Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
hárman a cfifazoffak këxisl Életútjuk szép példázat Hagyomány már, hogy alkotmányunk születésnapját ünnepelve kitüntetéseket nyújtanak át a mindennapi alkotó munka, a közélet és kultúra kiválóságainak. Évről évre Heves megye Tanácsa is elismerésben részesíti a közművelődés és közoktatás kiemelkedő munkásait, az eredményesen tevékenykedő alkotókat és művészeket. A hétköznapok helytállását, a szenvedélyes hivatástudat eredményét, életutak példaadását fémjelzik ezek az elismerések. A díjazottak sorából három életút szép példázatát villantjuk fel itt, három életút állomásait, azoknak arcvonásait ~~ dr. Pásztor Emilné szakfelügyelő, az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola tanára: Varga Gyula színművész, a Miskolci Nemzeti és az egri Gárdonyi Géza Színház tagja; Zakupszky László nyugdíjas iskolaigazgató, társadalmi tanácselnökhelyettes —, akiknek életelemük a hivatás. Gyopár és látófa Zakupsikv LäszBä Legmagasabban fekvő hegyi falunkat, Mátraszentim* re utcáit járjuk Zakupszky Lászlóval. Olyan közel az ég, hogy szinte kézzel elérhető. A Mátrabérc alá, a hegy nyergébe felhúzódó falucskát .vadregényes környék veszi körül. A házak, mint a fecskefészkek sorakoznak egymás mellett. Gyönyörű a kilátás mindenfelé. A levegő tiszta, illatos. A kertekben most virágzanak a krumplibokrok, s most kezdi zsendülését a málna, a meggy. _ Egyszer jött valaki a falunkba — kezdi mondóké* ját nesztor kalauzom. — Az iskola igazgatóját kereste. Én vagyok! Azt mondja, szeretne beszélni a tanácselnökkel. Én vagyok! A művelődési ház vezetőjével is lenne dolga. Tessék, én vagyok. Nagyon csodálkozott. Pedig jó időn át én voltam itt a mindenes. Megyünk a nyári délutánban. Korai nyárban, szélfúvásban és napragyogásban. — A mindenből mi maradt mostanra? — Az iskolából negyedik éve jöttem nyugdíjba. Más teendőim megmaradtak, vagy újabbakkal gyarapodtak. Zakupszky László a tanács társadalmi elnökhelyettese most. Ezenkívül megyei tanácstag is, alapító és tevékeny tagja a Mátra—Eger— Nyugat-bükki Intéző Bizottságnak, a Hazafias Népfront megyei elnökségében is ott találjuk, szervezője és vezetője falujában az országos közművelődési kísérletként létrehívott családi klubnak. És sorolhatnánk még hosz- szan tevékeny élete tisztségeit. Sorolhatnánk, hogy rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat a községben, a Mátra üdülőiben; hogy kiállításokat szervez: hogy a helytörténeti kutatás megszállottja. Ügy él, mintha még hetven év munka várna rá. Dolgosán, frissen, töretlen erővel, derűsen. Az ő esetében fel sem lehet vetni a kor kérdését. Nincs jelentőségé, Ügy él, dolgozik, gondolkozik, tervez, mintha negyven esztendős lenne vagy harminc. — A bácskai Mélykúton születtem — pörgeti vissza lassan életének filmszalagját. .— Negyvenöt éve élek már itt a hegyen. Negyvenegy évem a katedrán telt. Tanítottam mostani nagyanyákat, édesanyákat, végezetül tanítottam a gyerekeiket, az unokákat is. Amikor idekerültem, elláttam jegyzői és papi szolgálatot is. írtam kérvényeket, szerződéseket, eskettem fiatalokat, kereszteltem a világra érkezőket és elbúcsúztattam azokat, akik az életből kiballagtak. Zakupszky László hatvanhét esztendejét számolhatja. Feleségével él. Három gyermekük már családos, s az unokák is hárman vannak. — Feleségemnek sokat köszönhetek. Mindent köszönhetek. Negyven éven át minden családi gondot levett a vállamról. Megállunk a szép új házak, városba illő villák sora előtt. — Ezek a házak mind a falu