Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
MíAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAWWAAMiAAAA/WAAAAAAAA. ez) Egyenlőtlen az egyenlők közöttj A türelem egy pohár sört terem. Rózsát a kertben.' Ügy látszik, tévedek, mert a kertben, azazhogy a kert-} helyiségben szépen virítanak a rózsák, akár szakíthatnék is belőlük, hogy egy rózsaszál szebben beszéljen, mint} én. Mert minden bizonnyal én nem beszélek szépen. Ért-S hetöen legalábbis nem. Húsz perce várok már a ponárS sörre a kerthelyiség zsúfolt asztalai között, szemezni ki- 5 vánván a pincérrel, hogy tekintetemből is kiolvashassa ; vágyam egy pohár hideg, habzó sörre. Helyette csak az! abroszból olvashatom ki jómagam, mit ettek a zsúfolt j kertvendéglő eme asztalán az elmúlt két-három hétben! a kedves és kiszolgált vendégek. Azt is, hogy mit ittak.} Azt, amit én is szeretnék: sört — Már fél órája várok, kérem —... próbálok tiz ! percet hozzá hazudni a dolog állásához, már csak a hatás < kedvéért is, de a sörök fel- és a vendégek kiszolgálója}* csak egy futó pillantásra és egy megjegyzésre méltat: — Könnyű a vendégnek... De én dolgozom... Az érv, miszerint, hogy nekem könnyű a dolgom, mert semmi dolgom, mert csak sört szeretnék inni, és} miszerint neki nehéz a dolga, mert ő dolgozik, pontosab- ; ban: ó az, aki dolgozik — az érv, mondom, lenyűgöző. Nagyot nyelek és tikkadok tovább, miközben enyhén ; léhűtőnek érzem magam, a társadalom és külön is a < pincértársadalom piócájának, élősködőnek, akitől bár-} mely pillanatban újjászülethetne a kapitalizmus ahol a} nem dolgozók esznek — igaz, isznak is —, míg a dolgo-} zóké az egyenlőtlenség jogra emelt lehetősége csupán. Állok a pult előtt. A pult mögött vidám terefere. Nem J lenne lelkem megzavarni a kedves eladólányokat, hiszen hála az egyre növekvő belkereskedelmi forgalomnak — bár a külkereskedelmi forgalmunk lenne mindig és mindenben ilyen dinamikus — nem gyakran adódik lehetőség e munkaidő alatti vidám csivitelésre. Sajnos azonban sietek, nekem is lehet azért dolgom, így hát kellő tapintattal átszólok a pult másik oldalára: — Ha lehetne, kérem ... Sietek... — De nagyon türelmetlennek tetszik lenni... Mi is j dolgozók vagyunk — méltatlankodik az egyik bájoska, pedig eszem ágában sem volt dolgozói mivoltát kétségbe} vonni, sőt inkább némileg sürgettem is arra, hogy e fo-< galmat a munka tartalmával kitölteni most és miattam el < ne mulassza. Azért csak elszégyellem magam, mert való-} jában ő itt dolgozó, én meg csak vevő vagyok, vásárolni < akaró, akinek nem kell vásárolnia unos-untalan, de} nekik muszáj állandóan dolgozniuk, és éppen az alatt ; az idő alatt, amíg én kedélyes vásárlással töltöm az időt. ! Vagy legalábbis tölteném. Az íróasztalra szinte ráboruló, a pecsétek, akták, papi-} rok, dossziék tengerében szinte fuldokolni látszó hivatali} dolgozót alig merem megszólítani, hogy... — ... nem látja? Dolgozom ... Türelem, uram, türelem — int le, mielőtt bármit is szólnék. Ügy látszik, gon-} dolatolvasó is, nemcsak törvénytár-silabizáló... Járom, kelem az életem, s egyre inkább elfog a két- ' ségbeesés: én nem vagyok egyenlő a többiekkel. Én} egyenlőtlen vagyok az egyenlők között, pedig ez az or- < szág az egyenlőséget tűzte zászlajára. Ügy látszik, sem a ; zászló nem az enyém, sem e jelszó nem rám is vonatkozó ] evidencia. Mert ahol én megjelenek, ott mindig dolgqzik ; valaki, s én, aki megjelenek, sohasem dolgozom, hanem ; megjelenve valamit akarok. A