Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

Hazánk és az emigráció A kapcsolatok változásai Beszélgetés Kerékgyártó Lászlóval, a Magyarok Világszövetsége titkárával A Nyugaton éló magyar emigráció politikai nézetei­nek változásairól, a Ma­gyarországgal szembeni magatartásuk alakulásáról készített interjút munka­társunk Kerékgyártó Lász­lóval, a Magyarok Világszö­vetsége titkárával. — Közismert, hogy nagyon sok magyar él a világ or­szágaiban. Politikailag mi­lyen tömegnek tekinthető főleg a nyugati tőkés or. szágokban élő emigráció, hogyan vélekednek rólunk, miként változtak a nézete­ik az elmúlt évtizedekben? — A nyugati országokban élő magyarok számát mint­egy 1,2—1,5 millióra becsül­jük. Nagy részük az Egyesült Államokban él: mintegy 800 ezer fő. Emellett Kanadában 100—150 ezren, Ausztráliában 35—40 ezren, Angliában és Svédországban körülbelül 10 —10 ezren élnek, a többiek más európai országokban és Latin-Amerika különböző te­rületein. Viszonylag kevés magyar van Afrika és Ázsia országaiban. Tehát valóban szerte a világon élnek ma­gyarok, akik természetesen különböző csoportokat alkot­nak, politikai nézeteik, ve­lünk való viszonyuk és ma­gatartásuk igen különböző. A magyar közvélemény egy jelentős részében azonban olyan kép él a Nyugaton élő magyar emigrációról, hogy annak zöme, ha nem is el­lenséges, de legalábbis nega­tív állásponton van a szo­cialista Magyarországgal szemben. Ez a nézet ma már mindenképpen hamis, hiszen az elmúlt egy-kéí évtizedben komoly változások történtek az emigrációban is. Termé­szetes, hogy ezek a változá­sok, vélemény-átformálódá­sok különbözőek az emigrá­ció egyes rétegeiben. Például azokkal, akik Magyarorszá­got a század első évtizedei­ben — főleg gazdasági okok­ból — hagyták el, a legkön­nyebben és legeredményeseb­ben sikerült rendeznünk kap­csolatainkat. Ezeket, a ma már idős embereket — szá­muk persze immár jelentő­sen csökkent, — szocialista társadalmunk konszolidáló­dása, politikai, gazdasági vi­szonyaink javulása, bel- és külpolitikánk eredményei nagyon korán a hazánkkal meglevő kapcsolataik ' bővíté­sére ösztönözték. Még a Horthy-rendszer idején tá­vozott emigránsokat is java­részt ehhez a réteghez so­rolnám, mert általában ne­kik nincsenek politikai fenn­tartásaik a mai Magyaror­szággal szemben. Az emigráció egészen más beállítottságú rétegét alkot­ják a II. világháborút köve­tő években eltávozottak cso­portjai, amelyekben megta­láljuk a Horthy-rendszer uralkodó köreinek képvise­lőit. Ez az a csoport, amely- lyel nem tudtunk közös han­got találni, s így kapcsolato­kat tiépíteni, mivel legna­gyobb részük kitartott az új Magyarországgal szembeni ellenséges magatartása, el­ítélő véleménye mellett. Hoz­záteszem, hogy a korona visszakerülése és a magyar— amerikai kereskedelmi egyezmény megkötése után többen közülük gondolkodó­ba estek. A harmadik nagy csoport Végül az 1956-ban, illetve a közvetlen ezutáni években távozottaké. Talán meglepő, de tény, hogy éppen közöt­tük vannak manapság a leg­többen. akik intenzíven tö­rekszenek a hazánkkal való kapcsolatok fejlesztésére, akik szívesen és gyakran lá­togatnak haza, s akik na­gyon sokat tesznek a magyar nyelv- és kultúra terjeszté­séért abban a környezetben, amelyben élnek. — Az lehet ennek az oka. hogy ezek az emberek a külföldön töltött viszony­lag rövidebb idő miatt