Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-01 / 179. szám
Munkánk tájképe Elnagyolt és aprólékosan kidolgozott részletek, komor meg vidám színek egyaránt föllelhetők ezen a képzeletbeli tájképen. A hatalmas vászonnak csupán egyetlen darabját, az ipari munka terepét szemügyre véve: a légkondicionált üzemcsarnok, s a füsttől olajtól feketére párolódott műhelyépület éppúgy helyet kapott rajta, mint a verítékeztető gürcölés, s a központi vezérlőterem műszerfalán a gombok nyomo- gatása. Munkánk környezete legtöbbször olyan, mint munkánk maga. Ellentmondó, össze nem illő alkotóelemek sűrítője, s ugyanakkor biztató változások foglalata. B két végpont Napjainkban a minisztériumi iparban 32 ezer fizikai foglalkozású dolgozik úgy, hogy nagy erőkifejtésre kényszerül, nagyon kedvezőtlen munkakörülmények között. S a másik szélsőség jellemzője: 36 ezren vannak azok, akik feladata — főként a villamosenergia-iparban, a kohászatban, a vegyiparban — különféle automatikusan működő berendezések felügyelete. Majdnem azonos létszámú tábor, némileg azt is jelezve, munkánk tájképe fokozatosan alakul át, nagy lendülettel meghúzott ecsetvonások itt nincsenek. Megfogalmazhatjuk tehát azt a gyakorlati tapasztalatot, hogy munkánkban —, s annak környezetében — a korszerű és az elavult egyszerre van jelen, ezzel is, azzal is számolni kell. A kérdés éppen az, e kettősséggel mennyire számolnak a munkahelyek? Különféle, így népi ellenőri és szakszervezeti vizsgálatok bizonyítják, a vállalatok tekintélyes csoportja nem fordít folyamatos figyelmet munkánk tájképének szebbé tételére. A majdani építkezésre, rekonstrukcióra, fölúj ítasra hagyatkozva azon sem változtatnak, amin lehetne. Addig jó lesz így is — hangzik a vélekedés, ám az addig kifejezés gyakran hosszú esztendőket takar. Rábukkantak például a népi ellenőrök olyan . esetre. amikor hetedik éve halogatták az illetékesek az üzemi konyha és ebédlő korszerűsítését, mondván, szándékukban áll egy ún. szociális épület tető alá hozása. E valóra nem váltott szándék sok ezer munkaóra veszteséget okozott, mert a zsúfoltság miatt egy, másfél órára nyúlt meg az ebédidő.,. S a találomra kiválasztott ügy már-már jelképe annak, mennyire huszadrangúnak tartják némelyek a munka tágabb környezetét., holott nemcsak gyakorlati, hanem tudományos ismeretek is aláhúzzák ennek erőteljes hatását a munkavégző közérzetére, a termelékenységre, az áru minőségére. Az iparban a fizikai foglalkozásúak 54,9 százaléka „nehéz” munkát végez, s azért a macskaköröm, mert e hivatalos kategória nem azonos a köznapi értelmű felfogással, mivel ez utóbbin a puszta erőkifejtést, az izmok igénybevételét érti. Lehetőség az Hatalmas summát költenek a népgazdaság szocialista szektorában — a legutóbbi években 68—72 milliárd forintot egy esztendő alatt — gépekre, berendezésekre, s ennek az összegnek a legtekintélyesebb része az iparé. Ma az iparban a létszám 50,6 százaléka lát el gépi munkát, csakhogy így csalóka ez a szám, mert sajnos, sok esetben a gép ellenére is nagy a fizikai igénybevétel, a kézi erőkifejtés. Valójában ennek a tábornak csak a felét teszik ki olyan foglalkoztatottak, akik ténylegesen gépesített feladatokat oldanak meg. Érdemes tehát az adatok mögé tekinteni, mivel