dolgozótól. Sört, pecsétet. ; inget, parizert, egy telefon kapcsolást, — ám a „vonal” másik végén a szakadatlanul dolgozó nép áll velem szem- ; ben. Velem szemben, akivel szóban és magatartásban mind gyakrabban közölték már, hogy egyenlőek vagyunk. Más szóval, ne ugráljak, maradjak nyugton, mígnem rám ! kerül a sor, míg a dolgozó nép dolgozó gyülekezetének ; rám és ügyemre eső tagja egyenlőségünk arányában elin- ; tézi ügyemet: sört kapok és pecsétet, parizert és telefon- : vonalat. , Tűnődöm ezen az egyenlőségen. A világért sem vita-} tóm. csak tűnődöm rajta és miatta. Én úgv tudtam, lehet.} hogy rosszul tudtam, mert rosszul tanította egy dolgozó; tanító, vagy rosszul tanultam meg én, aki még tanulónak í sem voltam jól dolgozó, hogy szóval, a törvény előtt va-} gyünk egyenlőek. Meg a járdán, ahol egyenlő irányba} haladunk. Meg abban, hogy választók vagyunk és vá-} laszthatók, mint állampolgárok. Meg abban is. hogy ne-} kém sem jár a moziban egy jegyért két hely. De — mon- ’ dom, lehet, hogy rosszul tanítottak — úgy tanultam, hogy ! az az egyenlőség a pult két oldalán, az íróasztal két oldalán. a telefonközpont két oldalán akkor igazán egyen-} lőség, ha akkor és ott egyenlőtlenek vagyunk. Ha ők van-} nak értem: a vevőért, az ügyfélért, a telefonálni akaró-} ért, a sörre szomjazóért. Amelyet aztán úgy kompenzálok; én, hogy amikor ők kerülnek ama másik oldalra, akkor} meg övéké az elsőbbség, akkor meg én vagyok értük és> miattuk: a pincérért, az eladókislányért, az ügyintézőért,} avagy a telefonközpontosért. Az effajta egyenlőség, amely szerint „utóvégre egyen-j lőek vagyunk, uram, mi is dolgozók vagyunk...”, nos az; ■ilyesmi csak egyenlőtlenséget szül az egyenlőségben. Ezért} érzem én úgy már jó ideje, hogy voltaképpen egyenlőt-; len vagyok az egyenlők között. Hiába, mindig rossz helyre állok: a söntéspultnak, az íróasztalnak nem a megfe-j lelő oldalára. — Na, látja, uram, csak megkapta... — mondta a ; pincér és odacsapta a pohárra való korsó sört elém az ! abroszra és már mondta is, nyújtotta is a kezét: — Hat-! ötven... — és loholt tovább a zsúfolt kerthelyiség még! zsúfoltabb asztalai között. A sör különben meleg volt. . ivásra alkalmatlan de arra alkalmas, hogy türelmem ; szimbólumaként is egyben, áthidalja az egyenlőtlenségem; és az egyenlők közötti válaszfalat. Hat-ötvenért. Valamikor osztályharcot kelle'tt ezért vívni. \ vWA-W/vWvWvn Kockázatok az egészséggel Munkavédelmi őrjárat a második és a harmadik műszakban A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának munka- védelmi osztályánál hagyományos már, hogy felügyelői olykor a megszokottól eltérő időpontokban, a délutáni és éjszakai műszakok későbbi óráiban is ellenőrzést végeznek az üzemekben. Így történt a közelmúltban is, amikor a Népújság riporterei társultak az őrjárathoz, hogy a ta. pasztalatokból — lapunk olvasói sem maradjanak ki. Miközben a gépkocsival „nyakunkba vesszük” a megyét, vagy legalábbis annak egy jelentősebb részét — nekivágunk a füzesabonyi, illetve egri járásoknak — Göcző Géza osztályvezető, beszéli : — Nem véletlenül kezdünk néha ilyen tájban is szemlét. Az az észrevételünk ugyanis, hogy a napnak ebben a részében az emberek jobban hajlamosak a „lazításra”. Amint a „nagy főnökök” elmennek, valahogy megfeledkeznek azokról, amelyekhez egyébként máskor igazodniuk kell. Kevésbé veszik komolyan a rendet, az előírásokat. S talán eszükbe sem jut, hogy eközben maguk ellen vétenek leginkább, hiszen felelőtlenségükkel, testi