Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
Âi ábécén înn@n és fű! Nyár Statisztika a földekről Megyénkben minden száz gyermeK közül 14 nem fejezi be az általános iskola nyolc osztályát 16 éves koráig Mindez 30 évvel azután hogy törvény a tankötelezettség, és mindenkinek adva van a lehetőség a tanulásra. Kikből és miért to- borzódik évről évre az iskolát be nem fejezők tábora? S íme, ketten az elmaradókból. Az egyik Huszonhárom esztendős, jóvágású szőke fiú P. I. ósz- szel kezdi majd meg a nyolcadik osztályt az üzemben, munkaidő-kedvezménnyel, anyagi támogatással. — Hogy miért nem végeztem el idejében? Kétszer buktam meg, egyszer ötödikben, abban az évben sokat voltam beteg. Aztán a hetedik osztályt kellett megismételnem. A nyolcadikba két hónapot jártam, aztán kimaradtam. örültem, hogy nem kell beülni többé a gyerekek közé, szívesebben kezdtem dolgozni. Nagyfiúnak éreztem már magam és mentem a haverokkal együtt. Most, így felnőtt fejjel, sajnálom, hogy akkor nem használtam ki az alkalmat. De hát, a gyerek, az nem mindig gondolkodik úgy, ahogyan kellene. Most már bánom. Akkor örültem annak, hogy nem dirigál többé a tanár. . Nős vagyok, van gyermekem, de én biztosan jobban figyelem majd, mit csinál az iskolában. Mert, ha egy gyerek nem tanul rendesen, abban a szülő is hibás. Apám itt dolgozott az üzemben, innen mént nyugdíjba, ma is emlegetik. Anyámról sem mondhatna senki rosszat. Megadtak ők nekem mindent, amit a többi gyerek kapott, mégsem neveltek jól. Mert jó az lenne, ha a szülő bemenne az iskolába megkérdezni, mi van a gyermekével. Eleinte észre sem vették. hogy az iskola mellé járok, amikor meg baj lett belőle, apám egy kicsit segített is> elsimítani. Talán, ha akkor jobban elővesznek... Nem voltam soha jó tanuló, de nem is biztatott senki. Nem akarom én bántani utólag a tanítómat sem, de ő is elkönyvelte, hogy én a rossz gyerekek közé tartozók, és nem is várt tőlem semmit. A végén már azért sem mentem el az iskolába, mert tudtam, csak megszégyenít... A másik Szimpatikus, fekete hajú, barna bőrű a másik fiú, S. K. Cigány. Ezzel is kezdi. — A szüleim ide-oda költöztek, ahány osztály volt, én annyi községben jártam ki, már amennyit kijártam. Pásztor volt az apám, ahová a megélhetés szólította, oda ment a család, és ki törődött komolyan azzal, hogy a pásztor gyereke, aki tavasszal költözött a községbe, járt-e iskolába. A cigányságnak az a baja, hogy igénytelen. Még ma sem veszik komolyan a tanulást, nem nevelik úgy a gyereket, ahogyan kellene. Igaz,^ hatnyolc gyereket nem győznek úgy ruházni, mint mások, azok meg ahogy nőnek, úgy szégyellik egyre jobban magukat az iskolában. A legtöbb gyerek óvodába »em jár, s mikor beviszik az iskolába, csak meghúzza magát a többi között. Szerintem a tanácson nagyon sok múlik. Többet kellene törődni azzal, jár-e a cigánygyerek iskolába, óvodába, dolgozik-e apja, anyja. A múltkor bejön hozzánk az egyik pedagógus, csak néz körül, — kétszobás családi házam van nekem — azt mondja, nem is gondolta, ilyen is léhetegy cigányember lakása. Pedig lehet. Nekem két gyermekem van, a nagyobbik óvodás, a kisebbik ősszel megy óvodába, a feleségem gyermekgon- dozásln volt vele. Én már felnőtt fejjel végeztem el a nyolcadikat és egy tanfolyamot A feleségem szakmunkás lett. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az én gyerekem ne járjon rendesen iskolába. Ha a szülő akarja, akkor a gyerek is tanul, és szerencsére nemcsak én gondolkodom így. A pedagógus T. P.: — Ebben a tanévben egyetlen gyereket mentettünk fel, azt is csak orvosi igazolásra. Nálunk zömmel a cigánygyerekek nem fejezték be a nyolc általánost, de nem szépítem, jócskán akadt nem cigány is. Az ok? A szülők igénytelensége és anyagiassága. A mi falunkból ezer ember jár el — többségében Pestre —, dolgozni, valamennyien segédmunkások. Szombatonként, ha hazajönnek, százasokkal van tele a zsebük és azt magyarázzák, minek tanulni, hiszen így is többet keresnék, mint a tanító néni. Végletekben gondolkodnak a szülők. Aki érettségizteti a gyerekét, az csak irodai munkát szeretne neki. S ha azt nem kap, azt mondják, minek tanulni. A szülőket kellene meggyőzni, de hát éppen azok a szülők nem jönnek tájára sem az iskolának, akiknek a gyerekével baj van. A pedagógus meg nem győzi a családlátogatást, s ha győzné is, éppen ezeknél a családoknál gyakran az ajtón sem engedik be. Nemhogy felelősségre vonnák a gyereket, ha csavarog, még fedezik is. A múltkor figyeltünk fel arra, hogy kamillaérés idején megnő a hiányzók száma. Orvosi bizonyítvány az megvan. Mondom az orvosunknak — valamikor az én tanítványom volt —, hogy mi van ezzel a sok beteggel? Azt mondja, mit tehet? Eljön a gyerek lázasan, nem mondhatom, hogy azért menjél csak iskolába, noha tudom. otthon „megkezelték” erre az egynapi lázra Mert mi van, ha tényleg beteg? Annyit már elértünk, hogy csak ellenőrzővel jelentkező gyerekkel áll szóba De visz- szatérve a szülőkre, próbálkoztunk mi sokféleképpen. Azt mondja az egyik pedagógusunk a szülői értekezlet végén, hogy ennek meg ennek a gyereknek maradjon itt az édesanyja, mert beszélni akar vele. Nem akarta a többiek előtt elmondani, hogy mi baj van a gyerekkel. Másnap visszahalljuk azt, hogy kipellengéreztük őket Ez sem volt jó módszer. Elismerem, néha a pedagógus is hibás, ha elmarad a gyerek. Érzékenyek a gyerekek, ha úgy érzik, sorozatban igazságtalanul bánnak velük, elvadulnak és azt a gyereket a pedagógus már elvesztette. Van még bírságolás, de hát mit érünk vele. Tavasz- szal hiányzik a gyerek, megcsináljuk a környezettanulmányt, feljelentjük a szülőt, és a következő ősszel kapja meg a tanácstól a büntetést. Kit nevel már a hónapokkal elkésett bírság? A szülők, és újra a szülők. Velük kellene szót érteni és éppen ez a legnehezebb. Pedig az igénytelenség öröklődik a családban. A tanácselnök M. I.: — Szerintem ez a kettős nevelés egyik követelménye. Ha azt mondom, hogy kettős nevelés, mindenki csak a világnézeti dolgokra gondol. Pedig nem csupán erről van szó. Mást hall a gyerek az iskolában és mást otthon. Különbség van a szülő magatartása és szavai között, ezt pedig a gyerek megsínyli. Mit tehetnek a tanácsok? Nem sokat, és tegyük hozzá, hogy azt a keveset sem mindig időben és jól teszik. Sajnos, nem ritka az sem, hogy az iskola feljelentése és a szabálysértés lefolytatása között két-három hónap is Mire megkapja a szülő a pénzbírságot, már régen el is felejtették a mulasztást. Túlterheltek a szabálysértési előadók, nem is gyakorlottak még, és ráadásul a kis községekben rengeteg a rokoni kötődés. Nehéz ilyen esetekben érvényt szerezni a törvénynek. Sok múlik a pedagógusokon is. Különösen a falvakra áll, hogy a