Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

Szúrom! Mária, tir. Bocsa Iván. Sarkad? Zsigmond, ar. Szaias uyörg?

i (Fotó: Per] Márton)

Hat évtized a tudomány szolgálatában

Sok szó esik társadalmunkban a munkásokról. Állás- foglalások, határozatok, törvények születnek sorsuk egy_ r ' kedvezőbbé válásáért.

Vajon hogyan látják mindezt maguk a munkások, milyen a saját véleményük változó életükről, helyzetükről ?

A kérdésre — mondhatni: teljesen találomra — Eger egyik ipari üzemében, korántsem a legnagyobban, a KAEV 10. számú Gyáregységében keressük a válaszokat;

■— Vitathatatlan, hogy nagyot fordult velünk a világ!

— vallja Vinczépap Sándor- né előkészítő, a lemezszabó

. brigádban. — Nem nehéz összehasonlítanom a tegnapot a mával, hiszen olyan családban nőttem fel, amelyben hét gyerek maradt apa nélkül, s még 1949-ben jöttem ide a gyárba. Sokat, nagyon sokat kellett dolgozni, de bizony, hogy a férjemmel összekerültünk is, hosszú ideig alig jutottunk egyről a kettőre. Legalább tíz helyen laktunk, parányi, kétszer-két méternyi szobában született egyetlen gyermekünk, Sanyika. Emlékszem : összesen hat hét szabadságot kaptam a csecsemőre, s napi másfél órát adtak a szoptatásra. Eszünkbe sem jutott újabb kisfiú vagy kislány, pedig igazán imádtuk, imádjuk a gyerekeket... ! Az vígasztalt, hogy a gyárban szerettek, tiszteltek : beválogattak a

kultúrcsoportba, a falujárók közé, szakszervezeti bizalmi, nőfelelős, népi ülnök voltam, elsők között lettem élmunkás, sztahanovista, s megbecsülnek ma is.

— Jómagam a feleségem után négy évvel kerültem a gyárba — beszéli Vincze- pap Sándor minőségellenór.

— Szerszámlakatosként előbb

a tmk-ban, majd a szerszám- műhelyben kaptam mpnkál, még abban a Fürdő utcai régi, rossz kis üzemben, amelynek azóta szerencsére nyoma sincs. Voltam brigád- vezető, kereken 25 esztendeig pedig sportköri elnök is, legbüszkébb azonban a fiunkra vagyok : taníttatni tudtuk,

oklevelet adtunk a kezébe. Igaz, hogy ebben ő is sokat segített, hiszen rendre kitűnően vizsgázott, harkovi „vendégeskedése” idején sem adta alább, s ezért végig szép ösztöndíjban részesült. Vörös diplomával végzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen ... Munkahelyén, az Autóipari Kutató Intézetben szeretik, a katonaságnál —, ahol éppen most tölti kötelező szolgálatát — az ezred KISZ-titkára... Nem fogadta el a pénzt, amit összegyűjtöttünk neki az autóra. azt mondta, hogy költsük csak a házra, ráfér. Mert időközben sikerült egy kis házat is vennünk. A pénzből, az OTP kölcsönéből nemrég került sor végre a korszerűsítésre. Még nem végeztünk vele, egv-két dolog hiányzik, hátrábbra marad. De biztos, hogy előbb-utóbb meglészünk ezzel is!

— Tanulóként kezdtem itt. egy híján tíz éve szereztem technikusi oklevelemet, ° 1971-től vagyok brigádvezető — mondia Szederkényi István. — Hívtak már kooperátornak az egyik osztáhozták, hogy