még viszonylag jobban kö­tődnek Magyarországhoz? — Minden bizonnyal ez, hiszen míg az évtizedekkel ezelőtt emigráltaknak baráti, ismerősi körük többnyire m^r nincs Magyarországon, addig az emigráció „legfiata­labb” rétegét még nagyon sok ilyen közvetlen szál fűzi hazájukhoz. Másrészt már egy egészen más országot hagytak maguk mögött, s ezért van az is, hogy közü­lük számosán valóban őszin­tén örülnek politikai-gazda­sági sikereinknek, büszkék Magyarország tekintélyének növekedésére, s ez már ön­magában is megteremti az alapot a közeledéshez. — Vajon ebbe a rétegbe sorolhatjuk-e azokat, akik a legutóbbi másfél évtized­ben, mondjuk főleg a hat­vanas években hagyták el Magyarországot? ők ho­gyan tudnak beilleszkedni az emigráció és Magyar- ország fejlődő kapcsolatai­nak rendszerébe? — Nos, kétségtelen tény, hogy ez a csoport némileg különbözik az előbbiektől, hiszen számszerűleg is ki­sebb csoportról van szó. Ta­pasztalataink szerint azon­ban nagy részük rövidebb- hosszabb idő alatt megtalál­ta egzisztenciáját a befoga­dó országban, s miután meg­felelő életkörülményeket biztosított magának, törek­szik a Magyarországgal való kapcsolatok bővítésére. Ezek az emberek rendszeresen igénylik a magyar könyve­ket, újságokat, érdeklődéssel fogadják a hazánkból szár­mazó híreket, s igyekeznek bekapcsolódni a Nyugaton működő, különböző magyar egyesületek munkájába. Ez általában zökkenőmentesen sikerül is nekik azokban az egyesületekben, amelyek in­tenzív és jó kapcsolatokat alakítottak ki velünk. Érde­kes azonban, hogy a hazánk­kal szemben ellenséges cso­portok bizalmatlanul, ide­genkedve fogadták őket. Per­sze az is igaz, hogy a hatva­nas években távozottak je­lentős része nem is kívánt csatlakozni a reakciós ma­gyar szervezetekhez. Mindenesetre le kell szö­geznünk, hogy az emigráció zömének véleményváltozásá­ban, hozzánk való közeledé­sében a legdöntőbb szerepe Magyarország elmúlt évtize­dekben elért eredményeinek van. Sikereink komoly ha­tást gyakoroltak az emigrá­cióra. ösztönözték a kint élő magyarokat a kapcsolatok fejlesztésére, anyanyelvűk és nemzeti kultúrájuk ápolásá­ra. Ehhez hozzájárult a nemzetközi élei pozitív vál­tozása, az enyhülés, amely kedvezőbb feltételeket te­remtett a kapcsolatok kiter­jesztéséhez. — Milyen konkrét ered­ményei vannak a közele­désnek? — 1970-ben a Nyugaton élő magyar pedagógusok, tudósok és a magyarországi szakemberek közreműködésé­vel létrejött az anyanyelvi mozgalom, amely azt tűzte ki célul, hogy elősegítse a Nyugaton elő , magyarok anyanyelvériek ápolását, megőrzését és fejlesztését, a magyar kultúra terjesztését a nyugati országokban élő magyarok között. A legkü­lönbözőbb művészeti ágak­ban (néptánc, népzene stb.) fejt ki a mozgalom egyre ko­molyabb és hasznosabb tevé­kenységet. Az anyanyelvi mozgalom évről évre terebé­lyesedik. Rendezvényein minden évben többen vesz­nek reszt. Egyre többen ve­szik igénybe segítségét, vá­sárolják tankönyveit, kiad­ványait. Megemlíthetem a kétévenként sorra kerülő igen sikeres néptáncfeszti­válokat, amelyeken a Nyuga­ton működő magyar együtte­sek vesznek részt. Tavaly a legutóbbi fesztiválon 16 együttes 260 táncosa lépett fel. Politikai viszonyaink fej-' lődése lehetővé tette tehát, hogy mind nagyobb gonddal, törődéssel forduljunk a Nyu­gaton élő magyarok felé Nyilvánvaló, hogy a szocia­lista Magyarországnak