Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
Parttalan mecenatúra? Az idén tízéves a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, amely egy 1968-as minisztertanácsi állásfoglalás alapján, az addig önállóan funkcionáló irodalmi, képzőművészeti és zenei alap összevonásával jött létre. Ez a társadalmi szerv, amely közvetlen állami költségvetési támogatást nem kap, viszont négy vállalatot — Képcsarnok, Iparművészeti Vállalat. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Képző- művészeti Kivitelező Vállalat — tudhat magáénak, a tagjainak elismert művészek legfőbb mecénása, benne testesül meg a művészeket és művészeteket támogató társadalmi mecenatúra. Jelenleg az irodalmi szakosztálynak 688 tagja van, közülük 93 a vidéki, a zeneinek 197 tagja közül mindössze 6 él a fővároson kívül, míg a legnépesebb képzőművészeti szakosztály 3341 tagja (ebből 1161 az iparművész!) között kereken 700 vidékit tartanak nyilván. ★ Ezek a létszámadatok már elgondolkoztatnak. Részben a vidékiek meghökkentően alacsony arányszámával, részben pedig a képzőművészeti szakosztály irreálisan magasnak tűnő taglétszámával. Mint hallottuk, rohamosan nő az érdeklődés, mind többen kérik felvételüket, s az elmúlt évben például a képzőművészeti szakosztályhoz több mint 330 felvételi kérelem érkezett. Szüksé- ges-e vajon ennyi művész támogatása, vagy fordítva: van-e társadalmi igény eny- nyi művész alkotásainak befogadására, a Művészeti Alap tagságának elnyerésével hivatalosan művésznek elfogadott sokaság alkotó tevékenysége arányban áll-e az elismert művésszé lenni kívánás és a rájuk fordított társadalmi támogatás megnyilatkozásaival? Ez a kérdés — természetesen — elsősorban a képzőművészeti szakosztálynál merül fel, a másik kettőnél eltérő a felvételi rendszer, a létszám sem meghökkentően magas, sőt a zenészeknél alacsony KISZ-ipszerMt az egri ISII-nál Az Autóközlekedési Tanintézet egri iskolájának dolgozói többnyire fiatalok, a munkájuk azonban olyan jellegű, hogy meglehetősen ritkán tudnak összeülni egy- egy közös beszélgetésre. Ezért gondoltak arra, hogy megalakítják az intézeti KISZ- alapszervezetet, így bizonyára több mód nyílik a közös programok szervezésére, problémáik, gondjaik megoldására. A kezdeményező Sóskúti László volt, aki régi ifjúsági mozgalmi aktivista, mint a városi úttörőgárda közlekedési alegységének parancsnoka. A KISZ-alapszervezet alakuló gyűlésére a hét végén került sor. A fiatalok tanácskozásán ott voltak az intézet vezetői, s megjelent az alakulást támogató városi KISZ- bizottság képviselője is. A javaslatok megtétele után megválasztották a vezetőség tagjait. A titkár Sóskúti László lett, vele együtt Farkas Tibor, Kálmán Péter, Marczis Katalin és Bóta Zoltán irányítja majd a 22 tagú alapszervezetet. A vezetőség tagjai szeptember elején tartják majd meg a következő ülésüket, amelyen az akció- program elkészítése lesz a fő téma. Egyik kiemelkedő céljuk, hogy még szorosabb kapcsolatot tartsanak az iskola vezetőivel, s a lehető legváltozatosabb módszerekkel segítsék a korszerű KRESZ-oktatást. Az ATI új KlSZ-alapszer- vezetének ülése a tagsági könyvek kiosztásával fejeződött be. ßMßwM —I »t——-----— 1 978. augusztus VI., vasárnap is, legfeljebb a vidékiek aránya meglepő. ★ Rememkművek ritkán születnek, de születnek tisztes, értékes, becsületes alkotások, vagy éppen az érték határán levő, de értékelendő művek — hangzott el a minap az Alap életéről, tevékenységéről folytatott eszmecserén. Egy másik vélemény