csak így láthatunk tiszta képet. S e kép azt mutatja, a jelentős fejlesztési kiadások ellenére nem élnek mindenütt az összhangra, a régit és az újat egyeztető cselekedetekre módot nyújtó lehetőségekkel. Ahogy gyakori eset, a frissen átadott gyártócsarnokok néhány hónap alatt ellomposod- nak, mivel senki sem törődik a renddel, a tisztasággal, a gépek letakarításával. Még azok az irányítók sem, akik korábban fogadkoztak, majdha meglesz az új műhely, akkor. ,, Mostanra a munkavédelmi felügyelő észrevételeire egyetlen „érvvel” tudnak felelni: nem kapni takarító személyzetet. .S az ilyesfajta kifogások sajnálatosan gyakoriak, holott legtöbbször maga az igény, s a fegyelem, no meg a számonkérés hiányzik. Ne a sor végére Munkánk tájképe sokféle szembeállításra nyújt lehetőséget, hiszen lelhetők auto- matikák vezérelte robottargoncákkal dolgozó raktárak éppúgy, mint olyanok, ahol egyetlen eszköz van, a gurtni. Beszélhetünk fűtővel, aki pusztán műszereket figyel, s társával, aki tonnaszám lapátolja a szenet a tüztérbe. Szót válthatunk művezetővel, aki intésére daru mozdul, konvejorsor jön mozgásba, s kollégájával, aki — segédmunkás híján — maga vonszolja a súlyos ládákat, beosztottjaival, a nő- dolgozókkal együtt. Az a tény például, hogy a fizikai foglalkozásúak közül az iparban 49,2 százalék a kisegítő tevékenységet végzők aránya, legszélsőségesebb munkakörülményeket, -feltételeket takarja. S gyakran szó szerint takarja, azok sem kívánják észrevenni, akik kötelme, dolga a lehetőségekhez mért javítás, jobbítás. Nemcsak anyagi, hanem szemléleti okok is közrejátszanak abban, hogy munkánk tájképe csúfabb, mint amilyenre az objektív adottságok festik. Éppen ezért nem elég kárhoztatni azt a magatartást, mely anyagiakban, erkölcsiekben, tervekben és cselekedetekben a sor végére utasítja a munka környezetének változtatásával összefüggő teendőket. E magatartás visszaszorítására nem a korholó szó a legjobb eszköz, hanem a szigorú elszámoltatás, a folyamátos ellenőrzés, az irányítók megítélésénél e szempont rangjának mielőbbi megadása. Mészáros Ottó Elkészült az erdőgazdaság és faipar fejlesztési terve Részletesen foglalkozik a fakitermelés és a "feldolgozás terén mutatkozó aránytalanságok feloldásával az erdőgazdaság és a faipar fejlesztésének távlati terve, amely most készült el a MÉM-ben. Az elmúlt harminc évben 450 ezer hektárral nőtt az erdőterület, s megkétszereződött a fakitermelés, ezzel a fejlődéssel azonban nem tartott lépést az ipar. Az elmúlt időszakban mindössze két nagyobb fafeldolgozó üzem épült, a meglevők zöme pedig kis teljesítményű és elavult. Az ipar fejlesztésének nehézségeit fokozza, hogy egész Európában egyedül hazánkban foglalkoznak kemény lombosfa feldolgozásával, hasznosításával, s emiatt a fejlesztésen dolgozó magyar szakemberek bizonyos fokig magukra vannak hagyatva. A feldolgozás nehézségei miatt az erdőkben egyre gyakrabban lábon kellett, hagyni a különben már kitermelésre érett faállományt. A teljesztési terv megvalósításával megteremtik az erdőgazdálkodás és a faipar termelésének összhangját. Az ország erdőterületét 1981 — 90 között csak mérsékelten, mintegy 100—110 ezer hektárral, a fakitermelést pedig ezzel arányosan 1,5 millió köbméterrel bővítik. A feldolgozóüzemek teljesítményét ugyanakkor erőteljesen, másfél-kétszeresére növelik, ezzel az ipar lényegében „utoléri” az erdőgazdaságok teljesítményét. A faanyag jelentős részét a faforgácslap-gyártásban hasznosítják. 