vál­lalnia kell a Nyugaton élő magyarságot, függetlenül at­tól, hogy mikor távoztak ha­zánkból. Figyelembe kell venni azt is: mennyire fon­tos számunkra, hogy egy Ma­gyarországgal szemben lojá­lis, vele kapcsolatot tartó emigráció _ éljen Nyugaton. Ezért vált egyre nyíltabbá, közvetlenebbé a magyar po­litikai emigrációnk irányá­ban, s a jövőben is igyek­szünk egyre többet tenni a kapcsolatok bővítése érdeké­ben. — Milyen szerepet vállal ebben a Magyarok Világ­szövetsége? — Azt hiszem, kevesen tudják. hogy szövetségünk 1938 óta -létezik. Feladatunk, hogy kapcsolatokat teremt­sünk mindazokkal a kint élő magyarokkal, akik nem el­lenségesek a mai Magyaror­szággal szemben, s igénylika jobb viszonyt hazánkkal. Számtalan területen tudunk nekik segíteni, anyanyelvűk és kulturális hagyományaik megőrzésében, fejlesztésében. Többféle, rendszeres ren­dezvényünk, táborunk van Magyarországon, s ezekben minden évben sokan vesznek részt a Nyugaton élő magya­rok közül. Ilyenek például a balatoni nyelvművelő tábo­rok, a sárospataki nyári kol­légiumok, vagy a debreceni pedagógustovábbképző tan­folyamok. Az elmúlt években új jelenségnek számít, hogy a külföldön élő magyarok igénybe veszik a befogadó állam segítségét a nyelvokta­tásban. Például az egyesült államokbeli Louisiana állam Albany nevű falujában, ahol kétszáz magyar család él, a szövetségi kormány támoga­tásával megszervezték a ma­gyar nyelvű oktatást az ál- talános iskolában. Az idén is három tanárt kértek Ma­gyarországról ebbe az iskolá­ba. Hasonló a helyzet Auszt­ráliában is, ahol a kormány ugyancsak támogatja a ma­gyar közösségek törekvéseit. Szövetségünk meghívására már két miniszter is járt ha­zánkban, hogy tárgyaljon az aktuális kérdésekről. hogy uz vannak — Említette, emigrációnak olyan csoportjai, amelyek változatlanul ellenségesek a szocialista Magyaror­szággal szemben. Közis­mert, hogy ezek a körök jelentős propagandát fejte, nek ki ellenünk. Miként hat ez az emigráció zömé­re? — Ezek a csoportok sajnos a kezükben tartják a nyuga­ti magyar újságok, rádió- és tévéadások jelentős részét. Ennek segítségével nagyobb lehet a hangjuk, mint ami­lyen valójában a politikai súlyuk és befolyásuk az emigráció egészébe. Sokféle módszert alkalmazó kampá­nyukat azonban egyre több kudarc éri. Nem tudták megakadályozni például, hogy évről évre többen láto­gassanak haza Magyaror­szágra. Ma már évente 180— 200 ezren jönnek haza. Azt sem sikerült elérniük, hogy az Egyesült Államok kormá­nya ne adja vissza a magyar népnek Szent István koroná­ját, s ne kösse meg velünk a legnagyobb kedvezményt biz­tosító kereskedelmi szerző­dést. A sikertelenség nyo­mán komoly nézeteltérések robbantak ki ezekben a reak­ciós magyar csoportokban, ami még élesebb propagan­dahadjáratra ösztönözte őket ellenünk és a velünk kapcsolatokat tartó kint élő magyarokkal szemben. — Hogyan összegezné te­hát a magyar emigráció egészének magatartását és véleményét a szocialista Magyarországgal kapcso­latban? — Ma már nyilvánvaló, hogy a Nyugaton élő emig­ránsok túlnyomó többsége elfogadta a mai Magyaror­szágot, amelyhez mély gyö­kerek fűzik, és amellyel vál­tozatlanul igényli a jó és széles körű kapcsolatokat. A többségnek nincsenek immár előítéletei, örömmel ápolja a kapcsolatokat velünk, s kéri segítségünket a magyar nyelv és kultúra megőrzésé­hez. Avar Károly