művezető lehetnék s elárulom: csaltak már más gyárba, sőt más városba is, de nem mentem. Jól érzem magam a helyemen, érdekes, szép feladatokon dolgozunk. Új és egyre újabb gyártmányokkal, technológiákkal ismerkedünk, valami kimondhatatlan öröm számomra is, ha valamivel elkészülünk, ha látjuk, hogy megint mit csináltunk. Igénylik a munkámat, a véleményemet: részt veszek a szervezési bizottságban,. amely afféle szakmai, gazdasági tanácsadó, segítő testületünk, vezetőségi tagja vagyok az I-es pártalapszer- vezetnek. Munkám elismeréseként a vállalat és a köny- nyűipar kiváló dolgozója lettem fiatalon is. Szépen haladunk a feleségemmel : az ifjúsági szövetkezet keretén belül korszerű, szép lakásunk van már nekünk is, s szülői támogatással autót vettünk, egy 1200-as Zsigulit. Sajnos, a kocsit mostanában csak keveset használhatjuk, mert azt a bizonyos „derékszíját” kicsit összébb kell húznunk: a feleségem otthon maradt a második gyerekkel, és a gyermekgondozási segély, ha tisztességes összeg is, csak nem pótolja egészen a keresetet. Különben nincs nagy baj így sem a jövedelmünkkel, hiszen azzal, hogy szerencsére sok mindenhez értek, sokat megspórolunk: szerelőt sohasem hívok a lakásba, a tv-t, rádiót is magam javítom, a tapétázáshoz, sőt a garázsépítéshez- sem hívtam mestert... Valamikor műszerész- szerettem volna lenni, de igazán, vasszerkezeti lakatosként sem bántam meg, hogy a munkáspályát választottam!

— Családunkból, ötödma- gammal dolgozom itt a gyárban — magyarázza a szintén fiatal Kármán Béla általános lakatos — ide jár műszakról műszakra négy fivérem is. Egyiküknek, Attilának a brigádjában vagyok. Bátyám volt a tanítóm is, a keze alatt szabadultam. Aztán — nevet — a „jobb keze” lettem: a helyettese. Természetesen, nem mint testvér, hanem, mint rangidős. Mert már én sem mondhatom ma» gang éppen gyereknek, hiszen 1962-ben tettem szakmunkás_ vizsgát... Szeretem, amit csinálok, bizonyítványt szereztem már lángvágásból, láng- és alumíniumhegesztésből is, sőt kiálltam a minősítés próbáját, amit újabb „papírral” igazoltak. Jól megvagyok a posztomon, nem vágyom magasabb beosztásba, hogy csak egyet említsek: látom, mit jelent brigádvezetőnek lenni. Így, ha valóban osztozom, is minden feladaton, csak kevesebb a gondom. Több időm, energiám jut a családomra is. Mert, hogy el ne felejtsem : van három, szép kis fiam! Vállalati segítséggel, munkahelyem több mint 20 ezer forintos kamatmentes kölcsönével négy éve jutottam szép, kétszobás, összkomfur - tos lakáshoz a Csebokszári városrészben úgy, hogy ráadásul a kezdő befizetési ösz- szeget is elengedték- nekünk. Mindössze 350 forint a havi törlesztésünk, amit igazán nem nehéz kifizetnünk a gyerekek mellett sem. Különben a társadalom gondoskodását azóta is érezzük. Tavaly együtt voltunk kedvezményes üdülésen, az 1100 forintos családi pótlék mellett is például ősztől, hogy a második srác is iskolába jár már, tanszervásárlási segélyre számíthatok. Nagyobb lakást is felajánlottak már a számunkra, csak éppen nem éltünk a lehetőséggel, egyelőre nem tartottuk túlságosán fontosnak, hogy tágasabb otthonba költözzünk. Lehet, hogy különös, de olyan családban nőttem fel, ahol 12 gyerek volt, s a kis helyen nagyon megszoktuk egymás közelségét. Nagyobb lakásban talán „szétszóródnának” ezek a lurkók! Mit mondjak még? Megtaláltam a számításaimat : rendesen keresek,

elismert munkás vagyok. Kitüntetéseket — köztük egészen magasat is — kaptam, a vöröskeresztes szervezet vezetőségi tagjává, szakszervezeti főbizalmivá, munka- védelmi őrré választottak fiatal korom ellenére is.

