pátzay Pál Kossuth-dijas szobrászművész. A portrék és mellszobrok — melyek nagyobb reszt a felszabadulás utál készültek — történelmi alj kokat ábrázolnák. ilji kulturális életünk olyan lentős személyiségeit, Kodály Zoltán. László, Illyés Gyula. ^ ■ FINN TÁJAK. Nyolc nap Finnországban címmel tart vetítettképes előadást Kígyóssy Ágnes belsőépítési ma délután hat órai kezdettel a Megyei Könyvtár ol-l vasótermeben. <> TÁNCHÁZ EGERBENJ Újból megindul Egerben a táncház. Az első foglalkozás szombaton délután hat órai kezdettel lesz a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Közreműködik a Központi Népi Táncegyüttes, a talpalávalót pedig a Rigmus zenekar szolgáltatja. O MESTERSÉGES TŰ. Több mint négymillió köbméter víz tárolására alkalmas mesterséges tavat alakítanak ki az észak-magyarországi Las- kó-patak völgyében. A munkálatokat egy 600 méter hosz. szú és 9 méter magas völgy, zárógát építésével kezdték meg. A mintegy 170 hektár, nyi tárolót az őszi-tavaszi áradások vizének összegyűj- tésére és a környék mezőgazdasági területeinek öntözésére használják majd. O ÜJ MÉSZÜZEM BERE- MENDEN. Lengyel szakemberek közreműködésével mészüzemet építenek Bere- menden. A Polimex-Ceka nevű varsói céggel az idei BNV-n kötött szerződést u NIKEX Külkerekedelmi Válj lulat, valamint a Cement- és Mészművek azzal céllal; hogy a régi gyárat egymilli. árd forint értékű modem üzem váltsa föl. A teryels szerint a szerelést 1980-ban fejezik be és 1981-ben màç kezdődhet a próbaüzem. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága Sa a Heves tneavei raná« naotlania „ Vállalat Felel«» kiadó: DR NOSZTICZruS FERENC - Szerkesztőség — Eger Belolannis* S. « «2. ■« ~ 5>!Ld1a:„a Hfes meevei Lacmsd« Hatvan. Kossuth tét 8. 888* (városi tanács épülete) Telefon: 18-21 Kiadóhivatal: Eger Belria^isí^i^mT^^n»U^iV»-Jr,ySr|J1ös_?dzsa “• t *288 Telefot t