szerint a közművelődési feladatok is indokolttá teszik a nyitott kapuk gyakorlatát, nem szabad gátat állítani tehetségek kibontakozása elé. Itt azonnal megkérdőjelezhető: vajon a közművelődési törekvés, a tehetségek ki- bontakozásá'nak támogatása törvényszerűen megköveteli-e, hogy a még csak bontakozó tehetség azonnal hivatalosan elismert művészként tevékenykedhessék, vagy akár kísérletezhessen? A létszám folyamatos növekedésében az Alap igazgatósága is érez veszélyt, hiszen elhangzott olyan vélemény, hogy az állam, illetve a társadalom az Alap létrehozásával vállalta a művészek mecenatúráját, de valahol majd határt kell szabni, mert a sikeres amatőrtevékenység nem jelenthet jogot az Alap tagjai közé történő felvételre, a művészi rangra és a fokozottabb támogatásra. Ebből adódik, hogy a felvételi rend reformjára készülnek. Felvetődött az a gondolat is, hogy az Alapba történt felvétel ne legyen életre szóló, hanem az arra való érdemességet időszakonként — művekkel — újra bizonyítsák a művészek. ★ Természetesen a Művészeti Alap nem egyszerűen nagy bukszával rendelkező nagybácsi. Gondja van a zsűrizésekkel, feladata a mintegy háromszáz zsűritag összefogása, a reális értékorientáció lehetőség szerinti biztosítása, a vásárlási rendszer folyamatos finomítása, a műkereskedelem megfelelő irányítása, támogatása, a magyar műkereskedelem hitelének, széles társadalmi elismertetésének visszaállítása, megerősítése. A támogatáshoz, a fentiekben vállalt széles körű mecenatúrához anyagi eszközök is kellenek. Közvetlen állami költségvetési támogatás hiányában a Művészeti Alap ezt négy vállalatának bevételeiből fedezi. A fentebb felsorolt négy vállalat tevékenysége sokfelé ismert. A Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat boltjaiba gyakorta bêtérünk, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának kiadványai naponta kerülnek a kezünkbe, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat munkája meg ott van előttünk- sok-sok köztéri szoborban és egyéb alkotásban. Egyik oldalról a művészi rang és hitel, másik részről az alkotómunkát segítő anyagi támogatás biztosítása a Művészeti Alap mecénási munkájának legfőbb vonulata. Mindkettő roppant felelősséggel járó teendő. A művészi rang, a művészként el- isemrés nem mérhető sehol abszolút mércével. Nagy a létszám, nagyok az összegek, nagy a felelősség. Talán azért is ejt gondolkodóba a bevezetőben említett létszámbeli aránytalanság, s a képzőművészeti szakosztály aránytalanul magas számadata, ezért fogalmazódnak meg olyan kérdőjelek, mint az alkotók száma, az alkotások és a befogadás, a társadalmi szükséglet viszonya, a tagság növelése, vagy annak örök életre szóló joga. Mert ez a társadalmi mecenatúra sem lehet parttalan! Benedek Miklós Az élet néha furcsa módon alakítja, formálja az emberi -sorsokat. Botos Barna, a Heves megyei Tanácsi Tervező Vállalat mérnöke például néprajzos akart lenni, és végül tervező lett. Hogyan is történt? — Debrecenben születtem 1926-ban. Diákkoromban élénken érdeklődtem a néprajz iránt, egy pályázaton díjat is nyertem. Ekkor már dúlt a második világháború, s a nyomdát, ahol éppen ki akarták nyomtatni a pályázatom, lebombázták. Nem sokkal később a másodpéldány sorsa is megpecsételődött, ugyanis a lakásunkat is lebombázták. A felszabadulás után pedig az egész ország az újjáépítés lázában égett, s miután mindig jól rajzoltam, úgy éreztem, hogy nekem is ki kell vennem a részem az építésből. Ezért építészmérnökhallgatónak jelentkeztem. Nehéz, de