népének szorgalmát, igényességét mutatják. A negyvenöt év alatt egyszer se fordult meg a fejemben, hogy elmenjek innét. — Felnéz a szemközti hegyoldalt —: Sajnálom, hogy A színész és szerepei Varga Gyula eléggé megfogyatkozott kör* nyékünkön az erdő. Mindig küzdöttem azért, hogy maradjanak meg a szálerdők'is. Különben szép itt, festői. Nagy dolog az a hely, ahol az ember életének legjelentősebb szakaszát töltötte, itt érzi, tudja, hogy mit miért csinált és csinál. Ruganyosán jár, valósággal árad belőle az életerő, az öröm. Hogy tud örülni mindennek, a mások örömének. örökké figyelő, éber tekintetét nem kerülhetik el a világ sem nagy, sem kis dolgai. Egy életrajzi emlékezésében azt olvastam : „Életpályám legrövidebb megfogalmazását úgy írhatnám le, hogy a tennivaló és a tenni akarás legjobbkor találkozott. Másik jellemző dolog, hogy a közéleti munkában mindig örömem telt, boldog voltam az eredmények láttán ...” Aztán egy levélrészlet a pedagógusszakszervezet központi vezetősége fejléces papírján : „Emberségedhez és a szép’ mátrai tájat szerető lelkű' leiedhez gratulálok, s kívá- nom, hogy még sok éven át élvezd áldozatos j munkád gyümölcsét. Legyél továbbra is Mátraszentimre és kör. nyéke szellemi éltetője, pél' dás képviselője a szép tanítói hivatásnak...” Életútja egyenes. Gazdag és tanulságos út ez. Morált hordoz akár egy oktatómese, melynek hitelét fokozza, hogy valóságos; megtörtént és megtörténik. Vezérlőelvét így fogalmazza szavakban, mikor lakásának egyik szobájában leülünk: — Az egész élet tulajdonképpen abból áll, hogy az ember igyekszik még szebb világot építeni magának, mint amiben él... Lakása könyvtár és múzeum hangulatát árasztja egyszerre. A falon képek, metszetek, kerámiák. Saját kezének munkái, alkotásai. Lehetett volna belőle akár festő vagy szobrász is. Szellemi látófa szerepét vállalta végül. A közművelődés szolgálója volt már akkor, mikor szótárunkból ez a fogalom még hiányzott. És szolgáló maradt mostanáig. Ezt a munkát jutalmazza kitüntetése,' a közművelődési díj. — Szeretnék még egy falumúzeumot létrehozni Nemzetiségi, néprajzi. bányászati, . geológiai, erdészeti és turisztikai jelleggeL Szabadtéri régészeti bemutatóhelyet is ki kell még alakítani a hajdani őshuták feltalálási helyén. Nem fáradhatok el, mert rengeteg még a tennivaló. Búcsúzásnál virágot nyújt át. Lilás, rózsás színbe hajló, bársonyos tapintású, bolyhos szirmú növény. — Mátrai gyopár... Emlék erről a szép vidékről... A szép virágnak ő adta a nevét... Patak? Dezső Mindem színész annyit ér, amennyi nevének említésekor eszünkbe jut. Major Tamás Csodálattal és némi irigyléssel figyelem a színház varázslatos világát. A színészeket, akik írók gondolatait fogalmazzák színpadra, akik parókát öltenek, jelmezbe bújnak, kézbe vesznek néhány kelléket, s mindjárt más emberek lesznek, korokat, földrajzi távolságokat ívelnek át. „Ma Hamlet, holnap statiszta, de mint statiszta is művész legyen” — állítja magasra a mércét Sztanyiszlavszkij. A színész öltözője tehát amolyan szent hely, legalábbis titokzatosabb, mint gondolnánk; itt találja meg esténként a figuráját. S ez a figura néha egyszerű csőlakó, de máskor fejedelem. Mesebeli Burkus király volt Varga Gyula délelőtt a Garabonciásban, este pedig alkoholmámorba menekült Világfi, aki szinte hátborzon, gató realizmussal játszotta szerepét a Struccok estélyében, n olyan hangsúllyal mondogatta visszatérő szövegét „a hölgy, akivel élek...", hogy szavai mögött szinte érezni lehetett a tenyerestalpas asszonyt, akitől