Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
Bo&Jta rno LET ARJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 178. szám ARA: 1 FORINT 1978. július 30., vasárnap El nem kötelezettek belgrádi | tanácskozása Szombaton délután fejezte be Belgrádban munkáját az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezlete, legalábbis az elfogadott program és napirend szerint. A tanácskozás munkája az utóbbi napokban az esti ülések bevezetésével, amelyek általában az éjszakai, sőt a hajnali órákba nyúltak — némiképp felgyorsult, de ez csak a plenáris ülésekre vonatkozott. A zárt ajtók mögött tárgyaló politikai és a gazdasági bizottság esetében más volt a helyzet. Ez a két testület hivatott előkészíteni az értekezlet dokumentumait: a zárónyilatkozatot és az akcióprogramot, amelyeknek tervezetét a vendéglátó Jugoszlávia dolgozta ki. Éppen e záródokumentumokkal kapcsolatos, esetenként igen éles viták adtak tápot azoknak, a konferencia köreiben elterjedt véleményeknek, hogy a délutánra tervezett záróülést késő estére, esetleg vasárnap délelőttre teszik át. A politikai bizottságnak kényes, gyakorta egymásnak ellentmondó és egymással kíméletlenül vitázó álláspontokat kellett összehangolnia. Ezek az álláspontok az el nem kötelezettek mozgalmának alapelveit, jelenlegi helyzetét éppúgy érintik, mint jövőjét legközelebbi rendezvényeinek színhelyeit és programját, valamint Vietnam és Kambodzsa vitáját, Kuba nemzetközi szerepét, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Honecker hazautazott Szombaton hazautazott a Szovjetunióból Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Honecker az SZKP KB meghívására üdülésre érkezett a Krím-félszigetre. Az antiimperialista szolidaritás jegyében "' Hegnyíltak a vitaközpontok — Üdvözlet a világűrből Tudósítások a VIT első két napjáról Pillanatkép a VIT-ről. Ludmann György nádudvari eszter. gályos kubai fiatalokkal beszélget (Népújság telefotó — MTI — Friedmann Endre felv.) Havanna-szerte a késő éjszakai órákba nyúló utcabálokkal zárult a fesztivált megnyitó első nap. Szombaton a küldöttek számára már megkezdődtek a „munkás hétköznapok”. Megnyitották a VIT kiemelt politikai eseményeként kezelt hat politikai központot. Ezek közül öt alkalmat nyújt a különböző nemzetek fiataljait képviselő s a világeseményekben jártas delegátusoknak — köztük a magyaroknak is —, hogy kifejthessék véleményüket az emberiséget legjobban foglalkoztató kérdésekről. Július 29-e a dél-afrikai, a namíbiai, a zimbabwei népeknek és fiataloknak a nemzeti függetlenségért, a fajüldöző rezsimek felszámolásáért és az imperialista manőverek elleni harccal való szolidaritás napja volt. Eriül tartottak központi szolidaritási nagygyűléseket Havanna különböző helyszínein a fiatalok, s nyilvánították rokon- szenvüket Angola és Mozam. bik népével. Lelkes tömeg várta pénteken a havannai kikötőbe be. futott legendás „Granma” hajó mását, amelynek fedélzetén latin-amerikai küldött, ségek, valamint Kuba összesen 82 képviselője tartózkodott. A Granma másának érkezése és útja jelképes tiszteL gés volt azok előtt a kubai hazafiak előtt, akik 1953-ban — éppen nyolcvanketten — partraszálltak Orientében, hogy fegyveres harcot kezdjenek a Batista-diktatúra 20—30—40 százalékos kedvezmény Hétfőtől —ruházati vásár Hétfőtől, július 31-től augusztus 12-ig tart az idei nyári ruházati vásár. Az áruházak, szaküzletek ez idő alatt 20, 30 és 40 százalékos engedménnyel kínálják áruik egy részét. A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az idei nyári vásár árualapja mintegy 10 százalékkal nagyobb, mint a múlt évi volt. összesen 1,2 milliárd forint értékű ruházati cikket árusítanak engedménnyel. így a lakosság 400 —440 