Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-25 / 200. szám

Később, de nem későn Énekelnek a hévízi őspark elegáns ( gyógy csendjében. Archaikus dallam száll együtt a kénes gőzzel a har­kányi fürdőmedencéből. Va­lami régen hallott, ismerős dal egy madárról, amely fészkére talált. Mi dolgunk vele. . A gyógyfürdők úgymond t finom közönsége azonban , felfigyel. A külföldiek vala­mi egzotikus „ungarisches” programot sejtenek. És nem is tudják, mennyire igazuk van. Legfeljebb annyiban té­vednek, hogy ez nem egy­szerűen szórakoztató prog­ram, és főként nem nekik szól. Az értő, hazai törzskö­zönség hamar átlátja a hely­zetet, és legyint: semmi, csak megint egy falusi tsz-kirán- dulócsoport. Mindössze. És mint a szegény rokonokat, kicsit még szégyellik is a nótát. Kínlódva hallgatják a dalt, amely a párját kereső madárról szól, de amely még­is más hírt hoz. Azt mond­ja, hogy eljöttek az új tulaj­donosok, hogy még mindjg vannak új birtokba vevők Akik nem a fürdőhelyek, idegenforgalmi központok, kulturális centrumok, mú­zeumok, színházak, képtárak, elegáns, hűvös rendjét, ha­nem a friss élmény keltette örömet ismerik. És érzéseik­nek nem tudva, nem akarva buta korlátot szabni, csönde­sen dalra fakadnak a meleg vízben. Ki ne látott volna manap­ság történelmi nevezetessé­gek, múzeumok, képtárak, kiállítások bejárata előtt cso­portosuló, fekete ünneplőbe öltözött embereket Férfia­kat akik sötétkék ruhát és fehér inget vettek fel egy kétnapos IBUSZ-kirándulás kedvéért akik ijedten keres­tek biztonságot kapaszkodót egy üveg jól ismert Kinizsi sörben, és akik hasztalan küzdenek az álmosság ellen * a színházi előadás harmadik felvonása közben. Szégyellik, vagy furcsáll- ; Ják még maguk is, hogy köz­tünk vannak. Az értők, a kerítésen belül levők, a vi- selkedők között Pedig tud­hatnák már, hogy ők vannak otthon. Mindenütt Mert a film nem, pontosabban nem elsősorban a premiervetítés vájtfülű közönségének ké­szült Mégis, a sután topogó, ' a sörösüvegért körbetekintő, az áhítatosan dalra fakadó emberek ezrei — ha hivata- ■ losan nem is, de valami ma­gángőg miatt —, néha még másodrendű vendégei a pi­henésnek és a kultúrának. : Tavaly a Balatonnál 14 százalékkal többen fordultak meg, mint tavalyelőtt Ha­zaiak. Tudom, ebben elsősor­ban az eltöltött éjszakák 6záma és a fürdőzők tömege a lényeges. Am azt is tudom, hogy a tizennégy százalék javulás mögött olyan rétegek is vannak, amelyek eleddig hogy, hogy nem, elzárták magukat a lehetőségtől. A pihenéstől, következésképpen a művelődés bizonyos lehe­tőségeitől is. Kik jönnek, honnan jön­nek, miért jönnek? a fészkét megtaláló madárról dalolok, a sután, vagy gátlásaikkal küzdve éppen harsányan vi- selkedők. Odaállnak mel­lénk, akik alkalmasint azt hisszük, hogy hajdani önma­gunkkal kifogytak a kezdők, akik a korábban érkezők fel­sőbbrendűségével bámuljuk , a később, de nem későn ér­kezőket. Egyszer egy helytörténeti pályázat eredményhirdetésé­re voltam hivatalos. Az ün­nepélyes alkalomra minden pályázó meghívót kapott. El is jött mindenki. Sötét ruhá­ban, fehér ingben, csöndesen cigarettázva, ismerőst keres­ve és találva a hallban vá­rakoztunk, ahogy ez szokásos egy díjkiosztón. Csak egy fa­lusi asszony álldogált egye­dül a fal mellett. A rendező el is kérte tőle a meghívóját. Egyedül tőle kérte el, mert ruházatából, megielenéséből úgy vélte, hogy eltévedett a néne. Nos, nem a néni, ha­nem a rendező tévedett. Tör­ténetesen ez a falusi asszony nyerte a pályázat első díját. A rendező talán azóta már tudja', hogv szégyellnie kell ■magát. Miskolczi Miklós , VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANAGS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 