Állam született Beszélgetés Györffy György professzorral — Időszámításunk után 100Ù­ben egy egyszeri, jelképes ak­tussal, a koronázással a kora­beli szokások alapjan megala­kult a magyar királyság, a feudális magyar állam. Azt már tudjuk, hogy az állam tényleges kiépítése hosszadal­masabb, fáradtságosabb lehe­tett ennél az egyetlen, bár nagy jelentőségű eseménynél. Az államalkotást azonban a közvélemény István király ön­álló művének tartja. Mennyi­ben jogosult ez? % — Első királyunk művé­nek jelentőségét már saját korában is felismerték. Szentté avatása, középkori törvényeinknek reá, mint példaképre hivatkozása, sze­mélyének eszménnyé emelése semmiképpen sem túlzás, való tényeken alapul. Ugyan­akkor napjainkban, a kutatá­sok fényében már az is vilá­gos, hogy az állam teljes ki­építése nem férhetett bele még Szent István viszonylag hosszú életébe sem. Az újabb történeti-szociológiai iroda­lom tisztázta, hogy a kora- középkori államok legalább két fejlődési fokozaton men­tek keresztül. Az első, fej­letlenebb típust az ún. sze­mélyi függőségi államok (a korai germán alakulatok, a Merovingok frank birodal­ma) jelentik. Ezeknek alap­ja az uralkodó és a tőle sze­mélyükben függő katonai kí­séret viszonylag laza. nem megszilárduit kapcsolata. A magyar kettős fejedelemség intézménye a fejedelmek alá tartozó törzsfőkkel, az utób­biaktól személyükben függő nemzeUégfőkkel és ezek ka­tonai kíséretével alkalmas volt egy, .a germánokéhoz hasonló szemé’vi fiiggősf'”"i állam életre hívására. Üsv tűnik, a középkori állami­ságnak ez a ko’-aí tíousa jel­lemzi az István előtti, X. századi Magyarországot. A középkori állam fejlet­tebb típusa az ún. intézmé­nyes, vagy területi állam, ahol a funkciók nem sze­mélyhez, hanem meghatáro­zott és kialakult intézmé­nyekhez kötöttek. Ennek megfelelően az új királyság­ban a feladatkörök állandó­sultak: a királyé ugyanúgy, mint a nagyobb területeket kormányzó duxoké, a vár­megyék ispánjaié. Ezek ural­mát biztosították a katonai kíséret tagjai, mint várjob­bágyok, egyházi jobbágyok és udvari jobbágyok, a köz­nép és a rab cselédség felett. A kialakult vármegyerend­szeren alapuló középkori feu­dális állam gyakorlatilag Mo­hácsig, sőt 1848-ig fungált — A magyarság esetében tx az államszervezés, a feudalizmus „felépítése" korszakos ideoló­giai váltási jelentett: a keresz­ténység túzzel-vassaX elterjesz­tését és meggyökereztetését. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni. .. — Király és állam a kö­zépkori Európában a legszo­rosabb egységben volt az egyházzal. A királyság leg­főbb ideológiai támasza az egyház volt; egyház nélkül abban a korban és itt nem lehetett volna államot létre­hozni és fenntartani. Közbe- vetőleg jegyzem meg, hogy bár más vallások is képes­nek bizonyultak állami szer­vezetnek támaszt nyújtani, a kereszténységnek volt egy el nem hanyagolható előnye: az addigi legfeltettebb intézménv. a római birodalom talaján nőtt fel, s annak szervezeté­ből -és kultúráiából olyan elemeket is felszippantott, magába ötvözött, amely kü­lönösen alkalmassá tette, hogy a királyság ideológiai táma­sza legyen. A magyarság már Et el köb­ben, majd a kalandozások alatt megismerkedett a ke­reszténység bizánci formájá­val. a kereszténység egyes pozitív elemei pedig pl. egyenlőség Isten előtt — még vonzóak is lehettek számára. Mégis az új fogalmak