millió forintot takaríthat meg. A vásár idején a divattermékek és a felsőkonfekció- áruk a teljes árualap több mint 60 százalékát adják. Ezeken kívül méterárukat, lakástextíliát és lábbeliket árulnak majd árengedmény- pyeL A vásári választékba egyebek között 100 ezer négyzetméter kötött-hurkolt kelmét, 50 ezer férfiöltönyt és pantallót, 140 ezer fürdőruhát és más strandcikket, 60 ezer inget és 120 ezer pár női és férfi textilfelsőrészű szandált vonnak be. A vásáron ezúttal sem árusítanak majd engedménnyel szőnyegeket, s tőkés importból származó cikkeket, és egyes rögzített áras csecsemő- és gyermekruházati cikkeket.-k A szezonjellegű vásárok, igy a téli és a nyári ruházati vásár sikerét bizonyítja, hogy minden évben már szinte az első napokban kifogy az üzletekből az engedménnyel kínált termékek nagy része. Ez azt is mutatja: tévednek azok, akik szerint divatjamúlt-cikkeket értékesítenek engedménnyel. A több mint 2 milliárdos készlet, — ami egyébként az éves forgalom, nak csak 2—3 százaléka — jelentős része, körülbelül 10—12 százaléka olyan áruból áll, amelyet a kereskedelem közvetlenül az iparvállalatok készleteiből vett át, nem ritka köztük az exportmodel l sem. Az idei nyári vásárnak különleges jelentőséget ad az is, hogy a meglehetősen változékony június és július után a valódi nyár csak ezekben a napokban köszöntött be, így a vásár alatt megvett divatos fürdőruhákat, rövid ujjú ingeket, szandálokat, könnyű öltönyöket még javában viselni is tudják a vásárlók. Minden bizonnyal e cikkek az idei nyári vásár slágerei. Egyébként a kedvezőtlen időjárás érződött az elmúlt hónapok áruforgalmában is, de a mostani vásár bizonyára sokakat vonz majd az áruházakba. megdöntése, az ország függetlenségének megteremtése érdekében. A hajón érkező VIT-kül- döttek egyike, Silvia Hernandez, a fiatalok érdekvédelme anyagi forrásainak gondozásával megbízott tanács igazgatója személyesen hozta Lopez Portillo mexikói elnöknek a havannai fesztiválon részt vevő fiatalokhoz és a kubai néphez intézett üzenetét. Az üzenetben a mexikói elnök hangoztatta: országa osztozik a világ fiataljainak békeóhajában, tántoríthatat- lanül hisz a népek közötti barátság, valamint a társadalmi fejlődést és boldogulást szolgáló nemzetközi együttműködés értékes voltában. A külföldi államoktól való függés felszámolásáért, a szabadsága és igazságon alapuló boldogulásáért folytatott harcban — szögezte le üzenetében Portillo elnök — nagy szerepe van az ifjúság erejének és dinamizmusának. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov, a Szaljut 6. űrállomásból, s a Szojuz 29. és a Progressz 2. űrhajókból álló űrkomplexum két űrhajósa üdvözölte a XI. VIT résztvevőit. A szovjet űrhajósok Kuba felett elrepülve sok sikert kívántak az ifjúságnak a békéért, a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott hareában. A közös munka tudatával MA FELDÜBÖRÖGNEK a motorok és hosszú karavánban útnak indulnak, hazafelé tartanak azok a vendégkombájnok, amelyek Csehszlovákiából érkeztek hozzánk, hogy segítsenek az árpa, a búza betakarításában. Az elmúlt napokban, hetekben, aki Heves megye országútjait rótta, igen gyakran találkozott narancssárga rendszámú teherautókkal, amint drága rakományukkal a gabonatáblákról a magtárak felé tartottak. Hallhattak idegen szót a Tisza menti gabonatáblák munkazajából kiszűrődve. Lapunk hasábjain pedig név szerint is megismerkedhettek az olvasók az itt dolgozó csehszlovák kombájno- sok közül jó néhánnyal. Az információkkal zsúfolt világ napjaiban aligha keltett nagyobb feltűnést a csehszlovák teherautósok és kom- bájnosok hazai jelenléte, mint bármilyen más esemény, pedig mennyivel többet, mennyivel nagyobb figyelmet érdemelt