1990-ig 100 ezer köbméter- „ stí bővítik a faforgácslapgyártó kapacitást. 1990-ig 1,2—1,3 millió köbméterrel emelik az erdei alapanyagokat felaprító gépek teljesítményét, ami jelenleg néhány ezer köbmétert tesz csak ki, ugyanis részben ebből az úgynevezett apríték- ból állítják elő a farostlapokat, -lemezeket is. A tervek szerint folytatják a fűrészipar rekonstrukcióját. Ennek keretében az V. ötéves terv időszakában 15—16 üzemet korszerűsítenek, bővítenék, s erre a fejlesztésre 1—1,2 milliárd forintot költenek. 1981—90 között még erőteljesebben bontakozik majd ki ez a rekonstrukciós program, ami lehetővé teszi a fát használó egyéb iparok bővített ellátását és az export fokozását (MTI) Tárnáméra: Aratás — hátországgal Csak el ne kiabáljuk: végre ég a határ! A meg ma is legnagyobb és legfontosabb nyári munkánk, az aratás, a betakarítás laza ég benne, hogy szinte íeiedteti, mennyire rosz- szul kezdődött ez a nyár, ez az aratás. Tárnáméra. Úgy tűnik,'most itt mindenkiben ez a tűz lobog. A kombájnosok, a terményt behordó gépkocsivezetők, alkatrész után rohangálok, vezetők, adminisztrátorok, mindenki. Sürget az idő, sürget a munka. Antal Ferenc, a termelőszövetkezet elnökhelyettese mondja: — Nincs egy percünk vesztegetni vaíó. 350 hektá- őszi árpánk van, 36 káposztarepce, 2151 őszi búza és 530 tavaszi árpa. Az őszi árpával és a repcével már teljes egészében végeztünk, az egész betakarítva. És az eredmény sem rossz: az őszi árpa 42 mázsát, a repce 15,7-et hozott hektáronként. És persze, jól belevágtunk már a búzába is, egynegyed résszel itt is rendben lennénk, a hektáronkénti átlag eddig 43 mázsa felett van, és biztos, hogy még jobb is lesz, ha nem rosszalkodik az idő. így látja a helyzetet a fiatal műszaki főágazatvezető főmérnök, Bállá Sándor is. Mire kiérünk vele a zaránki határba, sok mindent megtudunk tőle a betakarítás gondjairól, na az örömeiről, és arról, hogy ez utóbbira már van ok, elég. Nagy Tivadarné, a szakácsnő elégedett „fiai” étvágyával. — Például az — mondja —, hogy búzából 40 mázsás termésátlagot terveztünk, és a várható eredmény ennél lényegesen jobb lesz. Ennél is fontosabb, hogy mennyire szívén viseli nálunk mindenki: sikeres legyen a betakarítás. Nem túlzás, de beosztásától függetlenül lényegében most mindenki ezért dolgozik, persze, különböző Munkásmozgalmi emlékművet avattak a szigetmonostori erdei telepen Győri Imre ünnepi beszéde Négy nemzedék képviselői keresték föl vasárnap a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő szigetmonostori edei telepet. Úttörők, KISZ- fiatalok, a telep mai lakói és a munkásmozgalom régi harcosai együtt köszöntötték a jubileumot. Az ünnepi nagygyűlésen megjelent Győri Imre, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára. Cservenka Ferencné, a KB tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára. Molnár Endre, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, Ligeti László, a SZOT alelnöke, Borovszky Ambrus, a vasasszakszervezet elnöke. Krekács György, a