200. szám ARA: 80 FILLÉR 1978. augusztus 25., péntek A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette Isidoro Malmiercának, a Kubai Köztársaság külügy­miniszterének hazánkban tett hivatalos baráti látoga­tásáról szóló jelentését A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter jelentést tett az aratás eredményes befejezéséről A Miniszterta­nács elismerését és köszöne­tét fejezte ki az állami gaz­daságok, termelőszövetkeze­tek vezetőinek és dolgozói­nak, mindazoknak, akik pél­damutató helytállással hoz­zájárultak, hogy a nehéz kö­rülmények ellenére tervsze­rűen megtörtént a gabona- termés betakarítása. A kor­mány felhívja a gazdaságok kollektíváit, hogy az őszi munkacsúcs idején Is hason­ló szervezettséggel, közös összefogással és szakszerű­séggel végezzék feladataikat, és kötelezi az illetékes kor­mányzati szerveket, hogy eh­hez minden szükséges segít­séget adjanak meg. A fővárosi tanács elnöke, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter je­lentést tett a budapesti komplex lakásépítési terv megvalósításának helyzetéről. A kormány elfogadta a je­lentést és határozatot hozott a további feladatokról. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette a ne­hézipari miniszter jelentését a tárcavállalatainál folyó szervezési tevékenységről és az erre a tervidőszakra ki­tűzött feladatok végrehajtá­sáról. A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság elnöke beszá­molt a tejtermelés, -feldol­gozás és -fogyasztás helyze­tének vizsgálatáról. A Mi­nisztertanács tudomásul vet­te a jelentést, és felhívta az érintett minisztereket és or­szágos hatáskörű szervek ve­zetőit, hogy tegyék meg a vizsgálat tapasztalatai nyo­mán szükséges intézkedése­ket. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt Új eszközöket kapnak az iskolások Elegendő, az új tanterv­nek megfelelő tanszer- és segédanyag várja majd az általános iskolásokat az 1978 —79-es tanévben — jelentet­te be Koren István, a TAN­ÉRT vezérigazgatója csütör­tökön az Oktatási Miniszté­riumban tartott sajtótájé­koztatóján. Az elmúlt esz­tendőkben az iskolák szertá­rai nem voltak egyformán gazdagok. A TANÉRT most ígéri: felszámolja a hiányos­ságokat. Az általános Iskolák mel­lett az óvodákról is gondos­kodik a vállalat: 6 millió forint azoknak a makettek­nek, szemléltetőeszközöknek az értéke, amelyekkel még idén megismerkedhetnek az apróságok. „ Borbély Sándor Erős József sűrítőmesterrel beszélget , w : -.ak • ............. (Éotó: Perl Márton) B orbély Sándor, á Köz­ponti Bizottság titkára, Szla- meniczkl Istvánnak, a KB osztályvezető-helyettesének és Mihalusz Ferencnek, a tröszt vezérigazgatójának ki. séretében tegnap, csütörtö­kön a Hatvani Konzerv­gyárba látogatott A gyár bejáratánál Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára, Szeliczki József, —a megyei Jubilál a gyár Milyen furcsa, már 25 'évé annak, hogy Pipishegyen, Gyöngyös felett, a sz'&lerdősi ré­szen új üzem épült. 1953 nyarán készült el a most jubiláló üzem, az Egyesült Izzó Félve­zető- és Gépgyárnak gyöngyösi üzeme, amelynek termékeit az anyavállalat termékeivel együtt megtanulta ismerni és tisztelni a világ mind a négy égtája. Azok, akik most a műszakváltáskor hazaindulnak, nemcsak egy gyárkaput, de egy negyedszázadot is maguk mögött hagynak. Hogy milyen volt ez a negyedszázad, erről szól riportunk lapunk 3. ol­dalon. ­párt-végrehajtóbizottság tag­jai — a pártvezetőség titká­ra, Szokodi Ferenc, a hat­vani városi pártbizottság el­ső titkára, Pap József, a konzervgyár és Hrabecz Má­tyás, a Mátravidéki Cukor­gyár igazgatója fogadták a vendégeket. Borbély Sándor a kíséretükben megtekintet­te a befejezés előtt álló, 260 millió forintos költséggel épülő és már próbaüzemeló paradicsomfeldolgozó vona­lát .j,j 1J.: uujt.