volna. Milyen jó lett volna, ha nagyon sokunkban tudatosodik, elmélyül a jelenség s rohanó napjaink lélegzetvételnyi szünetében felszínre engedi az évezredes történelmi hordalék lényegét. Azt a lényeget, hogy kortársai vagyunk annak az eseménynek, amikor országhatárok vonala által különböző nemzetnek nevezett államok emberei együtt, közösen szállnak harcba a kenyérért. Szinte történelmi veretű tálca szegélyén kínálkozik fel a jelképpé magasztosult munka, ahogy csehek, szlovákok, magyarok együtt haladnak az érett kalászok között, ahogy telnek a teherautók, ahogy féltő kezek igazgatják, óvják a termést, holnapjaink kenyerét. A történelem folyamán talán először korunkban sikerült, hogy rigómezei, morvamezei csaták helyett, ahol a pengék alatt, egymás ellen véreztek el a Duna menti népek, most a búzamezőkön folytatott harcról békés tudósításokat küldhet a krónikás az olvasónak. A pengék alatt kalászok, végtelen búzatáblák dőlnek le; s munka után poharak, bögrék koccannak össze az új kenyér örömére, s arra, hogy az új kenyérnekvalót együtt, közösen sikerült megszerezni. Vívódunk a természettel, vívódunk magunk által teremtett mesterséges gondjainkkal. Környezeti ártalmakkal a külvilágban, belső ártalmakkal, rossz beidegződéseinkkel, történelmi folyondárként körülölelő hibáinkkal, valósnak vélt érdek- és nézetkülönbségeinkkel. De elég két-három hét esőzés, hogy hirtelen eszmélkedjünk mennyire egymásra vagyunk utalva, mennyire kell és jólesik a segítő kéz, mennyire nevetségesek magunk táplálta gondjaink a föld és levegő, a mérhetetlen erejű természet gondjaival szemben. Morgolódunk a turistaözön miatt. Mi is turisták vagyunk. Zsörtölődünk a sok idegen miatt. Mj is idegenek vagyunk. De a munkában nincs idegen. A kéz. a dolgozó ember keze, a legősibb és legszentebb parancsnak engedelmeskedve gyűjti a kalászt, hogy magának és milliós társainak biztosítsa a kenyeret. MOST, AMIKOR TÜL VAGYUNK az aratás felén, s az oly fontos búzát, mindennapi táplálékunk elengedhetetlen kellékét biztonságban tudjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy a határainkon túlról érkezett segítség nélkülözhetetlen volt, s hogy a közösen és jól végzett munka tudatával egymásnak búcsút mondó aratók kézfogása a tarlók fölött, igazi, maradandó győzelmet hirdet mindannyiunk számára. Szigethy András Séta a kozmoszban 2 óra és 5 perc a nyílt világűrben — ez Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov szombat reggeli űrsétájának ideje. A Szálját 6. tudományos űrállomáson 44. napja dolgozó űrhajósok sikeresen hajtották végre a nem minden izgalomtól mentes új fontos kísérletet: kiléptek a kozmoszba és elvégezték az űrállomás egyes külső berendezéseinek ellenőrzését és részleges cseréjét. Az űrséta óramű pontossággal, a földi irányító központtal tart.ott legszorosabb kapcsolat és ellenőrzés mel* lett ment végbe. Az űrhajósok felöltötték magukra a jól ismert szkafandert. Légtelenítették a világűrbe történő kilépésre szolgáló zsilipkamrát és moszkvai idő szerint reggel hét, órakor kinyitották az űrállomás aj' táját. Elsőként Ivancsenkov lépett ki a világűrbe és Kovaljonok segítségével ellen-1 őrizte az űrállomás külső berendezéseit és néhányat kicserélt közülük. Kisnána kincsei Megkapó panoráma tárul a kisnánai vár tornyából az ide kirándulók szemei elé. A Mátra lábánál meghúzódó kis hegyi falu ősi vára nem vetélkedhet természetesen sem Egerrel, sem Siklóssal, vagy Nagyváz,sonnyal. Történelmi múltja a műemlékvédelem erőfeszítései nyomán végrehajtott rekonstrukció azonban mégis kedvelt kirándulóhellyé avatta a szép középkori várat és a vár tövében levő tájház néprajzi kincseit. , (Riportunk a lap 6. oldalán) (Fotó: Szabó Sándorl L r \