KPVDSZ főtitkára. Ott volt Pest megye és a főváros társadalmi szervezeteinek, intézményeinek számos képviselőié. Barát Endre, a Pest megyei pártbizottság osztályve-“ zetőie mondott bevezetőt. Ezután Győri Imre méltatta az évforduló jelentőségét. Megemlékezett azokról a munkásokról, és alkalmazottakról, akiknek természet- és sportszeretete évtizedeken át fenntartotta ezt a munkás- mozgalom számára is helyet adó üdülőtelepet. Kegyelettel szólt a hajdani küzdőtársakról a mártírhalált halt har- coksokról, s a Központi Bizottság nevében is köszöntötte a telep mai lakóit, akik fenntartották és tovább szélesítették, megőrizték és ápolják az erdei telep hagyományait. Győri Imre ünnepi beszédében felevenítette a telep felszabadulás előtti történetét. Hangsúlyozta: Szigetmonostor az egyik példája annak, hogy a legvadabb fasiszta terror sem tudta megtörni, megfojtani a Kommunisták Magyarországi Pártját. — Az ötvenéves erdei telep tevékenységének fontos tanulsága — mondotta Győri Imre —, hogy a forradalmi mozgalomban részt vevő. élenjáró munkások életében a társadalmi haladás szolgálata mindig ötvöződött a kultúra és a sport, a természetjárás szereteté- vel, a sokoldalúan művelt ember eszményével. A telep a felszabadulás óta sokat fejlődött és hű folytatója a közösségi élet jó és szép hagyományainak. Az ünnepi beszéd után lehullt a lepel az erdei telep új emlékművéről. Papachris- tos Andreas Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásáról. Ezután a párt-, állami és társadalmi szervek, a fegyveres testületek képviselői megkoszorúzták az emlékművet, amelyhez a Gödi Fészek lakói és a munkásmozgalmi olvasótábor fiataljai is elhozták a hála és a tisztelet virágait. Megnyitották az erdei telep újjáalakított és kibővített munkásmozgalmi múzeumát, majd a szabadtéri színpadon rendezett, műsorral véget ért, a jubileumi ünnepségsorozat. (MTI) 4 Besenyei József (középen): Lelkiismeretes legyen a komba,jnos, hogy jól menjen a munka. Ha probléma tárna ti, megbeszéljük a vezetővel, meg a főmérnökünkkel. (Fotó: Perl Márton) feladattal, különböző területeken. Hogy mást ne mondjak, most 22 kombájnunk van (ebből három a rima- szombati járásból jött segíteni)/ a háztájiban három SZK—4-esünk dolgozik, a behordást 19 szállítójárművel biztosítjuk. Hogy fennakadás ne legyen, műhelyVajda Márta, a felírókislány, szorgalmasan jegyzi noteszébe az adatokat, szeretne rászolgálni a nyári keresetre. Az aratók úgy mond ják: nagyon megérdemli... kocsis ügyeletet tartunk, a kisebb javításokat így helyben el tudjuk végezni, a komolyabbakat pedig a műhelyben várja az állandó készültség. A külső kombájnjavításnál öreg róka, Besenyei József a körzeti szerelő. — Harminc éve bajlódunk egymással, én meg a gépek — mondja, de mindjárt ki is javítja magát —, pontosabban, csak huszonkilenc éve, mert 1949-ben kezdtem, akkor lettem kombájnos. Nem is ment rosszul, még országos második helyezett is voltam, akkor, 1963-ban kormánykitüntetést is kaptam. Ehhez aztán még jött négy más kitüntetés, úgyhogy nem lehet okom a panaszra. De az az igazság, hogy a régi szép időkből nem él meg az ember, mindig jönnek az új dolgok, van mivel megkínlódni. Most például azon rágódunk, hogy az NDK-s kombájnokhoz nem kapunk