Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-15 / 191. szám

1978. augusztus 15., kedd À Nap kél 4.39 — nyugszik 18.57 órakor A Hold kél 16.29 — nyugszik 1.02 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARIA nevű kedves olvasóinkat! A Mária név eredetére nézve többféle magyarázat vám a görögben ugyanis „úm<5”-t, „felvüágosító”-t Jelent, az öhéber nyelv Mirjam neve révén keserűséget, az egyiptomi „myr" révén szeretet, az orosz „mir” békét Jelent, o o o Kilencvenöt évvel ezelőtt született, s 19«2-ben halt meg Ivan Mestrovlc horvát szobrászművész, a XX. század egyik legkiemelkedőbb alakja, aki különösen a modem monumentális plasztikában alkotott maradandót. Pász­torgyerek korában figyeltek fel tehetségére. Bécsbe került és több évi előkészítés után felvették az akadé­miára. Bécsből Párizsba ment, ahol előbb Rodin-néi, majd Bourdelle-nél, végül Maillolnál folytatta tanulmá­nyait. Stílusának külső jegyeire ugyan hatottak ezek a művészetek is, de e hatások eggyé ötvöződtek benne a hazulról hozott keleties, bizáneias népi-nemzeti emlé­kekkel. Az első világháború után a zágrábi akadémia tanára lett. 1947-ben kivándorolt az Egyesült Államok­ba, ahol előbb a syracuse-i, majd a Notre Dame-1 egyetem 'tanára lett. Alkotásait, a jugoszláviai spliti galéria őrzi. Időjárás: A Meteorológiai Intézet Jelenti: várható Időjárás kedd estig: lassan felszakadozik a felhőzet, kevés helyen zá­poreső, zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél. Legma­gasabb nappali hőmérséklet 20, 24 fok között. Országos vers- és prózamondó verseny Radnóti Miklós születésének tiszteletére Országos Radnóti vers- és prózamondó versenyt hirdet a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Kulturális Mi­nisztérium, és a Népművelési Intézet a költő születésének hetvenedik évfordulója alkal­mából. A versenyen minden olyan tizennégy éven felüli jelent­kező részt vehet, aki nem hi­vatásosan foglalkozik e mű­vészettel. A résztvevőknek a megyei elődöntőre nyolc-nyolc Rad­EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: abba Színes svéd—ausztrál film Este 10 órakor: Rettegés az éjszakában Színes angol horrorfilm EGRI BRÔDY (Telefon: 11-773) Du. fél 4 és fél 6 órakor: Cséplő Gyuri Színes magyar film Este fél 8 órakor: Olyan, mint otthon Üj magyar film ősbemutatója EGRI KERT Este fél 8 órakor: A kincses sziget A vetélkedőre szeptember 10-ig az egri Megyei Művelő­dési Központban lehet jelent­kezni. Három megye járási, városi GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Galiba az állatkertben Este 3/4 6 és 8 órakor: Police Phyton 357 gyöngyösi szabadság A fekete kalóz Egerben GYÖNGYÖSI KERT Vigyázat, vadnyugat! hatvani vörös csillag Serpico HATVANI KOSSUTH Obeliszk FÜZESABONY Bosszúállók újabb kalandjai + ORVOSI [ ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te_ lefon: 11-640) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-ig tart. Három megye — Borsod, Nógrád, Heves — járási, vá­rosi munkásőrparancsnokai- nak részvételével egyhetes parancsnoki továbbképzés kezdődött tegnap Egerben. A résztvevők előadást hall­gatnak meg pártunk hat év­tizedes tevékenységéről, a propaganda és az agitáció időszerű kérdéseiről és a szo­cialista gazdasági integráció­ról. Tájékozódnak kül- és belpolitikai helyzetünkről, valamint katonapolitikánk­ról és megtárgyalják a mun­kásőrség állományépítésének tapasztalatait is. Gyöngyösön : 19 órától szerda reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelé­sek közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. A továbbképzésen részt vevő parancsnoki állomány megismerkedik Eger törté­nelmi múltjával, megyénk gazdasági, politikai, kulturá­lis helyzetével, és a vendég­látók gondoskodnak a vendé­gek szabad idejének hasznos, szórakoztató eltöltéséről is. Baleseti krónika nóti-verssel, illetve műfordí­tással, vagy nyolc prózai mű­vével kell fölkészülniük. Augusztus 