— Vasszerkezeti lakatos vagyok — mondja Balázs József. — Magam is itt tanultam a szakmám, s hogy nem éppen rosszul, brigádot kaptam, egy nyolctagú csapatot. 1976-ban pedig a KISZ gyári titkárának tisztére kaptam bizalmat. Szakmám mellett ugyanis az ifjúsági munka a szenvedélyem: a mozgalomért már iskolás koromban nagyon lelkesedtem. Funkciót kaptam az intézetben, aztán a honvédségnél, s mindjárt leszerelésem után itt az üzemben is. KISZ-titkárként a társadalmi munkáinkat is úgy próbálom szervezni, hogy fiatalokat segítsünk. Városunkban elsőként alakítottunk barkács-szakkört általános iskolásoknak, akik közül többen éppen itt kaptak kedvet a munkára, az idén például hárman is nálunk folytatják a tanulást... Izgalmas, szép pálya a miénk, azon vagyok, hogy másokkal is mind jobban megszerettessem. Azt szeretném magam is, hogy a közénk kerülő fiatalok ne csak egyszerűen elsajátítsák a tennivalókat, ' hanem élvezettel dolgozzanak is. Nap nap után szorgalmasan végezzék feladataikat, legyenek szemfülesek, tettrekészek. Valamennyien érezzék, hogy mennyi minden múlik rajtuk, s a jólétért, a vastag borítékért, a divatos ruhákért, a lakásért, autóért tenni is kell. A vállalat, a könnyűipar kitüntetéseiért én is alaposan megdolgoztam. S mindent, amit csak elértem, elérhet itt körülöttem mindenki... !

— Az idén tettem szakmunkásvizsgát .— újságolja a sarudi Tóth Lajos. — 12

forintos órabért adtak mindjárt, annyit, amennyiért még, ahogyan hallom, nem is túlságosan régen jóval idősebb emberek dolgoztak. Három- százforintos albérleti díjamból 250-et a gyár fizet. Felnőttként kezelnek már is, lépten-nyomon érzem, hogy komolyan vesznek, számítanak rám. Kezdetnek, mit várhatnék többet...? Én már az üzem saját tanműhelyében ismerkedtem a szakmával, s első perctől kezdve az új gyárban dolgozom, rendes körülmények között, megfelelő szociális ellátás mellett. Hobbimat szerettem volna folytatni, amikor ide jöttem, s valójában hivatásommá vált, amiért rajongtam. Munkatársaimban, a brigád tagjaiban segítőkész, igaz barátokra találtam, mondhatom : jó közöttük élni. Természetesen itt szeretnék maradni továbbra is, de azt tervezem, hogy tovább tanulok, elvégzem még a gimnáziumot. Bár korábban sem voltam éppen rossz tanuló, de a szakmunkásvizsgán elért jeles annyira „feldobott”, hogy újra kedvet érzek a könyvre. S remélem, hogy sikerül az érettségi is ... !

Valamennyien mai munkások, fiatalabbak és idősebbek. Történetük nem a szerző kitalálása — hanem napjaink valósága, amelyről a megkérdezettektől hallot- teak. „

Cyóni

Ezen a nyáron 60 esztendeje, hogy Péter-Pált követően a kompolti uradalom

futófogata szokatlan érkezőt szállított a faluba a vasútállomásról. A jövevény

messziről érkezett, a délvidéki Rurnából, a mai Jugoszlávia területéről. Nem volt földbirtokos, sem minisztériumi dolgozó, hanem a növények életét és tulajdonságait vizsgáló, szakmáját szenvedélyesen szerető javakorabeli férfi. A Kompoltra érkező Fleischmann Rudolf volt, a későbbi nemzetközi hírű tudós, a nemesítő telep alapítója. A nap jelentőségét talán már akkor is kifejezte az újdonsült szakember iránti érdeklődés, de megkezdett nemesítő tevékenységének tényleges súlyát csak az utókor tudta valójában felmérni.