gyerekek egy része nem volt óvodás, másik része iskolaéretlen. A gyerek nem bírja az iramot, a második évben visszavonhatatlanul jön a bukás. Szégyenbélyeg a gyereken, meg a szülőn is. Nehézen, vagy sehogy sem heveri ki. A szülők persze az iskolára haragszanak érte. A sikertelenségek sorozata elveszi a gyerek önbizalmát és végül azt sem éri el, amire egyébként képes lenne. Mert általában nem a jó tanuló, a jó felfogású marad ki az iskolából, hanem a gyengébb képességű, aki sokkal nagyobb tapintatot és segítséget igényelne. Nem jut el a családokhoz a tanács. Sok esetben még a pedagógus sem. Vannak ugyan ifjúságvédelmi bizottságok, de azoknak az erejéből csak a kirívó esetekre telik. Pedig nemcsak a veszélyeztetett gyerekek közül kerülnek ki azok, akik nem végzik el az általános iskolát. És visszatérve a szülőkre, sajnos, senki sem vonja felelősségre a kötelességüket mulasztókat. Ha csak néni valami életet veszélyeztető dologról van szó, nem vonják például felelősségre azt, akinek a gyermekét állami gondozásba kell venni a szülők magatartása miatt. A mi községünkben csökken a lemorzsolódás és arra nagyon büszkék vagyunk, hogy nő azoknak a cigánygyerekeknek a száma, akik befejezik a nyolcadik osztályt. Ez összefügg azzal, hogy mind a két szülő dolgozni kezd és igényesebb lesz. ók már komolyabban veszik az iskolába járást. A megelőzés az, AZOKRÓL SZERETNÉK szólani, akik a népgazdaság „legszebb zsákutcájában” élnek. A termelőszövetkezeti vezetőkre gondolok. Zsákutca ez, mert bárki tanúsíthatja, hogy egy állami kereskedelmi vállalattól könnyebb átkerülni vezetőnek egy állami gépgyárba, mint egy mezőgazdasági termelőszövetkezetből egy állami gazdaságba. Sőt, mint egyik tsz-ből a másikba. Akik ezt választották hivatásuknak, azok rendszerint egy helyen élik le az életüket — leszámítva talán a fiatal diplomásokat Hivatalosan harmincéves a mozgalom, de ha az első próbálkozásokat számítjuk, beszélhetünk 32—33 évről; ha pedig a tömeges átszervezést, akkor 18—19 évről is. A kezdő időpont csak a méreteket módosítja, a jellemző tüneteket nem. Aki itt kezdett, az rendszerint itt található ma is, — csak más beosztásban. Legtöbb a változás az elnököknél. Négy-ötezren kezdték, másfél ezren vannak ma, de alig-alig találni közöttük olyat, aki a kezdetektől ül a székében. Voltak, akik megöregedtek, idejük lejárt. Mások megbotlottak, elbuktak. A legtöbben azonban azért adták át helyüket, mert jött jobb, alkalmasabb. Azonban megvannak, ott vannak máig is. A nyugdíjastalálkozókon, vagy a második vonalban, beosztott vezetőként szolgálják a közösséget, amely ilyen kemény próbák elé állította őket. A LEGSZEBB VÁLTOZÁSOK tanúi pedig a legalsó, legszélesebb körben, a brigádvezetők táborában lehetünk. Százával, ezrével szedegethetjük ki az eredeti amibe a tanács nem tud megfelelően bekapcsolódni. Az üzemvezető L. T.: — A mi üzemünkben sok a segédmunkás, s közöttük sok az . olyan, aki nem végezte el a nyolc általánost. És nemcsak a negyven éven felüli. Fiatal is van jócskán. Mit tehetünk mást, szorgalmazzuk a tanulást munkaidőben, kedvezménynyel, vállalati költségen. De még így is nehéz meggyőzni sokakat a tanulásról. Pedig tarthatatlan, hogy egy 30 éves fiatalember még az alapfokkal se rendelkezzék. Szorgalmazzuk, pedig magunk ellen beszélünk, hiszen aki tanul, az már más munkára kéri