Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
Villa a szerszámhoz ... mert igenis vannak a növekedésnek nehézségei. Tudom, emlékszem rá, volt idő, amikor e fogalom éppen az ellenkezőt próbálta takargatni, hogy tudniillik a ne- hézségek növekedtek és nem a növekedésnek voltak nehez- ségei. Mondom, próbálta, de a fogalom alól, mellől kilógott a politikai hibának krampuszlába. De ez az idő volt, elmúlt, legfeljebb egy-egy fogalom, kifejezés emlékeztet rá, amely megmaradt, s amelyekkel most úgy bánunk, mint valami korfestő szóval: múltat idézünk vele. A távolba vesző egykori közelmúltat. . Pedig igenis van a növekedésnek nehézsége, sót tob- ; bes számban is van: nehézségei. Mégha más előjelűek és ; más jellegűek i« ma, mint voltak az ötvenes évek első felében. Ezekből a nehézségekből most töprengés céljából csak egyet. És ez az egy: a szerszámoskamra. Ahol ásót. kapát, gereblyét, villát. . . Igen, villát ig tartanak. Talán innen is bennem a kényszer új szóösszetételt és egyben új fogalmat is alkotni: szerszámosvilla. A szerszámosvilla, mint a növekedés nehézségeinek egyik és igen jellemző szimbóluma. Rögvest megmagyarázom, ha eddig valgki nem értené, és gyanítom, több a nem értő, mint a megértő. Nos, ott kell kezdenem, ahol számos állami gazdaság, szövetkezet befejezte, mármint a föld megművelését. Vagy éppen el sem kezdte. Mert nagyüzemileg művelhetetlennek ítéltetett a domboldal, a köves sík, a?, agyagos patakpart. A jó törvény és a bölcs tanács ott folytatta, hogv mai szóhasználattal élve — tartós földhasználatra bérbe adta azoknak, akik szereti a természetet, akik szívesen bíbelődnek ott két kezükkel, ahol a traktor megfordulni sem tudna — a maguk és a köz hasznára egyaránt. Ügy van: hobbikertek a senki földjeiből. És e földdarabkák megdolgozol, munkájuk hasznának élvezői ott fejezték be, hogy szerszámoskamrát építettek. Mert bárki beláthatja, a városi végeken is túl, ki fia borja lenne az, aki nap mint nap, hét mint hét cipelné a hátán, a kocsiján a szerszámot, a kapától kezdve a slágig —, hogy jó magyar szót is használjak. Az már más lapra tartozik, hogy ezeknek a hobbikerteknek egy része később beke- ríttetett és már nem is annyira a hobbit szolgálta, hanem a kereskedelmet. Ami még mindig jó dolog lenne, ha csak ez lenne. De a sznobságnak nevezett és a szocializmus építésének viszonyai között és közé átmentett nyárs, és kispolgári kivagyiságot is. No, nem a munka mennyiségét és minőségét, még kevésbé a kertben termelt fajták sokszínűségét és -rétűségét tekintve, hanem inkább azt, hogy kinek milyen kerti traktora van, ha már van, s főleg kinek milyen szerszámoskamrája van, ha már kelletik a telek végébe, a birtok szívébe egy ilyen kis vi- tyilló. Hogy a vityillók mennyire nem voltak azok, hogy a ; szerszámoskamrák helyett és azok helyén valóságos kis ; villák kezdtek épülni, azt elmondani is felesleges. Láthatóak mind,, amint ott szépelegnek a megművelt és egy- ; re dúsabban termő földecskék között és rajtuk. Az isten mentsen meg engem a hobbisok átkától, mint szőlőt a peronoszpórától a permetezés, ha én akár gúnyolódni, akár irigykedni, vagy akár csak fontoskodni is akarnék e tárgyban. Mindössze töprengek kissé napjaink eme ellentmondásán. Mert ki ne értene azzal egyet, hogy egy családnak csak egy családi háza legyen? ; Ha nem is ért mindenki ezzel egyet, a törvény akkor is : kimondja. Ki ne értene azzal egyet, hogy szerszámoskamra nélkül nem hobbi a hobbi és nem kert a kert? Mert, . ha történetesen, akadna is ilyen oktondi, attól még a tör- ! vény- itt is törvény marad, miszerint megfelelő szabvány és ízlés keretein belül szerszámoskamrát joga van építeni a tartós földhasználatra bérbe kapott négyszögölein bárkinek. De hát olyan nagy baj az, ha szépre akarják csinálni I azt a szerszámoskamrát? Hát olyan nagy baj, ha egyál- I talán nem is csinálni, hanem építeni akarják? És miért baj az, ha a szerszámoskamra mellett olyan helyiség is ' épül, ami fölé is épülhet még valami, hogy az embernek ■ is legyen megfelelő helye. A szerszám mégiscsak holt ' anyag, s ha annak „joga” van a fedett