12-én, a kora reggeli órákban a 3-as számú főútvonal, Gyöngyös és Hort közötti szakaszán Kovács Jó­zsef miskolci lakos személy- gépkocsijával áttért a menet­irány szerinti bal oldalra és az útárokba borult. Két utasa súlyos, nem életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. Ezen a napon még két balesetről ér­kezett jelentés. Egerben a Lenin út és a Grónay utca ke­reszteződésénél Biró József egri lakos az áltála vezetett tehergépkocsival elütött a zebrán egy gyalogost, aki könnyebben megsérült. Ugyancsak Egerben, a Rá­kóczi úton Tóth Elemér egri lakos figyelmetlenül kanya­rodott balra kerékpárjával, s egy személygépkocsi eiütötte. Tóth Elemér súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Vasárnap Tiszanána hatá­rában egy dűlőúton Vizs- nyóczki Károly tiszanánai la­kos a helyi termelőszövetke­zet kombájnjának vezetését átadta 14 éves fiának és egy kerékpárost elütöttek. A bal­eset következtében szerencsé­re csak könnyebben sérült meg a kerékpáros. Egy szar­vasbika okozta a balesetet Galyatető és Mátraháza kö-; zött. Egy egri motorkerékpá­ros pótutasával arra közle­kedett és az erdőből előugró szarvasbikával összeütközött A motoros és utasa szeren­csére csak könnyebben sérült meg. Népművészek kiállítási Egerben \ 4 Az első fordulóra Egerben, a Megyei Művelődési Köz­pontban kerül sor, december 1-én, amikor is a központi zsűri tagjai bírálják el, ki juthat a középdöntőbe. A legkiemelkedőbb ver­senyzők számára januárban Tatán szerveznek előkészítő tábort A szavalóverseny ugyanis újabb színfolttal gaz­dagodik majd. A legjobb har­minchat szavaló és próza­mondó a továbbiakban há­rom-három fős csapatokban versenyzik. A döntőre a költő születés­napja alkalmából, 1979. má­jus 6-án kerül sor, a mikro­fonok és a kamerák előtt Hétfőn reggel Gyöngyös-; halász községben Sándor Ár­pád helybeli lakos vontatóval elütötte az úttest közepén szabálytalanul haladó Pál Imre gyöngyöshalászi lakost, akit súlyos, életveszélyes sé­rülésekkel szállítottak kór­házba. I lói szerepeltek a hevesiek II. díj a recski hímzésért Tizenharmadszor . került mezőkövesdi himzőasszony megrendezésre ' "Mezőköves- emlékére, aki az országban den a Kis Jankó Bori or- elsőként kapta meg a nép­szágos hímzőpályázat, a művészet mestere címet. A Az Agria kirakatverseny alaposan j.siegpezsdiiette” a me­gyeszékhely kirakatrendezőinek fantáziáját. Fotónk most a Széchenyi és Maczky Valér utcai fűszerbolt kirakatát örö­kítette meg. Ami azt illeti — ezt a kirakatot sem díjaznánk. (Fotó: Szántó György) pályázatra kétévenként a népművészeti háziipari szö­vetkezetek és a díszítőmű­vész szakkörök tervezői kül­dik be alkotásaikat. Az idén a zsűri 1030 pályamunka kö­zül választhatta ki ázt a 227 legjobb munkát, melyet ki­állítottak. Eredményesen sze­repeltek az idén is a heve­siek: II. díjat kapott recski vagdalásos térítőjéért Bár­dos Sándorné, a népművé­szet mestere, — Kis Jankó Bori-díjas hímzőasszony, a Hevesi Népművészeti és Há­ziipari Szövetkezet recski részlegének vezetője. Tarjá­nyi Mihályné recski hímző­asszony munkadíjat kapott. Rajtuk kívül még négy he­vesi pályázó, — Bakos Lász- lóné, Eiben Imréné, népi iparművész, Farkas Berta­lanná és Bárdos Ottó munkáiból állították ki. A kiállítást megelőző em­lékülést Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a nép- művészeti hagyományok ápolásának, továbbfejleszté­sének fontosságát. A díjakat dr. Nagy László a HISZÖV elnöke adta át, aki értékelve a pályázat eredményét, elmondotta töb­bek között; az idei pályá­zatra jellemző, hogy az amatőr tervezők munkáinak színvonala elérte, sőt egyes esetekben meghaladta a hi­vatásos népművészek mun­káinak színvonalát Ez egy­ben azt is jelzi, hogy a dí­szítőművész szakkörök jól teljesítik a magukra vállalt feladatot, az ország népmű­vészeti hagyományainak megismertetését, ápolását, továbbfej lesztését ■ KORSZERŰ GÉPSOR. To­vább