magát. Beszélgettünk mi is arról, miként lehetséges, hogy ma nálunk minuntalan újratermelődik egy gárda, amelyik nem végzi el a nyolc általánost. Hiszen nem mindegyez nekünk sem, mert végül is az üzemnek .kell megoldania. És eljutottunk odáig is, hogy már nemcsak azt nézzük, ki nem végezte el az általános iskolát, de azt is, kiknek a gyermekei hagyják abba a tanulást. Megkérdezzük a szocialista brigád tagját, jár-e rendesen a gyereke iskolába? Van olyan elképzelésünk, hogy a vállalatnál ne kaphasson jutalmat az a szocialista brigád, amelyikben olyan szülők dolgoznak, akik sorsára hagyják a gyerekü★ Minduntalan visszatérő probléma; társadalmi üggyé kell tenni... Elsősorban a szülők felelősek ... Valóban, elsősorban a szülőket kell meggyőzni, bennük kell igényeket ébreszteni. De kik legyenek azok, akik erre ráébreszthetik a szülőket? Talán éppen ennek a művezetőnek a javaslata adja a megoldáshoz a kulcsot? Mert nem sokáig tartható, .hogy évről évre minden száz gyerekből 14 otthagyja az iskolát. Alig, vagy egyáltalán nem jutva az ábécén is túl.,. Deák Rózsi névsorból azok neveit, akik előbbre léptek. Szívós energiával, szinte nem létező szabad idejük felhasználásával nemcsak a rutint szerezték meg, de a magasabb iskolai Végzettséget is. És lehettek gyakorlati parasztemberekből agronómusok vagy részleg- vezetők, sőt, nem egy esetben elnökök is. Olyan elnökök, akik már nemcsa k a tapasztalat, az elméleti ismeretek mérlegére téve is megfelelőnek találtatnak. Közben pedig jönnek az újak. Az iskolapadból vagy az élet más területeiről. Egyre jellemzőbben nem csupán az adott faluból, hanem az ország legkülönbözőbb sarkaiból. Nem a „hol születtél”, hanem a „mit tanultál, hol gyakoroltad kérdés” a jellemző egy bármilyen típusú új szövetkezeti vezető megválasztása, kinevezése előtt. Űj erőkkel töltődnek fel a sorok. Ritka, gyakorlatilag nem létező már a „nagy ugrás”, az egyszerű ember elnökké választása, vagy az éppen- hogy megszáradt tintájú diplomás ember főagronómussá avatása. Lépésről lépésre kell haladnia annak, aki a magasabb posztokra tör. Az érdemek azonban nem kisebbek, hiszen a tagság és az ország elismeréssel méltatja egyetlen aratás levezetését, egyetlen eredményes esztendő eltöltését is, mondjuk egy szocialista brigád élén. Az átlagosnál nagyobb elkötelezettség kell tehát ehhez a hivatáshoz, de talán nem esem a szakmai sovinizmus vádjába, ha azt mon. dom, hogy ez a munka az átlagosnál szebb is. Igaz.i alkotó tevékenység. Hiszen a termelőszövetkezeti mozgalom az Egy hete már, hogy Heves megyében is befejeződött az 1978. esztendő betakarítása. A megye szántóterületéből 70 ezer hektáron termeltek kenyérgabonát, ennyi területről kellett a lehető leggyorsabban betakarítani a ke- nyémekvalót, mert az időjárás alaposan közbelépett, valósággal hetekkel tolta el e nagy munka megkezdésének lehetőségét. Mégis rövid három hét alatt a megye „aratási történelmének” legrövidebb időszaka alatt sikerült végezni ezzel a munkával. Óriási érdemük volt ebben természetszerűleg a gépeknek, a gépek kezelőinek. Heves megyében 500 kombájn dolgozott a földeken, — a terület, ahol talán legelőször és a legszélesebben bontakozott ki a munka demokratizmusa, a kezdeményezés lehetősége a kockázat vállalásával és az anyagi elismerés közvetlen lehetőségével együtt. ÉGBE SZÁLLNI VAGf földre