helyre, miért ne. lenne gazdájának, a dolgos embernek? És a hét végén ott akár meg is lehet aludni? Sőt, ha egy pici kis konyhát, pici kis tusolót, meg egyéb szükséges mellékhelyiséget is ; hozzáépít az emberfia földbérlő, a szabadságát is ott tölt- ; heti a Balaton helyett. A sajátjában, ahelyett, hogy üdü- ' lőjegyért kunyerálna. Az engedély azonban csak szerszámoskamrára szólhat. így a helyes. Nem lehet senkinek sem két háza. Utó- ; végre a szocializmusban élünk, ahol tisztelik és védik a személyi tulajdont, de két családi házat egy kézben, már inkább csak a magántulajdon kategóriájában lehet elkép- ; zelni. A magántulajdon pedig nem szocialista kategória. Marad tehát a szerszámoskamra. Erre lehet engedélyt kanni és kap is az igényjogosult. Aztán, hogy szebbre, jobbra, csicsásabbra, lakhatóra, sőt lakhatóbbra sikerül ■ egy ilyen kamrácska, hogy messziről egyenesen ' villának ; tűnhet a hozzá nem értőnek, az már más kérdés. Villa a : szerszámoskamrához, — nem' igaz? Hol van az előírva ugyanis, hogy egy szerszámoskam ra nem lehet csinos, szép, többoldalúan is hasznosítható' Ilyesmi aztán, sehol! íme, a növekedés ellentmondása. Gyarapodunk tehet- j ségben. módban, szerszámoskamrában és kénytelen-kellet- ; len szemet hunyunk, ha a kamra nem kamra és a szer- ; szómnak már hely sincs benne. De hát az emberek szeretik, ha a kis kertjük, a kis otthonuk is egyben, benne ; a kis szerény, komfortos mézeskalácskunyhóval, ami az se baj. ha összkomfortos villa. Megdolgoznak érte, néha kalákában építik fel. Az is igaz viszont, hogy a hobbikért ; nem házhely, nem arra való, nem a vak- és vadépítkézé- ; sek színhelyének szánták Helyes és jogos, hogv nem adnak ilye&re építési engedélyt. Csakis és egyedül: szerszámoskamrára. A növekedés nehézségei és ellentmondásai. Mindenki tud mindent, a tanács engedélyez, a hobbikert-tulajdonos- épít. Az egyik fél nem azt engedélyezi, amit a másik épít, s aki épít, nem azt építi fel, amire az . engedélye szól. Érdekes dolog ez. Érdekes dolog eltöprengeni ezen. Én is '• csak ennyit tettem itt és most. 9p '<fe^ Két kép Etiópiából : ŐRSÉGBEN — ANYA GYERMEKÉVEL z iskola kötéséből 0 szabaduló gyermekek szertelen jókedvvel rohannak a térre, futnak a labda után, tekerik a pedált, ugranak vízbe, kószálnak parkokban, egyszóval: ezernyi veszély leselkedik rájuk. De még a meg- gondoltabbak szülei sem lehetnek mindig nyugodtak, különösen akkor, ha kapcsolatuk fiaikkal-lányaikkal nem teljes, nem őszinte, nem harmonikus. Minden gyerekben ott bújkál ugyanis a kalandvágy, az a tulajdonképpeni természetes érzés, amelynek engedve — néha-néha menekülési hajlandósággal is megtolva — útrakel. Miért hangsúlyozzuk fentebb a gyermek és a szülő közötti kapcsolatok fontosságát? Azért, mert ennek hiánya jelenti az utolsó szakadó láncszemet a fiúk-lányok döntése előtt: hiányában könnyebben szánják rá magukat a nagy kalandra. Sokan és sokféle indíttatással mennek „világgá”. Egyeseket valamitől való félelem — többnyire a felelősségre vonás elől menekülnek apróbb-nagyobb csínyek után — másokat a rendezetlen családi körülmények késztetnek indulásra, megint másokat pedig azért, mert „otthontalannak” érzik magukat ap- juk-anyjuk körében. Kiszámítható végállomás Nem szabad elhallgatni a különféle gyermekvédő intézetekből megszökő —, s egyúttal roppant sok munkát adó — kiskorúak számát sem. Valamennyien más, teljesebb élet után futnak, akaratlanul is talán, de veszélybe sodorják magukat. Az elcsavargó gyermekek útvonala — papíron legalábbis — előre kiszámítható. A kis tekergők otthonról — vagy az otthonból — megszökve előbb-utóbb a befogadók hálóiba kerülnek, akik jószívűnek mutatva, magukat, fedelet nyújtanak a kis kóborlóknak. Szerencsés esetben nem követnek el bűn- cselekményt sérelmükre — Gyerekek pórázon? Tekergëk bár ez is elő-előfordul —, viszont az minden esetben bekövetkezik, hogy őket késztetik kisebb-nagyobb társadalomellenes cselekmény végrehajtására. Apróbb lopásokkal kezdődik. Ételt, italt szerezni önmaguknak, s a „jószívű” befogadónak, majd a nagyobb tételek következnek. A lebukás csak idő kérdése. Előbb-utóbb valamennyien fennakadnak egy ellenőrzésen, vagy — ez is gyakori — tetten érik őket. Kihallgatás, jegyzőkönyv, majd súlyosabb esetekben a fiatalkorúak bíróságának ítélete következik, amely többnyire intézeti elhelyezésben látja a gyermek nevelése feltételeinek biztosítását. Akarhatja-e egyetlen család is, hogy szeme fénye intézetbe kerüljön? Aligha! Mit lehet, mit kell tenni a megelőzés érdekében? Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szülő és a gyermek közötti legfontosabb és semmivel nem pótolható láncszem az őszinte szó. Az a meghitt, kölcsönösen bizalmas kapcsolat, amelynek eredményeképpen a kiskorú megosztja gondjait és örömeit, eredményeit és kudarcait. sikereit és kétségeit családjával. Tétlenségből kalandvágy Nem megy egyik napról a másikra Parancsra nem fog sikerülni. A gyermek bizalmát meg kell nyerni — őszinteséggel. ..... - ,. A harmonikus családi kapcsolatok nem ismernek végtelen titkokat, s ha nincs mit rejteni a másik elől, nincs is miért megfutamodni. Péter a szünidő első perceitől egyedül maradt otthon. Eleinte élvezte az örökös focit a téren, hanem két hét után az egész kompánia ráúnt a labdakergetésre. Ekkor határozták el, hogy lecsörtetnek a Balcsira. Igen ám, de ehhez pénz kell. Nosza, Péter kerített is. Tudta, hogy szülei hol tartják otthon a megtakarított forintokat, egyik reggel benyúlt tehát a fehérneműs szekrénybe, kiemelt pár száz forintot és harmadmagával ki- slattyogott az M7-es budaörsi benzinkútjához, stop- pozni. Az ott posztolók csípték fülön a kis gézengúzokat, s mire szüleik visszatértek a munkából, már otthon is voltak. Igaz, egyenruhás kísérettel. A szülők roppant módon meglepődtek, s meg is ijedtek, bár szerencsére — ezúttal legalábbis — nem történt komoly galiba. El nem tudták képzelni, hogy mi történhetett fiaikkal, hogy ilyesmire vetemedtek. A srácok naphosszat egyedül, felügyelet nélkül voltak, s amikor szüleik hazatértek a munkából, akkor sem sokat törődtek velük. Egyetlen kérdéssel elintézték a napot: jó voltál?, s az igen után már nem is tudakolództak tovább. Pedig lett volna miről mesélniük a srácoknak: unják magukat, nem tudják kitölteni a rendelkezésükre álló megnövekedett szabad időt, cselekvéshiányban szenvednek, s hogy a tétlenség az „agyukra megy”. A természetes és a kívánatos az volna, hogy ne ismétlődjék meg az ilyen eset. Am ehhez a szülőknek is tenniük kell egyet, s mást. De nem azt, ami Péteréknél bekövetkezett: a papa lecsatolta a nadrágszíjat A csavargások jelentős része több napra tehető. A meggondolatlan kiskorú mellett, s a szülők felelősségét nem csorbítva, szólni kell azokról ís, akik otthont — ugyan miféle otthont... ? — adnak az elszökött gyerekeknek. Van „rájuk” paragrafus, a törvény szigora teljes súlyával fellép ellenük. Mindez azonban gyakorta kevés, ezt bizonyítják a megismétlő, dő esetek, s az, hogy újra és újra befogadnak lakásukba kis- vagy fiatalkorúakat. Tehetünk-e ellenük valamit? Mindenki kötelessége Elsősorban és mindenekelőtt a környezet felelősség- teljes feladatát kell hangsúlyozni, a szomszédokét, a környékbeliekét. Előbb-utóbb ugyanis fel kell, hogy tűnjön nekik az egy, két, sőt több idegen személy a házban, se bejelentve nncsenek, se információ nem érkezik róluk. Néhány hónappal ezelőtt egy fővárosi kislány szökött meg hazulról. A nyomozás rövid idő alatt — igaz. roppant nagy apparátussal — behatárolta a kiskorú tartó?- kodási helyét. Sikerült megállapítani, hogy az ország északkeleti körzetében tartózkodik, egy húsz-harminc kilométeres sugarú körzetben. De, hol, kinél? Napokig toporgott egy helyben a felderítés azon egyszerű oknál fogva, mert a szomszédok nem tartották kötelességüknek, hogy bejelentsék: az újságokban is közzétett kislány itt és itt található. Emberbaráti kötelességük lett volna, talán állampolgári? Ez is, az is. Ha megfor- , dúlna a tétel — ne kerüljön rá sor —, s az ő családjukból menne valaki világgá, bizonyára eszükbe jutna, hogy mindenki segítségét kérjék. Ezt várjuk, mert emberek vagyunk, s legféltettebb kincsünk a gyermek. S ezért is kötelességünk! Sátrán István /