épségüket, egészségüket veszélyeztetik... Tizenhét óra körül fordulunk be a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárába. Kölcsönös üdvözlések, bemutatkozások után elmondjuk jövetelünk okát a portásoknak —, mert ez alól még a különleges igazolvány sem adhat felmentést — s néhány perc múltán máris az üzemekben járunk. Kisvárta tván előkerül a fiatal műszakvezető, Búzás István is, akinek társaságában aztán utunkat folytatjuk. Ami legel ébb meglep bennünket: kísérőnk nem tudja, hogy voltaképpen hány ember is van most a kezeire bízva. (Mentségül szanáljon számára, hogy az őriárat során meglátogatott 11 egység közül mindössze egyben kaptunk ilven kérdésünkre határozott, pontos feleletet. Nos, ha a létszámról nincs is tájékozódva a műszakvezető, maga is csóválja a fejét, amikor fejkendő nélkül találunk több női dolgozót is gépeik előtt, s a dobhártyát valósággal repesztő zajban sem látja a fülekben a védő vattát. A rettenetes dübörgésben, kiabálva kérdezzük az egyik asszonyt, Gyarmati Andrásáét, hogy miért nem vigyáz jobban a hallására. A válasza tömör: — A zajnál is jobban za- 'var, ha be van dugva a fülem. — S láthatóan csak a kedvünkért fogadja el a feléje nyújtott vattásdobozt ... A raktárban zsákokat cipel a fiatalkorú Veres László. A súly — mint kiderül — nehezebb a megengedettnél. — Nem ez a dolga, csak néha segít ebben is — mentegetőznek többen is körülötte. — A fiú, a tiltó szóra leteszi a terhét. Közben pedig, észrevehetően restelli magát, hiszen jól fejlett, erős fiatalember. Csak hát még mindössze 15 éves lesz szeptemberben... 18.05 óra, Eger, Agria Bútorgyár: túlórázó társaság. Kárpitosok. A megkérdezett négy munkás meggyőzően vallja, hogy először maradtak benn az idén. Jól jön a pénz. Ami nem lenne baj. Az az egyetlen szépséghiba, hogy ezek az emberek, ezen a napon 16 órás munkára vállalkoztak!?!). A „rendes” műszak után egy másikra is. S holnap megint reggel hatkor akarnak kezdeni... Ez viszont, hangsúlyozni sem kell, rendkívül fárasztó. Veszélyes lehet. A felügyelők nem a pénzt, sajnálják, hanem a bekövetkezhető balesettől tartanak. Természetesen leállítják a túlórát, s mindjárt közlik ezt Máthé Ernő ügyeletes mérnökkel, a termelési osztály vezetőjével is. Félóra múltán benézünk a szomszédba is, a söripar ki- rendeltségére. Lomtárra emlékeztető, rendetlen műhelyraktár, szabálytalanul pihenő lemezolló. A — rendben dolgozó — töltőcsarnok mellett bizonytalan mozgású, álmos tekintetű idősebb férfi pakolja a palackokkal teli ládákat. Esküszik rá, hogy csak két üveggel ivott a műszakban. Nem akarjuk elhinni. Erre szíves kínálással próbál bennünket jobb belátásra bírni, s szakadt gumikesztyűjét, alkalmatlan csizmáját mutogatva igyekszik másfelé terelni a beszélgetést. 19.30 óra, Csepel Autó Egri Gyára. Mindjárt a bejáratnál egy megengedhetetlen: targonca, pótutassal. S az első csarnok ajtajánál szemüveg nélkül köszörülő fiatalember. A művezető, Tóth Lajos elnézést kér: természetesen itt is van mindenkinek védőfelszerelése, csak hát éppen nemrég költözködtek. Az üzem teljes felújítás alatt van jelenleg is. Akaratlanul is, kicsit felborult a megszokott rend. A csarnok előtt építési anyagok között botorkálunk tovább. A művezető is egyetért azzal, hogy az éjszakai műszak biztonságáért bizony elkelne rég’ a térvilágítás. Egyébként különösebb szabálytalanságokat nem tapasztalunk. Amint halljuk: csökkennek a balesetek. Végigmegyünk a tejipari vállalat üzemén, majd a szomszédos