soka­sága, a papok földesúri sze­repe, az idegenek beözönlése, a kötelező templomba járás mind olyan elemek voltak, amelyek az új Istent kezdet­ben gyűlöletessé tették a tö­megek szemében. S ehhez még hozzájárult valami: a hagyományos nem­zetségi-törzsi kapcsolatok erőszakos szétverése. A régi szervezetben levirátussal szi­lárdított többnejűség uralko­dott. Vagyis olyan nagycsa- lád-rendszer, amelyben a fi­vér bátyja halála után an­nak feleségét is örökölte. Az egyház által megkövetelt pá­roscsalád és a király törvé­nye, amely a nagycsaládo­kat felbontva ezeket a páros­családokat tízes-százas egysé­gekbe sorolva a vár alá tele­pítette, szétrombolta a ko­rábbi meggyökerezett kere­teket. Véleményem szerint tehát nem maga az államszervezés, hanem kísérő jelenségei: a kereszténység, az egyház be­vezetése és a nagycsaládi struktúra szétverése volt az ellenzés, az ellenállás első számú oka. István persze már az új szervezésre „elő­készített” országot kapott örökül. Krónikáink adataiból úgy tűnik, hogy a véres mun­kát, a régi lerombolását Gé­za (970—997 között) elvégez­te. A fiúnak, Istvánnak már inkább az építés, a szervezés munkája maradt uralkodá­sának 41 esztendejére (997— 1038). Kettejük országosá­nak 68 éve pedig elég hosz- szú időnek bizonyult arra, hogy az ú.i magyar állam kiállja a próbát: elhárítsa az idegen támadásokat csakúgy, mint kibírja az István halá­lát rövidesen követő pogány- lázadást. — Professzor úr Idegen táma­dásokat említett. . Felmerül a, kérdés, hogyan vélekedett s korabeli Európa ennek az új allamalakulatnak a megszüle­téséről? Egyáltalán, ml volt a jelentősége a magyar állam megalakulásának ebben a tér­ségben? — A korabeli vélemények elsősorban azt. emelték ki. hogy keresztény királyság je­lent meg a Kárpát-medencé­ben, amely társává vált a keresztény államok közössé­gének. Ne felejtsük el az ak­koriban nagyon jelentős ke- resztény-pogány szembenál­lást, amely a korábbi római­barbár ellentéthez hasonlít­ható. A magyarság a Nyuga­tot potenciálisan és ténylege­sen is fenyegető idegen és pogány hatalomról lett meg­tért közösség a kor közvéle­ményének szemében. Ugyanakkor a korabeliek annak a jelentőségét is hangsúlyozták, hogy István megnyitotta azt a nyugat­keleti zarándokutat, amely a IV. századtól, a népvándor­lás megindulásától szűnt meg és amely Konstantinápolyon át vezetett. Jeruzsálembe, A konszolidált, keresztény Ma­gyarország és a vallást Ke­let felé terjesztő uralkodói végre biztosíthatták ezt. a fontos, eszmék és áruk for­galmát egyként elősegítő út­vonalat. Ezekhez a véleményekhez mi is hozzátehetünk vais. ' mit. István egyik nagy ál- lamférfiú sikerét éppen a példakép Nyugattal szemben érte el. Azzal, hogy önálló és nem a német-római biroda­lomtól függő királyságot ho­zott létre a Duna mentén. Nem az államalapítást és a magyarság megtérését kü­lönben egyértelműen támo­gató császártól, hanem a pá­pától kérte és kapta ural­kodás oly fontos szimbólv ' mait, a koronát és a lándzsán Az igazi, siker és a szentist- váni mű nagy jelentősége mindazonáltal mégiscsak se­hogy a magyarságot a társa­dalmi és gazdasági fejlődés, a kulturális továbbhaladás útjára terelte, és új történél, mi távlatokat nyitott előtte azzal, hogy a környezethez alkalmazkodva beléptette az európai népek nagy család­jába. Derer Miklós I

Next

/
Thumbnails
Contents