igen romantikus, lendületes idők voltak azok. Ahhoz, hogy tanulni tudjunk, előbb romjaiból kellett felépítenünk a kollégiumot. Mi, népi kollégisták különösen sokat tettünk, ezért én is megkaptam például a Nemzeti Bizottság újjáépítési oklevelét. Az egyetemet 1950-ben fejeztem be, nyugodtan mondhatom, hogy sikeresen. Abban az évben a diploma- munkánkat nem egyénileg, hanem egy-egy képzőművészhallgatóval közösen kellett elkészítenünk, s a társammal együtt részesei voltunk a kiadott öt, egyenlő díj egyikének. — Aztán az egyetem be_ fejezése után egy kis csalódás következett... — Igen. Egerbe kerültem, a megyei építőipari vállalathoz. Csakhogy nem tervezőnek, hanem kivitelezőnek. Mit tagadjam, berzenkedtem ellene. De nem volt más választás, évekig ezt a munkát kellett végeznem. Dolgoztam a mezőkövesdi gabonatároló építésénél, Lillafüreden építésvezető, Balassagyarmaton fődiszpécser voltam, aztán Gyöngyösre kerültem — majd a nagy körút után vissza Egerbe. Ma visszatekintve ezekre az évekre, egyértelműen vallom, hogy nagyon szükségesek voltak számomra. Ügy érzem, nem lehet jól tervezni kivitelezői gyakorlat nélkül, mert az embert köny- nyen elragadja a fantáziája. A kivitelezői gvakorlat során viszont az emberben kialakul a kontroll, jobban A tulajdonnév megkérdőjelezendő Életünk állomásai Amikor néhány évvel ezelőtt megalakultak a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező irodák, nemes gondolat vezérelte a szervezőket. Olyan feladatra vállalkoztak, amely tulajdonképpen mindenkit érint, részt kérve és vállalva az emberi élet nagyobb állomásainak emlékezetessé, még szebbé tételére — a társadalom figyelmességét reprezentáló ünnepek megrendezésével. A nagy állomások — a névadás, a házasságkötés, s — ahogy a természet elrendeli, — a végső búcsú szertartása nemcsak valamilyen belső, családi ügy, hiszen éppen a családi közösségek képezik a társadalom alapját. ★ Az egri városi tanács végrehajtó bizottsága . nemrégiben tűzte napirendre a megye- székhely eme irodájának (TÜSZSZI) —(már e rövidítés-tulajdonnév is megkérdőjelezendő) — működését, elemezve az elmúlt négy év tapasztalatait. (Legutóbb 1974- ben számoltak be erről a témáról). A működési terület kiterjed a megyeszékhelyen túl az egri és a füzesabonyi járásra is. Figyelemmel arra, hogy az utóbbi időben országosan és helyi szinten is egyre csökken az egyházak szertartásait igénybe vevők száma, elmondható, hogy az irodák nagy jelentőségű politikai, közművelődési misz- sziót is betöltenek. Ami a statisztikát illeti, a kép még eléggé változatos. Az eltelt négy esztendő alatt például Egerben a legtöbb esküvőt az iroda 1975-ben (645-öt) szervezett. Névadó ünnepséget 1974-ben 257, három évvel később pedig már 593 esetben rendeztek. A temetési szertartások statisztikája: 1974-ben 53, 1977-ben pedig 149 esetben vették igénybe a TÜSZSZI szolgáltatásait. Az iroda legfontosabb feladata, hogy részt vegyen a szertartások előkészítésében és megrendezésében. Mindehhez megfelelő propagandára is szükség van, de a legnagyobb népszerűsítő, maga a sikeres, az emlékezetes ünnepség. Jelenleg két óvoda, illetve a tanárképző.főiskola és az Egri Állami Zeneiskola tanárainak egy-egy csoportja áll készen arra, hogy zenével, dallal, verssel, játékkal köszöntsék az újszülöttet, illetve az ifjú párt. Bár a választék szinte kimeríthetetlen, a TÜSZSZI évről erre pályázatot hirdet a névadók, esküvők forgatókönyvének még szebbé, színesebbé tételére. A legjobbakból kiadvány készül A szavalok és az énekkar rendszeresen részt vesznek az országos fesztiválokon, méghozzá igen szép sikerrel. ★ A legnépszerűbb szolgáltatás a névadó ünnepség. Szépek a műsorok, az egész szertartás bensőséges, emlékezetes. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy .o tömeges névadók csökkentik a rendezvény bensőségességét, erre nem ártana, ha az igényeket benyújtó üzemek, intézmények is felfigyelnének, s nem szorgalmaznák a többes névadók szervezését. Változatlanul probléma még a temetési szertartások rendezése. A temetőkben, különösen az egri lajosvárosi, o felnémeti és a felsőtárká- nyi temetőben a szertartásokhoz hiányoznak az alapvető feltételek, amelyeknek a megteremtése megyei határozat értelmében a városi tanácsok műszaki osztályainak a feladata. A társadalmi temetések számának növekedését gátolja, hogy nincs megfelelő búcsúztató szónok, s ez összefügg sajnos — mondjuk ki — az alacsony tiszteletdíjjal is. Ugyanez a probléma a temetesi kórusokkal és a szavalókkal kap^ csolatban, különösen, ha vidéki szertartásokról van szó. Itt jegyezzük meg. hogy bár egyszerűnek tűnik, de a hangulathoz szerintünk egyáltalán nem méltó a gépzene alkalmazása. Az esetleges technikai zavarok például, enyhén szólva is rombolnák a temetési szertartás sajátos, mélyen emberi hangulatát. ★ Megem Ütjük még. hogy egyéb ünnepségek — aranylakodalom, érettségi találkozó stb. — megrendezéséből is kívánság szerint kiveszi részét az iroda. Munkájához azonban még sok más feltétel hiányzik. Az ügyintézés rendelkezésére álló egyetlen szűk irodahelyiség már eleve gondot okoz, ezért fontos lenne, hogy az anyakönyvi hivatal is a megüresedő telefonközpont épületében kapjon helyet, a megfelelő működést segítő átalakítások után. Itt például be lehetne rendezni egy helyiséget a névadó ünnepségek számára. Ez kettős előnnyel járna. Egyrészt fűthető lenne — nem úgy, mint télen a házasságkötő terem! — másrészt csökkenne a házasság- kötő terem túlzsúfoltsága. Egy szombati napon olykor húsz eküvőt is rendeznek, húszperces időközökben., Másképpen lehetetlenség megoldani. A szűk időköz ugyanakkor megszabja a műsoridőt is, ezáltal kevesebb a választék. Remélhetőleg a nagyobb körültekintés, a valóban gyakorlati segítségnyújtás még tovább emeli e fontos szolgáltatások színvonalát, figyelembe véve az iroda tevékenységének társadalmi jelentőségét. Kátai Gábor Tervezni — mnnnk es jösffciraele el tudja helyezni a dolgokat. — Mégis megörült, amikor végre tervezhetett? — Nehéz erre egyértelműen válaszolni. Persze, hogy örültem, csakhogy akkoriban, az ötvenes évek közepén sok olyan tervet készítettünk társaimmal együtt, amelyekből nem lett soha semmi. Ez aztán persze elkedvetleníti az embert, és egy kicsit igénytelenné is teszi, mert nem tudja, hogy valóban szükség van-e a munkájára, vagy sem. Mostani vállalatomnál, illetve ennek elődjeinél kezdődött el aztán egy olyan fejlődés, amely nagyobb felelősséget támasztott a tervezőkkel szemben és a feladatok is egyre nagyobbak lettek. Ebben az időszakban jutottam én is komoly feladatokhoz, melyeket örömmel vállaltam. — Mikre gondol? — Társtervezőként részt vettem például a megyei tanács új irodaházának tervezésében, aztán vállalati nívódíjban részesültem a Szolnok megyei Tiszabő, Kőtelek klubkönyvtárának tervezői munkájáért. Az elmúlt néhány évben pedig olyan feladataim voltak, mint például a gyöngyösi Mátra- szálló belső kiképzése, a megyei tanács Fazola-szárnyá- nak belső építészete, Egerben az Egészségház