korszerűsítik a Mátra, vidéki Fémművek berende­zését. A második automata tubusgyártó gépsort e hét péntekén helyezik üzembe. o TERMÉSZETJÁRÓ ÉPÍ­TŐK. Mintegy ezer résztve­vője volt a természetjáró épí­tők elmúlt héten Egerben tartott országos találkozójá­nak. A vasárnap véget ért négynapos rendezvény során a vendégek a megyeszékhely- lyel és „szűkebb hazánk” más szép tájaival ismerked­tek csoportos, illetve egyéni túrákon, sétákon. O FÓRUM — A TÁBOR­BAN. Jól sikerült fórum­műsort rendeztek tegnap, hétfőn, a KISZ bélapátfalvi ifjúsági építőtáborában. A fiatalok kérdéseire ez alka­lommal is szakemberek, po­litikai, közigazgatási veze­tők adtak válaszokat. O „FOGHÍJ” HELYÉN. To­vábbi beépítéseket végeznek az egri „foghíjas” telkeken. Ennek során a Rózsa Károly utcába 34 új lakással egybe­épített korszerű ABC-áruhá­zat terveznek. O HO- ES FENYVËDELEM, Hő- és fényvédő fóliák na­gyobb ütemű gyártására ké­szül a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Az épí­tők a közelmúltban kapták meg a hazai vezérképviselet jogát hollandiai partnerük, tői Két népművész — Kocfi Árpád fafaragó és Bodrogi Sándor lószőrékszerkészitő — közös kiállítása nyílt meg vasárnap délelőtt az Egri Kisgalériában. A népi kultúránkat bemu­tató fatálak, szaru dísztárgyak, faragott ládák, kereplők, díszes nyakravalók, ezzel a nem mindennapi munkával ismertetik meg a látogatókat. (Szántó György felvétele) O VITORLÁSVERSENY. Az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát az idén is megrendezte a hagyományos Márka-kupa vitorlásversenyt, Szombaton és vasárnap két hajótípusban mérték össze tudásukat a versenyzők. O PETÖFIBANYAI GYŐZ­TES. A paksi nagyberuházá­son dolgozó fiatalok országos ■ szakmai-politikai vetélkedő- * jét Balogh István, a petőfi- bányai gépüzem KlSZ-fiatal- ja nyerte. A kiváló hegesztő cím tulajdonosa szeptember­ben kéthetes szovjetunióbeli úton vesz részt ■ Útban â hid. a Mátra alji Szénbányák megkezdte a Jugoszláviának gyártott rézsűhíd szállítását A na­pokban négy jugoszláv szak­ember érkezik Visontára. hogy kellő tapasztalatokat szerezzenek a híd működte* tésérőL O ORVOSI RENDELŐ PE- LYEN. Üj orvosi rendelő lé­tesül a községben. A munká- latokra több, mint hatszáz­ezer forintot fordítanak. Az egészségügyi létesítményt elő­reláthatólag augusztus 20-xa adják át. ____ O TAPASZTALATCSER* BÁBOLNÁN. A Heves me- gyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének kul­turális bizottsága a napok, ban felkeresi a bábolnai kombinátot, ahol a kulturá­lis élet, valamint a szakmun­kásképzés eredményeit ta­nulmányozzák. O OKNITOLOGUS TABOU Harminc amatőr ornitológus részvételével egyhetes ma­dárgyűrűző táborozás kezdő­dött tegnap a Nógrád megyei Nedves-fennsíkon. A mada­rászok meggyűrűzík a befo­gott vörösbegyek, fülemülék, füzikék, feketerigók és más kisebb énekesmadarak lábát, hogy ellenőrizhessék vonulá­sukat. ■ ÜNNEPI TANÁCSÜLÉS EGERBEN. A Hazafias Nép­front Egri Városi Bizottsága és az Egri Városi Tanács együttes ünnepi tanácsülést tart augusztus 18-án, pénte­ken délelőtt 9 órakor a ta­nács nagytermében. Az ün­nepi ülésre alkotmányunk 29. évfordulója alkalmával kerül sor. nnrtí*ius •••••••••••••••••••••••••••••••••• Mmisitm, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és- Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAFF JANOS — Kiadta* a ___... V állalat Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - Eger, Belotannisi a. S. 3301 (FLt 33) Telefon- 13-644« -?ves me?ve! fespkiadf 11-697: Hatvan. Kossuth tér i. 3000 (városl taná^M éptllete). Telefon: 10-21. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. Gyönevös. Rózsa u. 1. 3200 Telefon Előfizetési díj egy hónapra: 20.- Ft. Előfizethető bármelyik postamvatálnál - BévJÜ Nyomd? Magyar p^ta 3. 82. igazgatói BEDS ISTVÁN, ss HU ISSN 0133^070», ■■ ey°««8 e»rt gyáregysége, Eger, .Vincellériskola u

Next

/
Thumbnails
Contents