Fleischmann 32 évig dolgozott Kompolton, és odaadó munkáját 1950-ben bekövetkezett halála szakította félbe. Működése alatt 12 növényfajtát nemesített és több mint kétszáz publikációja jelent meg. Munkásságát külföldön is elismerték, hiszen a Bécsi Mezőgazda- sági Főiskola díszdoktorává avatta. Az általa nemesített rozs^zab, len, bab, baltacím és kender mellett találjuk híres kukoricáját, valamint 481-es búzáját. Munkásságának népgazdasági jelentőségét legjobban kifejezi, hogy az ötvenes években az ország szántóterületének csaknem fele nemesítvényeivel volt bevetve. Sok év eredményeit figyelembe véve, az általa előállított értéket ma, mintegy 13 milliárd forintra becsülik. Emberi nagyságát bizonyítja, hogy a harmincas évek elején, a gazdasági világválság idején, több mint egy esztendei saját pénzéből tartotta fenn a kísérleti telepet, biztosította a dolgozók bérét és a kutatómunka zavartalanságát. Emlékét az intézet parkjában felállított szobra, személyes tárgyaiból összegyűjtött múzeum, valamint a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter által alapított Fleischmaran Rudolf emlékplakett őrzi. Ezt évente ítélik oda a legkiemelkedőbb hazai növénynemesítőknek. Fleischmann egykori munkatársai és utódai ma is hűen őrzik a nagy előd hagyatékát.

A kenderrost-laboratóri- umban dolgozik Szuromi Mária, aki 1943-ban vállalt munkát a telepen, és ma már a legrégibb tagja az intézetnek. Amikor Fleischmann Rudolfról kérdezzük, közvetlen egyszerűséggel válaszol:

— Harmincöt esztendeje kerültem az intézethez, melyet akkor már jóval előtte államosította^. Alig voltam 16 éves, amikor summáslány- nak felvettek. Mindössze egy kis telep volt itt, alig néhány hold földdel, kísérleti növényekkel és egy nagyszerű irányító emberrel,

Fleischmannal. Emlékszem, rövidlátó volt, sőt élete alkonyát! elveszítette látását. Gyakran előfordult, hogy a kísérleti parcellák között elhagyta szemüvegét. Én sokszor megtaláltam, olyankor utánavittem, és ő mindig hálásan megköszönte. Hogy ma

is az intézetben dolgozom, abban nagy szerepe volt Fleischmann Rudolfnak, aki megszerettette velem ezt a munkát.

A nagy tudós közvetlen tanítványa volt dr. Bocsa Iván, az intézet mai igazgatóhelyettese, a neves lucernanemesítő. Harminc esztendeje érkezett Kompoltra. Erről így emlékezik:

' — A háború után nyári gyakorlatra kerültem ide. Akkor még nem gondoltam, hogy maradok is. Fleischmann Rudolf szinte atyái barátsággal fogadott. Én már egyetemista koromban sokat hallottam róla, és azt hittem, hogy megközelíthetetlen ember, hiszen olyan elismert volt. Szinte meghatott az emberi nyomorúsága, hiszen akkor már alig látott. Mégis optimista, és töretlen humorú volt. Maga mellé fogadott és ezzel széles körű betekintést nyertem a nemesítő munkában. Nagyszabású nemzetközi levelezést folytatott. Ezeket én olvastam fel neki, a válaszait pedig nekem diktálta gépbe. A kapcsolat egy életre szólt, hiszen az ő segítsége megalapozta egész pályámat.

— Milyen volt akkor az

intézet? _________

— Szinte nem is lehet azt mondani, hogy intézet volt, hanem nemesítőtelep. A* háború itt is mérhetetlen károkat okozott. Elpusztult Fleischmann német nyelvű szakkönyvtára, azután a nemesített magvak nagy része is. 1948-ban, amikor idekerültem, akkor találtam meg néhány kender- és bükköny- magot tasakokban. Ezeket megmentettük az enyészettől, sikerült továbbszaporítani őket. Tulajdonképpen mindent újból kellett kezdeni. Ez a gigászi munka mégis jól haladt, mert Fleischmann optimizmust su- gallt valamennyiünkbe. Akkoriban épült a cséplőfészerhez két irodahelyiség és már négyen voltunk kutatók. 1950-ben bővült a telep, és ezer holdas kísérleti gazdaság lett Fleischmann vezetésével, de csupán néhány hónapig, mert novemberben váratlanul agyvérzésben meghalt.