- .: tíi Az új; korszerű paradi­csomvonal egy nap alatt 250 vagon paradicsom feldolgo­zására képes, naponta száz vagonnal dolgoz fel több pa­radicsomot azonos létszám­mal, mint az előző. A készü­lékek mérete is megnőtt az üzem méreteivel együtt. Egy-egy új készülék a régi­ek harmincvagonos telje­sítményével szemben 40—45 vagont dolgoz fel naponta. A Központi Bizottság titkára nagy érdeklődéssel figyelte a svájci gép munkáját, amely percenként 300 dobozt tölt meg a világszerte keresett paradicsompürével, & amelynek a napi teljesítmé­nye 45 vagpn. Borbély Sán­dor az üzemlátogatás során szót váltott az üzem mun­kásaival, érdalődött életük, munkakört Lm Wyeik iránt. Ezután kerékasztalnál ösz- szegezték a tapasztalatokat. Pap József igazgató elmon­dotta, hogy a gyár főzelék- konzerveket gyárt és ezek közül a paradicsom a meg­határozó. Üzemük Euróu pában is számon tartott, ter­mékeik 85 százaléka kerül exportra, és mind a szocia­lista, mind a tőkés piacon kelendőek. Az idei hideg és esős időjárás sajnos eddig nem nagyon kedvezett szá­mukra. Erre egyetlen példa: az elmúlt év hasonló idősza­káig 1700—1800 vagon para­dicsomot dolgoztak fel, idén pedig mindössze kétszáz vagont (!) Nem megfelelő a zöldpaprika mennyisége és minősége sem. A szerződött 350—360 vagonból még sem­mi sem érkezett a gyárba, örvendetes viszont — aho­gyan ez Hrabecz Mátyás in­formációjából kiderült —■, hogy a cukorrépa mennyisé­gében és minőségében is jó termést ígér. A szezonra a gyár műszakilag felkészült, és előreláthatóan szeptember 4-én megkezdődik a szedés, 6-án Selypen, 8-án pedig Hatvanban már az új cukor gyártása is. Borbély Sándor összegezve a tapasztaltakat, elmondotta, hogy figyelemreméltó be­ruházást és munkát látott Hatvanban, ezért is örül, hogy ide látogatott. Kifejezte el­ismerését a gyár vezetőinek azért a jó kapcsolatért, ame­lyet a mezőgazdasági üze­mekkel kialakították. Jelen­tősnek tartja a gyár fejlesz­tését, s mint mondotta, jó ez az iparnak és a partner me­zőgazdasági üzemeknek egy­aránt Felhívta a figyelmet arra is, hogy a korszerű gyártás során újabb tarta­lékok szabadulnak fel, a jól szervezett gépesítés emberi munkaerőt takarít meg, és mindezzel jól kell gazdál­kodni. * Sok mindenről esett még szó a Központi Bizottság titkára és a házigazdák között Tel­jes volt az egyetértés, hogy mind a két gyár eredményes munkája egyaránt függ az elkövetkezendő hónapok idő. járásától, a jól előkészített és jól szervezett munkától. Borbély Sándor szép őszt, sok sikert kívánt az elkövet­kezendő hónapokra is a föl­dek és a gyárak dolgozóinak. A Központi Bizottság tit­kára a délutáni órákban visszautazott a fővárosba. Szabadok a politikai foglyok Csütörtökön Öélután á sza­badon engedett politikai foglyokkal és túszokkal együtt elindultak a mana- guai Las Mercedes repülő­térről a Sandinista Nemzeti Felszabadítás! Front gerillái, akik kedden elfoglalták a managuai nemzeti palotát és foglyul ejtették a képviselő­ház ott ülésező tagjait. Az ötven gerillát és tú. szaikat a kormány a nemzeti palotából rendelt autóbuszon szállíttatta a managuai re­pülőtérre, ahol már csatla­koztak hozzájuk a szabadon engedett politikai foglyok. A hatóságok két repülőgépet bocsátottak a gerillák rendel­kezésére, az egyik, a vene­zuelai légierő C—130-as tí­pusú repülőgépe Caracas fe­lé, a másik repülőgép pedig Panama felé indult el. 260 milliós beruházás a konzervgyárban V / Borbély Sándor; a Központi Bizottság titkára Hatvanba látogatott \ Az aratás befejezéséről A főváros lakásépítési tervéről Illést tartott a Minisztertanács

Next

/
Thumbnails
Contents