kenyérgyáron is. Jelentősebb munkavédelmi múlasztásra nem. kell figyelmeztetni a benn talált dolgozókat egyik helyen sem. A tejüzemben valójában csak a meglehetősen korán udvarra pakolt másnapi túró minőségéért, a kenyérgyárban pedig a sütés közben folyó „rekonstrukció”, átépítés s a vele járó felfordulás miatt aggódunk... Még jóval a záróra előtt benézünk a Platán Étterembe is. Az üzletvezető-helyettese készséggel áll rendelkezésünkre — de a személyzet kért egészségügyi könyveit legjobb akarata mellett sem tudja megmutatni. Már kihalt a konyha, de előkeríti a szakácsot, s együtt feltárják előttünk a hűtőszekrényeket is. A napi ételmintát nem találjuk. Aztán néhány üveg csak előkerül, ám hiányzik róluk a pontos dátum. Magyarázzák, hogy a mai főzt- jük van bennük, csupán elfelejtették mellőlük az időpont megjelölését. Mai a főtt tészta is a vájdlingban. Igaz, igaz, főtt tésztát nem szabad tárolni, kiváltképpen pedig másnap is feltálalni. Valahogy elfelejtkeztek róla. Azonnal kidobják. Parádsasvár, üveggyár, éjfél tájban. Juhász Pál művezető kapásból vágja a gondjaira bízott létszámot, majd végigvezet az üzemeken, kívánságunk szerint. Nincsenek nagyobb hibák. Azért a sa- vazócsamok előtti két nagy bojler szigetelését régen kicserélhetnék — figyelmezteti kísérőnket a megyei munkavédelmi főfelügyelő — kívánatos lenne továbbá, ha a kazánházi gépkezelő nem aludna még akkor sem, ha a berendezést gondosan kikapcsolta. A festékkeverő helyiségben Farkas Menyhérték a hiányzó porelszívóra panaszkodnak. S közben kiderül, hogy a használt porálarc felszereltsége is hiányos. Ezt azonban már mi vesszük észre... Mátravidéki Fémműinek, Sírok. A porta sötét. Időbe telik, amíg bejutunk a kapun. Beljebb nem rosszak a tapasztalataink. A Ill-as üzemben egyenesen dicsérnek a felügyelők: helyes volt, hogy pótlólagosan automatizálták az alapozó gépeket. A kívülállónak is feltűnik, hogy sokkal könnyebb így a munka, nem utolsósorban pedig biztonságosabb. 1.55 óra, Finomszerelvény- gyár, Eger. Dudálunk, zörgetünk, míg fény gyűlik a portán s utat engednek gépkocsinknak. A 31-es üzemet választjuk, itt keressük a műszakvezetőt, Az első, ami feltűnik: az egyik gép mellett, kis asztalkájára hajtva fejét alszik egy fiatalasszony. A másik: három embert is megkérdezünk, de egyikük sem tudja, hogy ki itt az ügyeletes. Néhány perc múlva szerencsére magától is előkerül Erdélyi József, a műszak felelőse. Mint kiderül: három hónap óta ő az egyik munkavédelmi őr is. Kétszeresen kapóra jön tehát, hogy összefutunk. Szívélyesen áll a segítségünkre. Amerre csak vezet, nem látunk rosszat. Am, amint egyszer merő véletlenségből bekukkantunk egy kisebb műhelybe is, a látvány elképeszt valamennyiünket: homlokára tolt szemüveggel, félmeztelenül hegeszt valaki! Odalépünk hozzá, bemutatkozunk. ö is mondja a nevét: Kovács Lajos. Az első szóra beismeri, hogy helytelen amit tesz. S megy is, hogy azonnal felöltözködjék. Bőrkötény, pajzs helyett, persze csak egy felső tréningblúzra kell gondolni.., őrjáratunk a dohánygyárban ér véget hajnali négy körül. A főfelügyelő hangsúlyozza, hogy viszonylag csöndes délutánunk, éjszakánk volt. őszintén szólva több szabálytalanságra, nagyobb hibákra számítottak. Mi pedig azt találgatjuk riporterkollégámmal, hogy vajon mit láttunk volna egy „mozgalmasabb” ellenőrzés során, mennyi lehet, ami a munkavédelmi felügyelőknek is sok...? Hiszen jómagunk csak egy részét jegyeztük fel annak, amit ők észrevették ... Gj óni Gyula 1