A tudós halála nagy veszteség volt. Utódai nyomdokain haladva folytatták a nemesítő munkát.

— 1950-ben átkerült Kompoltra Mórész Sándor irányításával a hatvani máknemesítő telep — kapcsolódik a beszélgetésbe Sarkady Zsigmond, tudományos műszaki ügyintéző, aki előtte nem sokkal került az intézetbe. — A nagyüzemi mezőgazdaság térhódításával a kutatás meggyorsult. Három esztendővel később épült az emeletes magtár, majd 1955- ben államiunk tájintézetté szervezte át a kísérleti telepei. Ekkor már osztályok alakultak, és a nemesítésen kívül előtérbe kerültek az agrotechnikai. valamint a gazdaságossági vizsgálatok is. Fleischmann hagyatékából folytattuk a kalászosok, elsősorban a búza nemesítését. Ennek eredményeként született meg a Kompolti— 169-es, majd később a Kompolti—t-es búza és a kompolti őszi árpa, melyek előállításában én is részt vettem. 1974-ben államilag elismerték és azóta köztermesztésben vannak.

1970 újabb fordulatot hozott az intézet életében, miután országos feladatokat ellátó ágazati kutató központtá szervezték át. Fleischmann utódai egymás után újabb eredményekkel jelentkeztek. Előállítottak négy kender — közöttük a sárgaszárú —, két őszi búza, egy árpa, két baltaci, két. lucerna és egy mákfajtát, vagyis összesen 12 új növényt. Ezek közül is kiemelkedik a kompolti kender, melyet a KGST-országokban is termelnek. À nemzetközi együttműködés eredményeként nemesítették a Verti- benda nevű lucernát és a legnagyobb termést adó őszi árpát,- a kompolti korait Ezeken kívül nyolc új fajtajelölt van a vizsgálat alatt országos kísérletben. A termelő gazdaságok különösen nagy várakozássírt tekintenek a hibridlucerna-íajta- j elöltek elé.

Az intézet jelenéről dr. Szalai György igazgató beszél:

— Négy országos kutatási programnak vagyunk a gazdái. A lucerna- és vöröshere- nemesítés, a talajvédelmi módszerek továbbfejlesztése, a kendernemesítés és fajtafenntartás, valamint a termésbecslési módszerek kutatása ad munkát. Intézetünk munkatársai elkészítették a lucernamag-termelés iparszerű technológiáját, és kidolgozták a kender gépesített vetőmagtermelésének rendszerét is. A nagyüzemek sikeresen alkalmazzák a kompolti termésbecslési

módszert, amely már határainkon túl is elismerést szerzett. Az üzemekkel együttműködve igyekszünk kutatási eredményeink gyors hasznosítására, szaktanács- adással. Fejlesztési tervek készítésével pedig hozzájárulunk a termelés fokozásához. Intézetünknek jelentős nemzetközi kapcsolatai vannak. Három KGST-témában; a talajvédelemben, a takarmány- és fehérjetermelésben működünk közre, öt szocialista ország intézetével alakítottunk ki kétoldalú együttműködési kapcsolatot. Intézetünk az MSZMP tudománypolitikai irányelveinek szellemében, különösen az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött és lelkes fiatal kutatógeneráció nőtt fel. Míg a hatvanas évek elején tíz kutató dolgozott itt, ma 22 munkáját háromszázfős

technikai személyzet segíti. Számításaink szerint, az intézetre fordított minden forint 12-szereseü térül mag a népgazdaságnak. 1976. július 1-től az\oktat.ás és a kutatás kapcsolatának elmélyítésére, a Gödöllői Agrártudományi Egvetemhez kerültünk. Ettől a jövőben azt várjuk, hogy még gyorsabb legyen az információcsere a kutatás, az oktatás és a termelés között. Az együttműködés kezdeti lépéseként az egyetem hét tanszékével alakítottunk ki kapcsolatot. Az elmúlt két esztendő tapasztalatai alapján az egyetemhez tartozás újabb perspektívát biztosít hat évtizedes intézetünk továbbfejlődéséhez.

Mentusz Károly