hullani, országos nevet szerezni, vagy az emberek elégedetlenségét arcpirítóan érezni — mindennapi esemény ezen a területen. Mindenütt persze, de itt talán kézzel foghatóbban, több alkalommal és — kiszámít- hatóbban. Hiszen minden fontos döntés az emberek közvetlen részvételével születik, az eredmények anyagi hatása is kevesebb szűrőn át jut a bankókkal bélelt borítékokba mint másutt. Tervezhető és kiszámítható a tsz-vezetők munkája, de soha nem válhat gépies rutinná, (Másutt sem, de itt még kevésbé!) Mert nem csupán az egyik esztendő különbözik a másiktól, hanem változik minden. Hajdanán a brigádvezető legfőbb feladata az volt, hogy hajnalonként végigko- cogtassa az ablakokat, munkára szólítván az embereket. Ma esetleg a vasúti állomásfőnökkel kiépített jó kapcsolatán múlik, hogy időben rendelkezésre áll-e a szükséges műtrágya, vagy síke- rül-e megfelelő állapotban elszállítani a cukorrépát. Egykor a legnagyobb agro- nómusi lecke a megemelt vetőgép kerekének forgatása volt, hogy kiderüljön, hánv szemet vet egy méteren hogyan kell beállítapi, hogv abba a hold földbe éppen a kívánatos mennyiségű vető mag kerüljön. Ma inkább a tudomány és a fegyelem öl Heves megyei. Mert segítettek a betakarításban, szám szerint 60 géppel csehszlovák szomszédaink is, Rimaszombatról, akiknek gabonatábláin egyébként most a Heves megyei • traktoristák viszonozzák a baráti támogatást. Sőt, jó néhány kombájn Csongrádból is eljutott Heves megye északi részeire, hogy a finisben segítséget nyújtsanak a gyors befejezéshez. A talán minden idők leggyorsabb betakarítása, úgy tűnik, nemcsak gyorsaságával, de eredményességével is méltó a megemlékezésre. Az elmúlt évinél — az előzetes becslések szerint — lényegesen jobb termés került a magtárakba. vözése jellemző a termelési rendszerek előírásainak teljesítése során. Hogy betartsák az előírásokat, de a jóhiszemű „túlteljesítés” se vezessen pazarláshoz. Az elnök eleinte könnyen volt a „tagság embere”. Hiszen egy nagyobb szobában elfért az egész közösség, estéről estére a legapróbb döntést is meg lehetett beszélni. Ma gyakran már repülőtéri hangár kellene a teljes gyűléshez, de az emberektől nem lehet kívánni, hogy érdemben latolgassanak mondjuk egy tízezres sertéstelep ilye» vagy olyan típusának kiválasztása körül. Mégis el kell érni, hogy az emberek tudják, mi történik körülöttük, érezzék, hogy ez a gazdaság mégiscsak az övék, ha nem la tudják már áttekinteni. A VEZETŐK PEDIG helytálltak, amikor beszolgáltatá- si kötelezettsége volt a tsz- nek is, vállalták a modern technika alkalmazásának próbálatlan útját évtizedünk fordulóján, tovább dolgoznak az eredmények fokozásán most, amikor már árnyalatok latolgatását is megkíván, ja az élet. Egyek voltak a tagsággal a nagy fa árnyékában elfogyasztott szalonnakenyéren, ugyanezt a tagságot . szolgálják becsülettel most, amikor az anyagi különbségek már lényegesek. (Ha nem is mindig,' a második-harmadik vonalbeli vezetők javára.) Szóljanak tehát ezek a sorok az ő dicséretükről most, amikor az alkományt ünnepelve, az új kenyér előterem- tőit is köszöntjük. Illesse őket köszönet és megbecsülés eddigi munkájukért, ha régiek, ha újak. Legyen búcsúszó azoknak, akik elérkeztek már a pihenés óráihoz és legyen biztatás azoknak, akik most lépnek erre a rögös, de szép útra. Eöídcáki Béla A szövetkezeti vezető...