legjobb lenne bizony örökre elmenekülni. A színész játszik, ám életét szerepei diktálják. Tegnap még a Börtönkarrier ironikus szökevénye volt, majd egy pajzán francia bohózat ifjú csábítója, egyszer húsz év Az irodalom tolmácsolója Dr. Pásztor Emilné A gratuláció után mindjárt a tanári pálya — ő hivatásnak nevezi — szépségeiről beszélgetek dr. Pásztor Emil- nével. Már az első mondatok jelzik, hogy nem untat közhelyekkel, gonddal fogalmazott, de megkopott általánosságokkal. Tekintete arról árulkodik, hogy ma is az a nemes szenvedély sarkallja, mint egykor a kezdés idején Felidézi azt a fiatal lányt, aki mindenáron pedagógus, írók és költők értékes gondolatainak tolmácsolója óhajtott lenni. — Magyar—latin szakra jelentkeztem a szegedi József Attila Tudományegyetemre, s amikor felvettek, úgy éreztem: révbe jutottam, hiszen legdédelgetettebb álmom teljesült, mindjárt az első nekifutásra. Szomjúhoz- tam a tudást, s természetesnek tartottam a szorgalmat. Szerencsés embernek véltem magam, mert azt csinál, hattam, amire mindig vágytam. Gyűjtöttem az ismereteket, hogy majdan minél többet adhassak tovább. A Tisza-parti városban nőtt fel, mégsem riadozott attól, hogy kis településen lépjen katedrára. Nyelvészprofesz. szóra — Mészöly Gedeon — tanácsára Kunszentmiklóson vállalt állást. Egy év múltán Csongrád következett: ide már férjével — hajdani oktatójával érkezett, — aki azért hagyta ott a tanársegédi posztot, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen, s később eredményesen foglalkozhasson módszertani kérdésekkel. — Majd egy évtizedet töltöttünk itt, s az egymást követő esztendők igazolták: jól választottam. Az élet nap mint nap új feladat elé állított, meg kellett küzdeni azéid, hogy mind közelebb kerüljek a gyerekek értelmi és érzelmi világához. Az unalom sosem környékezett, az elszürkülés veszélyétől megmentettek érdeklődő tanítványaim. Izgatta őket az uj, az ismeretlen, észlelték a törődés szándékát. 1965-ben költöztek Egerbe, s azóta a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola tantestületének tagja. Itt újabb megbízatás várta, olyan tennivaló, amelyhez szintén felsőfokú végzettséget illett szerezni. — Rám bízták a könyvtár kezelését, vezetését, örültem ennek, hiszen ezzel a tevékenységgel még inkább formálhattam a diákok ízlését. Felkészültségemet azonban kevésnek tartottam, s ezért — levelezősként — megszereztem a könyvtár szakos diplomát is. Többszörösen jól jártam, mert később én lettem — ma is az vagyok — az iskolai bibliotékák megyei szakfelügyelője. Nehéz örökséget vettem át, ugyanis az oktatásügy irányítói húsz esztendeig megfeledkeztek a fejkörüli Liliomfi, másszor pedig Csehov öreg falak közé • zárt különös bútordarabja, Firsz, az inas, aki éppen a kilenc- venhez közelít.' És hány éves a színész? Korát szerepe szerint váL mmsmm togatja. Csodálatos pálya. Noha gyakorta nem egyenesre kövezett. S amikor több mint hatvan szerep, pel a háta mögött éppen 25. évadját tapossa a színész, felmerül a kérdés: mi él tovább alakításaiból? Amelyekben pedig mindig otthagyott valamit egyéniségéből, tehetségéből, s nem keveset idegrendszeréből, fiatalságából is. „Minden színész annyit ér, amennyi nevének említésekor eszünkbe jut” — így sommáz Major Tamás böL csessége, tapasztalata. 