alkatrészt. Szerencsére nincs miatta nagyobb kiesés, mert ezt-azt magunk is meg tudunk csinálni, és akadnak jó ismerősök is. Kapcsolatok nélkül, bizony, nehezebben menne... Ezt hallva, persze, mindjárt arra gondol az ember, hogy éppenséggel akad hiba a kombájnok körül, és Besenyei József ezt sem rejti véka alá: — Nem egyformák az emberek. Hogy jól menjen a munka, ahhoz lelkiismeretes kombájnos kell, mert nagyon sok múlik rajta. Mi úgy szoktuk mondani, rossz gép nincsen, csak rossz kezelő ... Ha minden reggel körülnézi, észreveszi a csavarlazulást, akkor kevesebb a baja is a gépnek. Ha aztán mégis úgy alakul, hogy nekünk, szerelőknek is dolgunk akad a géppel, gond akkor sincs. Mert két olyan szerelőnk van a szervizkocsival, hogy azok aztán igazán jók. Persze, » felszeraé lésre sem lehet panaszunk. Meg a szervezésre sem : ha bejön egy ilyen munka, minden mással leáll a műhely is. Mert első az aratás: kombájnok, talajmunkálók, teherautók, bálázók, ' enne;í bizony mindnek jónak kell lennie. Ügy megy a munka. Igaz, kereset is van vele. Amikor én kombájnoztam. 1963-ban, akkor a 8300 forintot is megkerestem. Ped g az nagy pénz volt akkoriban, bár, megjegyzem, hajtani is kellett. Kollégájával ellentétben Blaskó Károly csupán egy éve dolgozik a tarnamérai Lenin Termelőszövetkezetben. Amúgy ő zaránki, így a két évtizedes fővárosi munka után könnyű volt a beilleszkedés, és most pótkocsivezetőként szintén az aratást segíti. — Az a legfontosabb, hogy az üzemeléssel baj ne Jegyen, na meg, a megértés. Ügy látom, itt ezzel nincs hiba, jól megvagyunk egymással. Én reggel ötkor kelek, viszem ki az embereket, aztán nappal a szemet, szállítom, este meg, ha leáll a kombájn, hozom haza az aratókat. Ügy hat-hét fordulót teszek meg a kombájn és a szárító Sirokkó között. A távolság nem nagy, úgy 12 kilométer lehet egy forduló, de a talaj sajnos nehéz, illetve puha, hogy jól mondjam, süllyed benne a kocsi. Nagyon kell vigyáznia az embernek, pláne, hogy mi a fordulók, meg a mázsák után keresünk. De gondolom, meg is érdemeljük a pénzt, napi 3—4 vagon szemet leszállítok, az pedig nem kis érték. Míg megy a beszed, hal rangszót hoz a szél a falu felől. A fénylő, port- kavaró kombájnok a dűlőúthoz igyekeznek, de ez az útjuk sem üresjárat : fáradhatatlanul forog a motolla, s akár egy éhes óriás; falja a búzát a gép. A harangszóval elcsendesül a motorzúgás, és állnak a kombájnok, és mintha előre kiszámítottak volna (ki is számították, itt minden tervszerű pontossággal történik) — megérkezik az ebéd. A kék Nizából — amely szinte aprónak tűnik a kombájnok mellett — kiszáll Nagy Tivadarné, az áfész szakácsnője, és kedvesén, szeretettel invitálja ebédre az aratókat. — Gyertek már..' ; Jöjjenek csak — kinek mi dukál, remélem, nem lesz panasz az ebédre. — Mi lesz a menü? — Mit tetszett hozni? — Rizsleves, csirkepaprikás, uborkasaláta ... Gyerünk csak szépen, sorjába, jut mindenkinek. A búzatábla szélén árok húzódik, partjára telepednek az aratók, jó étvággyal fogy a finom ebéd. A szakácsnő a gondos anya szeretetével biztatja őket, és büszkeség,' és öröm cseng a hangjában,1 úgy jegyzi meg az ebéd be-’ fejeztével: ■— Jól dolgoznak, tíe ji3 étvágyuk is van ezeknek a mi gyerekeinknek. .4 mj aratóinknak. ■fcaJI \