utcai lakó- és üzletház tervezése, vagy szintén Egerben a Grónay utcai lakótelep lakóházainak tervezése. De én készítettem a lillafüredi Palota-szálló belsőépítészeti terveit is. — És előjött a néprajzos múlt is... — Igen. Nagyon kedves megbízatás volt számomra az átányi, noszvaji és szilvásváráéi népi műemlék házak építészeti terveinek elkészítése' is. Valóban, ezeknél a munkáknál jól jött a néprajz iránti vonzódásom. — Mint. ahogy eddigi legnagyobb munkájánál, a megyei rendőrkapitányság tervezésénél is segített egy ifjúkori vonzalom. — Valóban. Fiatalkoromban gyakran írtam verseket, és a ritmusérzék egy építésznél is fontos kellék. De erről a feladatomról talán egy kicsit bővebben. Amikor megkaptam a megbízatást, hogy tervezzem meg az új rendőr-főkapitányságot, elbizonytalanodtam. Az egri tervező felelősségével, aki itt marad és naponta érzi a közvélemény súlyát, egy olyan épületet kellett terveznem, amely olyan környezetbe kerül, mint a líceum, a székesegyház által határolt tér. Nem beszélve arról, hogy Eger idegenforgalmi centrum, és ezen a téren szinte mindenki áthalad, aki a városba jön. Nyomasztott a nagy építészelődök híre is, hiszen olyan épületet kellett terveznem, amely méltó a térhez, de nem feszíti szét azt, hanem harmonikusan illeszkedik abba. Arra gondoltam, hogy az emberek azt érezzék majd az épület láttán, hogy az mindig ott volt. S hogy ez mennyire sikerült, azt már ne a tervező, hanem a szakvélemény fogalmazza meg: „A tervező a történelmi városközpontban — a város két főutcájának metszéspontjában, a különböző stílusú épületek közé ékelve, olyan épületegyüttest alkotott, amely harmonikusan illeszkedik a védett műemléki környezetbe. ... Az épület karakterét meghatározó lágy vonalvezetés a helyi közvéleményt máris megnyerte.’.’ A tervezői munkát tehát siker koronázta. A város lakói elismeréssel adóznak a szép épületért, maga a ter-_ vező pedig megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. — Ezek után egy kis pihenés következik? Mosolyog. — Â, dehogy. Most készítem a gyöngyösi Pacsirta utcai lakótelep és Kál új községközpontjának terveit. Illetve az utóbbinak egy része már meg is valósult. Pihenésről tehát szó sincs. — Az elmúlt években igen sokat tervezett és valószínűleg a jövőben is lesz munkája bőven. Milyen szempontok vannak, amit korábban is és a következő munkáinál is érvényesíteni akar? — Lehet, hogy talán egy kicsit nagyképűen hangzik, de én az embereknek tervezek. A természetben nincsenek merev mértani rendszerek, és én valahogy az oldott, lágy vonalakat kedvelem. Éppen ezért nem szeretem a mechanikus, gyermekkocka jellegű építészetet. Ezért el kell szakadni a sablontól, mindig újra kell törekedni. A másik dolog pedig az, hogy véleményem szerint a tervezők valahogy lebecsülik a sétáló ember élményét. Nem nagyon törődnek azzal, hogy szemmagasságban mit lát az ember, pedig ez nagyon fontos. Én tudatosan törekszem arra, hogy ilyen szempontból is élményt adjak az embereknek. Bizonyára abból is fakad ez, hogy Botos Barna nem csupán külső, hanem belső- építész is, aki nagy gondot fordít az aprólékos, gondos kiképzésre az épület minden vonatkozásában. És az is biztos, hogy a tervei nyomán megvalósult épületek, belsőépítészeti munkák valóban élményt jelentenek. És példát is mutatnak a fiatal építészeknek is. Fiatal építészek ? Egyik lánya építészmérnökhallgató, a másik még gimnazista, de szintén építésznek készül. Lesznek tehát, akik folytassák az apai hagyományokat. Kaposi Lèvent«