1955 őszén, amikor kaput nyitott az egri Gárdonyi Géza Színház, új színházat köszöntött, ünnepelt a közönség. Miközben ismerkedett az újdonsült egri színészekkel is. Közöttük egy szimpatikus fiatalemberrel. Varga Gyulával — nevét a műsorlesztésről. A legtöbb helyütt igazi káosz uralkodott. A nevelők — megfelelő ismeretek híján — nem rendezhették az anyagot. Útjaim során ehhez adtam ötleteket, javaslatokat. Arra serkentettem őket, hogy a rangos alkotások tárházát a korábbinál jóval hatékonyabban állítsák az oktatás szolgálatába, tartsanak rendhagyó irodalom-, történelemórákat, hadd ismerjék meg a fiatalok a kutatás, a felfedezés varázsát, keressék az összefüggéseket, forgassák a szótárakat, a lexikonokat. Bárhogy hozta a sors, bármilyen posztra állították, a katedrához hű maradt. Néhány órában minden esztendőben tanít magyart. Kollégái szerint épp olyan buzgalommal, mint kezdőként. Amikor erre utalok, nevelői hitvallását is megfogalmazza. — Felüdülés ez számomra, hiszen közben — noha régóta véremmé váltak a művek — újabb szépségre bukkanok magam is. Jó érzés, amikor együtt dolgozhatok a fiúk- kal-lányokkal. Közösen villantjuk fel egy-egy költemény, vagy novella értékeit. Az így szerzett tájékozottság nem feledhető, az így kialakult érzék önálló eligazodásra is képessé teszi őket. Elhagyhatják az iskolát, lehet belőlük munkás, orvos, vagy mérnök, a könyvektől azonban nem idegenednek el. Az is tény. hogy mindenki másképp nyerhető meg. Ez bizony töprengés, küzdelem a javából, de megéri, mert a pedagógus olyan útravalót adhat nekik, amely gazdagabbá, tartalmasabbá teszi életüket. Pécsi Isivé# füzetből kezdtük megtanulni —, aki a színház névadójának Annuska című színművében a félrerúgott kig taní- tócskát, magát Gárdonyit játszotta. A kritika és az emlékezet szerint sikerrel. Bródy Sándor A tanítónő című drámájában is falusi fáklyást alakított, egy kesernyés ifjút, akitől szinte elmarják az urak a várva várt tanítónőt, a szép Flórát, akinek alakját Kovács Mária formálta maradandó élménnyé. Nyúlfarknyi epizódszerep emlékét is őrzöm: a Szent Johanna pokolbeli kis katonáját, aki az előadás vége felé jő fel a sírból, s az utókor nevében mond ítéletet, s máris siet vissza az örök tűzbe. Mint döbbenetes, nagyszerű alakítást jegyzi az emlékezet. Majd a parádés címszerepeket : a pajzán kültelki szépfiú a Kakuk Mard lírai megformálásában, és természetesen Svejk. Hasek, derék katonája játékosan, ám figyelmeztetőn is egyben. Tehetséges. A művészetben sokat, csaknem mindent elmond ez az egyetlen szó. A színház kiszámíthatatlan paradoxona: a remek prózai szerepekhez is operetteken keresztül vezet az út. A Csárdáskirálynőtől a Leányvásá- rig, a Pacsirtától a Sybillig, még inkább A denevérig, csaknem valamennyi táncos- komikusi szerepet eljátszott. Pedig lelke mélyén tiltakozott a műfaj ellen, s Iám az ósdinak, az elcsépeltnek kikiáltott szerepeket emberi melegséggel, természetes derűvel formálta meg, s egyénisége. sarmja, vargagyula- sága mindig átjutott a rivaldán. 1965-ben éppen táncos- komikusi szerepkörben nyújtott alakításaiért kapott Já- szai-díjat. Az elmúlt színházi évad emlékei között portyázva bizony ritkán találkozhattunk alakításaival. De azért kaptunk tőle felejthetetlen ajándékot: az Offenbach-operett kedves élményét, például, Menelaoszt, a nagy királyt, akinek nevetnek jóságán, kihasználják naivságát, s aki oly kicsi és védtelen a királyi palástban, hogv legszívesebben védelmezőn simogatnánk, de inkább tapsrá lendült a tenyér. A tragikomi- kum levegője lengte be a színpadot. A komikum és a tragikum sajátos ötvözete, a játék öröme, a színház tisztelete csillan meg legjobb alaki ‘á-aiban. Amelyekhez mindig szívesen tapsolunk. Miként most, a megérdemelt művészeti díjhoz in. Márkusz László . fi A
